Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-21 / 169. szám
1078. július 21. • PETŐFI NÉPE • S PILLANTÁS A SZOMSZÉDBA Nyári színház és társai - Pécsett Utazni jó — Így módosítják most a Bács-Ktskun megyei országjáró (útközben rokonlátogatóvá váló) turisták Móricz Zsigmond hat évtizedes, eredetileg a gyaloglásra vonatkozó mondását. Valóban, egyre több tájegység és. település ébred fel a nyári kulturális aléltsdgból. Végül is feltűnővé vált, hogy épp ilyenkor ment szabadságra az ország közmüve, lődése. Egy idő óta szaporodnak a jelei annak, hogy sajátos, csak rá jellemző, látnivalót kínál a fővároson kívül Szentendre, Szeged, Gyula. S mindenütt áthatják a programokat a leglátványosabb élőélmények, a színház kollektiv csodái. Természetesen szabadtéren. Ehhez a sorhoz csatlakozott az idén összefogott, koncentrált műsorral Pécs városa is. Kiskunsági vándortáborok ’78 Mint Havasi János hagyományébresztő Írásából megtudtam: „A két világháború között több jelentős szabadtéri előadás színhelye volt a pécsi Dóm tér, amelyet 1923-as látogatása alkalmával Bartók Béla is alkalmasnak tartott Ünnepi játékok megrendezésére. A közeledő II. világháború csakúgy, mint Szegeden — Itt is beleszólt a továbbfejlődésbe. Az 1938. június 12-1 Missa Solemnls volt az utolsó szabadtéri jálték Pécsett! Negyven esztendő elteltével tehát új, gazdagabb életre támadtak a színház Ünnepi hetei Baranya fővárosában. A teraszosan emelkedő utcákon plakátok és feliratok hívják fel a figyelmet a kezdeményezésre. Megyei laptársunk, a Dunántúli Napló végigkísérte az előkészületi mozzanatokat, a kulturális rovatvezető, Wallinger Endre szerkesztésében külön, képes műsorfüzet is eligazít a látnivalók között. Minden protokolláris ízű megnyitóbeszéd mellőzésével, a hét végén kezdetét vette a Thállának szentelt két nyári hét Pécsett. A Csőntváry-múzeum udvarában az országosan Js ismert helyi Bóbita Bábegyüttes mutatott be egy Kalevala-részl'etet, ezt a Falusi ballada, majd a Rómeó és Júlia követte. Vele egy Időben kezdődött a magaslati levegőjű, tettyei játékszínen Euripidész: Hékabe című, az anyai vérbosszúról szóló tragédiájának esti előadása. A fenyegető felhők már délután véglegesen eloszlottak, s az égi áldástól megkímélt, részben pótpadokra ültetett közönség tetszéssel' fogadta a produkciót, amelynek egyik érdekessége volt, hogy azok' a fiatalok elevenítették meg, akik HA ESIK, HA FUJ... Itt az Esti Hírlap! »» » „Aá, a lottószámok, ez nagyon jól És ez is: Kábítószer az ENSZ- ben. Itt pedig arról Írnak,, hogy milyen lesz a nyár. Ha végeztem az árusítással, ezt én is elolvasom ...” Ezt mondja Sebők Erzsébet, aztán megfog két újságköteget és elsüllyeszti őket a hátizsákjába. Ugyanis — aki „civilben” másodéves egyetemi hallgató — néhány nap óta újságárus. — Hogyan adta a fejét erre a „mesterségre"? — Az egyik osztálytársam elmesélte az élményeit, megtetszett, és tavaly jelentkeztem én is. Akkor nyílt a strand, oda jártam. Naponta eladtam kétszáz Esti Hírlapot, ötven Nők Lapját, és vagy száz Ludas Matyit. — Szép teljesítmény. Van valami titka sikerének? — Semmi különös. Kell egy kis pszichológiai érzék hozzá, ennyi az egész. Jól kell a helyet megválasztani, és tudni kell ajánlani a lapot. Ezért mielőtt elindulok, mindig gondosan átnézem, amit árulni akarok. És még valami: jól ki kell használni minden percet. A napokban volt az a nagy eső;'a szokott utcasarkon nem árulhattam, viszont sorrajáriam tizennégy helyiséget. A presszókat, fodrászüzleteket. — Megéri a fáradozás? — Nekem meg. Tavaly kétezer forintot kerestem egy hónap alatt. — Mire költi a keresetét? — Nyaralni megyek. Egy hétig a Balatonnál leszünk, egy hétig pedig Bécsben, a szüleimmel. A költségek egy részét én fedezem. Közben eláll az eső és Erzsébet — három társával együtt —, elindul, hogy árulni kezdje az Esti Hírlapot a Katona József Gimnázium előtt, a Cifrapalota sarkánál és másutt. Vörös Erzsébet, a postai elosz- r tó büszkén néz utánuk. Mint mondja, a négy diókárusitó csaknem ezer lapot ad el délutánonként, s mióta munkába álltak, egyetlen lap sem maradt raktáron. K. J. • Probstner János kerámiái az országos 'kiállításon — és a látogatók egyike az eddigi hetvenezerből. a második helyi amatőr színjátszó táborban készültek föl rá. A Pécsi Nyári Színház persze nem az amatőrökre épül. Igazi jellegét az Európa-hírű balettegyüttes határozza meg. — Ezt kívánja a nyári színházak mai profilja Is. Szeretnénk valóban, ha Pécs a táncművészet, és a vele kapcsolatos komplex színházi törekvések hazai nyári otthona lehetne, tartós és erős kontaktusban a társművészetekkel — fogalmazta meg Csente Gyula, a megyei jogú város tanácselnöke. Eck Imre, a Pécsi Balett létrehozója és művészeti vezetője Baoh Parasztkantáta és Carl Orff Carmina Burana című zenéjére tervezett koreográfiát. Fölkérésére Somogyi József szobrászművész 'készítette él — első színpadi alkotása! — a Carmina Burana díszlettervét. A harmadik balettdarab — időrendben elsőnek kellett volna említenem a reneszánsz és barokk-kort a 20. századdal egybekapcsoló összeállításban — Monteverdi: Tankréd és Klorlnda párviadal, Tóth Sándor, az együttes igazgatója koreográfiájával.'- Az "úgynevezett komplex színház prózai—zenés—táncos—képzőművészeti ■ műfaját leginkább Oscar Wilde drámája, a bibliai témájú Saloma szemlélteti. A fantasztikus játéknak nevezett darabhoz Petrovics Emil írt ..erotikus, buja ' zenét” fuvolára, hárfára, trombitára és ütőhangszerekre. A koreográfus Ismét Eck Imre, aki az „oratorlkus balettére vonatkozó elképzelését rendezőként Is kifejezésre juttathatja. A nem kevés tánccal járó főszerepet Galambos Erzsi játssza. A választéknak még 'koránt sincs vége. További bemutatókat készítenek elő a bábosok. Két együttes a Dráván innen és túl gyűjtött nemzetiségi táncokká! jelentkezik. Reneszánsz lakoma elevenedik meg korabeli muzsikaszóval a Hotel Minaret udvarán. A drámai műfajok sorában mutaltják be az amerikai Paul Foster I. Erzsébetét (a címszereplő Szakács Eszter), és Székely Jánostól az időszámítás első évtizedébe visszatérő Caligula helytartóját. # Amatőr színjátszók a Hekabe előadásán. • A Pécsi Nyári Szinhái Igazi alaphangját a balett-előadás ütötte meg. Jelenet a Parasztkantátából. (Fotó: Cseri László és Köp jár Gésa.) Az „oratorlkus - balett", a .komplex színház” természetesen megfelelő teret követel á műfaji összetettség, a látványosság érvényesítésére. Ehhez a négyszáz nézőt befogadó szabadtéri színpadot újították fel a műemléki Káptalan Utcában, s a neve is új let^: Szabadtéri Táncszin. Állítólag csak egy-két millióba került az átalakítás, az viszont tény, hogy a péntek esti balettfőpróba előtt még csiszológépek egyengették a színpadét. A többi nyári színház kisebb helyen is elfér. Valamennyien intim hangulatúak, esténként falombakusztikájúak a IS. századi Barbakán-városokban, a kirándulóhelyként is kedvelt Tattye palotaromjai mellett, a Hotel Minaret, illetve a Csontváry-múzeum udvarán. önállóan is megállja helyét, de kiegészítő programként sem kevésbé vonzó a vasárnap hajnali cserépvásár, vagy a szabadtéri szoborkiállítás. S a több mint egy hónapja nyitva tartó V. Országos Kerámia Blennálé, amelyre hetven művész küldte el az edényeket, dísztárgyakat, tér plasztikákat és az építészeti szerepkörű burkolatkerámiákat. Köztük van a kecskeméti kerámiastúdió vezetője, Probstner János két, népies ihletésű figurális alkotása is, a Szt. György és a Betyárok. A július végén záró kiállítást eddig — ez a legfrissebb mérleg — több mint hetvenezren látták. A szomszédos megye kulturális csemegéire pillanatra óhatatlanul eszembe villan a közelgő Bács- Kiskun megyei folMórfesztávál. Jó, hogy Kalocsa, Baja, Kecskemét és környéke is tud valami egészen egyéni színt nyújtani, s jó, hogy az újító szellem sem hiányzik, amit az idén főképp a folklór témájú nemzetközi tudományos tanácskozás tanúsít. S hogy a színház élménye se hiányozzék, vándorbotot fognak kezükbe a Kecskeméti Tanyaszínház fiataljai. Igaz, hogy utazni jó, de a legjobb hazatérni — különösen a várható kulturális-közművelődési meglepetések hívó szavára. Halász Ferenc Az elmúlt években született a terv: hazánk valamennyi úttörőelnöksége készítsen 10 napra szóló, megyéjének az általános Iskola tananyagához kapcsolódó nevezetességeit bemutató vándortúra programot, öt táborhellyel, harmincöt-negyven úttörő (és az őket kísérő felnőtt-vezetők) részére. A terv elkészült, az idén már tizenegy úttörőcsapat kért a megyei táborozási szakbizottságtól időpontot, hogy egymást követve járják végig a gondosan megtervezett túrát, ismerkedjenek' hazánk egyik természetvédelmi területével, a Kiskunsági Nemzeti Parkkal. Kecskeméttel, Kiskunfélegyházával. Nyomába eredtünk a túrázóknak, Kisné Csányi Anikó megyei úttörőelnökkel és Herczeg Adolf csapatvezetővel, a vándortáborozók útvonalfelelősével. Együtt találtuk a Halmajugráról (Heves megye) érkezett pajtásokat Agasegyházán, és az alsónémedi úttörőket Kunszentmlklóson. Otrakészen értük a hevesieket. Indultak a zöld jelzésű úton a fenyves-borókás erdőn keresztül a fülöpszállásl buckákig. Csomagot nem vittek csak jegyzetfüzetet, hogy a nemzeti park munkatársai kalauzolása nyomán látottakat. rögzíthessék, otthon beszámoljanak róla. A másik túrázó csoporthoz tartozók alsónémediek voltak, velük szálláshelyükön, a kunszentmiklósi hétközi diákotthonban találkoztunk. Ezekben a hetekben javában folyik a kollégium tatarozása, festése. Két hálóterem azonban mindig rendben, tisztán várja az érkezőket, akik a program szerint minden szálláshelyükön néhány óra — rendszerint három — társadalmi munkát végeznek. Talpraesett ifi, az alsónémedi csapat hajdani tagja, Jobbágy Ilona tájékoztatott a pajtások nevében,- — Erre - azúréra- azok-jelentkeztek akik a biológia iránt különösen érdeklődnek. Tudtuk, hiszen így szólt a felhívás, sokat fogunk gyalogolni, szinte állandóan úton leszünk. Megérte! Ezt most már nyugodtan állítom a pajtások nevében. Számomra Bugac felejthetetlen volt. Soha nem láttam még vágtató ménest és .szürke gulyát. A Kiskunsági Nemzeti Parkba mindig vezetővel mentünk. Bizony alaposan kifaggattuk őket a látottakról, de úgy vettük észre, nem vették zokon a kérdészáporokat ... Schwatz Ritának a kecskeméti Nagytemplom volt emlékezetes, hiszen vezetőjüknek, Gdch Ágnes tanárnőnek itt megengedték, hogy az orgonán játszón nekik. £s a félegyházi múzeum... teszi hozzá. . még nem láttam szélmalmot ilyen közelről. Lakiteleken a második szálláshelyük volt. Természetesen bejárták a környező erdőt, jutott idő egy meccsre is. (Ezt választották az ajánlott számháború helyett.) — Utána 18 kilométert gyalogoltunk, mert a jakabszállási kisvasúiról leszállva indultunk Ágasegyházára —, folytatja a beszámolót Jobbágy Ida, aki most lesz hatodikos. Az ágasegyházi erdőben gombát is szedhettünk és mindenki pecázhatott egy kicsit, amikor a Holt-Tlszaágnál befejeztük a meccset! Az ifivezető, aki Budapesten jár gimnáziumba, és zoológusnak készül summázza a véleményét. — Sokan akartak lebeszélni bennünket erről a túráról, hogy itt van a szomszédban, minek megyünk szántóföldet nézni? Nekünk minden nagyon tetszett, ha lehet jövőre is eljövünk! Szólítja a lányokat, kezdődik a takarítás! Ha ennyien három órán keresztül csinálják, bizony sokat segítenek a kollégium rendbehozatalának munkájában. Ellenszolgáltatásként vacsorát kapnak! A fiúk szobájában egy könyv fölött bújnak össze. A nyolcadikat végzett Nagy László, akt Vácra indul az ősszel, állattenyésztőnek készül — egy madarakat ábrázoló vaskos albumot is hozott az útra. Ebből keresik vissza, hogy mit láttak az elmúlt napokban. — Fekete gólyát Bugacon, nagy pólit az ágasegyházi erdőben... Érdekes módon a fiúk emlékei kevésbé kötődnek a városokban látottakhoz, mint a lányoké. — A fülöpházi szikes tavakat soha nem tudtam elképzelni — mondja Horváth Dániel, de gyorsan hozzáteszi, hogy a Szappanosszék is nagyon emlékezetes. — Az volt a legérdekesebb, veszi át a szót Horváth Ernő, hogy beszélhettünk pusztai emberekkel, és nagyon kedvesek voltak velünk. .Bekopogtattunk tanyákra is, hogy kérdezzük: milyen volt itt régen az élet? És mindenre válaszoltak! Bugacon a csárdában ebédeltünk, hallhattunk clteraszót, köcsögdudát is! És láttuk a csodaszép fogatokat... néhány an felültünk a hajtők mellé... Az élmények között most nehéz keresgélni, hiszen frissek, de hogy ne vesszenek el, naplót vezetnek! Otthon a csapatkróniká- sok fogják őrizni ezt az érdekes naplót a résztvevők névsorávaL Ok pedig, akik végigjárták a tíznapos utat ingükre megkülönböztető jelzésként felvarrják a Kiskunsági Vándortáborok-on résztvevők textilből készült jelvényét A takarítás után a pajtások a helyi Néprajzi múzeumba indultak, a szikes pusztákon élők öszszegyűjtött emlékeit megtekinteni. Búcsúzóul a kollégiumban őrzött úgynevezett bázisnaplót néztük meg. Ide az utat végigjárt csoportok tesznek bejegyzést. A révfülöpiek nyitották a sort, jöttek a hegyeshalmiak, az újkériek, de jártak itt Somogysámsonból és Tarjánból is. És még jönnek a dunaújvárosi, oroszlányi, encsi, előszállásl vörösnyakkendősök. Reméljük, hogy valamennyien olyan sok, érdekes, megfigyelésre méltó dolgot látnak mint az ittjártak, akik közül többen szeretnék megismételni az egész gyalogostúrát! Selmeci Katalin Az „X—4” és a „Puma” tulajdonképpen pilótanélkflli repülőgép volt. Lapunk előző számaiban a 30- as évek rakétakutatását ismertettük. MEGSZÜNTETIK A MAGÁN RAKETAKUTATÁST — A RAKÉTA HÁBORÚS SZOLGÁLATBA ÁLL — PÁNCÉLTÖRŐ, LÉGELHÁRITÓ ÉS BOMBÁZÖRAKÉTÁK — A CSODAFEGYVER, MELY NEM LÉTEZIK. 1933-ban (Hitler hatalomrajutásának éve) Németországban sok magánkutató és különféle érdek, csoportok foglalkoztak az űrhajózás kérdésével. Egyesek azt remélték, hogy az új rendszer jobban fogja majd őket támogatni, a rakéta katonai jelentőségére való tekintettel. Megcsillant előttük az államköltségen való kísérletezés lehetősége. Végül is egy „Führer-parancs” zárta le a vitát: „...a rakétatechnika egész területén kizárólag a hadügyminisztérium illetékes...” Ez az elv azután hosszú időre meghatározta Németországban a fejlődés irányát: a kutatás ezentúl csakis katonai célokait követett. A különféle űrhajózási egyleteket feloszlatták, a kísérletekről szóló 1 jegyzeteket lefoglalták, az egyletek tagjait elfogták. A külföldi kutatócsoportokkal minden kapcsolat megszűnt. Végül néhány központi irányítás alatt álló kutatócsoportot szerveztek. Ez volt a kezdete annak az útnak, melynek végén a II. világháború során ismét megjelenik a rakétafegyver, amit az 1866-os porosz—osztrák háború óta nem láttak a frontokon. Csak most már minden eddiginél hatalmasabb és pusztitóbb formában... Egyes kézifegyverektől eltekintve — mint az amerikai „bazooka”, a német „páncélököl” és „páncélrém” — a szovjet földet támadó nácik megismerkedhettek egy félelmetes rakétafegyverrel, a gépkocsira szerelt sorozatvetővel, a „Katyusával”, a német csapatoknál pedig megjelenik a „ködvető" nevű rakétafegyver. A fasiszta hadsereg sorozatos vereségei miatt a II. világháború folyamán a német hadvezetés számára egyre parancsolóbbá vált a katonák harckészségének megóvása. És ezt a „csodafegyver”, vagy pedig a háborút eldöntő „megtorló fegyver” meséjével kívánták elérni. Erre a célra a hitleri hadvezetés éppen a rakétafegyvert szemelte ki. Ezek hatalmas robbanótöltettel ellátott repülőformájú ún. pilótanélküli gépek voltak, vagy pedig a ma ismert többlépcsős rakéták elődei. Az előbbihez tartozott az X—4-es és a „Puma”, az utóbbiakhoz a „Rheintochter” („Rajna lánya”) nevű 6 méter 30 centiméter hosszú légelháritó rakéta és a 11 méter 40 centiméter nagyságú „Rheinbote” („Rajna követe”). Mindezek azonban a „csodafegyver”-nek csupán előhírnökei voltak. Az első, valóban „csődd”nak szánt fegyverről, a V—1-ről lapunk következő számában számolunk be. (Folytatása következik) •ma? • Egy légelháritó rakétafegyver, a négylépcsős „Rheinbote".
