Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)

1978-08-03 / 180. szám

1918. »UfUMtiU 8. • PETŐFI NÉPE 9 I Puszta, romantikával vagy anélkül A turizmus fénykorát éljük. Nyaranta magyarok ezrei járják a világot és mi sem szűkölködünk tá­jainkra, idegenforgalmi látványosságainkra kiván­csi vendégekben, ök ugyanazért jönnek hozzánk, amiért mi megyünk máshová. Pihenni akarnak, szórakozni, ismerkedni a magyar konyha ízeivel, mindazzal, ami kultúránkban, népművészetünkben; természeti adottságainkban és szokásainkban von­zó és jellegzetes képet adhat országunkról. Ez eddig rendben is volna. Más kérdés, hogy gazdag készleteinkből mit helyezünk a kirakatba, és mit adunk el? Tömény műmagyar giccset, vagy azt, amiért valóban érdemes hozzánk látogatni? Itt van például Bugac. Az ősi puszta hangulatát, állattartó hagyományait őrzi Európában. Ritka ter­mészeti kincs, amely szépségével, növényi külön­legességeivel lázbahozza a kutatókat, nyugalmával elvarázsolja a zsúfolt, lármás városokból kimene­külő turistákat. Csakhogy más szemmel nézi a' pusztát a természetrajzos és más szemmel az, aki a színes prospek­tusokon kilátásba helyezett nagy élményre szomjazik. Miért kel­lene megfosztani ettől? A roman­tika, ha helyénvaló — és ha va­lahol, itt nagyon is az —, nem szégyen. Egyiptomban fény- és hangjátékokkal fokozzák az aimúgysem csekély érdeklődést. Az előadás értékei vitathatók, a hatás — az éjszaka sötétjében megszólaltatott Szfinx, a külön­böző színekkel megvilágított pi­ramisok látványa — lenyűgöző. Nincs giccsesebb az Akropolisz­­nál — holdtöltekor. Mégis ilyen­kor duplára emelik a belépődíjat és a romok között egy talpalat­nyi hely nem marad üresen. Lát­ni kell ezt is. Hozzátartozik a görögországi hangulatképhez csakúgy, mint Velencéhez a ga­lambetetés, Spanyolországhoz a bikaviadaloik. Vagy Bugachoz a ménes, a szürkegulya és a rackanyáj. A lóháton nyargaló csikós, a foga­tok zörgése, a pusztát övező fák közül kivillanó tanyaépületek szemetpihentető formai szépsége, összhangban van itt a lovasha­­gyományokat felelevenítő szilaj játék, a természet nyugodalmas méltóságával. Jobban mondva, lenne... Volt idő, amikor azért marasztaltuk el Bugacot, mert ' túl nagy volt a felhajtás. Özön­löttek is a látogatók. Most, nagy szó, ha nagynéha egy-egy cso­port útbaejti. □ □ □ — Pár éve még 72 kocsival hordtuk a vendégeket — közli Korom. József, az egyik legré­gibb fogaitos, — és négyszer for­dultunk naponta. Most van úgy, hogy hetente egyszer vonulunk fel, mindössze 14 kocsival. Ne­künk nem üzlet ez már, ráfize­tés. Amit keresünk, arra sem elég, hogy lovat tartsunk. Egy ló 100 forintot fogyaszt naponta... És karban is kell tartani. Vasal­ni, .pucolni, kikefélni a szerszá­mokat. Sokan abba is hagyták. A fogatozást is, a tartást is. Nem éri meg. Szerencsére a külföldiek nem értik miről beszélünk. Franciák. Nyugdíjas vasutasok Marseilles­­ből. Lelkesedésük őszinte. Életük­ben most láttak először eleven csikóst — méghozzá öt ló röpí­tette —, a kocsikázást külön is élvezték. — Ez volt legcsodálatosabb napja az ittlétünknek — mond­ja a csoport vezetője, Jacques Rancurel. — Minden várakozást felülmúlt. Pedig voltunk a Bala-A pusztai ötös vágtája felejthetetlen látvány. • Nagy szó. hetente egy csoport. (Radó Gyula felvételei.) tonnái is, Budapest is tetszett, de a legnagyobb benyomást Bugac és Kecskemét tette csoportom tagjaira. — Tündéri! Csodálatos . — és még egy sereg elismerő jelző hangzik el. Egy magas, őszhajú úr azzal ad nagyabb nyomaté­­kot a dicséretének, hogy magya­rul közli; — Kecskemét, Bugac — jó,, jó, jó! Ennyit tesz egy hangulatos ki­rándulás! Egy minden csinnad­rattát nélkülöző, egyszerű lovas­­bemutató, a kedves fogadtatás a csárdában. Ez a csoport jó száj­ízzel, egy szép, derűs nap emléké­vel térhetett vissza Marseilles -be. A korábbi rossz tapasztalatokhoz mérve már ez is nagy eredmény. — Az egyénieket, nem. számít­va, két éve még 6ÖÖ0 vendégét vittünk Bugacra — mondja Reile Gézáné, a kecskeméti Idegenfor­galmi Hivatal vezetője —, tavaly kétezerre csökkent a számuk. Az idén, 200 vendégünk volt az első félévben. □ □ 1 Miért maradtak el a látogatók? Bugac veszített volna a varázsá­ból? — Régebben 10 ezer vendéget vittünk Bugacra évenként — nyi- - latkozik Éter Dalma, a MALÉV Air Tours csoportvezetője. — A szerződést azért bontottuk fel, mert mégis furcsa, hogy idere­pülnek Svájcból lovat látni és be kell érniük a pusztával — ló nélkül. — Nem elégítettük ki őket — vélekedik Korom József fogatos. —I Nem kaptak látványt a pén-8 Jacques Rancurel: „Minden várakozást felülmúlt.” zükért. Jönnek ide természettudó­sok is, akik négykézlábra eresz­kedve tanulmányozzák a füveket, más nem érdekli őket, de a többség nem erre kíváncsi. Jakobsen Antal, az Aranyho­mok-szálló igazgatója; — Mi üzemeltetjük a csárdát, sajnos a forgalom két év óta ro­hamosan csökken. Szerződésünk úgy szól, hogy programot nem szervezhetünk. Mi az Idegenfor­galmi Hivataltól függünk, ők a Lenin Tsz-től. Nehéz úgy elérni valamit, hogy mindenki köti ma­gát a saját álláspontjához. A Nemzeti Park a növényzetet fél­ti, a tsz nem volt hajlandó „bo­hóckodni" napi 2—3 ezer forint­ért, mikor a lótenyésztés sókkal jövedelmezőbb. Szerintem a nem­Dunai néni vendégei Hatalmas eperfa tövében töpö­rödött kis házikó. Az ablakok is annyira piciik, hogy az ember úgy érzi: akár a tenyerével is betakarhatná őket. Ebben a tanyában — Kiskun­halas határában — él a nyolc­vanegy esztendős Dunai K. Bé­liné. A kutya már messziről felfi­gyelhetett az gépkocsizajra, mert Dunai néni a kerítésajtóban vár bennünket; a kezében egy 'kiürí­tett tejes zacskót tart. — A tartalmát éppen most csurgattam a macskák tányérjá­ba. Bent voltam a városban, on­nan hoztam; hadd legyen ünnep nekik <is. Volt egy kis barackom, eladtam, egy százast 'kaptam ér­te. Summa! „Summa!” — azaz: komoly, je­lentős bevétel! Dunai néni szá­mára legalábbis az:' a szűkén csörgedező havi jövedelmének több mint tizedrésze. Persze, kijön belőle. Nem a .pénze — inkább az ereje a ke-, vés! Nemrégiben megcsúszott a csirkeól öreg, korhadozó nádfe­dele. Vett két kéve nádat, de feltenni már nem tudta. Segít­séget sem remélhetett; özvegyi sorban él évtizedek óta, 'három nevelt gyermeke itávoli városok­ba került, évek is eltelnek, míg hazavetődik az egyik vagy a má­sik. A csirkeól teteje ennek ellenére rendben van — néhány nappal ezelőtt, a legutóbbi vasárnap ugyanis két gépkocsi állt meg a kerítéskapu előtt; emberek ug­ráltak ki 'belőlük, akik közül Du­náimé csak kettőt ismert: Puha Lászlót, a kiskunhalasi tanács főelőadóját és egy idősebb fér­fit, aki járt már nála egyszer, nemrégiben. — Nem ijedt meg Dunai néni? — kérdezem. — Miért ijedtem volna meg? illedelmesen köszönték, körbe­járták a tanyát, megnézték a földet is. Csudálkoztak nagyon, hogy ki tartja rendbe ezt a nagy darab kukoricát, aztán nevettek, amikor mondtam nekik, hogy ez a ,/kislány”, aki most magukat vezeti! ,— Megmutatta nekik, hogy tud még kapálni? — Meg! Azzal az idősebb fér­fival, aki a vezetőjük volt, ki­mentünk kapálni. Ügyesen fogta a nyelét, látszott, hogy dolgos ember! Biztatta a többit is na­gyon. Pedig dolgoztak azok is, rendesen. Látja, szépen megcsi­nálták a tyúkól tetejét, fát is vágtak, feltakarították az udvart, megfoltozták a kerítést. — Mit mondtak, amikor el­mentek? — Azt, hogy amikor szükségen van valamire, csak írjak nékik nyugodtan. — És fog írni? — Hát... Nem is tudom. Mos­tanában nem, de ha szedni kell majd a krumplit, akkor bizony nagyon jól jönne a segítség. Ak­kor majd biztosan írok nekik. — A címüket tudja? — Tudom. Hagytak itt egy tucat kupéidéit, még meg is cí­mezték, csak be kell dobnom a postaládába. A sublótfi ókból előkerülnek a borítékok. Rajtuk a cím: „Hely­közi Távbeszélő Igazgatóság, Há­lózatfenntartási osztály. Buda­pest, VII. Dob u. 106.” K. J. HÁROMSZÁZ GYEREK VAGY NYOLCVAN GÉPKOCSI? Békétlenség a Béke fasorban zeti park csak a szakembernek nyújt élményt,' ami pedig a lo­vasbemutatót illeti, Bugac nép­szerűsítése megér ennyi enged­ményt. A forgalom visszaesése is azt bizonyítja, hogy Bugac csak a nevéből nem él meg? — Hortobágy is annak köszön­heti a látogatottságát, hogy va­lamit mutat. A puszta vonzereje változatlanul nagy, de most már ott tartunk, hogy Bugacot az IBUSZ is kivette a programjából. Aki pusztát kér, azt Lajosmizsé­­re viszik. A megyének mindegy, hogy hová megy az idegen, végül is itt kapja meg, amit kíván, de Bugac annyira szép és egyedül­álló, hogy vétek elhanyagolni. □ □ — Talán lesz egy kis változás — bizakodik Toldi Miklós, aki Ismét magára öltheti a csikós ru­hát és alkalomadtán bemutathat­ja ritka tudományát. A pusztai ' ötös szédületes vágtája olyan mu­tatvány, amihez foghatót nem ta­lálni Európában. Az idomítás és a lovaglás magasiskolája. Lenyű­göző szépsége, eredetisége sehol sem érvényesül úgy, mint a pusz­tában. Összhangban van a tájjal és az állattartás pusztai hagyo­mányaival. — Úgy néz ki, hogy jövőre ja­vul a helyzet. Most korszerűsítik az istállót, bevezetik a vizet, ön- i tatókat, új boxokat építenek. An­nak sem lesz akadálya, hogy be­engedjék a csoportos látogatókat. Szó-van róla, hogy beállítunk né­hány hátaslovat is, azoknak, akik lóháton szeretnék lefényképeztet­­ni magukat. Ezt sokan kérték — idáig eredménytelenüL Pedig nincs eb­ben semmi kivetnivaló. Nekünk az a nagy szám, ha tevére ülhe­tünk valamelyik arab országban. Aki hozzánk jön, annak az az él­mény, hogy látta a vágtató mé­nest, a csikósokat és megörökít­­tette magát lóháton. Világjelen­ség a ló, a puszta iránti nosztal­gia és ezzel a lehetőséggel job­ban, okosabban is gazdálkodha­tunk. A turistáknak most Lajos - mizse pótolja Bugacot. Lehet, hogy anyagilag nem érezzük meg ezt a veszteséget, Bugac azonban több, mint egy jó üzlet. Nemzeti érték. Magunkat is megkárosít­juk, ha nem élünk vele. Vadas Zsuzsa Az első enciklopédia Készül a Kis Mongol Enciklo­pédia, az első ilyen kiadvány az ország életében. A jelentős mű szerkesztésében 450-en vesznek részt: közgazdászok, a kultúra és a tudomány jeles képviselői. Az enciklopédia a mongol nép történetét, ősi kultúráját, a népi állam szocialista vívmányait dol­gozza fel (BUDAPRESS—MON GAME) A kecskeméti Béke fasorban megalakult a válságbizottság. Meglehetősen csüggedt hangulat­ban. A lakók — javarészt a Ker­tészeti Egyetem Kecskeméti Fő­iskolai Karának oktatói — elke­seredve kérdezgetik egymást: mi a fontosabb, háromszáz gyerek vagy nyolcvan autó? Sőt tehetet­len idegességükben már azon a ponton vannak, amikor — az ő i-zempontjukból mindenképpen jo­gosan — azt 'kutatják: vajon őket képviseli-e igazából a tanács, s nem valamely ravasz érdekcso­portot? Mindez 322 négyszögöl terület miatt. 1. A kérelem A házak végében húzódik az 5838 22 helyrajzi számú üres te­lek. A környék lakossága — mi­vel nincs szemétszállítás — ille­gális hulladéklerakó helynek használja, helyesebben használta. Éjszakánként építési törmeléken át a háztartási szemétig mindent ide hodtak. Ez a másodlagos kör­nyezetszennyezés, ugyanis a há­zak végében van a Kéziszer­számgyár, ahol 7 óra után kevés­sel elkezdik a hulladékégetést, nem beszélve arról, hogy az üzem elég hangosan dolgozik. („Már megtanultuk, hogy nem tehetjük egymás mellé a poharakat, mert öiszecsilii ingeinek.”) A változtatás szándéka 1972- ben ötlött fel a főiskolai oktatók­ban, akik azelőtt sem tartoztak a szemétrakók közé. Megkezdő­dött a munka, amelyre leginkább a sziszifuszi a legjobb jelző. Egyengették a talajt, ültettek kü­lönleges növényeket. Az idén, március 31-én pedig kérelemmel fordultak Kecskemét város Ta­nácsa Végrehajtó Bizottságához. „A Béke fasor 7—25. számú há­zak lakói a környék lakossága nevében azzal a kéréssel fordu­lunk a városi tanács vb-hez, hogy részünkre a lakásunk végében fekvő 322 négyszögöl 8,24 arany­korona értékű területet hosszú távra (15—20 évre) bérbe adni szíveskedjen. ... Már eddig is sok munkánk fekszik a rendcsinálásban, de ah­hoz, hogy kulturált környezetet alakíthassunk ki, hosszú távú szerződésre lenne szükségünk. Kérésünk: Bérbe kaphassuk, esetleg megvásárolhassuk a terü­letet, amelyen zöldövezetet, a gyerekek részére játszóteret ala­kíthassunk ki. A környezetre ártalmas egész­ségtelen környezetet szabad időnkben mi számolnánk fel, ami nem jelentene anyagi kiadást a város részéről. A közvetlen kör­nyezetben 30 gyerek, a szomszé­dos két óvodában pedig 280 gye­rek van elhelyezve, akik gyak­ran kénytelenek erre sétálni, mert a forgalom itt nem veszé­lyezteti őket. Kulturált környe­zetünk kialakítása érdekében minden munkát és anyagi ki­adást magunkra vállalunk, sőt bérleti díjat vagy vételárat is hajlandók vagyunk fizetni.” A kérelmet minden környék­beli aláírta. 2. A papírcsata kezdete Május 9-én megérkezett, a vá­lasz. „... Sajnálattal közöljük, hogy ugyanerre a területre már levelüket megelőzve garázsépítés­re kértek engedélyt, s ennek ki­adása megtörtént.” Ettől fogva száma is lett az ügynek (amelyet első fokon Hegyes Ferenc osztály­­vezető intézett el), a 61479/1978. IV. Négy nap múlva postára tették a következő kérvényt, immár He­gyes Ferencnek címezve........Vá­laszukat szíveskedjenek felülvizs­gálni és döntésüket megváltoztat­ni .. ,Mi éprjen a szennyezett kör­nyezet és a zajártalom ellensú­lyozására kezdeményeztük a zöldfelület létesítését, ennek anyagi terheit és társadalmi munkát is vállalva. Válaszukban pedig arról értesítenek, hogy újabb zaj- és levegőszennyező forrás létesítését tervezik. Fi­gyelmen kívül hagyták, hogy itt mintegy 30 gyerek lakik. Sérel­mezzük, hogy az itt lakók vé­leményét nem kérték ki, mi­előtt a garázsépítési engedélyt kiadták. Mindezt nemcsak ma­gunk és gyermekeink számára hoztuk létre, és kívánjuk tovább fejleszteni, hanem a szomszéd és szűkös körülmények 'között levő két óvoda 280 óvodása részére is. Megjegyezzük végül, hogy az itt lakók többsége a Kertészeti Főiskolai Kar dolgozója, akik részben munkájúkkal, részben társadalmi tevékenységükkel a város szépítéséért fáradoznak és joggal elvárhatják, hogy ezen tö­rekvésüknek saját környezetük­ben .is érvényt tudjanak szerez­ni.” Május 29-én étkezett az újabb elutasítás, ezt Veliczky István általános elnökhelyettes írta alá. „Az érintett terület a városren­dezési terv szerint lakóövezet határát 'képezi, azonban a terü­let nagysága miatt lakásépítésre nem alkalmas, játszótérnek szin­tén nem, egyrészt a kiskertek, másrészt az elhagyatottság miatt — teljes gyalogosforgalom-men­tesség — gyermekek részére nem biztonságos...” 3. A kifejlet Ezen a levélen már csak dü­hösen mosolyogtak a kérelmezők. Az ellenérvek ugyanis nem ellen, hanem inkább mellett érvek. Hi­szen éppen azért alkalmas játszó­térnek a terület, mert nincs for­galom. (Feltehető a kérdés, hogy hivatalos körökben miféle foga­lom él egy játszótérről...?!) Ez az egyik oldal A másik pedig az, hogy e helyt garázsokat, ráadásul nyolcvanat, elég nehézkes föl­építeni, egyszerűen azért, mert kevés a hely. Viszont — könnyen megközelíthető, s ez indokolhat­ja a garázsszövetkezet — mind­eddig homályban levő — tagjai­nak szívósságát. (Amely szívós­ság végül is a tanács szívóssága is...) Képzeljenek el 'kis telket, ahol lehet fára mászni, ahol már van egy félig kész tollaslabda­­pálya. A lakótelepi gyerekek el­­sárgulnának az irigységtől ennek láttán. Jelenleg, hogy valamelyest hivatalos látszata lehessen a te­vékenységnek, a lakók Vacskó Gergely nevén bérbe vették a telket. A tanács — hajthatatlan. A lakók is, sőt, a közeli BRG és a konzervgyár brigádjai is. A gyárak szakszervezeti bizottsága — brigádjaik, illetve dolgozóik nevében — szintén kérelmet in­téztek a tanácshoz, személy sze­rint Gádor József tanácselnök­höz. Ebben közlik, hogy brigád­jaik felajánlották a létesítmény megvalósításában való aktív rész­vételüket. A kérelmen ott a két gyár óvodájának hivatalos pe­csétje is. A támogatók sorában van a körzeti pártszervezet és a népfrontbizottság is. A tanács — eddig — nem vá­laszolt. A lakók válságbizottsága ülé­sezik. Sérelmezik, hogy eddigi munkájukat semmibe veszik, s a környék érdeke helyett egy garázsszövetkezetet részesít előny­ben. Azt mondják, van a közel­ben — mondjuk a Szolnoki úton is — elég terület garázsra. Az utca lakói, a két óvoda ve­zetője, a két gyár szakszervezeti bizottsága, a körzeti pártszerve­zet és a népfrontbizottság kéri, támogatja a játszótér létesítését. Minden lehetséges támogatás a játszótér mellett foglal állást. Mi­re vár a tanács? Ballal József Egészségügyi ellátás Akasztó községben Akasztó község egészségiügyi helyzetéről számolt be nemrégi­ben a helyi tanácsnak dr. Nagy István úrvezető körzeti orvos. A tájékoztatóból 'kitűnt, hogy az elmúlt másfél évben tovább ja­vult az orvosok és a lakosság kapcsolata, s már szinte minden családban hozzátartozónak szá­mítanak a községben három év óta tevékenykedő orvosok. Mun­kájuk végzéséhez, a beilleszkedés megkönnyítéséhez számtalan se­gítséget kaptak a helyi tanács vezetőitől. 1976 óta a körzeti orvosi ren­delőben megforduló betegek szá­ma jelentősen növekedett. Mind­két körzetben sok az először je­lentkező beteg, 30—35 százalékuk jár azt követően folyamatos ke­zelésre. Ennek a ténynek magya­rázatát az életszínvonal-növeke­désben kéU keresni, a 'környe­zetükre, életkörülményeikre mind igényesebb akasztóiak a szerveze­tük , karbantartására” is több gondot fordítanak. Ennek viszont ellentmondani látszik az a tény, hogy az alkoholizmus veszélyes méreteket öltött, s a családok jó részét sújtják következményei. Nem 'beszélve arról a fölösleges­nek tűnő többletmunkáról, amely az orvosokra hárul a mértéktelen alkoholfogyasztás következtében. Örvendetes viszont, hogy a másfél év alatt született 82 kis akasztói állampolgár közül mind­össze három volt koraszülött. Az eredményes felvilágosító munka és a terhesgondozás így kamato­zik. A körzeti orvosok ténykedésé­be tartozik a község iskolájának, az óvodáiknak, valamint az élel­miszert forgalmazó és előállító egységek rendszeres közegészség­­ügyi vizsgálata. Munkájukat kö­rültekintéssel és kellő szigorral végzik. Könnyebbséget jelent számukra, hogy a víztorony üzem­be helyezésével egyre több la­kásba jut el az egészséges ivó­víz, amely a járványos emésztő­szervi megbetegedések elkerülé­sének egyik alapja. N. M. t

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom