Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)

1978-06-08 / 132. (133.) szám

1978. Június 8. • PETŐFI NÉPE • * KÖRKÉP 78 Ízelítő novellatermésünkből Megszoktuk már, hogy az évente Ismétlődő ünnepi könyv­héten nagy keletje van a féláron érustftott Körkép antológiának; éppen úgy, mint a Szép versek­nél;, vagy a Rivaldának. Míg ez utóbbiak az előző év dráma- és verstermésébfil, az előbbi az esz­tendő novellairodalmából ad bő­séges Ízelítőt, S persze visszaté­rően vitatott téma a válogatás mikéntje. Ugyanis nem kis fel­adatra vállalkozik az a szer­kesztő, aki a sok száz megjelent elbeszélés legjobbjait csokorba gyűjtve az olvasók elé tárja, a Magvető Kiadó megbízásából. A novellák legjobbjait —mon­dottuk fentebb. Am gyorsan fel­vetődik a kérdés; egyetlen sze­mély— ha még oly szakszerűen s lelkiismeretesen jár Is el — ké­pes-e Igazán a legmaradandóbb értékeket kiválasztani? A válasz adott: nem képes erre senki; a szubjektív „beleszólás” — egyéni látás, Ízlés, elfogultság stb. — oly nagymérvű általában. Éppen ezért nem Is lehet, nem Is sza­bad mást vánnl az egymást kö­vető antológiáktól, mint azt, hogy ízelítőt adjanak elbeszélés-irodal­munkból. A színvonal meg a különféle — műfaji, tartalmi, tematikai' — arányok megítélése mellett az igényesebb olvasó nyilván arra is kiváncsi, hogy a kötetben sze­replő — ez alkalommal huszon­három szerző egy-egy írását ol­vashatjuk — írók hogyan, s mi­ként ábrázolják korunk valósá­gát. Ezt elvárni, ilyen igénnyel fellépni egy évenként megjelenő prózai antológiától bizonyára nem tartható túlzásnak. Nos, az elbeszéléseknek több mint a fele valamilyen formá­ban, többé vagy kevésbé a má­val,' napjaink társadalmi-emberi problémáival foglalkozik. Bepil­lantást kaphatunk a „hétköznapi” emberek életébe (Golyóczi Erzsé­beti; olvashatunk felszínesen élő, felszínesen gondolkodó emberek­ről (Dobál Péter); a társadalmi együttélés viszontagságairól, s az emberi aljasság „érvényesülésé­ről” (Mesterházi Lajos); vagy ép­pen Irodalmi-művészeti életünk fogyatékosságairól (Moldova György), Más kérdés, hogy ha például a cselekmények színhe­lyeit nézzük, sok közhelyet talá­lunk (Belváros, Duna-part, Tl­­hanynál a Balaton, Hűvösvölgy stb.) és valahogy mintha (az an­tológiái írásaiból ítélve) ebben az országban nem lennének gyárak, földek, falvak, erdők és hegyek stb. (Ha a „vidék” szerepel is az Írásokban, legfeljebb olyan mér­tékben, hogy az egyes tájakon átsuhamnalk az autók; leginkább a tengerek felé.) A másik, ami hamar szemébe tűnik biz olvasónak, az, hogy eb­ben a kötetben, a Körkép ’78-ban ezúttal Inkább a hagyományos elbeszélő forma az uralkodó; az Ilyenből van legtöbb. Az egy-két naplószerű írás (Ágh István, Ka­rinthy Ferenc) és az „absztrakt­ba hajló” groteszk (Tandori De­zső) alig változtat ezen a tényen. Ez azért Is érdekes most, mivel évek óla nem egy alkalommal éppen a műfaji sokféleséget (do­kumentum-novella, kisregény, levélforma stb.) említettük fel, mint jellemző vonását a Kör­képnek. Az egyes szerzőkről — konk­rétabban az egyes elbeszélésekről — szólva elmondhatjuk; az idei antológiában, inkább a legfiata­labbak — és a „középnemzedék” képviselői — remekeltek. Szerin­tünk művészi igényessége, finom és árnyalt lélektani megfigyelé­sei szempontjából kiemelkedő mű Spiró György Apámmal a mécs­esén című írása. Elet, emberi sors, múló idő, emberi kötődés — és elszabadulás! vágy —, ragasz­kodás és félelem áz elkerülhe­tetlen haláltól, meg életdgénlés: mindez együttesen megtalálható a mindvégig érdekfeszítő novella soraiban. A másik lebilincselő írás szer­zője Dobol Péter, Drámai sűríté­­sű, művészi novella a Szippantó, mely egy eléggé felszínesen élő, s gondolkozó mai házaspár gon­­dolut- s lelkivilágába enged be­tekintést. A szerző rutinja, szak­mai gyakorlottsága Is az oka, hogy a végkifejletet előre érzi az olvasó, az elkerülhetetlen teljes megsemmlsü lést, Galgóczl Erzsébet Félemelet című elbeszélése az emberek „hét­köznapi” életéről, Illés Endre fi­nom lélekrajza (Házkutatás) a személyi kultusz éveiről, ördög Szilveszter novellája (Tenger és sirály) a boldogságkeresésről szól. Ezek a legjobb művek sorát gaz­dagítják. Külön érdemes szólni Mester­házi Lajos Áldás bácsi című el­beszéléséről, A szerző sok év óta bizonyítja — . a Körképben Is több alkalommal már —, hogy ott a helye legjobb novellistáink között. Az Áldás bácsi az em­bertelenség — és a nyugalom, a boldogságkeresés — elbeszélése. Mindaz, amit ebben az Igazán remek írásban olvashatunk, arról győz meg bennünket, hogy ma és a jövőben sem szabad elfeled­keznünk társadalmi életünk „rákfenéiről”, az emberi együtt­élés buktatóiról. Mindent egybevetve: ha (a tár­­gyilegosabb megítélés alaipján) megállapítható is, hogy az Idei Körkép sem a teljesség igényével készült, s hogy minden bizony­nyal jobb, tartalmasabb kötet is kínált volna egész éves novella­termésünk, mégis: nem mondha­tó rossz, felesleges „seregszemlé­nek", sőt. Inkább azt kell hang­súlyozni, hogy ez az évenként ismétlődő csoportos bemutatko­zás tovább szélesítheti — és szé­lesíti Is — az irodalomkedvelők egyre növekvő táborát. Varga Mihály A Szovjet Irodalom júniusi száma Az erkölcsi számvetés lírája címmel Juríj Boldlrjev Borisz Szlucklj költő fejlődésének újabb állomását elemzi tanulmányá­ban, A Magyarországon mind a mai napig „háborús költőként" 1 ismert Szlucklj — bár még nem«: régiben is így Irt; „Ha verset ír­tam, csak a háborúról / Talán.,. De mégsem. Soha, semmi mást” — legutóbbi 1973-ban és 1975- ben megjelent két verseskötete alapján már körvonalazható, új Ural feladatok megoldására érett meg. Ezt a folyamatot jól tükrö­zi az Ágh István, Fodor András, Garal Gábor, Hárs György, Nyi­last; Balázs, Rab Zsuzsa, Rónay György. Rózsa Endre is Szily Ernő fordításában közölt vers­­összeállítás is. Saját maga és kortársat egyéniségének megha­tározó vonásait, az egyén ön­­megvalósulásána/c formáit keresi, s találja meg a történeti tudat­­• tál élő, a történelemért felelős­­séget vállaló emberben. Ott ér­zik ez még szívesebben rajzolt Jelképeimen is. mint például az Ó-kék című költeményben; „Lá­bam vele sétált / csöndes-boldo­gan annak a hadnak / sorában hol Chagall / közkatona, de Rembrandt tábornok, ahol a j es­téklopás' / egek szivárványából szokás, / hol nem unatkozás, / a dolgunk, s halálunk nem háláló­­zásP, Sokoldalúan mutatja be Elő múlt című rovatában a lap An­na Ahmatova munkásságát. Két nyelven közölt versei és Alek­­szundr Biokról, valamint Ama­­dco Módiglianirál szóló emlékező írásai mellett L. Mandrikina fi- Mógus-pontosságú tanulmánya a . költőnő hátramaradt Naplójegy­­zciblt mutatja be és elemzi, mint az Ahmatova életével, irodalmi pályafutásával és munkásságával foglalkozó Irodalmi kutatás érté­kes forrásanyagát, A Fórum rovatban V. Raszpu­­tyin El) és emlékezz cimú re­gényéről olvasható két elemző, s néhány ponton egymással vitat­­kozó tanulmány Almási Miklós és Nyikolaj Kotyenko tollábái. Nemzetközi kórusverseny Debrecenben Július 10-tőI napjaink egyik leg­rangosabb nemzetközi kórustalál­kozójának színhelye lesz 'Debre­cen: 25 külföldi és 45 hazai kórus i észvételével itt rendezik meg a Vili. Bartók Béla nemzetközi kórusversenyt. Az öt nappn át tai'tó vetélkedő résztvevői a program szerint két kategóriában — a kortárs zene­szerzők kórusmüveinek bemuta­tásával és a különböző népek zenéjének avatott tolmácsolásá­ban — mérik össze képességei­­két. A rangos versenyre az euró­pai szocialista országok énekka­rain kívül egyebek között Ang­liából, Dániából, Hollandiából, Ír­országból, Finnországból, Fran­ciaországból, az NSZK-ból és Svájcból várnak résztvevőket. (MTI) MÉNES, HELIKOPTER, MÜ-TANYA ÉS IGAZI HÍRES SZÍNÉSZEK, NÉPSÉG, KATONASÁG Filmesek a kun pusztán • Csendőrök vigyáznak a „rendre”. Az autóbusz utasat Kun­­szentmtklós előtt egyszerre forditják fejü­ket jobbra. Filmeznek. A sorompó­val elzárt föld­út végén a Se­lyem család ta­nyája, tucatnyi autó, szürke helikopter, az Igazit formázó kullssza-pa­­rasztház, távo­labb ménes, három T 34-es tank, gyakorla­tozó csendőr­­különítmény, zúgó betonke­verőgép, a Vi­dám Parkból két színeid la­kókocsi, s te­hergépkocsira szerelt slvitó repü­lőgép-hajtómű, szekértábor, Jóko­ra szénakazal árnyékában üldö­gélő, várakozó embercsoport. Karszalagos őrök vigyázzák a kiszemelt terepet. Csak az kerül­het a messzehordó kamera látó­terébe, amit a forgatókönyv elő­ír. A kora délelőtti órában moz­dulatlannak látszó kun pusztán hosszú, nyújtott léptekkel két ember ballag. Az eget és a gye­pet kémleli Jancsó Miklós ren­dező és Kende János operatőr. Ritkán váltanak egy-egy szót. A hosszú előkészületek során min­dent megbeszéltek, tisztáztak. Gyorsítanák a száradást. Az esőtől áztatott talajra nem me­hetnek rá a lovasok, meglátszik a patanyom. KI hinné el az Al­legro Barbara fontos jelenetében, hogy „a szél forgó örvényeket kavar a porból”, ha harmatos a pusztai csenkesz, ezüstös tócsák verik vissza a bágyadt májusi napot. A katonáktól kölcsönzött MIG-motor óriási szárítóként bo­­dorítja a gyepet. A háromrészes új magyar film rendezője komótosan szemlélődik. Elégedett a felgereblyézett belső udvarral, figyeli a tornác tégla­­padozatának tisztogatását, a mind élesebben mutatkozó rajzolatot. Közeledő lódobogásra kapja fel fejét. Tyutyu, azaz Cserhalmi György, azaz (az Életünket és • „Vad, értelmetlen küsdelem” (Cserhalmi György, Madaras Jó­zsef). (Szóvári Gyula felvételei.) vérünket trilógiában) Zsadényi István szép tartású lovával bra­­vúroz. Az elsők között érkezett a tetthelyre,'' azóta se szállt le a nyeregből. Megunta e pillanat­ban (vagy szereplőtársát kíméli), a fáradhatatlan színész, a ru­ganyos dobbantóasztalra pattant, ezen gyakorol. Szaltó előre, hát­ra, esés merevített derékkal, föl­ugrás egyszer, kétszer, tízszer, nem számolom. Közben gyülekezik a többi szí­nész. Madaras József (Baksa nép­vezér) Cserhalmi mellé szegődik. Koncz Gábor a lovát futtatja, Balázsovits Lajos a tájat szem­léli, Horváth Laci megsétáltatja csendőr-tiszthelyettesi egyenruhá­ját. Szeplős kislányt kap a ma­gasba Sípos András első asszisz­tens. Itt van Czinkóczl Zsuzsi. Sokan Ismerik, kedvelik. Felada­táról csak ennyit tud: „Szegény kislány leszek, szeretném kereszt­apukámat kibékíteni valakivel”. Mikrobuszok hozzák a soltl tánc­­csoportot (ők majd a zárójelenet­ben lépnek a kamera elé), a Kun­­szentmlklóson toborzott statisztá­kat. Közreműködők, szereplők le­hetnek vagy kétszázan. Szikkad a talaj, megkezdődhet a kamerakocsi pályájának építé­se. Legalább százhúsz méter hosz­­szú sínt fektetnek le. Déltájban kezdik a próbákat Jelenetről je­lenetre haladnak, persze nem a könyv sörréndjében, hanem a felvételi ütemterv szerint. Keresztapját, Endre urat az ál­tala megölt népvezér fiához kí­séri a kis Mari. Megegyeznek, hogy ő előre megy és a földesúr akkor léphet a gazda tisztaszobá­jába, ha a békeközvetítő belül­ről megkocogtatja az ablakot A nagy Istálló sarkánál állnak meg, onnan szalad egyre gyor­suló tempóban a kislány. A ke­rekes szerkezetre erősített film­felvevő követi, négyen mozgatják. Szedhetik a lábukat, hogy lépést tartsanak Czinkóczl Zsuzsival. Jancsó Miklós a gép mögött lo­hol, jelzi a tempót, figyeli, ml kerül a gépbe, utasításokat ad. Később a csendőröket szemlé­zi. Az egyikre rápirít, hogy miért üres a pisztolytáska, a másikat piszkos csizmájáért dorgálja. A Néphadseregtől „kölcsönzött" ka­tonákat napokig tanították ax' egykori formaságokra. A háromrészes film elején va­gyunk. Az (Áchim Andrást ldé^ ző) népvezér tanyaudvarán ta­nácskoznak hívei. Tizenkét csend­őr kergeti szét őket. Endre és Gábor, a két dzsentri fegyverek oltalmában lép a tornácra. Az öreg Baksa hajadonfőtt, fehér ingben várja őket. Kezében fel­iratos zászló. Jogot a népnek! A munkásoknak hazát! Itt kapják meg végső formáju­kat a jelenetek. Közbeszólnak a színészek, főként azok, akik rég­óta Jancsóval dolgoznak. Isme­rik stílusát, ezt a környéket, Itt forgatták a Szegénylegényeket, a Csend és kiáltást, az Elektrát. A rendező mindenkit meghallgat. Köszönettel fogadja, veszi észre a jó ötleteket, érvelve veti el a használhatatlanokat. Tíz percig vitatkoznak azon, hogy miként tegyen le egy szé­ket Madaras, mozdulata mit sej­tessen, tudasson, Jelképezzen. Ad­dig nem nyugszik a rendező, míg a képmezőnyl világban nincs rend, míg a kompozíció nem ma­gyarázza a cselekményt, Jelzi a légkört. Magasra kapaszkodott a nap a Kiskunsági Nemzeti Park kun­­szentmiklósl területe fölött, ami­kor megkezdődhet... öreg filme­seken is érződik a feszültség, hi­szen az Életünket és vérünket a magyar filmgyártás egyik nagy vállalkozása. A századfordulótól a felszabadulásig tartó időszakot befogó trilógia bemutatása a jövő év második telében várható. A több mint négy év után újra Itt­hon dolgozó rendező jelt ad, a csapó magasra tartja a táblát: 0011 A kis Czlnkóczl-lány elindul keresztapjával, a távolban lassan mozdul a ménes, az átalakított betonkeverő és a repülőgépmotor porfelhőt kavar. Filmeznek Kunszentmlklóson. Heltal Nándor TÓTH BÉLA: Legendák a lóról (20.) Hogy erre a szavakkal kevert valóságos játékra rábukkantunk, emelkedett is iRŐRÖsságünlk lajtor­jája aldkcxrát. azt .hittük, la Flas­­tyúkot mii ültettük, pitykegomibos lajíbl.lú csikósok hajtottuk a Gön­­cölszekeret. Amúgy meg a viliág szigorú volt. kegyetlen. Azért las­san mégis kinőttek a szomszéd falvak a vdnmek közül. Karóba vert falak emelkedtek, igaz. nád­tetővel. de ablakokkal immár, s füstölgő kéményekkel. Kondoros, Szentandrás. Tornya. Szentes emellntattek magunkon akkorát, hogy magunk Is csak lóhátról ér­tük el róluk a csüngést. No. vol­tak is új urak. Az egész térség Kiötegyántól mlhozzánlklg Hiar­­ruckenn báróé, M ills a törököt űző keresztényi holdak élelmezésit dicsőségéért kapta ezt a Madarat) földelt, amelyet lóhátról fél év alatt lehetett volna tánbeporosz­­kálnl. ö aztán kisebb úri nívói­tokba adta tovább a tájékot, ahogy nagy boltosok adnak kis boltosoknak kifelé a portékából. De ezek a kisebb urak se tartot­ták magukat alábbvalónak Har­ruokennél. Minden kakas úr a maga szemétdombján. Hogy .több embernek lehessen parancsolni a népteLensógtól kongó térségeken, hát hordták a sűrűbb országrészek megijedt szegényeit. Trencsényi tésztaevő moldvaiak, máléevőik. liptói brln­­zafalák potyogtak le a síkságok­ra. s nagy magukba-félitükben szorgoskodtak a nékik idegen megélésen. Mert azok aztán nem ajándékba kapták a zsebkendőnvl pusztarészeket. Harmadévre már sáncot vetettek rájuk, és adót, és porciót. Hogy így emberrel szökkentek teli ihlmtelenében a faluk, bennük kocsmák, lányok, hát volt iné­­künk magunkban élő, viruld lead. vű csikósoknak is hova járni. Ugyan a falu Is kijárt hozzánk. Az igavonó úgy kellett azoknak, akár a napi betévő. Az Igavonó a pusztán termett, a pásztori né­pesetek keze alatt. A felülről jöt­tek sörcslnálő. pálinkafőző embe­rek voltak. Főztek százfélét. Bo­gy óságokból, szederből, körtéből, meggyből, fehér eperből Ezzel fizettek. Komlós úgy Mrügyezett a nagy semmi téreken. hogy ml. akik ’ jártuk a sömlvékes tájékot, nem ismertünk rá. Ok Is minden .nél­kül épp kezebeliékkiel érkeztek le a Dunán, föl a Tiszán domentá­­tumos. lóval búza tó tt hajókkal Vásárhelyig. Onnan aztán gya­log. könnyedén odasétáltak a ki­jelölt faluhelyre. Itt kaptak ásót, kapát vetőmagot. De iga nélkül se íté. se toíva. No. a sörrel pá­linkával. a szép szóval megve­­vőditek a pásztori népek. Kis da­rab földeket fölekéznl. fél nap­ra beszlöknl pán hámot isimerő katonaiéval mibe sem került. Két ménesem mellé négy sze­kerész ló volt osztva, azzal én úgy rendelkeztem, mint a maga­méval. Kijön egyszer hozzám egy ma­­gabiró. nagy darab, Trencaénfoől szakadt parasztember, hogy de bármit megáld, inkább mutatta, mint mondta, ha hét végén meg­­ekézném némi földijeit mert vet­ni kellene, de erősen Gondoltam, kicsi változatosság nékem se árt. Mellém .volt beosztva szakasznyi erejű Iáidomár katona, azok úgy szolgáltak engem, mohod zó bal­­szú. nagy akaratú gyereket, hogy valahányszor hosszú szárú pipám­ra vágyakoztam, hárman is leug­rottak a nyeregből meggyújtani a csutora túlsó végét. En aztán odaszántogathattam. ha akartam. Na, Jön a trencsénl hirtelen pa­raszt, mert ódafönt valami Ipart űzött az. csak Itt züllött az új életben a másfajta nlncstelenség­­re. de kínálja 1 csobolyónyl epör­­pálÍnlkát, hogy pedig pán szuszod így. meg pán szuszed úgy. Már­mint. hogy én a szomszéd úr így. meg úgy. Na. próbáljuk. Karától örököl­tem én olyan vasekéket, amikkel ők még Kolbász idején hasogat­ták a veteménvek alá való föl­det. meg húsaimat is örököltem a földhöz. Szép. élvezetes munkálat az. A paréj növesztő földet vi­rágba borítani. De elejétől. Meg­egyeztünk. hogy másnap, ahogv haljnalkelömek dukál megyek én katonakoesllin ekéstől boronástól a komlóal emberhez. De már kint vár a falu száljában. Mondom, üljön mellém, aztán dologra csi­kós. potyára ne pisafiooljam a rétet, azt se nékem találták ki. ha már ilyenre szántam a fejem. Hát csak elveszi tőlem a hajtő­­szárat, (negyünk a házukhoz, nem a határba. Mert előbb en­nünk keilt Behajtunk a kaputlan udvarra, de azon aztán takaros rend. a tü­zelő bekúpozva. a meszelt falú Istállóból fejőakecske mekegett rám. 29. Szépséges egy dundl asszony penderül elő a konyhából Ma­gyarul szól; — Csak Jöjjön elébb enni, az­tán dologra I — Hit maga Ilyen rövid Idő alatt beszél? — Trencsénszentmtklósl ma­gyar vagyok ám, csak a párom odavalósi. Lecsaltam boldogulni. — Aztán boldogulnak? — Azon törjük magunkat. Fűzfa tekenőből szedjük a bő­rös töpörtőt, hordós káposztát hozzá, némi pálinkák előtte, köz­ben és utána. Meg a beszéd. — Látom, szépen, takarosán csinálják. A konyha fehér falú, pingált. — Odafönt ez a szokás. így szép. A szobában gólyalábú ágyak, nagy ruzsákkal festett végűek. Sublót meg kanapé. Ilyent még én nem is láttam, mióta kétágú vagyok. Gavallér sógornak van ugyan rendes házbélije, de azt szögedl tislér slkeritette neki nagy pénzekért, fényes, mint az üveg. Magasra rakott párnázatok benne, varrottas végűek. Ámulok egy szemhunyorításnyit a tren­­cséni emberre, hogy a gyertya kapjon a derekadba, hát így le­het is szépen élni, ha ilyen ágy­ba való himmi-hummi veszi kö­rül az ember gyerekét. En ennél többre hogy gondol­tam volna. De nem a dévánko­­zásért jöttem ám Ide, hanem hajtsunk, mert fa hegyében les­­kelődlk Immár a nap. Pedig es­tig egy holdat felszánthatunk, ezzel a klabrakolt négy katona­lóval. Nem volt könnyű. Azt a tájé­kot olyan feketeföldek ülik, mint az öntött szurok. Ahogy, az eke kiborítja, csak csillog a napon, akár a szalonna. A katonalova­kat meg vezetni kell. Nincs ko­csirúd közöttük, csak ténfereg­­nek g borozdák között. No, veze­ti a Misa gazda, mert úgy hív­ják az én trenciénl emberemet, hogy Szekula Misa. Dolgozunk olyan szép egyenes barázdákat húzva, magam Is meggyönyörkö­döm. Amúgy is olyan gyönyörkö­dő koromban voltam, akinek akár egy asszony látásútól elszaladozlk az a kicsi esze. Kokora Vellzár­­nak, meg Csőke Gyurkának a szava után valami tudalmam volt a szoknyásokról de hát mi­kor lát a csikós asszonyi népet? Közelről meg az én koromig so­ha. ' No, nézem, irigylem Misát. Megtermett egy ember, s ahogy lépdel testére feszülő gúnyájá­ban, láthatom, hogy formás is, ahogy a mesék embereit rajzol­ják. Ahogy nekibuzgólkodtunk a munkának, csak azon kapjuk magunkat, hogy Szekuláné szép asszony odaköszön nékünk, kezé­ben az ebéd bugyrai fehérlenek. Hogy körülfogtam én azt az asz­­szonyt eszem tiszta hurkoló ár­­kányaival. Nekem Ilyen felesé­gem lesz! Ilyen fényes hajú, tisz­ta, rúzsaképű, mosolygós, odafi­gyelő, uraszerető, vele minden­ben együtt rezdülő. Aki így tud húsos káposztát főzni, így kínál­ni I S mindjárt kétségek Is csava­­rtntottak a hurkoló árkányomon, hogy ugyanvalóst terem-e olyan lány, megiamerem-e valaha? Estére, hogy asztaluknál elnya­lom a kanalat, Misa Invitál ám a másik szombatra szántani. Persze, ha I fizetséggel, meg az egyebekkel elégedett vagyok, mondja a felesége szájával szól­va, Nem alkudozok, magam mu­tatása ez nékem. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom