Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)
1978-08-12 / 188. szám
4 4 • PETŐFI NÉPE • 1978. augusztus 12. HATVANEZER ÍRÓGÉP ÉVENTE • Az Irodagép- és Finommechanikai Vállalat — együttműködve a svájci HERMES céggel — az idén 60 ezer táskaírógépet gyárt. (MTI-fotó: Balaton József felvétele — KS) Tagok és alkalmazottak a tsz-ekben Sokan emlékezhetnek még arra, hogy az 1960-as évek elején milyen okoknál fogva növekedett a tsz-ekben az alkalmazottak száma. Egy akkori ankéton, mely ezzel a témával foglalkozott, a résztvevők tizenhat olyan különbséget számoltak össze, mely az alkalmazotti munkaviszonyt előnyösebbé tette a tsz-tagsággal járó jogok és kötelességek vállalásánál. Ha valaki alkalmazottként dolgozott a szövetkezetben, akkor biztosan számíthatott a fizetésére, noha a tagok garantált munkadíjazása még ismeretlen volt. Az alkalmazott családi pótlékhoz, táppénzhez, fizetett szabadsághoz, kedvezményesebb orvosi ellátáshoz jutott, előbb mehetett nyugdíjba, és még OTP-hitelt is könnyebben kaphatott. Fokozatos orvoslás Széket az elvileg teljesen indokolatlan, sőt, toánltó különbségeket az ország nehéz anyagi helyzete magyarázta. Akkor is sok mindenre kellett a pénz, és az állam csak fokozatosain 'láthatott hozzá a parasztság múltjából fakadó történelmi igazságtalanságok orvoslásához, a feszültségek feloldásához. Viszont az állaim kezdettől fogva tekintettel volt azokra a nehézségekre, bajokra, melyek egyes tsz-ek munkaerőhelyzetében bekövetkeztek. A gépesítés üteme ugyanis nem tartott lépést a mezőgazdasági lakosság elvándorlásával, és különösen a kedvezőtlen adottságú szövetkezetekben, valamint az ipari környezetű tsz-ekben egyre érezhetőbbé vált a munkaerőhiány. Ezek a közös gazdaságok végül is 'kénytelenek voltak a szükséges munkaerőt, kisebb vagy nagyobb számban alkalmazottként foglalkoztatni. Hasonló válaszút elé kerültek azok a szövetkezeti nagyüzemek is, melyek a volt gépállomások traktorosait, szerelőit — a gépekkel együtt — átvették. Igen sok esetben nem volt más megoldás, mint az alkalmazottként való átvétel, hiszen a traktorosok, szerelők ragaszkodtak szerzett jogaikhoz. Ha erre a megoldásra nem lett vöd,na mód, akkor ők ■máshol vállaltaik volna munkát. Az állami szervek jól isimerték ezeket a nehéz problémákat, épp ezért rugalmasan vállalták a tsz- alkalmazottalk számának a növekedésével járó közpanfir terheket. Hiszen néhány tízezer, majd később száztizezer alkalmazotti viszonyban állló tsz-dolgozó magasabb színvonalú, szocialista ellátásának a terhelt még mindig inkább elviselte a népgazdaság, minit egymillió tsz-tag teljes egyenjogúsítását. Még azt is megértette mindenki, ha akkor mondjuk egy többgyermekes tsz-tagot átminősítettek alkalmazottnak a családi pótlék elnyerése céljából. Közelebb kerültek egymáshoz Később, amikor az a bizonyos lő különbség fokozatosan csökkent, akkor a fiatalok közül egyre többen már tagként vállalták a munkát a szövetkezetekben. Ez enyhítette a' régebbi feszültségeket. Elősegítette azt is, hogy a többségében a fiatalabb nemzedékhez tartozó, a technikával foglalkozó, iskolázottabb korábbi alkalmazottak már mint tagok részt vehettek a tsz önkormányzati életében, a vezetőség megválasztásában, ők is választhatók lettek és döntési joghoz jutattak a tsz fontos közös ügyeiben. Kétségtelen, hogy velük'a tsz-ek demokratikus működése sokat nyert. Sok szövetkezetben sikerült elérni. hogy a szakvezetők, és az irodai dolgozók is valamennyien a tsz tagjai lettek. Ez az azonos jogállás — mint mondani szokták — az „együtt sírás és az együtt nevetés”, közelebb hozta egymáshoz az embereket, erősítette a szövetkezetek közösségi, szocialista jellegét. Maradtak azonban tsz-ek, melyekben jelentős számú alkalmazott dolgozik továbbra is. Ezért is született meg három évvel ezelőtt az a döntés, hogy alakuljon meg az önálló szakszervezet azokban a tsz-ekben, ahol az alkalmazottak száma több minit huszonöt és a szakszervezeti csoport ott, ahol ötnél több a számúik. Ennek legfőbb célja az, hogy a tsz- alka Lmazoítak így is — a szak- szervezett révén is —, részesüljenek érdekvédelemben, sajátos formához jussanak, és így hassanak a szövetkezet, életére, tevékenységére. Az teljesen nyilvánvaló. hogy ezek a szakszervezeti csoportok akkor dolgoznak jól, ha nem az alkalmazottak és tagok elkülönülését erősítik, vagy idézik elő, hanem épp a közeledésüket, egymásra találásukat szolgálják. Fiatalokat a tagok közé Helyeselni lehet azt a törekvést is, hogy a tsz-ek az új fiatal dolgozóikat tagként kívánják felvenni. Sőt, el kívánják érni, azt is, hogy önkéntesen és fokozatosan a mostani alkalmazottak is — eddigi jogaik sérelme nélkül — vállalják a tagsági viszonyt. örvendetes lenne, ha a most végbemenő nemzedékváltás eredményeként növekedne a tagok aránya a tsz-ekben. Ennek ma megvannak a feltételei. Nem véletlen, hogy az utóbbi években a jövedelmet, a szociális ellátást, nyugdíjat stb. illetően is fokozatosan azonosak lettek az alkalmazottak és a tsz-tagokra vonatkozó rendelkezések. A legnagyobb akadály tehát lényegében elhárult. A mezőgazdasági tsz-ek III. kongresszusa 1976 decemberében mindezt figyelembe véve szólhatott a fiatalok taggá'válásának a feltételeiről: „A mezőgazdasági szövetkezetek és a társadalmi érdekképviseleti szervék a K ISZ-szel karöltve tudatosítják széles körben, hogy milyen lehetőségeket és fejlődési távlatokat kínál az Ifjúság számára a szocialista mező- gazdaság. Segítsék a mezőgazda- sági szövetkezeiteket abban, hogy a fiatal nemzedékek számára vonzó, beilleszkedésüket megkönnyítő feltételeket teremtsenek”. Ez a beilleszkedés pedig mindenképpen • javára válik majd a tsz-ek közösségi fejlődésének, eredményes gazdálkodásuknak. . T. B. Változott az ember is Tapasztalatok a Városföldi Állami Gazdaságban Több éves előkészítő munka után 1970-ben egyedülálló vállalkozásba kezdett a Bábolnai Állami Gazdaság. A magyar mezőgazdaság történetében először — az eredményes baromfitermelési rendszer tapasztalatai alapján — kidolgozták a kukorica iparszerű termelésének módszerét, rendszerét. A rendszert bevezették, bemutatták és azonnal tovább is adták. Célul tűzték ki — tíz év alatt — ia kukoricatermés megkétszerezését. Üj utat tapostak ki és azonnal tehetőséget biztosítottak másoknak is. Közzétették a kezdett tapasztalaitokat, felhasználták a külföldi Ismereteket. A Városföldi Állami Gazdaság már a második fejlesztési ütemben, 1972-ben belépett az iparszerű kukorica- teremlési rendszerbe. A gazdaság előző ötéves átlagtermése 42,44 mázsa volt hektáronként, mely már öt év alatt 56.29 mázsára emelkedett, két aszályos esztendő ellenére. Megérkeztek az új, korszerű gépek, a részletes — régitől eltérő — technológiák és a még újabb szemlélet, amely elsősorban nem a kukoricát, hanem a kukoricával foglalkozó, azt termelő dolgozók gondolkodását alakította ált. Pár hét alatt el kellett felejteni a régi, elavult 1 termelési módszereket, mert párhuzamosan már nem lehetett a kettőt alkalmazni a költségek emelkedése nélkül. Elméleti tudásban és gyakorlati munkában is fel kellett nőni Városföldön a dolgozóknak a megnőtt feladatokhoz. Ipari munkássá váltak, mert ezt követelte meg a fejtett technológia és technika. Megváltozott a munkához való viszony, mert a rendszer — és most már a közösség is — új szellemet adott. A precíz, magasabb színvonalú technológia elvárja, megköveteli az állandó ön- és továbbképzést, a fegyelmezett, gondolkodó, céltudatos vezetőt és beosztottat, a munkatársat. Szakszerűen kell 'bánni a legkorszerűbb gépekkel, vegyszerekkel és á"rtágf' térmőkiépességű hibfTaek-'" kel. Talajminták és levelamalizi- sek al!|.pjá:ri számíltják -ki1*- ki--’ szórandó tápanyagokat, új a szántás, a talajművelés. Ma már büszkék a gazdaság dolgozói az egyenletes vetésre, az egyes hibrideknek megfelelő tőszámra, a jó gyomirtásra, az idejében végzett barkózásra és az optimális időben történő, veszteségmentes betakarításra. S a minden évben emelkedő hozamokra. Itt meg kell állni egy pillanatra. Az évről évre emelkedő hozamok, a kukorica területének növelése, a vétésszerkezet változása eredményezte a gazdaságban a sertéságazat dinamikus fejlesztését. 1977-ben bővítették a rendszer növényeit a gyepgazdálkodással és a takarmánybúza-termeléssel. Eredménye magasabb fűhozam és aiz ebben az évben -már 57 mázsa búzatermés hektáronként, Megteremtették — nem kis részben az iparszerű termelési rendszer adta lehetőségekkel — a mintegy 40 ezer hízott sertés kibocsátásához szükséges takarmánybázist, és elegendő jó minőségű takarmányt adnak a szarvasmarha-állománynak. Nemcsak a rendszerben termesztett növényekre, hanem a gazdaság minden ágazatára kihat a termelés Iparszerűsége, a termelési fegyelem, amely általános figyelmet eredményez, növeli az igényességet. A fejlődés — törvényszerűen — magában rejti a hibákat, hiányosságokat is. Aki újat, merészet alkot, az mindig számoljon a különböző .nézetekkel, véleményeikkel, vitákkal. De ez viszi,' segíti előbbre az újat, a jobbat. Biztosítja ezt a termelési rendszer és rendszerek fejlődése is. Kezdetben még nevelő munkával kell — a fejlődés alapját, mozgató erejét — a dolgozó embert meggyőzni arról, hogy a technológiai változások feltétele az c tudatuknak, életformájuknak változása. Az ipáirszerff termelés, a végrehajtás később már igény- nyé'v^lík .fizikái és itáíWflló.ínun- kákörben egyaránt. Ez á* 'Változás tükröződik a Városföldi Állami Gazdaság egész munkájában, üzem- és munka- szervezésében. A dolgozók magasabb, illetve növekvő műveltsége kell ahhoz, hogy az iparszerű termelési rendszer elemei egy egész- szé formálódjanak. Csitos György főagronómus HOZZÁSZÓLÁS CIKKÜNKHÖZ Az apostagi üvegmeggy Örömmel olvastam az apostagi üvegmeggyről szóló cikket a Petőfi Népe július 25—26-i számában. Engedjék meg, hogy a leírtakat néhány személyes megjegyzéssel is kiegészítsem. Közel tíz éve annak, hogy honismereti gyűjtőmunkám céljául jómagam is az apostagi üvegmeggyet választottam. Mercz Gyuláéknál is jártam, de bevallom, egy másik forrás is birtokomba került. Volt a községnek egy Szabó nevezetű református papja, akit már szintén ismert erről az oldaláról — meggytermesztő kedvéről — a lakosság. De — úgy érzem — az úttörő munka folytatása mégiscsak az akkor vele együtt ténykedő fiatal Mercz Gyula tanító érdeme, aki aztán haláláig ivégezte ezt a szép és nemes mesterséget. Keze alatt tanulta a falu népe a fák szemzését, oltását. így — közös munkálkodással alakult ki a híres-neves üvegmeggy, amely, ahogy a Petőfi Népe is írta, márka lett. Ügyannyira, hogy nyári szezon idején községünket és dűlőuta- inkat a kereskedők tömege szállta meg. A versengés — mi tagadás — csak használt a falunak, minthogy a meggyen kívül a szőlőt s más gyümölcsöket is megvették. Említettem, hogy Apostag pa- rasztásga mennyit tanult Mercz Gyulától, de ugyanúgy a diákjai is, akiket szintén a fák sze- retetére nevelt, és megtanított szemzenii, oltani, gyümölcsfát ápolni. Természetesen, ehhez lehetőség, vagyis föld is kellett. Ez pedig egykor nemigen volt a falu szegény lakosságának, a sok pásztornak, cselédnek, részesaratónak, cséplőmunkásnak. Ahogy a nagybirtokosak eladogatták földjeiket, úgy vásároltak azokból sokan, köztük Mercz Gyula is. Mint abból a valamikori 1000 holdas birtokból, amiből az uraság unokájának már csak 1 holdja maradt, az egykori puszta helyén, ahol 1918 —19-ben apám még mint fejőgulyás szolgált. Már csak az itatókút neve emlékeztet rá; a területet „Nagyikút”-nak nevezik. Azokon a régi, kisparasztok által gyümölcsössé fejlesztett területek égyikén-másikán esetleg még található az egykori törzskönyvezett üvegmeggyfákból. Az a nézetem, hogy megéri, ha valakik — a 24. órában — felkarolják, megvédik ennek a fontos és kiváló gyümölcsnek, népélelmezési cikknek a jövőjét, s tovább folytatják a nemesítését. Jó tudni, hogy — amint erre a cikk is utal — Jenei Zsuzsannának, aki most végezte el a főiskolát, lesz módja ez irányban tevékenykedni a Duna menti Termelőszövetkezetben ... Bízunk benne, hogy idővel nemcsak beszélhetünk, Írhatunk a valamikor világhírű apostagi meggyről, hanem versengenek érte a mai felvásárlók is. Végezetül pedig fogadják szerény versemet, amit régebben írtam 'a mi híres gyümölcsünkről: Mögérött az apostagi üvegmöggy Mögérött az apostagi üvegmöggy, Mindön kislány kosarába sokat szöd. Az a legény lösz majd nékik igazi, Aki majd a legszöbbiket kivöszi. Apostagnak szőlőfödte határa, Mindön kislány nótaszóval kapálja. Fehér kendő, piros szoknya van rajtuk, De sok legény szive fáj is utánuk. Szőlő, szőlő, apostagi nagyszőlő, Hegyhát-dűlő alig egy-két döcögő. Széles útja kivezet a határba, Mindön kisjány napkeletig mögjárja. Ha majd érik a zamatos kadarka, mov :«f.or ,,umms Iss« Apostagnak határa. Kocsifogat kerülgeti el egymást; Szüret után mögisszák az áldomást. Apostagnak főutcája csak egy van, De sok kislány ablakában virág van. Legszebb virág mégiscsak a kisleány; Ha kimennek, virulnak is az utcán. Bánrév! János nyugdíjas, Apostag A tüzes nyíltól SZOVJET—AMERIKAI ŰRRAN- DEVÜ — NAGY FONTOSSÁGÚ Újdonság — politikai és MŰSZAKI SIKER Az 1975. év nagy szenzációja volt a SZOJUZ—APOLLÖ közös űrrepülés, az szovjet—amerikai űrrandevú. Az első, ezzel kapcsolatos megbeszélések a Szovjetunió Tudományos Akadémiája és az amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) között 1970 októberében kezdődtek, majd 1972. május 24-én aláírta Koszigin miniszterelnök és Nixon, akkori elnök, a két állam űrkutatási programjának össze, hangolását célzó megállapodást. A két fél aztán a szovjet SZOJUZ- és az amerikai APOLLÓ- program keretében más-más utat járva dolgozta ki az űrhajón a létfenntartás módozatait. Hogy csak egyet említsünk, pl. a két űrkabinban a levegő összetétele és a légnyomás is különbözött! 1975. július 15-én startolt a bajkonuri űrrepülőtérről ALEK- SZEJ LEONOV és VALERIJ KU- BASZOV, majd 7 és fél óra múl. va Floridában: THOMAS STAFFORD, VANCE BRAND és DONALD SLAYTON. Bizonyos idejű keringés után került sor aztán az „űrrandevúra”, azaz a két űr. • Rajzunk a SZOJUZ és az APOLLÖ űrkutatási program beteljesülését, az 1975. július 17-1 „űrrandevú”-t > ábrázolja. I hajó összekapcsolására. Ennnek a rendkívül bonyolult műveletnek legfontosabb'— része az újfajta dokkolási (a két űrhajó összekapcsolása) rendszer kialakítása és a művelet lebonyolítása volt. Ez a manőver ragyogóan sikerült! Két napig keringett aztán a két űrhajó összekapcsolva, majd ismét szétváltak és a szovjet SZOJUZ— 19 Kazahsztánban hagyományosan a’ szárazföldön, az APOLLÓ pedig még hat napi keringés után a Csendes-óceán vizén fejezte be útját. E kísérletig — mint említettük — mindkét fél más megoldással dolgozta ki űrhajóin mind az emberi létfenntartás módozatait, mindpedig a külön-külön felbocsátott űreszközök összekapcso. lását. Az APOLLÓ-űrhajókban 1/3 atmoszféra nyomású, kevés héliumot tartálmazó, kizárólag oxigéntartalmú atmoszférát, a szovjet űrhajókban pedig a talajszinten megszokott nyomású, nit. rogén—oxigén atmoszférákat alkalmaztak. A nyomás- és atmoszférakülönbség miatt a két űrhajóval tehát nem lehetett azonnali, közvetlen összeköttetést létesíteni. Ezt küszöbölte ki a dokkológyűrű belsejében kialaki, tott, fokozatos alkalmazkodást lehetővé tevő zsilipkamra. Ez az újfajta, szimmetrikus kialakítású űrlaboratórium fogadni tudja a fedélzetre érkező, különböző országokból indított űrhajókat. Kimagaslóan nagyjelentőségű volt ez a repülés az űrkutatás szempontjából. Politikailag azért, mert reményt nyújt arra, hogy a tudományos-téchnkiai bravúr véghezvitele majd a Földön is megmutatja a tartós világbéke felé vezető Utal! műszaki szempontból pedig azért, mert megteremtette az alapot a sorozatunkban majd később szereplő űrállomások feljuttatásához és összeszereléséhez. Következő számunkban az űrhajóban uralkodó szokatlan fizikai és élettani körülményekről számolunk be. (Folytatása következik.) t i