Petőfi Népe, 1978. július (33. évfolyam, 152-177. szám)
1978-07-02 / 153. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET 125 éve született Csontváry „Igló, 1880. november 30-án. Nagyságos Űrt... Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-ig, amikor is az első karcolattal a papírost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 80—'70-lg sem tanította! erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kezdék, pusztán a véletlenségen alapszik; s hogy rövid idő alatt már annyira vittem, miszerint kivéve a nyári fákat, oly képességet érzek magamban, hogy nem képzelhetek oly monumentális épületet, amelyet lemásolni képes nem volnék.” Ezt a’*'levelet csak Csontváry írhatta — gondoltam az első sorok olvasásakor — amikor annakidején — a harmincas évek derekán — kezembe került a Képzőművészeti Főiskola irattárában. Tényleg ő volt a szerző, Kosztka Tivadar „jogot végzett okleveles gyógyszerész”, akit akkoriban kerített hatalmába az ellenálhatatlan vágy, hogy festő legyen. Az iglói patikában dolgozott — ahol főnöke látva első rajzait — azt tanácsolta, hogy forduljon a mintarajziskola igazgatójához. Keleti Gusztávhoz. • Önarckép. „A festéket hol szerezhetem” — kérdi ' Keleti Gusztávhoz írt újabb levélben — milyen ecseteket vegyek, s hogy kezeljem, ti. a festéket hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és mivel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót, és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön? Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed.” Nem lepődtünk volna meg, ha Keleti — Munkácsy, Szinyei, Zichy és mások szigorú kritikusa — nem vállalkoznék olyan eszmecserére, „amelyre — mint írta — ez idő szerint még a kölcsönös megértés alapja hiányzik.” De nem így történt. A mintaraj ziskola nagyraibecsült igazgatója levelezésbe kerül a festészetben teljesen járatlan ifjúval, akinek amúgy sem csekély önbizalma és lelkesedése szinte szárnyakat kap Keleti szakszerű észrevételeitől, tanácsaitól. „... 27 éves vagyok” .— írja Csontváry egyik levelében — Keletinek,... „s önérzettel mondhatom, hogy jöjjön, aminek jönni kell, meg nem ijedek azon óriási feladattól, mely vállaimra nehezedni fogna, egészségem ép, akaratom acélozott, szorgalommal versenyre szállók a hangyával, s kitartásban — jól ispnerem magam — csalódni szinte nem fogok; az erpdgti, s a poézis hiszem, hogy p&rátalm leendenek”. Ekkortól kezdve rendkívüli vehemenciával tanulta a mesterséget Münchenben, Düsseldorfban, majd a párizsi Julien Akadémán. Legkorábbi tanulmányai arra vallanak, hogy szorgalma rajzbéli tehetséggel és erős karakterérzékkel párosult, s hogy már úgynevezett akadémikus stúdiumait is a kifejezésnek bizonyos feszültsége, a mondanivaló különös izgalma járja. át. Korai tájképein a felfedezésnek azt az elfogulatlan örömét érezzük, amellyel a gyermeki kedély adózik á természet látványainak. A primitívekre emlékeztető expresszivitása miatt olykor Henry Rousseauhoz hasonlítják Csontváryt. Rokonságuk azonban csak lelkiviláguk mesterkéletlenül naiv megnyilatkozásában, nem pedig festői kifejezésmódjukban lelhető fel. Csontváry festészetét a víziók uralják és vezérlik, annak megfelelően festői kifejezésmódja, de témái maguk is drámaiak, feszültek. Távoli tájak hívják bolyongásra Itália, Görögország, Jeruzsálem és Baalbek vidéke — ezek adják egyre gigantikusabb festői látomásaihoz a fantasztikus kuliszszát. Képzeletét azonban a kevésbé egzotikus, hazai tájak is drámai látásmódra ösztönzik: a magyar puszta látványa látomássá nő. „Vihar a Hortobágyon” csak úgy — mint itöbbi alkotása — megdöbbent szuggesztivitásával, eredetiségével és megkap szárnyaló képzeletével, látóképességének szinte gyermeki tisztaságával. Művei minden ízükben tiltakoznak az ismert stíluskategóriák keretébe történő besorolás ellen. Születésének 125-ik évfordulóján tisztelettel és büszkeséggel emlékezünk Csontváryra, a rendkívülinek járó megbecsüléssel tartjuk számon kimagasló értékű életművét, amely immáron maradéktalanul kivívta a külföld elismerését is. B. L. • Alul: Mária kútja Názáretben (részlet). • Marokkói tanító. i.j.Vssi.V&icSöi Nyári rettegések „Üj filmek a mozik műsorán” — ez az állandó rovata a Film Színház Muzsikának... A június 10-én megjelent számban a kritikus „F élelmek jegyében” címen foglalta össze beszámolóit a héten bemutatott alkotásokról. Az említett filmek címe: A félelem megeszi a lelket, Hajtóvadászat, A leigázottak bolygója, A ház... A látható történetek közül néhány tartalmi kivonata: Üldöztetésig fajuló botránya egy bejárónő és egy vendégmunkás kettősének... Néhány férfi megerőszakol egy lányt, de hogy a dolog titokban maradjon, végezetül meg is kell gyilkolniuk... Egy bolygó őrült Főnöke egy másik égitest lakóinak elpusztítására szervezkedik... Egy vállalat igazgatóját bűnös üzelmekbe taszítja egy „végzetes” aszszony... □ □ □ Nyár, pihenés, kikapcsolódás ... A rettegéstől elfáradt mozinézők nemigen pihenhetnek meg a tévé képernyője előtt sém. Ott ugyanis Kojak, nI gengszterek ellen gengszteri módszerekkel küzdő rendőrhadnagy várja szombatonként a közönséget, emeli fel revolverét, félkézből üt, céloz és lő... Olykor még a Tetthely című NSZK sorozat hősei is láthatók, akik bár demokratikusabb módszerekkel, de nagynevű amerikai kollégáikhoz hasonló eredményességgel derítik fel az alattomos gyilkosokat. Mi pedig megkönnyebbülten zárjuk el a televíziót, semmi baj, legközelebb majd inkább moziba megyünk... Jó is ez az elképzelés, de a Film Színház Muzsika legutóbbi száma ismét figyelmeztet: „Leskelödő végzet” vár a közönségre ezen a héten is. Élén A dominó elv című alkotással, amely a professzionista bérgyilkosok világából közvetít lélegzetelállítóan nyomasztó tudósítást ;.. Az Etűdök gépzongorára kaffkai víziót sugall, A bűvös kör című román krimi szereplőit pedig sejtelmes végzet kényszeríti bűncselekményekre. □ □ □ Pedig jól esett volna egy kis lélegzetvétel, hiszen múlt vasárnap alapos lepkét kaptunk mindannyian a televízióban vetített És hamarosan a sötétség című angol filmből arról, milyen borzalmak is fenyegetik az ártatlan biciklis turistái anyákat a franciaországi erdőszéleken, elhagyatott utakon és csendőrőrszabákon... S mivel nem kevés rettenet éppen a labdarúgóvilágbajnokság szintén nem kevés izgalmat hozó döntő mérkőzése után következett, feltehetően felszökött az Andaxint fogyasztók száma is. SZÁGULDÁS GYILKOSSÁGOKKAL Habkönnyű nyári kikapcsoló* dósban tehát ne nagyon reménykedjünk — már ami a filmeket illeti. A mozik következő hónapi műsoraiban a forgalmazók gondoskodtak idegi feszültségünk változatlan „szin ten tartásáról". Megismerkedhetünk majd Serpicóval, akinek nemcsak foglalkozása, de hivatása is rendőr, és minit köztudott, az ilyen „figurákra” rendszerint sötét végzet vár. Nem kevésbé lesz nyomasztó a Police Python 357 című kooprodukciós bűnügyi történet sem, vagy a Száguldás gyilkosságokkal című kalandfilm, amelyben a kikapcsolódásra vágyó főszereplő idegeit hamar felkorbácsolja egy váratlan elébe potytyant hulla. Az övét ez az esemény sokkolja, a mienket, mozi- és televíziónézőkét pedig a műsorválasztás következményei... Hogy miért? ... Mert ezek az alkotások úgymond az erőszak elleni harc jegyében fogantainak ... Tanulságuk békességre, törvényességre int. Hiszen minden bűnügyi történetben a bűnösök nyerik el a büntetésüket. Az ártatlanok pedig, ha rendőri segédlettel is, de győznek... Legfeljebb meghalnak. Be elég ez a tanulság?... Különösen akkor, amikor mindez csupán felszín, s az álcázott lényeg nem más, mint újabb és újabb rafinált eszközökkel, képernyőről és mozivászonról egyforma hatásossággal „borzolni” a nézők nyugodt (?) idegrendszerét? ... Szükség van erre?... Ilyen töménységben, ilyen mennyiségben?... □ □ □ És mégegy kérdőjel az eddigiek mellé: Hol vannak a valódi emberi nemességről, igazi szenvedélyekről tanúskodó művészi alkotások? P. M. TÁSNÁ Dl VARGA ÉVA: Tárulj tovább... Bodzavirág fehérje, nő, növekszik, egészen fel az égre. Létrán ipászom utána, gyermekkorom felejtett délutánja. Tányér lett most belőle, csattog rajta régvolt kiskacsák csőre. Fénye kúszik hajamra, zárja tőlem pincegádor lakatja. Mi lesz, hogyha elérem? Gyermeknyarakhoz nincs már engedélyem/ Ezer törvény szabályoz, esküvel köt egy felnőtt diplomához. Ezer fonál csomózgat, a telefontól nem látom a holdat. Eodzavirág fehérje, tárulj tovább időtlenül az égre. ESN AGY JÓZSEF: Rekviem helyett Minden emberi hozzám hasonló , Amerre járok magammal találkozom Mindenütt ahol emberek élnek ott élek én is is mindenütt ahol meghal valaki meghalok én is Minden ember: tükör fájdalomra is örömre S mindegyik mert hozzám hasonló élni akar örökre l ZALÁN TIBOR: Esőben áldozó tudom hogy kitalálsz a kitalált éjszakából a lebegő tisztásra ahol kOvér fisz borát Isszuk én meg a vérét hullató bolond kecskefa a parton ülünk melyre az ég ütött hatalmas szirmú forró vízjelet Inged holdvilága bolyong a nádban tapogatom a semmit hogy benne leljelek tudom hogy kitalálsz a kitalált éjszakákból mégis vérzik a kecskefű a bor a pohárban fekete Jéggé mered én tiltotté állok a derengés peremén s utadra marókkal hintem az esOcseppekei LAJOst Sarolta Amália vétke Walter Dezső maga mellé ejtette a két nehéz bőrtáskát és leroskadt a fotelba. Zsebkendőjével törülgette izzadt homlokát, körbejártatta tekintetét a szobában. A falon a piros subaszőnyeg hasonlított a Naphoz, a kék heverő Noé bárkájához. Ez a hasonlat aközben villant át Walter Dezső agyán, míg a fiatal férfi nyomában haladt az előszobától a fotelig. — Nézze, ügynök úr, most nincs pénzem könyvvásárláshoz — mondta a magas, vézna férfi Walter Dezsőnek, miután leült az ügynökkel szemközti fotelba. Várj csak, apuskám, megpuhitlak — heherészett az ügynök. Mit képzelsz, ezért másztam fel a negyedik emeletre? A nyomorult lift sem működik nálatok. — Nem baj, kérem, velem pénz nélkül is lehet vásárt csinálni — válaszolt elmésen Walter Dezső és kacagott. — Félévi vagy egyévi részlet lehetséges. Az lzzadságcseppektöl átitatott zsebkendőjét a nadrágzsebébe gyömöszölte, és az egyik hasas táskában levő könyvcsomó után nyúlt. — A Művészetről mindenkinek, tessék uram — tolta oda a vézna férfi elé a zöld színű kötésben levő könyvet Walter Dezső. Nagy; lázas szeme csillogott a szemüvege alatt, a napfény az arcára verődött. Hájas testére tapadt az ing. A házigazdának nem tetszett a könyv. — Talán szociológiai művet vennék — jegyezte meg fanyalogva. Ö, te kis Igényes — mérgelődött magában az ügynök. Walter Dezsőn nem fogsz ki. Mindjárt megkeresem a Magányos tömeget. Attól akár össze is csinálhatod magadat. Te szemtelen égimeszelő, bumfordi Don Quijote. Kirakta az asztalra az összes könyvet, a Magányos tömeget azonban nem találta. No,, szépen állok — morfondírozott, és a másik táska után nyúlt. — Évike! — kiáltotta Don Quijote a konyha felé, ahonnét hangjpk szűrődtek ki. Walter Dezső lába közé fogta a behemót, hasas táskát, lehajolt, és idegesen matatott benne. — A Magányos tömeget ajánlom önnek — szólt a férfinak. Amikor fölpillantott, észrevette Don Quijote feleségét. Kétéves, körüli, szőke fiúcskával lépett be a szobába. (Az ügynök fölpillantott a nőre, a hátán végigfutott a hideg, kissé megszédült, mert a nő Hajnal Éva volt. Don Quijote felesége rögtön felismerte Walter Dezsőt. Arca alig rezdült, csak barna szeme nyílt a szokottnál kerekebbre. Te pócsi Szűz Mária — hüledezett Walter Dezső. — Kellett nekem ide jönni? — Évike, az ügynök úr nagyon ajánlja ezt a könyvet — mondta a férfi a feleségének, s közben a már asztalon. - levő Magányos tömegre mutatott. Walter Dezső fölpattant, kezet nyújtott az asszonynak. A nevét motyogta, és ismét leroskadt a fotelba. Hajnal Éva oly közel állt hozzá, hogy érezte testének Illatát. Elég volt egy pillantás, hogy megállapíthassa: Hajnal Éva tíz esztendő alatt alig változott. Az asszony lapozgatta a könyvet, a kisgyerek körbejárta az idegent. Walter Dezső ölébe vette a fiút. — Mondd meg a nevedet — kérlelte: Az asszony hangja felcsattant: — 'Még nem tud beszélni, ügynök úr! A férj riadtan nézett a feleségére. Walter Dezső kutyaszemekkel meredt rá, ismét fölpattant a fotelból, és hadarva beszélt: — Bocsásson meg asszonyom, igazán sajnálom, de nekem még nincs családom, kérem. Nem tudhattam. A gyakorlati érzékem_ enyhén szólva pocsék. . Az asztalon levő könyvek után nyűit. Kényszeredetten mosolygott, és rakosgatta a könyveket a bőrtáskába. — Most kaptuk meg a lakást, nem veszünk könyvet — pattogott az asszony. Az ügynök, miután visszarakta a könyveit a táskába, észrevette, hogy a férfi nem hagyja ennyiben a vásárt. Azt mondta neki könyörögve: — Csak ezt az egyet, a Magányos tömeget vegye meg, uram! Az asszony nem szólt, leroskadt a kék heveröre. Noé bárkáján Hajnal Éva — vibrált az ügynök agyában és mint az éles fájdalom, beléhasított, hogy miről beszélgettek Hajnal Évával azon az estén, amit soha nem követett hasonló. „Rákóczi emlékiratairól írok disszertációt”. Éva nevetett. „Hülyeség. Még nem vettek fel az egyetemre.” Walter Dezső démoninak találta Hajnal Éva kacaját. „A segédszínész telebeszélte a fejét.” Kesergett. Éva nem engedte, hogy a szoknyája alá nyúljon és Walter Dezső sírvafakadt. „Előbb leszek én színpadon, mint te katedrán.” Ezt kiáltotta Hajinai Éva, és otthagyta őt a Duna-parton, a nyáresti sötétben. — Mindjárt ebédelünk — szőlt a kisfiúhoz az anyja. Az ügynök felriadt. — Uram, csak ezt az egy könyvet — kínálta mégegyszer Hajnal Éva férjének a Magányostömeget Walter Dezső. — Nem kell! — kiáltotta az asszony. A férje megdöbbent, szeme fönnakadt. Később sűrűn pislogott a feleségére és az idegenre. — Ajánlom inkább Köpeczl úr kis Rákóczi-könyvét. — hadarta gúnyosan az ügynök. Az asszony kirohant a konyhába. Onnan beszökött a szobába az ebéd illata. Walter Dezsőnek kordul t egyet a gyomra. — Köpeczi úr könyve sem keli! — kiáltotta a konyhából az asszony. — Drágám! — ugrott a férje. — Miért nem kell asszonyom? — kérdezte határozottan az ügynök. Az asszony kitárta a konyhaajtót. — Azért, mert Sarolta Amáliát vette feleségül a maga Rákóczija. Hajnal Éva visszatámolygott a szobába. Leborult Noé bárkájára és sírt. A kisfia odatipegett hozzá és megsimogatta. Don Quijote zavartan, megnyúlt ábrázattal nézett az ügynökre. — Sajnálom — motyogta neki Walter Dezsó távozáskor. — Szerintem a feleségének nincs igaza. Sarolta Amália hercegnő igazán nem vétkes. A fejedelem sem tehetett arról, hogy elváltak útjaik. Walter Dezső alighogy kilépett a lakásból, a férfi dühösen beosapta mögötte az ajtót. — Ne sírj/ — vigasztalta a feleségét. — Kicsit flúgos ez az ügynök. Szegény kis Sancho Panza. Igen, Sancho Panza — ismételte és harsányan nevetett.
