Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)

1978-07-26 / 173. szám

1978. július 26. PUSZTULÓ RÉGÉSZETI EMLÉKEK KUNSZENTMIKLÓSON A közelmúltban egy levelet, s néhány mellékelt fényképet kézbesített a postás szerkesztőségünkbe. A feladó Szabó Sán­dor Kunszentmiklósról úgymond „végső kétségbeesésében” szánta rá magát erre a lépésre. Azt reméli, hogy a sajtó nyilvánossága talán segítségére lehet problémájának meg­oldásában. Szükség van-e bronzkori leletekre? • Szabó Sándor fény­­képfelvételén jól látsza­nak a földből kikerült urna maradványai. A NAGYÜZEM ESTE KEZDŐDIK Ifipark-délután A felfedezés Miről is van szó? Idézzük írá­sát: „Kunszentmiklós és környéke bővelkedik néprajzi, természeti és régészeti kincsekben is.., A néhány évvel ezelőtt talált hires kunbábonyl aranylelet után a múlt év őszén, általános iskolás gyerekek a Bak-ér felső folyásá­nál levő homokbányában bronz­kori urnatemetőre bukkantak. A megfelelő intézkedések azonnal megtörténtek. A homok bányá­szatát megtiltották, a területet védetté nyilvánították, s ezt táb­­lákkaU jelezték. Sajnos, mindezek ellenére az urnák veszélyben vannak. A ho­mok bányászatát illegálisan foly­tatják, Így újabb és újabb urnák kerülnek napvilágra, illetve ille­téktelen kezekbe. A tiltó táblákat először kldöntötték, majd telje­sen eltüntették... A bányászat, mint ahogy a friss nyomok mu­tatják, markológéppel történik... A gondatlan munka következté­ben a magas falból kizuhanó ur­nák teljesen összetörnek, pedig töj>b ezer évig őrizték a múlt emlékeit... Így lesz az egykori urnateme­tőből az urnák temetője — a gondatlanság miatt... Reméljük, az illetékesek még időben meg­teszik a szükséges intézkedése­ket” — fejezte be levélírónk őszinte aggodalomtól fűtött so­rait, azt gondolván, hogy a sajtó majd gyorsítani tudja á problé­ma megoldását. Tudomásul véve Balogh Mihály, a nagyközségi tanács elnöke, mindenben igazat ad a levélírónak. — Igen, így volt, ahogy Szabó Sándor írta... Az a terület egy magas partfal, s úgy negyven centiméterrel a talajszint alatt találhatók ezek a nagy urnák... Én még jól emlékeztem a megyei múzeumtól kapott szemrehányás­ra, amikor csak késve jelenítettük a kunbábonyl lelet megtalálását. Ezért, amint értesültem a felfe­dezésről, azonnal telefonáltam Kecskemétre. A múzeumban „tu­domásul vették” a bejelentést, és közölték; majd kijönnek. Mi pe­dig vártunk... — És mit tettek a leletanyag megőrzése érdekében? — Hosszú Sándorral, a szak­munkásképző intézet igazgatójá­val, aki egyben a helytörténeti gyűjtemény vezetője is, kimen­tünk a helyszínre. Karókat ver­tünk le, dróttal elkerítettük o te­rületet, és néhány, a bányászatot tiltó táblát is kitettünk. Másnap felhívtam telefonon a termelőszö­vetkezet elnökét és megkértem: ne hordjanak innen homokot, ö ezt készséggel megígérte; annál is inkább, mert mint mondta, ezt a bányát nem hasznosítják. — S mi történt azután? — Két vagy három hét 'letelté­vel kijött a múzeum egyik mun­katársa, és megnézte a területet. Majd a dolgot rendben találva eltávozott. Azóta pedig semmi... Tudja, az a baj, hogy ez a köz­séghez legközelebbi bánya, s ezért inkább nem hordanak homokot, mint a távolabbiakból. Néhány nappal ezelőtt ismét beszéltem a termelőszövetkezet elnökével, aki elmondta, hogy változatlanul nem használják a területet... Arra tudok csak gondolni, hogy szom­bat—vasárnap odakölcsönzik a markológépet a tagoknak, bizo­nyára azok bányásznak itt a ti­lalom ellenére... Horváth Attila, a megyei mú­zeum igazgatója kérdésemre vá­laszolva elmondta, hogy tudnak a kunszentmiklósi leletről, ám a feltárás előtt nem kis akadályok tornyosulnak. Lelkiismeretlenség lenne — Egy bronzkori urnatemető teljes feltárására a megye egyet­len múzeuma sem rendelkezik elegendő raktári helyiséggel... A másik probléma pedig a „kapaci­tás" hiánya... A leletanyagot csak akkor érdemes és szabad ki­ásni a földből, ha a konzerválása nyomban elvégezhető. Ellenkező esetben ugyanis a raktárakban tönkremegy mindaz, amit eddig még megőrzött a föld. Egy eset­leges kétnapos, leletmentő ásatás legalább kéthónapl munkát ad a megyei múzeumi szervezet egyet­len aktívan dolgozó restaurátora számára. Ez azonban, az egyéb elkötelezettségek miatt egyelőre nem megoldható /.. Ilyen körül­mények között tehát lelkiismeret­lenség lenne a múzeumi raktá­rakban lassú pusztulásra ítélni a régészeti anyagot. — Mi hát akkor a teendő? — Nincsen más választás; le kell állítani a homok kitermelé­sét. — Mennyi időre? — Nem tudom. Lehet, hogy évekre... Van már elég A község határában tehát nem kincseket kereső „rablók” túrják fel a Bak-ér-parti bronzkori urnák után kutatva hanem építkező emberek, akiknek szükségük van a homokra. Ezt bizonyítja az is, hogy a bronzkor régészeti anya­ga alig-alig szolgál érdekes tárgyi lelettel az amatőrök számára. A jórészt csontmanadványokat tar­talmazó öblös agyagedények töobsége már összetört, csupán a fenékrész darabjai kerülnek ép­ségben elő, ezek viszont nem „mutatósak”. Mondják: a magyar múzeu­mokban van már elég bronzkori régészeti anyag, szaporításuk újabb tudományos felfedezések­kel alig-alig bővítheti a jelenlegi ismereteket. A raktárak befoga­dóképessége viszont korlátozott, s ugyancsak végesek a feltárásra és restaurálásra fordítható anya­giak is. Mindez valószínűleg igaz, még­ha elkedvetlenítő is. A „labda” tehát visszakerül a községbe, s ismét a helybélieken a sor. A legcélszerűbbnek talán az mutatkozik, hogy egy másik, közeli bányát nyissanak meg, hogy emezt megkímélhessék — a bizonytalan reményű jövő szá­mára. ‘ És csak egy furcsának tűnő kívánsággal zárhatom tudósítá­somat: Ne adj isten hogy ott is egy régészeti emlékeket rejtegető temetőre bukkanjanak! Pavlovits Miklós A kecskeméti Ifjúsági Park egyike az ország legjobb hason­ló nyári szórakoztató létesítmé­nyeinek. Akik odajárnak, jól érzik magukat. o Hétfő délután, hat óra körül. Az ifjúsági park bejáratánál kü­lönösebb nyüzsgésnek nyoma sincs. A nyitott kapun benézek, tizenöt-huszan ücsörögnek a le­látón — még nem kezdett rá a zenekar —, s minden túl békés­nek tűnik. Ma a Glória együttes áll a porondra. Igen népszerű a kecskeméti zenekar, állítólag messze a környékben rájuk es­küsznek a diszkólázban égők: részint mert mindenhová elmen­nek, részint mert ismerik az új slágereket. Persze, a hétfő nem csúcsnap. Pénteken és hétfőn kecskeméti együttesek — a Mo­zaikra ötvennégyen, a Tranzitra harmincnégyen, a Propellerre kilencvenötén váltottak jegyet, amikor első ízben játszottak is — és diszkó a program. Egy kérdés a bejáratnál szol­gálatot teljesítő jegyellenőrök­­hőz: — Mekkora konkurrenciát je­lent az Aranyhomok diszkója? Némi töprengés után érkezik a válasz. — Viszi a közönségnek egy ré­szét. Tudja, itt nincs semmilyen szesz, még sör se... e Bent. A hajdani nyitókép alaposan megváltozott. Cirkuszi sátor je­lentette annak idején a tánche­lyet, s az olcsónak mondott, ké­sőbb mégis drágán megfizetett bódék a berendezést. Most kel­lemesen egyszerű az egész — úgy jó, ahogy van. Vécsy György, a park vezetője — civilben iskolaigazgató — sok egyéb mellett - a törzsközön­ségről is felvilágosítással szolgál. — ötven—hatvan azoknak a száma, akik mindig ide járnak. Bérletet nem volna érdemes ki­bocsátani, mert igen drága len­ne: a nyáron ötvennégy műsoros estet tartunk. A betérő fiatalok 15—25 év közöttiek, segédmun­kástól az egyetemistáig minden­ki megtalálható. Kellemes él­mény a maratoni diszkó: dör­­gött az ég, Cintula mondta, mondta a magáét, és mindenki jól érezte magát. Vagy az M—7- es együttes koncertje, szakadt az eső, mégis volt tánc, esernyők­kel, a padokon. Azt mondják egyébként a pestiek, hogy a bu­dai ifiparknak nincs ilyen pro­pagandája. Tény, hogy Nagykő­röst, Félegyházát, Kiskőröst megszórtuk plakátokkal. Meg az is, hogy nagy vonzerő a pesti együttesek fellépése. — És a mozi? Nem nagyon látok igazán jó filmeket mű­soron. — Azért azok is vannak, de ez nem nyári szabadegyetem, hanem ifjúsági szórakozóhely. Jóval nagyob gond ennél, hogy gyakran elromlik a vetítő, s el­tépi a filmet. — Gyakran? — Hát... Szóval olyan még nem volt, hogy megúsztuk volna ragasztás nélkül... o Nagy odaadással -játszik a Glória, Abba, Afric Simone, Brotherhood of Man, Boney M„ Ten Years After slágerek csen­dülnek fel. Különösen az or­gonista játszik átélten. Az ülé­sen a másik kecskeméti együt­tes, a Monogram figyeli árgus szemekkel a riválisokat Mindenki táncol. Aki egyedül jött, felkért valakit. Kérdezgetem a fiúkat, egyikük sem hallott semmiféle nagy verekedésekről (amelyek hírével teli a város), egyáltalán, semmiféle rendbon­tásról. Azon csodálkoznak, hogy eszembe jut ilyesmit firtatni. Kigyúlnak a fények. Este van. Hosszú sor áll a bejáratnál. Kezdődik a nagyüzem. Ballal József Előző ^számainkban a hitleri Németország úgynevezett csoda­­fegyvereinek történetét ismertet­tük. SZOVJET EREDMÉNYEK A RAKÉTAKUTATASBAN — A HÁBORÚ FÉLBESZAKÍTJA A SZOVJET KUTATÁST — KI LESZ AZ ELéO? Már említettük, hogy az I. vi­lágháború után a Szovjetunióban az elsők között alakulnak meg az űrkutatással foglalkozó intézetek és 1927-ben Moszkvában tartot­ták az első nemzetközi űrhajózá­si kiállítást. A szovjet kutatók közben lépésről lépésre haladtak, és őket már 'kizárólag az űrhajó­zás gondolata hevíti. 1929-ből származik P. GLUSKÖ folyé­kony Uzemanyagú rakétaműve, 1930-ból PJOTR CANDER OR—1-ese és annak megjavítása utón OR—2 benzin- és oxigén­meghajtású rakétagépe 1938— 1039-ből P. KOROLJOV szintén folyékony üzemanyag-meghajtású első sikiló-rakétarepUlőgépe, mely­­lyel P. FJODOROV pilóta 1940. február 28-án az első sikeres re­pülést. végzi. A magassági rakéták közül ki­emelkedik TYIHONRAVOV 2,45 méter hosszú és 16 cm széles kí­sérleti rakétája, mely 1933. augusztus 17-én 4500 méter ma­gasságot ér el. Igen jó arány volt az, hogy ez a rakéta 20 kilo­gramm összsúlya mellett 5 kg hasznos Iterhet tudott magával vinni. 1941-ig a szovjet kutatás kizárólag a békés felhasználásra irányult. Ekkor azonban a fasisz­ta rajtaütés arra kényszerítette a Szovjetuniót, hogy hatásos ha­dirakétákat készítsen. Így szület­tek meg a legrövidebb idő alatt a különféle tüzérségi rakétatípu­sok, melyek közül a 'legismertebb volt a hernyótalpas vontatóra sze­relhető „Katyusa” nevű többlö­vetű rakétavető. A fasizmus veresége után a Szovjetunióban egy 725 kilogram­mos, ebből 45 kg hasznos terhe­lésű meteorológiai standard raké­tát szerkesztettek, amelynek csúcsmagassága elérte a 100 ki­lométert. Ezekkel a rakétákkal véghez vitt sikeres kísérletek ar­ra vezettek, hogy a Nemzetközi Asztronautikai Szövetség 1955. nyarán Koppenhágában megtar­tott ülésén SZEDOV szovjet aka­démikus bejelentette: a Nemzet­közi Geofizikai Év (1957. július 1.—1958, december 31.) keretében a Szovjetunió mesterséges hol­dakat bocsát feli Ezt követően ugyanez év július 29-én az ame­rikai Fehér Házban megtartott sajtókonferencia alkalmával ha­sonló bejelentést tettek. A világ közvéleménye feszülten várta, hogy vajon melyik nagy­hatalom lesz az első? Mielőtt a verseny ismertetésé­re rátérnénk, szükséges, hogy az űrhajózás néhány rendkívüli ne­hézségét ismertessük. (Folytatása következik.) • A Szovjetuniót a „Katyusa" kifejlesztésére a német fasiszta csapa­tok támadása kényszerftette. Ez a rakéta-sorozatvető rendkívüli tűz­erővel rendelkezett. Kultúra és művészet Csehszlovákiában 268 múzeum, 40 képtár, 18 kultúr- és pihenő­park, 13 állatkert, több mint 100 vár és kastély van. A kulturá­lis intézmények száma megha­ladja a tízezret. Az állam jelentékeny pénz­összegeket fordít, a 39 000 törté­nelmi emlék és ‘műemlék felújí­tására. Csepeli dísznövények A csepeli Duna Kertészeti Mg. Tsz egyik fő pro­filja a cserepes dísznövények termesztése. Három üvegházban összesen tizenhatezer négyzetméteren, harmincnégyféle dísznövényt — muskátlit, jácintot, fikuszt, dracénát és pálmaféléket — szaporítanak, gyökereztetnek, nevelnek. Az idén mintegy három­­százezer cserepes dísznövényt szállítanak a hazai valamint a jugoszláv és az osztrák megrendelőknek. (MTI-fotó: Fehér József felvétele — KS) Bejáróromantika elpattant a szemhéjam. Elégtételérzet: ahá, me­gint sikerült megelőznöm a vekkercsörgéstl Tizenvalahány esztendő óta folyik közöttünk ez a csak kettőnkre tartozó ver­seny. Amikor úgy szólít a köte­lesség, hogy a hajnali vonattal kell indulnom a Tisza partjáról Kecskemétre, az ébredést még­sem bízhatja az ember csupán az ösztönére. Biztos, ami biztos — felhúzom az ébresztő órát is... Félévenként ha egyszer rettenek fel az 6 utálatos csö­römpölésére. Olyankor kishíján földhöz csapom mérgemben. Nyilván, mert nem akarózik föl­kelni. Talán mert éjfél utánig tartott az előző nap. Esetleg olyasmi miatt, mint a tőrvívó vi­lágbajnokság. Vagy... Dehisz’ mindent nem beszél ki az em­ber ... Most semmi ok a haragra. Sőt. Mivel a foszforeszkáló mutató s a számok állásából úgy Ítélem, hogy a szinte belém idegződűtt 6—7 perces előnyben vagyok, nagylelkű lomhasággal kapará­szok a recés csappantyú után, amivel a csörgőbe fojtom a szót. Ettől kezdve félre minden ko­mótossáppal. Módszeresek a lé­pések, mozdulatok, míg frissen borotválkozva fordíthatok hátat a fürdőszobának. Gyors öltözés a függönyszürke derengésben. Hajnal. Milyen csodálatosan ir­ta meg Jókai a hortobágyi nap­felkeltét! Ebből a remekléséből támadt diákkorom vágyálma: ö, ha egyszer eljuthatnék oda én is, megnézhetném, miként változ­tatja színét, formáját a láthatár alól kibukkanó nap. A rideggu­lya, amikor megindul a szarv-er­dő. A pacsirtaszó. Reggelizés bog­rácsból — illedelmes sorrendben merülő, hosszúnyelü kanalak­kal ... Hát el is vezérelt a sors oda. Negyvennégyben, katonamundér­ban, Debrecen kiürítésekor. Mi fogott meg fényes nappal a puszta varázsából? ... Mindössze a rettegésre emlékszem: Jaj, meg ne lepjenek bennünket a Liberó­­torok! Ugyan hová-ürgelyukba bújnánk előlük?!... Jókait köze­lembe se engedte a félelem. Pedig micsoda káprázatos ha­tású ma is az a mivecske! S hogy-hogy most jutott eszembe, mikor útra készülök? Meg mi­lyen szentségtörő gondolatok ke­rülgetnek? Még az a jó, hogy mitsem árthatnak ne­ked ezek az eretnekségek, világ­nagy mesemondó... Hogy téged bizony romantikus kocsikázás vitt a Hortobágyra — csodalátásra. Lettél volna csak ingázó. Belát­nád, hogy más volt a te zöty­­kölődésed a reggeli szürkületben, míg el nem érted a virradatot, mint amilyen az én bumlizásom Duna—Tisza közére. Te szétnéz­hettél, füled, orrod, minden ér­zékszerved ráállhatott a világ-esz­­mélés ezer moccanatának befo­gadására. Jelentéktelenségemnek viszont már a vonaton „be kell dugul­nia" minden hatás ellen, ami ki­zökkentene a magammal vitt ér­tekezlet! anyag átismétléséből. Megérted, mit jelent, hogy ne­künk megengedhetetlen luxus napfelkelte-tanulmányokra fe­csérelni az időt. Amiről elmond­juk, hogy felgyorsult, hogy „pénz", meg drága, meg ténye­ző és mi minden. Vétek tehát olyan, haszontalanságokra paza­rolni, mint — szemlélődés... No, de ideje felkapni a táskát. Vigyázva, ne csapjon zajt a fogó nyiszorgása... Mily édesdeden szuszog a család... Hohó, mi ez a csatorálás odakint?! Persze, persze — madarak. Hú, de sza­­porázzák! Magas, éles hangon, — ezek fecskék lehetnek. Hogy már ilyenkor nekiállnak piacolni, fco­­fálkodni... Ezt még meglesem. Centi résnyire félre a függöny­nyel. El ne riasszam őket, ha ne­tán a tévéantenna vezetékién egyensúlyozva verik a ricsajt, mint szokták. Aha, egyikük izeg­­mozog ott. Máris