Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-17 / 65. szám
1978. március 17. • PETŐFI NÉPE • 1 Jobb körülmények, nagyobb lehetőségek a Bács-Kiskun megyei repülőfiataloknak • A klub nagy telejesítményű versenygépe, a műanyagépítésű Cirrui a (élegyházi hangár előtt. Egy évtizede rendkívül nehéz körülmények között működik az MHSZ megyei repülőklubja. A nugy városok és üzemek klubjainak nyújtott központi támogatás kis hányadát kapják. Pedig a repülés és az ejtőernyőzés költséges technikai sport. A mi fiaink, lányaink jórészt társadalmi munkával teremtik elő a szükséges anyagiakat, de körülményeik így is szűkösek, lehetőségeik elmaradnak attól, amit a sok áldozatot vállaló tagság megérdemelne. Az, hogy a klub mindezek ellenére is fennmaradt és eredményesen működik, a sportolók áldozatkészségén kívül elsősorban a kiskunfélegyházi városi párt- bizottságnak és a tanácsnak köszönhető. Nemcsak erkölcsileg álltak a fiatalok ügye mellé, na- nem rendszeresen anyagilag is támogatják a klubot. Emellett üzemek és termelőszövetkezetek is — mint az Április 4. Gépipari Művek kiskunfélegyházi gyára és a Lenin Tsz — rendszeresen segítik őket. A támogatók köre az eredmények láttán időközben bővült. így legutóbb a Fémmunkás Vállalat kecskeméti gyára határozta el, hogy segít a repülőtéri lakóépület, megépítésében. Mindezekről örömmel számolt be Miklóssy Sándor klubtitkár, a megyei repülő és ejtőernyős klub közgyűlésén, amelyet vasárnap Kecskeméten, az MHSZ megyei székházában tartottak. A tanácskozáson a kiskunfélegyházi városi pártbizottságot Dobák Ernő, a pártbizottság munkatársa képviselte. Ott volt Bognár Ferenc, az MHSZ megyei titkára, Mészáros Béla, az MHSZ Országos Központ előadója és számosán a néphadsereg megyénkben települt egységeinek illetékes képviselői. Miklóssy Sándor szólott a Magyar Honvédelmi Szövetség fennállásának 30. éves évfordulójáról és megemlítette, hogy az Idén lesz 25 éves a repülőklub is. A klubtagság kegyelettel emlékezett meg a hosszú betegség után elhunyt Vajda László főtörzsőrmesterről, a klub alapító tagjáról, ezüstkoszorús vitorlázó- repülő oktatóról. (Ezután Miklóssy Sándor ismertette a múlt évi munka eredményeit. A klubnak jelenleg több, mint százhúsz tagja van. örvendetesen nő a fiatalok száma, s egyre több közöttük a középiskolás, szakközépiskolás és főiskolás. A minőségi fejlődésnek rendkívül nagy a jelentősége. A klub íel- adata ugyanis nemcsak az, hogy lehetőséget teremtsen a sportolásra, hanem itt dől el az is, hogy lesz-e elegendő hivatásos pilótája az országnak. Ez fontos népgazdasági kérdés, mindinkább növekszenek ugyanis a polgári repülés igényei. A néphadseregen kívül a légiforgalom és a különösen gyorsan fejlődő mezőgazdasági repülés repülőgép vezető- utánpótlását a klubok alapozzák meg, a repülés ugyanis olyan hivatás, amelyre kora gyermekkortól készülni kell. A klub fejlődését mutatja, hogy az eddigi kiskunfélegyházi és kecskeméti csoport mellett megalakult a szentesi csoport is. Két évtizede még Szentesre jártak a klskuníélegyháziak, amikor ott még volt repülőtér. Most örömmel viszonozzák az akkori szíves látást. A klub támogatásával Baján is alakult egy csoport, ők azonban a sokkal közelebb fekvő öcsénybe járnak repülni. A múlt évi eredmények között említendő a kitűnően sikerült petőflszállási honvédelmi map és a Kecskeméten megrendezett repüléstörténeti kiállítás. A sporteredmények között pedig a legnagyobb teljesítmény Szekér József 5000 méteres magassági repülése volt, amellyel hazánkban tizennegyedikként megszerezte a vitorlázórepülés legmagasabb minősítését, a Nemzetközi Repülő- Szövetség gyémántkoszorús jelvényét. A továbbiakban Kurucz László ejtőernyős szakvezető és Lajos István vitorlázó szakosztályvezető számolt be a munkáról. Az ejtőernyősök mintegy 1500 ugrást végeztek, a nemzetközi bajnokságon és nemzetközi versenyen is jó helyezéseket értek el. A repülők 3200 felszállást hajtottak yégre, s csaknem 900 órát töltöttek levegőben. Ez alatt több, mint kétszázötven magassági távolsági és időtartamrepülést végezték. Noha még nem lehet repülni, a klub teljes létszámmal kinn lesz ezen a hét végén is a kiskunfélegyházi MHSZ repülőtéren, hogy előkészítsék a tavaszi műszaki szemlét, ami után a jó idő beálltával megkezdhetik az üzemet. —r —ó VÍZILABDA A HTG Vasas nyerte az Aranyhomok Kupát Vasárnap délelőtt a kecskeméti fedett uszoda volt a színhelye az idény első felnőtt vízilabdatornának. Az Aranyhomok Kupa versenyre. A négy mérkőzésből álló torna érdekes, színvonalas küzdelmet hozott. A HTG Vasas, Brany Jenő — sokszoros válogatott Európa-, és olimpiai-bajnok — mesteredző csapata megérdemelten vitte haza a kupát. ELŐDÖNTŐK: HTG Vasas—Kecskeméti SC 10—3 (2—0, 3—0, 2—2, 3—1) Góldobók: Füri 4, dr. Szellő 3, Takács 2, Csokonai 1, illetve: Nagysolymosi 2, Rozgonyi 1. MAFC—Hódmezővásárhely 5—3 (1-0, 2-1, 1—1, 1—1) DÖNTÖ A 3. HELYÉRT: Hódmezővásárhely—Kecskeméti SC 7—5 (2—0, 1—2, 1—0, 3—3) Góldobók: Gerl 4, Komáromi, Kovács, Elek 1—1, illetve: Végh 2, Filep, Rozgonyi, Szeleczki 1—1. DÖNTÖ AZ 1—2. HELYÉRT: HTG Vasas—MAFC 3—2 (1—2, 1—0, 0—0, 1—0) Az Aranyhomok Kupa végeredménye: 1. HGT Vasas, 2. MAFC, 3. Hódmezővásárhelyi VSE, 4. Kecskeméti SC. A kupát Gádor József, Kecskemét Városi Tanács elnöke adta át a győztes csapatnak. A legeredményesebb játékos Füri és dr. Szellő, a legjobb játékos pedig Gál (mind HTG Vasas) lett * Vasárnap megkezdődött Budapest ifjúsági és úttörő vízilabda- bajnoksága. IFJÜSAGIAK: OSC—Kecskeméti SC 5—3 (1—0, 2—2, 0—1, 2—0) Bp. Hajós A. uszoda. Vezette: Kemény, Ferenczi. KSC: Hegedűs — Galambos, Karácsonyi, Markó, Székely, Keskeny, Péczeli. Csere: Szekér, Cseh, Várda, Hack. Edző: Mészáros István. A harmadik negyedben még sikerült az egyenlítés, de később taktikai hibák miatt mégis vesztett a KSC. Góldobó: Péczeli 3. ÜTTÖRÖ II./B BAJNOKSÁG Kecskeméti SC—SZEOL AK 6—6 (3-1, 2—2, 0—1, 1—2) Bp. Szőnyi út. Vezette: Ruttkai. KSC: Kovács — Nagy O., Nagy I., Berki, Bodnár II., Tóth, Dézsi. Csere: Csillag II., Garay, Király, Szappanos. Edző: Valkay Ferenc. A sok kihagyott helyzet miatt úszott el a győzelem. A KSC legjobbja Nagy Imre volt • A 608. sz. ITSK férficsapata. (Farkas Tibor felvételei.) TÖMEGSPORT Ságvári Endre Sportnapok: Ünnepélyes megnyitó 9 órakor Kecskeméten, a Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolán. \ Pedzi... Vagyis kapása van, S, akinek kapása van, annak nagy mértékben megnövekedtek az esélyei, hogy fog is valamit. A hal azonban rendkívül furfangos élőlény. Akármilyen horgot, illetve csalit nem vesz be. A horgász hiú ember. Nem jobban, s nem kevésbé, mint más. De ez éppen elég ahhoz, hogy törekvéseivel túljárjon a hal szeszélyes viselkedésén. Ennek az összetett kérdésnek a hogyanjára kaptunk választ a „Gazsi és a cselgáncs” című színes horgászfilmben kedden este a Megyei Művelődési Központban. Csaknem telt ház előtt peregtek a filmkockák a MOHOSZ Bács-Kiskun megyei Intéző Bizottsága és a Megyei Művelődési Központ közös rendezvényén. A nagy érdeklődés nem volt véletlen. Amint Magány Imre, a MOHOSZ Bács-Kiskun megyei IB elnöke elmondta, megyénkben az országos átlagot meghaladó mértékben növekedett a horgászok száma. A felnőttek létszámnövekedése több mint kétszerese az előző évinek. A felnőtt horgászok tábora nyolc- ezer-ötszázharminckét fő, az ifjúságiaké ezerhatszáz- nyölcvankilenc, rajtuk kívül ezerszázhuszonhárom gyermek váltott horgászjegyet. Vagyis Bács-Kiskun megyében az idén több mint tizenegyezren várják a horgászidény kezdetét. Ehhez a rajthoz kívánt segítséget nyújtani a MOHOSZ Bács-Kiskun megyei IB, amikor meghirdette találkozóját a horgászokkal. Március 22-én, szerdán 18 órakor újabb filmek kerülnek bemutatásra. Horgászok tava, Horgászmódszerek és Űj horgászvizeink címmel. Ez alkalommal Kontra László, a Kiskunsági Nemzeti Park igazgató- helyettes főmérnöke lesz a természetkedvelők, a horgászok vendége. — bl — SPORT-SPORT ASZTALITENISZ EB Kettős magyar csapatgyőzelem Duisburgban KOSÁRLABDA Értékes győzelem az NB I-ben Szerdán este kettős magyar sikerrel fejeződött be Duisburgban az asztalitenisz EB csapat- versenye. A két csapatdöntő azonos időben, két egymás melletti asztalon kezdődött, s természetesen a nők küzdelme fejeződött be először. Annál is inkább, mert a magyar együttes 3:0 arányban nyert Csehszlovákia csapata ellen, s a magyar lányok mindösz- sze két játszmát vesztettek. Magyarország—Csehszlovákia 3:0 Magos—Uhliková 2:1 (18, —16, 15). Kisházi—Dubinová 2:0 (12, 18). Magos, Szabó—Uhliková, Sil- hanová 2:1 (—21, 15, 13). A 3—4. helyért: Románia— Szovjetunió 3:1. Végeredmény: Európa-bajnok: Magyarország (Magos, Kisházi, Szabó, Oláh), 2. Csehszlovákia, 3. Románia, 4. Szovjetunió, 5. Jugoszlávia, 6. AngLia. A férfi döntő két magyar győzelemmel kezdődött, majd harmadszorra Gergely kikapott Do- uglastól. Az angolok legjobbja mindhárom mérkőzését megnyerte, tehát Jónyert és Klampárt is legyőzte, ám csapattársai nem bizonyultak ilyen eredményesnek. Magyarország—Angiig 5:3 Klampár—Jarvis 2:0 (10, 16), Jónyer—Day 2:1 (20, —20, 18), Gergely—Douglas 0:2 (—15, —13), Jónyer—Jarvis 2:0 (13, 18), Klampár—Douglas 0:2 (—19, —9), Ger; gely—Day 2:0 (20, 10), Jónyer— Douglas 1:2 (—13, 11, —14), Gergely—Jarvis 2:1 (7, —19, 19). Gergely győzelme már a magyar csapat Európa-bajnokságát jelentette, A 3—4. helyért: Szovjetunió— Franciaország 5:3, 5. helyért Jugoszlávia—Csehszlovákia 5:1. Európa-bajnok: Magyarország (Jónyer, Klampár, Gergely, Kre- isz), 2. Anglia, 3. Szovjetunió, 4. Franciaország, 5. Jugoszlávia, 6. Csehszlovákia, TÖMEGSPORT Az ITSK nyerte a KISZ Kupát • A 608. sz. ITSK női csapata. Kiskunfélegyházán, a 608. 6z. Ipari Szakmunkásképző Intézet tornacsarnokában, élénk érdeklődés mellett rendezte meg a Városi KISZ Bizottság és az ÁFÉSZ, a kézilabda teremtornát a KISZ Kupáért. A női mezőnyben három, a férfiaknál 10 csapat indult.' A kitűnően szervezett versenyén nagy lelkesedéssel vettek részt a fiatalok, de sok hasonló rendezvényre van még szükség, hogy az Edzett ifjúságért mozgalom célkitűzéseit maradéktalanul teljesíthessék. Eredmények: Nők: 1. ITSK, 2. ÁFÉSZ, 3. Lenin Tsz. Legjobb góldobó: .Koncz Olga (ITSK) 6 góllal. A legjobb kapus Gál Krisztina (ÁFÉSZ). Férfiak: 1. ITSK, 2. Rendőrség, 3. Vegyipari Gépgyár, Legjobb góldobó: Jáger Ferenc (Rendőrség). Legjobb kapus: Szombathelyi Péter (Lenin Tsz). • Farkas csatázik a lepattanó labdáért az Izzó védőivel. (Ban- czik István felvétele.) Kecskeméti SC—Vasas Izzó 87—81 (50—51) NB I. férfi. Kecskemét, 900 néző. Vezette: Berki, Juhász. KSC: Kovács (2), Csikai (10), Subin (20), Felföldi (29), Farkas (22), Csere: Székedi (2), Pajor (2), Bogsohütz. Edző: Kégel Tamás. V. Izzó: Kiss (15), Kucsera (15), HOffmann (8), Bokody (11), Kovács. Csere: Zsoldos, Horváth (8), Donkó (8), Láng (16). .Edző: Gyi- mesi János. A kezdés után sokat kapkodott a kecskeméti csapat. Már 8—2 arányban vezetett az Izzó, amikor fokozatosan feljött a KSC. Suhint nehezen, csak személyi hibák árán tudták tartani. A 6. percben 13—12-nél a KSC vezetett, majd a félidő végéig változatos, nagy- iramú játék alakult ki, s felváltva jutottak — de legfeljebb 1— 2 pontos — előnyhöz a csapatok. A fordulás után a KSC 3 perc alatt 62—57-re elhúzott, s ezt az előnyt sikerült tartani. Felföldi és Farkas szerezte a pontokat a kecskemétieknek, az Izzóból pedig Láng és Kucsera volt többször is eredményes, A 34. perctől a 38. percig egyetlen pontot sem tudott dobni egyik csapat sem. A hajrában 84—77-ről az Izzó 84— 81-re jött fel. A kecskemétiek ezután háromszor is rádobták,, s az első két sikertelen kísérlet után sikerült megszerezni a lepattanó labdát, s harmadszorra Felföldi be is talált a gyűrűbe. Az utolsó percben Székedi kétszer is tisztán szerelt a saját pa- lánikja alatt, s a KSC még növelte előnyét. Izgalmas küzdelemben, fontos pontokat szerzett a kecskeméti csapat, s nehéz ellenfelet győzött le. Farkas, Felföldi és Subin emelkedett ki az együttesből. Az Izzóból Láng, Kucsera és Hoffmann játszott jól. Hódmezővásárhely—Kkfh. Lenin Tsz SK 81—57 (43—36) NB II. férfi. Hódmezővásárhely. Vezette: Józsa. Kkfh. Lenin Tsz SK: Bódi S. (10), Mészáros (24), Nádasdi (4), Hevér (6), Bódi Cs. (Csere: Csáki (fi), Horváth (4), Győri (2), Nemesek, Bense. Edző: Kurucz István. Kkfházi Vasas—Szegedi VSE 74—50 (37—23) NB II. női. Szeged. Vezette: Komlócsi. Kkfházi Vasas: Feleki né (8), Szegediné (13), Istvánfi (4), Rácz (6), Pálinkás (27). Csere: Farkas (8), Koczka (2), Juhász (2), Móricz (2), Szabó (2). Edző: Bódi Tivadar. Az 5. forduló után még veretlen a Vasas női csapata. MAI Ml SOU TELEVÍZIÓ 7.59! Tévétorna (Um.). (Színes) 8.05: Iskolatévé, Magyar* Irodalom (ált. lsk. s. oszt.) Váci Mlbály. I. 15: Francia nyelv (középlsk. IV. oszt.). 9.00: Énekeljünk egy Ott! 9.05: Deltácska. Környezetismeret (ált. lsk. 2. oszt.). 9.10: Tévé-ovi, Iskolaelökészitö tanfolyam. Hogyha nékem kutyám volna. 10.10: Perpetuum mobile, ismeretterjesztő műsor gyerekeknek (lsm.). II. 05: Fizika (ált. isk. s. oszt.). U.4S i Angol nyelv (középlsk. ív. oszt.). 12.05: Világnézet (középlsk. IV, ___ oszt.). A család. 1 5.50: iskolatévé. Magyar Irodalom (Um.). 14.25: énekeljünk együtt I (lsm.) 14.30: Deltácska. (Ism.) 14.50: Tévé-ovi (Um.). 15.15: Fizika (lsm.). 15.45: Világnézet (Um.), 16.28: Hírek. 16.35: Moritzburg, a szerencsés sziget. NDK rövidfilm. 17.00: Postafiők 250. Takács Mária műsora. 17.15: Malom. Utazási vetélkedő Spanyolország. 17.45: A színfalak mögött. A Szegedi Körzeti Stúdió műsora. II. rész. 18.15: Mindenki közlekedik .,. 18.30: Ot perc meteorológia. Időjárás előrejelzés. 18.35: Reklámműsor, 18.40: Bolgár csokor. Zenés üti- fllm Bulgária turistaközpontjairól. (Színes) 19.00: Rekámmflsor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Szfnes) 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Delta. Tudományos hfradó. 20.25: Ha ml, halottak, feltámadunk. Henrik Ibsen drámájának tévéváltozata. légkorong világbajnokság. gyes, „B” csoporti Magyarország 11.00: frósz —Jugoszlávia mérkőzés. 12.35: Tánc 10.40: Haydn: Eaz-ddr vonósnéKözvetftés 2. MŰSOR: 20.00: Belgrádból. 21.40: Tv-hfradó 3. 21.50: Jiu- _ szobám. Tánczenei koktél 13.20: Nóták. Lakatos Antal népi zenekara Játszik, KuA magyar muzsika követel. tasl Katalin és Varga A Magyar Állami Hangver- László énekel, senyzenekar Angliában, a 14.00: Grleg: c-moll szonáta. Zene, zene, zene hangver- 14.25: „Nyitnlkék” — KUUkolá- senymelléklete. sok műsora. 20,45: öt perc meteorológia. Idd- 15.10: Bizet operáiból. Í árás előrejelzés (lsm.). 15.341 énekszóval, muzsikával, 'v-hfradó 2. 16.05: Munkásszállón élni. 21.10: Pusztuló öserdók. Ausztrál 17.10: Sporthfradó. Közvetítés a rövidfilm. (Színes) Magyarország—Belgium 21.40: Reklámműsor. Davis Kupa mérkőzésrőF 21.45: A Wardlnok asszonyai. ás a Honvéd Kupa ökölNDK tévéfilmsorozat. III/2. vlvó-vladalról.. rész: A (Színes) KOSSUTH rózsafaűnnepély. 17.40: Nagy hlríí t 8.27: Miről szól a Társadalmi Szemle legújabb száma? 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Kácsafűrösztö. 10.05: Iskolarádió. 10,35: Jövendölés. Petőfi Sándor versel. mesterek — világ- , niru előadóművészek. 18.15: Közvetítés a Magyarország —Belgium Davis Kupa mérkőzésről és a Honvéd Kupa ökölvívó-viadalról. 19.15: Kedves csirkefogók. John Steinbeck regénye rádióra alkalmazva. 20.20: Belllnl: A puritánok. Háromfelvonásos opera. Közben: 21.34: Láttuk, hallottuk. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.301 Az operaközvetítés folytatása. 23,48: Balogh Elemér clmbalmo- zik. 0.10: Proprium Missae ln Dominica RessurrectlonU — gregorián mise. PETŐFI 8.05: 8.20: 8.33: 9.00: 9.20: 10.00: 12.00: 12.33: 13.01: 13.31: 14.00: 17.00: 18.00: 18.33: 19.29: Fúvószene táncritmusban. Tíz perc külpolitika (lsm.) Nótacsokor. Egy szülésznő életútja. A Nótacsokor folytatása. A zene hullámhosszán. Színészek énekelnek. Nathan Mllsteln hegedűi. Nókről — nőknek. Kisvárosi képek. Ernst Toch zongoradarabjai. Kettőtől ötig ... ötödik sebesség. Mindenki Iskolája. Magnóról — magnóra. Népdalok. M&dl Szabó Katalin és a KISZ XIV. kér. kamarakórusa, énekel. 20.00: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. V. Az Újvidéki Rádió műsora. 20.33: Mit játsszunk? Országos klubest. 22.33: Közvetítés a Magyarország Jugoszlávia jégkorong VB- mérközésröl. 22.57: örökzöld dzsesszmelódiák. 3. MŰSOR 14.05: Operarészletek. Verdit A szicíliai vecsernye. 14.58: Kórusainkat ajánljuk. 15.14: Roswitha Trexler dalestje a Zeneakadémia kistermében. 16.03: Bruno Walter vezényel a Columbia szimfonikus zenekar élén. Zenei panoráma. Romantikus muzsika. Iskolarádió. 17.38: 18.05: 18.15: 19.33: 21.05: 21.45: A Hamburgi Rádió Szimfonikus Zenekarának hangversenye a Hamburgi A dzsessz történetéből. Közkívánatra! 1