Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-16 / 113. szám

1978. május 16. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT . SPORT Szép győzelem Cegléden Kecskeméti SC—Ceglédi VSE 6—0 (1-—0) Gyengén játszott a KTE 22. sz. Volán—Kecskeméti TE 3—0 (2—0) csukafejessel juttatta a labdát a kapuba. 1—0. iA szünet után először változott a játék képe. Mintegy 10 percen át támadásiban volt a Cegléd, s helyzeteket dolgoztak ki. A 48. percben Staller közeli lö­vése a bal kapufáról pattant ki, majd gyorsan az oldalvonalon kívülre mentett a védelem. Az 56. percben Oskolás futtából leadott lövését a léc alól tornászta ki Tabak. Két perc múlva Zsemlye 25 m-es szabadrúgását Frák csak nehezen hárította. A 64. (percben Sörös nagy cselsorozat után már csak a kapussal állt szemben, s lövéshez készült, almikor Kenéz buktatta. A 11-est Vági értékesí­tette. 2—0. A 67, percben Prikidánovits labdájával Sörös kiugrott, s bár a kapu előtt elcsúszott, fekvő helyzetben Puskás elé nyomta a labdát, aki habozás nélkül a há­lóba bombázta. 3—0. A 71. perdben Sörös ugrott ki. Lefutotta a védőket, de csak az atdalihálót találta el. A 77. perc­ben Prikidánovits kapott hosszú átadást. Mintegy 14 méterről ka­pura 'lőtte, s a labda Debnár lá­bát érintve a hálóba jutott. 4—0. A 79. percben ismét Sörös csel­sorozata előzte meg az ötödik kavarodás támadt a Volán kapuja előtt, s kétszer is a gólvonalon gurult el a labda, de senki sem tudta beljebb Kotorni. A KTE ro­hamait a Volán ekkor néhány ke­mény belemenéssel igyekezett megállítani. A 32. percben a jobb oldalon Mezei iramodott meg. Belőtte a labdát, s Nagy kapus megfogta, majd kiejtette az alap­vonalnál Virágh elé, aki azonban csak röviden rúgta el, s Molnár a kapu közepébe vágta. 2—0. A szünet után a KTE próbál­kozott támadásokkal, de lövéshez nem jutottak a csatárok. A 60. péróbérV-'Kertéig1 kapUS^riiesSzire ltífúíva'- mentett Boháts” élőr. ■" A' 63. percben újabb 'kettős védel­mi hiba előzte meg a Volán har­madik gólját. Modnár vitte fel a labdát, s hirtelen balra dobta a kiugró Mezei elé, s mivel Virágh bent ragadt, nem lehetett szó les­ről. Mezei az alapvonalnál kicse­lezte Görbét, s (beívelt. A kaputól mintegy 10 méterre teljesen üre­sen hagyták Várnait, aki nyugod­tan lekezelte a labdát és a kapu bal oldalába lőtte. 3—0. A KTE még ezután is nagy erő­vel küzdött, de a csatároknak semmi sem sikerült. A 69. perc­ben Horváth beadása éppen Bo- hács lábára került, de a csatár meglepődött, s a kapus kezébe emelte a labdát. A 84. percben még alkalom .lett volna a szé­pítésre, de Horváth beadását Csurka 3 lépésről az üres kapu mellé helyezte. Kecskeméti könnyűbúvárok az élen a Budapest-bajnokságon Cegléd, 300 néző. Vezette: Szávó. KSC: Frák — Rózsa, Elekes I., Elekes II.. Sztvorecz, Unka (Par­ti), Oskolás, Sörös, Bedzsula, ((Prikidánovits), Puskás, Vági. Ed­ző: Molnár Ferenc. Cegléd: Tobak — Zsemlye, Débnár, Kenéz, Varga. Halmi, Já­rás. Staller, Dudar, Halász. Bozsó (Szanyi). Edző: Jávorka József. Remekül előkészített, vízmentes pályán, de kissé csúszás füvön kezdődött a játék. Már az első tá­madás KSC-szabadrúgással vég­ződött, amit Vági 20 m-ről csa­vart a kapus kezébe. A 8. perc­ben szöglet után Puskás lejeit a léc mellé. Egyelőre csak szög­letek jelezték a kecskemétiek fö­lényét. bár a hazai együttes alig (jutott át félvonalon. A 18. perc­ben Oskolás beadását Debnár 'hazafejelte, s Tobak csak nagy- nehezen ütötte ki a labdát a 'jobb alsó-sarokból. Majdnem ön­gól volt. A 21. percben Elekes I. távoli hazaadásánál nyúlt először labdához Frák. A 22. percben Puskás fejeséit a kapus kiejtette, s másodszorra tudta elcsípni Sö­rös elől. A 30. percben Oskolás elfutott a szélen. Pontosan adott be. A kapus kivetődött, de Sörös gyorsabb volt, s előrevetődve Kecskemét, 1000 néző. Vezette: Győri. 22 sz. Volán: Kertész — Barto- sik, Köböl, Vaszilev, Kemenczei, Zorn bori, Bige, Molnár, Mezei, Várnai, Bakos. Edző: dr. Varga László. KTE: Nagy — Görbe, Virágh, Nagyhegy esi, Komáromi (Dobó), Csordás, Mányoki, Szabó, Csurka, Porhanda (Bohács), 'Horváth. Ed­ző: Vereb István. Az egész napon át zuhogó eső a mérkőzés kezdetére elállt, de a pálya pontosan olyan vizes, csú­szós volt, mint egy héttel koráb­ban a KSC mérkőzésén. A tócsák közt nehéz, s főleg -nagyon' bi­zonytalan Volt a játék A 8. perc­ben az erőszakos Várnai cselezte be magát a KTE 16-osára, de ott Virágh és Görbe közös erővel szerelték. A 9. percben Mányoki egy csel után csavart lövést kül­dött a kapu felé. A labda a léc mellé tartott, de Kertész lehúzta, s közben az alapvonalon kívülre gurult vele. A 15. percben egészen Váratlanul szerzett vezetést a Volán. Virágh szerezte meg a labdát, s bár Várnai a nyakán volt, könnyelműién, röviden adta haza .Várnai elcsípte, elhúzta Nagy mellett és a kapu bal oldalába vágta. 1—0. A gólra heves KTE-roham volt a válasz. A 17. percben Komá­romi lövése egy védőn irányt változtatva szögletre perdült. Há­rom szögletet eredményezett a KTE-csatárok erőfeszítése. A 21. percben Virágh tört előre. Nagy Elutazott avólogatott A magyar labdarúgó-válogatott tagjai, 19 játékos, vasárnap este az Aero-szállóban gyűlt össze, itt töltötte az éjszakát, és hétfőn délben repült Icülöngéppel a Fe­rihegyről nyugat-európai vendég- szereplésének első állomáshelyé­re, a franciaországi Landesheim- be. Baráti Lajos közölte, wlameny- nyi játékos egészséges. Hétfőn már volt egy rövid edzés a szál­láshelyen. kedden pedig zárt ka­puk mögött Tunézia válogatottja a kétkapus edzőtárs. (MTI) Az NB II. állása 1. Salgótarj. 33 20 8 5 62—26 48 2. V. Izzó 33 18 9 6 52—23 45 3. Debrecen 33 20 5 8 44—32 45 4. K. Vegy. 33 18 8 7 58—30 44 5. Eger 33 14 11 8 48—36 39 0. Budafok 33 14 8 11 54—36 36 7-, Szolnok 33 13 9 11 42—32 35 8. Vác 33 13 8 12 37—35 34 9. Volán 33 10 14 9 40—39 34 10. Dorog 33 13 8 12 31—30 34 11. B. TASK 33 11 10 12 32—35 32 12. Komló 33 12 7 14 34—38 31 13. Fűzfő 33 11 9 13 45—60 31 14. BV5C 33 9 12 12 42—47 30 15. Kanizsa 33 11 7 15 41—44 29 16. KKFSE 33 12 6 15 45—59 27 17. BKV E. 33 7 10 16 30—46 24 18. Szekszárd 33 8 8 17 35—61 24 19. MÁV DAC ,33 7 7 19 38—66 21 20. Várpalota 33 5 7 21 33—68 17 BVSC—Kossuth KFSE 2—0 B.csabai TASK­-Várpalota 0—0 Budafok—Vác 1—0 Dorog—Komló 0—1 MÁV DAC— SZMTE 4—2 Nagykanizsa—Salgótarján 1—3 Eger SE—Bp. Vasas Izzó 2—2 Szekszárdi Dózsa—Debreceni VSC 0—1 Volán SC—BKV Előre 1—1 Tíz egyesület, valamint a leg­jobb csehszlovák klub, a Ceska Lipa részvételével rendezték meg a könnyűbúvársiport Budapest bajnokságát, amely — a hagyo­mányok szerint — nyílt verseny, hiszen a legjobb vidéki klubok is elindultak. A résztvevők jó versenyt vívták, bár az eredmé­nyek kissé elmaradtak a vára­kozástól Ludvig Zoltán, az MHSZ ÉBKM Vízmű könnyűbúvár szak­osztályának edzője így vélekedett erről. v ■ — A Hajós Alfréd* uszoda ki­tűnő vízében jó versenyt vívtunk. Sajnos, szabadtéren, a hideg eső­ben lemeredtek a versenyzők. Nemcsak a mieink, hanem min­denki. Ezért gyengébbek valami­vel az idők a szokottnál. A pontversenyben nagy küz­delem folyit most is, mint az utób­bi időben mindig, a V. Izzó és a Vízmű versenyzői közt, i most is a kecskemétiek szerezték meg a csapaitgyőzelmét. Egyénileg Tóth Árpád, Szabó László, Fodor Mária és Horváth Ildikó nyújtot­ta a legjobb teljesítmélnyt. A kecskemétiek eredményei: NŐK: 50 m búvárúszás: 1. Fo­dor 22,49, 5. Lórántfy 25,23- 400 m uszonyos úszás: 2. Horváth 1. 4:11,2, 3. Fodor 4:22,7, 6. Benkó G. 4:45,26. 4)ft00 m uszonyos vál­tó 1. ÉBKM' Vízmű (Horváth, gólt. Magárahúzta a védőket, majd Prikidonovitshoz adott, aki nagy lövést küldött a kapu köze­pébe. 5—0. A 83. percben Oskolás futotta le a védőket. A beadását Sörös egyből a hálóba továbbította. 6—0. A 86. percben Vági beadását Puskás a jobb kapufára fejelte, majd Zsemlye felszabadított. A 88. percben Prikidánovits küldte kapura a labdát, s a kapus a léc alól szögletre ütött. A beívelt láb. dát Puskás a kapus kezébe fejel­te. Ez volt a mérkőzés utolsó ese­ménye. A második félidő első 10 per­cének kivételével a KSC nagy fölényben játszott. A két csapat közt szembetűnő volt a tudáskü­lönbség. s bár az első félidőben a Cegléd a. nagy nyomás dacára (jól védte a kaput, a szünet után, amikor elfáradtak, képtelenek voltak megállítani a kecskeméti rohamokat. A KSC középpályás sora újabb, s újabb támadásokat indított. Elöl Sörös. Oskolás és a csere után Prikidánovits .volt leg­többet játékban. Jók: Elekes I., Oskolás, Sörös. Puskás. Prikidá- noivits, illetve (a sok gól ellenére) Tobak, és Zsemlye. Merényi Béla A sáros, vizes pályához a Vo­lán-játékosok alkalmazkodtak jobban. Hiába birtokolta többet a KTE a labdát, a gyámoltalan csatárai még lövéshez sem ju­tottak, s a kínálkozó néhány helyzetet pedig elpuskázták. A KTE védelme hátul nagyon in­gadozott. A Volán gyorsan induló támadásai köziben többször is lét­számfölényt teremtett a KTE ka­puja előtt, s a kínálkozó helyze­teket kihasználták. (Győzelmük megérdemelt és vitathatatlan volt. Szabó Zoltán NB III. Középcsoport 1. Ganz-M. 33 19 6 8 78—42 44 2. B.-gyarm. 33 16 11 6 52—30 43 3. KSC 33 17 7 9 63—33 41 4. Építők 33 15 11 7 64—39 41 5. Pénzügyőr 33 16 9 8 51—31 41 6. 22. Volán 33 17 7 9 50—34 41 7. Gyöngyös 33 17 4 12 56—45 38 8. KTE 33 15 7 11 49—44 37 9. Bp. Spart. 33 14 9 10 41—40 37 10. Perbál 33 14 8 11 46—36 36 11. Dunakeszi 33 14 8 11 45—40 36 12. Bem SE 33 12 10 11 37—35 34 13. ESMTK 32 13 5 14 54—58 31 14. D.újv. £. 33 12 5 16 52—57 29 15. Ikarus 33 9 9 15 36—48 27 16. ÉGSZÖV 33 8 9 16 35—47 25 17. Auras 33 6 10 17 28—62 22 18. Cegléd 33 7 8 18 31—69 22 19. Láng 33 7 3 23 28—67 17 20. Enying 32 5 6 21 31—70 16 ESMTK—Enyingi MEDOSZ 4—3 Auras SE—H. Bem József SE 1—1 Bp. Spartacus—ÉGSZOV MEDOSZ 4—1 Gyöngyösi Sp.—D.újv. Építők 2—1 Építők SC—Pénzügyőr SE 0—0 G.-MAVÁG—Perbáli Tsz SK 2—1 Dunakeszi VSE—B.gyarmati SE 1—1 Vasas Láng—Vasas Ikarus 2—1 Lórántfy, Benkó, Yodor) 8:23,74. 800 m uszonyos úszás: 2. Hor­váth I. 8:57,94, 3. Lórántfy 9:38,69, 6. Kerekes F. 10:22,14. 400 m búvárúszás: 1. Fodor 4:11,86, 2. Horváth I. 4:29,68. 100 m uszonyos úszás: *1. Fodor M. 52,70. 2. Horváth I. 54,15, 4. Ló­rántfy 58,04. 100 m. búvárúszás: 1. Fodor M. 50,13, 4. Lórántfy 58.27. 200 m uszonyos úszás: 1. Fo­dor. M. 1:59;29, 2. Horváth I. 1:59,84, 4. Benkó G. 2:10,69. 4x100 m uszonyos váltó: 1. ÉBKM Víz­mű (Horváth, Lórántfy, Benkó, Fodor) 3:47,86. FÉRFIAK: 400 m uszonyos úszás: 1. Tóth Á. 3:46,8, 2. Szabó L. 3:55,56, 3. Rácz Z. 4:05,9, 5. Fodor M. 4:06,96. 4x200 m uszo­nyos váltó: 2. ÉBKM Vízmű (Sza­bó. Rácz, Fodor, Tóth) 7:30,28. 1500 m uszonyos úszás: 1. Szabó L. 15:59,73, 4. Fodor 16:37,47, 5. Rácz 16:44,40. 100 m uszonyos úszás: 1. Tóth Á. 48,19. 100 m bú­várúszás: 5. Tóth Á. 49,32. 200 m uszonyos úszás: 1. Tóth Á. 1:47,01. 4x100 m uszonyos váltó: 2. ÉBKM Vízmű 3:22,47. A csapatverseny­ben: T. MHSZ ÉBKM Vízmű 421 pent, 2. MHSZ Izzó 409, 3. MHSZ Izzó B. 191 pont. Az öt válogatottal induló cseh­szlovák úszók eredményeit külön értékelték, s csak egyéni szám­ként, s ezek többségében a kecs­kemétiek' legyőzték a külföldi vendégeket. Már csak az érmekért és - a kiesés elkerüléséért folyik a harc H. Kun Béla SE—Vaskút 7—0 (1—0) Kiskunfélegyháza, 300 néző, ve­zette: Suba. H. Kun Béla SE: Gulyás — Ernődi dr., Lőrincz, Kókai, Olasz, Zágon, Felegyi, Szabó, Kovács, Kisznyér, Szakái (Farkas). Edző: Villányi Csaba. Vaskút: Leitner — Péter II., Weldhner, Matus, Benkovics, Germán, Csóti, Palatinszki, Pé­ter I., Körmendi, Molnár (Berg­man). Edző: Wéber János. A csúszós, vizes talajon jól érvényesült a hazai csapat jobb technikai felkészültsége. Góllö­vők: Szabó 3, Kisznyér 2 (egyik 11-esből), Felegyi, Kovács. Jók: Szabó, Olasz, Felegyi, illetve Welchner, Germán, Péter I. Ifjúságiak: Kun Béla SE—Vas­kút 6—0 (4—0). Góllövők: Cseh 2, Benkő 2, Tóth, Nagy. H. Mezöfi SE—Császártöltés 1—1 (1—0) Kecskemét, Szolnoki u. 300 né­ző. vezette: Horváth I. H. Mezőfi SE: Domokos . — Szondi, Varga, Érsek, Popp, Ábel, Zaicz (Ocskó), Bodor, Vieh (Zát- rok). Farkas, Kocsis. Edző: Krivy Ottó. Császártöltés: Koch — Sindler, Liska, Büdhmüller, Ober, Alber, Szerez, Martos (Sudár), Lakner, Gerber dr., Varga. Mb. edző: Haljzer János. Mindkét csapat igen gyenge já­tékot mutatott. Góllövők: Vigh, illetve Lakner. Jók: Varga, Popp, Ábel, illetve Koch, Liska, Sze- Iez. Fájsz—Sükösd 4—2 (0—0) Fájsz, 400 néző, vezette: Zsi- gó. Fájsz: Fatér — Maros, Kupusz, Bolvári. Galambos, Kráczer, Kal­már, Herner. Gombkötő, Zsákai, Horváth. Edző: Bujdosó Márton. Sükösd: Szén te — Jagicza, Bo- gárdi. Faddi. Szabó, Lakner, Kol­lár (Koprivinácz), Evanics. Pán- csics, Németh, Kovács. Edző: Varga Imre. Góllövök: Herner 3, Kalmár, Illetve Evanics, Németh. Jók: Zsákai, Herner, Galambos, illet­ve Szabó, Evanics, Páncsica. Ifjúságiak: Sükösd—'Fájsz 8—0 (3—0). Gára—Bajai Tsz SK 2—1 (1—1) L Gara, 150 néző, vezette: Czen- fczik. Gara: Vedelek — Dankó (Czo- bolya), Forrai, Zomborcsevics, Fazekas, Szabó, Tóth, Uher II., Takács, Füredi, HoLLósi. Edző: Karagics István. Bajai Tsz SK: Farkas — Per- hács, Lipokatich, Putni, Fumacs, Kisföldi, Hohner, Reich (Mioko- vics), Sztanity, Taba, Bohner. Edző: Bohner János. A helyzetét jobban kihasználó garai csapat megérdemelten tar­totta otthon a két bajnoki pon­tot. Góllövők: Takács 2, illetve Hohner. Jók: Zomborcsevics, Uher II., Takács, illetve Kisföl­di, Hohner, Bohner. Sztanity a kiállítás sorsára jutott. Ifjúságiak: Gara—Bajai Tsz SK 1—0 (0—0). Góllövő: Mig- linczi. Bajai SK—Bácsalmás 1—0 (1—0) (Baja, 500 néző, vezette: Ko­vács. Baja: Gilián — Bada, Molnár, Márity, Petresevics, Cseke, Óno­di, Pintér, Sárközi, Radics, Ka­zal. Edző: Csongor János. Bácsalmás: Géczi — Varga, Turcsányi, Lengyel, Barcsák, Krisztin, Pántyity I., Böröcz, Pántyity H., Hegyes, Zsivanov. Edző: Molnár József. A nagy mezőnyfölényben ját­szó BSK szerencsés góllal nyer­te meg a mérkőzést. Góllövő: Pintér. Jók: Molnár, Petresevics, illetve Krisztin. Ifjúságiak: Bajai SK—Bácsal­más 9—0 (5—0). Góllövők: Bog­nár I. 5, Bognár II. 1, Unyi 1, Decsi 1, Kövesdi 1. Khalasi MEDOSZ—Lajosmizse 1— 0 O—«) Kiskunhalas, 200 néző, vezet­te: Tóth F. Kkh. MEDOSZ: Szabó — Kiss R., Tápai, Dobra, Fuksz, Mészá­ros, Bényi, Izsák (Körösi), Ju­hász, Halász, Szőke. Edző: Vi­rágh István. Lajosmizse: Mádi — Gyurgyik. Márkli, Kovács, Kucsera, Pető, Erdős (Dékány), Vajda II., Ben- de. Kisjuhász dr., Kislőrincz. Edző: Gerőházi Tihamér. Az élmezőny két csapatának találkozóján a hazaiak szeren­csés góllal győztek. Góllövő: Sző­ke. Jók: Bényi, Mészáros, Szőke, illetve Márkli, Vajda II., Bende. Ifjúságiak: Kkh. MEDOSZ— Lajosmizse 2—1 (1—0). Góltö- vők: Mészáros, Szalai, illetve Hriazik. H. Szamuely SE—Kalocsa 2— 1 (2—-----*k Ka locsa, 300 néző, vezette: Martinez. H. Szamuely SE: Tamasko — Wetstein, Breznyiczki, Szabó, Be- se, Srempek (Bartos), Krasznai (Tóth), Czár, Fazekas, Maruzsa, Morvái. Edző: Pala András. Tompa: Friebert — Kábái, Neszvecskó, Czvianov, Kiss, Ba­logh, Horváth, Czeglédi, Berki, Baráth, Farkas. Edző: Rapcsák Tivadar. Góllövők: Fazekas 2, illetve Czeglédi. Jók: Breznyiczki, Fa­zekas, Morvái, illetve Neszvecs­kó, Czeglédi. Jánoshalma—Honvéd Gábor A. SE 1—1 (0—0) Jánoshalma, 200 néző. Zuhogó esőben végig a János­halma irányította a játékot, de a hazai csatárok a legjobb gól­helyzeteket is elhibázták. Góllö­vők: Szabó, illetve Udvari 11-es- bőL Izsák—Soltvadkert 3—1 (1—0) Az Izsákon játszott mérkőzés­ről nem kaptunk tudósítást. A Tiszakécske—Kalocsai SE mérkőzés elmaradt, mert a Ka­locsai SE csapata nem érkezett meg. A MEGYEI LABDARCGÖ-BAJNOKSAG Állasa 1. H. Kun B. SE 2. Kkh. MEDOSZ 3. Bajai SK 4. H. Mezőfi SE 5. -Lajosmizse 6. Kalocsa 7. Jánoshalma 8. Izsák 9. Soltvadkert 10. Fájsz* 11. Sükösd 12. H .Gábor A. SE 13. Tiszakécske** 14. Császártöltés 15. H. Szamuely SE 16. Tompa 17. Vaskút 18. Bajai Tsz SK 30 23 6 1 98—11 52 30 19 3 8 76—35 41 30 17 7 6 57—28 41 30 15 10 5 60—37 40 30 14 10 6 66—39 38 29 15 6 8 64—39 36 29 13 7 9 55—43 33 30 11 10 9 48—35 32 30 13 6 11 34—44 32 30 11 10 9 56—41 31 29 14 3 12 53—44 31 30 10 9 11 46—54 29 29 11 7 11 34—39 27 30 9 9 12 41—54 27 30 7 7 16 33—48 21 30 5 10 15 34—68 20 30 4 9 17 20—62 17 30 5 6 19 25—66 16 30 4 7 19 29—79 15 30 4 6 20 23—90 14 19. Bácsalmás 20. Gara Megjegyzés: Az egy csillaggal jelzett csapattól egy. a két csillaggal jelzett csapattól 2 büntetőpont levonva. MEGYEI IFJCSAGI BAJNOKSÁG Állasa 1. Bajai SK 25 20 2 3 111—10 42 2. Bajai Tsz SK 25 14 5 5 58—25 33 3. Kalocsa 22 13 6 3 73—18 32 4. Sükösd 24 12 8 4 48—20 32 5. Kkh. MEDOSZ 25 12 7 6 44—19 35 6. Jánoshalma 24 12 7 5 43—30 31 7. Gara 24 12 5 4 37—23 29 8. Tompa 26 8 12 6 35—34 28 9. Lajosmizse 25 9 9 7 45—30 27 10. Izsák 24 9 6 9 55—39 24 11. H. Kuil B.^SE 24 10 4 10 48—42 24 12. Bácsalmás 26 8 3 15 33—62 19 13. .Soltvadkert 25 6 7 12 31—58 1»-l4-.’íTiszafeéeske *—■ 23 5 4 14 23—54 14 15. Fájsz 25 4 5 16 20—72 13 16. Vaskút 26 6 3 17 17—61 12 17. Császártöltés 26 2 1 23 14—128 5 GO-KART Minden kategóriában érmet szereztek a kecskemétiek Kellemetlen esős idő fogad­ta a vasárnap reggel Kecske­métre érkezett go-kar.tosokat, s a mintegy kétezer főnyi érdeklődött, szurkolót. A megyeszékhe­lyen, a Rákó­czi úton ren­dezték meg az országos go­kart bajnokság második fordu­lóját A nagy­szabású ver­senyt Kertész Gábor. a BÁCSÉP SC elnöke nyitotta meg. A verseny­zőket és a gépeket egyaránt ne­héz feladatok elé állító esőben kilencven go-kart rajtolt az I— III. kategóriában, az ifjúságiak versenyében és a záróküzdelmet jelentő csapatversenyben. A jól előkészített pályán remek vetél­kedőt láthattak az esőben is ki­tartó nézők. A verseny rendezőit dicséri, hogy mindössze egy saj­nálatos baleset történt. Ez sem a rendezők hibájából következett be. Sebestyén Mihály, az IKARUS versenyzője a csapatverseny 10. körében a nagy sebesség miatt megcsúszott gépével és olyan szerencsétlenül bukott, hogy lábát törte. Kórházba szállították. A vetélkedő egyébként az esős idő ellenére is rendkívül szoros, de sportszerű küzdelmet hozott. Jobbára az esélyesek nyertek a különböző kategóriákban. Kelle­mes meglepetést okozott az 57- es rajtszámiú Kemény Gábor, aki Suzuki típusú motorjaival vala­mennyi ellenfelét maga mögé uta­sította a III. osztályúak verse­nyében. A dobogóra esélyes Tor­mási Attila ezúttal nem tudott megbirkózni a nehéz terepviszo­nyokkal, | kénytelen volt mege­légedni az ötödik hellyel. A részletes eredmények. I. osz­tály: 1. Sebestyén Mihály (Szé­kesfehérvári IKARUS). 2. Kiss György (BÁCSÉP), 3. Balogh László (IKARUS). 4. Novak Ist­ván (Interág). ,11. osztály: 1 Scheffer Gábor (IKARUS), 2. Csikai Antal (Kecs­keméti TE), 3. Kalapács János (Csepeli Papír). 4. Simon János (.IKARUS). JII. oszály: 1. Kemény Gábor (iBÁCSÉP, 2. Kesjár Csaba (Vo­lánbusz), 3. Halmi József (MHSZ Nagykőrös), 4. Boros László (BÁCSÉP) Ifjúsági kategória: 1. Sebestyén Ferenc (IKARUS). 2. Ifjú Káro­lyi László (Győri Volán), 3. Ifjú Rózsi Béla (BÁCSÉP). 4. Faragó József (Kecskeméti Spartacus). A csapartversenyben: 1. (az Épí­tőik Szakszervezete Bács-Kiskun megyei Bizottsága diját nyerte) a Székesfehérvári IKARUS, 2. (a Dózsa Tsz autójavító üzemének kollektívája által felajánlott di­jait- kapta) a Győri Volán. 3. (a Petőfi .Népe Szerkesztőségének diját kapta) a BÁCSÉP SC csa­pata^ A legeredményesebb ver­senyző díját Kemény Gábor, a legsportszerűbb go-kartos jutal­mát, Novak István kapta. A di­jakat Kertész Gábor, a BÁCSÉP« SC elnöke adta át. B. I. . SOROKBAN EVEZÉS Az edmúlt hét végén kétnapos evezős versenyt rendeztek Tatán az Oreg-tavon dr. Török Zoltán emlékére. A nemzetközi verse­nyen ott voltak megyénk képvi­seletében a Bajai Vízügy-Sparta- cus evezősei is. A nők ifjúsági korcsoportjában a kormányos né­gyesek versenyében: 3. Bajai Víz­ügyi-Spartacus 4:38,9. Fiúk ser­dülő nyolcas: 3. Bajai Vízügyi- Spartacus 5:49,9. ÖKÖLVÍVÁS Újabb két magyar versenyző búcsúzott el a további küzdel­mektől Bedgradban a II. ökölvivó- világbajnokságon. Váltósúlyban Danyi Jenőt a második menetben sérülés miatt Jeléptették a cseh­szlovák Pavlov ellen. Köiépsúly- ban a kenyai Roy 4:1 arányú pontozással nyert Götz Károly ellen. Már csak Orbán Sándor van versenyben ökölvívóink kö­zül. A válogatott csapatkapitánya kedden délután lép szorítóba a tavalyi papírsúlyú Európa-baj nők Henryk Sredniczki ellen. Ez a mérkőzés már éremért folyik. JÉGKORONG Vasárnap Prágában befejező­dött a 44. jégkorong-világbajnok­ság. A 3. helyért vívott mérkő­zésen: Kanada—Svédország 3—3 01—1, 1—1, 1—0). Az első hely sorsa a Szovjetunió—Csehszlová­kia 3—1 (1—0. 1—0. 1—1) mér­kőzésen dőlt el nagy küzdelem­ben. A szovjet válogatott ezúttal 15. alkalommal szerezte meg a világbajnoki címet. ATLÉTIKA 7 Gödöllőn rendezték meg az or­szágos egyetemi és főiskolai at­létikai bajnokságot. A 400 m-es gátfutásban szép kecskeméti si­ker született. Szedmák Attila, a GAMF hallgatója 54,4 mp-cel or­szágos bajnok lett. 200 m-en. sík­futásban: 2. Szedmák' 22,3. LABDARUGÓ-VB A ..Bild am Sonntag” nyugat­német lap szerint a határőrség különleges csoportjának (GSG—9) 10 tagja is elutazik a nyugatné­met válogatottal Argentínába. Feladatuk a játékosok személyi biztosítása.

Next

/
Oldalképek
Tartalom