észrevett, de elintézi annyival, hogy villanás­nyira ideforditja bársonykék fe­jét. Mivel lentebb lengedez, mint az ablakpárkány magassága, ki­csit félrehajtja buksiját. Miután fekete gyémántcsöpp szeme kons­tatálta, hogy nincs vész, az imént abbahagyott tempóban folytatja a csiviteiést. Tűhegyes csőre az ereszalját veszegeti célba; oda feleselget vissza. Csak úgy re­­beg rozsdabarna kis „tokája". Asszonya zavarja tán; hogy ipar­kodjon mihamarább beszerezni a fröstököt a csupatáti famíliának? A feltételezésem szerinti atya még húzza-halasztja a melót. „Orrával" bele-beleszánt fényes­fehér mellényébe, majd fémfényű sötétkék frakkja ' tollazatába. Csakhát oly sebesen teszi, hogy szemmel is alig képes „felfogni" a művelet minden részletét az ember. Most meg elhallgat, ki­­merevített szárnnyal figyel föl­felé. Nagyon letorkóllhatták, mert mintegy legyintve a purparléra, kilátásokra, erélyesen elrúgja ma­ga alól az antennadrótot. ... Mi­lyen erő van azokban a cérnaszál futómüvekbenl Még akkor is hin­tázik a vezeték, mikor már a park gesztenyefái alól kukkantok vissza a házra. Merő csicsergés már az egész Tisza-part. A levegő keblet da­­gasztóan tiszta. Egyenesen bánat fog el a gondolatra, hogy liét­­három óra múlva minden zugot kipufogógázzal okádnak itt tele nekiiramodott korunk járművei. Jókai, Jókai, — vajon mit tar­tanál föltekintésre érdemesnek a mai — betonvárosi hajnalból? Vagy a kulturált természetből, ahová esetleg szabadúszó íróként, netán valamelyik lap bedolgozó­jaként — kiszállásra mennél. S gépkocsiból szemlélődnél, aminek ma természetesen kilométeróra rögzíti minden „lépését", mert semmi kerettúllépés, az energiá­val spórolni kell. Az ég világosodik ugyan, de a színe olyan, mint kézmosás után a szappanosvizé. Szép aranysirgák a neonlámpák, nem olyan józa­nul izzanak, mint amikor „hiva­talból” világolnak. Ameddig el­ér fénycsóvájuk, melegzöld tőlük a másutt még fekete lombsátor. A főutcán már nem mernek ilyen meghitten viselkedni. Hideg keresztpálcák szórnak fehérséget az esőtől szikkadó betonra. Na nézd csak, amott meg egy macska röppent ki az aszfaltból. Ügy nekiiramodott, mintha elő­lem csórt volna el valamit. Mek­kora ugrásokkal száguld, szinte úszik. Mint egy... De hisz’ az nem is cica/ Mit keresne azon két akkora, függőleges fül? Na­hát és megint nahát! Hogy vető­dött nyúl ide — pirkadatra? Ezt nyomozza ki valaha valaki. Csak valami ziháló—zúgó gépkocsi kergethette be a szerencsétlent... Az üldöző talán nem is kergette, elzúdult tőle, s füles koma ott« lihegett egymagában, a kőrenge­teg mélyén. Mígnem én fel nem riasztottam. De igazán levághat­nál már valamelyik mellékutcá­ba. Ez igen: gondolatátvitel! Hal­latlan iramú — amellett pontos derékszögű irányváltoztatással a szomszéd utcába lövi magát a nyuszi... Jól van, onnét majd­csak kitalálsz a Tisza-part árte­rére, s ha igyekszel, még bokor­ra is lelsz. Nem lesz belőled sem „mese”, sem hajnali „nyúlpapri­­kás". ...S még mondja valaki, hogy nincs romantika a mai hajna­lokban. Tóth István

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom