Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-04 / 154. szám

Országos ünnepség Nyíregyházán Vasárnap á nyíregyházi sós­tói külitúrparkban rendezték meg az 56. nemzetközi szövetkezeti nap országos ünnepségét, mint­egy tízezer résztvevővel. Szabó Istvánnak, a Termelő­­szövetkezetek Országos Tanácsa elnökének ^megnyitója után Sá­­ghy Vilmos belkereskedelmi mi­niszter mondott'beszédet. A Köz­ponti Bizottság és a kormány ne­vében köszöntötte a szövetkezetek tagságát, vezetőit és dolgozóit, majd a szövetkezeti ágazatok eredményeiről, feladatairól szólt. (MTI) Bács megyei sikerek a Balaton partján A hét végén a Balaton partján zajlott a szövetkezeti néptáncosok VII. országos találkozója. A két­napos gazdag program első nap­ján a balatonfüredi sétányon a hagyományőrző együttesek tán­cában gyönyörködhettek az ér­deklődők,' a balatonlellei parti sétányon pedig a menettáncver­­seny izgalmas produkcióiban. Va­sárnap a siófoki színpompás me­­netlánoversenyen — melyen a ta­lálkozó valamennyi együttese részt vett — sikerrel szerepelt a három meghívott Bács megyei csoport: a Kalocsai Népi Együt­tes, az öregcsertői és a hajósi csoport. A menettáncverseny első díját a kalocsai együttes, az öreg­csertői tánccsoport pedig a Veszp­rém megyei KISZÖV különdíját érdemelte ki. Ünnepélyes szakmunkásavató Tegnap délelőtt Kecskeméten, a 607-es Ipari Szakmunkásképző Intézetben négyszázhetvénnyolc fiatal vette át a szakmai ismere­tek' megszerzését, s tanulmányaik befejezését igazoló oklevelet. A huszonhárom kitűnő eredménye nyel végzett szakmunkástanuló­nak Weither -Vilmos, az intézet igazgatója nyújtotta át az okle­veleket és a jutalmakat. Az 1977/78-as tanévben kilencvenket­­ten végeztek az autó- és motor­­szerelő szakmában. Valamivel ke­vesebben az ács, lakatos, nyom­dász, könyvkötő, kötő-hurkoló, központifűtés-szerelő, szobafestő, és mázoló és egyéb más szak­mákban. A végzettek többsége azon a munkahelyen marad to­vábbra is, áhol korábban a gya­korlati idejét töltötte. Az ünne­pélyes szakmiunkásavatón a me­gyei tanács, az SZMT, és a városi KISZ-bizottság egy-egy képvise­lőjével együtt jelen vdlt néhány kecskeméti üzem és gyár igaz­gatója is 0 Weither Vilmos igazgató átnyújtja az oklevelet a kitüntetéssel vég­zett Horváth Sándor autószerelő szakmunkásnak. Henry Maore 80 esztendős Henry Moore, a 20. század egyik legnagyobb szobrászművé­sze 80 éves. A ritka művészi ju­bileum alkalmából a londoni Kensington Gardenben kiállítás nyílt Moore legújabb alkotásai­ból, ami egyébként a művész el­ső hazai szabadtéri kiállítása. Henry Moore jó egészségben, töretlen erőben ünnepelte 80. születésnapját. A műtermébe lá­togató tv-kamera azt láthatta, hogy ma is szemüveg nélkül, biz­tos, erős kézzel, dolgozik vésővel és kalapáccsal újabb kompozí­cióin. 80 éve alatt több mint 800 alkotás került ki a keze alól, amelyek tekintélyes részét a nemzetnek adományozta. Az idős mester mosolyogva emlékeztette^ a tv-nézőket, hogy Michelangelo 85 éves korában sem tette le a vésőt, és reméli, hogy ő rajta is túltesz jó néh4ny évvel. (MTI) Meghívás vacsorára — Szívem, — mondta az asszony a férjének —, Kele­menék születésnapi vacsorájá­ul akarok veled beszélni. — Felesleges — válaszolta ingerülten■ a férfi —, tudom, hogy mit akarsz mondani. Ne egyek mohón, ne piszkítsam be a ruhámat. — Nemcsak erről van szó. A süteményt rendszerint kézzel veszed le a tányérról, és az utolsó fogás után felugrasz, mielőtt a háziasszony asztalt b.ontana. — Jó, majd igyekszem kul­turáltabban enni. Azt is meg­várom, amíg a háziasszony felkel az asztaltól. — Ferikém, én nem bízom az ígéretedben. Te