Petőfi Népe, 1978. május (33. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-18 / 115. szám

1978. május 18. • PETŐFI NÉPE • S

Helytörténet,

krónikaírás

A Bács-Kiskun megyei tanács művelődésügyi osztálya a hagyományoknak megfelelően az idén is meghirdeti a szokásos helytörténeti pályázatát, két kategóriában. Pályázni lehet olyan helytörténeti jellegű Írásos művekkel, melyek még nyomtatásban nem jelentek meg, és a témájuk valamilyen formában megyénkhez kapcsolódik.

Javasolt témakörök: a helyi pártszervek megalakulásának és tevékenységének története; a Tanács- köztársaság helyi hatalmi szerveinek tevékenysége; a. kommunista ifjúsági mozgalom kibontakozása; a helyi szakszervezeti csoportok, társadalmi egyesületek története; a szocialista építés gazdasági, társadalmi és kulturális eredményei; egy-egy település terület munkásmozgalmi vonatkozású emlékei; valamely intézmény (iskola, könyvtár, múzeum stb.) története; egyesületek, testületek, társadalmi szervek története; egy tetszés szerint kiválasztott üzem története az államosítás óta.

A krónikák kategóriájában az alábbi témákat javasolják :

Üzemek, termelőszövetkezetek, vagy egyéb munkahelyek írásos krónikája; Az_ egyes emberek és családok élete-sorsa a felszabadulás után; visszaemlékezések; veteránokkal való beszélgetések, feljegyzések.

Mindkét kategóriában négy-, három-, illetve kétezer forintos díjakat osztanak ki a legjobb pályamunkák szerzői között.. A pályázatra szánt műveket jeligésen 1978 november végéig kell beküldeni a kecskeméti levéltár címére.

Néprajzés nyelvjárásgyűjtés

Ugyancsak a megyei tanács művelődésügyi osztálya hirdeti meg az immár 26. néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázatot. Az idén ezzel elsősorban a földrajzi nevek gyűjtését kívánják szorgalmazni. Ezért azt javasolják a pályázóknak, hogy elsősorban egy tetszés szerint kiválasztott helység, vagy közigazgatási terület névanyagát gyűjtsék össze, illetve dolgozzák fel. Természetesen a szokásnak megfelelően más nyelvjárási és néprajzi tanulmány is beküldhető, 1978 augusztus végéig a kiskunhalasi múzeum címére. A legjobb munkákat három-, két-, illetve ezer forintos dijakkal jutalmazzák.

Német nemzetiségi népművészet

A Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége, a .fiépi Iparművészeti Tanács, és a Neue Zeitung szerkesztősége a 'szövetség közelgő V. kongresszusai tiszteletére pályázatot hirdet.' Ennek célja: a magyarországi német nemzetiség népművészetének, hagyományainak felkutatása, összegyűjtése és megőrzése. A legértékesebb régi tárgyakat és új alkotásokat az ötödik kongresszus tiszteletére rendezett csoportos kiállításon bemutatják majd.

A hagyományőrző kategóriában pályázni lehet népviseleti ruhadarabokkal, hímzésekkel, szőttesekkel, cserép- és fafaragási tárgyakkal, lakberendezési és egyéb díszítési eszközökkel, bútorokkal, tojásfestéssel, háztartási eszközökkel és gyermekjátékokkal. A mai alkotások lehetőleg hasznosítsák a német nemzetiségi népművészeti hagyományok még fellelhető motívumait, ugyanakkor minél inkább feleljenek meg a mai igényeknek. Pályázni csak régi tárgyakkal, illetve mai, egészen kész alkotásokkal lehet Egy-egy pályázó kategóriánként legfeljebb öt tárgyat küldhet be. A beküldött legjobb munkákat két-, ezeröt, Illetve ezer forintos díjjal jutalmazzák. .A pályaműveket 1978. szeptember 1-ig kell beküldeni az alábbi címre: Magyarországi Németek Demokratikus Szövetsége Budapest, VI., Nagymező u. 49.

IFJÚSÁGI KLUBOK - SZÓRAKOZÁS - SZABAD IDŐ

Hová menjek, mit csináljak?

■ V 7 ’ ■ . I \

Mindig, mindenütt találkozhatunk velük. Unatkozó,

tengő-lengö,

„lődörgő” fiatalok csoportjai utcákon, tereken, vendéglőkben, másodharmadosztályú presszók környékén. A kecskemétiek

— jobb esetben

— a Megyei

Művelődési

Központ előcsarnokában.

Ucsürögnek.

Szájukban rágógumival, cigarettával.

Szótlanul, egymás mellett.

Van aki „kínjában” nekilát sakkozni, tévét nézni, vagy éppen ... a berendezést rongálni.

Nem kifejezetten kecskeméti jelenség. • Az ifjúmunkás Fiatalok, csoportosan, céltalanul. Azt mondják: közömbösek, nem érdekli őket semmi. Azt mondják: nincs hová menni, mert: „Nincs itt egy jó hely”. Valóban: hová mennek, mit csinálnak szabad idejükben a város tizen- és huszonéves lakói? ösz- szeegyeztethető-e igény, lehetőség, elképzelés?

Két „eset” a sok közül

J. E. 17 éves, szakközépiskolást

— A barátaimat nem viihetem föl hozzánk. A múltkor is ösz- szegyűlt nálunk néhány haver, hogy egy kis zenét hallgassunk. Szerény kis „buli” bolt. Erre azt mondja az apám: lehetne bennem annyi belátás, hogy ők dolgozó emberek, nekik is csak egy vasárnapjuk van, amikor végre pihenhetnek, hát legalább ilyenkor szeretnének csöndet és nyugalmat. A nővérem — pedagógiát tanul — idegbajt kap, ha csak bekapcsolom a magnót. Jó. Van pénzünk, elmegyünk presszóba, moziba. De qda se járhatunk . mindig 1 A klubok pedig általában 'zárták. Nagy ritkán tudunk egy- égy Helyre bejutni. Pedig ’Hallottam, hogy a Fémmunkás- és a BRG-klub jó.

N. M. 21 éves fodrász:

Szabad időmben az Aranyhomok ifjúsági klubba járok. Kitűnő disco-zene van, s a társaság is elég jó. Nemrég volt pszichológiai előadás, meg útibeszámoló. Sajnos, a klubbelépők száma korlátozott. Ha el akarok menni két- három barátnőmmel, akkor ez már probléma. Nemrég bevezették a húszforintos belépőt. Azóta nincs olyan „tömegnyomor”. Azt mondták. erre azért volt szüleség, hogy szelektálják a társaságot... így már elég drága a „buli”. Ha csak ketten megyünk és elüldögélünk egy üveg sör, egy szelet zsíroskenyér mellett, a belépővel együtt már ott vagyunk a százasnál. Olyan hely kellene — olcsó, szép,

klubban.

otthonos —, ahová bármikor bemehetnénk zenét hallgatni, beszélgetni, vagy éppen táncolni.

Miért nem megyek táncolni a művelődési központba, vagy a „Hornok” bárjába? Az utóbbi nagyon drága. És a zene se a mi stílusunk. A művelődési központ disco-éstjein pedig tele van a ház „tinikkel”, és 'elég link a társaság.

A népművelő szemével

Tromler Károlyr.é, az SZMT Művelődési Központ munkatársa a városi klubtanács egyik vezetője:

— Szórakozási lehetőség? Az ifjúsági klubok vdnalán közelítem meg a témát, öt-hat évvel

ezelőtt jóval kevesebb klub volt a városban. Most, nagyobb a „kínálat”. Akik panaszkodnak, zömében, csak táncos lehetőségeket keresnek, és nem igényesek. Egyetértek azai, hogy kell a disco, de nemcsak az. önmagában nem meríti ki se az igényes, kulturált szórakozás, se a klubélet fogalmát. Szeptembertől bázisklubbá kívánjuk fejleszteni a Szilády Károly utcai ifjúmunkás klubot. Lesz elegendő zenés, táncos programunk — disco is —, egészséges egyensúlyban az egyéb rendezvényekkel. Remélem ezzel majd jó néhány „unatkozó” fiatal gondja megoldódik.

Szabóné Mikus Edit, a Megyei Művelődési Központ munkatársa, a megyei ifjúsági klubtanács vezetője:

— Közömbösek, érdektelenek? A művelődési házak közönségének mintegy hatvan-hetven százalékát a fiatalok alkotják. Zenét akarnak? Igazuk van. Nincsen még a megyeszékhelyen sem olcsó, kulturált, a fiatalok zenei újdonságigényét szolgáló ifjúsági szórakozóhely. Ki kell elégíteni a disco-igényt is valahogyan, mert ennek népszerűsége napjainkban vitathatatlan. Egy-egy jó disco-műsorra, amit a központban szervesünk, sok száz érdeklődő látogat el.

□ § □

Kecskeméten jelenleg harminc ifjúsági klub működik. A kulturált szórakozás, a szabad idő sokakat érintő problémájának megoldása — a közeli jövőt tekintve — jórészt itt keresendő: a klubok tartalmi munkájának erősítésével, a fiatalok igényeinek figyelembevételével. A városi és megyei klubtanács munkája —! a többi között — erre irányul. A kulturált, olcsó zenés ifjúsági szórakozóhely hiánya azonban továbbra is gondot okoz, a nyolcvanas évek elegén átadásra kerülő modern ifjúsági ház megnyitásáig.

Posváncz Etelka

• Sok sikeres rendezvény színhelye volt Kecskeméten a városi tanács ifjúsági klubja. (Archiv felvételek.)

Spsemvolt-falu a Zala partján

Valaha az ország egyik legelzártább tája volt a dombhátas Göcsej, s talán éppen ezért változott meg oly robbanásszerű gyorsasággal a felszabadulást követően. A 60-as évek elején szinte már csak mutatóba akadt a vidék valaha mindennapos, gyönyörű festett-faragott oromzatú, zsúpfedeles, nemesvonalú parasztházaiból. Ekkor határozták el Zalaegerszegen, hogy emléket állítanak a hajdani Göcsejnek.

Tíz éve, 1968-ban nyitottá meg kapuit a holt-Zala menti sosemvolt-falu, s a továbbiakban évről évre bővült a Göcseji Falumúzeum. A hagyományápoló, néprajzi kincseit mentő zalai ember kezdeményező kedvét jelzi, hogy akkoriban hazánk első és sokáig egyetlen szabadtéri népi építészeti múzeuma volt a Göcseji Skanzen, ahogy először emlegették. Azóta másutt is követték a zalaegerszegi példát, a Göcseji Falumúzeum mégis, sok tekintetben egyedülálló látványosságot kínál: egy erdős-dombos, a XX. század közepéig archaikus vidék számtalan néprajzi érdekességét. Lakó- és gazdaságt épületeket, bennük hajdani paraszti gazdálkodási eszközök, továbbá Nyugat-Dunántúl jellegzetes, tiszta vonalú népi kerámiái, zalai fehérhimzések és hallatlanul gazdag pásztorfaragások.

Ma mintegy negyven építmény várja a látogatót a Göcseji Falumúzeumban, amelynek egyik legősibb épülete a kálócfai ház. Konyhájából a füst nem kéményen távozott — ilyen nem igen volt a régi Göcsejben —, hanem az ajtón keresztül; fzért a neve is füstöskonyhás ház. Odább a hatszögletű alapú, kúpos tetözetű csődéi pálinkafőző kunyhó; a Göcsej-szerte mindenütt honos szilvából főzték valaha benne az 50—60 fokos kisüstit. A községből ősi harangláb is került, más falvakból pedig szőlőhegyi pincéket hoztak, hatalmas fapréssel egyetemben — 1772-es és 1848-as az évszámuk —, a falumúzeumba. öt, faragott-festett házormot is kiállítottak a néprajzosok, valamint egy errefelé ré- gente oly gyakori, útmenti fakeresztet.•

A portákat kiskertek díszítik a hajdani göcseji asszonynép kedvelt virágaival, az udvarokban gyümölcsfák virágoznak. Kődobásnyira a galambok- lakta, zsúpos háztetőktől Zalaegerszeg legrégibb, Ola- városrészének kéményei látszanak, a földszintes negyeden túl pedig ott kéklenek Göcsej dombjai.

Országszerte népszerű az ország első skanzenje: évente több mint ötvenezren látogatják. A külföldiek főként azóta fedezték fel, hogy Zalaegerszeg néhány esztendeje otthont ad a Néprajzi Nyári Egyetemeknek.

TÓTH BÉLA:

Legendák a lóról

(2.) — Ennyit hallottunk, de a szívünkbe szúrták vele a késit. Hát minik itt vagyunk békességben vele majd tíz éve. Hát mink nem tudnánk számadók lenni? Úgy faragom a rovást, ahogy ő. Ügy bábázom a csikót, ahogy ő tanított. Az* nittük, néz valakinek bennünket. Nem. Téged Játat- lanbul számadó nyeregbe valónak ítél. mink meg Csőkével itt bojtárkodunk, míg éllünk!

Nem is aludtunk egész éjszaka akkor. Hát megvet bennünket az öreg? Soha jelét nem adta. Egy kenyéren, főztjén, szava nyomán éllünk. Melyikőtöket veszejitsünk el? Az öregre megharagudtunk. De neki élnie kell, mert kiesik a C5Öcs a szánkbul, ha elmegy, any- nyira hites embere Makófalvától a gvargyiánnak, meg Gavallérnak. Pusztagazda. Az övé itt minden Battonyán át Tornyáig, Dé- vaványáig, föl a Kígyós erekig.

Ismerjük, ö csak a feketére vált. A neve is az. Kara, Fekete. Török. Az apja az volt. Az anyja jászkun, de olyan fekete volt, hogy szinte lila, akár a kánya

tolla. Mink fakófejüek vagyunk neki. Nem kedveli a fakó lovat, fakó nyerget, fakó kutyát. Látod, fekete tyúkokait tart a szállás körül, fekete kakast, fekete galambokat. Török gusztusa van néki, magyar létire.

Harmadik feleségit Kikindáról szerezte. Mink már a keze alatt voltunk akkor. Hogy elhalt a második, hát nem bírta asszonytala- nul sokáig az öreg. Kínáltak neki Gyuláról egy gyerek képű, kék szemű, szép szőke asszonyt, akit ki is hoztak ide mutatóba a pusztára kétkerekű koleszon. De az volt olyan simítani valóan szép, hogy a csupa látásától egész nap rezgett az inunk. Mi, hogy, nem tudjuk. Nem érzehetett huzalmat hozzá, estére kelvén fölpakolta a rofeondsmerőseivel együtt az asz- szonyt, megrakta a sarogját sajttal, kolbásszal, borral, tábla szalonnákkal, hogy a rudat alig bírtuk a lovak hasa alá tenni, ágaskodott a tehertől.

Többet se láttuk őket. De ő se, annyi bizonyos.

Telt, múlt az idő, velünk beszé. dös mindenben, épp csak asszonyos gondokban nem. Az néki nagyon belülről lehet. Na, újra kitavaszodik ránk, szekérszám hor- dódik ide a piros tégla az éger- fás halomra. Meggyesi mesterek jönnek, házat raknak, fazsindelyest, de olyan takarosai, amilyenről Tandari Péter mesélget karácsony éjszakáján a verem- szálláson. Láttuk, hogy nagyot fordul az öreg sorsa, hisz van néki háza, kőlábú, Csanádon. Nem lakja. Ha ezt itten lakni akarja, asszonyt hoz az bele. Na, fekete tyúk, fekete kutya, fekete tehén hozzá. Vízrúgó fekete zsindely a házon. A kútágast is bekátrányozta, hogy szöbb lögyön. Na, itt lesz valami. Velünk nem váltott szót erről. Fakó fejű fiatalok vagyunk, mit tudhatunk hozzá. Fekete asz- szonyt hoz, mert azt hozott, ki- kindai törököt. Vette-e, lopták-e neki, nem tudjuk. Gavallér Mihály hozta pántlikás ökrös szekéren. Az öreg lóháton a szekér után ötödmagával. Nem talált volna az irigye se kivetni valót semmiből. Ahogy rendezkedett, az is a helyén volt. Este lakzi, mink benne. A keze alá való népség mind ott lakmároz.

3.

Nem takargatott ő semmit. Az asszonyt se. Magyar szoknyában, pruszlikban, haja kontybán. Fekete, mint az ébenfa. Szép, akár a csillagos ég. A szöme. Hú, hetvenhétszer kirázott volna bennünket a hideg a csupa látásától, ha nem béklyóz a tisztességtudás. Mert ahogy viselte az öreg a sorsát, az volt rajtunk olyan nyűg, a

szemünket alig mertük fölvetni asszonyára. Evés, ivás, Dana nem nagyon, de muzsika. Lippán még bőrdudálnak, de annak szava nem jár el idáig. Meg tán nem is illik már Matyi bátyánk korához. Elütötte a hatvanak A menyecskéből nem nézünk ki harmincat. Ugyan tud az öreg a bőrdudához, de évek telteik, nem duddantott vele. Bent is tartja Csanádon, itt a veremházban penészt kapna az irhája. Na, muzsika nincsen, de muzsikáltak a természet teremtményei. A harisok odafönn az égerliget hegyében, aztán a prücskök idelenn a szittyósok között. Békák a kakasokban, vadrucák a nádasok közt. Darvak dü- bögtek, lovak nyerítettek. Az volt a muzsikaszó. Azért világos reggelig elkvártélyoztunk. Maga a menyecske kínálgaitott bennünket étellel, itallal. Körülhordozta a cseréptálat, abbul kanalaztunk a fa tányérra. Körülhordta a teli cse- répkancsókat, ha volt a régiben, ha nem. Törökül mondta: jemek, jemek. Már, hogy együnk. Néha az öreg is elvartyantotta magát törökül, ha az állt a szájára. A vezérszavakat értettük. Icsmek, icsrr.ek. igyál. Haném a hajnal hamarább parancsol a csikósnak, mint a pusztagazda. Mentünk a lovakkal le a vízre, a legelőre. Nem vártuk mi azt, hogy szólítsanak a kötelességre.

Javában térítünk rá a Lencsés tóra, megszólal az öreg Matyi nyírifa nagydudája. Évek óta nem hallottuk szavát, az is odabe tartózkodott eddig a kőlábas házban, hanem most, tán evvel szólítgatja

az új asszonyt. Szép, érzelmes szavú, duda hangja eljár két folyó közibé. Mélyen beszél, öles a hosz- sza, ha tökhaj tölcsért akaszt a végére, megöblösödik. Ereszt rajta az öreg örömében olyan szomorú nótát, az ég fölpúposodik tőle. Szó nélkül nevetünk. Hátha mást nem tud? Tutul néki. Az is szép. A tutulás. Mert szépen eregeti az öreg. Néha elhordja tőlünk a szél, máskor ránk borigatja a hangot.

Ahogy délre forog a nap, az öreg ott van köztünk. Bográcsban hozta a vacsoramaradékot. Napi dolgában úgy buzog, mint tegnap, vagy azelőtt, mintha mi se csavarodott volna el az életben. De ez is a rendes. Hát most üvöltsön föl az égre, verje a lovát, fogja ránk a mordályt? Mert néki felesége gyütt? Ugyan délre mi főzünk, meg vacsorára, dehát olyankor is a magunk főztjét esz- szük, ha odatávol jár napokig. Nekünk ez most is annyi volt. Az új házon éjszakázik. Ügy is dúltál. Hanem vacsóra után tutul egynéhány fertálynyit, neki a holdvilágos éjszakának, hogy mi is megkívánjuk. A tutulást. Megtanítana ő árrá is, ha odasajdul a szívünk. Csakhát tutu? Az nincs. De két csikóért már kapni a radmaiiaknái.

Így ballag velünk az idő szépen. Le a nap, föl a nap. Csikók kerekednek, szőrt váltanak, meg- fogzanak, futóra járnak.

Egy nap megy Matyi bácsi a kigyósi pusztákra bélyeget sütö- gélni. Ilyenkor vele megy a gvár- gyián diákja, egy kopasz szájú rúgott dalmát. Mennek, napokat

eikvártélyoznak, mire számot vernek ménesre, gulyára, nagynyájra. kondákra.

Engem meg a fene reszelt, hogyha odalesznek, meglesem az új asszonyt. Nem láttam a lakai óta. Csak a képe volt a szemembe akadozva, de ki se törülhettem belőle, oly nagyon. Elmentek a hajnali harmaton, sütővasak rongyba csavargatva a nyeregkápán, de teli a vezeték ló is minden útravalóval. Na, ellakoznak ezek oda, egy hétig ds, így én magamban, Csőke Gyurkának meg mondom, maradjon a lónál, én meg elmegyek főzni.

Jó bent voltunk a pusztában a vermektől kétórányi járóföldre. De nem a főzésen járt nékem az eszem. Hagyom a lovam a vermek előtt, s magam a kökényesek között fölcsapásolok a fazsindelyes házhoz. Nem volt tiltott. De nem voltunk küldve se. Egy szó az asszonyról soha ki nem ejtődött, mintha nem is lenne a létő világon. Kérdezni, persze. hogy is kérdezgettünk volna utána. Na, hogy pászol, Matyi bácsi? Hogy mondja a szép asz- szony? Volt-e valami az éeoaka? Ilyet a futó zsivány ki nem ereszthet erre a száján. Nincs rá törvény. De az szigorú. Így aztán hallgat, s gondol mindenki, amit akar.

(Folytatjuk.)