Petőfi Népe, 1978. április (33. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-21 / 93. szám
1918. április 21. • PETŐFI NÉPE • A NÉPESEDÉSPOLITIKAI HATÁROZAT HATÁSA AZ ALSÓFOKŰ OKTATÁSI INTÉZMÉNYEKBEN Az általános iskolai ellátottság Bács-Kiskun megye általános iskolai hálózatában és oktatási rendjében a IV. ötéves tervidőszakban és az V. ötéves tervidőszak eddig eltelt éveiben jelentős mennyiségi és minőségi fejlődés következett be. Bács-Kiskun megye település- hálózati sajátossága az országosan legmagasabb külterületi arány. Ez tükröződik az iskolai hálózatban is. 1977-ben 280 általános iskola működött a megyében, mintegy 150-nel kevesebb a hét évvel korábbinál, az elnéptelenedő külterületi iskolák megszüntetése következtében. A külterületi iskolák aránya azonban még így is mintegy 45 százalékos, a megyék között a legnagyobb. Hasonló a helyzet Csongrád és Hajdú-Bihar megyében. Versenyek és bemutatók S' ' «aj • A bátmonostorl kisdobosok népszokásokat elevenítenek fel bema- tatójukban. (Szabó Ferenc felvétele.) Több diákotthont Oktatáspolitikai szempontból kiemelkedő Jelentőségű a külterületi iskolák felsőtagozatainak körzetesítése. A bejárással körzete* síthető iskoláikban a IV. ötéves tervidőszak elejére befejeződött a körzetesítés. A többi, még felsőtagozattal működő Iskola körzetesítésének folytatása csak a diákotthoni hálózat bővítésével lehetséges. Ilyen módon több mint ezer felsőtagozatos tanuló diákotthoni elhelyezését sikerült megoldani az 1970—77 közötti években. Az általános iskolai tanulólétszám 1970—74 között folyamatosan visszaesett, majd a következő három évben emelkedett. Ennek ellenére az 1977. évi 58,2 ezres tanulólétszám mindössze 91 százaléka az 1970. évinek. Az átlagos csökkenés mögött a községi iskolák tanulólétszámának közel 10 százalékos visszaesése, ugyanakkor a városi Iskolák tanulóinak majdnem 9 százalékos növekedése húzódik meg. Egyedül Kiskunfélegyházán figyelhető meg némi létszámcsökkenés. A megye iskoláinak tanteremellátottsága mennyiségileg nem javult, jóllehet az elmúlt hét év alatt csaknem 200 új tantermet létesítettek. Egyidejűleg azonban több osztályterem szűnt meg, elsősorban a külterületi iskolák felszámolásával összefüggésben. Ennek következtében a tanulók osztályterem-ellátottsága gyakorlatilag a tanulólétszám változásának függvényében alakult. Így az egy osztályteremre jutó tanulók száma 1974-ig csökkent, ezt követően pedig emelkedett. A megyei átlagnál számottevően több tanuló jutott egy tanteremre a városokban, 1977-ben átlagosan 39. Legrosszabb Kiskőrös helyzete, ahol ez a mutató 53. Fokozódott az osztálytermeik kihasználtsága Kalocsán és Kiskunfélegyházán. Utóbbiban a tantermek számának csökkenése meghaladta a tanulólétszám mérséklődését. Valamelyest javult, de még így Is kedvezőtlen a helyzet a megyeszékhelyen, A községi iskolák tanterem-ellátottsága — a városi Iskolákkal ellentétben — lényegesen kedvezőbb a megyei átlagnál, a tanulólétszám csökkenésénél ugyanis Jóval kisebb mértékű volt az osztálytermek megszüntetése. Sőt, a kalocsai járás községeiben az elmúlt hét év során tizennéggyel gyarapodott a tanteremállamány. A megyében a legkedvezőbb helyzetben a bajai tárás községei vannak: egy osztályteremre 1977-ben átlagosan mindössze 24 tanuló jutott. Váltakozó tanítással Míg 1970-ben a megyében az osztálytermek átlagosan több mint 90 százalékát váltakozó tanítással használták, addig ez az arány 1970-ra egyötödre mérséklődött, majd 1977-ben némileg Ismét megnőtt. A városokban — a községieknél kedvezőtlenebb osztálytermi ellátottság következtében — a növekvő 'tanulólétszám oktatását csak nagyobb arányú váltakozó tanítással tudják .megoldani. Ennelk megfelelően 1977. évben Kiskőrösön a tantermek háromnegyedét, Kiskunfélegyházán közel kétharmadát váltakozó tanítással használták. A járások közüli a legtöbb tanyával rendelkező kecskeméti, kiskunhalasi és kiskőrösi járás községiedben 1977-ben a váltakozva használt osztálytermek aránya egyötöd körüli volt. Ugyanakkor minimális volt az arány a kedvezőbb osztálytermi elLátottságú bajai és kalocsai járás községeiben. Az V. ötéves területi fejlesztési terv 250 általános iskolai tanterem felépítését 'irányozta elő, amely mintegy 60 százalékkal több az előző tervidőszaknál. Ennek ellenére, a tanulólétszám várható növekedését figyelembe véve, az osztálytermek zsúfoltsága nem csökken. Az általános iskolai körzetesítés fokozódásává!, ia kihasználat- lan. elnéptelenedő Iskolák megszüntetésével, nem utolsósorban a nők foglalkoztatottságának kiterjesztésével párhuzamosan erőteljesen nőtt a napközi otthoni elhelyezések iránti Igény. 1977-ben a megye 280 általános iskolája közül 138-ban volt napközis ellátás. Ez a hét évvel korábbihoz képest közel egynegyedes bővülésnek felel meg. A napközis tanulók száma ezzel egyidejűleg 70 százalékkal, a napközit Igénylő, de helyhiány miatt elutasítottak száma pedig háromszorosára nőtt. Figyelembe véve, hogy az 1974— 76-ban született nagy létszámú korosztály 1680—82 között lép Iskolás korba, ezekben az években ' az Igények tömeges jelentkezésével lehet számolni. A növekedés zöme Kecskeméten várható, ahol a megfelelő években a legnagyobb volt az élveazületési többlet. Ez a tény arra hívja fel a figyelmet, hogy mind az osztálytermi, mind a napközi otthoni hálózat fejlesztésénél az eddigieknél jobban Indokolt figyelembe venni a gyermeklétszám-növeke- dés, területi különbségéit. Az általános iskolai képzés tárgyi feltételein túlmenően jelentős fejlődés ment végbe a személyi feltételek, az oktatási színvonal tekintetében Is. Az elmúlt hét év jellemzője, hogy folytatódott a pedagógus pálya elnőiesedése és fokozódott a tanerőhiány. Pedagógushiány Az 1977/78-as tanévben 76 Iskola, az összes iskola több mint egynegyede a szükségletnél alacsonyabb ta nerőléts záirrmal működött, és ez az 1970/71-es tanévhez képest kétszeres aránynövekedést jelent. A tanerőhiány a humán- és reáltárgyak esetében egyaránt jellemző, ezen belül is legnagyobb nehézséget a magyar—orosz, magyar—történelem, a matematika—fizika, és különösen a testnevelés tanítása terén okoz. Utóbbiból a szükséges tanerőnek csupán a fele áll rendelkezésre. 1977-ben 146 szakrendszerű oktatást nyújtó iskola működött a megyéből, az összes általános Iskola alig több mint fele. Szakrendszerű oktatásban részesül 25,9 ezer tanuló, az összesnek 49 százaléka. Bács-Kiskun megye tanyás településszerkezetének következménye, hogy a szakrendszerű oktatás aránya az országos átlagnál lényegesen kedvezőtlenebb. A szakrendszerű oktatás teljessé tétele érdekében az V. ötéves területi fejlesztési terv a még tanyai, kisközségi felsőtagozatosok körzetesítését tűzte ki célul. Ennek végrehajtásához 700—800 kollégiumi hely létesítését irányozták elő, melynek megvalósulásával e felsőtagozatos tanulók szakos tanítása 98 százalékban biztosítható lesz. Az óvodás és általános Iskolás korú népesség számának várható alakulását, valamint a tervezett fejlesztéseket figyelembe véve, az V. ötéves- tervidőszak folyamán Bács-Kiskun megyében sem az óvodai, sem az 'általános iskolai hálózat zsúfoltsága nem csökken. Az óvodai ellátás várhatóan legtöbb gondot az 1979—80-as években, az általános lekollal ellátás pedig az 1985—86-os években fog okozni. Wolfárt Mária Közeledik a tanév és az úttörőév vége, egyre több versenyen, bemutatón, vetélkedőn mérik össze tudásukat, ügyességüket a megye úttörői, kisdobosai. Az elmúlt napokban a kecskeméti és a kiskőrösi Járás vörös nyakkendösel adtak számot szép kiejtésükről, szép vers- Illetve prózamondásukról. Lajos ml zsén, a tanyl kollégiumban rendezték meg a kecskeméti Járásbeliek számára a Kazinczy- versenyt. Csaknem százan érkeztek a nagy járás területéről, mint csapatük első- vagy holtversenybe került két első helyezettjei. Ilyenformán nem két, hanem három csoportban versengtek: külön a kisdobosók, majd az 5—6 és a 7—8. osztályosok. A kisdobosok közül a tlszakécs- kéről érkezett Vdradi Hédi kiejtését értékelte legszebbnek a bíráló bizottság —, a csaknem harminc Induló közül ő került az első helyre! Az ötödikesék—hatodikosok közül a győztes a szabadon választott Móra elbeszélés felolvasásával vívta ki az első helyet magának! Ágasegyházáról érkezett, és Nagy Zsuzsannának- hívják. volt: honfoglaláskori gyermekjáték összeállításukat „Ninive” címmel nagyszerűnek ítélték! (A játékot Haránt Károlyné tanította be.) Ezüstoklevéllel a Tlszakécske II. Iskola kisdobosainak Kalocsa- vldéki nép! játékát (betanította Soós Julianna) és a láázlófialvl első osztályosok népi játékát jutalmazták. Az utóbbit Széli Judit állítatta színpadra, és külön erényének emelték ki, hogy az egész raj(l), mind a huszonnégyen együtt voltak a színpadon! Az úttöröcsopartók között két ezüstoklevelet osztottak ki: ■ szabadszállási csoport délszláv táncát, (Haránt Károly betanításában) és a Tiszakécske I, Iskola úttörőcsapatának palóc leánytáncát (Soós Julianna koreográfiájában) jutalmazták. Bronzoklevelet érdemelt ki * nyárlörlnoi Úttörők marosi körtánca, amelyet felnőttek kísérték, cUeraszóvail. Dicséretet a ladány- benei úttörők kaptak, biztatásul szépen fejlődő tánccsoportjuk részére. Szívből gratulálunk valamennyi résztvevőnek, táncosnak, pedagógusnak! Arcok a néptánctalálkozóról Ritkán villan ki egy mosolygó lánytekintet, virtu sós firfiarc a színpadon daloló, táncoló csoportokból. A ringó, kavargó, össze boruló, ezéttáruló hullámzásban a közönség örvend, bánkódik. így volt ez a jól szervezett, magas színvonalú^ kecskeméti szövetkezeti bemutatón is. Szinte találomra választottam ki az ezernél több szereplőből néhányat, hogy általuk érzékeltessem azt a többletet, amit a szép szó, a szép dal, a szép mozdulat, a közös ügy sikere ad. Nóta a méntagyárban Az öregcsertől Kiss Ignácné Morvái Erzsébet előbb ismerte a tánclépéseket, mint a betűket. — A libák mellett kezdtük a táncot, összementünk, szaladoz- tunk, játszadoztunk.! Karácsonyi szerepre, húsvéti szerepre, tűzoltó műsorba hívtak bennünket, amikor iskolába Jártunk. Vidáman éltem, nehéz sorban Is, Fiatalon az érseki uradalomba, meg a méntagyárba Jártam dolgozni. Ott daloltunk, mókáztunk magunknak. 1972-ben hívott össze bennünket Kalapos Istvánná, hogy énekeljünk. A nótáiból tánc Is kerekedett. Elsőbb csak az öregek voltak, de a fiatalok nem hagytak magukon kifogni, összekeveredtünk, öregje, fiatalja. Most meg már az, egész község táncol, a deákoknak külön csoportjuk van, mindenki táncol, mint a olcele; valamikor elhitették velünk, hogy 61c a hold táncos lakói. Lestük is őket nyári éjszakákon. Most egy kicsit bajban voltam, mert én vagyok a sekrestyés. Állítottam helyettem valakit, mondták, menjen csak Csőre néni — így hívnak —, maga nagyon hiányozna. Még sohase mulasztottam se próbát, se előadást. Jártunk már Stara Moravlcában, Prágában, meg Romániában. Ott egy kicsit clkk-cakkos volt a hegyalja, de látja, egészségben Itt vagyunk. A slingölt pendely és a lebegés Papucsban, babos harisnyában figyeli csoporttársa szavalt Vén Ignácné (József utca 32.) Margit néni, — Én öt réteg ruhát hordok, van rajtam selyem, flanelt. Aki túrosabban akar öltözni, az többet is magára húz. Akármilyen kúszálton nem mehet az ember a színpadra, látszani kő a slingölt pendelynek, amikor lebegünk. Én is 1972-ben kerültem a csoportba. Jól érzem magam, bár nem vagyok olyan víg természetű, mint a Csőre. Fiatalon szolgáltam a helyi módos gazdáknál, nótázásra csak vasárnap jutott Idő. A népdal mellett a varrás a mindenem. Öt éve nyugdíjban vagyok, de énnekem nem volt üres hónapom a kalocsai bedolgozóban, nem tudnék munka nélkül élni, a csoport nélkül se. A tápéi alapítók egyike A tápéi népi együttes alapító tagjai közül való Molnár János. Idestova 30 esztendeje szerepel. —' össze sem tudom számolni, hogy hol, merre jártunk már. Annak még jobban örülök, hogy sok fiatal jár el a próbákra. Az az igazság, hogy el-elfáradunk, ha nem bírja a láb, leülünk és dalolunk. A fiatalok építik tovább az együttest. Ml az apáinktól, ők meg tőlünk szerzik a táncot, A solti kilencek Nyúl Margit, a solti táncegyüttes ügyintézője, maga Is évekig fellépett a csoporttal. — Szinte semmi se érdekelje a közönséget, amikor a művelődést házba kerültem. Próbálkoztam, mivel lehetne becsalogatni az embereket. Az Ifjúsági ldubba is eleljártak, de csupán egy-két évig. Megunták! Igaz, jöttek mások, de törzsgárda nehezen alakult ki. Láttam, a tánc vonzaná a fiatalókat, noha Solton nincs ha9 A találkozó nagy meglepetése: a Sándor felvétele.) gyománya. Noszogattak csoport szervezésére. Kerítettünk egy jó oktatót, Wünsch Lacit, és kilencen megkezdtük. Ma negyventagú az együttes. El se képzeli, hogy mennyire kötődnek Ide a fiúk és a lányok, noha élég sokat szerepelünk. Talán azért? Szívesen megyünk más megyébe Is, de ennél Is többet jelent, hogy kedvéinek bennünket odahaza. Egyre-másra kapjuk a meghívásokat. Világjáró kalocsaiak Papp Mariann, a kalocsai I. István Gimnázium elsői tanulója hit esztendeje táncol. — Számomra a tanulás és a tánc egyformán fontos, kötelességemnek érzem, hogy mindkét iterüléten helytál Íjak. Szívesen csinálom, íelüdít a mozgás. Akkor Is szívesen csinálnám, ha nem mehetnénk annyit külföldre. Kilencévesen jártam Finnországban, tavalyelőtt Olaszországban voltam, most Dániába készülök. A csoporttal perszel Higgye él, hogy többet jelent számomra a kitűnő társaság. Már a felnőttek csoportjába kerültem. Együtt táncolok a majdnem nyolcvanéves Bori nénivel. Én sem hagyom abba, amíg bírom. A 15 éves Farkas Judit, az I. István Óvónőképző Szakközépiskola elsős tanulója, pontosan 11 esztendeje csoporttag. Csodálható-e, hogy a népművészetet az élet egyik legszebb ajándékának tekinti, — Minden táj népművészetét kedvelem, de a kalocsait a legszalkszentmártonl csoport. (Tóth jobban. Ott lakom, a véremben van. így vagyok a táncokkal is, A sárközi meg a mezőségi áll közel hozzám, temperamentumosak, dallamosak. Szalkszentmártoni bizonyítás A tánc hangulatát, ritmusát a muzsika adja, ezért Is szólaltattuk meg Czuczor Lászlót, a szalkszentmártoni együttes kitűnő clte- rását. — ötödik éve, hogy csehszlovákok adtak műsort a szövetkezetben. Megtapsolták a tamburáso- kat. Azt mondta a tsz-elnökünk, hogy ti miért nem tudtok Ilyet. Ml? összeszedtük a padlásokról a régi clterát, ahány volt, annyiféleképp szólt, összeverődött a brigád. Azóta persze vettünk újakat. Visszaadtuk a csehek látogatását. Csak akkor hagyom abba, ha nem lesz közönségsikerünk. Ettől még nem kell tartanunk. Bocsásson meg | kifejezésért, de Itt, Kecskeméten Is úgy feldobódlam, hogy hónapokig kitart a lelkesedés. A héten is néztem volna a lévét, de próbára kellett menni. Nem bántam meg. Közöttünk táncolnak fiaink, lányaink Is. Sűrűn elkérik őket a kollégiumból, honoráriumként egy műsort kapnak. Nincs az a táncdaiénekes, akinek nagyobb sikere lenne. Ilyen emberek találkoztak a szövetkezeti néptáncbemutatón: kultúránk letéteményesei. Méltóak a feladatra. HeUal Nándor A hetedikes—nyolcadikos csoportból került ki a tiszakécskel Bállá Erzsébet, akit a bíráló bizottság tagjai egyhangúan a Ka- zinczy-érem elnyerésére is javasoltak. A verseny befejeztével a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola magyar tanszékének tanára, Nagy János köszöntötte a részt vevő pajtásokat, gratulált a győzteseknek, és további szorgalmas gyakorlásra buzdította a többieket □ □ □ Hasonló vetélkedőről kaptunk híradást a kiskőrösi járásból, náluk is rendeztek Kazinczy-versenyt A bíráló bizottság tagjai — élükön Adám Károlynéval — a kötelező és a szabadon választott versek, elbeszélések meghallgatása után kihirdették az élre 'került versenyzők nevét: első lett a keceli Halász Judit, második a kiskőrösi Petőfi iskola úttörője Szentgyörgyi Judit —, míg a harmadik helyet a Páhi csapat tagja Supka Éva szerezte meg. Mindhárman könyvét, illetve oklevelet kaptak szép szereplésükért. □ □ □ Szabadszálláson a Fegyveres Erők Klubjában tartották meg az elmúlt napokban a kecskeméti Járás úttörőinek néptánc- és népi játék bemutatóját, hogy eldönt- hessék április 23-án melyik csoport képviseli Kalocsán a kecskeméti Járás úttörőit. A bemutatóra hét csoport érkezett, négy úttörő- és három kisdobosokból álló táncas-„csapat". Az öttagú bíráló bizottság — élükön ár. Migléczi Bélánéval — egyöntetű véleménye volt, hogy a kisdobosok csoportjai gondosabban kidolgozott műsort mutattak be, valóban táncoltak, Illetve jókedvűen Játszották azokat így az ő egyik csoportjuk, a szabadszállásiak kapták meg az aranyoklevelet isi Bemutatójuk nagyon érdekes □ □ □ Nagyszabású úttörőesemény színhelye volt az elmúlt napokban Baja is: az úttörő irodalmi színpadok és színjátszók megyei bemutatóját tartották meg. összesen tizenkét csoport jött el az úttörő kulturááis szemléhez kapcsolódó eseményre, amelyre s Központi Filmszínházban került sor —, jjr. Molnár János, a váró. si tanács művelődésügyi osztályának vezetője nyitószavai után. A színvonalas eseményen három csoport kapott aranyoklevelet : a Kecskeméti Ének-Zenei Általános Iskola kisdobosai „Mit játszunk” — című összeállításukért (betanította Juhász Emma), a du- napaitaji „Vadvirág gyermekszínjátszók, Péter és a farkasok” — című népi játékért Szörényi Ár- pádné betanításában), valamint a bátmonostorl kisdobosok „Népszokások nyomában” — című játékáért (Szabados lstvánné betanításában). A Kalocsai Csupó Imre Úttörő- ház kisdobos gyermekszínpadának „Vonatozó"-jáit és a kiskunhalasi Ady Endre úttörőcsapat színjátszóinak „Ami a szivedet nyomfa” című bemutatóját ezüstoklevéllel jutalmazták. Bronzoklevelet kaptak at akasztóiak: a Mákvlrák színjátszócsoport tagjai „Ludas Matyi" — című bemutatójukért, és a ba- ' jal Tóth Kálmán úttörőcsapat színjátszói „TV-trétavásár" című összeállításukért. A bíráló bizottság elnöke, Újvár iné Fűzi Ágnes, az országos úttörőközpont kulturális szakbizottságának tagja zárszavában valamennyi ükét köszöntötte; a szereplőket éppen úgy, mint a tanárokat, úttörővezetőket, akik a gyűjtés, betanítás munkáját vállalták. Egyben közölte, Jlagy az aranyoklevéllel kitüntetett csoportok közül a kecskemétiek indulhatnak megyénket képviselni Pécsre, az országos bemutatóra, június 12-én. REJTVÉNYFEJTŐ KISDOBOSOKNAK! Pajtásoki Örömmel láttuk, hogy a kisdobosok is szeretik a fejtörőket, hiszen sok helyes és néhány hibás rejtvény érkezett, (Néhányon több mint száz hóembert számoltak meg...) A helyes megfejtést beküldők közül sorsoltuk ki a nyertesek nevét — részükre könyvjutalmat küldtünk. tme, a nyertesek: Ambrus Szilvia. Kiskőrös, Karsa Ákos, Baja, Lehr Imre, Dunapataj, Zstkla József, Soltvadkert; Kürtöst Ottó, Kunszállás, Kerekes Tibor, Jakabszállát, Somogyi Tibor, Szakmát, Babák János, B6- csa, Halász Ildikó, Kecskemét (K—10); Varga Pál, Kecskemét (K—8). Figyeljétek az Űttörőélet-et, hamarosan újból közlünk rejtvényt részetekre! Selmecl Katalin