Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-03 / 79. szám

1978. április 3. • PETŐFI NÉPE 0 Az újítók dicsérete A kiskunhalasi járás első üzemi baromfi­tenyészetét nem sokkal a mezőgazdaság szo­cialista átszervezése után a kunfehértói té- esz teremtette meg. A kedvezőtlen talaj­adottság és egyéb körülmény ösztönözte er­re a lépésre a szövetkezet gazdáit. Olyan ál- látfaj tenyésztésére vállalkoztak, amely vi­szonylag kevés takarmánnyal is beéri, még­is gyorsan nő, és hamar értékesíthető. 0 Átalakul a gyár Kiskunhalason. A korszerűsítés befejezése után több vágóbaromfit tud átvenni a mezőgazdasági üzemektől. Az 1960-as évek elején ré­gi gazdasági épületek átala­kításával te­remtettek he­lyet a baromfi­állománynak, és az akkori kez­detleges viszo­nyok ellenére több tízezer pecsenyecsir­két neveltek közfogyasz­tásra. Néhány évvel később már egymillió­nál magasabb volt a telepen a vágóbaromfi, amelyet a fel­dolgozóipar át­vehetett. Ta­valy pedig a közös gazdaság összes bevéte­lének 75 száza­léka szárma­zott a baromfi- ágazatból. Időközben kialakult a korszerű ba­romfitartás Kunfehértón. Az Előre Tsz szakemberei számos gazdaságot felkerestek, tapasztalatokat gyűj­töttek a legalkalmasabbnak vélt épülettípus kialakítására, a leg­jobb tartási technológia alkalma­zására. A szövetkezet szakmun­kásai 1977-ben építették fel a telepre tervezett tizedik nevelő­házat, amelyet megfelelően gé­pesítettek. Amit az élelmiszer- ipari gépgyártás és a gépkeres­kedelem nem tudott szállítani, azt saját maguk készítették el. Egyik, másik szerkezet, beren­dezés az újításnál is jelentősebb műszaki megoldást tartalmaz. Pásztor Mihály, Takács Gábor la­katos, Harnóczi Frigyes részleg- vezető, Szabó Imre segédüzemág- vezető a baromfinevelő házak kiszolgálásának olyan munkafo­lyamatait gépesítette, amelyre megfelelő eszközt nem lehetett beszerezni. Amikor a csirkenevelés 56. napján a baromfi eléri az 1,62 kilogrammos átlágsúlyt, a szer­ződésben rögzített időben átveszi a feldolgozó vállalat. A gazda­ságnak érdeke, hogy a vágóba­romfi átadása és az új állomány betelepítése közötti időt lerövi­dítse, mert akkor tudja jól ki­használni a telepet. Az újítóbri­gád a gépesített be- és kialmo- zást, takarítást, fertőtlenítést ol­dotta meg. Régebben huszonkét szövetkezeti gazdának egy hétig tartott ez a munka egészségtelen körülmények között. Most több idő jut a telep kar­bantartására, a műszaki felsze­relés átvizsgálására, javítására. Nagyobb lett az üzembiztonság és a baromfiátvétel esetleges ké­sése sem állítja szinte megoldha­tatlan feladat elé a szövetkeze­tét, mert tartani tudja az ütem­tervet. Ez csupán egy a sok hasznos ésszerűsítés, műszaki megoldás közül, amelyet a kunfehértói ter­melőszövetkezet baromfitelepén bevezettek. A szakmunkásbrigád építette fel a terményszárítót né­hány hónap alatt úgy, hogy az az őszi betakarítás idején már mű­ködött, és a 2500 tonna, termény tárolására alkalmas magtárral együtt az idén lesz teljesen ké­szen. A kiskunhalasi és a szomszé­dos járásban a fehértóiak kedze- ményezése óta számos, hasonló adottságú szövetkezetben magas termelékenységű ágazattá fejlő­dött a baromfitenyésztés. Egyre nagyobb követelményt támaszt a termelés a feldolgozóiparral szemben js. A kiskunhalasi gyár­ban évekkel ezelőtt megkezdődött baromfiipari korszerűsítés lassan végéhez közeledik. Várható, hogy a gyár teljesítőképességének nö­vekedése a mezőgazdasági üze­mek számára is könnyebbséget jelent. Bővíti az értékesítési le­hetőséget, és zavartalanabbá te­szi a baromfitenyésztő telepek munkáját. K. A. 0 Az újítás segítségével Pénzes-Szabó Béla egyedül végzi a nevelő­ház takarítását, fertőtlenítését. (Tóth - Sándor felvételei.) Április 4. Fodor József költeményének három sorát idézzttk a vízszintes 1.. függőle­ges 12. és 14. számú sorban. VÍZSZINTES: 1. Beküldendő). 12. Járom. 13. Fényt ad. 15. Szerszám fontos része. 16. Helyezd. 18. A ru­bel századrésze. 19. Fohászok. 20. Evőeszköz. 22. Azonos betűk. 23. Szülő. 24. Tiltó szó. 26. A melléknév felsőfokának képzője. 28. Női név. 29. Fél gomb. 30. ízletes ital. 32. Lassan lépdelő. 35. Hírszerző. 26. Színültig. 37. Afrikai állam. 38. Vízi jármű. 40. Központi Sportiskola. 42. Gyümölcsősláda. 44. Fűszerezett. 46. Becézett férfinév. 47. Névelős asz- szonynévképző. 49. Fölém. 50. YA. 52. Vissza: Belgrád hegye. 54. Név­elő. 55. Országos Rendező Iroda. 57. Kiveri a magot a kalászból. 58. IRE. 59. Serleg. 61. Nehézség, baj, név­elővel. 62. Német üveg keverve! 63. Latin nép. 65. Megfedd. 66. Vissza: összeadja a házasulandókat. FÜGGŐLEGES: 2. Gallya. 3. El­mesport. 4. Római ötvenötös. 5. Visz- sza: szovjet illuzionista. 6. Világos­zöld, szúrós szagú gáz. 7, Megyeszék­hely. 8. Szódás föld. 9. IT. 10. Váz­lat. 11. Lelátó része (!) 12. Bekül­dendő). 14. Beküldendő). 17. Nap­szak. 19. Após. 21. Sérülés helye. 23. Állami jövedelem. 25. Azonos be­tűk. 27. Gyom. 28. Cselekvést ki­fejező szófaj. 29. Irodai kapocs. 31. Formai. 33. Házikó. 34. Becézett Aranka. 35. Égés mellékterméke. 39. Hajdani. 41. Betegség. 43. Struccféle futómadár. 45. Retesz. 47. A legma­gasabb csapategység a régi rómaiak­nál, névelővel. 48. Minden esztendő­ben. , 51. Hűtlen, hitszegő. 52. Fllmér- zékenység mértékegysége. 53. Ma­gasztal (—’). 54. Természetes hossz­mérték. 56. A népgazdaság egyik ága. 58. Becézett Ilona. 60. ASM. 62. Csend­ben van (!) 64. ZO. 66. Személynév­más. . A március 26-án közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtése: VÍZSZ. 21.: AZ EMBER SZIVE ALATT Vízsz. 1.: HŐFORRÁSOK VANNAK ELREJTVE Függ. 25.: EZT NÉHA A SZERE­LEM Füge. 38.: MÉLYSÉGÉNEK IS NE­VEZZÜK. Az elmúlt héten közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Csabai And­rás» Dunavecse; Mester Lászlóné» Kecskemét; Ihász István, Budapest, Lukácsi Bálint, Szabadszállás. TJangsúlyoz­Történelmi emlékmű — De neki mégiscsak kuny­hója volt... — Hogyhogy kunyhója?! Hát ezért gyűjtöttünk önkéntes ado­mányokat? Vajon kunyhóért kér­tünk hozzájárulást a köztársasági költségvetésből? Manapság egy­szerűen szégyen ilyesmiről be­szélni! — Tehát emeletes ház lesz? — Igen, ezt megtárgyaltuk és jóváhagytuk. Velencei csillárok és ablakok, francia tapéta és porcelán... A mintákat már megvizsgáltuk és jóváhagytuk. — Így tehát fényűző villa lesz. Talán túlságosan is fényűző a felkelés egyszerű közkatonája számára? — Valóban így van. Mi azon­ban tudatosan választjuk ezt a megoldást. Tisztában vagyunk ugyanis azzal, hogy híres elődünk szerény ember volt. Abban a helyzetben azonban könnyű volt szerénynek lenni. Különleges fényűzést egyébként mi sem en­gedünk meg. Dolgozószobája például egészen egyszerű lesz. — Dolgozószobája? — Igen, kis dolgozószoba is lesz: asztalka, karosszék és író­gép, természetesen régi mintájú. — Micsoda? Írógép?! — No persze, ő mint közkato­na, csak szablyát meg lándzsát tartott a kezében. Ügy vélem, közönséges tintával és lúdtollal is beérte. Annál inkább, mivel köztudomásúan analfabéta volt. No de... a körülmények köte­leznek. — Mondja kérem, milyen ér­dekesség lesz még az első török- ellenes felkelés résztvevőjének házában? — A pincében kis bárt rende­zünk be, nemzeti stílusban. — Bárt? — Igen, ősi vendégszeretetünk jelképe gyanánt. — Tehát Önök minden lehető­séget számba vettek? — Igen, kérem. Küldöttségünk végigjárt több európai országot, hogy tanulmányozza, miként old­ják meg ott az ilyen problémá­kat. Higgye el, Franciaországban, a Loire mentén láttunk egy kas­télyt, amely valamikor pompás lehetett, most azonban szörnyen elhanyagolt és rozzant. Szomorú lenne, ha a hozzánk látogató sok turista ilyesfélét látna minálunk, egy szocialista országban. — Engedje meg, hogy feltegyek mégy egy, utolsó kérdést: úgy gondolja, hogy az utódok az ön érdemeiről is hasonlóképpen meg­emlékeznek majd? — Azt hiszem, igen. Csakhogy van egy kis különbség. Mint lát­hatja, hires elődünk emlékét csak most örökítjük meg, az enyém­ről pedig magam gondoskodom jó előre, nehogy a hálás utódo­kat terheljem vele... Irta: Miroszlav Mitrovics Fordította: Gellért György MOLNÁR ZOLTÁN: Eljegyzés KISREGÉNY (28.) — A fene megeszi, azt mondta) Tibornak, „bocsánat, csak egy há- lapuszi..Mit tudom én, <a vi­zeskannákért ... valami ilyes­mi ... nehogy komolyan találjam venni... . — Azt akarod mondani, hogy nem is kellenéi neki?! Ezt már valóságos anyai felhá­borodással mondta. Az ő lá­nya ... hogy az nem kellene va­lakinek? — Mindenesetre nem mutatott olyan szándékot, hogy Tiborra harcba kívánt volna szállanl érettem... Érettem, így mondta. Gitta egy pillanatra arra gon­dolt, hogy hátha csak a harc elől tért ki ez a Laci... de azután arra, hogy a harc elől — Tibor­ral? De nem, akárhogyan is törik a fejüket, ez egy olyan alak, aki az első pillanatban megfutott, és meg sem állt a Duna közepéig, hiszen még most is ott van. Ott.,.? Nem is látta; csak nem fulladt bele? Mert akkor meg úgyis mindegy. De nem, megpil­lantotta a Klári két veszett köly- ke a sekély vízben.... az ártat­lan, hogy játszik... Nincs más hátra, mint mégis visszatérni Tiborhoz, folytatni a vigasztalását és kieszközölni, hogy legalább hallgassa meg Ka­ti bűnbánatát és bocsánatért cse- dczését. Csak aztán Kati is haj­landó legyen egy valamennyire, ha nem is hihető,- de elfogadható bűnbánatra. Hajlandó? Még hogy ő legyen hajlandó. Csak merjen ellenkezni. Mindazok után, amit máma... csak ezen a mai napon is véghez­vitt érte... Hogy játszotta ő itt végig a hozománygyűjtés különféle alakoskodó szerepeit... Ahogyan ő ösztönösen rátalált a négy- szemközti beszélgetések egyedül járható útjára, mikor azt érezte, hogy a széles társaság előtt ezt mégsem alkalmas... A hős anyának képzelte magát. Mégpedig olyan hős anyának, akinek most a gyermeke hálát­lansággal fizet. — Kati!... fin még most az egyszer utoljára odamegyek Ti­borhoz. Kieszközlöm, hogy hall­gasson meg... de addig te ki­agyalod, mit mondasz neki... valamin 'te is gondolkozhatsz... Nem fogod nékem feldúlni az egész nagynéhezen létrehozott építményt! Világos? — Igen. Anyu. Kati úgy mondta ezt az igen­anyuit, mint a megszeppent és bűnbánatos gyermek. Gitta ezek után még néhány­szor végigment a parton, súlyo­san töprengve, hátul összefont újakkal, mint egy férfi. Gondol­kozott. 31. Tibor a fatönkön ülve, súlyos elhatározásra jutott. Lelke két ellentétes sarka között az ellen­tét csak nagyobbra nőtt. A fel­feltámadó reményért meg éppen szégyelnl kezdte magát. Hát mi vagyok én? Velem akármit lehet csinálni? Ahogy elnézte a két sétáló nőt, elképzelte, hogy mit forralhatnak megint. Hát nem! Mert hiszen amit látott, azt kétségtelenül látta. Ez a Laci, ez az őhozzá képest minden bizony- nyál jelentéktelen fickó, csak idejön, alighogy megismerkednek, egy pillanatra egyediül maradnak, és mór esnek is egymásnak, kint az úton, mindenki szeme láttá­ra... sőt a vőlegény szemelóttá- ra... Hát ilyenek. De ez a vőle­gény véletlenül éppen én va­gyok ... és én ezt nem nyelem le,.. Nem nyelem le — ezt haj­togatta. Csak nézte növekvő dühvei, hogy anya és lánya a parton le- fel sétálnak. Igen, most .főzik ki a következő léipést... a követke­ző fondorlatot... ellenem ... Nem nyelem le, nem nyelem le.. Hirtelen elhatározással felállt és 6 is odament az anyjához. Leku­porodott mellé. Amikor lekuporodott, még nem tudta, mit fog mondani, de ami­kor az anyja várakozóan rápil­lantott, önmaga számára is va­donatúj gondolatként ez jött ki a száján: — Édesanya, menjünk innen! Menjünk el minél hamarabb! Mari mama nem kérdezte, miért? Nem kérdezte, mi történt? Felállt, megindult, ment egyene­sen a kocsijuk felé. Csak menet közben szólt oda * minden figyelmével a tollaslabda küzdelmeibe merült férjének: — Ferenc! Ferenc felpillantott, látta fe­lesége határozott lépteit, látta, hogy fia is kullog az anyja után, engedelmes férj lévén egy pilla­natnyi tétovázás után odaszólt társainak: ' — Bocsánat, egy pillanatra! Ment, letette az ütőjét arra a fatönkre, amelyen az előbb a fia ült, a kocsinál utólérte az asz- szonyt. — Mi van, Mari? — Hazamegyünk — jelentette ki Mari, és mór ült is be a ko­csiba. Ferenc látta, hogy ez mór ha­tározat.. Nincs mit kérdezni, nincs min vitatkozni. Visszafordult az otthagyott tollaslabdózókhoz, széttárta a karját. — Ügy látom, el kell mennünk! Sze vasztok! Beült a volán mellé. — Majd mindent megmagyará­zok mondta Mari megnyugtatóan, de pillanatnyi kétséget sem hagy­va elhatározása jogossága és in­dokoltsága felől. Tibor, miközben bemászott a hátsó ülésre, még egy pillantást vetett a partra, ahol anya és lá­nya között a drámai jelent utolsó másodpercei zajlottak. Kati nagyon csinos volt így sortban, lenge blúzban. Jó volt vele... jó volt azt hin­ni, hogy ezzel a lánnyal fogja le­élni az életét. Felsóhajtott. A sí­rás egy kissé még megint fojto­gatta, de ő most már nem enged­te felszakadni. A kocsi farolt, aztán nekifor­dult a kapunak. * 'Elment Egyszerűen elment. Gitta és Kati megdermedve néztek utána. Nem messze tőlük a parton Klári szörnyeteg gyermekei ug­ráltak be a vízbe — ki a vízből, s mintha csak valaki agyafúrt szöveget sulykolt volna beléjük, ütemesen kiabálták: — • El-menta-vőle-gény... el-menta-vőle-gény! Klári hiába akarta lecsendesí­teni őket; kínjában Lacit keres­te, aki az előbb még kéznél volt, hogy segítsen neki. de Laci mór megint messze beúszott a vízbe. ügy látszik, ő vette észre leg­először a kocsi távozását, A csonkán maradt tollaslabdá­zó társaság tanácstalanul tekint- getett széjjel, látszólag csak azért, hogy a Ferenc távoztával megürült hélyre egy negyediket keressenek. Nagy csend támadt. Nagymama talán éppen erre a nagy csendre ébredt fel, aho­gyan tápászkodolt. megnyöszö- rögtette a nem éppen vadonatúj nyugágyat. Felült, nézelődött Most megkérdezi, hogy hova lettek Tiiborék — leste aggoda­lommal Gitta. De nem azt kér­dezte. — Hol az a pirostrikós fiú? Ez volt a nagymama kérdése. A lehető legjohb kérdés '— gon­dolta Gitta. Valóban, hol rejtő­zött el az az átkozott pirostri­kós? Gitta odament nagymamához. Mégis az ő anyja, neki kell ve­le foglalkoznia. Legalább elhall­gattatja. — Jót aludtál, mama? — Mindig jól alszom, tudod! — Tudom, mama. de most nappal van. — Nappal is jól alszom! Hagyj már azzal az alvással! — s érdeklődéssel nézett körül. — Hova lett a pirostrikós? Gitta sóhajtott, a víz felé in­tett, jelezve, hogy valahol arra. — Mit, bent a vízben? — kér­dezte riadtan nagymama. — Hi­szen ebbe bele lehet fulladni! Miért engedtétek? Te Lajo$J Hol vagy? Gitta összeszorította a száját. Ha Lajost is arról faggatja, hogy hol az a csibész... és felelősség­re vonja, hogy miért engedtük bele a vízbe... én is a Dunának megyek. Lajos kénytelen volt odajönni. — Engem szólított. Margit né­ni? — Te vagy Lajos, ha nem té­vedek ... — Nem téved. Margit néni! Parancsoljon velem! (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom