Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-04 / 154. szám
1978. július 4. • PETŐFI NÉPE • 3 Zeneszótól volt hangos a város Vasárnap Kecskeméten. tartották a vasutas fúvószenekarok találko. zóját. öt együttes mutatkozott be, öt városból : Kiskőrösről, Kiskunhalasról, Szegedről, Békéscsabáról és Szentesről. A reggeli órákban a város különböző részein csendült fel a zene. Percek alatt érdeklődőkkel teltek meg a terek és a parkok, ahol megjelentek az egyenruhás zenekarok. Tíz órakor megkezdő, dött a Vasúikért árnyas fái alatt a hangverseny. A jól sikerült bemutatkozás csúcspontja az egyesített százhúsz tagú zenekar muzsikálása volt. A hallgatóság száma, az érdeklődés ismét bebizonyította, hogy érdemes volna Kecskeméten is több figyelmet fordítani erre a közönséget vonzó, látványos műfajra.. (Pásztor Zoltán képriportja.) KÉPERNYŐ VESZPRÉMI TALÁLKOZÓ A veszprémi találkozóról hiányoznak a csinadrattás külföldi fesztiváloktól elválaszthatatlan látványosságok. Csak a nyitó- és zárófogadáson jelennek meg a hölgyek alkalmi ruhában, a férfiak sötétben. Az idén a korábbiaknál több zászló került az utcákra, elég sok kirakatban népszerűsítették a programban szereplő filmeket, művészeket. A rendezvényekkel, eseményekkel igyekeztek megalapozni az ünnepi hangulatot. Hét ősbemutatót tartottak. Megtiszteltetésnek és jó startnak tekintik az alkotók, ha tévéfilmjük, dokumentumműsoruk először a szép dunántúli városban kerül a közönség elé. Az ankétokon mód nyílik a várható hatás lemérésére, fokozottabb érdeklődés előzi meg az első képernyős vetítést. A Veszprémi Állami Gazdaságban Az elefánt (Szálkái Sándor szatírája) keltett élénk érdeklődést és vitát. A Magyar Ásványolaj- és Földgázkutató Kísérleti Intézetben a Mire a levelek lehullanak is többféle visszhangot váltott ki. Hajdufi Miklós rendező és a többi közreműködő jóvoltából érdekfeszítően idézték az első világháború utolsó napjaiban játszódó, a monarchia pusztulásának elkerülhetetlenségét bizonyító, sejtető eseményeket. Páger Antal is megjelent a Déry' Tibor írásából Makk Károly rendezésében készült Philemon és Baucis premierjén. A megyei művelődési központ színpadán és zsúfolt nézőterén elhelyezett tucatnyi készülék képernyőjén egy idős házaspár (Bulla Elma és Páger Antal) tragikus halálának tanulságai riadóztatják a lelkiismeretet. A Bakony Művekben mutatták be Szőnyi G. Sándor Periférián című művét. A Bajor Nagy Ernő forgatókönyvéből készült film azt kutatja, hogy ki felelős az életüket elíötyögőkért, ki a vidékről Pestre került, ide-oda sodródó fiatalokért, mi okozta egyikük borzalmas halálát. Nemcsak négy közéleti férfiút meztelenít le a szó szoros értelmében Mamcserov Frigyes rendezésében látható Illetlenek, pőrére vetkezteti társadalmunk némely visszásságait is. A csopaki KISZ-vezetőképző táborban vetítették a Szerelmeitek emléke című Esztergályos Károly filmet. Előbb-utóbb valamennyit műsorra tűzik. Az üzemekben, ifjúsági táborban, termelőszövetkezetekben elhangzott véleményeket természetesen csak a most forgatott vagy ezután gyártandó filmekben, műsorokban hasznosíthatják. Olykor az az ember érzése, hogy nemcsak az alkotások átfutási ideje hosszabb az elviselhetőnél, az észrevételeké, a javaslatoké is. Mindenesetre az ankétok is jelzik a tévé munkatársainak azt az igényét, hogy a lakosság különböző “rétegeivel szembesítsék műveiket. A fő figyelem természetesen a már látott, ki tudja milyen szempontok szerint válogatót versenyfilmekre irányult. Napi négyöt órában vetítették a benevezett műveket. Külön termekben nézik a termést a számukra összeállított kínálatot a 19 országból érkezett szakemberek. Némelyek csak tájékozódtak, mások vásárlási szándékkal jöttek. Az az érzésem, hogy a választék összeállítói nem ügyeltek eléggé a miénktől eltérő befogadó közegre. Egyik-,másik mű csak nekünk mond sokat, a mi élményvilágunkhoz kötődik, problematikája nem eléggé általános. Két tanácskozást is tartottak, de a klub volt a tapasztalat-, információcsere igazi fóruma. Ritka ailkalom, hogy rendezők és kritikusolt, operatőrök és írók, színészek és a tömegkommunikációs intézmény vezetői, riporterek és külföldi tévések megvitathassák közös dolgaikat. A beszélgetéseken új ötletek körvonalazódtak, ismeretségek kötődtek. Tanúja voltaim, hogy egy jövőre kezdődő új sorozat miként formálódott a kialakult eszmecserék hatására. _ A nyolcadik veszprémi * tévétalálkozó díjairól már sokan tudnak, hiszen a záróünnepséget közvetítették. A rend kedvéért mégis megentlítem, hogy a fődíjat a Naponta két vonat (rendezője Gaál István), és a Felső- Ausztria (rendezője Gothár Péter) kapta. A tévékritikusok díjára Fehér György rendező Boszszú című filmjét tartották érdemesnek. Veszprém város díját a Segítsetek! Segítsetek! tévéfűm kapta. Már a tavalyi ősbemutatón kedvezően fogadták Nemere László alkotását. A zsűri több különdíjat is kiadott. Balgaság lenne, ha arra gondolnék, hogy a találkozó nyomán, egyik pillanatról a másikra megjavul a tévé műsora, közelebb kerül a szakmabeliek és a nagyközönség igénye. Még nagyobb hiba lenne, ha lebecsülnénk az ilyen sereglések közvetve érzékelhető hatását. Az itt hallottak, látottak, tapasztaltak így, Úgy, befolyásolják az alkotókat, az újságírókat, ahogyan a diplomácia nyelvén mondják: segítik a megértést. S ha már itt tartunk, a légkör kellemes volt, a vitákat a szívélyes hangnem jellemezte, pedig olykor elkelt volna hevesebb, az egyben-másban szükséges változtatásokat hangosabban követelő véleménynyilvánítás is. Mert a szerény veszprémi ünnepek is a hétköznapokat szolgálják, ezek adják értelmét. Heltai Nándor Bienvenidos a Cuba! 6. Dohány és cukor Mangó-, citrom- és narancsültetvények között robogunk, az öt éve épült nyolcsávos autópályán. Az út sima, a táj csodálatos, süt a nap és Ramón, a gépkocsivezető zenéről is gondoskodik. Irány Cienfuegos, a legfiatalabb kubai városok egyike. Útközben megtudjuk, hogy 1962-ben kezdődött a város iparosítása, azóta jéggyár és műtrágyagyártó üzem épült. Új lakónegyedek, iskolák nőttek ki a földből, a mikrobrigádok jóvoltából. Az autóbusz bekanyarodik egy hatalmas üzem udvarára. Ebben a cukorterminálban évente kétmillió cukrot dolgoznak fel, az ország 8 millió tonnányi terméséből. A cukornád vagonokban érkezik, itt őrlik, finomítják és hajókba rakva, innét indítják a megrendelő országokba. A sárga, durvaszemcsés, émelyítően édes szagú nyers cukor vastag sugárban ömlik, egy óriási kupolán át, a raktárba. A helyiség méretéről csak annyit: 90 ezer tonna cukor fér bele. Innét szállítószalagok viszik az alagútba, ahol különböző tisztító műveleteknek vetik alá, majd továbbítják a parton várakozó hajókba. A szalag , óránként 600 • Szünet nélkül csattognak a dohányvágó kések a Santa Clara-i gyárban. cia hajókat is. Mivel csak úgy tudjuk eladni a cukrot, ha a szállítást megoldjuk. A múlt században még rabszolgák húzták, bivalyok hajtották az első, kezdetleges őrlőgépeket. A cukorgyár fejlesztése - a forradalom után Indult meg és még nem ért véget. Diaz kompanyéró, büszkén mutatja a cukornádat őrlő gépsorokat, a cukrot kicsapó centrifugákat és csak annyit mond: „Még mindig nem lehetünk elégedettek. Meg kell dupláznunk a termelést. Ezt várja tőlünk az ország, hogy céljainkat elérhessük.” Kuba nevével két termény fonódott össze. Az egyik a cukor. A másik a dohány. A kubai szivar márkás, kereseitt árucikk a világpiacon. A Santa Clara-i szivargyárban évente 10 milMó szivart készítenek — exportra. A gyár inkább egy nagyobb, családi műhelyre emlékeztet Egy tágas teremben, hoszú asztalok mögött ülnek a munkások. Kezük, automata gépeket megszégyenítő ügyességgel válogatja, hajtogatja, pödri, sodorja a különböző finomságú dohányleveleket. Szájuk sarkában szivar füstölög. Egy munkás átlagosan 130 szivart sodor egy óra alatt, az ügyesebbek 200-at is. — Miért nem gépesítik a műveleteket? Akkor gyorsabban menne! — szólítok meg egy cserzett arcú, mosolygós öreget. A keze, mint a dohánylevél: barna, eres, pergamenszerű. — Ez a munkát nem lehet gépekre bízni. Kézügyesség kell hozzá és nagy tapasztalat. Minél öregebb egy levél, annál finomabb minőségű -zivar lesz belőle, de ezt csak tapintással tudom megállapítani. A mi termékeink közül, a Monte Cristo a leg. kiválóbb. — Látom, mindenki szivarozik munka közben. Ezt levonják a bérükből és vajon nem árt-e az egészségnek? — Nézze azt az öreget a sarokban.’ ötvenkét éve dolgozik a dohányszakmában, azóta füstöl és makkegészséges. Munka közben mindenki annyit szívhat, amennyi jólesik, munka után fejenként 5 szivart vihetünk haza. Van köztünk olyan is, aki már 5 éve nyugdíjas és naponta bejön 4 órát dolgozni. Ingyen, társadalmi munkában. Naponta 20 ezer szivar hagyja el az üzemet. Csinos, fiatal lányok, a gyár saját készítésű díszdobozaiba pakolják a gondosan válogatott, művészi érzékkel sodort, illatos rudacskákat. Főleg Spanyolországban várják nagyon a Santa Clara-i Monte Cristókat, Diadémokat, Rómeó és Juliettákat. Vadas Zsuzsa (Folytatás következik.) • A cienfuegos! cukorgyár kikötője. tonna cukrot szállít, de a teljesítmény megduplázható. — Nincs zsákolás, emelgetés, megerőltető fizikai munka— magyaráz Juan Diaz. telepvezető. — A futószalagnál mindössze ketten dolgoznak, de csak az a dolguk, hogy figyeljék a berendezés működését. Utána egy csövön keresztül beeresztik a hajóba a terméket. Tőlünk minden cukor exportra megy, elsősorban a szocialista országokba. A szállítás elég körülményes, nekünk kicsi a hajóparkunk, ezért bérelni kellett szovjet, spanyol, görög és franh
