Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-26 / 97. szám

7 1918. április 26. • PETŐFI NfiPE • 6 | A LEGFONTOSABB JELLEMVONÁSOK AKISGYERMEKKORBAN ALAKULNAK KI Háború a Kozmoszban Óvónők, óvodák Bács-Kiskunban Í4 Az évtized elején Bács-Klskun megyében tízezer óvodást fogad­tak be a gyermekintézmények. ; Az idén viszont huszonegyezret Az elmúlt nyolc év* alatt tehát '.megkétszereződött az óvodai he­gyek száma. Ez a nem kis fejlődést széles körű társadalmi összefogás idéz­te elő. Üzemi, szövetkezeti mun­kásközösségek és magánosok so­ra dolgozott városokban és közsé­gekben az új óvodák építésén, vagy a munkahelyeken azért hogy kétkezi munkájukkal, vagy a kommunista műszakokon meg­termelt anyagi érték felajánlásá­val gyorsítsák meg az intézmé­nyek bővítését. A társadalmi áldozatkészség eredményeként ma már a me­gyében élő hgszonötezer óvodás­korú gyermek 84 százaléka jár naponta óvodába. A tervek sze- ’ rint arányuk a közeli években eléri a 90 százalékot. I. Sok településről elmondható, ' hogy ismeretlenné vált az óvodai elhelyezés gondja; s minden Igénylőt fogadni tudnak. Egy-két kisebb községben nem Is képe­sek betölteni a tervezett létszám- kereteket. A nagyközségek és vá­rosok többségében viszont túl­zsúfoltak a foglalkoztató termek, b a kihasználtság olykor a 120— . 180 százalékot Is eléri. Az adott­ságok tehát különbözőek. Mind- jennek ellenére viszont egyre ke­vesebb szúlő kap kényszerű vlsz- bzI utasít ást, és kénytelen kény­szermegoldásokhoz folyamdnl kis­gyermeke felügyeletének érdeké­ben, Az eltelt nyolc év fejlődése nemcsak a foglalkoztató helyisé­gek számának megnövekedését eredményezte. Megváltozott az Intézmények jellege is. Nem most kezdődött el ugyanaz a folya­mat, amely a „gyermekmegőr­zőikből" tudatos pedagógiai ott- ■ hont alakított ki az óvodákban, de jórészt mégis az elmúlt egy-két évtizedre esik az óvodák és az ott dolgozó pedagógusok önálló­ságának, felelősségének megnö­vekedése. Az egykori spontán, játékos időtöltésből céltudatos ne­velői ráhatások rendszere alakult ki; a készségek és képességek az életkornak megfelelő fejlesztése következtében az óvoda az álba— lános iskolai tanulmányok meg­kezdésének alapfontosságú In­tézménye lett napjainkra. Az óvodák szerepének jelentős megváltozása jól tükröződött á megyei intézmények vezető óvó­nőinek közelmúltban Kiskunhala­son megrendezett négynapos to- vébbképzésén. A Fazekas Gábor Általános Iskola aulájában két- százharminc pedagógus hallgatott napról napra színvonalas szak­mai előadásokat. A tanfolyam cél­ját az óvodai nevelő munka ha­tékonyságának fokozását szolgáló vezetéstudományi Ismeretek bő­• Ezek a kis elsőosztályosok nem riadtak meg az első tanítási na­pon a kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskolában, hiszen többsé­gük már az óvodában megbarátkozott a könyvekkel, az irószerszá- mokkái, a tanulás segédeszközeivel. (Tóth Sándor felvétele.) befogadásának előkészítésében is. Az óvónők ugyanis játékos mó­don, de nagyon tudatosan éb- resztgetik az apróságok nyilado­zó értelmét. A foglalkozásokon felkeltik a gyermekek érdeklődé­sét a számok, a formák, a me­sék és a dalok számukra érde­kes világa iránt, egyszóval kiala­kítják annak az emberi nyitott­ságnak az alapjait, amely a ta­nulást, a világ tudati birtokba vételét motiválja az egész éle­ten keresztül. Miért fontos ez? Jól tudják az érintett szülők, hogy már az ál­talános iskola első-második osz­tályában igen magas követelmé­nyeket támasztanak a diáksággal szemben. így követeld ezt a kor. Matematika' és nyelvtan, környe­zetismeret és írás vagy olvasás odahaza és az iskoláiban már nemcsak játék, mint ‘ volt ez az óvodában, - hanem rendszeres fi­gyelem összpontosítást igénylő munka. Fárasztó, unalmas is oly­kor — ha csak a kisgyerek nem kötheti új ismereteit az óvodából magával hozott készségekhez, jártasságúkhoz, tudáselemekhez, azaz nem talál kapcsolatot az eddig tapasztaltakkal. Az óvoda tehát rendkívül szo­rosan kötődik, kapcsolódik az is­kolához. Egyre inkább köztudottá válik, hogy a gyermeki személyiség céltudatos, sokrétű fejlesztésének első állomása nem az Iskola, ha­nem az óvoda, amely Intézmény­ként is egyre közelebb kerül az „általánossá váláshoz”. Ezt bizo­nyítják az említett megyei sta­tisztikai adatok Is. vitáséban határozták meg a szer­vezők —, ezzel is érzékeltetve azt a tényt, hogy a vezető óvónők társadalmi szerepe alapvetően megváltozott. Bizonyos értelem­ben oktatáspolitikusokká váltak, már ami e lakóhelyi közösségben betöltött feladatokat illeti. A megnövekedett társadalmi felelősséget jól tanúsította a tan- folyamot záró ankét, amelyen a megye vezető közéleti személyi­séged válaszoltak a pedagógusok által feltett kérdésekre. Az esz­mecsere résztvevői azt vizsgálták; miként tölti be az óvoda új sze­repkörét az oktatásügy összefüg­gő rendszerében. A Bács-Kiskunban dolgozó két­százharminc vezető' óvónő hu­szonegyezer gyermek egyéniségé­nek sokoldalú fejlesztéséért érez felelősséget. Ugyanakkor Irányít­ják az Intézmények beosztott óvónőinek, dajkáinak, dolgozói­nak mindennapi munkáját — áklk ugyancsak a gyermekekért tevékenykednek. E 'kettős fel­adatkör lényege tehát azonos. A gyermeki személyiség leg­fontosabb jellemzői már a 3—6 év között, tehát az óvodáskorban kialakulnak. Azt sem kell hosz­szasabban bizonygatná, hogy ami­lyen tulajdonságok rögződnek a kicsinyekben ebben az életsza­kaszban, olyan emberekké vál­nak. Az óvodákban tehát a mun­kára; a hazafiasságra, a közössé­gi életre, becsületességre nevelik az apróságokat; ezeket a tulaj­donságokat várja el a társadalom minden felnőtt polgárától... Az óvoda jelentékeny szerepet tölt be az ismeretek rendszeres Az óvoda éppen úgy a jövő számára „termelő" gyermekintéz­mény, minit az iskola. Ezért szük­séges, hogy az óvónői hivatást választók a legkorszerűbb veze­tési és pedagógiai ismeretek és módszerek birtokában dolgozza­nak és az, hogy a társadalom er­kölcsileg és anyagilag egyaránt elismerje szerepük megnöveke­dett fontosságát. P. M. A Zrínyi Katonai Ki­adó legújabb három ki­adványa jelent meg a Haditechnika Fiatalok­nak sorozatban. Az ol-». csó — mindössze öt forintba kerülő füzetek — nemcsak szórakozta­tó módon, közérthetően nyújtanak technikai, hadászati, harcászati is­mereteket az olvasók­nak, de megismertetik a szocialista országok leg­újabb és a világon leg­modernebb haditechni­kai eszközeit is. Szentesi György: Tü­zérségi rakéták című füzete a rakétafegyve- rek kialakulásával is­merteti meg az olvasó­kat, majd nagyon egy­szerű módon mondja eL milyen hajtóanyagokat használnak fel. A folyé­kony és a szilárd haj­tóanyagok tulajdonsá­gait, előnyeit és hátrá­nyait is taglalja, majd a rakéták irányításával kormányozásával foly­tatja, amelyeket s -------­kö nnyebb érthetőség kedvéért jó illusztrációkkal egészített ki. A rakétasorozatvetők — közismer­tebb nevén a Katyusák — harcá­szati alkalmazása után a harcá­szati rakétákról, majd a hadmű­veleti harcászati rakétákról* ad részletes Ismertetést. Szó esik a füzetben még a rakétarendsze­rekről, Indítóberendezésekről, s a rakéták továbbfejlesztésének útjairól. Kováts Zoltán: A harcban éj­szaka is látni kell című munká­ját szinte mindenkinek ajánlhat­juk, hiszen a szerző elöljáróban a görögtűztől a vllágítógázlg nyo­mon követi a világítás fejlődésé­nek történetét, háborús alkalma­zását. Az első katonai fényszó­rót 1871-ben a porosz—francia háborúban alkalmazták, ám az­óta sokat fejlődött a haditechni­ka. A fémtükrös reflektorokat nem szorította ki. de a modern hadászat már megköveteli az Infravörös fény katonai alkalma­zását Az optikai eszközökét már korábban is használták a harcá­szatban, gondoljunk csak a löveg- távcsövekre, teodoütokra, a táv­mérőkre. A fényelektromos je­lenséget használják ma' már az éjszakai felderítésben, harcban. HADITECHNIKA Az aktív infravörös műszerek fejlesztése a járművezetők, a fi­gyelők, bemérők és irányzómű­szerek megszerkesztésére Irányul. Ma már a szocialista hadseregek rendelkeznek glyan infravörös eszközökkel, amelyek nemcsak a fényképezést de a harc éjszakai megvívását Is lehetővé teszik, vagyis éjszaka Is jól láthatnak. A legérdekesebbnek Nagy Ist­ván György: Háború a Kozmosz­ban című nem fantasztikus Írása, hanem a jelenlegi űrhajók és űr­szerkezetek katonai alkalmzásá­nak leírása ígérkezik. A kozmi­kus hadviselés lehetőségei és táv­latairól szólva, pontos képét nyújt a ballisztikus rakétákról, a több robbanófejes rakétákról, a mű­holdas felderítésről, az űrhajózás hordozórakétáiról, az űrhajók ta­lálkozásáról, majd az űrrepülőgé­pekről. Külön fejezetet szentel a navigációs műholdaknak. Illetőleg a világűrből való földi felderí­tésnek. Végezetül a rakéta elhárí­tás és a kozmikus védelem jövő­jéről ad átfogó képet A füzetek nemcsak a fiatalok, de érdek­lődő felnőttek számára is ajánl- hatók. G. G. „Érdeklődés kísérte munkámat”* A 16 éves gimnazista egy há- romfelvonásos színdarabbal dili- ' tott be a Nemzeti Színházba. „Mit bajlódik a gimnáziummal —, tanácsolta nekem Major Tamás. Máris Jelentkezzen a főiskoláraI" Így került be Szinetár Miklós 17 évesen a főiskola színházrendezői szakára. „Operarendező akartam lenni." A főiskola után a Fővá­rosi Operettszinházban kezdi el pályáját, mint szerződtetett ren­dező. Nádasdy Kálmán pedig ta­nársegédnek tartja maga mellett. Mai napig is tanítja a színművé­szeti főiskolásokat, s az idén ün­nepli 25 esztendős tanári pálya­futását. „Kezdettől fogva minden zenés színház érdekelt I— emlékezik vissza.” Az alig 22 éves ifjú ren­dező viszi színpadra a Csárdáski­rálynő azóta is legnagyobb szé­riasikerét. 1956-ban már Jászai Mari-díjas. Következik a nagy si­ker, a főiskolás vizsgaelőadás; a Koldusopera. Majd megbízatás a kísérleti zenész színház megte­remtésére a Petőfi Színházban, ahol azóta is egyetlen, első ma- gyar musical az Egy szerelem három éjszakája megszületett. Az első nagy játékfilmje a „Dé­libáb minden mennyiségben” jel- ' kavarta a kedélyeket. A televí­ziónál 16 éve dolgozik, művészeti igazgató. Jelentősebb rendeiései közül: Sartre: A temetetlen hol­tak, Madáchi Az ember tragédiá­ja; Dürrenmatt: Baleset. Évről évre a szegedi szabadtéri játékok vezető rendezője. Az Operaház­iban és a TV zenés színházában is rendszeresen rendez. Monte í tarlóban két nemzetközi dijat ka­pott „A halálnak haláláért”. Prá­gában a Gianni Schicchi-ért a legjobb tévérendezés diját viszi el. E rendkívül gazdag életpálya során több külföldi rendezésével is bemutatkozik: Szverdlovszk- ban, Moszkvában, Genovában, Münchenben és Helsinkiben. Minden műfajban otthonos. Mi­ként bírja idővel és energiával e polihisztornak is minősíthető te­vékenységet a ma 46 éves Szine­tár Miklós? „Időben azért mindez belefért a pályámba. Ami pedig a poli- hisztorságot illeti, végül is mind­ez egy foglalkozás. Persze ez al­kati kérdés elsősorban." Az eddi­gi életűiről, életpályáról: „Én elé­gedett vagyok, mindig azt csinál­tam, amit akartam. Az én gene­rációm szerencsés volt. Nagyon fiatalon kezdtünk. Sikerek és bu­kásokI önmagam előtt azonban ritkán kellett pirulnom. Amire leginkább büszke vagyok, hogy unalom sohasem kísérte munkái­mat”. Szinetár Miklós Kiváló művész kitüntetést kapott. S — n Odakint még alig pirkad, haj­nali négy óra. Ezerötszáz kilo­méteres út áll előttünk. A piros IKARUS motorja felibúg a csend­ben: indulhatunk. Néhány óra múlva már Románia területén robogunk jó hangulatban, e ve­rőfényes délelőttön. A nagyváradi székesegyház kertjében ragyogó tavaszi nap­fényben fdhér virágaikat bonto­gatják a magnóliafáik. Megcso­dáljuk László király hermáját, és az eredeti bárdot, amellyel a monda szerint vizét fakasztott a sziklából. A székesegyház freskói eleven színekben pompáznak: a neves mesterek évszáízados mun­kái nem fakultak; por, füst nem fogta őket A felhasznált festékek növényi kivonatok — magyaráz­za kísérőnk. Indulunk tovább, rövid! város­nézésre. S már a kezdet kezdetén irodalmi emlékekbe ütközünk. Ady lakóháza, majd Léda házá­nak zöld, faragott kapuja előtt nézelődünk. Itt szövődött hát az a majd egy évtizedes szerelem, mely nélkül irodalmunk talán szegényebb lenne. Aztán Janus Pannonius. Mikor is írta Búcsú Váradtól című versét? Még meg­kerüljük a holdas templomot, búcsúiképpen, aztán irány a Ki­rályhágó! □ □ □ Hegyek, hegyek. Gyönyörű tér­ségek, birkanyájakkal tarka lege­lők. Bivalyvontatta, döcögő ek- hősszekerek mellett suhanunk el. Aki nem hiszi, hogy a tengerszint fellett ötszáz méterrel is lehet tengerlbétegséget kapni, próbálja ki ezt a szerpentint A kilátás azonban megéri a fáradtságot. Egy helyen fazekasmester kínálja csodálatos készletét: köröndi cse­répvázák, köcsögök, tálak nagy mennyiségben. A sátor körül nagy a forgalom: aki nem sajnál­ja a pénzét, gyönyörű, ragyogó mázú cserepeket választhat gyűj­teménye gazdagítására,. Csúcsán sincs szerencsénk: a Boncza-kastély zárva. Be kell érnünk az épület fotózásával. Kedves Idegenvezetőnk egy Csinszka-verssel idézi tel Boncza Berta és Ady kapcsolatát míg végigmegyünk a falu főutcáján. Szilágy megye „vén hepehupái” nem simultak el Ady óta: míg Zilahra érünk, ugyancsak próbá­ra teszi autóbuszunk főtengelyét — és gyomrunkat — a döccenők. Zilah. A gimnazista Ady. Kár, „Körbejárjuk a kis templomot.” I Ady-dokumentumok a falakon. hogy már későre jár. Igyekeznünk kell tovább, így csak kívülről nézhetjük meg a gimnáziumot, ahol költőnk érettségizett. Öreg este van, mire Ady szü­lőfalujába, Érmin,dszentre érünk. Újabban nevén Ady-falva. Át­megyünk egy paikon, s végre: itt áll a kis nádtetős épület a szü­lőház. A fehér márványtábla előtt gyufaszálak sercennek; halvány, imbolygó fényüknél társaságunk fotósai ügyködnek, majd a vakuk villognak. Koszorú kerül a már­ványtáblára. Itt jártak Kecske­métről — mutatja majd. Kisvártatva előkerül a gond­nok. Ekkorra fényárban úszik a szülőház, és a park bejáratánál levő kúria, a lakóház. Eredeti bútorok, köztük botladozott a gyermek Ady. Tárlók, fotók, do­kumentumok. Jó éjszakát Ady Endre, mi mostmár Szatmárra tar tűrik t □ □ □ Másnap délben érünk Koltóra. Aprócska falu, hatalmas por a Teleki-kastély bejáratánál. Szép arcú gyerekek, édes „csiripelés- sei” vesznek körül bennünket Iskola van itt az egykori „vad” gróf kastélyának óriási parkjában a gyerekek hancúroznak. Az egyik teremben frissen gyűjtött néprajzi anyag; rendezésre vár. Ékes faragott bútorok. Elképzel­jük, hogyan érezhette itt magát a mézeshetek Idején Petőfi Sán­dor, Szendrey Júliával Eszmé­nyibb helyet aligha választhatott volna. A hóval takart bérel tetők idelátszanak; a kastély faragott oszlopos erkélyéről nézzük. Ezt láthatta Petőfi „szeptember vé­gén”, egy hűvös reggelen. Parányi falvak, zsupfedeles há­zak, domb, fatemplom. Egy he­lyen megállunk, felkaptatunk a napfényben fürdő dombra, kör­bejárjuk a szép kis fatemplomot Ibolya, kankalin illatozik a kő­keresztek között Egy falubeli el­mondja, hogy a fatemplomot 1700 körül építették és azóta egyszer sem égett le. □ □ □ Szamosújvár, temető. Mögöt­te húzódik zordonan a börtön hatalmas, zöldesszürke épülete. A „betyárkirály" itt raboskodott élete utolsó évtizedében. Hatvanöt éves korában vitte el a tüdőbaj. Bemegyünk a fejfák közé. A hí­res, ,istentelen” magyar. Rózsa Sándor sírját keressük. A teme­tőárkon kívül találjuk, a kerítés­nél. A fejtábla kőből van, fris­sen festett név, évszám. 1813— 1878. Körbeálljuk a kis halmot, kattognak a fényképezőgépek' A harmadik napon Kolozsvá­ron köszönt bennünket a reggel. A Szent Mihály székesegyház, a Mátyás templom, a Sárkányölő szobra, a Botanikus kert. Má­tyás király szülőháza előtt tisz­telgünk gondolatban. A házsong- rádi temető mellett elhaladva búcsúzunk a várostól. A csodá­'IMIIM, , • # • • * I Rózsa Sándor sírja az emlék­kővel. Székelyföldön a hegyoldalaié zöldje üde, a som virágai sár­gállnák mindenfelé. Utunkat vé­gigkíséri fáradhatatlanul csacsog­va, kanyarogva a Torockó patak. A tarkaruhás asszonyok a víz­ben állva súlykaiják a ruhát. Ragyogó képű gyerekek kísér­nek bennünket, míg megnézzük a kis múzeumot Régi székely szo­baiberendezés, kézimunkák. Lehet vásárolni is. A székely lurkók , vidáman, integetnek az autóbusz latos fetavésű Kolozsvár lassan _ után, közük tele kecsíkeméti cu- párába burkolózik a völgyben, és korral, csokoládéival, hallgat Nem sokkal később már messze járunk. Vörös Júlia

Next

/
Oldalképek
Tartalom