Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-09 / 159. szám

8 • PETŐFI NÉPE • 1978. július 9. HETI VILÁGHÍRADÓ AZ ESEMÉNYEK KRÓNIKÁJA: HÉTFŐ: Mondale amerikai alelnök Izraelből jövet Alexandriában tárgyalt Szadat elnökkel. — A kínai kormány jegyzékben közölte, teljesen megszünteti a Vietnamnak nyújtott gazdasági és műszaki segítséget. — Púja Frigyes hivatalos látogatásra Ausztriába uta­zott. KEDD: Befejezte munkáját az SZKP Központi Bizottságának plénu­ma, amely határozatot fogadott el a mezőgazdaság fejlesztéséről. — Ismét' kirobbantak a harcok Bejrutban. — Pham Hein vietna­mi külügyminiszter-helyettes hivatalos látogatása Tokióban. SZERDA: Közzétették az egyiptomi tervezetet a közel-keleti rende­zésről. — Lemondott a ghanai államfő, utóda Fred Akuffo dan­dártábornok lett. CSÜTÖRTÖK: Gromiko felszólalt a Legfelsőbb Tanács ülésén. — — Vietnami válaszjegyzék Kínának. — Pák Csöng Hi, eddigi diktátort „választották meg” ismét Dél-Korea elnökének egy vá­lasztási ' komédiában. PÉNTEK: Brémában véget ért a Közös Piac országai állam- és kor­mányfőinek értekezlete. — Szíria újabb katonai támogatást helye­zett kilátásba Libanonnak, amelynek elnöke, Szárkisz, a lemon­dás gondolatával foglalkozik. SZOMBAT: Szudán fővárosában összeültek az afrikai, egységszerve­v zet országainak külügyminiszterei. — Osztrák földön találkozott' Szadat egyiptomi elnök az izraeli ellenzék vezérével, Peresszel. A hét három kérdése A héten összeült a szovjet par­lament, a Legfelsőbb Tanács. Törvényhozói tevékenységének mostani egyik eredménye a nem­zetközi szerződések megkötésé­nek, végrehajtásának és felmon­dásának rendjéről szóló új tör­vény. A vitában felszólalt And­rej Gromiko is, beszédé nagy nemzetközi visszhangot váltott ki. Érdemes elemezni: mit emeltek ki a kommentátorok a szovjet külügyminiszter rfiegnyilatkozásá­­ból? A közel-keleti problémakör is­mét a világ érdeklődésének hom­lokterébe kerül, egyrészt az egyip­tomi tervezet nyilvánosságra ho­zatala révén, másrészt a libanoni válság újabb fordulatai nyomán. Mik a közel-keleti pillanatnyi, helyzet új vagy viszonylag új ele­mei? A nyugat-európai állam- és kormányfők az úgynevezett Euró­pai Tanácsban — azaz a közös piaci országok vezetőinek érte­kezletén — találkoztak Brémá­ban. Űj, közös pénzügyi politi­kát kívántak létrehozni. Sike­rült-e . igazi megegyezésre jutni­­ok? Mit emeltek ki a kommentátorok ? Akkor, amikor napirenden van új, minden eddiginél fontosabb szovjet—amerikai megállapodás megkötése a legpusztítóbb fegy­verek korlátozásáról, különös je­lentőségre tett szert a Legfelsőbb Tanács által meghozott új tör­vény, amely éppen a nemzetközi szerződések megkötésének, vég­rehajtásának és felmondásának rendjét szabályozza. Ezért is fi­gyelt oda a világsajtó Gromiko külügyminiszternek a vitában el­hangzott felszólalására. A tör­vényjavaslatot előteriesztő kül­ügyminiszter emlékeztetett arra, hogy bár „a szerződéseket meg kell tartani” jogi elv régtől fogva ismert, a történelemben számta­lan példa van az ellenkezőjére. A • Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán fogadta Gcroni mo Arnedo Alvarezt, az Argentin KP főtitkárát. Szovjetunió történelme viszont arra szolgáltatott példát, hogy a szovjet állaim mindig teljesítette a. nemzetközi szerződésekben vál­lalt kötelezettségeit. A SALT-tárgyalások . közepette Washingtonban és a nyugati vi­lág más fővárosaiban számos poli­tikus és publicista úgy értékelte Gromiko kijelentését, mint Moszkvából jövő megnyugtatást. A szovjet külügyminiszternek azt a mondatát is számosán megje­gyezték, hogy a Szovjetunió az enyhülési politikát megbízható nemzetközi jogi alapokra kívánja helyezni. A Szovjetunió által alá­írt nemzetközi dokumentumok között megkülönböztetett helyet foglal el az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet záró­okmánya, a szovjet politika arra irányul, hogy a helsinki doku­mentumban foglaltakat minden­ki tartsa tiszteletben, hiánytala­nul hajtsa végre és senki se pró­bálja meghamisítani a záróok­mány valódi tartalmát, vagy csökkenteni annak tényleges sú­lyát. Mik a közel-keleti helyzet új elemei? /• A tárgyalásos rendezési kísér­letek formája és tartalma egya­ránt változni látszik: míg az utóbbi időkben — Szadat emléke­zetes jeruzsálemi szereplését kö­vetően — közvetlen egyiptomi— izraeli alkudozások folytak, most ezek elakadtak, s legfeljebb hár­mas, amerikai—egyiptomi—izraeli tárgyalások következhetnek, de máris szóba jön a genfi közel­­keleti békekonferencia felújítása! Carter elnök éppúgy említést tett erről, mint Waldheim, az ENSZ főtitkára. Tudnivaló, hogy a genfi konferencia csak a két társelnök: a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttes kez­deményezése alapján ülhet össze ismét. A Genfbe való visszatérés azt jelentené, hogy a Szovjetunió ® A Külügyminisztériumban pénteken kicserélték a magyar—ameri­kai kereskedelmi szerződés törvényerőre emelkedése alkalmából ké­szült jegyzéket, melyet magyar részről Púja Frigyes külügyminiszter, amerikai részről Philip M. Kaiser rendkívüli és meghatalmazott nagy­követ adott át. Az ünnepségen jelen volt Bíró József külkereskedelmi miniszter. (MTI-fotó) 0 Libanonban továbbra is feszült a helyzet. Képünkön: a szíriai csa­patok egyik lövészpáncélosa Bejrút banknegyedében, ahol több össze­tűzés volt az arab békefenntartó erők és a jobboldali fegyveres cso­portok között. (Telefoto — AP — MTI — KS.) 9 Púja Frigyes külügyminiszter a héten Bécsben tárgyalt Willibald Pahr osztrák külügyminiszterrel. újból közvetlenül hallathatja hangját a közel-keleti vitábafi. Az USA éppúgy, mint maga Szadat, éppen ezt akarta elkerül­ni. A washingtohi és a kairói szá­mításokat az izraeli miniszterel­nök, Begin hajthatatlansága húzta keresztül: a tel avivi jobboldal hangadójaként elzárkózik min­den lényeges engedmény megadá­sa elől. Márpedig e nélkül Sza­dat (és mögötte a washingtoni „arab Lobby”) helyzete kockáza­tossá válik. Mi sem jellemzőbb, mint hogy a szudáni vezető, Ni­meri tábornok is elmarasztalóan szólt a héten a szadati politiká­ról, s ő is a genfi Békekonferen­cia felújításában látta a kivezető utat a válságból. A magyarázat: Nimeri most az afrikai egység­szervezet soros elnöke, nem akar szembekerülni a szervezet több­ségével. Szadat a hét végén osztrák föl­dön Peresszel, az ellenzékben le­vő munkapárt vezetőjével tár­gyalt, akitől több engedményt várhat abban az esetben, ha a munkáspárt újból többségbe ke­rül a knesszetben. A találkozót a szocialista internacionálé vezetői (a nyugatnémet Brandt és az osztrák Kreisky) ütötték nyélbe, hogy ezzel is segítsék izraeli elv­barátaik nemzetközi és hazai te­kintélygyarapodását. j Szadat hétfőn Mondale ameri­kai elnöknek részletes rendezési tervet- nyújtott át, amelyben öt­• Görög—török külügyminiszteri tárgyalások foly­tak Ankarában. Képünkön: Gündüz Ökcün török külügyminiszter és görög vendége, Byron Theodo­­ropulos külügyminisztériumi főtitkár. • Brémában tartották csúcsértekezletüket a Közös Piac országainak vezetői. Képünkön: Giscard fran­cia elnök a házigazda, Schmidt NSZK-kancellár társaságában. (Telefoto — AP.) éves átmeneti időszakot jelölt meg az izraeli kivonulásra. Utá­na lehetne, kellene a palesztin kérdésre megoldást találni. Lát­ható az időhúzási szándék, ami tulajdonképp Izrael javára szol­gálna — Begin mégis elutasító álláspontra helyezkedett. A libanoni belső ellenségeske­dések nyilvánvalóan összefügge­nek a közel-keleti helyzettel: el­terelhetnék a figyelmet a tárgya­lásokról, fontossági. elsőséget a libanoni helyzetnek teremthetné­nek ... Sikerült-e a közös piaci csúcstalálkozón megegyezni ? Az úgynevezett Európai Tanács (ez .a neve a Közös Piac kilenc országa állam- és kormányfői ér­tekezletének, amely évente két alkalommal ül össze, mindig má­sutt) most azért ülésezett Bré­mában, az NSZK egyik északi kikötővárosában, mert a soros elnök ebben a félévben Helmut Schmidt kancellár. Július 16-án aztán Bonnban az egész nyugati világ leggazdagabb országai ve­zetői csúcstalálkozójára kerül sor. Mielőtt Carter amerikai elnökké! leülnének a tárgyalóasztalhoz, a nyugat-európai országok állam- és kormányfői egymás közt akar­ták tisztázni a legfontosabb vitás kérdéseket: az infláció és a mun­kanélküliség elleni küzdelmük lehetőségeit, vagy közös pénzügyi, valutáris politikájuk alapelveit — szemben az ingadozó dollárral. A brémai csúcsról távozóban a résztvevők többsége derülátó nyilatkozatot tett: legalább ab­ban sikerült megegyezniük, hogy igenis megteremtik közös pénz­ügyi alapelvek alapján az új valutáris rendszerüket. Megbízást adott a kilenc állam- és kor­mányfő pénzügyminisztereinek, hogy a legközelebb decemberben esedékes újabb csúcsértekezletre terjesszék elő a végleges elgon­dolásokat. Magyarul: határoztak arról, hogy határozni fognak... a döntés elhúzódása nyilván ösz­­szefügg azzal, hogy előbb Bonn­ban Carter elnök 1 véleményét is meg akarják ismerni, s hacsak le­het, el akarják kerülni a dollár­ral, vagyis az amerikai nagytő­kével való szembekerülést. P. J. VÉGET ÉRT AZ OLASZ ELNÖKVÁLASZTÁS Pertini a köztársasági elnök Olaszország új köztársasági el­nöke Alessandro Pertini szocia­lista párti politikus. A 82 éves államférfit szombat délelőtt, az elnökválasztás 18. fordulójában választották meg széles nemzeti Olaszország hét évre megvá­lasztott új köztársasági elnöke 1896. szeptember 25-én született az észak-olaszországi Stellában, Savona közelében. Doktorált jog­ból, valamint politikai és társa­dalomtudományokból. Üjságíró. 1918 óta tagja az olasz szocialis­ta pártnak, és főként szervezési feladatót látott el. Kiemelkedő szerepet játszottL az antifasiszta ellenállási mozgalomban. Tevé­kenysége miatt t először 1925-ben tartóztatták le, majd egy évre rá tíz hónapra ítélték el, mert Franciaországba szöktette Filippo Turatit, a szocialisták szellemi vezérét. Később ő maga is Fran­ciaországban keresett munkát, de illegális antife^iszta munkásságá­ért ott is üldözték. 1927-ben visz­­szatért Olaszországba, de lebu­kott, és a fasiszta különleges tör­vényszék 11 évre ítélte el. Ebből hetet letöltött, továtfbi nyolc évre száműzték. Kiszabadulása után, 1943-tól Pietro Nennivel új­jászervezte az OSZP-t, és főtit­kárhelyettesévé nevezték -ki. Megszervezte az első szocialista katonai osztagokat és élükön részt, vett á római Szent Pál )capunál véghezvitt náciellenes fegyveres, harcban. Az SS elfogta, de meg­szökött a római Regina Coeli börtönből. Milánóban, majd Fi­renzében folytatja az ellenállási harcot. 1944-ben az angol pa­rancsnokság segítségével újból északon szervezte az ' ellenállási mozgalmat. Olaszország felszabadítása után megválasztják az alkotmányozó nemzetgyűlés képviselőjévé. A 40-es évek végén, az 50-es évek elején az Avanti, az OSZP köz­ponti orgánumának főszerkesztő­osszefogással, a szocialisták, a köztársasági pártiak, a független baloldaliak és a liberálisok tá­mogatásával. Megválasztását az olasz demokratikus erők nagy sikerének minősítik Rómában. je. 1953-ban katonai érdemrend­del tüntetik ki az ellenállásban szerzett érdemeiért. 1963-ban megválasztják a képviselőház ál­elnökévé, s a hadügyi bizottság tagjává, 1968-tól 1976-ig a kép­viselőház elnöke. 1976-ban heted­szer választották meg képviselő­vé. Köztársasági elnökké történt megválasztásáig az alkotmányjo­gi kérdésekkel foglalkozó bizott­ság tagja volt. (MTI) SZOVJET AKADÉMIKUS NYILATKOZATA: Brzezinski egyoldalú felfogása veszélyezteti a békét -MOSZKVA Zbygniew Brzezinski amerikai politikus személye azért érdekel bennünket, mert Brzezinski részt vesz az Egyesült Államok külpo­litikájának alakításában — jelen­tette ki az APN hírügynökségnek Mark Mityin szovjet akadémikus, a Szovjet Tudományos Akadémia Tanácsának elnöke. — Brzezinski — mondotta a szovjet tudós — bármennyire ru­galmasnak látszik is, mint elemző, valójában konzervatív és a tár­sadalmi-politikai mozgalmakkal kapcsolatban teljesen önkényesei! alkalmazza a „törvényesség” vagy a „törvénytelenség” ismérveit. Két század között című könyvében arra a gondolatra jut, hogy a há­borúk a fejlődő országokban meg­­engedhetőeknek látszanak, mint­hogy méretük olyan szívonalon marad, amely nem fenyegeti, a környező hatalmakat. Ez a gyar­mati korszak régi formulája. És ha az amerikai elnök nemzetbiz­­tonsági főtanácsadója ezt tartja a szem előtt, akkor elképzelhető, hogy az emberiség távlatilag még jónéhány Zaire-ra számíthat — ál­lapította meg Mark Mityin. Dr. Brzezinski az amerikai kor­mányzatnak a Szovjetunióhoz fű­ződő kapcsolatokra vonatkozó for­mulájáról — „együttműködés és versengés” — is konzervatív véle­ményt vall. Dr. Brzezinski, mint a hidegháború idején volt szokás, ennek a második részét emeli ki. A Szovjetunióval kapcsolatos ál­láspontja a „háború peremén való egyensúlyozás” elkoptatott dullesi politikájára emlékeztet. Ha tekintetbe vesszük a „korlá­tozott atomháború” amerikai dok­trínáját, amelynek jegyében a neutronbombát megalkották, és amely, ha gyártani fogják, vesze­delmesen lejjebb süllyeszti az atomküszöböt — még a járatlan ember számára is érthetővé válik, hogy a Nemzetbiztonsági Tanács elnökének egyoldalú felfogása a szovjet—amerikai kapcsolatokról végzetes a béke és a népek, köz­tük az amerikai nép biztonságá­nak ügyére. Napjainkban — a szovjet tudós szerint — nincs fontosabb feladat, mint az atomháború megelőzése, a hadászati fegyverzetek szintjé­nek csökkentése, a valóságos le­szereléshez történő áttérés. A szovjet diplomácia, éppen a poli­tikai enyhülés leszerelési intézke­désekkel való megerősítésének magasztos elveiből kiindulva ter­jesztett elő az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszakának részletes tervet e létfontosságú problémák konkrét megoldására. — És amikor elgondolkodom dr. Brzezinski álláspontján, aki a maga szempontján kívül semmi­lyen mást nem fogad el — mond­ta Mark Mityin —, akkor azt a kérdést teszem fel, hogy vajon ez az ember meg tudja-e érteni Ame­rika nemzeti érdekeit? Mennyire képes felfogni, szubjektívizmusa és konzervativizmusa folytán az amerikai nép nagy történelmét, igazi értékeit? Nem próbálja ez az ember a maga életének ábrándját megvalósítani oly módon, hogy az amerikai „lapra” tesz? Egyes nyugati újságok az utób­bi időben propaganda erőfeszíté­seket tesznek árra, hogy Brzezins­­kit „bűnbaknak” tüntessék fel. A helyzet e leegyszerűsítését.azonban tájékozatlanoknak szánják, valójá­ban egy másik kérdést lehetne jo­gosánál tenni : mennyire erősen él a múlt Brzezinskiben? Az ameri­kai szellem igazi lényegét fejezi-e ki ez’ az amber, amikor a nemzet­közi eseményeket a maga elvont formuláihoz igazítja? (APN) Ma csatlakozik az űrkomplexumhoz a Progressz-2 MOSZKVA A Szaljut—6 szovjet tudomá­nyos űrállomáshoz tart az űrku­tatás történetének második te­herűrhajója, a Progressz—2, ame­lyet pénteken délután bocsátottak fel a Bajkonuri űrrepülőtérről. A mintegy hét torma súlyú te­herűrhajót ugyanolyan raikéta­­hordozó segítségével juttatják Föld körüli pályára, mint aiz űr­hajósokat szállító Szojuz típusú űrhajókat. A Progressz—2 fedél­zetén, elődjéhez hasonlóan, isméit 1 tonna üzemanyagot és további 1300 fcijtígramm súlyú hasznos terhet, tudományos berendezése­ket, műszereket, élelmiszert és friss ivóvizet helyeztek el. A te­herűrhajó vasárnap csatlakozik a Szaljut—5—Szojuz—29 űrkamp­­lexumlhoz. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom