Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-23 / 171. szám
Sfe MŰVELŐDÉS • IRODALO M • M A Forrás néprajzi Táncoltak és daloltak fél életen át - népművészeti száma A Forrás 7—8. számát néprajzi vonatkozású írásoknak szentelték a szerkesztők. Őszintén szólva jobban sikerült ez az összeállítás, miiít az előző, amikor a szexualitás témaköréből válogattak, tartalmilag és műfajilag is eléggé tisztázatlan szempontok alapján. A folklórhoz közeli témákban úgy látszik otthonosabb a folyóirat szerzői gárdája, amivel persze nem szeretnénk azt mondani, hogy „a suszter maradjon a kaptafánál”. Ennek az összfeállításnak annál is inkább örültünk, mert végre néhány igen markáns tudományos dolgozat szűkebb hazánk tájairól, lakóiról szól, jelezve, hogy.megfelelő bátorítás esetén akad hozzáértő ezen a területen is. Különösen érdekes és értékes Bárth János Néprajzi csoport és népművészet — A pota példa — című munkája. Nemcsak a címében jelzett összefüggésekre utal, hanem a téma kitűnő ismerőjeként igen tömören és világosan — a laikus számára is érthetően — mondja el mindazt, amit a Kalocsán és környékén, az úgynevezett „szállásokon”, élő néprajzi csoportba pota, kialakulásáról, fejlődéséről,1''és a csoport jellegének a XX. század közepe óta végbement feloldódásáról, megszűnéséről tudni érdemes. Hangsúlyozza: „A kalocsai pota néprajzi csoport is elsősorban azzal/ válik ki környezetéből, a környe-.' zet azt tartja rá jellemzőnek, amit a XIX. század második felében és a XX. századiban népi műveltségi produktumként önerejéből megalkotott: a jellegzetes népviseletet, a hímzést, és a kézi falfestést... Ügy gondoljuk, hogy a sajátos településformán, a közös múlton, a kettőzött mássalhangzókat egynek ejtő jellegzetes nyelvjáráson túl ez a nevezetes viselet és díszítőművészet-teremtés tette a kalocsai, illetve a kalocsai eredetű szállási népességet néprajzi csoporttá.” Ha nem is ilyen összegező módon megfogalmazva, de ugyancsak gazdag ismeretanyagot ásott ki a feledés himányából Fehér Zoltán is,, aki a bátyai táltos- és garabonciás-hiedelemnek eredt a nyomába Diószegi Vilmos útmutatását követve. Bátya néphitének „felfedezése" valóban úttörő jellegű munka volt, s talán az utolsó percekben mentette mege néphit emlékeit a teljes elhalványulástól, megőrizve írásban is az utókor számára^ „Vajon az intenzív népzenekutatás nyolcadik évtizedében, az űrhajók és atomok világában lehet-e még népdalokra találni az Alföldön?” — kérdezi tanulmánya bevezetőjeként Végvári Rezső, aki a pataji múzeum ösztönzésére kezdett népdalgyűjtésbe 1971 őszén. S valóságos kincseket talált, régi és értékes dallamokat jegyzett fel gyűjtőmunkája során. Ez a „fehér Mt akció” egyben azt példázza«»- írja summázatul, hogy viszonylag kevéssé feltárt és értékelt területeken is szép eredményeket hozhat az alaposabb kutatás. S nemcsak óhaj kellene legyen, amit Végvári ír: Az összegyűlt anyag, úgy vélem, megérdemelné múzeumi (vagy megyei) költségen való megjelentetését. Az eredeti gyűjtőmunka fáradságos tevékenységét tükröző anyagok mellett Bedé Anna a vogul, Banos János és Bella István a török, Bari Károly a magyarországi cigány népköltészetből ad fordítás útján ízelítőt. Buda Ferenc kirgiz szólásokat és közmondásokat bocsát közre, s a fordítás örömeiről és reménytelenségéről mondja el költőien szép gondolatait az aranymosáshoz hasonlítva e munka „izzasztóan gyönyörű” vesződségét. Sümegi György a veszendőbe menő népi alkotások- megmentésére hívja fel a figyelmet, Kiss Ferenc a táncházak jövőjéről tűnődik, bizakodva. „A hagyományok folyama az az éltető elem, amely nélkül egyetlen közösség sem létezhet. Nem véletlen, hogy éppen napjainkban sok kis nép és közösség tagjainak körében felébredt az érdeklődés a hagyományok „gyökere” iránt, vagyis, hogy honnan ered a folyam?” —- .. írja,, kérdezi Hoppál Mihály Film és folklór című írásában. Mintegy mottója is lehetne ez a mondat a Forrás mostani számának, amikor a mi vidékünkön gyülekeznek a Duna menti népek képviselői, hogy bemutassák hagyományőrző szándékukat, készségüket, amely nem szétválaszt, hanem összeköt, ha engedik kivirágozni azokat. F. Tóth Pál ' A munka akkor érződik igazán felszabadult tevékenységnek, ha kialakulnak az emberi közösségek, a munkahelyen és a családban, a szomszédok, között és a lakótelepen; az egész községben, városban. Ezek a tényezők szerencsésen ötvöződnek Drágszélen, gyümölcsei anyagilag is érzékelhetők. Ezért most a drágszéli emberekről szólunk, akik a népművészet ápolása, fejlesztése területén sokaknál többet adtak és adnak ma is. , / Az 1948. augusztus 20-án megrendezett „Üj ke- 1 nyér” ünnepségen Kecskeméten lépett fel az ismeretlenség homályából egy szépen táncoló és éneklő fiatal csoport. Ettől az időtől számítjuk a Drágszéli Népi Együttes működésének kezdetét. A csoport alapítója Balogh János volt, a falu akkori egyetlen tanítója. Az általa létrehozott és nevezett együttes már az első években, felhívta magára a figyelmet. Jórészt az ő munkájának köszönhető, hogy az együttes országosan is az élvonalhoz tartozott, ás külföldön is Ismertté vált' Amikor megalakultak a tanácsok, lehetővé vált hogy a mintegy ötventagú táncos kollektíva rendszeres erkölcsi, anyagi és szakmai támogatást kapjon. A községben- többször járt és segítette a a munkát Muharai Elemér, a kiváló néprajztudós és az öntevékeny falusi csoportok bátoritója, segítője. Most is kegyelettel őrizzük emlékét. Az Állami Népi Együttes „Drágszéli szív” című művét a kiváló szakember nálunk gyűjtötte. . Az együttes közeledik a négyszázadik előadáshoz. S harminc éven át mindig; ötven-száz tagja volt; ma hetven tagot számlál, a félezer lakosú községben. A táncosok, dalosok harminc egynéhányszor léptek fel csupán Budapesten. Az Operettszinházban, a Nemzeti Színházban, a MÉMOSZ- ban, utcabálokon és nemzeti ünnepeinken stb. Táncoltak és daloltak sokan, fél életen át. De természetesen táncoltak a tanyákon, sok városban, kétségben, és igen sokat itthon, Drágszélen. Az Itthoni fellépéseikre készültek mindig a legnagyobb izgalommal, hisz itt volt a legkritikusabb „zsűri” — a közönség. A hatvanas évek közepétől négy országban jártak, hét alkalommal és összesen huszonegy helységben léptek fel. Emlékezetes a kéthetes bulgáriai túra és a zágrábi fesztiválon való szereplés. Elnyerték a Duna menti folklórfesztivál első alkalommal kiadott nagydíját is. Es később a Tatán megrendezett országos versenyen öt díjból négy még ma is vitrinüknek a dísze. B. F. • As első lépések a színpadon. Szerb cigánydal Temesvár felé az úton elfogtak a csendőr urak. Kettő ütött, egy kérdezett: hol vannak azok a lovak, a lovak, amiket loptam? , — Eladtam én a lovakat,1 eladtam, csendőr urakl \ — És hol a pénz, a pénz, te tolvaj bitang? — Felzabáltam és elittam, de a felét, de a felét csendőr urak — nektek adom, nektek adom. An tally István fordítása TAKÄTS GYULA: Csak azt látom Ki ját a nádas folyosóján? Ki fürdik csendes öblibe? Csak azt látom, remeg a nád és csattog hinaras vize... Csak jár a nád-... Remeg... Lesem, reszket a folyosó s a varsák, mint eltűnt vén halászok arcuk lent is iszapra hajtják. Hallgatják, mérik, hol lakik? Ki jár a nádas folyosóján s hiába vár fölöttük a ladik s tornyok titkán,qtnéma gólyák... A folklór a mai életben ) Kecskeméten, a Naiv Művészek Múzeumában a különleges élményt nyújtó .népi alkotások sorában ott láthatjuk egy Győr- Sopron megyei falusi -asszony, Pozsgai Pálné néhány festményét is. Nemcsak e-képek egyéni színvilága és eredeti témaválasztása ragadja meg a fogékony látogatót, hanem alkotójuknak az a sajátos képessége is, amellyel . igen nagy kifejező erővel tudja a tömegeket ábrázolni. Tée&z-közgyűlés című képét például — amelyen sok-sök ülő alak látható a -nézővel szembefordulva — bízvást mondhatjuk merész kompozíciójú, nagyhatású alkotásnak. Hasonlóképpen az első. világháborúra visszapillantó képsorozatának egyik kiemelkedő darabját is, a Tüntetés a háború éllen címűt, amelyen valóságos emlberfolyam önti el a tölcsérszerűen kiszélesedő utcát, s -amelyen az utcának ez a kiszélesedése is része a kompozíció:;-művészi hatásának. E . képek alkotója — a Fejér megyei Enyi-ngen született és Gv őrsövény házon elhunyt, ötgyerékes faltisi .asszony (1895—1976) — hetvenöt éves korában kezdett festeni, de míüvészi -hajlama már korábban is.’kereste az érvényesülést. Venséskönyve jelenj meg 1927-ben, saját-kiadásábams,szerzői estet” rendezettr'Ttiéiyen az általa írt népszínjfíű ízű jeleneteket gyenindkejJ alakították; s később egész seff színdarabját adták elő falujának —. a dalostáncos hagyományairól már a gyöngyösbokrétás korszakban, de a felszabadulás után is méltán híres — Kónynak a műkedvelői. Honnan lehet mindezt tudni a képek szerzőjéről? Egy pályamunkából, amely a Duna menti folklórfesztiválhoz kapcsolódó, A folklór a mai életben főcímet viselő pályázatra készült. A pályamunka szerzője egy ftatal, Győr-Sopron megyei pedagógus: Pozsgai Éva, a szóbanforgó népművész festőasszony, unokája.- A Nagyanyám életútja című pályamű a családi hagyományok szorgalmas összegyűjtésére, saját emlékeire, s a nagyanya naplójának, önéletrajzának adataira támaszkodik. Igyekszik megrajzolni a két világháborút végigélt, többnyire nehéz sorsú paraszti 'kisemberszármazék és feleség (apja, nagyapja falusi kútásó, férje paraszti- származású falusi cipész) művészi kibontakozását, valamint a képeivel vonatkozásban álló népéleti-Jelenségeket. Egy másik érdemes pályamunka szerzője Hentz Lajos, nyugalmazott általános iskolai tanár. Az ő pályaműve, a Mezőberényi szőttesek elsősorban az ottani díszítőművészeti szakkör tevékenységét kívánta segíteni a régi népi textíliák felkutatásával, szakszerű leírásával. Azonban a pompás fényképek és gondosan rajzolt mintalapok (ez utóbbiból 25 található a pályamunkában) a népi szőttesek és hímzések minden barátjának gyönyörűségéül és tanulságul, valóságos ntintagyűjteménnyel szolgálnak. , Az említett pályázat főcímének másik fele: A népművészeti együttesek, mint művelődési közösségek. A témának ezt a vetületit Ofella Sándor kiemelkedő munkája (A folklór éltető ereje...) mutatta be a legjobban. Ez az olvasmányos „együttesi krónika" nemcsak a gazdag néphagyományú és rendkívül hagyó, máriytartó Táptószecső majd harmincéves múltra „vjssza tekintő népi együttesének sikereit és gondjait ismerteti meg olvasóival, őszintén, s nemegyszer humorral is átszőve, hanem egyúttal önkéntelenül megkapó önportrét is rajzol egy Ugybuzgó és áldozatkész személyiségről. Elmondja, hogyan lett a felszabadulás után az együttesi tevékenység vonzására kétkezi dolgozóból hivatásos népművelő. A pályaművek közül, más értékeivel kiemelkedik még egy másik, fiatalabb népművelő, Hortiné Bathó Edit munkája: „A táncház szerepe a közművelődésben". Ez nagyon tanulságos körképet rajzol a vidéki táncház-kezdeményezések módszereiről, pedagógiai tanulságairól, erősen támaszkodva a jászsági „pendzsom”-ok szervezési tapasztalataira. (Ezt a ne« vet a bensőséges hangulatú tanyai táncmulatságok: „dterabálok”, „padkaporos bálók" jászságig nevéből kölcsönözték a jászberényi táncházak elnevezésére.) Az elmondottakból kitűnik, hogy az említett pályázat sok jó helyi kezdeményezésre, bevált módszerre, s nem utolsósorban további kutatási feladatokra hívja fel a nagy múltú népművészeti együttesek „krónikásainak" figyelmét, s egyúttal rámutat az ilyen együttesi munka közművelődési lehetőségeire és jelentőségére. Minderről (bővebben esik majd sző a Duna menti fesztivál egyik fontos rendezvényén, a július 28-án Baján sorra kerülő pályázati eredményhirdetéssel összekapcsolt honismereti tanácskozásokon. Itt ugyanis a nyertesek mellett, a jövő reménybeli pályázóinak sorában neves Bács- Kiskun megyei és más vidéki együttesek képviselői is ott lesznek, mint például a drágszélleké, a Tolna megyei medocsalaké, vagy a Pest megyei boldogiaké, s velük együtt a honismereti munka megyei irányítói, akiktől a jövőben is folytatódó, fontos pályázat széles körű népszerűsítését, sikeres megszervezésének segítését várják. A tanácskozás résztvevői,— reménykedve iram le — már ott, Baján kézbe kaphatják azt a még .nyamdaszagú kis kiadványt is, amely a most ismertetett pályamunkákból közölt szemelvényeken kívüli magába foglalja' az eddig lezajlott két pályázat értékelését, a feldolgozásra ajánlott témák szakemberek által 'készített részletes pályázati útmutatóit is. A három korábbi témához, amely egy népművészeti közösség (pávakör, népi együttes stb.) történetéit, néprajzi gyűjtő és feldolgozó munkáját, közművelődési tevékenységét, illetőleg egy kiváló népművész életútját és alkotásait, vagy a népköltészet és népszokások valamely faluban megfigyelhető változásainak feldolgozását ajánlja, a most meghirdetendő új pályázatban egy negyedik is csatlakozik: egy olyan, muzeális értékű helyi közvagy magángyűjteménynek a tüzetes leírása, fényképes, rajzos bemutatása, amelyet valamely népművészeti együttes tagjai hoztak létre. Ez a több mhtt százlapnyi szöveget és 24 laipnyi illusztrációt ftíz mezőberényi szőttesminta mellett Pozsgai né hat bájos festményének reprodukcióját) tartalmazó kiadvány, sajnos, ' csak 500 példányban jélenik meg. de terv szerint él fog jutni a nagyobb (megyei, városi) könyvtárakba, s így — némi fáradsággal — hozzáférhető lesz majd az érdekeltek és érdeklődők szélesebb köre számára-is. Dr. Morvay Péter, a Magyar Néprajzi Társaság önkéntes Gyűjtő Szakosztályának élntike. # Egy kép a drágsséliek műsoraiból. Naiv művészek múzeuma-1978 Még nincs is egészen két éve annak, hogy Kecskeméten megnyitották a Magyar Naiv Művészek Múzeumát. A Bánó család egykori mezővárosi' polgári kúriája azóta már megszokott, sajátos szigetként „ékelődik be” a városközpont magasba törő épületei közé. Fehérre meszelt kőkerítésén megtörik az utcai forgalom zaja... A csendes udvaron pázsit, dús lombozatú fák; a kéményen gólyafészek, amelynek hosszú csőrű lakói kutatva néznek az odafenn berregő helikopter után... A kert és benne a sajátos szépségű ház különös világot sejtet: a képzelet és a valóság furcsa keveredését. A múzeumi termekbe lépve pedig méginkább megerősödik a látogató bizonyossága: a falakat a mesék és a hétköznapok, a fantázia és az élet realitásának különös ötvözeteként született festmények, szobrok, egyéb műalkotások díszítik. Alkotóik egyszerű emberek, akik ösztöneikre és tehetségükre hagyatkozva maguk keresték, illetve keresik kifejezési eszközeiket a formák, a színek és a vonalak birodalmában. Nagyobbrészt idősebbék, akik a magány, az elszigeteltség ellen küzdve idézik föl ifjúságuk emlékeit. Műveik ezért részben népművészeti alkotások, részben pedig személyes mondanivalót hordozó egyéni kitárulkozások. A kicsiny múzeum alig két év leforgása alatt idén májusban már a harmadik állandó kiállítást rendezte. Ez azt tanúsítja: nem szűkölködik bemutatásra váró anyagban... Moldován Domokos filmrendező adománya, a Népművelési Intézet Kecskemétre került naiv gyűjteménye és a rendszeres megyei vásárlások nyomán több mint félezer kép és szobor van birtokukban. Raktáruk anyaga szüntelenül bővül. Az állandó kiállítások és a rendszeres gyűjtőmunka mellett az intézmény bizonyos szervező szerepet is betölt: összefogja, segíti és támogatja, fórumot teremt a ma is élő, többnyire elszigetelten és ismeretlenségben dolgozó alkotók számára. A kéthavinként cserélődő időszakos tárlatokon általában egy emlékkiállítás — ilyen volt például Mokry-Mészáros Dezső, vagy Balázs János műveinek bemutatása — és egy újonnan felfedezett, még ismeretlen naiv művész szerepel. Műveik közösen adnak ké• özv. Bocskai Andrásáé, a népművészet mesterének munkáiból rendezett kamarakiállításon látható az Arató című festmény. pet a naiv művészet változatos útjairól; törekvéseiről. A Bánó-féle házat ma már naiv múzeumként ismerik, s az épület ritka idegenforgalmi nevezetességgé vált Kecskeméten. A kiállítási termekben német és orosz nyelvű írott „kalauzok” tájékoztatják a külföldieket a magyar naiv alkotók munkásságáról. Az ízléses és tartalmas katalógus bőséges életrajzi adatai időben és térben is kijelölik a helyüket, s a mozgalomban betöltött szerepüket —, mintegy Kassák Lajos 1934-ben irt megállapításához kötődve: „A nagy népművészet alakulása megállt, és előlépnek az egyéni alkotók, akik nem tagadják meg népi származásukat, de láthatóan más mondanivalójuk és más formanyelvük is...” A múzeum csak egyetlen dologra nem képes vállalkozni: arra, hogy közvetíthessen az alkotó éa a vásárolni szándékozó érdeklődő között... Lengyelország fővárosában három galéria is foglalkozik a naiv képek és szobrok értékesítésével. Hazánkban egyetlen sincs, de más intézmény sem vállalkozik erre a feladatna. Az alkotások alig-alig kerülnek ki a műtermeknek éppen nem nevezhető falusi, vagy városszéli szobácskából, hiába lenne irántuk kereslet, érdeklődés. Pedig arra lennének hivatva a naiv képek és szobrok: terjeszteni a spekulációtól mentes naiv,' tiszta, alkotásvágytól fűtött emberi szellemet. P. M. • özv. Pozsgai Pálné festménye: Hósapkát a katonáknak.
