Petőfi Népe, 1978. augusztus (33. évfolyam, 178-205. szám)
1978-08-20 / 195. szám
8 • PETŐFI NÉPE • 1978. augusztus 20. Solti pincék, borok, emberek • Ezt a fenséges odút most vásárolta meg a helyi tanács. Múzeum lesz ebből is. 9 A két koma: Gödör Lajos és idősb. Molnár János. Az életünket őrizzük ben-A Duna barnás vize friss fodro. zással fogadja tört tükrébe a Steindl Imre rajzasztalán fogant neogótikus, eklektikus palota, a magyar Parlament, jó nevén az Országház díszes épületét. E hullá. mok most látják először, hiszen szakadatlanul továbbsodrójdnak és újak jönnek. Az ember ihletés elfogódottsággal mégis azt érzi: a történelem öröklátó hömpölygése csattog és árad a parti köveknél, a tornyos ház lábánál. A méretek országosan egyedülállók. Hossza 268, szélessége 118, magassága a felső rakpart járdá. jától a kupola tetéjéig 96 méter. Tíz belső udvara, huszonhét kapuja, huszonkilenc lépcsősora van, 691 termet és szobát, 250 irodát fogad magába. A díszlépcső-csarnokban különösen feltűnik nyolc darab hát méter magas, egyenként négy-négy tonna súlyú, különleges vörösbarna svéd gránitoszlop. A csúcsán három méter átmérőjű vörös csillag. Mégsem a külsőségek azok, amelyek megfogják a gondolkodó embert, ha belép a házba és a folyosón szembetalálkozik a hétköznapi tennivalója ügyében siető országgyűlési elnökkel Apró Antallal, az Elnöki Tanács elnökével, Losonczi Pállal, vagy Lázár Györggyel, a kormány elnökével. Az 6 hivatalaik, apparátusaik működnek a Parlamentben, s itt dolgoznak még a miniszterelnök-helyettesek. Aczél György, Borbándi János, Marjai József, Szekér Gyula. Kivétel csak Huszár István, aki a Tervhivatal elnöke is, székhelye az Országos Tervhivatalban van. A szemtanú és átélő hitelével tanúsíthatom, hogy nem a szőnyegek pompája, az * ornamentika csillogása, a sok ezer lámpájú csillárok ragyogása az, amely itt áthatja az ember szívét. Biztosan hatásosak ezek is, de végül is csak díszletek. A gyalogos gróf szobra A Ház történelmi drámája, igazi énje megragadó. Közel nyolcvan éve ereszkedett alá a Várhegy magasságából, az Űri utcából a lapályos, embersűrűségű Duna-partra, a Kossuth La. jósról elnevezett térre a magyar Parlament. De Rákóczi, Kossuth, Károlyi Mihály szobrainak társaságában éppen csak három évtizede vörös igazán a feldúsult élet szimbólumaként a nemzet zászlajának pirosa, azóta tisztán fehér az igazság 'fehérje, s azóta zöld valóban a nép értelmes jövőjétől a remény színe. 1926 egyik nyári estéjén Faragó Kálmán borsódnádasdi -munkás, aki hasztalanul keresett kenyeret, országos vándorútja során idekeveredett a Duna partjára. így beszélt erről idős korában egy őt faggató néprajzkutatónak: — A Duna-parton sétáltam, amikor bealkonyodott. Gondoltam, megkeresem a Duna fenekét. Megszólított egy ember. Ugye maga facér? Van-e szállása? Ha nincs, jöjjön velem. El is vitt Parlament melletti térre, ahol a nagy lónak a szobra állt. Ott aludtam a lónak a hasában, mert ismeretlen barátom ott adott szállást. Andrássynak7 az iszonyat-ország grófjának lovasszobra már nincs a helyén. Helyette — vagy ellene inkább — egy gyalogos gróf szobra áll — Károlyi Mihályé — , aki akaratát,' célját tekintve sem volt már úr, aki sokadmagával a század első felében azért cselekedett, hogy az egyszerű bölcsőjű embereké legyen az ország, azoké, akik többségben vannak, akik fenntartják a nemzetet, akik igazságosak és akiknek történelmi jövőjük van. így lett szobra neki az Alkotmány háza előtt Rákóczi és Kossuth társaságában. Érvénytsul az alkotmányosság Az Országház rangos napja kétségkívül az, amikor összeül az országgyűlés. Ilyenkor tűzik ki az épületre a legnagyobb lobogót. Az országgyűlés a legmagasabb rangú állami intézményünk: a Magyar Népköztársaság legfelsőbb államhatalmi, népképviseleti szerve, az egyedüli törvényalkotó, a legfőbb állami politikai ellenőrző szerv — a nép alkotmányának őre. Megkérdeztem egy parlamenti köztisztviselőt, a hétköznapokon benndolgozó körülbelül négyszáz ember egyikét, mit mondana, ha csak néhány szóval kellene jellemeznie a házban folyó hétköznapi hivatali, kormányzati munkát. — Jó és igazságos törvényeket alkot az országgyűlés. A hétköznapi munka dolga elérni, hogy az országban ezek a jó és igazságos törvények uralkodjanak, hogy maradéktalanul érvényesüljön az alkotmányosság. Nem kiméivé a kormányzati munkát Egy házban — a Parlamentben — székel az országgyűlés és tartja üléseit a Minisztertanács. Az egyik a legfőbb államigazgatási szerv. Mi a viszonyuk egymáshoz? Van-e valami közük egymás munkájához? Mindkét intézmény ülésterme a főemeleten, egy ’ szinten van, de az államélet lépcsőjén a magasabb, a legmagasabb fokon az országgyűlés áll.' Ez elvileg azonnal áttekinthető, ha valaki elolvassa az Alkotmány sorait: az országgyűlés megvitatja és jóváhagyja a kormány programját, teljesítéséről beszámoltat^ ja a miniszterelnököt, részterületeiről a minisztereket, meghatározza a kormányzás követendő irányvonalát. Meghatározza a népgazdasági tervet, megállapítja az állami költségvetést és jóváhagyja végrehajtását. Nemzetközi szerződéseket erősít meg. Megválasztja a Népköztársaság Elnöki Tanácsát, a Minisztertanácsot, a Legfelsőbb Bíróság elnökét, a legfőbb ügyészt, minisztériumokat létesít vagy szüntet meg. Az országgyűlés ellenőrzi az alkotmány megtartását, megsemmisíti az állami szerveknek alkotmányba ütköző, vagy a társadalom érdekeit sértő rendelkezést. És a gyakorlatban? Igen sok érvényesülési formája van. Az élet valóságát állandóan vizsgáló, az élet sűrűjében élő és dolgozó képviselő, aki maga is munkás, termelőszövetkezeti tag, orvos, jogász, vagy tanár, a tapasztalatait összegyűjtve szólásra emelkedik a parlamenti ülésen. Ne gondolja senki, hogy ott hájjal kenegetik egymást és a kormányzatot a képviselők. Szigorú határozat Az országgyűlési tanácskozást követő minisztertanácsi ülés minden esetben kormányhatározatot fogad el a képviselői javaslatok, észrevételek megvizsgálására, intézésére a javaslatok lényegének és a felelős miniszter nevének megjelölésével. Erről a határozatról a sajtó is tudomást szerez. A rádiónak szinte állandó rovata: mi teljesült a képviselő javaslatából? Nagyon fontos országgyűlési intézmények az úgynevezett bizottságok. Tíz hivatalos bizottsága van a parlamentnek, átfogják az élet teljes területét. Erős jogaik vannak: beszámoltathatják a minisztereket is. A bizottsági üléseken — amelyeken a világon egyedül nálunk vehetnek részt és tudósíthatnak szabadon az újságírók —, mondom, e bizottsági üléseken még hevesebb, szenvedélyesebb a vitg, mint a némileg ünnepélyesebb nagy ülésszakon. Itt emberek szemtől szembe, tények tényekkel ütköztetve vitáznak arról: hogyan lehetne jobban, eredményesebben, hatékonyabban dolgozni az ország javára. Egyetlen dologban nincs vita: hogy az ország javára kell cselekedni. S az országon mindenki hazánk népét érti már. Valahogy így, a szó szerénységével egy aprócska tükröt mutatva, valahogy így él az Országház, így lüktet a magyar állami élet szíve. Pincefalu Bács-Kiskunban?, Csak Hajós lehet. Valóban?... Ki csak teheti, ejtse útjába Soltot. Dunaföldvár irányában az 52-es útról kapaszkodjon föl a Szőlőhegyre (124 méter), bízza magát ösztönös kíváncsiságára, s akármelyik helybelire. Csak úgy, ráérősen, jószívvel. Faggassa bármiről, firtassa sonsát, dolgos napjait, boldogulását. E kitérőt soha senki nem fogja megbánná. Szűkszavú följegyzés a Bács- Kiskun megyei Tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség 1976. június 8-i egyeztető tárgyalásáról: „ ... a felek szükségesnek tartják további védelemre érdemes pincék fölkutatását.” A Turista Magazin 1978. augusztusi száma több rövid információ társaságában ezt is világgá kürtöli: „Megkezdték az egykori gazdag, Duna menti szőlőkultúra emlékét őrző solti löszpincék felújítását. A Duna hardaléktalajában kialakított pincesor néprajzi érdekessége, hogy a hordófolyosókon kívül a présház is a föld alatt kapott helyet... Mérnöki tervek alapján’ rekonstruálják a pincéket, feltárják, javítják a földfolyosók boltíveit.” A viharvert pinceodú, a Látó (Tóni) Jósika soron az 531-es, ahová befészkeltük magunkat a kanoséból kínálkozó savanykás vinkó apasztására. A pince ajtajának föltárója két perce ismerősöm: Gödör Lajos, a „nyugdíjasok elnöke”. — Már csak így vagyunk mi a komával -j— derül az általa adományozott veretes címen idősb Molnár János. A társulat negyedik tagja: Pálfi Gábor tmk-főszerelő, elektrikus, tanácstag. Negyvenöt éves. Idősib Molnár János: — Ezek a pertli formájú szőlők, ugye, ezek megmaradtak, jutott belőlük a Meleghegyre is szépen, aztán meg elkezdték fejleszteni a présházakat. Itt, egyrakáson, vagy ahogy mi hívjuk: a közös kopárságon. Potom pénzért kelnek él mostanság még az elhanyagolt romok is .és 50—60 ezreket költenek rájuk. A vevők sokfélék. Jönnek messzebbről, Pestről* is, de ők, nem hiszem, hogy tudnák igazán értékelni... Az ittenieknek hobbi ez már inkább. Elbabrálnak azzal a pár tőkével, megtöltik az edényeket. Vannak még mániákusok... Ott az öreg Sas János. Tsz-tag a Rákócziban. A hagyományoknak él. Borászkodik. Tizenöt-húsz éves borokat rejteget... No, ugye, ott hagytam abba, hogy ez már jobbára csak kedvtelés. Benn a faluban áll a nagy ház, az autó, minden. Hová menjen a nép? A Balatonra? Itt pihentető csend van, nyugalom, kicsalják a családot, a sógorságot, elpoharazgatnak, főznek is, sok helyütt le is fekhetnek. De hát ehhöz elébb meg köllött markolni a kapa nyelét.., Hogy legyen miből... Pálfi Gábor: — Tősgyökeres solti volt a nagyapám is. És szőlősgazda, akárcsak én. A különbség annyi, hogy én már csak a magam kedvéért termelek. Ha például azt mondaná nekem: adjon már öt liter bort, itt a dohány, hát ne haragudjon, kinevetném. Jöjjön át a kunyhómba, igyon meg annyit, amennyi jólesik, de elvinni egy cseppet sem. Nem tudná megfizetni, mert én nem kotyvasztom a konty alá valót, hanem kisajtolom a szemet és kezelem a levét, ameddig muszáj. És, hiszi-e vagy sem, kezd lassan elterjedni ez a szemlélet. Akinek többlete van, felkínálja a .pincegazdaságnak. Mustként és egyben. Nem szorulnak rá a méricskére... Gödör Lajos: — A pincéket kérdi? Azok a miénk. Maradnak is, amíg csak élünk... Körül lehet nézni: gondját viseli mindenki, aki él és mozog és a közelben lakik. Téglával erősítgetik a falakat, a pincelyukak boltozatát — én is építek nemsoká —, meszelnek, néhol még cserepeznek is, miivel nem kapni nádat. nük... Akad ugyan egy-két hencegő is, aki már egész kastélyt akar-' na, mázolja, cifrázza, ámbitust ragaszt rá, mint a szomszédban egy kőműves is. Az ő dolga, da mi nem szeretjük. Szeri n te rrf nem kéne engedni. Meg azt se, hogy mindenféle új lakhandikai ültessenek ki ide, az orrunk elé; A múzeum, az egy helyes dologi kettő is van már, jó, hogy meg? vette őket a tanács. Érkeznek majd biztos idegenek, kíváncsi| ak a szerszámainkra, a kamrás inkra. Barátsággal leszünk hoz| zájuk... ötszázhfetven gyönyörű, kefíS tés nélküli pincekunyhó díszlií| az öt kilométer hosszú Meleg! és Szőlőhegyen. Nem ritka köt zöttük a 200 évvel ezelőtti szül retre emlékező. Gazdáik egyharl mada nyugdíjas. Majd’ mind* egyikhez tartozik valahol távolabb egy parcella, legfeljebb 800 négyszögöl. Értékes, pótolhatatlan örökséfgeink. Múltunk, agrártörténelíműnk, szőlőkultúránk féltendő eréklyéi, nemzeti önismeretünk leckekönyvének apró fejezetei. Feltárásuk, megóvásuk, az érdeklődés irántuk — lakóik életr történetével, tudásanyagával egyetemben — mindannyiunk kötelessége. Kutasi Ferenc • Csoportkép a domboldalon csücsülő présházakról. ŰJ UTAK A RAKÉTASZERKESZTÉSBEN — A KÖVETKEZŐ ÉVEZRED TERVE: A FOTONRAKÉTA A fénysugár ún. fénykvantumokban vagy fotonokban áramlik és ezek az elemi részecskék másodpercenként 300 ezer kilométer sebességgel száguldanak. Ezt kívánta DR. EUGEN SÄNGER pro. fesszor a fotonrakétában meghajtásra felhasználni. Elmélete a ma még áthághatatlannak látszó technikai akadályok miatt utópisztikusnak hat, az elv azonban az űrhajózás nagyon távoli, de felhasználható eszméjének látszik. Tudjuk, hogy a napsugár a Föld 1 négyzetkilométer területére 1 kg nyomást fejt ki, ami 0,0000000001 (tízezer milliomodnyi) atmoszféra nyomásnak felel meg. Képzeljük el, hogy mekkora fényerő kellene ahhoz, hogy a fény nyomását a bolygóközi közlekedés céljára feltudjuk használni. Ugyanis ehhez 10 atmoszférányi fénynyomásra lenne szükség, azaz az előbb említett, 1 négyzetkilométerre eső napsugár energiájának tízezer. • A jövő évezred hatalmas terve, a| fotonrakéta. milliószorosára! De nemcsak ezzel a nehézséggel állunk szemben. A fény ugyanis minden irányban terjed, és ahhoz, hogy a hatalmas (másodpercenként!) 300 ezer kilo. méternyi kiáramlási sebességet fel tudjuk használni, irányítani is kellene. Viszont a fénysugarak ilyenértelmű irányítása az alig néhány éve felfedezett ún. „lézerrel még csak kísérleti stádiumban van. * Ha azonban a most vázolt nehézségeket valaha is kiküszöbölnénk, földközelben akkor sem lehetne a fotonrakétát használni. SÄNGER professzor - kiszámította ugyanis, hogy egy 100 tonnás fo_ tonrakéta még 1000 kilométeres távolságban is a Földön 8000 négyzetkilométernyi területen mindent felégetne. Megfoghatatlanok azok a következtetések, amelyek a fény sebes, ségével száguldó rakéta vizsgálatából levonhatók. Az utasok az idő és a sebességből folyó — és már a relátivitás elméletébe tartozó — furcsa jelenségekkel találnák magukat szemben. Hogy közülük csak egyet említsünk, a fény sebességével utazó űrutas. a Földre visszatérte alkalmával azt ta. pasztalná még, hogy a Földön tízszer, százszor több idő télt el, mint az űrhajóján! Áthidalhatók-e valaha a kozmosz végtelen távolságai? Eljutunk-e valaha más csillagokra? A Napról a fénysugár 8,3 perc alatt érkezik hozzánk, a legközelebbi csillagról pedig 4,2 évig tart az útja! Fénysebességgel is irtózatosan hosszú út. De az ember a végtelenbe vá. gyik! S ha csupán az ősember fatörzsből vájt csónakjától a szuperszonikus repülőgépekig tekintjük át a technika fejlődését, azt kell mondanunk, hogy igen, az ember el fog jutni a távoli csillagvilágokba is! Olvasóinknak bemutattuk a rakéta történetét és betekintettünk a továbbfejlődés közeli és távoli jövőjébe. Az emberi elme nagyszerű győzelemsorozata vonult él előttünk. Igen, az ember a fénybe vágyik és legyőzi a távolság, áz idő korlátáit. Ez a vágy nem mái keletű, hanem túl a technika jélenlegi rohamos fejlődésén, örök és emberi. A nyughatatlan emberi elme olthatatlan szomját a végtelenre Byron csodálatos sorai fejezték ki a legszebben: „Oly mély az ég, mint fflggö óceán. Fejünk felett sugárzó nagy talány. , Sótét ólén megannyi fénysziget. | Ha feltekintünk, szivünk megremeg. I Búg földi lényünk forró vágyra gyűlt A fénybe vágyunk olthatatlanul. Repülni fel a fénybe, mely örök.* Vége. I
