Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-09 / 83. szám

Népzenei sorozat A megye legjobb táncegyütte- Beinék, népdalköreimek részvéte­lével négyrészes népzenei sorozat kezdődik ma délután 17 órakor a Megyei Művelődési Központ­ban. A sorozat célja, hogy be­mutassa az érdeklődőknek Bács- Kiskun megye néphagyományai- nak gazdag tárházát, kultúrájá­nak legjavát, s megismertesse —- szakemberek segítségével — a különböző tájegységek sajátos történelmi, társadalmi, földrajzi, néprajzi múltját, arculatát. Első­ként a megyeszékhely és kör­nyéke mutatkozik be a Bugaci Népdalkor és a Kecskemét Tánc- csoport közreműködésével; ápri­lis 30-án pedig a Kunszentmiklósi Parasztkórus és Táncegyüttes. Májusban a Jászszentlászlói Né­pi Együttes, az öregcsertői Nép­dalkor és a Kalocsai Népi Együt­tes szereplése zarja a kecskeméti sorozatot. • VIRÁGZIK AZ ARANYESÖ. (Tóth Sándor felvétele) Virágkiállítás a kertészeti főiskolán A szinte kifogyhatatlan gazdagságú növényvilág­nak egyik színpompás csoportját alkotják a hagy­más virágok. Egyre gyarapodik a lelkes növény­kedvelők száma, akik többet szeretnének tudni és látni a dísznövényeikről. Ezt az igényt igyekszik kielégíteni a Kertészeti Egyetem főiskolai karán rendezett bemutató, amely nemcsak a nyugati és közép-európai hagymás dísznövények gazdag fajta- választékát tárja a látogatók, elé, hanem Közép- és Kis-Ázsia szebbnél, szebb virágait is. Ebben az idő­szakban nyílnak a botanikai tulipánok, a hibrid­tulipánok, a nárciszok, a turbánliliom és egyéb ér­dekességek. A főiskolai karon rendezett bemutató április 9-én, valamint 15. és 16-án tekinthető meg. A rendezők a Magyar Agrártudományi Egyesület főiskolai if­júsági csoportjának tagjai az érdeklődőknek szak­mai felvilágosítást is adnak. G. M. • Sokfajta, sokszínű virágvilág várja az érdeklő­dőket a főiskolán. (Méhes! Éva felvétele) Bemutatkozik Kecskeméten a Halasi Kötöttárugyár Kezd már hagyománnyá válni, hogy a megye 'ipari, mezőgaz­dasági üzemei bemutatkoznak Kecskeméten, szemléletesen érzé­keltetve fejlődésüket és mustrá­ra állítják ki termékeiket. Ápri­lis 10-től 15-ig a kecskeméti Centrum Áruház, a Délmagyar­országi RÖVIDKÖT Nagykeres- kedélmi Vállalattal közösen lát­ja vendégül a Halasi Kötöttáru- gyárait, s rendeznek termékeiből árubemutatót A mintegy 30 féle női, férfi-, fiú- és leányka-kötött- hollmi 'között láthatók lesznek színes, csíkos mintájú női puló­verek, kihajtás fazonú norvég- mintás ku'li kabátok, hosszú uj­jú csipkekötésű kötött kabátok, T-ujjú lánykapulóverek, fiú­mellények gazdag színválaszték­ban. A Centrum Áruház a ki­állított cikkeket árusítja is a be­mutató ideje alatt. A kapcsolat az áruház és a gyár között a jö­vőben is fennmarad és a lakos­ság által megkedvelt fazonokból folyamatosan rendel majd a ha­lasi üzemtől. Olvasóink előtt ismeretes, hogy a Halasi Kötöttárugyár országo­san kiemelt beruházásként épül 780 millió forintos költséggel. A tervezett határidő előtt kerül sor a közeljövőben felavatására. Az üzem létesítése jó példája azok­nak a fejlesztéseknek, amelyek­nél nem történt költségtúllépés.. Egyébként úgyneveztt zöldmezős beruházás, vagyis sem Halason, sem a környékén nincsenek ha­gyományai a kötői'parnak. Mind­emellett a Könnyűipari Minisz­térium sikeres iparfejlesztésnek tekinti — mondván —, a célki­tűzés egyértelműen helyes volt, és ma is az. A jelenleg legkor­szerűbb gépeinkéi felszerelt üzem fiatal munkás- és szakembergár­dája egyre inkább olyan árucik­kek gyártására törekszik, ame­lyek a küL- és 'belföldi piacokon egyaránt megállják helyüket A piackutatás, a termékek elhelye­zése azonban még a régi, nagy tapasztalaitokkal rendelkező üze­mek számára is gondot okoz, nemhogy egy Olyan divatszakmá­ban, minit a kötőipár. Ebben vannak még tennivalói a Halasi Kötöttárugyárnak — s mint a Könnyűipari Minisztériumban hangsúlyozzák — ebben a tárcá­nak is segíteni kell Ilyen céllal tavaly már volt egy sikeres bemutatkozása a Ha­lasi Kötöttárugyárnak Budapes­ten. örömmel üdvözöljük az üzem termékeinek árusítással egybekötött kecskeméti kiállítá­sát, reméljük, folytatják a be­mutatkozást a megye más váro­saiban is. N. O. CIKKÜNK NYOMÁN Pontosabb együttműködést Lapunk február KM számában glossza jelent meg „Időzavar” címmel, amelyben a moziműsorok késedelmes kiragasztását sérel­meztük. Az írásra a napokban Csonki Teréz, a Magyar Hirdető kecskeméti ki rendeltségének ve­zetője az alábbiakban válaszolt: „A bíráló cikkben foglaltakat kivizsgáltam. Ellenőrzésemnél a máriavárosi ragasztási felületen valóban hiányzott az aktuális mo­ziműsorplakát. Utolsó ragasztás 1978. január 26-tól február 8-ig volt, A MOKÉP-től 150 darab mű­sorplakátot kérünk, ennyi ra­gasztási felületet tudunk részük­re biztosítani, s pótlásra 15—20 darabot, mert állandóan letépik a plakátokat. A legtöbb esetben csütörtökön, a műsorkezdés nap­ján 8—10 óra, de az utóbbi idő­ben 12—13 óra között kapjuk a plakátokat. Általában a vasárna­pi vágy hétfői más reridezvények plakátjai is késve érkeznek. Ilyen esetben fordul elő, hogy egy-egy helyen az új műsor ragasztása ki­marad. A plakátragasztót figyelmeztet­tem a pontosabb munkavégzésre. A jövőben a gondosabb ragasz­tással és a- sűrűbb ellenőrzéssel remélhetőleg el tudjuk kerülni a hasonló panaszokat, ehhez azon­ban a MOKÉP-nek is hozzá kell járulnia a plakátok időben tör­ténő szállításával.” Köszönjük a jobbító szándékú cikkre adott tárgyilagos választ. Néhány gondolat azonban, záró­akkordként, ide kívánkozik még. 1. Kiknek és miért szerez vajon örömet a plakátok letépése? 2. A plakátragasztó csak azt a mozi­műsort tudja ‘ a hirdetőtáblán el­helyezni, amelyet megfelelő idő­ben meg is kapott. Ehhez kérjük mi is a MOKÉP naprakész segít­ségét. J. T. Barkácsműhely és tapétabolt nyílt A KUNÉP, a Kiskunhalasi Épí­tőipari Vállalat gyors ütemben bő­víti — lapunkban már ismertetett — lakossági építőipari szolgáltatá­sait. A napokban nyílt meg Kis­kunhalason a Mátyás téri szolgál­tató központban a barkácsműhely és tapétabolt. Már az első érdek­lődők is nagy megelégedéssel ta­pasztalhatták, hogy a jól felszerelt műhelyekben korszerű faipari és vasipari gépek, szerszámok állnak rendelkezésre. Helyben beszerez­hetik a szükséges fa- és vasanya­gokat, tartozékokat. Akik a gépek, szerszámok használatában még nem elég jártasak, szakemberek segítségét, tanácsait is igénybe ve­hetik. A szolgáltatás népszerűségére jellemző — és az eddigi kielégítet­len igényeket is jelzi —, hogy már az első napon minden gépet kipró­báltak a „hivatásos” és a kezdő barkácsok. Jó lehetőséget nyújta­nak a tanuló fiataloknak a jól fel­szerelt műhelyek a tavaszi szünet hasznos eltöltésére is. A vállalat vehetői, szakemberei azonban a még bátortalanokat is hívják, biz­tatják: Csináld magad! Az első napok mérlege azt mu­tatja, hogy a tapéta is mind kere­settebb cikk lesz Kiskunhalason. Sok érdeklődőt és vásárlót vonz a nagy választék és á szaktanács- adás. Reméljük, hogy e széles vá­Kiskunhalason laszték továbbra is megmarad, vagy tovább bővül. Az építkezők­nek további nagy segítséget jelent, hogy a vállalat megkezdte az épí­tő-, gép-, állvány-, zsalu stb. anya- gok kölcsönzését, a kevert beton házhoz szállítását is. , E szolgáltatások bevezetésével a lakossági igények kielégítésében Kiskunhalas jelentős előrelépést tett. Az itt mutatkozó nagy érdek­lődés és kereslet sürgeti, hogy a megye egész területén gyorsabban lépjünk előre a lakossági építő­ipari szolgáltató bázisok megszer­vezésében. S. B. Ha megérkezik valahová, a leg­forgalmasabb helyen horgonyoz le. Városban, községben, tanyákon. Mig fiatalabb volt, Sátoraljaúj­helytől Villányig vándorolt, mos­tanában „csak” Bács-Kiskun me­gyét járja. Kerékpárját leállítja, a hátsó kereket állvánnyal feltá­masztja, a hajtóláncot átszereli, s ha meghajtja a pedált, forogni kezd a köszöni. A cégtábla kusza betűi így hirdetik a szolgáltatást: BERBER ISTVÁN VÁNDOR KÖSZÖRŰS MINDEN MUNKÁT VÁLLA­LOK Bajai születésű, s mint mondja, a mesterséget a „fatertól” tanulta. Az ügyes szerkezetet maguk talál­ták ki, de mesterrel csináltatták meg. Hatezer forintot is megér a ' kenyérkereső masina. A vándor- köszörűsségből meg lehet élni. Ha jobban megy az üzlet — különö­sen disznóvágások idején — na­ponta 100—150 forint a keresmény. Csorbul a kés, a balta, nyiszál az olló — mesterre vár. Különösen ott, ahol nincs a közelben, aki megjavítsa. Szívesen látott azon­ban az üzemi konyhák környékén, közületnek is végezhet munkát, bélyegzővel rendelkezik. Kisiparos. Adót fizet, KIOSZ- tag. Három év óta havonta befi­zeti a nyugdíjjogosultsági járulé­kot, és reméli, hogy meglesz majd a nyugdíjhoz szükséges idő is. Fia most 17 éves, lehetséges, hogy ő örökli a mesterséget, amit har­minc év óta folytat Berber István. Nyáron az idő jó a vándorkö­szörűsre, könnyebb az élet, de ke­vesebb a munka. A tél előnye: a sok disznóölés. Nemrégiben Kecs­keméten, a piac mellett dolgozott. Azután hetekre eltűnt. Izsákon járt. A maga gazdija, ha úgy gon­dolja, szétszedi a szerelvényt, s megy tovább. Most újra a kecskeméti „helyén” a műhely. Szikracsóva táncol a kö- szörűkövön, jellegzetes hangon énekel rajta a fém. Az emberek, akik arra járnak, megállnak. Né­zik. A vándorköszörűst, aki min­den munkát vállal. Nagy Mária HlREK 1 HÍREK NAPTAR ISIS. április 9., vasárnap Névnap: Erhard Napkelte: S óra 08 perc. Napnyugta: 18 óra 24 perc. Holdkelte: 6 óra 11 perc. Holdnyugta: 20 óra 29 perc. IDŐJÁRÁS Várható időjárás vasárnap es­tig: az ország déli felében túlnyo­móan, máshol változóan felhős idő. Szórványosan eső, záporeső. Időnként megélénkülő, néhány he­lyen megerősödő északkeleti, ke­leti szél. Legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 2, plusz 3, leg­magasabb nappali hőmérséklet ál­talában 11—16 fok között. (MTI) HAGYJÁTOK JÁTSZANI A GYERMEKEKET! Japánban nyugtalanítóan nö­vekszik a gyermekkori öngyil­kosságok száma. Évente körül­belül száz 5—14 éves gyermek és háromezer gimnazista, egye­temista dobja el az életét. A fő okok: a fokozódó iskolai Stressz, s az ezzel kapcsolatos szabadidő-hiány. Taneki Móri gyemekorvos így vélekedik er­ről : a gyermekek élete teljesen az iskola; a tanítók, a becsvágyó szülők és a teljesítménykényszer nyomása alatt áll. Főleg a ko­moly gondolkodású, jó .tanulók követnek el öngyilkosságot a vá­ratlanul. bekövetkező kudarc mi­att. A gyermekorvos ezt taná­csolja: hagyjatok gyermekeitek­nek több szabad időt a játékhoz — akkor is, ha álom v i lágot te­remtenek maguknak. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a 14. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatos szelvénye 76 fogadónak volt, nyereményük egyenként 91 799 forint, három ta­lálatot 8607 fogadó ért el, nyere­ményük egyenként 405 forint. A kéttalálatos szelvények száma 261 565 darab, ezekre egyenként 17 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményil­leték levonása után értendők a kö­zölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) A TERMELŐSZÖVETKEZET­BEN — Hát ti, mit csináltok? — Várunk a második műszakra. (Kallus karikatúrája.! — A Zala megyei Állami Építő­ipari Vállalatnál lakásépítési re­kord született az év első negyedé­ben. A tervezettnél 119-cel több lakást adtak át beköltözésre az építtetőknek. Ebben az eredmény­ben benne van a múlt évi jó elő­készítés, a napra programozott munka. Lényegesen gyorsítja az építés ütemét a vállalatnál álta­lánosan alkalmazott alagútzsalus építési rendszer és a nagy haté­konyságú előregyártás. (MTI) — HÉTFŐN DÉLUTÁN a vá­rosi honismereti klub tagjai szá­mára érdékes előadást szervez­nek Kiskunfélegyházán a Kiskun Múzeumban. A Nagykunság tör­ténete és néprajza címmel dr. Bel Ion Tibor, a karcagi Györffy István Múzeum igazgatója tart ismertetést. Az űrhajós nap tiszteletére A Moszkvai Rádió hallgatói» maik 'kecskeméti baráti klubja április 12-én, szerdán 17 órakor tartja meg soron következő ta­lálkozóját, amelyre ezúttal a ker­tészeti főiskola MSZBT-tagcso- portjának szervezésében, a fő­iskola nagy előadótermében ke­rül sor. Az űrhajós nap tisztele­tére összehívott 'találkozó prog­ramján több színes űrhajós fil­met is bemutatnak. Ezután a ta­lálkozó résztvevői meghallgatják a Moszkvai Rádió — szorosan a témáihoz kapcsolódó — adását, melynek 'keretében az ÜrvetélL- kedőre beküldött pályázat ered­ményét is közük. A klubtalálkozóra minden ér-- deklődőt szívesen várnak MŰSOR: MEGYET MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1978. április 9. „Játsszunk együtt!” (Rossz idő esetén a Megyei Művelődési Központban!) 17 órakor a színházteremben: Népzenei sorozat Közreműködik: a Bugaci Népdalkor és a Kecskemét Tánccsoport, valamint a Magyar—Szovjet Barátság Mg. Tsz citerazenekam ELŐZETES 14-én, 19 órakor: Puccini: Bohémélet A Szegedi Nemzeti Színház operatársulatának bérleti előadása 10-én 16.30 és 19.30 órakor: a Mikroszkóp Színpad vendégjátéka , „Ki fog gólt lőni?” Belépődíjas! 10-én 17 órakor a folyóiratolvasóban: Jogi tanácsadás KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. április 9. vasárnap du. 3 óra: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA. Gózon-bérlet este 7 óra: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA. Kodály-bérlet Hajóson, este 7 órakor: EGÉRFOGÓ MOZI 1918. április 9.: KECSKEMET VÁROSI: Matiné de. 10 órakor! vadvIzorszAg fél 4 háromnegyed 6 és 0 órakor ILYENEK VOLTUNK Színes, magyarul beszéld amerikai film KECSKEMÉT ÁRPÁD: Pajtásmozi de. 10 órakori HUSZARKISASSZONY fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor MEGISMÉTELT ESKÜVŐ Színes szovjet film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor ZSUZSI ÉS A varazsgyüro Színes, magyarul beszélő német mesefilm 1978. április 10.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4 háromnegyed 6 és 0 órakor KEDVES MICHELE 14 éven aluliaknak nem ajánlott! Színes olasz film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 háromnegyed 6 és 8 órakor LUCKY LADY Csak 16 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárút Az ifjúsági bérletek nem érvényeseké Színes amerikai kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor ZSUZSI ES A VARAZSGYÜRO Színes, magyarul beszélő német mesefilm STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) Csak 8 érakor! ISTEN HOZTA, ŐRNAGY ORt Színes magyar film — Izgatott komputer. Egy ang­liai kisváros hitelbankjának alkal­mazottai sokáig nem értették miért kezd szeszélyeskedni és hi­bás adatokat közölni a komputer, ha egy fiatal munkatársnő közele­dik hozzá. Végül kiderült, hogy a hölgy öltözetének egyes műanyag­ból készült darabjai a bűnösök. A szintetikus szál villamos töltése zavarja a komputer normális munkáját. — MAGYAR GAZDASÁG — VILÁGGAZDASÁG címmel meg­jelent füzet alakban a KOSSUTH KÖNYVKIADÓNÁL Székér Gyu­la az MSZMP Központi Bizottsá­ga Politikai Akadémiáján 1978. febráur 22-én elhangzott előadá­sa. — Olaj autógumiból. A hambur­gi egyetem vegyészei eljárást dol­goztak ki arra, hogy régi autógu­mikból olajat állítsanak elő. Az autógumikat 800 . fokra hevített homokkal szórják be és ezen a hő­fokon az autógumik alkotórészeik­re bomlanak fel. A vegyészek szá­mításai szerint egy hét kilogram­mos autógumi 2,5 kilogramm olaj­ra, 1,5 kilogramm gázra, valamint koromra, fémre és töltelékanyag­ra bomlik. A gázt a szétbontó-be- rendezés fűtésére használják fel. PETŐFI NÉPÉ I A Magyar Szocialista Munkáspárt H Bács-Kiskun IS megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei ■ Lapkiadó Vállalat , | Felelős kiadó: Prelszinger András Igazgat* ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, I Szabadság tér 1/a. B Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, k Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető I a helyi postahivataloknál i és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámtól* Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, í Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka Istváa Index: <5 666 HU ISSN 6135—06X ’

Next

/
Oldalképek
Tartalom