Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
MŰVELŐDÉS . IRODALOM • MŰVÉSZET Festői üzenet Grúzia hegyei közül Csoganburtl. Így nevezik grúzul a lovaspólót. A grafika, amely feleleveníti ezt a régi hagyományt, nem tartozik a világhírű mester legjelentősebb művel közé. de magábasűríti művészetének lényegét. A meseszerű megjelenítést, amely szoros, bensőséges kapcsolatot teremt a zord-fenségű táj és a bűszke- homlokú, parázsszemű emberek között. A nyújtott vonalak dallamos vezetését, a színek elragadó poé- zlsét, a nemzeti Karakter erős jegyét a különböző műfajok és stílusok mindegyikén. Lado Gudiasvili 92 esztendeje született Tbilisziben. Ifjúságát a grúz nép sok évszázados, gazdag kulturális örökségének tanulmányozásával tölti. Ez idő tájt festett képei magasztosak és elbűvölnek a hazai táj ragyogó színeivel, a grúz történelmi emlékek és személyiségek fhfetett ábrázolásával. Életében fontos szerepet játszott találkozása Niko Pi- roszmanival, a nagy tehetségű autodidakta festővel. Ez a naiv, csodálatosan tiszta művészet mutatja az irányt ma is, Gudiasvili ecsetjének. Lado Gudiasvili képei a Budavári Palotában A nálunk először kiállított gyűjtemény, ha nem is ad teljes képet a gazdag életműről, érzékelteti, hogy alkotói munkásságát nemcsak a grúz népművészeti hagyományok és Piroszmani útmutatá. sai táplálták, de a modern európai irányzatok is. Mesterségbeli tudását Párizsban tökéletesítette, ahol olyan kiváló festőkkel találkozik és köt barátságot, mint Pl. casso, Matisse, Fernand Léger, Maurice Utrillo, Frans Masereel és Amedeo Modlgliano. Párizs befogadta és ünnepelte a messzi, különös formájú grúz hegyek küldöttét,' aki éppen azzal • Paradicsomi szépség, színes ceruzarajz. hívja fel magára a figyelmet, hogy idegenben, is, a párizsi ízlés kísértései ellenére is érintetlenül megőrizte a nemzeti érzést. Ez a hűség máig jellemző rá. „Művészete összeforrt a nemzeti örökség minden mélységével, a grúz kultúra nagyszerű géniuszával” — méltatja L. A. Maculevlcs, a neves művészettörténész. Ezt tükrözik a Magyar Nemzeti Galériában bemutatott festményei, grafikái. Ez a nemzeti azonosulás fogja egységbe a különböző korszakok kifejezésmódjainak sokféleségét. Alkotásaiban együtt van minden műfaj és stílus, ami századunk festészetére jellemző. Romantikus tájképei, hatásos történelmi csatajelenetei, varázslatos portréi, tündöklő grafikái fölényes mesterségbeli tudásról, erős és egyéni tehetségről, valamint páratlan megújulási készségről tanúskodnak. Napjainkban nem divat arcokat, pláne szép arcokat festeni. Gudiasvili mintha különös örömöt találna abban, hogy megmutassa: mennyi szépség fejezhető ki egy ecsettel, ceruzával jellemzett emberi arcban., költőivé, varázsosan nőiessé formált lányai, asszonyai titokzatosan és büszkén, szemérmesen és kihívóan néznek bennünket. Szépség és harmónia ölt testet a női portrék kifinomult vonalve. zetésében, fellángoló, vagy gyöngéd színezetében. Lado Gudiasvili nevét, művészetét az egész világon ismerik. Végre hozzánk is eljutott. Szép és izgalmas álmodásai már az első na. pókban felkeltették a közönség érdeklődését. Az emlékkönyvben sokasodnak az elismerő sorok, a katalógusokat máris szétkapkodták. A Grúziából küldött üzenet értő fogadtatásra, kedvező visszhangra talált. Vadas Zsuzsa „Oroszország érted ese Anna Ahmatova új verseskötete A népszerű Lyra Mundi sorozat új köteteivel *•' magyar verskedvelőknek mindig Ősömet szerez az Európa Kiadó.'Így történt ez ' a közelmúltban is, amikor napvilágot látott a szovjet-orosz költőnek, Anna Ahmatovának válogatott versgyűjteménye, Rab Zsuzsa fordításában, tizenötezer példányban. (Egyébként ez az Imponáló mennyiség, ez az öröm. re késztető példányszám is jól mutatja, hogy menynyire megnőtt nálunk az érdeklődés a modern szovjet költészet iránt.) A kitűnő költőnőt már eddig Is megismerhette a magyar irodalomkedvelők egyre szélesedő tábora. A folyóiratokon és antológiákon kívül jó tíz évvel ezelőtt jelent meg a szerző — ugyancsak Rab Zsuzsa fordíiásában — az „idők futása" című kötete; ebből is bőven kaphattak ízelítőt az érdeklődők e sajátos költészetből. Ahmatova 1889-ben született. Eredetileg a Gorenko nevet viselte, mígnem felvette az egyik tatár származású őse után az írói nevet, amely oly any- nyira Ismertté tette őt, szerte a világon. Man- delstammal, Kuzminnal és másokkal együtt az egykori, híres, úgynevezett „akmeisták” csoportjának a tagja volt, hosszú időn át. Közben a kijevi egyetemen jogot tanult, de nagyon fiatalon elkezdett írni, s hamar ismert, népszerű lett. Nyugat-Európá- ban utazgatott; hatottak rá a modern irányzatok. Egy ideig az akkor már világhírű festőnek, Modtg- lianinak is barátja volt. Első kötete 1912-ben jelent meg, s ezt követte sorban a többi. S e viszonylag termékeny időszakot törte meg a kényszerű hallgatás, amely a húszas évek közepétől, jó másfél évtizeden keresztül tartott. Ekkoriban írta Ahmatova, sok éven keresztül a Rekviem című, hatalmas, nagyerejű költeményét. Aki a női lélek rejtelmeinek nagyszerű Ismerője volt mindig, s aki oly sok apróságot és finomságot volt képes elegyíteni az élet és a világ nagy dolgai, val, az a lírikus a fentebb említett, most megjelent kötetében a viszonylag rövidke százhúsz oldalon — száznegyven versben — Ismét teljes költői vérte- zetben állt elébünk. Ismételten meg-megcsillantva kivételes szépségű líraiságát. Különösen a szerelemről képes szólni meggyőzően, megejtő egyszerűséggel, nehezen eltúlozható bájjal. Nála a szerelem többek között „kígyó”, „galamb”, „violaillat” és „hegedűhúron-sírás" egyszerre. S ezekben a leginkább kis terjedelmű költeményekben a szépség mellett mindig jelen van legalább egy kevéske szomorúság; így, ezáltal válik mindegyik az olvasó számára igazi élményforrássá. Elég gyakran kimondottan elégikus a lírikus hangvétele. Amikor például a környezetéről, meg a tájról beszél, sok esetben szomorúra vált a hangja. Így kerül be a versbe a „kihalt föld”, a „kőkorszaki szél” és az „üres világ”. Ugyanakkor feltűnő a szülőföld, a haza iránti szeretet megnyilvánulása. S az, hogy más, fontos témáival együtt képes az ilyen jellegű élményeit, elgondolásait szemléletesen papírra vetni, művészi eszközökkel, meggyőzően Jklfejezni. És ugyanilyen feltűnő Ahmatova lírájának egyszerűsége is, Íme, egy példa erre: „Ma egy reménnyel kevesebb lett, s egyel több ének a világon”. Vagy egy másik hasonló példa: „Oroszország, érted esengek”. És az a lírikus „dalolt” így, aki joggal mondta magáról, hogy otthona tágas végtelen. Mindent egybevetve: Anna Ahmatova költészete nemcsak ma is helytálló, nem csupán a ma embereinek Is szóló líra, de egyúttal a jövő embereit Is mélységesen elgondolkoztató irodalom, avatott művészet, amelyre érdemes odafigyelni. Var«» Mihály TÁRNÁI LÁSZLÓ: Állok a téren Kő-folyó mederben állok, szobrokká szelídült tárgyakról visszhangzik szívdobogásom. Állok a téren, unatkozom falra vésett forradalmakon, „Szent háborúk" történetén ásítotok. Vicsorgók müemlék-ágyúcsőre. Állok a téren, kő-folyó mederben állok, zöld olajág nyílik ujjaimon. Harminckét évemnek a gyertyaszemü ikonok ma reggel is feltámadást trombitáltak. Ma reggel is villamosok lépcsőjén utazom. Mosdok esőben. Szelet markolok, megtörülközöm. Beleszédülök a nyárba. Izzadok kő-ketrecemben. Szurokba merülök. Kiköpöm számból a csikket. Fekszem hűvös képzelet-pálmák tövében, fénymásolt-orcMdeák ölében nyújtózom. Csípődre feszülök. Jeges italokat kínálsz. Tenger hullámain rohanok utánad. Villamosok lépcsőjén utazom. Végállomásig döcög velem poros félhomály. Gyűrött arcom kisimítod, borsólevest teszel elém, langyos sörrel enyhít az este éjféli agóniámig. Villamosok lépcsőjén utazom, a gyertyaszemű ikonok ma reggel is feltámadást trombitáltak. # Tolija, a kislány. • Szerelmesek. Gyakran okoz fejtörést népművelőknek, ha egy-egy 'kiváló művészeti rendezvényre a közönség nem jön el. Mi tartja vissza? Nem ér rá? Nem érdekli? Nincs egyértelmű válasz. Ki- nek-klnek a mindennapi életritmusa, érdekeltsége, elfoglaltsága, hangulata határozza meg végső fokon a részvéted! valamilyen rendezvényen. Méginkább érvényes ez a művelődéi folyamatokba való bekapcsolódásra. Fiatal és felnőtt az idő kettős szorításában él: kevés a szabad ideje, sok a tenni- és tudnivalója. Munkaihelyen és otthon sokféle művelődési hatás éri, egyfelől szakmájával, önképzésével összefüggésben, másfelől élményre és szórakozásra vágyó énjének (személyiségének) belső szükségletéből fakadóan, ömlesztve kapja a kultúrát minden értelmes ember. Lévén televízió, rádió, megannyi újság, folyóirat, szakkönyv bejáratos a lakásába. Nemcsak a szabad idő végleges, az emberi befogadóképesség is. Megoldás: a megfontolt válogatás a művelődéstanulás lehetőségei közt. Csak olyan dolgokat lenne érdemes megnéznünk, megjegyeznünk, magunkba fogadnunk, amiből létünk és személyiségünk építkezik. Persze, ez túlzottan ésszerű (programszerű) életvitelt feltételezne. Nagyfokú, már-már emberfeletti tudatosságra lenne szükségünk. Ám úgy tűnik, döntéseinkben gyakran a „véletlen” kap szerepet. Ha meggondoljuk, ez a véletlen mégsem egészen véletlen! Benne rejtőzik mindennapi életünk és személyiségünk megannyi „rezdülése” — ék-t körülménye, kívánalma, terhelése, 'hangulata, szükséglete. Két szóval: az életmód emberestül. Végső fokon mindig az életmód határozta meg az ember művelődését. Azt, hogy milyen ismeretre, milyen tudásra, milyen élményre van szüksége. Mit bír el az agy és a lélek. Miit érdemes bensőleg magáévá tenni, legyen az hasznos ismeret, avagy szemólyiségépítő művészeti, erkölcsi hatás. A közművelődési párthatúrózat fogalmazta meg átfogóan az életmód és közművelődés közös gyökérből való sarjadását. Kölcsönös foltételezattségét. Egyik üzemben a brigádműve- lódés kísérleti rendszerének ürügyén, szakmunkásokat faggattam: miben áll művelődésük? Vajmi kevés derült ki mindaddig, amíg a brigádművelődés oldaláról közelítettünk a kérdéshez. Mihelyt az életükkel járó elfoglaltságról, kedvtelésről érdeklődtem, nagyszerű dolgok derültek ki. Olyanok, amelyék az életmódban és a személyiségben egyaránt adottak. Például: kirándulások, országjárások kapcsolódtak a barlangok geológiájának, vagy a régi várak történetének ismeretszerzéséhez. Mindez természetesen kapcsolódott életünkhöz. A brigádművelődés dossziéjában azonban alig szerepelt. A művelődés meghatározója az életmód adta személyes és társadalmi körülmény az adott embernél, illetve az adott településen. Ha mindennapi életünkkel és formálódó személyiségünkkel nem találkozik természetszerűleg, belső szükségletként, akkor kényszeredett, kelletlen, hatástalan a művelődési alkalom. Nemrég a szocialista brtgádvezetők klubjában említette valaki, hogy műszak után könnyen „elslisszolnak” a munkások a foglalkozásról. Ügy gondolom, nem az embereket kéne „elkapnunk” ilyenkor, inkább a „slisszolás” okait kéne tetten érnünk. Ki miért megy el? Mi várja otthon, vagy a lakóhelyén? Szükség van-e arra az ismeretre, melynek megszervezését nem óhajtotta, csupán „beránci- gálták” az előadásra? Van-e ideje? Fontosabb-e, ami „meglépésre” ingerli, mini az, ami tartóztatja? Megannyi kérdés. Valameny- nyi az életmód egészében fogalmazódik meg. Es ott is nyer feleletet. Közművelődésünk nagy adóssága — alapvető adósságai —, hogy az életmód és művelődés összefüggéseit csupán általánosságokban vizsgálta. Tavaly zajlottak (persze, különösebb „zaj” nélküli) a közművelődési határozatok teljesítését vizsgáló, értékelő tanácskozások községi, járási, városi párt- és tanácsi szerveknél. Mindenről szó van ezekben — a ‘hibákat sem hallgatva el —, az egészből mégsem derül ki: hol is tartunk a közművelődés megújulásában? Mennyire szolgálja az életmód alakuláséit, egyáltalán mennyiben összehangolt életünk művelődése a művelődés életével? Mik a főbb gondok, melyek megoldása nélkül nincs előrelépés? Egyes tájak, községek adottságai milyenek? Vagyis a közművelődést nem az életmód részeként, eszközeként vizsgáltuk (bár mindez szavakban elhangzott), hanem inkább önmagában. Ezért nehéz lemérni, hol .tartunk. Az elemzések általában addig jutnak el, hogy „történtek előbbre lépések”, „fejlődés mutatkozik", a gazdaságvezetők és tanácsvezetők „hozzáállása javult” stb. Mindez igaz. A kérdésben azonban itt korántsem állhatunk meg. Mert nem pusztán a fejlődé általános érzékelése a dolgunk. Sokkal inkább a fejlődés konkrét lehetőségeinek és megvalósulásainak vlzsgálása! A kérdés lényege tehát áz: egy- egy település közművelődése a helyi adottságok, erőforrások arányában fejlődött-e? Ami lett, megfelel-e annak, ami lehetett volna?! Nem kell sietnünk a közművelődés megújításában, élethez és személyiséghez Igazításában. Évtizedes programot jelöl meg az erre vonatkozó párthatározat.-De mér az első lépteknél sem késlekedhetünk abban: igazi ösvényen induljunk! Mondhatnám, az élet lábnyomait kitapintva szegődjön az ember útitársává a művelődés. Haladjon ütemes lépéstartásban vele, akár gyorsulni, akár lassúbbodni kényszerül. A legfontosabb, hogy mindig serkentse az embert. B. 0. Igazolatlan horga Imre segédmunkát aznap ugyanúgy ébredt, ahogy évek óta szokott. Félálomban hallotta, ahogy felesége odakint a konyhában a kis gáztűzhely körül matat, felteszi a gyereknek a tejet és magának az elmaradhatatlan kávét. Kikelt az ágyból, belebújt papucsába és megengedte a vízcsapot a fürdőben, hogy mire borotválkozni kezd, langyosabb legyen a víz. Ilyenkor a gáztűzhely mindkét lángja foglalt. Pedig meleg vízben tokkal jobb lenne borotválkozni, de az asz- szonynak mindig ilyenkor kell reggelit készíteni. Ahogy borotválkozott, többször magszagolta a habot, és úgy érezte, hogy arcától a hab is átveszi a marógépekről lesikló vasszeletek édeskés szagát. Amikor elkészült, jó erősen bedörzsölte bőrét Pitralonnal és öltözni kezdett. Még egyszer megnézte, fel van-e húzva a csörgőóra, nehogy a fia elaludjon, ha már ők nincsenek itthon, és elkéssen az iskolából. Leült az ágy szélére, azt figyelte, ahogy a gyerek erősszálú haja megtörik a párnán. Miközben zokniját húzta, arra gondolt, ideje volna már leszoktatni a gyereket arról, hogy nyolcéves korára még mindig üvegből igya a tejet reggelenként, amit a felesége odakénit, az ágy mellé. Dehát, ha neki így jobb, akkor hadd igya. Attól még ugyanolyan nagy gyerek. Meg aztán mi van abban, hog cumisüvegből issza a tejet? Az asszony ugyan sokat morgott érte, de 6 azt mondta; ha így esik jól. — Siess már, elkésünk — szólt be a felesége, de Korga nem mozdult az ágy széléről, s amikor a nő ideges, vékony hangján röviden megkérdezte, hogy nem jössz, 6 azt mondta, nem, majd elmegyek a későbbi busszal, még azzal is beérek. Az asszony értetlenül topogott még egy darabig az előszobában, s csak az ajtó csapódása jelezte, hogy elment. Korga felállt, kinyitotta a szekrényt, és kivett egy fehér inget, aztán nyakkendőt keresett hozzá. A nylonzsákot lehúzta szürke- csikós öltönyéről, és lassan öltözködni kezdett. Gondosan megkötötte nyakkendőjét, kifényesítette cipőjét, visszaült az ágy szélére és várta, hogy megszólaljon a vekker. Nem akarta előbb /elkölteni a gyereket. Késői gyerek volt. Már le is mondtak róla, hogy valaha is gyerekük szülessen, de aztán meglett a gyerek, nem könnyen, hiszen Kati akkor már negyvenéves elmúlt. Amikor a csörgőóra megszólalt, és a fid kinyitotta a szemét, először megijedt, mert megszokta már, hogy az apjáék reggeli műszakba járnak, és nincs otthon senki. De aztán, ahogy az apja mondta, ma nem kell iskolába menni, kiugrott az ágyból, hogy akkor megnézi a délelőtti tévéműsort. Korga Imre' akkurátusán meg- ágyazott, segített felöltözni a fiának a lepedők alól, a szekrényből elővett kétszáz forintot a dugi- pénzből, és elindultak a fiával kettesben a városba. Korga meg- mtilogatta a házakat, ahol valaha apjáék, nagyapjáék laktak, lementek a vízpartra, és figyelték, ahogy a sirályok lomha repüléssel kisérik a súlyos terhekkel megrakott uszályokat. Néha köveket dobtak a vízbe, hogy a felfröccsenő viz szikrát vetett a fényben. Megálltak a kirakatok előtt, végignézték a játékokat, és kiválasztottak egy sárga szinű autót. Megebédeltek a város fölé emelkedő, széljárta lépcsősor tetején épült étteremben. Korga megivott egy üveg sört, a fia pedig megkérdezte, hogy ihat-e még egy kólát. —r Persze. Miért ne? — mondta Korga ugyanúgy, amikor a második üveg is kiürült. Délután moziban voltak, és még hazafelé is azt beszélték, hogy milyen szép színű volt a tenger. Este boldogan aludtak, és az összetolt ágyon kinyújtották karjukat, hogy rossz álom esetén megérintsék egymás kezét. De nem álmodtak rosszat. Korga frissen ébredt, csak amikor vas öltözőszekrényébe beakasztotta ruháját, akkor fogta el valami szorongás: mit fog mondani a művezetőnek? Hol volt? A csarnok felé tartva még úgy gondolta, talán az lenne a legjobb, ha azt mondaná, hogy tegnap berúgott, és azért nem akart bejönni, nehogy a gépek főzött járva valami baleset történjék. Igen ez lesz a legjobb, döntötte el. Hiszen volt már ilyen eset, és a művezető utólag szabadságot Íratott ki arra a napra. Ezt kell mondani, ezt kell — hajtogatta magában, amikor belépett a csarnokba, de ahogy a bajuszos, nagydarab művezető előtt állt, csak annyi jött ki belőle. — Sétáltunk... A fiammal sétáltunk, és jó volt... — Na és mit gondol, Korga szaki, ha a gyárban egyszerre mindenkinek eszébe jutna, hogy sétálni akar a kisfiával, akkor mi lenne? — kérdezte mély, dallamos hangján a művezető. — Nem tudom, kérem. Korga Imrének egynapi igazolatlan hiányzás miatt elvonták az évi nyereségét. Amikor ez kiderült, az asszony ordítozott vele a konyhában. Azt kiabálta, hogy nem elég neki az első műszak, itt vagytok utána a nyakamon, a főzéssel, a mosással az alsógatyáitokkal. Korga Imre semmit nem szólt. Este lement a kocsmába és sört ivott. Másnap zúgó fejjel ébredt, de pontosan ért be a munkahelyére, időben blokkolt, és rendesen elvégezte egész napi munkáját. SalfoUiF András