javíthatat­lan vagy. — Drágám, nem bírom az örökös szemrehányásaidat. Ha ennyi hibám van,, akkor talán az lenne a legjobb, ha elvál­nánk. Te szép vagy, még férj­hez mehetsz. Éppen most ol­vasom az újságban, hogy az angol királyi családban sűrűn vannak válóperek. A glouces­­teri herceg is válik feleségé­től. — Ne hülyéskedj. Inkább vigyázz Kelemenéknél. Nem akarom, hogy rossz vélemé­nyük legyen rólad. — Ne macerálj folyton — mérgelődött a férj. — Te meg ne beszélj velem ilyen ingerülten. Tudod mit? Mondjuk le ezt a vacsorát. — Sző sem lehet róla. Nem sérthetjük meg az osztályve­zetőmet. — És engem megsérthetsz? Egyébként, ha válni akarsz, nem gördítek akadályt elébe. Én is olvastam azt a cikket az angol hercegekről. Válik VIII. Henrik egyik leszárma­zott jd is, egy fiatal lány, ki híres női autóversenyző. Lehet, hogy ő is úgy eszik, mint VIII. Henrik: kézzel tépi a húst, azután a csontokat a háta mögé dobálja. Ilyen nő kelle­ne neked, jól meglennétek egymással. A férj elmosolyodott: — Már megszoktalak, szi­vem. Tudod mit, határozottan megígérem, hogy vigyázni fo­gok Kelemenéknél. A vacsora jó volt, a férfi megpróbált lassan, szépen és mértékletesen enni. A felesége elégedetten nézegette őt étke­zés közben. Kelemennné meg­mutatta a lakás új függönyeit, és halkan panaszkodni kezdett a másik asszonynak, vigyázva, hogy férje ne hallja meg: — Irigyellek édesem, a fér­jed nagyon szépen eszik, bez­zeg az enyém mohó, és csám­csog. Most is hallhatod; szür­­csöli a ■feketét. Boldog nő vagy, neked nincs okod ilyen panaszra. — Nem, nekem nincs — hangzott a válasz, de az asz­­szony alig állta meg, hogy ki ne öntse szivét, ne mondja meg az igazat, és ne beszéljen a vacsora előtti vitáról. Másnap otthon vacsoráztak. A férj gyorsan evett, mint máskor, foltos lett a zakója', egyszóval ismét a régi volt. Az asszony dühösen nézett rá és veszekedni kezdett vele. A férj egy ideig hallgatta, az­után megszólalt: — Szívem, hová tetted a tegnapi újságot? Gondosab­ban el akarom olvasni azt a cikket a VIII. Henrik női le­származottjairól. Ha hozzám jönne, még is feleségül ven­ném ... Palásti László EGYMILLIÁRD FORINT HASZON ÉVENTE Sajtótájékoztató a találmányokról Megjelent a műszaki-szellemi alkotások gyűjteménye A hazai műszaki, szellemi al­kotások eddiginél szélesebb körű elterjesztésére első ízben jelent meg gyűjteményes kötet, amely az értékes,v de elszigetelten csak egy-egy vállalatnál hasznosított újításokat, találmányokat tartal­mazza. A több mint 400 szellemi alkotást magában foglaló börze­­könyvről hétfőn sajtótájékoztatót tartott Tasnádi Emil, az Orszá­gos Találmányi Hivatal elnöke, a technika házában. Hazánkban a vállalatoknál, üze­meknél évente 70—80 ezer, a munkafolyamatok ésszerűsítését szolgáló .újítást, ötletet adnak be a dolgozók, üzemi kollektívák, egy 3—4 milliárd forintot ered­ményez a népgazdaságnak, emel­lett megközelítően 1000 talál­mányit is hasznosítanak,. "aminek értéke szintén megközelíti az évi 4 milliárd forintot. Egy-egy szellemi termék eddig többnyire csak szűk körben, az adott gyáriban hozott hasznot, pe­dig más üzemek is eredményesen alkalmazhatták volna, de’ nem tudtak róla. Gyakran fordult élő, hogy jelentős összegeket fordí­tottak egyes gyárakban olyan fejlesztésre, amit más üzem már sikerrel kidolgozott, alkalmazott. A szellemi javak megtöbbszörö­zésére, szélesebb körű hasznosí­tására határozta el a szakbizott­ság a műszaki, szellemi alkotások összegyűjtését, kötetbe foglalását, lehetőséget teremtve ezzel a kutató, fejlesztő szakembereknek, hogy megismerhessék egymás eredményeit. A kötetben a legtöbb szelle­mi terméket a NIM, az ÉVM és a MÉM vállalatai, üzemei adják közre. Az információáramlás megindulása nyomán — szá­mítások szerint — legalább 10 százalékkal növekszik majd ezeknek a szellemi termékeknek a felhasználása, s ez mintegy egy­­milliárd forint értékű hasznot eredményez a népgazdaságnak. A tervek szerint ezentúl éven­te közreadják a műszaki, szelle­mi alkotások gyűjteményét. Szó van arról is, hogy a KGST-or­­szágok között megszervezik és kiadják a máshol is hasznosítha­tó szellemi alkotások tartalom­­jegyzékét, ily modort a tagorszá­gok közötti szellemi alkotások cseréje is aktívabbá válhat. (MTI) 0 Veszprém határában a 8-as számú főközlekedési út 42-es kilomé­terénél felüljáró épül. A várost megkerülő észak—déli körúton az autósok gyorsabban közelíthetik meg a Balatont. A képen: A Hídépí­tő Vállalat szakemberei készítik a felüljárót. (MTI Fotó — Rózsás Sándor felvétele — KS.) • : i TRABANT NYOLCÉRT? | Ketten várakozunk a Tősfürdő nyitására, „társam” egy jobb Időket is lá­tott Trabant. Pihegve érkezik kerékpárján a parkoló díjbeszedője» majd lát­ván a kocsit harciasán rámszól: — Tessék fizetni a kocsiért nyolc forintot! — Szívesen, de akkor enyém a kocsi?! Annyit nekem is megér! — Hát nem a magáé? — visszavonulóban kérdi» amit bevezetőként kellett volna. S még haragosnak is tűnik, ahogy a kerítésen belül munkatársai­nak panaszolja, milyen furcsán beszélnek vele. Így aztán a boltot nem kötöttük meg. Azóta is sajnálom. Vajon kínálkozik-e még egyszer ilyen lehetőség számomra? n. m. NAPTAR 1978. július 4.» kedd Névnap: Urilk Napkelte: 3 óra 52 perc. Napnyugta: 19 óra 44 perc. Holdkelte: 3 óra 21 perc. Holdnyugta: 18 óra 40 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: nyugat felől 'tovább növekvő fel­hőzet, többfelé esővel, záporral, néhány helyen zivatarral. Meg­élénkülő déli, délnyugati szél. a Dunántúlon északnyugatira for­dul és megerősödik. Legalacso­nyabb éjszakai hőmérséklet 13— 18. leemaeasiabb nappali hőmér­séklet. :\y. esős helyeken 20, más­hol 25 fok körül. A Balaton vize hétfőn 11 órakor 20 fok volt. Távolabbi kilátások péntek reg­gelig: nyugat felől megnövekvő felhőzetből sokfelé várható eső. zánoreső. zivatar. 1 Legalaesn­­nvabb háinali hőmérséklet 12— 17 fok között, legmagasabb nap­pali hőmérséklet 19—24, keleten 23—28 fok között. Jelentős meny­­nyiségű (legalább 5 mm) csapa­dék az ország területének 80 szá­zalékán várható. (MTI) A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium Jelenti: július 2-án a középhőmérséklet 20,4 (az 50 éves át­lag 21,7), a legmagasabb hőmérséklet 24.8 celsius-fok volt, a nap 4 órát sü­tött. Tegnap reggel 7 Arakor 17,7, 13 órakor 24 Celsíus-fokot mértek, a reg­geli legalacsonyabb hőmérséklet 14.4 Celslus-fok volt. — GYÁSZŰNNEPÉLYT ren­deztek vasárnap Győrött, a györ­­szigeti temetőben levő mártir­­emlékműnéi, a náci koncentrációs táborokban elpusztultak emléké­re. Harmincnégy évvel ezelőtt, 1944. július első napjaiban indí­tották el a győri teherpályaud­varról a marhavagonokba bezsú­folt áldozatok első csoportjait, a koncentrációs táborok felé. Dachauban, Auschwitzban és a többi haláltáborban több mint ötezer győri zsidó származású fér­fi, asszony és gyermek pusztult el, A győri gyászünnepély jelmon­data volt: életüket kioltotta a gyűlölet, emléküket megőrzi a szeretet. — A MEDOSZ kezelésében ti­zenegy önálló művelődési ház és negyven ifjúsági klub működik Bács-Kiskun megyében. Közülük az ország első tsz-szakszervezeti klubja kitüntetést a rémi Dózsa Termelőszövetkezet klubja kapta meg. Országosan három ifjúsági klubot tüntettek ki, köztük van a .kunfehértói is, amely aranyko­szorús jelvényt kapott. — Tudatos pályairányítással vált elérhetővé, hogy az általános iskolát végzettek 23 százaléka gimnáziumban, 33 százaléka szak­­középiskolában és 42 százaléka a szakmunkásképző intézetekben ta­nul tovább Kalocsán. Nyelvi tábor középiskolásoknak Megközelítően 300 középiskolás diák vesz részt az idei nyáron a Szovjetunióban egyhónapos nyelvi táborban. A Kurszkban, Novgorodban és Lugábán meg­nyíló , táborokban 100 szovjet középiskolás és egyetemista se­gítségével, magyar és. szovjet pe­dagógusok irányításával az orosz nyelvet gyakorolják. A diákok az idén fejezték be a gimnázium vagy a szakiközépis­kola III. osztályát — egy részük tagozatos osztályban tanult —, a nyelv alapjait tehát már birto­kolják. A nyári nyelvi képzésnek az a célja, hogy elsajátítsák a mindennapi beszélt nyelv fordu­latait, apróbb titkait, részletszép­ségeit. Ezenkívül személyesen is megismerkedhetnek a Szovjet­unió gazdasági eredményeivel, kulturális értékeivel,, természeti szépségeivel. Kirándulásokat tesz­nek a többi között Moszkvába és a „lakóhelyük” környékén teen­dő túrák, vidám összejövetelek is szerepelnék. A nyelvi táborokat az Oktatá­si Minisztérium az idén .kilence­dik alkalommal hirdette meg. Eddig több mint kétezren vettek részt a Szovjetunióban a nyári tanfolyamokon, és a tapasztala­tok szerint eredménnyel. Az idei országos középiskolái tanulmá­nyi verseny legjobbjai között, például 14 olyan tanuló végzett, aki korábban; ha csak egy hó­napra is, kursaki, novgorodi vagy lugai diák volt. Hasonló ered­ménnyel szerepéitek az előző években is. (MTI) — A MAGYAR NYELVTUDO­MÁNYI TÁRSASÁG ÜJ TAGJA. Ördögh Ferenc kandidátusnak és Szatmári István professzornak a javaslatára a Magyar Nyelvtudo­mányi Társaság a június 13-i ülé­sén úgy döntött, hogy a társaság rendes tagjává megválasztja Bog­nár Andrást, a Katona József Könyvtár tudományos főmunka­társát. A műfordításairól és iro­dalmi kutatásairól is jól ismert kutató többek között a Bács-Kis­­kunban folyó földrajzi névkuta­tással érdemelte ki a megtisztelő határozatot. Nyeremény­betétkönyvek sorsolása Az Országos Takarékpénztár hétfőin rendezte meg Keszthelyen a nyereménybetétkönyvek 1978. II. negyedévi 108. sorsolását. Az 1978. június 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybététköny.vek, amelyek sorszámának utolsó há­rom számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1978. II. negyed­évi átlagibetétüknek á ' számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. Számvégződés Nyeremény (százalék) 002 50 011 100 028 25 035 25 043 50 244 25 328 25 372 50 435 25 439 25 486 25 646 50 657 25 706 100 723 25 734 25 834 50 868 250 900 25 901 25 A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító OTP-fiók, pos­tahivatal vagy takarékszövetkezet 1978. július 18-itól fizeti ki. (MTI) MŰSOR: MOZI 1978. július 4.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A DOMINO ELV Színes, magyarul beszélő amerikai film 14 éven aluliaknak nem ajánlott! KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A LEIGAZOTTAK BOLYGÓJA Színes, magyarul beszélő német, tudomáhyos-fantasztikus film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor CSÍKOS CSIKÓK Színes magyar mesefilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: 8 órakor (A Városi mozi épületében) EGY NAP A REGI HAZBAN Színes kubai filmmusical PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét» Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotáció.«; eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—235X • A végzett hallgatók. (Tóth Sándor felvételei.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom