Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-06 / 105. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1978. május 6. Dél-afrikai invázió Angola ellen események .%■ " sorokban BUDAPEST __________________ P énteken befejeződtek a Ma­gyar Népköztársaság és az Osztrák Köztársaság közötti ví­zumkényszer megszüntetésére irá­nyuló szakértőig tárgyalások. A tárgyalások eredményeként a küldöttségek megállapodtak a kö­tendő egyezmény tervezetében, amelyet magyar részről dr. Gresz- náryk Pál, a Külügyminisztérium konzuli főosztályának vezetője, osztrák részről dr. Norbert Lin- hart rendkívüli követ és megha­talmazott miniszter parafáit. Az egyezmény aláírására és hatályba lépésére későbbi időpontban ke­rül sor. MOSZKVA ______________ P énteken munkalátogatásra Moszkvába érkezett Lubomir Strougál Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottsága elnökségének tagja, csehszlovák miniszterelnök. A vendéget Alek- szej Koszigin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnöke'fogadta. MADRID Több mint ötvenen sebesültek meg tegnap Madridban, amikor a csúcsforgalmi órákban a metró egyik hatkocsis szerelvénye kisik­lott. Képünkön: mentik a sérül­teket. BELGRAD Rendszeres légijárat nyílt Pe­king és Belgrád között. A kínai légiforgalmi társaság első gépe csütörtök délután érkezett meg a jugoszláv fővárosba — fedélze­tén a kínai politikai és kulturális élet számos tekintélyes személyi­ségével. Egyelőre hetente egyf szer közlekednek a gépek a két főváros között, az ősszel azon­ban a jugoszláv JAT légitársaság gépei is bekapcsolódnak a forga­lomba. s heti két járat lesz. ÜJ-DELHI ___________________ P énteken Űj-Delhiben az Indiai Legfelsőbb Bíróság utasítására le­tartóztatták Szandzsai Gandhit, Indira Gandhi volt miniszterel­nök fiát. Szandzsai Gandhit — mint hírül adtuk — március vé­gén állították bíróság elé azzal a váddal, hogy még a rendkívüli állapot alatt megsemmisített egy filmet, amely anyja politikáját bírálta. Eddig (óvadék ellenében) szabadlábon védekezhetett, letar­tóztatását most azzal indokolták, hogy hamis vallomásra igyeke­zett rábírni a tanúkat. HANOI Ligeti Lászlónak, a SZOT al- elnökének vezetésével pénteken Hanoiba érkezett a magyar- kül­döttség. amely részt vesz a viet­nami szakszervezetek május 8-án megnyíló IV. kongresszusán. NYUGAT-BERLIN Pénteken Nyugat-Berlinbe ér kezett Clifford Alexander ameri­kai hadseregügyi miniszter. A miniszter — aki szombaton meg­tekinti a három nyugati hatalom katonai díszszemléjét, amelyet az NDK államhatárai közvetlen kö­zelében, a Brandenburgi kapu­hoz vezető útvonalon tartanak — kijelentette, hogy látogatásának célja „az Egyesült Államok nyu­gat-berlini jelenlétének demonst­rálása”. KOPPENHÁGA Félnapos sztrájkot tartott pén­teken mintegy 3000 dán halász a Balti-tenger halászati vizeire vo­natkozó legutóbbi rendelkezések miatt. A halászok jövedelme az utóbbi időben 40 százalékkal csökkent a halállomány megvé­dése érdekében hozott intézkedé­sek miatt. A tengerre kivonult több mint 500 dán halászhajó megbénította több kikötő forgal­mát, mivel lehetetlenné tette a hajó- és k<^nprorgalmat. A dán halászok iránti együttérzés jeléül nyugatnémet halászok is beje­lentettek munkabeszüntetésüket. MEXIKÓVÁROS A mexikói szövetségi választási bizottság egyhangúlag úgy dön­tött, hogy felveszi a Mexikói Kómmunista Pártot az országban’ 1979-ben tartandó általános vá­lasztásokon induló pártok listá­jára. A fajüldöző dél-afrikai rend­szer csapatai csütörtökön agresz- sziós támadást hajtottak végre Angola területei ellen. Hírügy­nökségi jelentések szerint az ak­cióban több száz páncélozott jár­mű, valamint ejtőernyős alakula­tok és vadászbombázók vettek részt. A támadás célpontja — jelen­tette az ANGOP angolai hírügy­nökség — a Huila tartománybeli Cassinga bányaváros 250 kilomé­terre északra a dél-afrikai meg­szállás alatti Namíbia és Angola határától. A dél-afrikai légierő vadászbombázói több bevetésben bombázták a városban levő na- míbial menekülttábort, majd ej­tőernyősöket dobtak le a terepre. Az angolai fegyveres erők felvet­Az egy hete lezajlott katonai államcsíny után Afganisztánban normalizálódott a helyzet, s im­már tisztán láthatók a véres for­dulatot kiváltó okok, és az új rendszer politikai színezete is. Az államcsíny során életét vesztett Mohammed Daud volt államfő: despotikus rendszerét ugyanazok a fiatal katonatisztek számolták fel. akik 1973-ban megdöntötték a monarchiát. Ügy vélvén akko­riban, hogy soraikban nem akad elegendő politikai tekintéllyel rendelkező vezető, a haladó né­zetű tisztek az elűzött uralkodó rokonát, az addig tíz éven át kormányfői tisztet betöltő Daudot juttatták hozzá a köztársasági el­nöki poszthoz. Daud azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Rövid idő alatt a személyi uralom rend­szerét építette ki, s a továbbiak­ban csak ímmel-ámmal kezdte el azoknak az égetően időszerű tár­sadalmi-gazdasági reformoknak a bevezetését, amelyek mellett el­kötelezte magát a hatalomrase- gítőinek. Pedig a minden szem­pontból rendkívül elmaradott, fél- feudális állapotok közt vegetáló Robert Bergland, a Carter- kormány mezőgazdasági minisz­tere (politikai tiszte előtt farmer) szombaton európai körútra indul, amelyen túlnyomórészt szocia­lista országokat, egyebek között a Szovjetuniót, -Lengyelországot, Romániát keresi fel, majd dr. Romány Pál mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter meghívá­sára négy napot tölt hazánkban. Robert Bergland az MTI was­hingtoni tudósítójának adott nyi­latkozatában hangoztatta: A bu­dapesti megbeszélésektől azt vá­rom, hogy megismerjük: hosz- szabb távra milyen tervei, szük­ségletei vannak a magyar gazda­ságnak — s milyen szerepe lehet ezekben a tervekben amerikai vállalatoknak. Személyesen, el­ső kézből szeretnék tapasztala­tokat szerezni — mint mezőgaz­dász, s mint érdeklődő magán­T,gyeidre csak találgatni lehet, hogy mi lesz a szaúd-arábiai Taif- ban ma kezdődő OPEC-taríácsko- zás végeredménye. Az minden-, esetre már, most tény, hogy Wa­shington időben — Blumenthal •pénzügyminiszter révén .legalább egy héttel a találkozó előtt — figyelmeztette a kőoiajexportáló országok ' szervezetének 13 tag­államát: óvakodjanak az olajár emelésétől és a „dollár iránti hű­ség" megszegésétől. Az olajminiszterek ezúttal ugyanis elsősorban azért ülnek össze, hagy a dollár ügyében döntsenek. Az amerikai valuta zuhanásszerű értékcsökkenése, az ebből eredő hatalmas veszteségek miatt a szervezet több tagállama azt követeli, hogy az olaj árát ezentúl ne az amerikai, hanem valamelyik másik nyugati valu­tában, vagy „valutacsoportban” rögzítsék. És okkal: az árfolyam- esés óvatosabb becslések szerint mintegy 14 milliárd, mások sze­rint viszont legalább húszmilliárd dolláros veszteséget okozott a szervezet tagállamainak. Ennek ellenére — mutatnak rá a megfigyelők — nem valószínű, hogy az olajexportáló országok határozott lépésre szánják el ma­gukat. A politikai arculatukat, társadalmi-gazdasági céljaikat te­kintve egymástól nagyon is kü­ték a harcot a betolakodókkal — közölte az ANGOP. A dél-afrikai fajüldöző rezsim hadügyminisztere, Pieter Botha csütörtökön este megerősítette az Angola ellen intézett támadást „korlátozott jellegű hadművelet/ nek” minősítve azt. Nyilatkozatában Bofiha azt han­goztatta, hogy az angolai behato­lás kizáróig a SWAPO (délnyu­gat-afrikai népi szervezet, a na- míbiai nép felszabadító harcot folytató nemzetközileg elismert törvényes képviselője) angolai tá­maszpontjai ellen irányult. Amint a hadügyminiszter nyilatkozatá­ból kitűnik, a johannesburgi kor­mány az Angolai Népi Köztársa­ság területén végrehajtott akciót megtorlásnak szánta, válaszul ar­országbam éppen e reformok ér­dekében hajtották végre a for­dulatot a katonatisztek. Daudban azonban mélységesen csalódniok kellett, s ennek Záróakkordja volt a múlt heti államcsíny. A hatalomátvétel vezetője, Ab­dul Kader ezredes első nyilatko­zatában rámutatott: „Az 1973-as forradalom nem teljesítette az afgán nép elvárásait, a miénk teljesíteni fogja.” Azt is hangoz­tatta, hogy a fordulattal véget vetettek az arisztokrácia és a feu­dális réteg uralmának. Az új kormányzat első intézkedései alá­támasztják azt, hogy a haladás és a demokrácia irányába fordít tették az ország kormánykerekét. A.z új neve — Afganisztáni De­mokratikus Köztársaság — is utal erre, de nemcsak ez. Az ál­lamcsíny vezetője megelégedett a honvédelmi miniszteri tárcával, s az elnöki posztot átengedte egy haladó nézetű civil politikusnak, Nur Mohammed Tarakinak, a'ki egyenesen a börtönből érkezett. Az új kormányzat első rendelete kimondta a bukott Nadir-di- nasztia tetemes vagyonának tel­jes államosítását. ember egyaránt. Bizonyos va­gyok benne, hogy — az eddigi együttműködés talaján — még szélesebb körű, szívélyes, baráti kapcsolatok alakulnak majd ki Budapesten. Látogatásom egyik fontos célja éppen az, hogy fel­mérjük: a hagyományos magyar exportcikkek, mint például a húskészítmények mellett, milyen más magyar termékek lennének alkalmasak az amerikai piac szá­mára — így a mezőgazdasági cikkeken túl ipari gyártmányok is.,” E vonatkozásban a minisz­ter elmondotta’: a kormány, azon belül a mezőgazdasági tárca amellett van, hogy töröljék el az Egyesült Államok és a szocialista országok kereskedelmét, hitel- kapcsolatait politikai okokból akadályozó amerikai kötöttsége­ket. tiiirbözö tagállamok már jóval a tanácskozás előtt három csoport­ra oszlottak. Az egyik ilyen cso­port az igen befolyásos Szaúd- Arábia vezetésével keményen vé­delmezi a dollárt, bízik Washing­ton dollármentő akcióiban. Ennek fő oka az, hogy a csoport tagjait nem érinti annyira d dollár ár­folyamesése, mint a többieket. A másik csoport, IrakKuvait, Lí­bia és Algéria — tehát a szerve­zet haladó tagállamai — a dollár ellen és az áremelésért lépnek fel, miközben a fejlődő országok­nak nyújtandó fokozottabb támo­gatást is sürgetik. A harmadik, mérsékelt csoport a középutat kö­veti: Venezuela és Irán egyelőre hivatalosan nem nyilatkozott a dollárkérdésben. Végül pádig ami Washingtont illeti, számára igen kellemetlen lenne, ha az OPEC a jövőben nem dollárban számítaná az olaj árát. Más szóval: az olajorszá- gok szakítása az amerikai valu­tával végképp megrendítené a bi­zalmat a dollár, mint a tőkés vi­lág első számú tartalékvalutája iránt. De hogy ez ne így történ­jék, arról Szaúd-Arábia gondos­kodik majd a taifi tanácskozá­son, az az ország, amelyet gazda­sági érdekeltségei miatt már amúgy is az USA 51. államaként emlegetnek. K. M. ra, hogy a Namíbia függetlensé­géért küzdő SWAPO gerillái fegyveres harcot vívnak Namíbia területén a dél-afrikai megszál­lók ellen. Az ENSZ-közgyűlés namíbiai rendkívüli ülésszaka alkalmából New Yorkban tartózkodó SWAPO-küldöttség szóvivője új­ságírók kérdésére elmondotta, hogy a hozzájuk eljutott infor­mációk szerint a dél-afrikai csa­patok „nagyarányú inváziót” haj­tottak végre Angola ellen. A washingtoni külügyminiszté­rium csütörtökön este nyilatko­zatban közölte: tudatta a dél­afrikai kormánnyal, hogy „hely­teleníti” az akciót és mélysége­sen aggódik annak következmé­nyei miatt. Külpolitikai síkon a kormány­folytatni kívánja a pozitív sem­legesség és az el nem kötelezett­ség politikáját, tovább ápolni Af­ganisztánnak a nagy északi szom­szédjához, a Szovjetunióhoz fűző­dő hagyományos barátságát. Ilyenformán elmondhatjuk, 'hogy minden szempontból pozitív elő­jelű változás zajlott le a közép­ázsiai országban. Olyan, amely minden bizonnyal . meg fogja gyorsítani az afgán nép társadal­mi és gazdasági felemelkedésének a folyamatát. Az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság kormánya felszólí­totta a lakosságot, hogy leplezze le az április 27-i forradalom el­lenségeit. A kabuli rádióban el­hangzott kormánynyilatkozat be­számolt arról, hogy az egész or­szágban normalizálódott a hely- zét. A közlemény megerősítette, hogy számos egyházi vezető tá­mogatásáról biztosította Afganisz­tán új kormányát. Csütörtökön egyébként “újabb ország, ezúttal a Jemeni NDK ismerte el az április 27-én ha­talomra jutott új afganisztáni rendszert. Morót ? Pénteken hajnalban ismeretlen telefonálók a belga hírügynökség brüsszeli szerkesztőségét egymást követő rövid időközökben három­szor a Corriere Della Sera milá­nói napilap római szerkesztősé­gét pedig egy ízben hívták fel te­lefonon, és közölték: Morót ki­végezték. Ä telefonálók a „Vörös Brigá­dok” az olasz kereszténydemok­rata pártelnök elrablóinak meg-, bízottaiként mutatkoztak be, és szó szerint a következőket mond­ták: „Közölni kívánjuk, hogy Al­do Morót a terhére írt cselekmé­nyek elkövetésében bűnösnek ta­lálták, s rögtön ezután kivégez­ték”. A kivégzés időpontját haj­nali 1 órában jelölték meg, de napját nem közölték. A belga hírügynökséget Düs­seldorfból, a Corriere Della Sera lomai szerkesztőségét íredig Lon­donból hívták fel. Nem tudni, hogy a bejelentés megfelel-e a valóságnak. Az üzenet szövegét eljuttatták az olasz rendőrség­nek. Rehabilitált kínai „kémek” Kilenc év után rehabilitálták annak a tömeges kémhisztériának 166 áldozatát, amely a Csilin tar­tományi Csamgcsun város optikai kutatóintézetében zajlott le a kul­turális forradalom idején. San Kuej-csang, a katonailag fontos intézet radikális párttitkára és igazgatója,^ tartományi pártbi­zottság akkori első titkárának bi­zalmasa gyors egymásutánban négy „kémhálózatot” fedezett fel az intézetben dolgozó tudósok és kutatók körében. A „vádirat” el­lenséges ügynöknek”, illetve „kémnek” nyilvánította a vezető szakemberek több mint nyolcvan százalékát. A ' tömegével letar­tóztatott tudósokat külön erre a célra létesített börtönben tartot­ták fogva és embertelenül'’meg­kínozták őket, hogy beismerő val­lomásokat csikarjanak ki belő­lük. A vizsgáló bizottság megállapí­totta, hogy a négy „kémhálózat” mind a 166 vádlottja teljesen ár­tatlan volt. A jelentés szerint a monstre „kémügy” kiagyalóját le­tartóztatták. Bergland nyilatkozata NEM TUDNI, IGAZ-E r NAPI KOMMENTÁR ' ^ ' • ' T~] Az OPEC-tanácskozás elé Balra át Afganisztánban Folyatódtak a szovjet-NSZK tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról.) tolmácsok voltak jelen, a két or­szág külügyminisztere — Gro- miko és Genscher — ezzel egy- időben külön megbeszélést foly­tatott egymással. Leonyid Brezsnyev kifejtette: ma a legfontosabb feladat az enyhülés megszilárdítása, a le­szerelés megvalósítása, a fegy­verkezési verseny megszüntetése, a világháborús fenyegetés kikü­szöbölése. Az SZKP KB főtit­kára rámutatott: síovjet véle­mény' szerint a fegyverkezés üte­me ma a világban meghaladja azoknak a lépéseknek az ütemét, amelyek a leszerelésre irányul­nak. Ezt az irányzatot amíg nem késő — meg kell állítani. A le­szerelés folyamatát állandóvá kell tenni és új impulzusokkal kell ösztönözni. A Szovjetunió és az NSZK álláspontja ebben az alapvető kérdésben nem tér el egymástól, mindketten a békére és az enyhülésre törekednek. Brezsnyev .kiemelte: egyetért Schmidt kancellárral, aki már több ízben kijelentette, hogy az enyhülésnek nincs ésszerű alter­natívája. Mint Klaus Bölling, bonni kormányszóvivő elmondotta. a szovjet—amerikai SALT-tárgya- lásokkal kapcsolatban Schmidt kancellár hangsúlyozta: országa, bár nem atomlhatalom és nem is kíván nukleáris fegyverek bir­tokába jutni, erősen érdekelt ab­ban, hogy a nagyhatalmak mi­előbb fontos haladást érjenek el e fegyverek korlátozása terén. Mint mondotta, kormánya kész részt venni minden olyan lépés­ben, amely valóban gyakorlati eredményeket hoz a haderők és fegyverzet csökkentése terén. A két államférfi megbeszélésén a leszerelési kérdésekről szólva röviden érintették a neutron- fegyver problémakörét is. Mint Leonyid Zamjatyin elmondotta, a szovjet álláspontot erről a kérdésről Brezsnyev már korábbi állásfoglalásaiban kifejtette. Schmidt kancellár válaszában ki­fejtette a NATO ismert állás­pontját a neutronfegyver kérdé­sében. A tárgyalásokon röviden érin­tették Nyugat-Berlin problémá­ját is. Mindkét szóvivő nyomaté­kosan leszögezte: az eddigi meg­beszéléseken ez a kérdés ’ nem 'szerepelt központi témaként. Nyikolaj Tyihonov. a Szovjet­unió Minisztertanácsának első elnökhelyettese és Nyikolaj Pa- tolicsev szovjet külkereskedelmi miniszter pénteken délután más­fél órás megbeszélést folytatott Bonniban Otto Lambsdorff gaz­dasági miniszterrel a két. or­szág kereskedelmi-gazdasági kapcsolatairól, a szombaton alá­írásra kerülő új. 25 évre szóló keretmegállapodásról. lA Szovjetunió és az NSZK kormányközi gazdasági bizottsá­ga szeptemberi moszkvai ülésjsza- kának előkészítéséről is szó volt a megbeszélésen. Ezen az ülés­szakon a többi között szó lesz arról, hogyan működhetnek közre az NSZK vállalatai a nyugat-szi­bériai iparvidék fejlesztésében, beleértve a tomszki olajfinomító felépítését. Szó volt a kompen­zációs kereskedelem fejlesztésére vonatkozó szovjet javaslatokról is. A nyugatnémet gazdasági mi­nisztérium szóvivője szerint az NSZK kormánya elvben nem el­lenzi az ilyen kereskedelem ki­bővítését, azonban csak bizonyos körülmények között tartja azt megvalósíthatónak, . különös te­kintettel a nyugatnémet gazda­ság strukturális sajátosságaira. Pénteken délben Bad Godes- bergben Leonyid Brezsnyev ebé­det adott Walter Scheel köz- társasági elnök és felesége tiszte­letére. Délután a gymnidhi kas­télyban az SZKP KB főtitkára és a bonni kormánykoalícióban részt vevő két párt elnöke. Willy Brandt (SPD) és Hans-Dietrich Genscher (FDP) találkozott. Szocialista országok részvétele a tavaszi BNV-n , v :( Folytatfág^pz:. 1 .j iQldalró labdái textilgépeikét, szerepelnek a ki­állításaikon klímatechnikai esz­közök, erőműberendezések, szer­számgépek, villanymotorok, ká­belek, hogy csak néhány fonto­sabb termékcsoportot említsünk. Jugoszláviából összesen 30 ki­állító érkezik. A fogorvosi beren­dezésektől a műszaki porceláno­kig, az univerzális esztergapadok­tól a számológépekig, a jármű­ipari alkatrészektől a szerszám­gépekig az ő standjaikon is egy sor érdekes újdonsággal találkoz­hatunk. Fentieken kívül igen sok jugoszláv cég lesz jelen infor­mációs irodával. Lengyelország kiállítóinak szá­ma 19. Az UNITRA irodagépe­ket, elektronikus elemeket, fény­forrásokat, a METALEXPORT szerszámgépeket állítik-i;- a MET­RÓN EX a műszeripar, a híradás- technika és a számítástechnika lengyel újdonságaival jelentkezik. A Német Demokratikus Köz­társaság 13 kiállító vállalata a nyomdaipartól a híradástechni­káig, szintén rendkívül sok új­donsággal ismerteti meg a láto­gatókat. Nagy érdeklődés előzi meg a Transportmaschinen Esport-Irriport haszonjármű-be­mutatóját. Románia „színeiben” az idei tavaszi BNV-n hét kiállító jele­nik meg. Láthatjuk egyebek kö­zött az AUTO—DACIA Diesel­motoros haszonjárműveit, az El.ÉCTRONUM számítástechnikai és adatfeldolgozó berendezéseit és az INDUSTRIAiLEXPORT kü­lönféle korszerű bányagépeit. ítélet a győri robbanás ügyében Befejeződött Győrött az április 17-e óta tartó tárgyalássorozat az 1978. január 4-i győri öntödei robbanás ügyében. A Győri Me­gyei Bíróság dr. Szabó Győző ta­nácsa pénteken ítéletet hirdetett a 9 ember halálát okozó bűnügy­ben. A bíróság halált okozó gon­datlan veszélyeztetés bűntette miatt marasztalta el Molnár Al­bert művezetőt, Hegyi Lajos üzemvezetőt, Bognár Ernő terme-, lési intézőségi osztályvezetőt és Kövecs Miklós főművezetőt. Ezért Molnár Albertét 3 év és 8 hónap. Hegyi Lajost két év és hat hónap, Bognár Ernőt ugyancsak két év és hat hónap, Kövecs Miklóst pe­dig egy év és hat hónap sza­badságvesztésre ítélte. Kövecs Miklós büntetésének végrehajtá­sát a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság az első három vádlottat/'négy-négy évre, a negyedrendű-7 vádlottat három évre foglalkozásának gyakorlásá­tól is eltiltotta. Az ítélethirdetés után az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és vé­dőik pedig enyhítésért fellebbez­tek. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT * Eltemették Aram Hacsaturjánt Magas rangú szovjet állami vezetők tisztelegtek Aram Hacsaturján’ a neves szovjet zeneszerző ravatalánál. Képünkön: Alekszej Koszigin miniszterelnök, és Pjotr Gyemicsev kulturális miniszter.

Next

/
Oldalképek
Tartalom