Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-21 / 93. szám

Kereskedelmi fórum Kecskeméten ■ . Kecskemét kereskedelme az elmúlt 15 év alatt jelentős fej­lődést ért el, hiszen a bolti alapterület 277 százalékkal, az áruforgalom pedig folyó áron mintegy négy és félszeresére nőtt. Néhány év alatt áruházak és szaküzleték együtteséből formá­lódik ki a teljesen új kereskedel­mi központ a város megfiatalí­tott szívében. Távoli területekről Osztrák vendégek a megyeszékhelyen Csütörtökön délelőtt ' Kecske­métre érkezett a Határeseménye­ket Kivizsgáló Osztrák—Magyar Vegyesbizottság küldöttsége, ame­lyet osztrák részről dr. Armin Hermann miniszteri taná­csos, magyar részről Sztankovics Imre nagykövet, külügymimszté- riumi osztályvezető vezetett. El­sőként a lajosmiizsed Almavirág Szakszövetkezet lovasprogramját tekintették meg, majd a delegá­ciót délelőtt fogadta Gódor Jó­zsef, a városi tanács elnöke, aki rövid tájékoztatót adott a megye­székhely történetéről, kulturális életéről és mezőgazdaságáról. (Ké­pünkön.) A vendégek programja a Ko- dály-intézetben folytatódott, ahol Erdei Péter igazgató adott ’rész­letes információt az intézet hazai és nemzetközi tevékenységéről. Délután a várossal ismerkedtek a vendégek, majd a Tudomány és Technika Házában Kása Antal, a kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet el­nöke ismertette a közös gazdaság munkáját, termelési tevékenysé­gét. Végezetül az osztrák vendé­gek a közös gazdaság gabonafel­dolgozó üzemét tekintették meg. Az esti órákban a delegáció tag­jai Budapestre utaztak. keresik fel a vásárlók a kecske­méti üzleteket, áruházakat áru­kínálatuk bősége, vagy különle­gessége miatt. 'Münden említett pozitívum el­lenére sok gonddal küzd keres­kedelmünk. A korszerű, jól fel­szerelt áruházak, szaküzletek mellett még százszámra' vannak felüji thatatlan, elavult kis üz­letek, amelyeknek a nyitvatar- tása nem megfelelő, ahová már nem lelhet munkaerőt kapni. Sok az elhanyagolt portáló, a megye- székhelyhez méltatlan kirakat, sok' a hiánycikk stb. A gyorsan fejlődő technikát és divatot sem követi az ipar és a kereskedelem, úgy, ahogy az kívánatos volna. A város párt- és tanácsi tes­tületéi nagy jelentőséget tulajdo­nítanak a kereskedelem szünte­len fejlesztésének, munkája javí­tásának és ezért rendszeresen napirendre tűzik a kereskedelem­mel foglalkozó kérdéseket. A, vá­rosi tanács 1976-ban hosszú tá­vú kereskedelemfejlesztési kon­cepciót hagyott jóvá, a múlt év­ben'pedig átfogóan tárgyalta meg a lakosság ellátási helyzetét és a fejlesztés feladatait. A vezető tes­tületek rendszeresen beszámol­tatják a kereskedelmi vállalato­kat és kritikus elemzés után ha­tározzák meg tennivalóikat. A tanácstagok folyamatosan, de főként a beszámolókat követően sok hasznos javaslatot, vagy ép­pen megszívlelendő kritikát jut­tatnák el az illetékesekhez a ke­reskedelemmel kapcsolatban.- A szakszervezetek által válasz­tott társadalmi ellenőrök áldoza­tos munkával segítik a 'kereske­delmi munkát, egyszersmind vé­dik a vásárlók érdekeit. A lakó­körzeti pártszervezetek és a Ha­zafias Népfront helyi szerveze­tei is segítik az ellátás javítá­sát a lakosság véleményének köz­vetítésével. Az elmondottakból is kitűnik, hogy a lakosság áruellátásával, a kereskedelemmel való foglalkozás a politikai munka rangjára emelkedett A városi tanács és a városi népfront-bizottság há­rom év után most ismét a la­kosság széles rétegeihez fordul, amikor találkozóra hívja a vá­sárlók és a kereskedelem irányí­tóinak képviselőit A Tudomány és Technika Házában április 26-án, szerdán este 18 órai kezdettel városi ke­reskedelmi fórumot rendeznek, amelyen a vásárlókon kívül részt vesznek a tanács és a népfront vezetői, a kereskedelem, az élel­miszer- és fogyasztási cikkipar helyi irányítói, valamint a ke­reskedelmi vállalatok képviselői, akik felkészülnék arra, hogy a hozzájuk korábban eljuttatott vagy a fórumon közvetlenül fel­tett kérdésekre választ adjanak. Biztosak vagyunk abban, hogy a fórum jó lehetőséget teremt a vásárlók tájékoztatására és egy­ben hasznosítható tapasztalatokat szereznek a kereskedelem és az ipar illetékesei is. A fórum fő célja az, hogy a nyílt várospolitika eszközeként szolgálja a lakosság áruéi látásá­nak javítását, a kereskedelmi munka fejlesztését, ezért is vár­nak szívesen minden érdeklődőt a rendezők. Mócza Imre a városi tanács vb kereskedelmi csoportjának vezetője SZEZONNYITÓ ELŐTTI KÖRKÉP Új üdülők, kempingek a Balatonon Készülődés a szombati VIT-műszakra A készülődés hírei bizonyítják: sok százezer dolgozó, tanuló és fcaitdraafiiatal tölti munkával 6zamlbaiti pihenőnapját a KISZ Központi Bizottsága által meg­hirdetett országos VIT-műsZaikon. Mimit a KISZ KB Illetékesei el­mondották : az if júknmmunisiták, ez áldozatkész fiatalok lelkesedé­se magával ragadta a vállalatok, intézmények, termelőszövetkeze­tek idősebb dolgozóit is, akik sók héiyen az ifjúsággal karölt­ve gyarapítják majd a műszak eredményeit. Éppen Vlagyimir Iij'ics Lenin születésének 108. évfordulóján tesz tanúbizonyságot a dolgozók és a diákok sokasága cselekvő internacionalizmusáról. Hiszen munkájukkal „Antiimperialista szolidaritás, béke és barátság” jelszó jegyében rendezendő XI. havannai VIT sikeres megrende­zéséhez nyújtanak segítő kezet; az országos műszak legfőbb cél­ja; hogy tovább gyarapodjon a jelenleg 13 millió forintnyi VIT- számla. Annak érdekében, hogy a világ Ifjúságának idei béke és barátság demonstrációjára éljut­hassanak a Kubától távoli kon­tinensek ifjúságának, a nemzeti felszabadító mozgalmak fiataljai­nak képviselői is. Hazánk valamennyi vidékén már hetek óta lázas tervezgeté- sek jelezték a szombati rendkí­vüli műszakra való felkészülést. Mindenütt világosan meghatároz­ták a feladatokat, s megteremtet­ték a munka feltétéledt is. — Az országos társadalmi feladatválla­lás egyúttal jól szolgálja az idei népgazdasági terv teljesítését, a helyi 'fejlesztési célok megvaló­sítását. Egy hónap múlva megkezdődik az üdülési idény a Balatonnál. Az irányító, az ellátó és a szol­gáltató szervek "az idén is szá­mottevően fejlesztették az üdü- lővidéki hálózatukat. Nagy, lát­ványos beruházások nem kez­dődtek, az üdülőtelepeknek azon­ban csaknem mindegyike tovább fejlődött, gazdagodott. A tó keleti kapujában, Balaton- akarattyán, új vikendtelep épül. Alsóörsön autóskemping ké­szült el. Balatonfüreden. látványosan te­rebélyesedik az új Kisfaludy- üdülőtelep. A magánnyaralókon kívül számos többszintes vállala­ti üdülőház Is épül. Eredményhirdetés a Vezess biztonságosan versenymozgalomban A Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács elnöksége ebben az évben is meghirdette a hivatásos gép- járművezetők részére a Vezess biztonságosan versenymozgalmat. Ennek a célja a hivatásos gép- járművezetők közlekedési fegyel­mének megszilárdítása, a szakmai ismeretek bővítése, az udvarias közlekedési magatartás népszerű­sítése. A versenymozgalom érté­kelésére a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyára tanácstermében kerül sor április 23-án, vasárnap délelőltt 9.30 órakor. A mozgalom értékelésére várják a vállalatok, üzemek, közös gazdaságok vezetőit és gépkocsivezetőit. Az idei első Maró Vannak újságok, amiket egész egyszerűen nem lehet letenni — az első betűtől az utolsóig olvastatják magukat. Ilyen lap a kecskeméti Gép­ipari és Automatizálási Mű­szaki Főiskola Maró című ki­adványa is. Kiállítása nem ver­senyez — nyilvánvalóan — a magazinokkal, de ügyes törde­lése, képszerkesztése, lendü­letes grafikái, jól méretezett fotói színvonalassá teszik. Per­sze, ha csak ezen múlna ...! Sokkal lényegesebb azonban ennél, hogy közölt cikkei is hű képet adnak az intézmény hétköznapjairól. Megemléke­zés is van: Színesen, gördülé­kenyen megirt — hivatásos „elkövetőre” valló — publi­cisztika. Nem marad ki az idei első számból sem a korábbi kiadvány óta eltelt időben tör­tént eseményekre való emléke­zés. Verset is közölnek, egy­szóval mindent, ami az újságot újsággá teszi. Nem tudni, szer­kesztői mennyi álmatlan éjsza­ka után mondták ki azt,'hogy „kész", de többé-kevésbé sejt­hető, hogy nem keveset dol­goztak a Maróval. Az ered­mény nem maradt el:- a GAMF lapja továbbra is a legszínvo­nalasabb a megye hasonló ki­adványai közül.- Adott tehát a példa a többi intézménynek. Ez esetben az utánzás — bo­csánatos bűn... B. J. KIVILÁGÍTATLAN PÖTKOCSI AZ ÜT SZÉLÉN Halálos szerencsétlenség Fiilöpszállás határában Tragikus szerencsétlenség tör­tént szerdán este iéi nyolc órakor Fülöpszáilás határában az öí'-es számú úton. Mészáros Sándor 38 éves cukrászdavézető, budapesti lakos személygépkocsijával Solt felől Kecskemét irányába haladt tompított világítással, mintegy 90 kilométeres sebességgel. Az út jobb oldalán őrizetlenül és kivi­lágításánál egy pótkocsi állt, amelynek Mészáros Sándor sebes- ségcsö'kkentés, fékezés nélkül ne­kirohant. A személygépkocsi ve­zetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt. A' rendőrség helyszínelő járőre, ami­kor a baleset helyéhez érkezett, akkor ért oda Hídvégi Jpzsef 45 éves. jászberényi lakos a 7-es számú Volán Vállalat tehergépko­csijával. Hídvégi elmondta, hogy a pótkocsit ő hagyta az út szélén, mivel annak bal hátsó keréktő- csavarjai fellazultak. Segítségért ment, ám az elakadást jelző há­romszöget az útra elhelyezte. Az elakadást jelző háromszöget azon­ban nem találták meg. Hídvégi Józseftől vezetői ertgedélyét a helyszínen elvették. A személy- gépkocsiban 80 ezer forint anyagi kár keletkezett. Kerekegyháza határában Zsigó Imre, aki február 22-e óta Rendel­kezik vezetői engedéllyel, a 9-es számú Volán Vállalat tehergép­kocsijával Kecskemét irányába közlekedett. A 21 éves gépkocsi- vezető észlelte, hogy a sebes­ségváltókar szorufl, a belső 1 mo­torháztetőt' megemelte, igyekezett fellazítani a kart, eközben lené­zett. A tehergépkocsi eközben át­tért a bal oldalra, átfutott az ár­kon, s egy fának ütközött. A te­hergépkocsi vezeitője és utasa, Németh Olivér, Kecskemét, Dan- kó utca 13. szám alatti lakos meg­sérült'. A járműben 14 ezer forint anyagi kár keletkezett.. Csütörtökön a kora reggeli órákban Városföld határában az 5. számú főútvonalon »Juhász Csa­ba makói- lakos egy kölcsönkért személygépkocsival Kecskemét irányába közlekedett. Későn vet­te észre az előtte lépésben a fény­sorompó felé haladó Balogh Kál­mán. forráskúti lakosra bízott pótkocsis tehergépkocsit, s a pót­kocsinak ütközött. Juhász Csabát személygépkocsijával követte Szá- bácsi István szegedi lakos sze­mélyautójával, s az ütköző kocsi­nak rohant. Szabácsi István gép­kocsijában utazó Nagy Sándor ék Fodor Sándor szegedi lakosok megsérültek. G. G. Jógi szabadegyetem Ma — pénteken — este 6 órakor a Tudomány és Technika Házában Bódog Antal pénzügyőr száza­dos, a Bács-Kiskun és Szolnok megyei Vám- és Pénzügyőrség parancsnoka a vám- és deviza tudnivalókról tart előadást. hírek • hírek TOVÁBBADJUK AZ UTÓKORNAK Voltak évek, amikor egyedül a pávakörök tartották fenn a falusi műked­velő mozgalom jövőjében a bitet. Nemes célokra szövetkezett tagjaik un­szolás nélkül Is eljártak a próbákra, fellépésekre, maguk és mások gyö­nyörködtetésére használták föl a közös gazdálkodással, az új életformá­val teremtődött szabad Időt. vállalták a paraszti hagyományok ápolásának történelmi küldetését. Megérhettük, hogy egyik-másik csoport, énekes hf- re-neve túlnőjön faluja határain, fennmaradjon a szaladó Időben. Tapasztalhattuk ezt Tánczos Péter halálakor is. Gyászolja a pávakörök nagy családja. A soltszentlmrel tanács népdalköre egyenest szerkesztőségün­ket kérte részvétsoraik továbbítására. „Mélységes fájdalommal vettük a szo­morú hírt, noha sudár termetéről, dalairól csak a rádióból, a tévéből és a sajtéból tudunk. ígérjük: emlékét, szeretett nótáit, a magyar népdalokat megőrizzük, továbbadjuk az utókornak. Kívánjuk, hogy szeretett Péter bá­csink, a Duna—Tisza köze nótafája leljen békességes örök nyugodalmat a kanyargós Tisza partján.” t Kihullhatnak egyesek a sorból, de példájuk, emlékük erősíti az ügyet. ! R. N. Tihanyban tovább „kozmetikáz, zák” a félszigetét és az alsőparti út mentén élősövényt telepítet­tek. A szezon elején újra meg­nyitják a felújított motelt.. A kempinget faházakkal gazdagít­ják. Hévizén a Hotel Thermál gyógyüdülőszálló saját fedett fürdővel1 bővül. ■ A déli parton 20 millió forin­tot költenék a kempingek fej­lesztésére. Előrehaladtak a siófoki Aranypart előkészítésével. Itt már minden rendelkezésre áll az új nagy üdülőházak építésére. A SZOT és a vállalati üdülő- házak többségét felújították és sok helyen új bútorokkal beren­dezett szobákban várják a be­utaltak első csoportját. (MTI) NAPTAR 1978. április 21., péntek Névnap: Konrád Napkelte: 4 óra 45 perc. Napnyugta: 18 óra 41 perc. Holdkelte: 16 óra 49 perc. Holdnyugta: 3 óra 57 perc. Vendégjáték A Kecskeméti Katona József Színház és a Zombori Népszínház több éves gyümölcsöző kapcsola­tának újabb eseményeként a kecskeméti együttes április 24-én Breal, Tiz kiló arany cí­mű bohózatának bemutatására Zomborba és Doroszlóra láto­gat. Eav-egy alkalommal mutat­ják be vendégjátékuk során a nagy sikert aratott színművet a Zombori Népszínház meghívásá­ra. — Védetté nyilvánították a Budakeszi határában álló két mammutfenyőt, s védő övezetté a körülöttük levő földterületet. A 16 méter magas, 100, illetve 85 centiméter átmérőjű, 60—70 éves fák őshazája Kalifornia, ahol óriási méreteket és igen hosszú életkort érnek el. Euró­pában 1853 óta telepítik, nálunk is csak parkfaként ismert, pedig értékes faanyaga erdőgazdasági- lag is figyelemre méltó. Pest me­gyében Gödöllőn található egyet­len hasonló méretű mammutfe- nyő. ^ i v — Üj, az emberi hajszálnál is vékonyabb színesfémhuzalok ké­szítésére alkalmas kábelgépet fejlesztettek ki a Diósgyőri Gép­gyárban. A sorozatgyártásukat jövőre kezdik meg, s attól kezd­ve . évente. mintegy negyven-hat­van - darabot'- készítenek belőlük, túlnyomó részében szovjet ex­portra. A gépek teljesítménye csaknem kétszer akkora, mint a Diósgyőrött eddig gyártott fi- nomhuzalkészítő berendezéseké. — A pálmonostori Keleti Fény Tsz-be" május végére tervezik a fertőzött tehénállomány felszá­molásának befejezését, hogy az­után a már egészséges ezer borjú helyet kaphasson az istállókban. A korszerű szarvasmarha-te­nyésztés alapját képezi a 480 fé­rőhelyes telep építésének kezde­te is. A termelőszövetkezetben a TBC-mentes állomány beállítását 1980-ra fejezik be. — A klórózis. — közismerten a levélsárgulás — gyógyszere lesz a Péti Nitrogénművek új talaj­tápláléka, a polifémkelát. A gyártását megkezdték, hat külön­böző mikroelemet — vasat, man­gánt, rezet, bőrt cinket és molib- dént — tartalmaz a sajátos ösz- szetételű vegyület, mégpedig olyan kötésben, hogy a vízben könnyen oldódnak és nem képez­nek sókat a talajban sem. 5— 25—50 kilogrammos csomagokban szállítja a Péti Nitrogénművek a felhasználókhoz. — Kiváló főnökség lett a kis­kunfélegyházi MÁV-állomás. Ezt a kitüntető címet 1971-től már hatszor érdemelték ki, s az 1977- ben végzett munkájuk alapján ismét felkerült a dicsőséget jelen­tő felirat a „szokott” helyére. A szülőföld tisztelgése Dél-Baranyában állítják fel a szobrát Barta Lajos írónak, új­ságírónak születése 100. évfordu­lóján. A magyar szocialista pró­za első képviselője volt, írásait a Nyugat közölte. A Tanácsköztár­saság idején az írói direktórium tagjaként és az írók szakszerveze­tének titkáraként dolgozott, majd emigrációba vonult, ahol aktív antifasiszta tevékenységet fejtett ki. írói, újságírói munkássága el­ismeréséül 1956-ban Kossuth- díjjal tüntették ki. Barta Lajos KistaDolcán született 1878. októ­ber 20-án, amit ott emléktábla jelöli. Szobrát azonban nem a kis faluban, hanem a mellette levő iparosodott nagyközségben, Beremenden álíítjálf fel a. nevét viselő téren. — A LEGDRÁGÁBB TANESZ­KÖZ. A legújabb típust képvise­lő, ragadókaros szövőgépet aján­dékozott a szegedi Textilipari Szakközépiskolának a Kenderfo­nó- és Szövőipari Vállalat. A szakközépiskolások a vállalat szakembereinek segítségével ha­marosan üzembe helyezik az 1,3 millió forint értékű gépet. — Díszkivilágítást kap a kőszegír hegyoldalban levő szép műemlék Kálvária-templom. Új ruhába öl­töztetik a határmenti történelmi kisváros Jurisich terét: barokk, r&4 neszánsz épületeit sorra felújítják! Itt lesz majd a patikamúzeum is. MŰSOR: MEGYEI Művelődési KÖZPONT 1978. április 21. 18 órakor a felnőttklubban: Kertbarát kör A késő tavaszi fagy elleni védekezés lehetőségei a kiskertekben Előadó: Dr. Szilágyi Tibor KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ 1978. április 21. péntek NINCS ELŐADÁS Dunaújvárosban este 7 órakor: EGÉRFOGÓ MOZI 1978. április 21.: / KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A választ csak a szél ismeri Színes, magyarul beszélő nyugatnémet—francia bűnügyi film KECSKEMÉT ARP AD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor NÉGY TESTŐR (A Milady bosszúja) Színes angol kalandfilm MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor CSODABOGYO Színes magyar mesefilmsorozat STÜDIÓMOZI: Csak 8 órakor! (Városi mozi épületében) STAFÉTA Magyar film ■■■■■■ PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: | dr. Weither Dániel I Kiadja: a Bács megyei. I Lapkiadó Vállalat | Felelős kiadó: g Preiszinger András Igazgató |j Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-516 (központi): 11-709, Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj' havi 20.— forint , Postautalványon, valamint átutalással KH1 215—95162 jelzőszámára Készült a Petőfi Nyomdába!* ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, ■ Külső-Szegedi út 6. I Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 06S ■ HU ISSN 0133—23SX (Tóth Sándor felvétele,) 1 I

Next

/
Oldalképek
Tartalom