Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-07 / 106. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰVÉSZET

NAGY LÁSZLÓ:

Májusi rózsa

Elvette tőlem a lángot, szivénél gyermek érik, járja a bánya-világot, kormos a lába térdig.

Fürgén csak két szeme győz a síkon, meredek dombon. Nehézkességével ő a földön lépkedő sólyom.

Éjjelek, nappalok jönnek, jajgat s mosolyog, mintha ölében lenne a földnek minden öröméj kínja.

Sápadt az asszonyka, már a gyermekért csatáz nyíltan, megveti azt, aki szánja, szóljatok hozzá vígan.

/ Kínjai tornyát sikítva dönti, he^eljön az óra, s akkor világra virít a legszebb májusi rózsa.

• Kass János illusztrációja Nagy László Májusi rózsa című verséhez.

KISS DÉNES) ANTALFY ISTVÁN:

Aszályos arc Miért, Anyám?

Arcával nem kínál anyám mosolya cserepesre száradt Vak titkait sugdossa rám életnek halálnak

Hová tetted kis köténykédet, s a kötőtűidet?.És a kávéd miért nem iszod meg, Anyám? Miért vagy láthatatlan árnyék?

Már tudom szent cslpkebokor ami örökre eltakarja mikor jöllobban vakítón ahogy sohasem akarta

Hol vannak bütykeidtől torzult picinyke cipőid? Mit ettél, hogy nem vagy többé soha éhes? Miért, Anyám, s jaj, hova lettél?

önképzés hivatása

Napjainkban már közhelyszámba megy a

megállapítás: a tudásanyag Jelentős része, amelyet blrtok- lunk, néhány év alatt elavul, hasonlíthatatlanul gyorsabb a „fe- leződési Ideje", mint például a fizikából jól Ismert rádiumnak. A kor viszont állandóan új, egyben magasabb követelményeket állít elénk — ezeknek megfelelni pedig állandó értékcsökkenéssel küzdő tudásanyaggal rendelkezve aligha lehetséges. Korparancs ■ tehát az úgynevezett permanens továbbképzés igénye és szükségessége, ami elől nem térhetünk ki következmények nélkül. Ha mégis megtesszük. ez kettős hátrány. Hiszen tagadhatatlanul lépéshátrányba kerül az a munkahely, közösség, ahol a dolgozók többsége nem rendelkezik az állandó megújulás készségével és igényével — ám hendikep-helyzetbe sodródik a képzését elhanyagoló egyén is am- biciózusabb társaival . szemben, hiszen élete beszűkül, tudásanyaga elsorvad, devalválódik, így 5 maga egyre inkább képtelen lesz a bonyolultabb feladatok megoldására; kivész belőle a kezdeményezés és megcsappan a képzelőere,1e.

Vessük mindjárt közbe; nagyon sokan fölismerik napjainkban a képzésben, továbbképzésben rejlő hatalmas energiatartalékokat. és élnek az adott lehetőségekkel. Tanulnak, képzik magukat. mulasztásokat pótolnak be. új ismereteket szereznek a különböző iskolai tagozatokon, tanfolyamokon. kurzusokon, tehát a szervezett oktatás különböző fórumain.

Ám az Is tény, hogy a hangsúly — még a tömegkommunikációs fórumokon is — az iskolaszerű oktatásra, tanulásra esik, és nagyon keveset beszélünk az önképzés fontosságáról. Hiszen nyilvánvaló, hogy az önképzés az Ismeretszerzésnek olyan foka, amelyre a közép- és felsőfokú szellemi vagy mesterségbeli képzettség grádicsain át lehet eljutni. Lehetőségeivel tehát elsősorban azoknak kell élniük, akik rendelkeznek a szilárd tudásalapokkal, s akik önállóan, pedagógusi segítség nélkül is el tudnak igazodni a birtokolni kívánt új ismeretanyag útvesztőibe#.

S ha közelebbről vizsgáljuk e jelenségkört, már a konkrét tapasztalatszerzés első fázisaiban elgondolkodtató tanulságokra bukkanhatunk, Például arra, hogy a véltnél is nagyobb néha egyes emberekben az önelégültség, a kényelmesség, a rutin tisztélete és kedveltsége, az újtól való húzó- dozás.

Mert vajon nem az önképzés hiányával függ össze sok vonatkozásban, hogy egyes Idősebb pedagógusoknál a Nyugat első generációjánál fejeződik be a magyar költészet? Vagy Móricz munkásságával a hazai prózairodalom? Vajon ha ezek a különben képzett és nagyon tiszteletreméltó emberek annak Idején többet törődtek volna önművelésükkel. ha fejlesztették volna magukban az állandó érdeklődés, a folyamatos ~ odafigyelés ambícióját — akkor Is itt tartanának ízlésben, metodikában, tudásanyagban? Aligha: jóval előbbre.

tehát jóval közelebb a .realitáshoz, a mai Igényekhez és követelményekhez. Ennek ők éppúgy nagy hasznát vennék, mint az iskolai oktatás folyamata.

De vehetünk más területről is példát: néha riasztó ellentmondás tapasztalható egyes műszaki szakemberek konkrét szakmai fölkészültsége és az általuk alkalmazott munkaszervezési módszerek között. Előbbi esetleg európai. színvonalú, az utóbbi pedig egy harminc-negyven év előtti „kóeeráj” követelményeinek is aligha felelne meg. Aztán: akadnak agrárértelmiségiek, akik elzárkóznak az általános műveltség kínálta tanulási-ibefogadásl- formálódási lehetőségek elől. Szakmai munkájukba temetkeznek. hobbijaik, kedvteléseik is messze esnek olykor a kulturálódási igényektől.

Szándékosan idéztünk egymás mellé szélsőséges emberi maga- tartásmodelleket. Azt szerettük volna érzékeltetni^ hogy az önképzés nem csupán sürgető igény és követelmény, hanem több irányú és szempontú cselekvési lehetőség is az egyén számára, nem szűkíthető le tehát — bár sokan akaratlanul is erre tesznek a maguk gyakorlatában kísérletet — a szakmai önképzés folyamatára, mert ennél többről van szó: a politikai továbbképzés szükségességéről. csakúgy. mint az általános műveltség állandó bővítéséről,. megújításáról.

Kétségkívül fontos, hogy valaki Jól, sőt minél Jobban értsen hivatásához. Ám az élet olykor riasztó példákat produkál , arra vonatkozóan is, hová vezéfhet a politikai ismeretanyag beszűkülése, elavulása — hatására mint bizonytalanodnak el egyébként kiválóan képzett és felkészült emberek, egyszerűen azért, mert elhanyagolják politikai önképzésüket, így képtelenek felmérni döntéseik, intézkedéseik emberi, társadalmi hatásait.

Aminthogy sajnálatos olykor azt is tapasztalni, miként lesznek „szakbarbárrá” hasznos, tevékeny, a szakmájukért élő-haló emberek, pusztán annak következtében, mert érdeklődésük, ismeretszerzésük egyoldalúvá válik, horizontjuk beszűkül, életük elszegényedik a kulturális-művészeti inspirációk hiányában. Ráadásul kapcsolataik is szimplifi- kálódnak. lévén, hogy szakmai bezárkózottságukban aligha tudnak olyanokkal szót érteni, akik náluk egyetemesebb érdeklődésűek és fölkészültségűek.

Az önképzés nemcsak társadalmi igény, de — belső tartás, igényesség ügye-dolga is. Az egyénnek olyanná kell formálnia önmagát, hogy állandóan készen álljon az új ismeretek befogadására. hogy csakis az állandó önképzéssel tudja elképzelni mindennapjait. Hiszen itt — formális értelemben — nincs vizsga. Itt nem egy bizottság hanem önmagunk — és természetesen az élet követelményei — előtt vizsgázunk nap mint nap. Szocialista emberré formálódásunknak ez is egyik — fontos — alkotóeleme.

P. Z.

Egy háziasszony ecsettel

fii egy negyvennyolc éves asz- szony Kápolnásnyéken aki egyszer arra ébredt, hogy festeni szeretne. Még nem tudta pontosan, hogyan is csinálják az „Igaziak"; tárlaton, kiállításon életében nem volt; de olyan élénken élt benne a 'kívánság, hogy arra kérte férjét, 'hozna néki egy kis festménymaradékot, mely úgy Is a szemétbe kerülne, A férje munkahelyén a hulladékból ösz- szecsurgatott kis edénykékbe maradékfestéket, s hazavitte az asz- szonyának.

Ez jó néhány évvel ezelőtt történt, de Orisekné Farsang Erzsébet, akkor már elmúlt harminc esztendős. Képzeletében élénken élt minden, amit meg szeretett volna festeni.

A táj, a szülőföld szelíd dombjai, az ismerős emberek, a szőlőt kapálgató öregember, a. páz- méndi pincékből vidáman hazafelé tartó, ölelkező, daloló cimborák, az utcák, az udvarok, a konyha: életének színtere mindez.

n □ □

De hát hova Is fessen? S egyáltalán mire ' szoktak és mivel festeni az „igaziak"? Mindez különösebben nem is foglalkoztatta Orlseknét. Kinyitotta a konyhakredenc ajtaját, s annak belső lapjára „alkotta" művelt.

Maga sem volt elégedett ezekkel a próbálkozásokkal, ügyetlen volt még a keze, az anyag sehogy sem akart engedelmeskedni, a színek is halványabbak voltak, mint ahogy kinyíltak'a szívében. Mikor a konyhakredenc ajtaja betelt, festeni kezdett a szekrényajtóra.

És lám, lassan-lassan a térdelve, görnyedve alkotott „művekben" feltűnik a mostani festményeire annyira jellemző Udeség, báj; a részletek szépsége. És megtalálta a tém$t is, az igazit — amelyet szűkebb környezete sugall. Megtörtént hát a „varázslat”.

Kápolnásnyéki házának falát azóta elborítják a kisméretű táblácskák. Mindegyik egy-egy költemény. Egyszerű és tiszta. Falujában egyszer kiállították a művelt, a megyei festők műveinek társaságában, I betévedt oda három falusi asszony is: a buszra várva bekíváncsiskodtak.

— De gyönyörűi — kiáltott fel az egyik és közelebb hajolt. — Na nézd csak! A Vörösmarty- présház... (a közeli dombokon van a költő egykori présháza.) Ez meg itt a ml falunk, Pázmándl Még közelebb lépett, s kibetűzte az aláírást Is: Orisekné Farsang Erzsébet.

— Hát ez meg a mi Bözsink ‘ — mondta, s mivel nagyon szépnek találta a képeket, körülnézett; szemügyre véve a többi műalkotást Is.

Mivel falubelijének a művészete egyszerű és tiszta, mint maga a természet, szívébe fogadta a többit is; nem kételkedve abban, hogy a csupa meleg színeket sugárzó festmény valóban a közeli falu, Nadap, noha egyetlen ecsetvonás sem örökítette meg a tájat, — mert hittek már a művészetben, ha sok dolgot nem is értettek még egészen.

□ □ □

A ház, amelyben Kápolnásnyéken lakik, nyáron csupavirág ud- varú, szép, díszes, fedett kút áll a növények között. Hátul, a baromfiudvarban tyúkok kapírgál- nak, azon túl már a kert húzódik. már sok munkát, elfoglaltságot adva a ház asszonyának.

— Kinek van ideje nyáron festeni!

Csak , vázlatokra, , emlékképek rögzítésére telik az idejéből. Téli festő, téli vasárnapi festő, egy- egy tél után megszaporodnak a kis méretű táblák a szoba falán.

Valami csodás, varázslatos szépség és egyszerűség árad minden képéből. Valami egészen külön világ az övé. Minden, amit lát, egy belső szűrőn, keresetül alkotássá lényegül keze nyomán.

Soha nem tanult festeni. Hiszen hol is? A pázmándl elemi Iskolában talán?

— Egyszer elvitték a rajzaimat, hogy kiállítsák, de soha nem hallottam felőlük aztán.

Ellátja a háztartást, a férjet, aki hű segítője, bírálója is egyben. És fest. Ha szüksége van rá „modellt” szerez, fűzfaágat, nyírfagallyat, tüzet rak a szabadban, a „Disznóölés" című képhez.

— Segített valaki?

— Eleinte nem. Egy véletlen folytán megismertem Bőd László festőművészt. Megnézte a képeimet, aztán visszajött, hozott festéket, meg ecseteket. Segített.

□ □ □

Szobája falán ott láttam egy képet. Egyszerű és ragyogó színekkel, mint amilyen egyszerű az az árkádos ház is, Zebegényben.

— Amikor megtudtam, hogy ugyanezt a házat Szőnyl is lefestette, megijedtem. Pedig nem is láttam azt a képet, sohasem.

Sok képet nem látott még, de mindent gyorsan pótolni szeretne. Elkezdett hát kiállításokra járni. A férje hordja kis kocsijukkal mindenfelé, megadással; s egy kis büszkeséggel. \

A kápolnásnyéki új óvoda társadalmi összefogással épült. Orisekné egy képet festett a gyerekeknek. Á címe: Sárkányeregetés.

Mostanában meseképeket fest. Vonzza az „elvarázsolt" világ. A Jancsi és Juliska, a Meseország ... Üt Tündérországba,

Hol vannak már az első képek, az asztalos férj alkotta fakeretekben? Elhordták, elvitték, mert híre lassan messzire Jutott. Ott

• Nagyanyó fecskéi.

I A klsbiró.

vannak a képtárak, irodák, gyűjtők lakásának falán.

A naiv festők kecskeméti kamarakiállításán már ott van néhány az újabbak közül, amelyek a téli „varázslatban" születtek.

Balázs Katalin

Katona József Karacséknál

Katona József örökbecsű drámájának, a Bánk bánnak a születési helye és körülményei bizonyára széles körű érdeklődést váltanak ki úgy a színházlátogató közönség, mint a tanuló ifjúság, sőt az irodalom után érdeklődő nagyközönség körében egyaránt Mivel ezek az események Katona szűkebb pátriájában sem ismertek eléggé, a költő emlékének is tartozunk ezek ismertetésével

A budapesti Rákóczi útról nyílik a Szentkirályi utca — a múlt század elején még Ősz utcának hívták —, a 23-as számú házon a következő feliratú emléktáblát elolvashatjuk: „Itt állott Karacs Ferenc rézmetsző háza, ahol Katona József 1811-ben és 1813- ban lakott."

Karacsék háza a korabeli írók, színészek és művészek egyik mindennapos találkahelye volt Virág Benedek Karacs tuscutó- numnak nevezete; Déryné a legújabb szerepeit eldicsekedni járt oda „Karacs néninek", akinek az első irodalmi szereplése hosszú évekre nyúló tol'lcsatát váltott ki, vitatva azt hogy szabad-e nőnek egyáltalán írnia! Gyakori vendégek voltak e háznál: Fáy András, Vörösmarty, a Kisjalu- dyak, Kazinczy, Garay, Virág Benedek, Kultsár István. Katona József joghallgatóként lakott Karacsék pesti házában, s ott írta a Jeruzsálem pusztulását és a Bánk bán egyes részelt. Leányuk, Karacs Teréz — a magyar nőnevelés egyik úttörője — visz- szaemlékezéselben így ír Katona Józsefről:

„Szülőim,/ mintha csak személyes ügyök lett volna a közművelődés előmozdítása, a tehetségeknek, mikor azoknak szükségük volt, mindig szívesen nyújtottak kezet... Katonáról pici koromból mit sem mondhatok, ő nem festett le, s az 6 pecsétviaszát nem törtem el, de annál többet tudok róla emlegetésből. Élt-halt a színészetért, s már igen ifjú korában színdarabok Írásával s többeknek átdolgozásával foglalkozott. Bánk bánját is a Karacs háznál irta, miről az is tanúskodik, hogy a fellelkesült Írók és ifjak Bánk bán előadása után eljöttek hozzánk (anyám még akkor élt), megbámulni azon egyszerű, festetten asztalkát, melyen egykor több színdarabját megíró Katona József. Ugyancsak erről kézzelfoghatóan tanúskodik az, hogy a Jeruzsálem pusztulása című színdarabját kéziratban anyámnak adta, mely hatvanhárom évig birtokunkban volt...

... Katona József apja, tisztességes kecskeméti iparos, egy

napon betoppan szülőimhez, körülbelül 1312-ben. Illendő köszönés után elég nyersen kérdé;

— Lakik itt egy Katona József nevű korhely?

Anyám sejtve, kivel van dolga, azt feleié:

— Katona József, egy becsületes ifjú, igen, itt lakik.

— Én vagyok az atyja, mint hallom, beállt komédiásnak.

— Játszik néha, de nem színész. Ű szorgalmasan tanul.

Ezután kénytelen volt anyám tudatni a zúgolódó apával, hogy Józsi éppen ez este is működik a színpadon, s békitőleg rábeszélő az öreget, hogy menjen el vele a színházba, és Saját maga győződjék meg, hogy nem komédiás, s nem kötélen ugrál az 6 Józsija. A Szerelem gyermekét vagy Talált gyermeket adták, (a darab címét nem tudom biztosan) Kotze búétól, Verseghy fordításában. Katona a címszerepet jótszia, hatásosan. Az öreg Katona el- érzékenyülve fordult a mellette ülő anyámhoz:

— Hol tanulta ez a fiú ezt? bizony magamat is megrikat.

— Ugye nem komédiás? — szála anyám.

— Látom, hogy nem az, de azért csak jöjjön ő hazai És indult, hogy azonnal megy fel a színpadra. Anyám tudatván vele, hogy a darab végezetéig nem beszélhet a fiával, és megígérte neki, hogy mihelyt lehet, azonnal /elkíséri hozzá anyám. 'És úgy történt, az öreget szívesen fogadták az atyám által előre értesített színészek, s meghivatott fiával együtt a közeli Aranykéz vacsoráiéba egy pohár borra, de melyet nem engedett, hogy más fizesse ki. Fiát aztán jól lehordta, s értésére adta, hogy a színészkedés helyett lásson a kenyeret adó tudományokhoz...

... Én halála előtt néhány hóval láttam utoljára, talán 1829- ben. Már nagy lány voltam. Jól emlékszem alakjára, még öltözetére is, mivel feltűnt előttem, hogy egy vidéki város hivatalnoka egészen a legújabb szabású és színű öltözéket vitelé: az ezen időben divatos sötét-barna kvek- kert, sárga ércgombokkal Nem szép, de igen nyájas kifejezésü arca volt. Nálunk volt többekkel ebéden, a mindig jobban fejlődő irodalom, a színészet volt a beszélgetés fő tárgya. Az őt Írói működésre sürgetőknek Így felelt:

— Engem a /iúi kötelesség ezen kenyeret nem hozó pályáról száműzött."

Karacs Zslgmond