Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-18 / 115. szám
1978. május 18. • PETŐFI NÉPE • 3 PÉLDAMUTATÓ KÖZÖSSÉG - PÉLDÁTLAN HELYEN Ha egyszerre hatan akarnak orvosságot kiváltani, hát akár a „megtelt” táblát is kiakaszthatnák a kiskőrösi gyógyszertár ajtajára. De mivel részint többnyire amúgy is tízen-tizenöten szoronganak a pár négyzetméteres helyiségben, részint még nincs is „megtelt” feliratuk, mindez amolyan hírlapírói hatásvadász kezdésnek is lenne tekinthető. De szó sincs túlzásról,s bizonyság erre a gyógyszerkiadó púit fölött olvasható kérés is: „Türelmet, csendet kérünk”. A betegeket aztán az nem érdekli, mert mért is érdekelné, hogy például a la-, boratóriumiban még ennél is szűkösebb környezetben dolgoznak. Mindezek ellenére Bács-Kis- kun megye legjobb gyógyszertári közössége dolgozik itt. A Than Károly aranykoszorús szocialista brigád. Megszámlálhatatlan újítással hívták fel a szakma figyelmét. Asszisztenseik rendre versenyeket nyernek. Élen járnak a munkamegjavító mozgalomban. — A miénk az első gyógyszertári brigád — mondja bevezetésként Viczián Józsefné. — 1970- ben Baján rendeztek egy szakmai tanácskozást, ott hangzott el a felhívás, hogy ahol csak lehet, alakítsunk brigádot. Nálunk lehetett, alakítottunk is. A brigádnaplóban olvasható, hogy az alapítók közül hányán vanak még Kiskőrösön. Viczián Józsefné, dr. Bozóky István, Boros O. Györgyné, Csvila Istvánná, Németh Józsefné, Szücsné Stadler Gizella, Szűcs Zoltánná. — Mi rivális nélkül vagyunk — mosolyog dr. Bozóky István. — Hogy 1970 óta első helyen végzünk a versenyben, annak három oka van: jó a kollektíva, jó az irányítás és jó a kapcsolatunk a központtal. Most, a munkamegjavító mozgalom értékelésekor összesen 17 ezer forintot osztottak ki. Ebből kilencezer a miénk lett, ami legalább is jelzi azt, hogy minden dolgozónk érdeklődik a szakma iránt. Hogy mennyire érdeklődnek? Múltkoriban az Egészségügyi Közlönyben értesítették az olvasókat egy kiskőrösi újítás országos bevezetéséről. Ez a po[homogenizáló készülék, amihez paradicsomdarálót használt fel kiötlője, dr. Bozóky István, Ahogy mondom, azonnal tiltakozik is. — Eddig huszonöt újítás' futott be tőlünk. Nem egy ember nevéhez fűződnek ezek. Hiszen nyilvánvalóan mindannyiunk érdeke, hogy könnyebben, kisebb költséggel dolgozzunk. Az itteni orvosok például szeretnek kúpot felírni. Ez is újítás hatása, mert az öntéses technológiát mi dolgoztuk kil Időközben — a fényképezés Kiskőrösi gyógyszerészek • Ennél többen be sem férnek a gyógyszertárba. Akik az orvosságot adják: Bencze Jánosné és Takács 'Istvánná. • Dr. Bozóky István, a porhomogenizáló mellett. Lámcsak, mire jó a paradicsomdaráló. • Egyszerre Jszáz kúpot önt az ügyes módszerrel Szűcs Lászlóné. kedvéért — a laboratóriumba megyünk át. Az első, amit azonnal leszögezek magamban: nehéz lehet itt a munka. Tizenegyné- hány négyzetméter az egész, nincs mit csodálkozni tehát azon, ha nyaranként a verandán folyik a gyógyszerkészítés. — Huszonöt év alatt egyetlen probléma sem volt a mintával — jegyzi meg Viczián Józsefné brigád- s gyógyszertárvezető. — Igaz, iparkodunk is tartani a szintet Az összetartásra is megtalálni a példákat. Huszonhétből heten vannak gyes-en — fura, de említésre méltó „adat”: összesen negyvenhét gyerekük van a dolgozóknak, köztük dr. Bozóky Istvánnak — az egyetlen férfinak — hét fia.' Ha tehát hozzátesz- szü'k mindehhez, hogy Takács Istvánná tanácstag, s az egészségügyi állandó bizottság tagja, ezenkívül tájékoztató gyógyszerész; Viczián Józsefné népi ülnök, sokan TIT-tagok, vagyis szinte mind részt vesznek valamiképp a város közéletében is, egyáltalán nem meglepő, hogy az idén is megkapták a Példamutató közösség címet. A munka mellett szereztek szakgyógyszerészi képesítést ' ketten, most végzik a Szakasszisztensi -tanfolyamot ketten, s kétten most lesznek asszisztensek. Egy szó mint száz: a kiskőrösi gyógyszerészek munkájára nem volt, nincs és nyilván nem is lesz semmi néven nevezendő panasz. A munkakörülményeiket illetően pedig legyen szabad megjegyezni, hogy az övéké a megye legkorszerűtlenebb gyógyszertára., Az a hír járja, hogy az SZTK' bővítésékor," 1981—-82-ben új helyet kapnak, de az igazat megvallva nem nagyon bíznak ebben. Nincs pénze a Gyógyszertári Központnak, nincs a helyi tanácsnak — az viszont néni lehet, hogy »így maradjon minden, a régiben. Á megoldás keresése viszont nem e cikk, s nem az újságíró feladata...- . B. J. Külföldre szállítjuk, itthon nem vásárolják a környezetvédelem nemcsak az iparban, hanem a mezőgazdaságban is mind! nagyobb gondot jelenít. Költséges és nehezen megoldható feladat a hatalmas állattantó itelepeikrőil kikerülő szennyvíz megfeleld tisztítása. A modern „hús gyárakból” származó trágyalével nem lehet korlátlanul öntözni a földeket, mert az ásványi sókkal túltápláJit talaj gátolja a növények fejlődését. s még az is előfordulhat, hogy a trágyáié megfertőzi a föld alatti élővizeket. A többoldalú probléma megoldására a Tatabányai Szénbányák szakemberei — egyetemek, kutatóintézetek bevonásával — olyan új rendszerű szennyvíztisztító berendezést konstruáltak. amit a mezőgazdaságban jól hasznosíthatnak. Ennek alkalmazásával az állattartó telepek rendkívül szennyezett vizét úgy megtisztítják, hogy annak egy részét a telepeken újra felhasználhatják Vagy .pedig 'beengedhetik a folyókba. A szűrés, tisztítás végeredményeként pedig számítható, értékesíthető trágyát ínyennek. A tatabányai szennyvíztisztító berendezés „lelke” egy különleges vibrációs szalagszűrő, amilyenhez hasonló kevés van egész Európában. A szűrőfelület 800 mikron nagyságrendű lyukacsai ugyanis a szilárd anyagot visszatartják. s csupán a folyadékot en- gedik át. Hogy a mikroszita el <ne duguljon, a szűrőszalagot állandó rezgésben tartják. Ezt a folyamatot a gépegységhez tartozó elektronikus agy irányítja. amely kezelő személyzet nélkül automatikusan beavatkozik, ha rendellenességet észlel. Ha például a szalagszűrő elmozdul a helyéről, korrigálja a hibát. 'Az új szennyvíztisztító telepekből a Szovjetunióba és Lengyelországba már sokat szállítottak Tatabányáról. Mindkét országban hamar felismerték, hogy a magyar berendezések hatásosan és gazdaságosan működnek. A hazai piacon azonban még nem kelendő a tatabányai szennyvíztisztító. a sok ajánlat ellenére mindössze egy berendezést vásároltak meg a tatabányai vállalattól. Ügy látszik, nemcsak a nagy elmékre, hanem időnként a gépújdonságokra is vonatkozik a mondás: senki sem lehet próféta a saját hazájában. NAGY SIKERŰ VIVALDI-HANGVERSENYEK Befejeződtek a kecskeméti zenei hetek Hétfőn a Megyei Művelődési Központ nagytermében rendezett Vivaldi-hangvérsennyel ért véget a kecskeméti zenei hetek programja. A muzsika négy héten keresztül állt a. város kulturális életének középpontjában. Ifjúsági rendezvények, a felnőtt közönség számára, meghirdetett hangversenyek. zenekari és kamaraműsorok változatos sorában hallhattuk a helyi • együtteseket, szólistákat és a • vendégművészeket. Ha akadt is néhány kisebb láitoga- tottságú hangverseny, egészében sikeres és színvonalas sorozat volt ismét a zenei hetek programja. A legjobbak között említhetjük meg a hétfői zárókon- certet is. amelyen közönség elé lépett a Városi Szimfonikus Zenekar és a Pedagógus Kórus. Erdei Péter vezényletével a 300 éve született nagy olasz barokk zeneszerző. a nálunk is méltán népszerű Antonio Vivaldi műveiből adtak hangversenyt. Vivaldi zenéje — úgy tűnik —, mind a hallgatóság, mind pedig az előadók számára magától értetődő. könnyen megközelíthető és közvetlen hatású. A sok egyéni ötlet, a gazdag költői tartalom a XVIII. század első évtizedeiben népszerű zenei nyelv tipikus fordulatait emeli a mesterség és művészet legmagasabb régióiba. Könnyen lehet hatást elérni a zenével, de hamar megmutatja a technikai vagy zenei fogyatékosságokat is. Éppen ezért nagy feladatot jelent a Vivaldi-művek bemutatása. A kecskeméti hangverseny előadógárdája, ha nem is adott mindenben hibátlan produkciót, mégis a gondos felkészülés, az átgondolt zenei megoldások és a figyelmet lekötő élmény örömével ajándékozta meg a népes hallgatóságot. Az Éjszaka című g-moll fuvolaverseny nyitotta meg a műsort, Maczelka Ferenc zeneileg és technikailag is korrekt szólójával. Ezt követően a népszerű d-moil concerto következett. Palotás József, Róbert Gábor (hegedű), és Sebeő Ildikó (cselló) a feladatnak megfelelő komolysággal készült fel szólójára és színvonalas előadással járult hozzá a mű sikeréhez. A második részben Vivaldi énekes muzsikájának egyik kivételesen szép darabja csendült feL A vegyeskarra és néhány fúvóssal kiegészített vonószenekarra írott Glória szólóit a stílus követelményeinek megfelelő hajlékonysággal és vintuozifássaL szép hangon és illúziót kellően énekelte két kitűnő fiatal énekesnő: Pászthy Júlia és Schultz Katalin. A pedagógus énekkar derekasan helytállt sokszor nagyonis igényes szólamaiban. Erdei Péter zeneileg átgondolt, tudatos, ugyanakkor sokszínű és hangulatteremtő vezénylése mögött a tervszerűen vezetett pró- • bak adta biztonság érződött. A közönség szűnni alig akaró tapsa fogadta a szép hangversenyt. S ezután elgondolkozhatunk: milyen sokat számítana a befektetett munka értékesítése szempontjából, de az együttesek és szólisták fejlődésében is. ha nemcsak egyszer kerülne előadásra a nagy gonddal, sok munkával. odaadó lelkesedéssel megtanult műsor, hanem még két- •három alkalommal megszólaltathatnák azokat a környező városokban is. Az elkövetkező kecskeméti zenei hetek programját ilyen módon is ki lehetne szélesíteni s Kecskemét ilyen módon is megmutathatná, hogy kulturális téren is centruma a környéknek, Bács-Kiskun megyének. Ittzés Mihály A Duna angyalföldi szakaszán, „csillagtetős. vízpadlás” műhelyben sorakoznak a vontatók, uszályok, kotróhajók. A FOKA-öbölben, a Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat hajójavító műhelyének kikötőjében a szakmunkások végi gvizsgálják a haj óltesteket, a .vízi munkagépeket. Sisteregve szórják a lángot a hegesztőpisztolyok. Egy kotróhajó elevátorelemót repíti a magasba a daru. majd súlyos terhét óvatosan leengedi a fedélzetre. (Naponta változik a kép: a FO- KiA-öblöt elhagyó vontatók, dereglyék újult erővel szántják a FOKA - ÖBÖL vén Duna vizét Győrtől Mohácsig járják a folyót a hosszú hajóvonták. Legyező alakban manővereznek a kotróhajók. Évente töhb millió köbméter folyamkavicsot hoznak felszínre. Kettős feladatot látnak el: a folyamszabályozás méliett kitermelik a mederből az ország építőiparának kiincsetérő kavicsot. • A (első képen: hajók kényszerpihenőn a FOKAöbölben. (Hauer Lajos (elvételei —KS) • Hegesztik a sérült hajótestet. • Öbölben az óriáskotró. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm Kései udvarlás bests úr az ingázók fizetés nélküli szórakoztatója. Nyugdíjas, de dolgozik még. Éjszakai portás a megyeszékhely egyik kis üzemében. Lakhelye is ott van, de mivel harmadik — és szerinte utolsó — felesége révén kis ker- tecskéjük van a központtól 25 kilométerre, tavasznyílástól betakarításig majd minden másod- • nap kiutazik a „birtokra". Filléres passzió ez a vonatozás, hijszen vasutas veterán lévén, éppencsak pöíyögtetni kell pár garast a jegyért. Zengzetes hangja van. Érződik rajta, hogy szabad levegőn érlelte — krampácsoló brigádvezető korában. Mihelyt belép a vicinális kupéjába, ö a központ. Már csak azért is, mert olyan jóízűt köszön, amilyen manapság már nem szokás ebben az elidegenedésre hajlamos világban. — Egészségükre az éjszakai nyugodalmat! — Remegteti meg belépője hangerejével a nyitott vonatablakokat is. Aztán ha nőszcmélyt is talál virgonc tekintete, huncutul záradékolja köszönését. — ... Hogyha volt. De már telepszik is le — a nőnemű bejárók korelnöke, Rebeka néni mellé. Mert hát úgy ko- csikáznak ők, mintha helyjegyük volna. Biztosra mennek. Tudják, hogy a szerelvény utolsó előtti kocsijában, annak napkelet felőli oldalában, a terhes anyáknak jegyzett rekeszben találja meg másikát, aki később érkezik. — Nem látta a páromat — érdeklődik a nyugdíjkorhatárt szintén túlhaladta menyecske, aki hajnali — takarítónői műszakja után tér meg honába. Abba a faluba, ahol Kocsis úrék konyhakertje, gyümölcsöskéje terül el. Férjura be-bevonatozik elébe, s olyankor még egy-két órát elcsatangolnak a városban. Bevásárolnak. Ügy látszik, ma elkerülték egymást. — Már hogy ne láttam volna. A Vasútkertben hajkurászott egy fiatal pillangót. Még az este. Elfordította a fejét, mikor észrevett. Pedig bizistók nem akartam a kezéről lecsapni a hölgyikét. — Hát ha lipéré áhított —, egészségére. Én se voltán^ odahaza az éjjel... — Rebus néni olyan magátólértetődően vette a .lapot, mintha az imént abbahagyott mesét folytatnának. Csupán őszülő hajtincseit igazítja ben- tebb sötétlila, mezei-virágos kendője alá. Mégis hát — ilyen beszédhez ... Kocsis úr a legtermészetesebben nyugtatja. — Ezért ne fájjon a lelke, Rebus'. Higgye el, ötven esztendő múlva a maga ura is leszelidül... Olyan lesz, mint én. Tudja-e, hogy mostanában nekem is elég már „egy”? — Egy?... Ismerem a maga meséjét. Még hogy egy! Nem tudom, a múltkor is... ott a kertárkon át kit tuszkolt a sövény- kerítés mögé? — Jó, jó, nem kell azért az embert mindjárt a világ szájára adni... — Pillog ökörül tettetett riadalommal Kocsis úr, mintha minden igaz volna. És már is visszatámad. — Meséltem volna magának is a minap, de csak a szeme sarkát merte rám reszkírozni. Ügy illegeit-billegett el a kertünk mellett, mint egy hegyes galamb. Igazán bejöhetett vólna. — Én — magához. Mesére, mi? ... Csak 'irigyeltem, . hogy minden milyen szép a kertjükben ... Vártam majd felkínál egy levesre való zellert zöldjével. — Miért nem szólt? De látja, ahhoz is meséltem volna magának. Zellert adni is mesélés közben lehet igazán... Elmeséltem volna, mit csinálnak a menyasz- szonnyal lakodalomkor — Erdélyben. Tudja, ott katonáskodtam, aztán minket is .., — Ezt már mesélte, nem emlékszik? .. . öregszik na, azért felejt, lássa be. — De mikor olyan jól esik elismételni. Figyelje csak, milyen mondókával zavarják az ifjú párt a szénapadlásra... — Hagyja már, ki kíváncsi arra. Még majd kitanitja azt a kis csajt. — Halkitja le szavát a néni és homlokával a kupé túlfelöli végére billent. Erre csakugyan moderálja magát Kocsis úr. Holott már régóta az ő huzakodásukra fülel-a tucatnyi utasnép. Két főtörzsőrmester az imént esett neki farkasétvágy- gyal egy fél kilós húskonzervnek. Teli szájuk körül úgy kivigyorgott már a kíváncsiság, hogy még a zöldpaprika-ropogtatást is szüneteltetik, csak el ne mulasszanak egy hangot se a két öreg heccpárbajából. Csupa mosoly a hallgatóság. Még az a vörösparókás nagysága is mozdulatlan szemmel mered a maga előtt tartott újság egyetlen pontjára. Majd hogy elmarad a kilátásba helyezett pajkos lakodalmi mondóka, ő se állja meg, hogy a válla fölött hátra ne nézzen. Éppencsak nem mondjai „Na mi lesz már?” — Na jó, akkor nem rosszalkodók. — Adja meg magát Kocsis úr.. Közbánatra. Mígnem újabb fordulattal nem kecsegtet megszólalása. — De azt csalc elhiszi nekem, Rebus, hogy tavaly nyáron, mikor a feleségem odavolt Szobosz- lón, a köszvényével, egy este két idegen menyecskét is elvittem a moziba. Utána meg elkalauzoltam őket mihozzánk, aztán... Elhiszi- e? — Nem! — Mert amikor maga még két menyecskével is ki mert kezdeni egyszerre, akkor __ akk or. még mozi se, volt. Kupészerte teljes a honderű. A nevetés elültével rezignálton dünnyögi Kocsis úr. — Ezek a mai öregek... Az embertől az ábrándozást is elsajátítják. Tóth István
