Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-11 / 84. szám

/ 1978. április 1L • PETŐFI NÉPE • 9 r AZ ALKOTÓMŰHELY „ROMANTIKUS” KORSZAKA A kecskeméti Kerámia Stúdióban Tavaly ősszel adtunk híradást arról, hogy elkészült Kecskemé­ten a Kerámia Stúdió új épülete, s megkezdődött az alkotómunká­hoz szükséges gépek, berendezé­sek szerelése, üzemi próbája. A megye legfiatalabb művésze­ti intézményét „'hivatalosan”, ün­nepélyes formaságok kíséretében még nem avatták fel, ám a stú­dió már hónapok óta él, műkö­dik. Igaz, hogy még napjainkban is érkeznek újabb használati esz­közök, — a legutóbb a vendég­szobák bútorzatát szállították le a gyártók, — ennek ellenére már több -kevesebb rendszerességgel vendégek is dolgoznak a műhely­ben. Működnek a korongok, fel­fű lőtték a kemencéket és frissen készült, égetett, mázas kerámia szobrok, tárgyak láthatók a he­lyiségek polcain. A szobák egyikében Papp Já­nos keramikus lakik. Február 15-én érkezett a megyeszékhely­re, a meghívást pályzat útján nyerte el. Mint a Magyar Képző­éi Iparművész Szövetség kerámia szakosztályának vezetőségi tagja, Indulása óta figyelemmel kíséri az Intézmény létrejöttét. Itt-tar- tózkodása részint alkotói munka, részint pedig aktív közreműkö­dés a stúdió új technikai beren­dezéseinek, gépelnek és eszközei­nek kipróbálásában. A földszinti égetőkemencák mögött falépcső visz fel az eme­letre, ahol a képlékeny anyag formálódik a művészek keze alatt. Papp János Itt dolgozik. Kiége­tett szobrocskákat festeget be fo­Térelválasztó plasztika. 0 Papp János a stúdió műtermében. lyékony mázzal, amely majd az Ismételt égetést követően adja meg a tárgyak végleges díszíté­sét. Több is kellene — Én az egyéni alkotóművé­szek szempontjából tudom megí­télni a kecskeméti stúdió létre­jöttének jelentőségét — magya­rázza. — Otthon, saját műter­memben, csak behatárolt lehető­ségek között dolgozhatok. Nem jutok hozzá az Iparban használt számos anyagféleséghez, külön­böző mázakhoz és a technikai eszközeim is szűkösek. Kemen­cémben mindössze 960—1000 Cel­sius hőfokot tudok elérni. Itt vi­szont a Finomkerámiaipari Mű­vek segítségévei sokféle anyag­gal, eljárással és módszerrel kí­sérletezhetek. A stúdió kemencéi 1400 fokig fűfhetők. Készíthetek öntőformákat, amelyek segítségé­vtű egy-egy tárgyból kisebb so­rozatok is előállíthat ók, tehát sok olyan elgondolást valósíthatok meg, amelyhez odahaza nincs mó­dom. Az a véleményem, hogy or­szágszerte, több más, hasonló stú­dió is eltelne egy-egy műfaj, üveg, textil, fém, vagy egyéb iparművészeti ágazat fellendíté­séhez. A kecskeméti alkotómű­hely legnagyobb erényének az ígérkezik, hogy az itt készült al­kotásokból a társadalmi bizott­ság javaslata' alapján a Finom­kerámiaipari Művek gyárai átve­hetnek majd egy-egy típust, ki­sebb sorozatok legyártására. • A stúdió nyújtják. égetőkemencéi a várt teljesítményt Egy és sok • Agyagcsőből készöltek a kerámia népi zenekar tagjai. (Tóth Sándor felvételei.) 0 Papp János korsója kiégetés után. Az Iparművészeiben, különösen a kerámiában jól érzékelhető az egyéni és a tucattermelés közötti ellentmondás. Papp János is el­mondja, hogy a gyárak, illetve a kereskedelem piaci érdekeltsége következtében sok giocs, vagy igénytelen szériatermék Is kerül a 'boltokba. Az egyéni tervezők készletei, tárgyal pedig nemcsak drágák, hanem technikai okok miatt megismételhetetlenek is. Ha tehát valakinek egy szép kávés­csészéje éltörik, nem áll módjá­ban pótolni. A stúdióban elkészülő prototí­pusok kis szériában; több száz darabos nagyságban legyárthatók, és így betölthetne az egyedi és a sorozattermékek között jelenleg érzékelhető űrt. — Ipari és egyéni gondolkodás összhangját valósíthatja meg a kecskeméti stúdió — vélekedik Papp János. — Ügy érzem itt magam, mint egykor a főiskolán, ahol közösen vitatkoztunk, be­szélgettünk egy-egy készülő 'tárgy­ról, alkotásról. Csak aki nem tudja, (hogy egymástól mennyire elzártam dolgozunk otthoni mű­termeinkben, annak nincsen fo­galma arról, hogy mit is jéfént ez. Probstner Jánossal, a stúdió vezetőjével, vagy a látogatóba ér­kező kollégákkal, legyenek ma­gántervezők vagy a gyárak al­kalmazottai, rendkívül fiatalosan, értelmesen cserélünk gondolato­kat munka közben... — Én egyébként most nem­csak alkotni, hanem inkább se­gédkezni jöttem. Kipróbáltam, például a gépileg megoldható agyag-csőkészítés miként haszno­sítható szobrok, plasztikai for­mák létrehozására. Hogyan éget­nek a kemncék, vagy a korongo- zott formaelemek miként építhe­tők össze másokkal... Egyszóval részt veszek ennek a sokra hiva­tott alkotóműhelynek első, jog­gal Romantikusnak nevelhető kor­szakában. Egy kicsit meg is fia­talodtam e légkörben, s talán ez a leghasznosabb a számomra... A stúdió vezetősége által meg­hirdetett pályázat útiján gyári tervezők és egyéni alkotók dol­goznak majd együtt Kecskemét új művészeti intézményében. Az előbbiek az ipari technológia, a tömeggyár,tás technikai ismerete­it, módszereit ,,hozzák maguk­kal”, az utóbbiak pedig az ottho­ni műteremben kipróbált sajátos munkaifogásokat, eljárásokat. A város és a társadalom Nem kell különösen hangsú­lyozni, hogy távlataiban mit is je­lenthet az, hogy a művészek né­hány hetet együtt dolgoznak Bács-Kiskun megye székhelyén. Kicserélik gondolataikat koron­gozás, formázás közben, vagy este, nyugodt körülmények kö­zött az intézmény klubszerűén berendezett könyvtárában. És azt sem, hogy a stúdió galériáján „tárolt”, itthaigyott munkáik mi­ként termékenyíthetik meg az újonnan érkezők fantáziáját. A város egy folyamatosan gya­rapodó, kerámia-történeti gyűjte­ményt „nyert” az új intézmény- nyél. Az égetett agyag művészete pedig — üzletekben és kiállítási termekben — minden bizonnyal tükrözni fogja az Ipari és az egyé­ni alkotási módszerek termékeny kölcsönhatását. Pavlovits Miklós Nyelvünk virágai: a szólások A szólások olyan állandósult szókapcsolatok, amelyeknek a jelentése nem a szólásokat alko­tó szavak jelentésének az össze­tevője. Amikor valakiről azt mondjuk, hogy köti az ebet a karóhoz, nem gondolunk sem a köt igére, sem az ebre, sem a karóra, hanem csak alzt állítjuk, hogy az illető nagyon határozat­tam ígér, vagy ikonokul állít var lámát. A szólások a szemléletes gondolatközlésnek nagyon hatá­sos eszközei. A szólások jelentését általában minden magyar ember megérti. Ezeknek a jelentése nagyon könnyen érthető: rossz fát tett a tűzre, (nagy) kő esett le a szi­véről, kesztyűs kézzel bánik va­lakivel, nem teszi ki az ablakába, lóhátról beszél, dobra ver, fenn hordja az orrát, kákán is cso­mót keres, kiteregeti a szennyest. Népünk élete, szokásai, szemlé­lete is kifejeződik bennük. Ha pl. valami nagyon feltűnő dologról aizt mondjuk, hogy nagy port vert föl, szinte látjuk a poros utakon a szekér után a felvert port. Ilyen szemléletesek ezek Is: nem fenékig tejföl, átlát a szi­tán, nyélbe üti a dolgot, véka alá rejti, egy kalap alá vesz. Sok szólásunk idegen (több­nyire latin vagy német) nyelv­ből való fordítás: iszik, mint a kefekötő, orránál fogva vezet, zöld ágra vergődik. Befogadtuk, mert a magyar viszonyokra Is lehetett ókét alkalmazni, hiszen a látásmód, értékelés azonos minden emberben. Néhány szó­lásunknak pedig nagyon régi szokás az alapja. A síkra száll valami vagy valaki érdekében, sorompóba állít a régi lovagi .tor­náik, bajvivások emléke. Népszo­kásokra utal: úgy bánik vele, mint a himes tojással, áprilist járat vele. A faképnél hagy je­lentése: búcsú nélkül vagy gyor­sam távozik. A falkép ugyanis fából faragott szobor a kapun. Kitették a szűrét annak a legény­nek; aknnék az udvarlását nem fogadta el a lány. A szedi a sá­torfáját jelentése: odébb áll, el­megy valahonnan. A régi boszorkányhit emléke a hátrakötöm a sarkad-féle fenye­getés. A minden hájjal megkent, vagy a Halasom feljegyzett ku­tyazsírral kenyekedik rossz em­ber jelentésű volt. Az ilyen em­bereket a boszorkányokkal ha­sonlították össze. Ma már mind­két szólásnak agyafúrt, fortélyos ember a jelentése. A szidja, mint ú bokrot szólást megértjük, ha arra gondolunk, hogy a néphit szerint a 'boszorkányok a bokrok­ban tanyáztak, azért kellett őket onnan szidással elkergetni. A ló­vá tesz azzal a hiedelemmel függ össze, hogy a 'boszorkányok ál­lattá tudták varázsolni az em­bereket. De természetesen a foglalkozá­si ágak is adtak szólásokat. A tímárok (cserben hagy, benne van a pácban), a lábbelikészítők (vargabetűt ír le), a kádárok (dugába dől valami, eredetileg a hordó), a szakácsok (megissza a levét, borsot tör az orra alá), a halászok (kiveti a hálóját vala­kire, zavarosban halászik), a va­dászok (bottal ütheti a nyomát, feni az agyarát valakire, mint a vaddisznó), a molnárok (az ő malmára hajtja a vizet, aki előbb jön, előbb őröl). A régi hadi életre utalhatr túllőtt a célon, ezzel el is lőt­te a puskaporát, csütörtököt (vagyis: esettet) mondott a fegy­ver. Még a zene sem maradt ki: egy húron pendülnek (tolvajok), más húrokat penget. A kártyá­sokra utal: felfedi kártyáit. Bib­liai eredetű szólások: mosom ke­zeimet, kálváriát jár. A mérés­re vonatkoznak: latba vetünk valamit (pL lehetőségeinket), so­kat nyom a latban. Némelyik szólásunkat csak magyarázattal lehet megérteni. Néhány magyarázatot közlünk. Írmagja sem maradt. Az „ír** gyökeret jelent, tehát az írmag: gyökér + mag. Eredetileg olyan növényről mondták, amelynek a gyökere is kipusztult Később át­vitték a szólást emberre, állat­ra, sőt élettelen tárgyakra is. Egy gyékényen árulnak. Az árusok régen gyékényre rakták ki portékájukat a vásáron. A csalókat vagy a rosszul mérőket úgy büntették, hogy kirántották a gyékényt az áruk- alól. A szó­lás jelentése: egyforma termé­szetűek, pajtások a rosszban. Ugyanilyen rosszalló jelentésű az egy húron pendülnek szóláa is. Megjegyezzük, hogy a két emberre utaló szólások nagy ré­sze általában rosszalló jelentésű lett. Dűlőre jut. Eredetileg a szán­tás befejezésekor a barázda vé­géra. Ma akkor használjuk, ha valamiben sikerült eredményt el­érnünk. Ujjat húz. Az ujjhúzá* a falusi legények mulatsága volt. Egy asztal mellett egymással szembefordulva egyik ujjúkat összeakasztották, és igyekeztek a másikat áthúzni az asztalon. A szólás jelentése ma: civakodik. A játék hevében ugyanis sokszor nézeteltérés támadt a legények között. Nincs sütnivalőja. A sütnlvalő a korpa és komló vegyítése volt, olyan élesztőféle. Mai jelentése: nincs annyi esze, amennyit el­várnak tőle. Vagyis röviden: mafla. Nem áll kötélnek. (Eredetileg a szilaj vérű csikóról mondták.) Kereket old. (A 'lejtőn a kocsi kerekét megkötötték, induláskor a kereket meg kellett ’ oldani.) Ma arra mondják, aki gyorsan távozik. A nem káptalan az én fejem jelentése: én sem tudok mindent. Arra utalunk, hogy a régi idők­ben a káptalannak, vagyis a ka­nonokok testületének a levéltára őrizte meg az ott írásba foglalt megegyezések, szerződések, vég­rendeletek másolatát. Megtanitlak kesztyűbe dudálni. Jelentése: megtanitlak ember­ségre, tisztességes viselkedésre. Bárczi Géza szerint ez a szólás a régi kínvallatás emléke. A kesztyű a hüvelykszorító volt. Akiire azt ráhúzták, az valóban „dudált”, jajgatott. A füle botját se mozdítja szó­lás ma azt jelenti, hogy rá se hederít, nem törődik vele. O. Nagy Gábor a szólásmondások gyűjtője szerint ebben a szólás­ban két, ma már elavult szó­lás keveredik: fülét se hajtja rá + botja fejét se hajtja. Régen mindkettőnek az volt a jelenté­se: figyelmetlenül, tiszteletlenül viselkedik. Kiss István Kamarahangverseny az Óvónőképző Intézetben | HAZAI TÁJAKON _______________ Ba rangolás a Duna-kanyarban Kecskemét zenei életének ja­varészét az Országos Filharmó­nia által meghirdetett, szervezett bérleti sorozatok hangversenyei teszik ki. Mégis nagy jelentősége van a különböző zenei, oktatási, vagy közművelődési intézmények által időről időre sorra kerülő kü­lönböző koncerteknek. Ezek a hangversenyek általában meghitt keretek között lezajló kamaramű­sorokat kínálnak a hallgatóság­nak, mely a legtöbb esetben egy meghatározott körből verbuváló­dik. Mint legutóbb az óvónője­löltek közötti eseményen. Bár egy rövid újsághír formá­jában a város minden zeneked­velőjének felkínálták a rendezők a Szenthelyi testvérek kamara­estjét, mégis elsősorban az óvó­nőképző intézet hallgatói vettek részt azon. Népes és figyelmes hallgatóság élvezte a műsort, a napokban, melynek első részében Szenthelyi Judit és Szenthelyi Miklós hét hegedű-zongora szo­nátát adott elő. Különösen Mo­zart C-dúr szonátájának előadá­sa mutatta meg a kitűnően fel­készült művészek hajlékony mu­zikalitását, a sokszínű klasszikus muzsika megkívánta érzékenysé­gét. Prokofjev D-dúr szonátájá­ból ezúttal a Urai részletek emel­kedtek ki. A második részben Szenthelyi Miklós siólóhegedüre irt müveket játszott. Ismét meggyőződhettünk arról, hogy méltán tartják őt egyik legkiválóbb fiatal hegedű­művészünknek, Most hangzott el először nyilvánosan — mintegy házi bemutatóként, a Budapesten meghirdetett premiert megelőzve — Szunyogh Balázs Szólószoná­tája. A fiatal szerző, úgy tűnik túlságosan is hagyománytisztelő stílusban és technikával kompo­nál. A mesterségbeli felkészült­ség, a kitűnő hangszerismeret és bizonyos kifejezőkészség azonban felismerhető az új müvében. Minden szólóhegedüs nagy am­bíciója, hogy Bach D-moll parti- táját a híres Chaconne-nal elő­adja. Szenthelyi Miklós előadásá­val sok örömet szerzett a hall­gatóságnak. A zárótétel stílusegy­ségét azonban itt-ott romantikus előadói megoldások . és egy-egy élesebb hangszinü részlet bontot­ta meg. Ráadásként egy ritkán hallható Kreisler-müvet hallot­tunk: az igen .hálás virtuóz da­rab kitűnő előadása méltóképpen zárta a nagysikerű koncertet. I. M. I Fut velünk az autó a fővá- * ros felé. Míg odaérünk és nagy nehezen átvergődünk rajta a forgalomözönben, elö-elővillannak a múltbeli emlékek, az eddigi or­szágjáró utazások. A lélek belső vetítővásznán feltűnnek a soproni, kőszegi műemlékek, a Bakony er­dőrengetegei, a Balaton fehér vi­torlái, a Hortobágy csendes mesz- szeségel, a göcseji, ormánsági fal­vak művészi parasztházai. Es any- nyi minden még. A hazánkat „fel­térképező” igyekezet ezúttal a Bu­dapest és Esztergom közé eső te­rületre lendít el bennünket. Lás­suk hát: milyen is télen —és „testközelből” — a híres Duna­kanyar? □ □ □ Szerencsénk van: szinte perce­ken bélül odaát vagyunk, a Mar- git-híd túlsó oldalán, hogy a meg­nőtt Óbuda központján, a Flórián téren • Is áthaladva, a kocsiból is jól látható Aqlncum romjai mel­lett elsuhanva, figyelmünket a kö­zeledő Budai-, majd Visegrádi­hegy emelkedőire, csúcsaira füg­geszthessük. Szentendre az első találkozáskor „felkínálja" magát Legelső látás­ra rokonszenves, pedig — aki elő­ször látja,— az utazgató még így a legszélét ízlelgetve, e néhány perc alatt mit sem sejt a későbbi örömökből, melyek e falak között várják. Most inkább a kanyarodó Duna köti le a figyelmet. Az or­szágokat összekötő vén folyam há­ta bodrozódlk a szélben. □ □ □ Leányfalu, a Duna-kanyar szí­ve. Móricz Zsigmondnak tán leg­igazibb otthona egykor, sokáig. Aki itt száll meg néhány napra vagy itt üdül, s élvezheti a kéz- nyű jtásnylra levő Szentendre sok szép látnivalóit, az innen, ebből az alig másfélezer lakosú kis üdülő­faluból könnyűszerrel bejárhatja a környék nevezetes helyeit, gyö­nyörködhet a csodálatos táj sok­féle szépségeiben. Hogy csak né­hány példát említsünk meg: szem­ben a hosszan elnyúló sziget, mö­göttünk a hegyek romantikus, vad­regényes világa, s szétszórtan az eldugott hegyi falvak, s kicsit tá­volabb, ám még mindig közel VI- segrád és Esztergom ezer pompás látnivalója,,, □ □ □ Móricz hazája, Leányfalu. Lá­nyának, Virágnak a könyvéből is tudjuk az itteni Móricz-héz törté­netét, Először csak telek, kicsi ház, majd nagyobbitása ennek, aztán mellé a másik, az esztergomi müút mellett. Nézzük a táblát: „Móricz Zslg- mond írószobája”. Alatta a másik szöveg, a kisebb, a lehangolóbb, a csupán egyetlen szóból álló: „Zár­va”. Persze nem nyugszom: me­gyünk a kert sarkában levő ház­hoz, bekopogtatunk. Á mondatok, melyek nekem ütődnek, nem ép­pen kecsegtetőek: „Látják, ott táb­la! Nincs nyitva a ház! Jöjjenek nyáron!" □ □ □ ' Ám, azért kicsi sétára futja az Idő; ha már Itt vagyunk; itt, eb­ben a nagy-nagy kertben, mely­nek fáit még az író életében ültet­ték, részben még ő maga. Látom magam előtt a tömött bajuszú, testesedő írót. ÜL itt a ve­randán, és csak néz, csak néz, oda lombos fák közé, s aztán túl azo­kon, mindenhová széles-e hazá­ba... Majd látom a vendégeit: Veres Pétert, Németh Lászlót, Ba­bits Mihályt. S az egyszerű ember reket: a tejest, a postást, a fuva­rost, akiket Itt is az életükről fag­gatott; mint mindenkit másutt is; mindenütt, örökös országjárásai közben. I Szeretve kötődött Leányfaluhoz. ' A csend húzta ide a szívét, az em­lékek, a közeli hegyek, vagy a még közelebbi Duna? A világtól való. időnkénti viszonylagos elvo­nulás vágya, s lehetősége? Vagy mindez együtt? Lehet. Hogy írta ezzel kapcsolatban Németh Lász­ló? „Ha Magyarország egyszer annyira viszi, hogy Móricz Zsig­mondnak is jut kegyhely benne: az nem lehet, csak Leányfalu. Itt kell az ő múzeumát fölállítani.” S milyen szépen, mennyire találóan indokol Németh László: „Leány­falu, ebből nézte az Időt mozdu­latlanul, mint regénye juhászai.” Beszélgetni lett volna kedvem róla, ifjúkorom és későbbi éveim legkedvesebb írójáról, akinek az életét egykor betéve tudtam. Amint eltűnődve, az ő alakját megidézve sétáltam a hatezer négyszögöles kertben, a téli álmu­kat alvó almafák között, s néze­gettem az öregedő házat, még nem* sejtettem: két-három nap múlva találkozom majd egy Kecskemét­ről elszármazott nyugdíjas orvos­sal, akinek megadatott egykor, hogy Zsiga bácsival üldögéljen az alkonyati teázások idején; itt a ve­randán ... (Folytatjuk.) Varga Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom