Petőfi Népe, 1978. június (33. évfolyam, 127-151. szám)
1978-06-18 / 141. szám
MŰVELŐDÉS IRODALOM MÜVE Életmódváltozás - közelről VÁLTOZATLAN CÉLKITŰZÉSEKKEL A „MEGVÁLTOZOTT” TÁRSULAT Egy Idő óta közhelyszámba megy a szociográfiák és a műfaj rokonságához tartozó riportok virágkoráról beszélni. Senki sem ir le szívesen közhelyeket, ez alkalommal mégis jó érzés tölt el. Hiszen a valóság olyan megközelítési módjai nyertek Irodalmi és olvasói polgárjogot, amelyek el- - lentmondásos történelmi évtizedeket Is át tudtak vészelni, az 1950-es esztendők sematikus időszaka után a politikai konszolidáció kísérőjévé váltak. Nem véletlenül. A jó országépltő politikának nélkülözhetetlen szüksége van az írószernek vlsszatükrözéséire is a sokféle vissza- és előrejelzés között. Valahol itt, a demokratizmus kiteljesedésének házatáján kereshetjük az olvasói igény egyik magyarázatát is. Miután mind szélesebb lakossági és munkahelyi rétegek élnek a mindennapi gyakorlatban a beleszólás jogával, fpkozódlk az érdeklődés a valóság különböző tájairól érkező híradások lránt. A helyi és egyszemélyes tapasztalatokat öszsze kell vetni — belső szükségszerűségből — a másokéival. Ezek persze nemcsak híradások, nem Is egyszerű tudósítások, hanem általánosított érvényű vlszszatükröződésel az élet egy-egy mozgásban levő területének. Az általánosítás és általánosíthatóság egyébként mindent jelent: a leginkább égető és időszerű téma kiválasztását, a valóságköze- 11 nyersanyag (tények, párbeszédek) szerkezeti elrendezését, a megformálást, és végül a kimondott vagy sugallt következtetéseket. Legalább ennyit mindenképp előre kellett bocsátani, rátérve az lrószemmel/1977 című kötetre. Mert ennek a sorozatnak a darabjai immár évek óta biztosan tartják helyüket a májú-ÍRÓSZEMMEL/1977 sl—júniusi könyvújdonságok sorában. És ki ne lenne kiváncsi egy-egy siker okára? Főleg ha olyan gyűjtemények „konkurenciáját” bírják ki, mint a Szép versek, vagy a Körkép. Az lrószemmel/1977 huszonhárom riportja természetesen nem úgy és nem annyira vall korunk érzelmeiről, mint a költemények, s azt sem lehet elmondani róluk, hogy a legjobb novellák, vagy elbeszélések történéteivel, húsvér alakjaival, szerkezeti és egyéb hatásaival bilincselik le az érdeklődőket. Mégis keresettek, jó újraolvasni őket a folyóiratok, vagy hetilapok közlései után is. ' Akár az életmódváltásról szóló kötetnek is nevezhetném ezt a könyvet Hová tűnt a régi rendszer felszámolása után több mint kétmillió paraszt? —-kérdezi napjaink statisztikai adatait és mozgásait vizsgálva Ibrányi Tóth Béla. Nem biztos, hogy már teljesen átértek egy másik társadalmi, rétegbe, inkább „úton vannak” — adja meg a választ. Hányán láttuk és töprengtünk rajta: miért van az, hogy ugyanabban a községben az égyik szövetkezet kimagasló életszínvonalhoz teremt alapot, a másik viszont alig tengődik? (Nagyszénást Máté: Parókák Bözstkénknek.) A falusi kemencék környezetétől a szövetkezeti gazdálkodás terephelyein át az ipari -műhelyekig követik egymást a helyszínek. Vallomások hangzanak el a távoli szülőhelyről és a városról, megszólalnak a nők, a kiskorúak, a fiatalok és az Idősebbek. Változatosak a megközelítési módok, az Írói magatartások és alkalmankénti „szerepvállalások” Is. A hagyományos leíró, vagy beszéltető, Interjúvoló módszerek mellől a történések sem hiányoznak. Kunszabó Ferenc például a „kétkerekű laptlka” vonórúdja mellé áll, hogy szóra bírjon egy „kemény akaratú embert”. Sulyok Katalin ételmelegltés és mosogatás közben szerez benyomásokat. Végül így fest Igazán őszinte képet arról a flatalaszszonyról, aki gyarapodó családi és bokrosodó ház körüli teendők között tölti a gyermekgondozási segély éveit. (Ez az Írás a Forrás tavalyi 7—8. számából került át a rangos és rangot adó gyűjteménybe.) Riportot legalább annyiféleképpen lehet írni, mint elbeszélést — erről tanúskodnak a szerkezeti—formai megoldások. Az egyik esetben véletlennek tűnő találkozásokhoz, máskor különböző helyszínekhez kapcsolódik a mondandó. A tárgyilagos leírást, töprengést meditáció váltja fel. Végigjárjuk az Írói anyaggyűjtés és az alkotói folyamat állomáshelyeit a szemlélődéstől, megfigyeléstől a gondolati általánosításig, illetve a „konkrétsághoz emelkedésig”. Virág F. Éva statisztikai adatokból Indul ki (Hátébé). ünvallomásos formában, elsőszemélyes elbeszélésben nyújtja át egy hajszás karrier elszomorító történetét Berkovits György. Hasonló megoldásban ismerhetjük meg négy egymást követő — pékségben eltöltött éjszakai és három nappali műszak történetét. (A főhős az emberi teljesítőképesség határaira volt kiváncsi.) Summa summárum, az írók és riporterek 1977-ben Is megtalálták társadalmi érvényű témáikat és azokat a formákat, amelyek ennek a valóságfeltáró műfajnak az életerejéről, állandó megújulóképességéről tanúskodnak. (Kossuth Könyvkiadó, 1978.) Halász Ferenc Diószegi Balázs rajzai Aki ismeri Diószegit, a halasiak „Balázs bácsiját”, az egyáltalán nem csodálkozik azon, ha olykor a festőművész merészen groteszk, ' meglehetősen bizarr — néha-néha szatirikus — grafikákkal lepi meg a közönséget. Ugyanis Diószegi mindenkor nagy-nagy előszeretettel rajzolja, ábrázolja a hétköznapiban is különöset; a valóság mélyebb talajához tapadó, ám mégis „fennen szárnyaló” témákat, a megjelenítésre váró jelenségeket, történeteket. Az alábbiakban két kifejező művét mutatjuk be olvasóinknak. . Elalvó A színházi évadokat záró társulati ülések hagyományos témája a bemutatott darabok elemzése. így szokott lenni ez a kecskeméti színházban is június első napjaiban, amikor a külső nagy hirdetőtáblákra felkerül a „nyári szünet” plakátja, összeülnek a társulat tagjai, vezetői és meghívott hozzáértőkkel együttesen megvitatják az elmúlt időszak színházi műhelymunkájának tapasztalatait, A Katona József Színházban a múlt és a jövő kérdései egyszerre, s a szokottnál talán nagyobb hangsúllyal kerültek - szóba az idén. Indokolta ezt a színház életében bekövetkezett néhány fontos változás. Köztudott, hogy Buszt József főrendező néhány hónapja a Népszínházban kapott új megbízást, s az is, 'hogy az együttes több, jelentős színészegyénisége is elszerződött más, elsősorban fővárosi társulatokhoz ... A kecskeméti színház tagságának jelenTős hányada tehát kicserélődik. A változásokkal kapcsolatban — színházon belül és a közönség körében egyaránt — joggal felvetődnek az állandóság és a megújhódás kérdései. Az idei évadzáró társulati ülésen ezért mindenekelőtt azokról az elvekről kellett gondolatokat cserélni, amelyek az eddigi gyakorlathoz Igazodva határozzák meg a színház jövendő-arculatát. Másszóval szembe kellett nézni az eddigi eredmények továbbfejlesztésének kérdéseivel, a tapasztalt kisebb hibákkal, és ki kellett alakítani a megújhódó társulat további célkitűzéseit. Tóth Dező kulturális miniszterhelyettes Is részt vett a társulat évadzáró ülésén. Hozzászólásában vázolta álláspontját több, lényeges kérdésben és lényegében összefoglalta az addig felvetett gondolatokat. Elmondta, hogy a Kulturális Minisztérium országos szlnházpolltikal megfontolások jegyében kényszerült azokra az Intézkedésekre, amelyek nyomán néhány kiváló színházteremtő egyéniség munkahelyet változtatott. Ez a tény érthető módon hátrányosan érintette a szolnoki, a kaposvári és a kecskeméti társulatok munkáját, de a döntések lényegében a magyar színházkultúra egyetemes érdekeit szolgálják. A miniszterhelyettes elmondta azí is: örül annak, hogy a színházban végbement személyi változások nem kérdőjelezik meg a kecskeméti társulat elmúlt öt esztendei munkájának eredményeit. Ez az időszak a Katona József Színház történetének elidegeníthetetlen és jeles fejezete. Az elmélyült gondolatokban és kifejezési eszközökben gazdag műhelymunka -nyomán az együttes országos rangot szerzett magának, s nincs szükség az eddig bevált színházi, műsorpolitikai alapelvek revíziójára. A személyi változások ilyenfajta kísérletekre nem adhatnak ürügyet. Sőt, folytatni, ltovábbfejleszteni kell a színházvezetés eddigi elgondolásait. A Kulturális Minisztérium vé-Évadzárás a kecskeméti színházban leménye szerint jó az a kecskeméti színházi koncepció, amely az éves bemutatók számának észszerű csökkentésével igyekszik a jobb, elmélyültebb műhelymunka feltételeit megteremteni. Ugyanez a vélemény arról, hogy a műsortervek gondolati tengelyében a klasszikus színpadi művek korszerű értelmezése és a mai magyar drámát színpadra segítő szándék áll. Ugyancsak helyeselni lehet a közönség Jogos, szórakozásra és kikapcsolódásra vágyó rétegeinek Igényeit korszerű módon kiszolgálni kívánó törekvéseiket, s azt, hogy a színház mindezek mellett nem feledkezik meg a közművelődés közvetlenebb formáinak fejlesztéséről, gazdagításáról sem. „A színház elmúlt öt esztendeje a bizonyíték arra, hogy a közönséggel való kapcsolattartásnak ez az iéazi módszere. A magas bemutatószám, a közönség izlésrétegeihez való ellenállás nélküli alkalmazkodás pedig inkább formális eszközök — mondta Tóth Dezső. — Az adatok azt mutatják, hogy a társulat vezető, sége kapcsolatot tudott létrehozni a színház és a közönség között. A kapcsolatteremtés olcsóbb eszközeinek keresése pedig éppen a közönség lebecsülését jelentené. A Kulturális Minisztérium megelégedését tolmácsolom, amiért a kecskeméti színház új, 1978—79-es évadra készült terve arra vall, hogy lényegét tekintve ezt a koncepciót kívánják tovább folytatni...” A miniszterhelyettes azt is elmondta: hogy meggyőződése: a társulat új összetételében is valóra tudja váltani elképzeléseit és tartani tudja a színház produkcióinak eddigi rangját, színvonalút. Garanciát nyújtanak erre azok, akik a társulat tagjai maradtak, s az újonnan jöttek, elsősorban Beke Sándor főrendező, aki egyaránt bizonyította már szlnházteremtő, szervező képességét és rangos, igényes, művészi ábrázolási készségét. A társulat egyik feladata lesz a következő évadban: egységes közösségé szerveződni. Ennek a munkának leg. fontosabb hajtóereje az együttesen vállalt művészi gondolat éa az azonos cél: igényes, jó a közönség érdeklődésére számottartó színházat ' létrehozni Kecskeméten. A társulati ülésen több felszólaló beszélt arról is, hogy a művészi közösség jelentős arányú kicserélődése nem jelenthet szakadást régiek és újak között, nem jelentheti az eltávozó tagok végleges búcsúját. Éppen Russt József fogalmazta meg azt az igazságot, hogy az elmúlt öt esztendőt nemcsak a kecskeméti színház éetéből nem lehet kitörölni, hanem az ebben közreműködőkéből sem Ez az öt esztendő hozta meg a művészi kiérlelődést sokak életében. A búcsúzó színészek tehát joggal gondolnak maját vissza kellemes emlékekkel az Itt töltött tanulságos évekre. A színház vezetősége ugyanakkor — a lehetőségek szerint — visszavárja mindazokat, akik szívesen vesznek részt egy-egy produkcióban . v. Elsőként talán Kézdy György lép színpadra a „visszajárok” közül az 1978/79-es évad tervezett nyitóelőadásában, öt remélhetően több társa is követi majd. < V. M. HERCEG ÁRPÁD: Márton legendája VARGA MIHÁLY,• És ha mégis...? Csalódtál eleget; nem elég még a kínból? Megszenvedted sorsod igazát — sokszorosan. És azoknak mit üzensz, akik sose féltek — és nem kérdezték sohasem a miértet? Vagyunk lám, pedig éppen elegen olyanok, akik egykor szívrepesve földet osztottunk, és kastélyokat „loptunk". Mit is mondhatnék másnak olyankor, amikor a számadások ideje eljön, — mint azt, hogy léptéink egyre gyorsultabbak, s hogy szívdobogásunk se gyengül nehezebben? Csalódtál eleget; vagyis a büszkeséged sohasem lehet eléggé merész, egyenes... Látod, a ránkzúduló veszélyek özönét — elhárítja a bizalom, a remény... TASSZOSZ LIVADITISZ: (Görögország) Genesis, II. kiadás A világ teremtése nem fejeződött be még. Naponta teremtik tovább A munkáskezek, A költők. Bán Ervin (ordítása Akkor még úgy utaztunk autóstoppal, mint az Afrikakutatók: ráböktünk a térkép egy darabjára és elindultunk, nem is éppen a legrövidebb és legforgalmasabb úton. Mert nem az volt a fontos, hogy odaérünk-e és mikor? — hanem ami útközben történik. Egyszer iBakonysárkánynál ért bennünket az este, félúton Székesfehérvár és Győr között. /Az út itt csak elhúz a falu mellett —, a távolban sejthető kocsmához letérni értelmetlen volt. Elindultunk hát gyalog Győr felé, ezzel aztán végképp elvágva magunkat mindenfajta m^legedési lehetőségtől; és fagyos, novemberi éjszaka állt előttünk. Hosszan erdőben vitt az út, stoppolni itt reménytelen, integetnünk Is fölösleges volt. Már jó három órája kutyagoltunk; fáradtak voltunk és idegesek, teljesen össze voltunk fagyva. — Le kéne ülni — mondtam, és megálltam. — Nem kell! —- mondta Márton, és átfogta váltamat. — Csak lépj egyet a bal lábaddal, azután tedd utána a jobbot... és újra a balt. Egyszerű ez. Mindig csak egyetlen lépést kell megtenni —, de azt meg kell tenni. Mondom, megy ez neked ... 'Így valóban jobb volt: le volt egyszerűsítve. Balról, egy domboldalon elszórt fények tűntek föl, melegsárga utcai lámpák. — Ez még nem Kisbér — mondtál Márton. —1 Hát mi? — kérdeztem öszszetörten és megálltam. — Ez Nagybér — mondta Márton. Ez megnyugtatott, és elindultam. Kis idő múlva megkérdeztem: — Nagybértől még messze van Kisbér? — Messze is, meg közel is... Ezt még el kellene döntenünk. — Északra van, vagy délre? — kérdeztem, mintha lenne ennek .valami jelentősége. — Valószínűleg északabbra van... vagy délebbre... Még ezt is el kellene döntenünk. Nagybér ugyanis nincs a térképen. — Olyan kicsi? — Olyan nagy... Nagybér ugyanis egy elvarázsolt falu. Csak éjszaka látni, és csak a fényeit. Nappal nincs. — Nappal hol van? — El van varázsolva. — Aha... Értem. — Bólogattam. — Szerintem nappal napraforgótábla. — Vagy őszlrózsatábla... Inkább őszlrózsatábla, jó? — mondta Márton. És hozzátette: — Persze, ha te is beleegyezel... — Persze,- csak azt nem tudom, hogy napszállta után miért ilyen kopár... Miért vlrágtalan ez a virágföld? — Mert a kisbériek minden délután kivonulnak az őszirózsakombájnokkal, és learatják az egészet. Az őszlrózsatarlón aztán minden éjjel kinyílik Nagybér. S ahogy plrkadni kezd, az egész falu emberestül-házastul egyszeriben őszirózsává válik.'.. — És most, már nem dühösek? — Most már nem bánják. Nagyon -jól megférnek együtt: Nagybér nyílik, Kisbér arat. Ez a világ rendje. — Óriási! Itt minden áldott nap megrendezhetnék az „Ifjú Kombájnosok versenyét”! — Amikor még dühösek voltak, ez eszükbe sem jutott... — Mert csak az volt a fontos nekik, hogy naprakészen kiirtsák az őszirózsákat! — Ám amikor gondolkodni kezdtek, ráálltak a versenyzésre... Csakhogy egy idő múltán ez is unalmassá vált, mert mindig ugyanazok lettek az elsők. Ezért aztán megegyeztek, és előre ^-megbeszélték, ki legyen a nyertes. — És telt, múlt az idő, mindenki több Ízben volt már kiválasztott és soros KLK ... i— Mi az, hogy Káelká? — Kisbér Legjobb Kombájnig sa... Mondom, már nagyon unták, ezért abbahagyták a vetélkedést ... — Meg azért is, mert már kezdtek megbarátkozni a nagybériekkel! — Igazán, mi is bemehetnénk hozzájuk... Mit gondolsz, mi lenne? — Semmi. Szeretettel fogadnának. Enni, inni adnának. Szeretni, táncolni, dalolni tanítanának. — És hazaröpítenének bennünket. — Esetleg. Nagybéren mindenki mindenkiért mindent megtesz. Ott az emberek jók, egyfolytában csak jók... 'Mesebeli gyorsasággal múlott így az idő. Még Nagybéren jártunk, amikor megérkeztünk Kisbérre. — Itt is vannak ám nagybériek! — mondta Márton. — Hol vannak? — El vannak varázsolva... — Az utolsó vonat, mint ahogy lenni szokott, az orrunk előtt húzott el. A kisbéri vasútállomás fűtetlen várótermében vacogva vártuk a hajnali járatot. Éjféltájban dermedt, kínlódó álmunkból fölkeltett bennünket egy vasutas: — Jöjjenek át hozzám, a bakterházba — mondta. — Ott jó meleg van. összeraknak néhány párnás széket —, nem olyan, mint egy ágy, de ennél a bordás padnál mindenképpen jobb. — Maga nagybéri ember — mondta Márton, már a bakterházban, miközben kezét valószínűtlenül közel tartotta az áttüzesedett kokszkályhához. — Kisbéri vagyok — mondta az ember, és mosolygott Márton nyelvbotlásán. — Itt is születtem. Ez az ember nem volt elvarázsolva.
