Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-12 / 188. szám

4 4 • PETŐFI NÉPE • 1978. augusztus 12. HATVANEZER ÍRÓGÉP ÉVENTE • Az Irodagép- és Finommechanikai Vállalat — együttműködve a svájci HERMES céggel — az idén 60 ezer táskaírógépet gyárt. (MTI-fotó: Balaton József felvétele — KS) Tagok és alkalmazottak a tsz-ekben Sokan emlékezhetnek még arra, hogy az 1960-as évek ele­jén milyen okoknál fogva növekedett a tsz-ekben az alkal­mazottak száma. Egy akkori ankéton, mely ezzel a témával foglalkozott, a résztvevők tizenhat olyan különbséget számol­tak össze, mely az alkalmazotti munkaviszonyt előnyösebbé tette a tsz-tagsággal járó jogok és kötelességek vállalásánál. Ha valaki alkalmazottként dolgozott a szövetkezetben, ak­kor biztosan számíthatott a fizetésére, noha a tagok garan­tált munkadíjazása még ismeretlen volt. Az alkalmazott csa­ládi pótlékhoz, táppénzhez, fizetett szabadsághoz, kedvezmé­nyesebb orvosi ellátáshoz jutott, előbb mehetett nyugdíjba, és még OTP-hitelt is könnyebben kaphatott. Fokozatos orvoslás Széket az elvileg teljesen in­dokolatlan, sőt, toánltó különbsé­geket az ország nehéz anyagi helyzete magyarázta. Akkor is sok mindenre kellett a pénz, és az állam csak fokozatosain 'láthatott hozzá a parasztság múltjából fa­kadó történelmi igazságtalanságok orvoslásához, a feszültségek felol­dásához. Viszont az állaim kezdettől fog­va tekintettel volt azokra a ne­hézségekre, bajokra, melyek egyes tsz-ek munkaerőhelyzetében be­következtek. A gépesítés üteme ugyanis nem tartott lépést a me­zőgazdasági lakosság elvándorlá­sával, és különösen a kedvezőtlen adottságú szövetkezetekben, vala­mint az ipari környezetű tsz-ek­ben egyre érezhetőbbé vált a munkaerőhiány. Ezek a közös gazdaságok végül is 'kénytelenek voltak a szükséges munkaerőt, ki­sebb vagy nagyobb számban al­kalmazottként foglalkoztatni. Hasonló válaszút elé kerültek azok a szövetkezeti nagyüzemek is, melyek a volt gépállomások traktorosait, szerelőit — a gépek­kel együtt — átvették. Igen sok esetben nem volt más megoldás, mint az alkalmazottként való át­vétel, hiszen a traktorosok, sze­relők ragaszkodtak szerzett jo­gaikhoz. Ha erre a megoldásra nem lett vöd,na mód, akkor ők ■máshol vállaltaik volna munkát. Az állami szervek jól isimerték ezeket a nehéz problémákat, épp ezért rugalmasan vállalták a tsz- alkalmazottalk számának a növe­kedésével járó közpanfir terheket. Hiszen néhány tízezer, majd ké­sőbb száztizezer alkalmazotti vi­szonyban állló tsz-dolgozó maga­sabb színvonalú, szocialista ellá­tásának a terhelt még mindig in­kább elviselte a népgazdaság, minit egymillió tsz-tag teljes egyenjogúsítását. Még azt is meg­értette mindenki, ha akkor mond­juk egy többgyermekes tsz-tagot átminősítettek alkalmazottnak a családi pótlék elnyerése céljából. Közelebb kerültek egymáshoz Később, amikor az a bizonyos lő különbség fokozatosan csök­kent, akkor a fiatalok közül egy­re többen már tagként vállalták a munkát a szövetkezetekben. Ez enyhítette a' régebbi feszültsége­ket. Elősegítette azt is, hogy a többségében a fiatalabb nemze­dékhez tartozó, a technikával fog­lalkozó, iskolázottabb korábbi al­kalmazottak már mint tagok részt vehettek a tsz önkormány­zati életében, a vezetőség megvá­lasztásában, ők is választhatók lettek és döntési joghoz jutattak a tsz fontos közös ügyeiben. Két­ségtelen, hogy velük'a tsz-ek de­mokratikus működése sokat nyert. Sok szövetkezetben sikerült elér­ni. hogy a szakvezetők, és az iro­dai dolgozók is valamennyien a tsz tagjai lettek. Ez az azonos jogállás — mint mondani szok­ták — az „együtt sírás és az együtt nevetés”, közelebb hozta egymáshoz az embereket, erősí­tette a szövetkezetek közösségi, szocialista jellegét. Maradtak azonban tsz-ek, me­lyekben jelentős számú alkalma­zott dolgozik továbbra is. Ezért is született meg három évvel ez­előtt az a döntés, hogy alakuljon meg az önálló szakszervezet azok­ban a tsz-ekben, ahol az alkal­mazottak száma több minit hu­szonöt és a szakszervezeti csoport ott, ahol ötnél több a számúik. En­nek legfőbb célja az, hogy a tsz- alka Lmazoítak így is — a szak- szervezett révén is —, részesülje­nek érdekvédelemben, sajátos formához jussanak, és így hassa­nak a szövetkezet, életére, tevé­kenységére. Az teljesen nyilván­való. hogy ezek a szakszervezeti csoportok akkor dolgoznak jól, ha nem az alkalmazottak és tagok elkülönülését erősítik, vagy idézik elő, hanem épp a közeledésüket, egymásra találásukat szolgálják. Fiatalokat a tagok közé Helyeselni lehet azt a törek­vést is, hogy a tsz-ek az új fia­tal dolgozóikat tagként kívánják felvenni. Sőt, el kívánják érni, azt is, hogy önkéntesen és foko­zatosan a mostani alkalmazottak is — eddigi jogaik sérelme nélkül — vállalják a tagsági viszonyt. örvendetes lenne, ha a most végbemenő nemzedékváltás ered­ményeként növekedne a tagok aránya a tsz-ekben. Ennek ma megvannak a feltételei. Nem vé­letlen, hogy az utóbbi években a jövedelmet, a szociális ellátást, nyugdíjat stb. illetően is fokoza­tosan azonosak lettek az alkalma­zottak és a tsz-tagokra vonatkozó rendelkezések. A legnagyobb aka­dály tehát lényegében elhárult. A mezőgazdasági tsz-ek III. kong­resszusa 1976 decemberében mindezt figyelembe véve szólha­tott a fiatalok taggá'válásának a feltételeiről: „A mezőgazdasági szövetkezetek és a társadalmi ér­dekképviseleti szervék a K ISZ-szel karöltve tudatosítják széles kör­ben, hogy milyen lehetőségeket és fejlődési távlatokat kínál az If­júság számára a szocialista mező- gazdaság. Segítsék a mezőgazda- sági szövetkezeiteket abban, hogy a fiatal nemzedékek számára von­zó, beilleszkedésüket megkönnyí­tő feltételeket teremtsenek”. Ez a beilleszkedés pedig min­denképpen • javára válik majd a tsz-ek közösségi fejlődésének, eredményes gazdálkodásuknak. . T. B. Változott az ember is Tapasztalatok a Városföldi Állami Gazdaságban Több éves előkészítő munka után 1970-ben egyedülálló vállalkozásba kezdett a Bábolnai Állami Gazdaság. A magyar mezőgazdaság történetében először — az eredményes ba­romfitermelési rendszer tapasztalatai alapján — kidolgozták a kukorica iparszerű termelésének módszerét, rendszerét. A rendszert bevezették, bemutatták és azonnal tovább is adták. Célul tűzték ki — tíz év alatt — ia kukoricatermés megkétszere­zését. Üj utat tapostak ki és azon­nal tehetőséget biztosítottak má­soknak is. Közzétették a kezdett tapasztalaitokat, felhasználták a külföldi Ismereteket. A Városföl­di Állami Gazdaság már a máso­dik fejlesztési ütemben, 1972-ben belépett az iparszerű kukorica- teremlési rendszerbe. A gazdaság előző ötéves átlag­termése 42,44 mázsa volt hektá­ronként, mely már öt év alatt 56.29 mázsára emelkedett, két aszályos esztendő ellenére. Meg­érkeztek az új, korszerű gépek, a részletes — régitől eltérő — tech­nológiák és a még újabb szemlé­let, amely elsősorban nem a ku­koricát, hanem a kukoricával fog­lalkozó, azt termelő dolgozók gon­dolkodását alakította ált. Pár hét alatt el kellett felejteni a régi, elavult 1 termelési módszereket, mert párhuzamosan már nem le­hetett a kettőt alkalmazni a költ­ségek emelkedése nélkül. Elméleti tudásban és gyakorlati munkában is fel kellett nőni Vá­rosföldön a dolgozóknak a meg­nőtt feladatokhoz. Ipari munkás­sá váltak, mert ezt követelte meg a fejtett technológia és technika. Megváltozott a munkához való viszony, mert a rendszer — és most már a közösség is — új szellemet adott. A precíz, maga­sabb színvonalú technológia el­várja, megköveteli az állandó ön- és továbbképzést, a fegyelmezett, gondolkodó, céltudatos vezetőt és beosztottat, a munkatársat. Szak­szerűen kell 'bánni a legkorsze­rűbb gépekkel, vegyszerekkel és á"rtágf' térmőkiépességű hibfTaek-'" kel. Talajminták és levelamalizi- sek al!|.pjá:ri számíltják -ki1*- ki--’ szórandó tápanyagokat, új a szán­tás, a talajművelés. Ma már büsz­kék a gazdaság dolgozói az egyen­letes vetésre, az egyes hibridek­nek megfelelő tőszámra, a jó gyomirtásra, az idejében végzett barkózásra és az optimális időben történő, veszteségmentes beta­karításra. S a minden évben emelkedő hozamokra. Itt meg kell állni egy pillanat­ra. Az évről évre emelkedő ho­zamok, a kukorica területének nö­velése, a vétésszerkezet változása eredményezte a gazdaságban a sertéságazat dinamikus fejleszté­sét. 1977-ben bővítették a rend­szer növényeit a gyepgazdálko­dással és a takarmánybúza-ter­meléssel. Eredménye magasabb fűhozam és aiz ebben az évben -már 57 mázsa búzatermés hektá­ronként, Megteremtették — nem kis részben az iparszerű termelési rendszer adta lehetőségekkel — a mintegy 40 ezer hízott sertés ki­bocsátásához szükséges takar­mánybázist, és elegendő jó minő­ségű takarmányt adnak a szarvas­marha-állománynak. Nemcsak a rendszerben ter­mesztett növényekre, hanem a gazdaság minden ágazatára kihat a termelés Iparszerűsége, a ter­melési fegyelem, amely általános figyelmet eredményez, növeli az igényességet. A fejlődés — tör­vényszerűen — magában rejti a hibákat, hiányosságokat is. Aki újat, merészet alkot, az mindig számoljon a különböző .nézetek­kel, véleményeikkel, vitákkal. De ez viszi,' segíti előbbre az újat, a jobbat. Biztosítja ezt a termelési rendszer és rendszerek fejlődé­se is. Kezdetben még nevelő munká­val kell — a fejlődés alapját, mozgató erejét — a dolgozó em­bert meggyőzni arról, hogy a technológiai változások feltétele az c tudatuknak, életformájuknak változása. Az ipáirszerff termelés, a végrehajtás később már igény- nyé'v^lík .fizikái és itáíWflló.ínun- kákörben egyaránt. Ez á* 'Változás tükröződik a Vá­rosföldi Állami Gazdaság egész munkájában, üzem- és munka- szervezésében. A dolgozók maga­sabb, illetve növekvő műveltsége kell ahhoz, hogy az iparszerű ter­melési rendszer elemei egy egész- szé formálódjanak. Csitos György főagronómus HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Az apostagi üvegmeggy Örömmel olvastam az aposta­gi üvegmeggyről szóló cikket a Petőfi Népe július 25—26-i szá­mában. Engedjék meg, hogy a leírtakat néhány személyes meg­jegyzéssel is kiegészítsem. Közel tíz éve annak, hogy honismereti gyűjtőmunkám cél­jául jómagam is az apostagi üvegmeggyet választottam. Mercz Gyuláéknál is jártam, de beval­lom, egy másik forrás is bir­tokomba került. Volt a község­nek egy Szabó nevezetű refor­mátus papja, akit már szintén ismert erről az oldaláról — meggytermesztő kedvéről — a lakosság. De — úgy érzem — az úttörő munka folytatása mégiscsak az akkor vele együtt ténykedő fiatal Mercz Gyula tanító érdeme, aki aztán halálá­ig ivégezte ezt a szép és nemes mesterséget. Keze alatt tanulta a falu népe a fák szemzését, oltását. így — közös munkálko­dással alakult ki a híres-neves üvegmeggy, amely, ahogy a Petőfi Népe is írta, márka lett. Ügyannyira, hogy nyári szezon idején községünket és dűlőuta- inkat a kereskedők tömege száll­ta meg. A versengés — mi ta­gadás — csak használt a falu­nak, minthogy a meggyen kívül a szőlőt s más gyümölcsöket is megvették. Említettem, hogy Apostag pa- rasztásga mennyit tanult Mercz Gyulától, de ugyanúgy a diák­jai is, akiket szintén a fák sze- retetére nevelt, és megtanított szemzenii, oltani, gyümölcsfát ápolni. Természetesen, ehhez le­hetőség, vagyis föld is kellett. Ez pedig egykor nemigen volt a falu szegény lakosságának, a sok pásztornak, cselédnek, ré­szesaratónak, cséplőmunkásnak. Ahogy a nagybirtokosak elado­gatták földjeiket, úgy vásároltak azokból sokan, köztük Mercz Gyula is. Mint abból a vala­mikori 1000 holdas birtokból, amiből az uraság unokájának már csak 1 holdja maradt, az egykori puszta helyén, ahol 1918 —19-ben apám még mint fejő­gulyás szolgált. Már csak az itatókút neve emlékeztet rá; a területet „Nagyikút”-nak neve­zik. Azokon a régi, kisparasztok által gyümölcsössé fejlesztett te­rületek égyikén-másikán esetleg még található az egykori törzs­könyvezett üvegmeggyfákból. Az a nézetem, hogy megéri, ha va­lakik — a 24. órában — felka­rolják, megvédik ennek a fon­tos és kiváló gyümölcsnek, nép­élelmezési cikknek a jövőjét, s tovább folytatják a nemesítését. Jó tudni, hogy — amint erre a cikk is utal — Jenei Zsuzsanná­nak, aki most végezte el a fő­iskolát, lesz módja ez irányban tevékenykedni a Duna menti Ter­melőszövetkezetben ... Bízunk benne, hogy idővel nemcsak be­szélhetünk, Írhatunk a valami­kor világhírű apostagi meggyről, hanem versengenek érte a mai felvásárlók is. Végezetül pedig fogadják sze­rény versemet, amit régebben írtam 'a mi híres gyümölcsünk­ről: Mögérött az apostagi üvegmöggy Mögérött az apostagi üvegmöggy, Mindön kislány kosarába sokat szöd. Az a legény lösz majd nékik igazi, Aki majd a legszöbbiket kivöszi. Apostagnak szőlőfödte határa, Mindön kislány nótaszóval kapálja. Fehér kendő, piros szoknya van rajtuk, De sok legény szive fáj is utánuk. Szőlő, szőlő, apostagi nagyszőlő, Hegyhát-dűlő alig egy-két döcögő. Széles útja kivezet a határba, Mindön kisjány napkeletig mögjárja. Ha majd érik a zamatos kadarka, mov :«f.or ,,umms Iss« Apostagnak határa. Kocsifogat kerülgeti el egymást; Szüret után mögisszák az áldomást. Apostagnak főutcája csak egy van, De sok kislány ablakában virág van. Legszebb virág mégiscsak a kisleány; Ha kimennek, virulnak is az utcán. Bánrév! János nyugdíjas, Apostag A tüzes nyíltól SZOVJET—AMERIKAI ŰRRAN- DEVÜ — NAGY FONTOSSÁGÚ Újdonság — politikai és MŰSZAKI SIKER Az 1975. év nagy szenzációja volt a SZOJUZ—APOLLÖ közös űrrepülés, az szovjet—amerikai űrrandevú. Az első, ezzel kapcso­latos megbeszélések a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) között 1970 októberében kezdődtek, majd 1972. május 24-én aláírta Koszigin miniszterelnök és Nixon, akkori elnök, a két állam űrkutatási programjának össze, hangolását célzó megállapodást. A két fél aztán a szovjet SZO­JUZ- és az amerikai APOLLÓ- program keretében más-más utat járva dolgozta ki az űrhajón a létfenntartás módozatait. Hogy csak egyet említsünk, pl. a két űrkabinban a levegő összetétele és a légnyomás is különbözött! 1975. július 15-én startolt a bajkonuri űrrepülőtérről ALEK- SZEJ LEONOV és VALERIJ KU- BASZOV, majd 7 és fél óra múl. va Floridában: THOMAS STAF­FORD, VANCE BRAND és DO­NALD SLAYTON. Bizonyos ide­jű keringés után került sor aztán az „űrrandevúra”, azaz a két űr. • Rajzunk a SZOJUZ és az APOLLÖ űrkutatási program beteljesülését, az 1975. július 17-1 „űrrandevú”-t > ábrázolja. I hajó összekapcsolására. Ennnek a rendkívül bonyolult műveletnek legfontosabb'— része az újfajta dokkolási (a két űrhajó összekap­csolása) rendszer kialakítása és a művelet lebonyolítása volt. Ez a manőver ragyogóan sikerült! Két napig keringett aztán a két űr­hajó összekapcsolva, majd ismét szétváltak és a szovjet SZOJUZ— 19 Kazahsztánban hagyományosan a’ szárazföldön, az APOLLÓ pe­dig még hat napi keringés után a Csendes-óceán vizén fejezte be útját. E kísérletig — mint említettük — mindkét fél más megoldással dolgozta ki űrhajóin mind az em­beri létfenntartás módozatait, mindpedig a külön-külön felbo­csátott űreszközök összekapcso. lását. Az APOLLÓ-űrhajókban 1/3 atmoszféra nyomású, kevés héliumot tartálmazó, kizárólag oxigéntartalmú atmoszférát, a szovjet űrhajókban pedig a talaj­szinten megszokott nyomású, nit. rogén—oxigén atmoszférákat al­kalmaztak. A nyomás- és at­moszférakülönbség miatt a két űrhajóval tehát nem lehetett azonnali, közvetlen összeköttetést létesíteni. Ezt küszöbölte ki a dokkológyűrű belsejében kialaki, tott, fokozatos alkalmazkodást le­hetővé tevő zsilipkamra. Ez az újfajta, szimmetrikus kialakítású űrlaboratórium fogadni tudja a fedélzetre érkező, különböző or­szágokból indított űrhajókat. Kimagaslóan nagyjelentőségű volt ez a repülés az űrkutatás szempontjából. Politikailag azért, mert reményt nyújt arra, hogy a tudományos-téchnkiai bravúr véghezvitele majd a Földön is megmutatja a tartós világbéke fe­lé vezető Utal! műszaki szempont­ból pedig azért, mert megterem­tette az alapot a sorozatunkban majd később szereplő űrállomások feljuttatásához és összeszerelésé­hez. Következő számunkban az űr­hajóban uralkodó szokatlan fizi­kai és élettani körülményekről számolunk be. (Folytatása következik.) t i

Next

/
Oldalképek
Tartalom