Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-28 / 99. szám
Távirat a testvérvárosokba A testvérvárosok világnapjára, április 30-ára Bács-Kiskun megye több városából továbbítja a posta táviratban vagy levélben a testvérvárosok vezetőinek, lakóinak a jókívánságokat. Kecskemét Város Tanácsának elnöke a Sziimferopoli Városi Tanács elnökének és Arcúéi! polgármesterének tolmácsolta jókívánságait. a Kiskőrösi Városi Tanács elnöke pedig a lengyelországi Tarnow testvérváros vezetőit. lakosságát köszöntötte. Szilády Galéria Holnap nyílik a kiskunhalasi Szilády Áron Gimnázium könyvtártermében Loránd János Mun- kácsy-díj'as festőművész és Váró Márton szobrászművész közös tárlata. A kiállítás május tizedikéig tekinthető meg. Kitüntetett vállalatok brigádok, szövetkezetek A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére kezdeményezett munkaversenyben kimagasló eredményeket elért szocialista brigádok közül két kollektíva vette át tegnap az MSZMP Bács-Kiskun megyei Bizottsága és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa által adományozott jubileumi oklevelet. A Kiskunhalasi Építőipari Vállalat Petőfi-brigádjának dr. Szabó Miklós, az MSZMP Kiskun- halasi Városi Bizottságának első titkára nyújotta át a magas elismerést. ' A Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat Szanki Üzemének Forradalmi nevű szociálisa brigádja dr. Búza Dezsőtől, a kiskunhalasi járási pártbizottság első titkárától vette át a múlt évi munkaversenyben elért eredményeiket elismerő oklevelet. A Bács-Kiskun megyei Beruházási Vállalatot múlt évi munkája alapján az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium, valamint az Építő-, Fa- és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezete Kiváló Vállalat címmel tüntette ki. Harmadízben részesül ebben az elismerésben a beruházók 'kollektívája, a 19 hasonló megyei szervezet közül eddig csak nekik sikerült ezt elérniük. A kitüntetést tegnap délután adta át Bózsa István, az ÉVM beruházási főosztályának helyettes vezetője, és Laczi Endre, az építők szakszervezete megyei bizottságának titkára. Köszöntötte a BÁCSBER kollektíváját a tegnapi ünnepségen Tokai László, a megyei tanács általános elnökhelyettese is. , A Bács-Kiskun megyei Ipar-1 cikk Kereskedelmi Vállalat székhelyén, Kiskunfélegyházán, ünnepélyes keretek között nyújtotta át a vállalat vezetőjének, Gergely Miklósnak, a Kiváló Vállalat kitüntetésről tanúskodó oklevelet dr. Selmeczi Lajosné bel- kereskededmi miniszterhelyettes. Az ünnepség befejezéseként a szocialista brigádok, valamint 36 kiváló dolgozó kitüntetésére került sor. A legeredményesebben tevékenykedő kollektívák és dolgozók között 1 millió 144 ezer forint jutalmat osztottak szét. A Belkereskedelmi Minisztérium, a KPVDSZ Országos Elnöksége és a SZÖVOSZ elnöksége az alábbi fogyasztási szövetkezeteknek ítélte oda a kiváló címet: Kiskunhalas és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Kiskunmajsa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet, Kunszent- miklós és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet. A Pénzügyminisztérium, a KPVDSZ Országos Elnöksége és a SZÖVOSZ elnöksége döntése alapján kiváló címet kapott a Hajós • és Vidéke Takarékszövetkezet, valamint a Nagybaracska és Vidéke Takarékszövetkezet. A MÉSZÖV Elnöksége és a KPVDSZ megyebizottsága javaslata alapján megyei vándorzászlót kapott a tompái ÁFÉSZ, vándorserleget a kecskeméti UNIVER ÁFÉSZ, a sold takarékszövetkezet, a kiskunhalasi Markovics Mária Lakásfenntartó Szövetkezet és a kiskunfélegyházi Kossuth Lakásépítő Szövetkezet. A Kiskunmajsa és Vidéke Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet a múlt évi kimagasló eredményei alapján immár ötödik alkalommal nyerte el a kiváló szövetkezeti címet. Mint Sípos Jenő elnök a tegnapi ülésen — amelyre a kiskunmajsai művelődési házban került sor — elmondta, a szövetkezet egy év alatt 20 százalékkal növelte .forgalmát, ami 60 millió forint többletbevételt jelent. A kitüntetést dr. Matos László, a Bács-Kiskun megyei Tanács elnökhelyettese adta át a szövetkezét elnökének. Ezután a munkában élepjáró 12 szocialista • brigádot jutalmazták, tizennyolcán pedig megkapták a kiváló dolgozó kitüntetést. A közegészség% Bács-Kiskun megye közegészségügyi-járványügyi ellátásának helyzete, illetve az elmúlt évi ilyen jellegű tevékenység ismertetése volt a fő témája a megyei tanács egészségügyi és szociális bizottsága tegnap Kecskeméten tartott ülésénék. Az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvényben meghatározott tennivalók végrehajtása jelenleg a megyei intézményen kívül hat városi szolgálat feladata. Sajnos, a közegészségügyben dolgozók többsége mostoha körülmények közt végzi munkáját. Egységes elhelyezése csak a megyei KÖJÁL- nak van, de ez is kinőtte már eredeti kereteit; zsúfolt, kevés a laboratóriumi helyiséé. Rendszer résén több mint 11 és fél ezer egységet ellenőriznek, s ezt az ér- téket csak Pest megye és a főváros haladja túl. Az országos átlaggal (127) szemben nálunk egy ellenőrre 202 egység jut, igen szétszórt területen elhelyezkedve. Ami most már 'közelebbről a járványügyi tevékenységet illeti, az 1977-ben minden korábbi évnél kedvezőbben alakult. Jóné- hány fertőző betegség egyáltalán nem fordult élő, másoknak a száma pedig a megye fennállása óta a legalacsonyabb volt. Nagymértékben hozzájárult ebihez a példás oltási fegyelem. A kötelező oltások csaknem 100 százalékban megtörténtek. Településegészségügyi ellenőrzést 2654 helyszínen végeztek. Ezen belül rendszeresen vizsgálták a kutak, az üdlülőjellegű területeken' levő tavak, holtágak, és járványügyről valamint a Sugovica vizének minőségét. Az idényben ellenőrzött fürdőmedencék 21 százalékának a vize esett bakteriológiailag kifogás alá. Az 1131 levegővizsgálat közül 89 esetben találtak a határérték feletti szennyeződést. Tömeges ételmérgezés a megyében tavaly egyáltalán nem fordult elő, csoportos is mindösz- sze három. A négy egyedi étel- mérgezés okozója általában házi disznósajt vagy kolbász volt. Élelmezés-egészségügyi szabály, sértési eljárást 133 alkalommal kezdeményeztek és 116 bírságoló határozatot atak ki. A tsz-ek által üzemeltetett kereskedelmi és vendéglátó egységek közül »legkedvezőbb képet a zöldségboltok mutatták. Két húsbolttal és. hét kisvendéglővel szemben viszont eljárást kellett indítani. A munkaegészségügyről szólva, a különböző intézkedések —szellőztetés, korszerűbb technológia, stb — folytán az üzemekben csökkent az álomártalom. Sajnálatos, hogy abban a 40 üzemben, ahol nitrofestékkel dolgoznak, a tapasztalat szerint a dolgozók az egészségvédő rendszabályokat allg-alig tartják be. A mezőgazdaságban, a növényvédelemben szigorúan alkalmazott előírások jóvoltából az eseteknek csupán a 2,2 százalékában tapasztalt a KÖJÁL rendellenességet. A beszámolót követő vita után az ez évi munkatervet beszélte meg a bizottság, amelynek ülése bejelentésekkel ért véget. J. T. Útlezárás, forgalmi változás A Volán 9. számú Vállalat május 1-én 8.15 órától 11.30 óráig az útlezárás miatt az érintett kecskeméti/ és helyközi, távolsági járatokat az alábbiak szerint közlekedteti: Az l-esf l/a< az 5-ös és a 7-es számú helyi autóbuszjáratok a városba befelé jövetben a Katona József téren levő megállóhelyig közlekednek, ezután a kiskörúton körbe haladva állnak be a Komszomol térre, illetve a Széchenyi téren levő megállókba. Innen változatlan időpontokban indulnak vissza. A 8-as és a 18-as járatok 8.15 órától 11.30 óráig nem közlekednek. A Szegedi út—Halasi út felől érkező helyközi, távolsági járatok a Lenin tér helyett az Árpád körúton a helyi járatú megállóban állnak meg le- és felszállá? céljából. Az Izsáki út felől érkező autóbuszok a Katona József Gimnázium megállóhely helyett a KükUllő úton levő helyi járatú megállóban állnak meg. A terelés időtartama alatt a helyközi. távolsági járatok a Hírős Étterem előtti megállót nem érintik. A Szolnoki út felől érkező autóbuszjáratok a Szívós-megállóhelyet nem érintik. A fel nem sorolt helyi és helyközi autóbuszjáratok útvonala változatlan marad. % ÚJSÁGOK A GYÁRBAN 9 Pozsgai Mihálynak, a Kecskeméti Konzervgyár egyik dolgozójának javaslatára tavaly megkezdték a személy-portákon a különböző újságok árusítását. A lelkes szervező közreműködésével naponta átlag 15 féle olvasnivalót vásárolhatnak a gyár dolgozói, s a havi forgalom eléri a tízezer forintot. Képünkön Kecskeméti Pálné, a szolgálatban levő portás az ifjú vásárlókkal. (Opauszky László felvétele.) Felvétel az Állami Balett Intézetbe Az Állami Balettintézet az 1918—79-es tanévre felvételt hirdet olyan 10—12 éves lányok és 10—13 éves fiúk részére, akik kedvet éreznek a tánchoz és elvégezték az általános iskola első négy osztályát. A felvett gyermekek továbbtanulását az intézetben működő általános és középiskola biztosítja, ennek elvégzése után a tanulók érettségi vizsgát tesznek. • A felvételi vizsgára május 2- től 15-ig lehet jelentkezni. A vidékiek — szülői hozzájárulással és bélyeggel■ ellátott válaszborítékkal — írásban, a budapestiek személyesen jelentkezhetnek az Állami Balettintézetnél (1061, Budapest, Népköztársaság útja 25.). Az újonnan felvett növendékek számára diákotthoni elhelyezést az intézet csak korlátozott számban tud biztosítani. A jelentkezőket a felvételi vizsga időpontjáról levélben értesítik. SZABÁLYTALAN ELŐZÉS, ITTASSÁG Három súlyos baleset TALAJMUNKÁK A SZANÁLÁS UTÁN # Naponta változó képet mutat Kecskeméten a Nagykőrösi utcai épületszanálás. Hozzákezdtek a készruha bolt bontásához is, s a már eltűnt épületek helyét a dózer egyengeti. (Tóth Sándor felvétele.) Súlyos közlekedési baleset történt szerdán este 8 óra után néhány perccel Kecskemét határában, az 52-es számú úton. Szan- csik István 52 éves, Szolnok, Csanádi Gyula utca 4. szám alatti lakos, aki mindössze négy hónapja vezet, személygépkocsijával Kecskemét irányába 120 kilométeres sebességgel közeledett. Ilyen sebességgel előzte meg az úttesten szabályosan, mintegy 90 kilométeres sebességgel személy- gépkocsijával közlekedő Somodi István 43 éves, Kecskemét, Berkes Ferenc utca 6. szám alatti lakost. Szancsik a fényszóró többszöri felvillanása ellenére későn vette észre a vele szemben közlekedő ismeretlen kerékpárost, s hogy az ütközést elkerülje, a volánt jobbra rántotta és Somodi István gépkocsijának ütközött. Somodi István gépkocsija az útpadkára futott, ahol megállt, ám Szancsik járműve az ütközéstől belengett, átvágódott a bal oldalra, átrepült az árkon és egy fának ütközött. A baleset következtében Balogné Tari Ibolya szolnoki lakos súlyosan, Balog György és Tari József né szolnoki lakosok, valamint Szancsik István könnyebben megsérültek. Szancsik személygépkocsijában 70 ezer. Somodi István személy- gépkocsijában pedig 10 ezer forint anyagi kár keletkezett. Baja belterületén a Bajcsy- Zsilinszky úton Szohner József 68 éves, Baja, Dózsa György út 107. szám alatti lakos ittas állapotban vezette segédmotoros kerékpárját. Az idős ember nem az útviszonyoknak megfelelő^ sebességgel közlekedett, s egy jobbra ívelő kanyarban felborult. Szohner Józsefet súlyos sérüléssel szállították a kórházba, ellene eljárást Indítottak. Kiskunfélegyházán. a Dessewfy utca 10. számú ház előtt Rádi Mátyás, Kiskunfélegyháza, Molnár Béla utca 27. szám. alatti lakos személygépkocsijával az úttest szélén megállt. Anélkül, hogy hátratekintett volna, kinyitotta jármüve ajtaját, melynek nekiütközött segédmotoros kerékpárjával Keresztesi Sándor 52 éves. Kiskunfélegyháza, Pázmány utca 6. szám alatti lakos. Keresztes Sándort a kiskunfélegyházi kórházba szállították súlyos sérüléssel G. G. NAPTÁR 1978, április 28., péntek Névnap: Valéria ; Napkelte: 4 óra 33 perc. Napnyugta: 18 óra 5i perc. Holdkelte: — Holdnyugta: 9 óra 12 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: április' 28-án a középhőmérséklet 10,8 (az 50 éves átlag 13), a legmagasabb hőmérséklet 17 Celsius-fok volt. A nap 7 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor 12,5, 13 órakor 16,4 Celsius-fokot mértek, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet 9,5 Celsius-fok volt. A Kecskeméti Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága tegnap délután a Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezetben tartotta ülését. Megvitatta a mezőgazdasági szövetkezetek munkavédelmi helyzetéről szóló jelentést és az ültetvény telepítések eredményeiről szóló tájékoztatót. Az ülés után a végrehajtó bizottság tagjai üzemlátogatáson ismerkedtek a termelőszövetkezet munkájával. — összetett honvédelmi versenyt tartanak vasárnap Kiskun, félegyházán, tízéves kortól bármely korhatárig,' az edzett ifjúság mozgalom kiszélesítésére. Ä verseny fél 9-kor kezdődik a Honvéd Kun Béla SE Csanyi úti sporttelepén — FÓRUM KLUB. Sikeres rendezvények színhelye volt a közelmúltban a kaskantyúi művelődési otthon Fórum klubja. Vendégük volt Angyal János ország- gyűlési képviselő és dr. Papp Géza. a kiskőrösi járási hivatal elnöke. A jól ,sikerült estek után, a nagy érdeklődésre való tekin- . tettel a jövőben is folytatják majd a közéleti találkozások sorozatát. , — A várossá nyilvánításának 650., évfordulóját idén ünneplő Kőszeg művelődési központként szolgáló Jurisics várát tatarozzák. • A 700 éves történelmi épület északi tornyán dolgoznak jelenleg a mesterek, de folyik a Hősök tornyának — a város másik városképileg jellegzetes épületé- nék helyreállítása is. Naponta több száz turista látogatja a középkori Jurisics teret. — RLUBOSOK TAPASZTALATCSERÉJE. A kaskantyúi községi művelődési ház Fonika Ifjúsági 'Klubja holnap délután bemutató előadást tart a kiskőrösi járásban működő klubok vezetőinek. A VIT jegyében zajló rendezvény játékos klubfoglalkozással sportvetélkedővel f kezdődik, majd közös énekléssel, tánccal és hangulatos tábortűzzel fejeződik be az esti órákban. — Körözték — elfogták. A lakosság bejelentése alapján Budapesten elfogták a csalás büntette elkövetésének alapos gyanúja miatt körözött és a Kék Fény legutóbbi adásában bemutatott Gergely Béla 27 éves kisiparos, budaörsi lakost. A rendőrség őrizetbe vette és az eljárás lefolyta. tása végett átadta a Komáromi Városi és Járási Rendőrkapitányságnak. (MTI) — PARANCSOLJ VELEM, TÜNDÉRKI RÁLYNÖ címmel Ruttkai Éva előadását sugározza majd a berlini televízió a Budapest üdvözli Berlint kulturális hét jegyében. A másfél órás műsor — amelyet a Korona-pódiumon rögzített az NDK-ból jött tv-s stáb —, végigkíséri a művésznő pályafutásának fontosabb állomásait, főbb szerepeit. — A Balatonba kerülő szeny- nyező anyagok kedveznek a szúrós levelű hínár és kolokán szaporodásának. A vízinövényzet elburjánzása változatlanul a keszthelyi és a fűzfői öbölben a legnagyobb arányú, s veszélyeztetik a tó legfőbb értékének számító fürdőterületek használhatóságát, melynek védelme műszaki beavatkozást igényel. — HARAGOS MÉHEK. Brazíliában nagyon gyorsan szaporodnak a méhek, amelyek minden tekintetben fölülmúlják az európai fajtákat: jóval szorgalmasabbak, gyorsabban repülnek és szaporodnak, tovább élnek és kétszer annyi mézet gyűjtenek, mint az európai méhek. Ugyanakkor azonban nagyon í veszélyesek: minden élőlényt megtámadnak és nem egyszer halálra szurkálnak. — HELYESBÍTÉS. Április 26-i számunk 3. oldalán Kiérdemelték a jubileumi zászlót címmel cikket irtunk az Alsó-dunavölgyi Vízügyi Igazgatóságról. Az .írás első hasábjának utolsó bekezdésében 689 millió forint megtakarítás szerepel. A helyes összeg: 689 ezer forint. Római katolikus főpapok eskütétele Csütörtökön Losonczi Pál,, az Elnöki Tanács elnöke előtt esküt tett a Magyar Népköztársaság Alkotmányára Kádár László egri érsek. Paskay László címzetes püspök, veszprémi apostoli kormányzó és Rosta Ferenc székesfehérvári segédpüspök, magas egyházi tisztségükbe történt kinevezésük alkalmából. Az eskütételen jelen volt Katona Imre, az Elnöki Tanács megbízott titkára. Miklós Imre államtitkár, az * Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és dr. Lékai László bíboros, esztergomi érsek, a magyar római katolikus püspöki kar elnöke. (MTI) A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium közleménye Az erdőkben és az erdők közelében elrendelt általános tűzgyújtási tilalmat a MÉM, a Belügyminisztérium tűzoltóság országos parancsnokságának egyetértésével — 1978. április 30-ától feloldja. A MÉM felhívja a lakossága a kirándulók figyelmét arra, hogy az erdőkben továbbra is csak szélcsendes időben, a kiépített vagy a kijelölt' tűzrakodó- helyekan szabad tüzet gyújtani. A tűzgyújtást, valamint az erdők közelében a parlag- és gazégetést fokozottabb gondossággal végezzék, a tüzet felügyelet nélkül ne hagyják és eltávozás előtt azt teljesen oltsák el. (MTI) — Érdekes előadások a Tudomány és Technika Házában. Pénteken délután 5 órakor Rio de Janeirótól Montevideóig című útibeszámolóval fejeződik be a földrajzi szabadegyetem. Dr. Erdélyi Mihály tudományos kutató diaképekkcl szemléltéti mondandóját. Este 6 órakor a nyugdíj- korhatár előtti és utáni teendőkről kaphatnak felvilágosítást az érdeklődők a jogi szabadegyetemen. A tájékoztatást dr. Gergely Sándorné vállalta. §Mß$ÖR::i)§^ KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. április 28. péntek este 7óra: EGÉRFOGÓ Bérletszünet ' Sárbogárdon este 7 órakor: A NYUGATI VILÁG BAJNOKA MOZI 1978. április 28.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor VÁLÁS OLASZ MÓDRA Csak 16 éven felülieknek! Magyarul beszélő olasz filmszatíra KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 órakor A RÉZHEGYEK KIRÁLYNŐJE Színes magyarul beszélő szovjet mesefilm háromnegyed 6 és 8 órakor ZSARU-T0RTENET Csak 16 éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színed magyarul beszélő francia—olasz bűnügyi film MESEMOZI! háromnegyed 6 órakor A KIS TEVE ÉS A CSACSI Színes szovjet mesesorozat STÜDIÓMOZI: 8 órakor! (A Városi mozi épületében!) AZ ÖTÖDIK PECSÉT' 14 éyen aluliaknak nem ajánlott! Színes magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Feielős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztősig és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-5U (központi) r 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlán Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 15-728 Igazgató: Ablaka latvág Index: 55 865 HU ISSN 8155—MZ