Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)

1978-06-06 / 131. szám

1978. június 6. • PETŐFI NÉPE • %

A közművelődés anyagi erőforrásai

FOLYÓIRAT8ZEMLE

Mennyi pénz van ?

„KI kell érni. hogy • közmavelfidéil célokra eífllrényiou pénienkolöket rendeltetésüknek megfelelően haiináUák fel. KÖimüvelOdéipolltlkink céljainak megvalósításit a Jövőben fokoiottabban kall segíteni gaidaságl esikösökkel."

„A különböiö tservek kulturális célra fordltandé csiköielt össsehan-R öltén és hatékonyabban kall felniméin). Anyagi saempontok nem okoahatnak kulturális, politikai, tartalmi, aslnvonalball engedményeket."

(Ai MSZMP KB közművelődési határozatából.)

„Rendeznénk ml tartalmas, színvonalas Irodalmi, művészeti esteket, készíthetnénk vonzó programot. Hívhatnánk neves, rangos vendégeket, kedveskedhetnénk az érdeklődőknek szép tárlatokkal, hangversenyekkel. Igenám, de miből? Hiszen nincsen rá pénzt”

„Azt mondják, Igényesebbek annál, mint hogy egy ilyen „rozoga” épületbe, egy Ilyen lehangoló környezetbe jöjjenek. Mert ma már Igényesebbek az emberek, többet várnak. De tehetek én róla, hogy néha még az épület kimeszelése is gondot okoz?”

Íme, két egybehangzó vélemény, mely a legsúlyosabb gondot vett fel: azt, hogy művelődési otthonainkban (kiskönyvtárakban, művelődési központokban) kevés a kulturális élet gazdagítására fordítható pénz. Két panaszos véleményt idéztünk, de említhetnénk tízet, tán húszat is. A legkülönfélébbeket, melyek mindegyikéből az derülne ki, hogy valami nincs rendben a művelődési otthonok költségvetése, gazdálkodása körül.

Hogy a valóságos helyzetről hűbb képet kapjunk, elhatároztuk: megkérdezzük a legilletékesebbeket: a művelődési intézmények vezetőit. Ezért három város, tíz nagyközség és harmincegy kisközség művelődési otthon jellegű intézményének gazdálkodási és működési számadatait elemeztük. Úgy intéztük, hogy megyénk minden része — minden Járás — képviselve legyen, hogy ezáltal Is teljesebb képet kapjunk.

• Császártöltésen Is Ilyen „rozoga" a művelődés háza.

Arra voltunk kíváncsiak, hogy (a lakosság lélekszámát is figyelembe véve) mennyit költenek (költhetnek) művelődésre? Továbbá, hogy mekkora ebből a rendszeres támogatás, Illetve milyen mértékben kényszerülnek „üzletelni”, bevételre törni, „betermelni" az intézmények a hiányzó összegeket. S természetesen azt is kutattuk, hogy az állami támogatáson kívül milyen egyéb erőforrásokra támaszkodhatnak a kultúra munkásai.

Elsőnek adódik a kérdés: mennyi az egyes intézmények évi költségvetése, s hogyan aránylik ez az összeg a lakosság létszámához?

A költségvetések egy lakosra eső összege meglehetősen széles skálán mozog a megvizsgált csaknem félszáz intézményben. Van, ahol harmincöt forint (Fájsz), és olyan Is (Drágszél), ahol 220 forint jut évente átlagosan egy lakosra. Az esetek többségében a felhasználható összegek ötven és száz forint között mozognak.

Megjegyezzük, hogy a nagyobb településeken, különösen a városokban kevésbé kell jelentőséget tulajdonítani a művelődési házak költségvetésének, mivel mennél nagyobb egy község, annál többféle kulturális „szolgáltatás" folyik falai között. Színház, múzeum stb. Ezért elsősorban a kisközségeket vizsgálva kap Jelentőséget ez a tény, mivel azok• Halason a városi művelődési köipont ilyen elszomorító képet mutat.

— az udvar felől nézve —

ban leginkább a művelődési otthon szolgálja az emberek kulturális nevelését. Éppen ezért: fontos, hogy minél kisebb egy lakott település, annál több pénz jusson egy személyre a művelődési intézmény költségvetésében.

Am ez gyakran bizony nem így van. Kelebián, Császártöltésen, Fajszon, Jakabszálláson és még néhány helyen ugyancsak nagy a lemaradás ilyen tekintetben. Olykor meglehetősen szembetűnő eltéréseket látunk, ha hasonló vagy azonos nagyságrendű helységeket összehasonlítunk. Míg SUkösdön hetven, Dunapatájon százötven forintot költhetnek egy személyre átlagosan. S ugyancsak lemarad Kelebla is a maga negyven forintjával Nagybaracskától, ahol éppen a dupláját szánják a művelődésre. Az anyagi ráfordítás szempontjából a nagyközségek között is nagy eltérés mutatkozik olykor. A kilencezres lélekszámú Bácsalmáson például több mint egymilliót, s a tizenkétezres Kunszentmiklóson csupán ennek egyharmada az intézmény költségvetése. (Más kérdés, hogy a két helység adottságai közt is meglehetősen nagy eltérés van; ám ez a helyzeten, vagyis a tényen — hogy kevesebb pénz jut évente egy lakosra — nem változtat semmit.)

Felvetődik a kérdés: ha valamely településen korszerűtlen, rossz, elavult a művelődési ház, tehát kevesebb lehetőség van az Intézmény falai között a jó, tartalmas és színvonalas munkára, akkor az egyben törvényszerűen azt hozza magával, hogy kevesebb pénzt kell adni kulturális célra, s hogy kevesebb kezdeményezésre, munkára van szükség és lehetőség? Szerintünk nem ezt Jelenti, van az ellenkezőjére Is példa. Elég csak Lajosmlzsét megemlíteni. Ebben a nagyközségben szűk, elavult, korszerűtlen a művelődési ház. És mégis: magasan az élen járnak a költségvetési összeget tekintve. Többek között úgy segítenek magukon, hogy az egyes csoportjaikat, együtteseiket az intézmény falain kívül — iskolában, üzemben — működtetik. Ez Is lehet megoldás a nehéz körülmények legyőzésére.

Varga Mihály (Folytatjuk)

Emlékezések,

vallomások

A júniusi Irodalmi folyóiratokban bőven találunk olyan írásokat, amelyeknek szerzői írótársaikra, művészekre, alkotókra emlékeznek, vallanak azokról, akikhez baráti vagy harcostársi kötelékek kapcsolták régebben

— részben még ma Is.

*

Számunkra ezeknek az írásoknak a sorából kiemelkedik ezúttal Illyés Gyula folytatásos emlékezése a Kortárs című folyóiratban, melynek Beatrice apródjal a címe. Minket, kecskeméti lokálpatriótákat az érdekel közelebbről, hogy a nagy költő az egykori Itteni városparancsnoknak, Sinkó Ervinnek a feleségéről ír elfogult szeretettel. Ez azért Is érdekes, mert szűkebb hazánkban eddig alig esett szó

— ha egyáltalán szó esett — az író-forradalmár éléttársáról, aki Illyés szerint méltó szellemi társa is volt Sinkónak. Rothbart Irma ráadásul gazdag bácskai családból származott, e ennek ellenére kötődött szorosan a mozgalomhoz, és volt mindvégig hű is hozzá.

Ugyancsak a Kortárs új számában találjuk azt a cikket, amelynek címe Búcsú Ortutay Gyulától, és a szerzője a megyénkben születésű Péter László irodalomtörténész és helytörténeti kutató, akiről nemrégiben jelentettünk meg nagyobb cikket lapunkban. A szerző meleg szeretettel szól a nagy néprajztudósról és közéleti férfiúról, kiemelve sokoldalúságát és fáradhatatlan munkabírását.

*

Joggal nevezhető kitűnő interjúnak az a viszonylag terjedelmes írás, amelynek Berta Bulcsú a szerzője. A népszerű író ezúttal Csanádi Imre költővel beszélget a Jelenkor júniusi számának hasábjain. Többek között kiemeli Csanádi életútjainak buktatóit, sorsának akadályait, és azt a küzdelmet, amelyet a költő mindvégig vívott sokszor nehéz éveiben. Rokonszenves az írás azért is, mivel a baráti-pályatársi elfogultság gyönyörű mondatokat csal ki a szerzőből. Élvezetes olvasmány.

Ugyancsak a pécsi Jelenkorban látott napvilágot Czine Mihály irodalomtörténész cikke, Darvas József hűsége címmel. Ennek egyik érdekessége az, ahogyan Czine közvetlenül szól a Magyar Írók- Szövetségének egykori - elnökéről, az ismert íróról (aki egyébként félig megyénkben, hiszen Félegyházán végezte a tanítóképzőt annak Idején). Miközben ezt a mindvégig lebilincselő írást olvassuk, sok mindent megtudunk többek között Veres Péterről, Erdei Ferencről és a kor több más irodalmi alakjáról.

•

A debreceni Alföld című folyóiratban Lukács László az új Herder-díjas néprajztudós portréját rajzolja meg, a már említettekhez hasonlóan szoros kötődéssel, szeretettel. Megtudjuk, hogy Gunda Béla Kodály, Németh László és Illyés Gyula után méltán érdemelte ki Bécsben ezt a rangos nemzetközi elismerést több évtizedes munkájáért.

—a —ly

(18.) Hallgatja Szepl katonás jelentését, de vlllogdál a szemével, hol a fölsorakozott csapatokat spektirozza. hol Szeplre pislog. A lova. jól tainítottan áll, egy rezzenete nincsen a cimikópairádé alatt. Hanem aztán a szemle. Végighalad a nagysarzsijuk kíséretével a hússzor száz tócsapatok előtt, de vagy az erős fénytől, vagy a gyönyörűségtől, potyogni kezdett kékre égetett béléses páncéljára a könnye. Az adjutánsa törölgette róla. Egy tábornok ugye nem törli meg a szemét, nem gombolja be a nadrágját. Ahogy végigér. fölléptet a parancsnoki dombra. valamit mond Kolbásznak, az elnyújtott bikahangján parancsot oszt.

— Figyelem! LóóóraH... Szava nyomán fölmagasodik a hadsereg, egy csomó sisakos fej nőtt a lovak hátára.

I — Joobbrra ááát, indulj! Századonként elvonulni! Irány Vég Szeged Városa, lógyakorló tért

Olyan hirtelen jött mindez, 1 nem is tudtunk kedves lovainktól elsüvegelni. Kétezer aranyos cocó

dobogott el, egyre halkuló léptetései.

Sok siránkozásra nem akadt idő. A nyárson sült ökrök, a hízott birkák bográcsra hányva már ott kínálták magukat a nádasztalok körül, és a Pálinál Paliféle cserépibrikekben várt ránk a csongrádi piros.

Tiszteletből Savoyai állt neki kardjával a sült ökör megszegésének, de hát épp lestem rá, kákabélű ember lehetett, mert egy feladatot nem evett belőle. Valamilyen füstölt sajtot adott eléje a segédje, azon majszolt, s bőrtömlőben hozott habzó török limont ivott rája. Váljon egészségére, gondoltam, hiszen majd eszünk mi. De nem volt az olyan hamar, hogy essünk neki bolond bornyú módjára. Mindennek megvan a maga rendje. No, törüli is segédje Savoyai szemét, száját, s egy párnás szütyővel ünnepségesen megindulnak felénk, hetven parancsnokok felé, akik már glédába voltunk- kétsorosán lökdösve a tábornok akarata szerint.

Korbász kapitány előttünk, kivont kardja a vállának támasztva, úgy lép eléje Savoyai. Kezében egy szalagra akasztott arany medalionnal. De a tábornok nem beszél ám, helyette egy vállrojtos sarzsl olvas pöcsétes pergamenről, hogy Stefán Korbász kapitányt Llpót fityegővei tünteti ki a császár nevében.

Mellette álltam én. Nékem Is Jutott egy kisebbfajta cslnglllngl, holmi ezüstös, fél fülbevalónyl micsoda, és még húsz másnak. Persze örültem ebben a bolondos hadlvllágban, amikor hol az akasztófát mutogatják az ember gyerekének, hol lajbira való pltykegombbal kedveskednek neki. Azért nem szaladtunk világgá tőle. Hanem, ahogy a nagygallérúak a lovak után, jól végezvén dolgukat, maguk is útra keltek, hát kezdődött magunkra maradtunkban a lakmározás. A mi háromszázig való katonáink, meg a kaszaperi veremfalu lakosai sikerítettünk olyan dínomdánomot, az összes kóbor kutyák, amik öszszesereglettek, bottal éltek.

26.

Ennyi népből kitellett a muzsika is. Volt csimpolya, bőrduda és tekerőlant, bőgők, hegedűk, hadidobok. Ebéd után úgy táncolt a nép, mint a megveszekedett fene. De idegen szájú katonák éppúgy, mint a veremháziak rakták.' Egy szó nem ütközött ott össze. Persze, hogy a mi román fátánk is közöttük, s hogyne járta volna vele Korbász. Csak épp a kardját lökte be a sátorba, s azon csattogó szárú csizmában,

TANÁR, KÖNYVTÁROS, NÉPMŰVELŐ

„Felelősséggel tartozom mindenért”

Ramháb Mária, a Katona József Megyei Könyvtár fiatal dolgozója Akasztó községből került Kecskemétre, alig három éve. A közművelődésben és a mozgalmi életben végzett lelkes, megbízható munkája által sokan Ismerik őt.

— Bármikor, a legnehezebb feladatok elvégzésében Is lehet rá számítani — mondják róla felettesei és a kollégák. E bizalom jeleként — 1977. szeptemberében — a megyei könyvtár gyermekkönyvtári részlegének vezetésével bízták meg.

Sokoldalú szakember. Pedagógus, könyvtáros, népművelő. Végzettsége szerint: magyar—történelem szakos általános Iskolai tanár. A TIT Irodalmi szakosztályának tagja, a nagy sikerű kulturális tanyaprogram szervezője, a könyvtári KISZ-alapszervezet titkára és az Eötvös Loránd Tudományegyetem könyvtár kiegészítő szakos levelező hallgatója.

□ □ □

A gyermekkönyvtár hangulatos — Kisfaludy utcai — helyiségében beszélgetünk. Mint mindig, most is siet. Mégis készséggel válaszol kérdéseimre.

— Vállalt megbízatásaid s az ezekkel járó feladatok egyenként is teljes embert kívánnak. Hogyan tudsz ennek eleget tenni?

— Minden percem be van osztva. Október óta ötven gyermekfoglalkozást vezettem a könyvtárban, ugyanakkor több mint húsz tanyaprogramunk volt a Járásban. Gyakran az éjszakáimból kell ellopni, hogy mindent el tudjak végezni, s néha egy kis olvasásra is jusson időm. A sokféle feladat azonban együtt, egymás mellett él, s alkot kerek egészet. Emberekkel foglalkozni. Mindig ezt akartam, ez volt a célom, az elképzelésem. Alapvetően minden jelenlegi tevékenységem — a tanyai népműveléstől a gyermekkönyvtári munkáig — pedagógiai jellegű. Még a mozgalmi munka is, amelyet soha nem tudtam elhagyni. A bajai gimnáziumban alapszervi, majd évfolyamtltkár voltam. Később a pedagógus pályán — KISZ-alapszervezet hiányában — úttörővezetőként működtem.

1975-ben megkaptam a Magyar Úttörők Országos Elnöksége dicsérő oklevelét. Kecskemétre kerülve a megyei tanács KISZ-blzottságának vezetőségi tagja, utóbb pedig a könyvtári alapszervezet titkára lettem.

— Tízéves vezetői tapasztalat után ml a véleményed a KISZ- ben végzett mozgalmi tevékenységről, beleértve a jelenlegi alapszervezeti tagok munkáját is?

— Értelmes dolgokra mindig meg lehetett a fiatalokat nyerni és ez jelenleg is így van. Ez alatt az idő alatt megtanultam, hogy magammal és másokkal szemben is szigorúan következetes legyek, meg azt is, hogy felelősséggel tartozom mindenért. A mostani „gárda” egyébként nagyon jó. Egyre inkább összekovácsolódlk. Városi és megyei szintű rendezvényeket bíznak ránk, persze elsősorban kulturális területen. Ilyen volt például a „Nagy Október”, a „Könyvről könyvért” mozgalom, vagy a VIT-vetélkedő.

□ □ □

Határozott mozdulatokkal szedelőzködik.

— Most hova mégy? — kérdezem csöppet sem meglepődve, merthogy mindig jönni-menni, tárgyalni, szervezni, rohanni láttam őt mindig.

Igen. Halaszthatatlan ügy, ami mindjárt a „körmére ég”, ami nagyon fontos. És már szalad is.

Posváncz Etelka

Ismerjük meg egymást

A moszkvai Puskin Állami Képzőművészeti Múzeumban egyszerre két tárlatot tekinthetett meg a látogató: az amerikai és az angol festők műveit.

A XIX. és a XX. század amerikai művészetének értékes alkotásait küldte a New York-i Metropolitan Múzeum és a San Franclscó-i Képzőművészeti Múzeum cserébe az orosz és a szovjet festészet nagy sikerű kiállításáért az Egyesült Államokban. A moszkvaiak 80 festményen mérhetik le - az amerikai festészet fejlődését a XIX. század hatvanas éveitől napjainkig. A szovjet közönség megismerkedhetett az

amerikai festők által képviselt különböző festészeti Iskolákkal.

Az amerikai festészet mellett a szomszéd termekben helyet kapott 35 festmény a londoni Korolev Akadémia gyűjteményéből. Ez a kis tárlat bemutatta az angol festészetet a XVIII. századtól a XX. század kezdetéig. A kiállításra a Szovjetunió és Nagy-Brltannla között kötött tudományos és kulturális együttműködés keretében kerülf sor. Viszonzásul Angliában a forradalom előtti orosz, valamint a szovjet festészetet mutatták be. (BUDAPRESS — APN)

fecskefarkú katonaplundrában járta. Sokszor azt hittem, elrepül, annyira kellette magát. Csupa ecetescékla-színre váltott az arca, mert ivott, mint a gödény, és sugdalt a vászoncseléd fülébe. Pirult az is, mert Korbász tudta a vezérszavakat.

Én nem akartam semmit azzal az asszonnyal. Olyan öregnek tudtam magam, mint az út, amin elkocogott kétezer lovunk. Hanem mégis talpra állt bennem a virtus. Hiszen ebben nincs alárendeltség, meg fölé. Nékem anynyi jussom lehet még bármi aszszonyi néphez, mint neki! Csak azt nem szerettem, hogy Szepivel egy tükörbe nézünk, egy lócán fekszünk, egy bográcsban főzünk, egy koncon rágódunk, egy szeméten kotorászunk, egy lovat nyergelünk, egy macskát simogatunk.

Elkértem tőle a fátát, ahogy felénk szokás, csak könyékgombbal tudtud adva, hogy hoci ide azt az asszonyi népet! Szepi nem akarta tudomásul venni a szabályt. A fáta meg átváltott rám, már fogta a vállam, én meg derékon kaptam, ahogy a bor és igazság tüzelt. Szepi ellökött, visszamarékolta az asszonyt. Éreztem, valamikor még a nap is melegebben sütött, a holdvilág is nagyobb volt nékem is füttyentett a sárgarigó! Nem engedem ráncigálni azt az asszonyt! Visszamarékoltam a Szepi kezéből, mondom, te se rezelsz cifrábbat, mint én! Hát akkor mit akarsz?

— Legelni küldted az eszedet, Matyi? — rikkantott rám Szepi, de nem haragosan, inkább a tisztek lenéző önteltségével, és járta tovább a kacskaringóst, s keze közül huncutul rámkacsintott a fáta.

Gondoltam, ezek összemelegedtek már, s nékem nincs korpám se, mégis lisztet akarok itten árulni. Jobb lesz, ha másra váltok, hiszen vízen vagyok, mégis szomjan akarok veszni. Félbolond az, aki nyárson süti a téjfölt! Tényleg nem laknak nálam a fölső szobában? Hisz akkora fejem van, néha bérlőt fogadhatnék bele! Minek hűtőm hiába a számat ezzel a vászoncseléddel.

Fogom a Pálinál Pali-féle boroskancsót, lököm a pirost a pörnyésgödörbe, pedig nem vagyok borivó, de hogy. egy kicsit öszszeszedjem magam. Hogy jobban lássak, fogjam a haragomat. Nem is az asszonyt fájdítottam, hiszen ártani' se tudnék én már neki, nemhogy szeretni tudjam, hanem a virtus. Hát megfarolhatok én Szepi céklapiros erőszakja mellett? Míg így füstölgők magamban, akár valami békebeli trágyadomb, hát a muzsikások nótába csapnak:

Hej, csicsóka, csicsóka, de Fészket rakott a csóka, Kisangyálom kertjébe, de Rozmaring közepére!

Ez a lábam, ez, ez, ez, de Jobban járja, mint emez, de Vigyázz lábam jól vigyázz,

Mert a másik legyaláz!

Ez a szemem, ez, ez, ez, de Jobban kacsint, mint emez Vigyázz szemem, jól vigyázz...

De nem értettem tovább a versét, mert másik nótába kapott egy csapat jókedvű ember, hogy

Kiszáradt a bodzafa, hm,

Hol hálunk az éjszaka, hm, Nálatok angyalom,

Haj, haj, a te puha hasadon, Csuhája, hm!

Ment a nóta, akár a golyó, bor hajtotta itt a kedvet. Két bandára szakadtak a muzsikások is. Egyik elfulladt, föléledt a másik. Új népek rajzottak be a veremházak felől. Asszonyi személyek is, szépek, mint a fene. A bor is festette szépségüket. Na, bűszoknyások, ide.

Benneifi úgy fakadozott a felejtésbe merülköző bánat, a vigasztalódás kívánalmaival, majd elszaladtam magamtól. Estefelé megráztam húsz asszony pöndölyit is a táncban.

Másnap úgy dolgoztunk, mintha mi se esett volna közénk. Hátra maradt további háromezer remonda megpuhítása. Hűvösödni is kezdett az ég alja, de katonásan tartottuk magunkat. Ha vasvilla hullik is, a dolognak menni kell. Na, esetiünk, botlunk, Korbász lejárogat a veremfaluba, nem beszél róla. Jól ment a sora, borral mosdott, kolbásszal törülközött. Ha kérdezném, mire ment a fátával, hát hazudna. Katonák között élt, a mese olyan természetes bugyogásban került elő, ahogy Borszéken a forrás. Kis Uus fia itt a mérce.

(Folytatjuk.)

TÓTH BÉLA:

Legendák a lóról