Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
8 • PETŐFI NEPE • 1978. április 3. Érsekhalmi változások Lázmérő... Ma azt mondjuk rá: annyira filléres cikk, hogy talán keresni kellene olyan családot, ahol ne volna belőle. A gyerek is tudja, mire és hogyan használják. Tapasztalja, hogy ha valaki „nem jól érzi magát”, előbb-utóbb a homlokát tapogatja. Aztán ha a keze hőemelkedést sejtet, előveszi a lázmérőt. Pár perc — és vagy megnyugtatja a higanyoszlop • magassága, vagy drámai kijelentésre készteti: „Harmincnyolc-egy... Orvoshoz megyek.” Indul is. Senki ebben nem akadályozza, feltételihez nem köti mozgásszabadságát. Még csak azt se mondjuk, — ez alapvető emberi jog, — annyira magátolérte- tődő. Ma. „Az érsekihalmiak nagyon sok kellemetlen emléket őriznek a múltból...” — Így kezdte felszólalását a tanyai népfrontvezetők megyei tanácskozásán Deli Ferenc pedagógus. Érsekhalma. Nevében is őrzi, hogy a szelíd lankás termőhatár egykor érseki- uradalom volt. Az emberek sorsa: kiszolgáltatottság. Intézők kénye-kedve. A cselédek értéke? Aki beteg lett, előbb a magtároshoz kellett mennie. Az adta oda a lázmérőt, s ha a higanyszál lázt mutatott, akkor mehetett a szolga az orvoshoz. No de, hogy ezt a’ megalázóan „'humanitárius gondoskodást” bevezesse az uradalom, alhhoz előbb egy cselédnek meg kellett halnia — tüdőgyulladásiban... Ki volt az az ember, akinek élete árán „honosították” meg a lázmérést? — Nem jut eszembe a neve.., De megvan. Feljegyzéseim közt megtalálnám... — Töpreng a népfronttitkár. Most hát névtelenül legyen szimbólum az egyszeri uradalmi cseléd... Ama sokezrek sorában, akik az első fűszálakat, facsemetéket, szőlővesszőket biztatták: „Ha élni akartok, meg kell kapaszkodnotok a homokban.” — S i tlepi gyönyörű kultúrtáj a tar riús’ág,' hogy azok a névtelen cselédemberek erősebbek voltak a homoknál. — Manaipság heteként jár ki az orvos Érsekhalmára, A betegápoló nővér, Marika meg minden nap... — Milyen Marika? — Ejnye no, nahiszen... Milyen Marika is?... Mindegy na, mi így ismerjük és szeretjük __ — Mondja kis pírral a menyecske, s felegyenesedik a parányi/ gyümölcsfa mellől. Megigazítja babos kendőjét, le ne cibálja fejéről a 'harapós böjti szél, ami kötényét ugyancsak csattogtatja. Odébb egy nénike csápol a karjával, s 'nevet hozzá. — Csak haggya... Ott vár bennünket Marika a Felsőiskolában. Abban a kis szobában, ahol hetenként egyszer a hajósi tanács emberei inspekcióznak... Van ám Marikánál is forgalom. Ez a huncut Deli élvtárs meg mit ránk nem fog a múltkor. Aszongya: „Biztosán pálinkázni iparkodnak olyan -hűségesen. Nekünk meg bebeszélik, hogy injekcióra...” * S- Igencsak furcsán néznének ma már legtöbb helyen tanítójukra a gyerekek, ha megkérdezné őket: „Tudjátok-e, milyen, volt a jár- gányos kút?” — Gondolom, ritkán firtatnak ilyesmit, hiszen pedagógus se mind látott afféle kutat. Nem így Deli Ferenc. De ezt már ős is „meséli”. — Még én is toltam a kisafát azon a járgányos, aminek a rúd- ját — volt vagy 6 méteres — ló vagy szamár vonta körben haladva. Így -hajtott bizonyos fogaskerék-áttétellel, tengelykapcsolódással a szivattyút, ami meg a vizet hörpölte elő a földből... Kongatás jelezte: indulhatnak vízért az asszonyok. — Valamikor az ötvenes évek végén romboltuk le ezt a régi világbeli örökségünket... Ha aztán a mai alsótagozatos gyerkőcök odahaza elújságolják, milyen muris kútról mesélt nekik a 'tanár bácsi, szüleik még vidám tanúkként „f^ddhetik” őket: „Nem mese az, gyermek...” — S talán folytatják a „mesét” az első három kútról, amelyet a hajósi tanács építtetett. Meg hogy az sem oldott meg mindent. Arra figyelmeztetett az a tűz is, ami pillanatok alatt elintézte az ún. 14-es ház környéki szalmatetős ólakat. Az épületet sikerült megvédeni és szerencsére a jószágok a szabadban voltak. — Akkor még nem volt meg a víztorony, amit az iskolából, a zongorás teremből is elnézegetünk? — 0 — az azután lett... De látjátok, ma már minden portán bent a víz. — Meg annyi fürdőszoba... Egyik nebuló odaáll a minap az édesanyja elé: „Anyu, felelj a találós kérdésre: „Melyik jobb: teknőbe mosni, vagy mosógéppel, centrifugával játszani?” S hányféle hasonló „Lehet egy kérdéssel több?” körül, tudnak tréfálkozni-példálózni az érsekhalmi szülők, s gyerekek. Amikor a mostani félszáz felsőtagozatosokkal herobog az iskolabusz Hajósról, s valamelyik felnőtt az órájára pillantva megjegyzi: „De hamar megjöttetek..a kisdiákok el sem tudják képzelni, mi ebben a különös? Úgy kell ■majd velük „elhitetni”, ha szó- bajön, hogy 1960 előtt még a mentőautó se volt képes 'bejutni a faluba. S a gumicsizmát is lehúzta az ember lábáról a sár, mikor a gépek felvágták a föld- utat... Mert kövesút azóta van. Az volt az első, ami „a nagyvilágot be- és közelebb engedte” Érsekhalmához. Abban is az első volt, hogy a lakossági összefogás; meg a felsőbb szervekkel való együttműködés ekkor állta ki a főpróbát. Vagy tán még előbb kezdődött a villany térhódítása? Hiszen ki- lencszázhatvanban már legtöbb lakásban ez világított. Indult az iskolával, s egy-két lakással. Akár a televízió elterjedése. Alig van ház, ahol ez ne volna már... S ha már út, kút, villany van, tanyán is lehet községi, városi nívón élni. Azám, hol vagyunk már az érseki uradalom korából maradt „tárgyi örökségtől”. A járgányos kútról volt már szó, de a sok cselédlakásról még nem. Három épületben — mintegy negyven család lakott akkor. Ma 130 körüli a lakóházak száma... Az egykori cselédek, s azok fiai, unokái alaposan „megforgatták" itt a világot 30 esztendő alatt. A valamikor irányításhoz szokott, szolgaságba bénított emberek rövid idő alatt „megtalálták helyüket”, miután a maguk gazdái lettek. Állami gazdaság — gépek — folyton korszerűsödő termelés. Szakmunkások kellettek. A 60-as évek elején, de már előbb is sorra végezték el a 8 általánost 40 —50 év körüli emberek. Közülük nem egy középiskolával folytatta, mint például Nemes György, aki 40-es lehetett akkor... Iskola. A régi világban egy tanító hat osztályt nevelt-oktatott. Később 2 lett, de a háború alatt megintcsak egy árva tanítónő maradt. Sajnos, annyi is elég volt, hiszen erősen „időszakosan” jártak iskolába a gyerekek. Legtöbbjük a 4. osztálynál abbahagyta. Elment kisbéresnek, s hogy mostmár „dolgozói” státusba került, „hálószobája” azontúl az istálló lett. Lehet, éppen abban az épületben, ahol ma az óvoda van, tiszta gyermekparadicsom ... — S ma — tanu’lnak-e tovább a fiatalok? — Általában 70 százalékuk, de volt olyan év, amikor mindenki felsőbb iskolába ment. A lányok — kevesebben. A fiúk többnyire szakmát a'dó iskolákba ... Az Állami Gazdaság: az ő jövőjük is. Egyik vglt tanítványom, Evanics István a-Hosszúhegyibe jött viSz-- ik'MJ%gyötéih' utári<:\”;' Másik kedves tanulóm, Hudás Teréz szintén egyetemet végzett... De mások is. — Engedjen meg egy közbevetést, Deli elvtárs. Miért pont ők jutottak eszébe? — Más pedagógus is úgy van vele... Tudja, kerülnek ki a kezünk alól olyan osztályközösségek, amelyektől nehéz megválni. Azokban rendszerint „egyéniségek” is bontogatják szárnyukat... Persze, ez a tehetséges kollégák érdeme is... Ma kilencen vagyunk — törzsgárdisták, heten itt is lakunk, közülünk öt nő, három kisgyermekes családanya. Az érsekhalmi változások fő élesztői eddig is, ma is olyan lelkes közéleti emberek, mint beszélgető partnerem, aki 24 éve tanít itt; Boromisza Tibor alap• LudI János tanácstag nevéhez fűződik többek közt a gázcseretelep megépülése. De mint mondja, a babérokon nem lehet megnyugodni: — Még mindig elégedetlen vagyok a település fejlődésével. (Pásztor Zoltán felvételei.) szervezeti párttltkárral, Ludl János, Nemes Imre, Kovács János tanácstag-társaival, s velük, mint Szenitgyörgy-körzet tanácstagja, Lévai Antal hajósi tanácselnök. Szavukba bármikor szerszámot 'fog a'"lakosság,'VW)y&gi hozzájárulásra is kész a közös ügyért. Velük és oldalukon kezdettől fogva a Hosszúhegyi Állami Gazdaság vezetői, szocialista brigádjai, hiszen az ő gépi, pénzbeli,'s kétkezi támogatásuk nélkül aligha lenne még itt út, villany, vízvezeték, óvoda, iskola... Legutóbbi közös müvük a múlt évben felépült új, 3 tantermes iskola, amelynek szinte jelképes rangot ad, hogy az egyik, volt cselédlakás sorból alakították ki... Abból a bizonyos zongorás teremből ki-kihallatszik a szelíd furulyaszó. Takács (Lajosné tanítja a 24 szakköröst: „Most azt próbáljuk, gyerekek, hogy: Endre báró udvarában van egy fa. Juhászlegény furulyázgat alatta...” A hetyke szél felkapja a dallamot, viszi, viszi, s mire elér vele annak az egyszeri cselédembernek a hantjához, fűsimogató cirógatás lesz belőle... Tóth István A barátság nem ismer távolságot Szerkesztőségünk napi postájából egy cirillbetűs címzésű boríték kerül elő. Vajon ki írta, mit tartalmaz a levél? — gondolom türelmetlen kíváncsisággal és máris olvasom: „Drága Magyar Barátaim! Április 4-e, az Önök nemzeti ünnepe alkalmával nagyon szeretném lapjuk útján köszönteni barátaimat, ismerőseimet. Húsz éve már, hogy levelezek egy magyar lánnyal. A gyermekkori levelező kapcsolatunk igáéi barátsággá fejlődött. Immár mindketten asszonyok, édesanyák vagyunk, és nagyon szeretném, ha gyermekeink éppúgy barátkoznának, mint ■ mi. A lányt, akiről szó van, Fischof Juliannának, asz- szonynevén Ochm Jánosnénak hívják és Kiskunmajsáv, él. Három alkalommal voltam már Magyarországon, feledhetetlen napokat töltöttem kiskunmajsai barátaimmal. Legutóbb ez év januárjában. Ott-tartózkodásomkor mindig kettős érzéssel küszködtem: nagyon kívánkoztam haza és nagyon nehezemre esett a hazautazás. Nekem sajnos nincs édesanyám. Juli édesanyja azonban oly közel áll hozzám, mintha szülőanyám lenne. Sokszor gondolok rá; ha élne anyám, éppolyan kedves és jóságos lenne, mint a Fischof mama. Nem is tudom másképp szólítani csak, hogy MAMA. Mélységes hálával és tisztelettel gondolok rá. És soha nem felejtem el a Fischof családnál töltött napokat, Igen kellemesen éreztem magam Juli nővérének családjánál, Fenyvesi Mihályéknál is, akik Kiskunhalason élnek. Rendkívül kedves, szívélyes emberek. Julika 1970-ben volt nálunk, s én alig várom, hogy újra Szibéria földjén köszönthessem; a szibériaiak forró szeretetével várom, várjuk barátainkat. Novoszibirszk és Kiskunmajsa sokezer kilométerre van egymástól. Mit számít azonban a földrajzi távolság, ha az embereknek azonosak a vágyaik, nézeteik, az érdeklődési körük, ha igazi barátok?! Kívánok barátaimnak sok boldogságot, s remélem, hogy még sokszor viszontlátjuk egymást. Szívélyesen üdvözlöm abban a kis városban minden ismerősömet, akik oly kedvesek és jók voltak hozzám. Az ünnep alkalmával még egyszer teljes szívemből köszöntőm minden magyar barátomat. Valentyina Petrovna Trofimova Novoszibirszk’" Ochm Jánosné Fischof Julika, a Kiskunmajsai Cipész Ktsz személyzetise, s egyben a pártalap- szervezet szervező titkára ugyancsak nagyot néz, amikor megkérdezem: ismeFi-e Valentyina Tro- fimovát. — Valit? Hogyne, a barátnőm! A novoszibirszki vasútállomás óvodájában dolgozik; óvónő. És rendkívül nagy odaadással tevékenykedik a KOMSZOMOL-ban. Egy hónapig vendégeskedtem nála 1970-ben. Vonattal ötnapos út... Gyönyörű vidék! Azt hittem, Vali barátnőjeként érkezem, s az állomáson a KOMSZOMO- LISTÁK egész serege fogadott, szinte Magyarország küldötteként. Együtt még annyi kardvirágot, amennyivel elhalmoztak, nem láttam azelőtt. És hivatalos küldetésben odalátogató sem kaphat gazdagabb programot, mint amilyenben engem részeltettek. Mindenütt a határtalan szeretet, szívélyesség ... — Hogyan kezdődött a szép barátságuk? — Elsős gimnazista voltam, 1958-iban történt. Leveleit küldtem a novoszibirszki iskolába, hogy szeretnék valakivel levelezni. Átadták Valinak, így... — Miért éppen a novoszibirszki iskolának írt? • Valentyina Trofimova. 0 Mint a nővérek... Vali és Juli. • Fenyvesi Mihályné és a Mama. — Gyerekkoromban sokszor hallbttam Ignác bácsitól, aki orosz ~ hadifogolyként szakadt Majsára az első világháború után, hogy milyen gyönyörű Szibéria. Ez az élmény adta az ötletet... Azóta levelezünk. Annak idején megfogadtuk például: ha férjhez megyünk, gyermekeink egymás nevét öröklik. Valinak szép ötéves kislánya van: Juli. Nekem fiam... Én nagyon kifogtam Valit; nagyszerű ember! Annyira megértjük egymást, hogy szinte egymás gondolatát is... Amióta ismerem, mindig itanul, most pártfőiskolát végez. És szakembernek is kiváló. Legutóbb, hogy itt volt, olyan jó tanácsokat adott kisfiam neveléséhez. Hogy miről írunk egymásnak? Mindenről: a munkáról, a családról és politizálunk is. Mert havonta jön és megy egy-egy levél. Például megkérdeztem Valit, mi az a csodálatos erő, hogy any- nyira szereti a hazáját, ö nagyon értékeli, hogy 1917 óta hová ju-. tolták el a faházikóktól, a földbe vájt kunyhóktól. És a KOMSZO- MOL-nevelés hatása... Számomra az is nagyon elgondolkoztató, hogy náluk szombatonként összejönnek, felszabadultak, vidámak az emberek. Nálunk a bezárkózás a jellemzőbb és a futás az anyagiak után.... Egyszer, körülbelül négy évvel ezelőtt azt írta Vali, hogy nagyon sok könyvet olvas, készül a pártba való felvételre. Aztán az a csupa boldogság levél, amelyben hírül adta, hogy felvették!... Engem azon a taggyűlésen vettek fel, amelyen apuka megkapta a 20 éves oklevelet Kádár elvtárs aláírásával... Nálunk az egész család, apuka, is nagyon szerette Valit. Amikor utoljára találkoztunk, fájdalmasan búcsúztunk egymástól; apuka . már nagyon beteg volt. S az idén januárban már tényleg nem találkozhattak ... — Mikor tesz eleget Julika a szívélyes szibériai meghívásnak? — Két-három év múlva, amikor nagyobb lesz a fiam. Mert együtt utazunk, az egész család. Perny Irén
