Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-14 / 62. szám
KÖZLEMÉNYEK GvOszhlr Mély fájdalommal tudatjuk, hoe.v szeretett feleségem, édesanyám SZEBERÉNYI 1STVANNE Tolnai Julianna éleiének *7. évében rövid szenvedés után 1978. március 11-én elhunyt. Temetése f. hó 15-én, délután 2 órakor lesz a kalocsai temetőben. Gyászoló férje és fia. Ili Mély fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. SZÉCHÉNYI FERENCNE Kéri Erzsébet 1978. március 10-én. életének 78. evében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 15-én fél l órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászolják: fiai, menye, unokái, testvére. 15 328 • • • fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy felejthetetlen, drága jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédlkénk ÖZV. FÜLÖP ISTVANNE Gémes Veronika volt kadafalvi lakos, f. hó 9-én. xt éves korában rövid, de súlyos szenvedés után elhunyt. Földi maradványait március 15-én, szerdán délután fél 4 órakor helyezzük örök nyugalomba a kecskeméti köztemetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család. ' 1127 • • • Értesítjük mindazokat, akik szerették és tisztelték, hogy özv. soos tamasné Katona Klára hamvasztás utáni búcsúztatása 1978. március 15-én, szerdán fél egy órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló család. 331 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, akik szeretett édesapánk BOGNAK LAJOS temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágát helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. 15126 • • • Ezúton mondunk köszönetét minden rokonunknak, munkatársainknak, ismerősöknek .szomszédoknak, akik drága halottunk ÖZV. TANCSA JANOSNE Hegedűs Ilona temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, vagy táviratban fejezték ki együttérzésüket. Gyászoló család, 15137 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik BOTSCHNER JANOS búcsúztatásán részt vettek, koszorút, virágot hoztak. személyes részvétnyilvánításukkal, vagy távirattal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 15109 • • • Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a kecskeméti V. kér. párt-alapszervezet vezetőségének és tágjainak, akik felejthetetlen halottunk ÖZV. DORKA JANOS nyugdíjas molnár temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, személyes részvétnyilvánításukkal fájdalmas gyászunkban velünk együtt rre/tek. Gyászoló család. 17085 Munkaalkalom CUKRÁSZDÁBA női munkaerőt fel* veszünk. Kecskemét, Bocskai u. 2. 15009 GÉPfRÖNÖT meghatározott időre — hosszabb időszakra felvesz a kecskeméti Munkaügyi Bíróság. Kecskemét, Katona J. tér 8. fsz. 19. Telefon: 12-447. 15133 A HELVÉCIÁI Állami Gazdaság kun- baracsi kerülete felvesz szőlész üzemmérnököket, Jelentkezés a kerületvezetőnél. 906 A HELVÉCIÁI Állami Gazdaság kun- baracsi kerülete felvételre keres szakképzett szakácsot. Jelentkezés a ke- rületvezetönél. 907 KONYHÁRA női dolgozót azonnal felveszünk. Országos Pedagógus Gyermekotthon Kecskemét, Zója u. 9. Jelentkezés délelőtt a gazdasági vezetőnél. 916 A KECSKEMÉTI Számítóközpont pályázatot hirdet kétmüszakos adatrögzítői (lyúkkártya lyukasztói) munkakör betöltésére. Pályázhat minden 35 évnél nem idősebb, 8 általános iskolai végzettségű női dolgozó. Pályázatokat kérjük Írásban beküldeni elmünkre, Kecskemét, Irinyi u, 17. szám alá. 271 PÁLYÁZATOT hirdetünk büfévezetői állás betöltésére, melyre szakképzett és legalább 3 éves szakmai gyakorlattal rendelkezők jelentkezhetnek. Jelentkezés helye: EBKM, Vfzmü Vállalat munkaügyi osztálya, Kecskemét. Vízmű u. 1. 922 A KÖZPONTI Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatósága napi 4 órás elfoglaltsággal munkavállalókat keres azonnali belépéssel (lehet nyugdíjas is). Jelentkezés a Forgalmi csoport vezetőjénél, Katona József tér 8. II. emelet. 285 APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan HAROMSZOBÁS komfortos, kertes ház. egy szoba lakottan. háromszáznyolcvanezer forintért eladó. Baja. Dózsa 264. _______________196 E LADÓ komfortos utcai házrész. Kecskemét. Tatársorul.__________________15055 E LADÓ, vagy elcserélhető szövetkezeti. 2 szoba, összkomfortos II. emeletig levő lakásért, kizárólag város- központban. Kecskemét. Mikes utcában levő 3 szoba. összkomfortos családi ház nagy telekkel. Érdeklődni: Mikes u. 3—5 szám alatt, délután 3 órától. ________________________17943 E LADÓ gyümölcsös hobbikért. Érdeklődni: Festő János Kecskemét. József A. u. 13, 17 óra után. 15072 ELADÓ Kertváros. Tölgyfa utca 8. szám alatti 2 szobás, kertes új családi ház és 631 négyszögöl föld. a Homokbányánál. Autóscsárda után. Érdeklődni 5 után. __________________________018 4 24 NÉGYSZÖGÖL szőlő eladó. Kecskemét. Alsócsalá- nos 15 a. Érdeklődni ugyanitt Pólyák Istvánnál (Nemeskadar Szakszövetkezet- tel szemben.)__________15059 T AZLAr, Pétőfi u. 22. sz. alatt, háromszobás lakóház eladó. Érdeklődni egész nap. Hősék._________________15078 K ÉT szoba, összkomfortos családi ház, műhelynek alkalmas garázzsal, mellék- épületekkel eladó. Kecskemét, Kertváros. Kemény Zslgmond utca 18._____952 4 452 NÉGYZETMÉTER föld eladó. 10-es autóbusz-végállomásnál. Érdeklődni: Kecskemét. Vak Bottyán utca 30. Vinczénénél.__________912 K ECSKEMÉT, Puskin utca 6. sz. alatti külső házrész eladó._____ 956 E LADÓ Kecskemét belterületén 800 négyszögöl gyümölcsös beköltözhető házzal. Hozzá tartozó gyümölcsös kibérelhető. Viilrny, autóbuszjárat van. Érdeklődni: Bercsényi utca 8. este 5-től,_______________1092 E GY szoba konyhás ház 162 négyszögöl telekkel beköltözhetően eladó. Kecskemét, Vacslhegy 65. Gyurászék.___________________955 E LADÓ 600 négyszögöl gyümölcsfás szőlő berendezett pincével és hétvégi Lakrésszel. Megtekinthető: Tabdi. Szarvas utca 7. szám. Érdeklődni lehet: Kiskőrös. Uzsoki u. 21. Minden vasárnap. 973 ELADÓ 1000 négyszögül trágyázott föld hobbi kertnek. Villany megoldható, vrz van. Kecskemét. Üri- hegy Gyulai Sándor 102. __________________________060 E LADÓ Hetényegyháza, Ürihegy 130. szám alatt 400 négyszögöl szóló tanyatelekkel. épületekkel átirha- tóan. (Villany bekóthítfl) Érdeklődni: Bódog Sándor- nénál. Ballószög III, kerület 112. szám. (Szarkási autóbusz-megállónál.) ____________941 L AJOSMIZSE központjában háromszobás ház eladó. Szövetkezeti cserelakást beszámítok. Leveleket ..összkomfortos 06251" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek._____933 H OBBIKERTNEK haszonbérbe kiadó hosszabb időre 860 négyszögöl jó talajú szőlő. Széchenyiváros- hoz közel. zöldövezetben. (2.— Ft négyszögölenként.) Érdeklődni lehet: Kecskemét, Szalvai M, krt. 10 _________________________15101 J Ö állapotban levő íaház és Wartburg 355 Limusin személygépkocsi 2 és fél éves műszakival elait. Érdeklődni: Nagy Antal Eie- tényegyháza. Liget u. 10. _________________________15123 HÁZ eladó Kecskemét, Ru- rucz körúton, beköltözhetően. Érdeklődni: Csáki u. 8. ___________________ 15114 É PÍTÉSI telek 180 négyszögöl, közművesítve eladó. Leveleket ,,Hullám vendéglő mellett’ jeligére a kladóba kérek,__________15135 B ALLÖSZÖGBEN 860 négyszögöl szőlő-gyümölcsös bekerítve kis épülettel eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Küküllő u. 4. I. 5. 15119 HA jövőben építkezni kíván, belterület melletti hobbikertem most kedvezményes áron megvásárolható Kiskőrösön. Leveleket „Tavaszi ajánlat” jeligére a kiadóba kérek, 15160 TANYA (2 szoba, konyha, előszoba. kamra) 1400 négyszögöl telekkel. melléképületekkel eladó. Jószágtartásra alkalmas. Villany van. Vasútállomás 10 perc járásra. Ördög Antal Kisszállás. III. kér. 47. _________________________15108 K ECSKEMÉT. Budaihegy 57 3. szám alatt kiadó árendába vagy feles művelésre 845 négyszögöl szőlő, illetve föld. Érdeklődni lehet a helyszínen id. Kuli Sándornál.______________15115 E LADÓ Alsószéktóban. Kiskőrösi út mellett 487 négyszögöl szőlő. Hobbinak alkalmas. Kút. villany van. Érdeklődni: Kecskemét, Kolozsvári utca 10. Rendőrfalu._________________ 1029 E LADÓ 918 négyszögöl szőlő 3x3 m-es épülettel. Alsószéktóban. Kiskőrösi út mellett. Kút van. Érdeklődni: Kecskemét. Kolozsvári u. 19. Rendőrfalu. ________________________1028 H OBBITELKEK eladók vagy kiadók Szolnokihegyben. Kecskemét. Nagykőrösi u. 27. Nagy. ______15093 E LADÓ a Szelidi-tónál 81 négyszögöl beépíthető telek. Érdeklődni lehet: Német Lajos Székesfehérvár. József A. u. 83 a. II. 2. Csak 16 óra után. 15082 350 NÉGYSZÖGÖL hobbitelek eladó. Kecskemét, Szabadság tér 3. III. l. ___________________________915 , ELADÓ beköltözhető ház Nyárlőrinc. Dózsa György utca 30. Érdeklődni lehet": Simonyiménál. vagy Kecskemét, Farkas Sándor utca 9. (Máriavárosi iskolánál.) GAlné. __ _ 928 T ÓSERDÖBEN. Rigó U. *20. szám alatt ikernyaralónak fele eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Marx tér 13. IS.________________________924 H OBBIKÉRT Halasi útban a 3 km-nél eladó. Érdeklődni: Kecskemét, Marx tér W, _I 5._____________ 923 H ÉTVÉGI ház télleolt ve. garázzsal igényesn k eladó. Kecskeméthez közel. £i - deklődni: DOMUS Bútoráruház portáján. 920 Lakás VAROSKÖZPONTBAN, kecskeméti nagyobb modern, szép tanácsi lakásom elcserélem tanácsi kertes házra, vagy nagyobb lakásra. Leveleket „Jó helyen legyen 06 285" Jeligére a kecskeméti Magyar Hirdető- be ltérek. ________________966 T ANÁCSI rendelkezésű 2 szoba, összkomfortos, gázfűtésű, földszinti Kecskemét. hunyadivárosi lakásunkat elcserélnénk 2 db egy szoba, összkomfortos, tanácsi rendelkezésű lakásra. Ajánlatokat „összeköl- tözők figyelmébe" jeligére a kiadóba kérek._________15127 K ECSKEMÉTI, tanácsi nagyméretű távfűtéses garzonlakást cserélek budapesti hasonlóra vagy kom fortosíthatóra Leveleket „Világos 06244” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ___________________ 926 S ZALAGHÁZBAN eladó kétszobás öröklakás. Kecskemét, Petőfi Sánaor utca 7. V. emelet 116. Este hot óra után.______ josj K ÖZPONTBAN 2 és fél szobás, összkomfortos lakás garázzsal eladó, vagy szegedi hasonlóra cserélem. Kecskemét. Munkácsy u. I. Sallal, ___________15094 KÉT szoba, összkomfortos, társasházi lakást elcserélnék garzonlakásra + másfél szobásra. Érdeklődni: Kecskemét. Liszt F. ,i. 29. II. em. 10.______________iH3i K ECSKEMÉT, Kertváros, István király krt. 14. B. II. emeleten két szoba, összkomfortos lakás garázs- zsal eladó. Érdeklődni: hétköznap 18 órától, szombat. vasárnap egész nap. _________________________15112 Ü J szalagházi 1 szobás és széchenylvárosi 2 szobás lakás eladó. Kecskemét, Lánchíd u. i/b. II. 5. délután 16—19 óráig. 15117 ELCSERÉLNÉM kecskeméti 2 és félszobás hallos erkélyes belvárosi lakásomat kertes hasonlóra. Leveleket „Tavasz 06232” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 914 ELCSERÉLEM Kecskemét. Lenin téri kétszobás szövetkezeti lakásom, széchenylvárosi egyszobásra. Leveleket „Gázfűtéses 06263" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ___________ 044 S ZÖVETKEZETI lakás megoldást keresek 100 ooo.— Ft kp. + OTP-hitelátválla- lással. Kecskemét. Leveleket ..Másfélszobás 06278” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek ___________________________909 e lcserélem kertes, kétszobás, konyhás. fürdőszobás tanácsi lakásomat, széchenylvárosi. központi fűtéses. kétszobás erkélyes tanácsira. Berényi József. Kecskemét. Nándorfehérvári u. 36. (Bejárat a Szultán utcából.) 974 Gépek és alkatrészek U—28-AS traktor pótkocsfval üzemképes állapotban eladó. Lucza Sándor 6200. Kiskőrös. Alsókamasszácló 38. ________________________ 15065 K ARAMBOLOZOTT 353-as Wartburg 3 éves műszakival eladó, vagy Trabantra cserélhető. Kecskemét. Malomköz 20. sz. Asztalos. _________ 15076 E LADÓ kitűnő állapotban levő. fehér Trabant Combi. Érdeklődni lehet 16 óra után. mindennap Kecskemét, Irinyi u, 30. III. 51. __ 15034 H A ROM és fél éves Simson Stár 6500 km-rel eladó. Műszaki vizsga l9B0-ig érvényes. Érdeklődni: EPSZER Gépészeti portáján 6—2-ig. Szombat-vasárnap kivételével. Kecskemét. Tatár sor L__________________________729 2 23-AS rendszámnélküli Warszawa személygépkocsi eladó. Tabdi, Liszt F. u. 33. 7 15095 SKODA 1000 MB megkímélt állapotban. 1979 végéig érvényes műszakival eladó. Ballószög. Rákóczi utca 14. Délután 3 órától._____950 B ARKAS mikrobusz kitűnő állapotban, igényesnek eladó. Balatonfüred, Bajcsy- Zs. u. 29. Érdeklődni lehet: szombat, vasárnap 14 óra után. ______________________288 12 7-ES Fiat alkatrészek eladók. Kecskemét, Szarvas utca 15. 927 K 25-ÖS Zetor kifogástalan állapotban eladó. Kecel. Kenderföldi út 5.__ _ 487 S KODA Felicia alkatrészenként eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Kiskőrösi úti Általános Iskola. 15086 1300-AS Polski Fiat. karambolozott eladó. Érdeklődni: Zsellér, Dunatetétlen. ________________ 15083 I D 95—02 rendszámú Moszkvics 412-es személygépkocsi 1980-ig érvényes műszaki vizsgával eladó. Érdeklődni lehet: Fájsz. Kossuth u. l. szám alatt. ______ 16125 B ABETTA új. piros eladó. Kecskemét. Irinyi u. 31. I. emelet 2. (15 órától.) 935 RÉGI Volga olcsón eladó 3 éves műszaki vizsgával. Kecskemét, Horog utca 3. Bariék._______ 937 R S—09-ES kerti traktor permetező felszereléssel. Zsi- guli-ajtók. hátsóhíd eladó. Érdeklődni: Kiskörös, Kassai_u._63._______________965 J Ö állapotban levő. Trabant 5 új gumival eladó. Kecskés. Kecskemét. Jókai u. 25. (Műszaki bolt) ____ 967 I P-S Zsiguli eladó. Laios- mlzse, Bajza utca 2. 972 Egyéb adásvétel BETONKEVERŐ eladó. Kecskemét. Miklovicsfalu IV. u. 11. Koncz.______ 15077 E LADÓ 80 db. 2 éves jerke juh. Csengőd, Tibold 13.- Ér- deklődni bármikor, 15032 NAPOS és előnevelt csirkék kaphatók. megrendelhetők fajtánként. Gyorsnövésü fehér húshibrid, hampshire és kendermagos. Kapocs Sándor. 2431. Perkáta Keltető. 866 16 MAZSA dughagyma eladó. Rácz Endre 6200. Kiskőrös, Ságvári E. u. 39. ___ ______________________917 Ö-NÉMET stílusú antik ebédlő- és . hálószobabútor eladó. Klein László. 6447 Felsöszentiván. Szt. István u. 8. sz. ■________________195 B ONTÁSBÓL eladó: szabat- kal nagyméretű vasas tégla, fűrészelt áruk. deszkák, horogfák, gerendák, hajópadlók. léc, ajtók, ablakok, mozaiklap, esőcsatorna, vasgerendák, Érdeklődni: Kiskunhalas. Bercsényi u. 6. __________________________778 A MATI dobfelszerelés új állapotban, 12 000,— Ft-ért és 80 bassusos tangóharmonika eladó. Kecskemét. Miklovicsfalu, Gólya utca 18. Érdeklődni: 17—20-ig. 938 VILÁGOS kombinált szekrény eladó. Megtekinthető fél 5 órától mindennap. Kecskemét. Széchenyiváros. Balaton u. 16—20. I. em. 18. Nagyné. (ABC-vel szembem)_____________________969 E LADÓ gáztűzhely felszerelve modernebb kivitelben, olajkályha. olajoshordók, deszkák, festmények, faliképek. Kecskemét, Kisfaludy u. 29.________________1009 B ONTÁSBÓL eladó: ajtók, ablakok, faanyag, parketta, 40x40-es pala. rombuszpala, garázsajtók, vaskapu, mozaiklap, tégla házhoz szállítva. Szikvizüzem. Kecske- mét. Kisfaludy u. 17. 846 ELADÓ: szép háromajtós szekrény, sezlon. rekamié. Kecskemét. Vak Bottyán, utca 9. (Rákóczi út végének)_________________• 862 E LADÓ egyesben járó erős szamár. Kecskemét. Felső- széktó 82. (Kuilai köz) Postaládák mellett. 909 TRAGYa eladó. Kecskemét. Erzsébet krt. 57. ________________________15107 V ADONATÚJ 3 részes hibátlan ülőgarnitúra olcsón eladó. Kecskemét, telefon: 13-880 115._______________15104 B ONTÁSBÓL eladó: tégla, cserép, léc. faanyagok, ajtók. ablakok. Kiskunhalas, Bocskai u. 25. 939 BONTÁSBÓL eladó: tégla, ajtó. ablak. faanyagok. Kecskemét. Simon István u. 12.______ _____________940 M ÉHEK és mindenféle méhészeti felszerelések sürgősen éladók. Kecskemét. Budai utca 39. I. emelet 10. ____________ 948 B ECSI zongora 4000.— Ft-ért eladó. Kecskemét. Budai utca 39. I. 10. 949 KETTŐ db. 7 éves. 9 hónapos vemhes tehén eladó. Cím: Papp. Bátmonostor. Petőfi S. u. 18. sz._____204 V EMHES, vörös durok anyakoca eladó. Cím: Baja- szentistván. Hámán K. u. 25. 203 Vegyes KÜLÖN bejáratú albérleti szobát keresek Kecskeméten. Leveleket „Fiatal férfi” jeligére a kiadóba kérek. 15044 ÁLLAST keresek Kecskeméten, fémipari MEO-s. hosszú gyakorlattal. Leveleket „Lakás szükséges 06 247" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kéret________ 929 G YERMEKEIM mellé idős nénit fogadnék esti órákra. Leveleket „Nagymama” jeligére a kiadóba kérek. .__________________15130 2 DB vemhes tehén eladó. Kéri Ferenc. Kecskemét. Orrét 13. (Nyomási iskola mellett.) 17991 Házassá*; 23 ÉVES, 177 cm magas fiatalember társaság hiányában keresi korban hozzáillő komoly, szolid leány ismeretségét házasság céljából. Fényképes leveleket „Értelmet az életnek” jeligére a kiadóba kérek. _____15132 A DMINISZTRATÍV munkakörben dolgozó. 41 éves. 160 cm magas, 12 éves fiúgyermekkel élő. elvált nő vagyok. Lakás van. Házasság céljából megismerkednék jól szituált, megbízható férfival 45 éves korig. Leveleket „Hóvirág 06 287" jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 968 Volán 9. számú Vállalat 1978. Április io-vel HIVATÁSOS gépjárművezetői TANFOLYAMOT SZERVEZ. Jelentkezni lehet: MÁRCIUS 31-ig, Hétfőtől péntekig 8—10 óráig. Oktatási csoportnál. Kecskemét, Csáktornyái u. 4—6. 803 Szőnyeg-függöny- lakástextil- ágynemű bemutató és vásár A CENTRUM ÁRUHÁZBAN A bemutató idején vásárolt függönyöket DÍJTALANUL MEGVARRJUK 808 SPORT*SPORT KOSÁRLABDA Üjabb rangadót nyert a BSK Bajai SK—Ganz-MÄVAG 78—63 (32—28) NB I. férfi. Baja, 1200 néző. Vezette: Szabó II., Szécsi. BSK: Ágfalvi (8), Ikotity, Ku- batov (2), Karácsonyi (14), Nyit- rai (24). Csere: Pék (16), Kancsár (10), Csanádi F. (4). Edző: Kovács József. Ganz-MÁVAG: Gál (10), Németh (34), Tarjám, Kertetics (2), Kalmár (11). Csere: Szűcs (6), Gedeon. Edző: Balogh József. Rendkívül nagyiramú, heves, változatos küzdelmet hozott a rangadó. Az első félidőben még nagyjából kiegyenlített küzdelem is folyt, miközben a bajaiak sűrűn cseréltek. A szünet után aztán fergeteges hajrába kezdett a BSK, s szinte állvahagyta ellenfelét. Jók: Ágfalvi, Karácsonyi, Nyitrai, Pék, Kancsár, illetve: Németh, Szűcs. yalójában nem tudjuk, hogy a Népsport pénteki műsorába miért került bele a KSC—Vasas Izzó NB I-eá mérkőzés. A Bóbis Gyula szabadfogású birkózó emlék- verseny miatt ugyanis ezt a találkozót a két csapat közös megegyezésére március 15-re, szerdára halasztották. Nem most, nem az utolsó pillanatban, hanem már jóval korábban. A kosárlabda szövetség a halasztást jóváhagyta, de valahol mégis hiba történt, valaki elfelejtette értesíteni az illetékeseket. Annyi- ra,_ hogy — bár a Petőfi Népe műsorában a mérkőzés nem szerepelt —, mégis kijött vagy 100— 150 néző szombaton, sőt már a jegyét is megvette. Amikor kiderült, hogy ezért nem kosárlabdát, hanem „csak” élvonalbeli birkózást lehet nézni, a legtöbben visszakérték a pénzüket (• vissza is kapták). A legérdekesebb, hogy a kosárlabda mérkőzés egyik játékvezetője, a szolnoki dr. Frizi ia eljött. Ö sem kapott értesítést. * A Kecskeméti SC—Vasas Izzó férfi NB I-es kosárlabda-mérkőzés pedig március 15-én, szerdán délután lesz Kecskeméten, a Városi Sportcsarnokban 17.30 kezdettel, s a kecskemétiek szempontjából rendkívül fontos találkozónak ígérkezik, hiszen vasárnap itthon, a BKV Előre elleni találkozóval már véget is ért a tavaszi forduló. RÖPLABDA Már csak a KSC veretlen az NB I-ben Kecskeméti SC—KOMÉP 3—0 (6, 12, 2) Kecskemét, 300 néző. Vezette: Tőkészki dr.. Máté. KSC: Kocsis, Demeter, Szabó, Konyári, Lantos, Járosi. Csere: Szokoli. Edző: Beregszászi Szabolcs. KOMÉP: Pócz, Lovas, Szauter, Hernádi, Osvecska, Ádám. Csere: Pető, Rupanszki, Érsek. Mindössze 65 percig tartott, pedig az első könnyen nyert játszma után a másodikat alaposan elkönnyelműsködték a kecskemétiek. majd a harmadikban rövid 10 perces játékkal be is fejezték. 1 Jók: Kocsis, Szabó, Járási, ill. Pócz, Osvecska. Kecskeméti SC—KOMÉP 3—2 (—10, 3, —6, 1. 9) Tatabánya, 200 néző. Vezette: Sumacher, Fonyódi. KSC: Járosi, Arany, Demeter, Szabó, Kocsis, Lantos, Csere: Konyári, Nusser, Kelemen, Mizsei, Szokoli. Edző: Beregszászi Szabolcs. Az eredmény csak látszólag volt szoros. Amikor szükség volt rá. akkor a teljes kecskeméti csapat játszott, s könnyen szerezték a pontokat. Jók; Járomi, Demeter. Lantos. A mezőny elején a BÁCSÉP autósai a Centrum Bükk-kupán Az év első igazán nagyszabású autós rallye- és túrabajnokságát a miskolci AFIT Autósklub rendezte meg, amely a Magyar Népköztársaság rallye- és túrabajnokságának első futama volt. A BÁCSÉP SC öt párosa vett részt a meglehetősen nehéz és nepes mezőnyben. A célba négy páros érkezett, ugyanis a 344-es rajtszámú Kolozsvári—Platter páros motorhiba miatt kiállni kényszerült. A legjobb eredményt a dr. Lestár—Bagaméri páros érte el Lada 1500-as gépével, ugyanis kategóriájukban az 5—7. helyen végzett. Ez igen jó eredménynek mondható, hiszen rendkívül sokan indultak ebben a géposztályban. A csapat közepes eredményt ért el, amelyhez hozzájárult az is. hogy nagyon nehéz volt a pálya, hiszen az eső sárossá tette az utat. Sikernek könyvelhető el a Nagy—Balogh páros eredménye, akik pályabejárás és edzés nélkül teljesítették a nehéz versenyt. Kitünően szerepelnek vízilabdázóink Long Beach-ben Befejeződött a nagyszabású amerikai nemzetközi vízilabdatorna első szakasza Long Beach- ban. Az AP jelentése szerint a magyar válogatott utolsó mérkőzésén 13:3 arányban győzött Kanada ellen, A hírügynökség Faragó 3 góljáról emlékezik meg. Ezt megelőzően azonban az európai, olimpiai és világbajnok együttes 6:6 arányban végzett az NSZK- val, mindössze ez jelent szépséghibát egyébként kitűnő szereplésében. A nyugatnémetek már 5:2-re vezettek, végül is Gerendás eredményessége hozta meg a döntetlen eredményt. További eredmények: Kuba—Mexikó 10:7, Jugoszlávia—Kanada 10—3, Egyesült Államok—Egyesült Államok ifj. vál. 15:2, Egyesült Államok if. vál.— Kuba 5:5, Egyesült Államok— Mexikó 10:9. Az amerikai szakasz végeredménye: 1. Magyarország 5 győzelem, 1 döntetlen. 2. Jugoszlávia 4 gy„ 1 d., 1 v. 3. Kuba 3 gy„ —, 3 v. Az Egyesült Államok ifj. válogatottja versenyen kívül szerepelt. A sorozat Mexikóban folytatódik. (MTI) MAI MŰSOR 7.59: Tévétorna (Ism.) 8.05: Iskolatévé. Élővilág (ált. isk. >. oszt.) A látás-hallás szervei. 9.05: Környezetismeret. (ált. Isk. 4. oszt.) A házlméh. 9.49: Muzsikáló szerszámok. VI/5. rész. Vonószenekarok (ism.) (színes) 19.05: Történelem (ált. isk. 7. oszt.) A kiegyezés. 11.95: Kémia tudománya és oktatása (kémiatanároknak) Elektrokémia. 12.05: Földrajz (ált. isk. 5. oszt.) Románia. 13.45: Iskolatévé. Élővilág (ism.) 11.15: Környezetismeret (ism.) 14.(5: Történelem (ism.) 15.19: Kémia tudománya és oktatása (ism.) 15.35: Földrajz (ism.) 16.31: Hírek. 16.40: Dolores Schmldlnger műsora — Zenés Ilim. 17.10: Sakk-matt. 17.30: Mindenki iskolája. 11. Fizika. Fogyasztók kapcsolása. 18.00: Reklámműsor. 18.05: 3. Történelem. Potsdamtól Helsinkiig. 18.35: Reklámműsor. 18.40: „Oh, szabadság, hadd nézzünk szemedbe!” Márciusi visszaemlékezések. 19.05: Reklámműsor. 19.10: Esti mese (színes) 19.20: Tévétorna (színes) 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Égj, hogy világíts! Bolgár filmsorozat. VII/5. rész (színes) 21.20: Filmszem. 22.10: Tv-híradó 3. 22.20: ördögűzésből — haláleset. NSZK dokumentumriportfilm. (színes) 2. MOSOK: 20.00: Dorchesteri nagyegyütte- sek: Buddy Rich és zenekara. Angol film (színes) 20.45: A tenger kékjében. Kubai rövidfilm (színes) 21.00: Tv-hiradó 2. 21.20: Asztalitenisz Európa-baj- nokság. Csapat elődöntők. Közvetítés Duisburgból, felvételről, (színes) KOSSUTH 8.27: A kultúra sokszínű szövete III, rész. (ism.) 8.57: Zenekari muzsika. 10.05: Iskolarádió, 10.35: Weber: Abu Hasszán. Egyfelvonásos vigopera. 11.31: Két kórusmű Petőfi Sándor verseire. 11.40: Don Segundo Sombra. Ricardo Güiraldes argentin író regénye folytatásokban XI. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. 13.52: Aranypof ácska. Fésűs Éva mesejátéka. 14.50: Éneklő Ifjúság. 15.10: Kamarazene. 15.44: Magyarán szólva... 16.03: Harsán a kürtszói 16.35: Bach: I. brandenburgi verseny. 17.07: A nép vihara. Rádiókompozieió a (8-as szabadságharcok évfordulójára. 17.(7: Bartók egynemű karaiból. 18.00: A Szabó család. 19.15: Anneliese Rothenberger és Kari Rldderbusch énekel. 20.00: Történt valami? 20.30: Színes népi muzsika. 21.05: Az ember és környezete. Környezetvédelmi tapasztalatok a szocialista országokból. Az Al-Duna kincsei. 21.35: Ravel: G-dúr zongoraverseny. 22.20: Schubert-kamaraest a Zeneakadémia nagytermében. Közben: 22.5(: Meditáció. 23.01: A Schubert-kamaraest közvetítésének folytatása. 23.(0: Verbunkosok, nóták. PETŐFI 8.05: Ábrahám Pál operettjeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika <ism.) 8.33: Népdalcsokor. 9.10: Kovács Péter énekel. 9.33: Derűre is derű. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Látószög. 12.00: A Melódia fúvószenekar játszik. 12.33: Arcképek a bolgár irodalomból. 12.50: Rimszkij-Korszakov: c-moll trió. 13.33: Hegedűmuzsika. 14.00: Kettőtől-hatig ... 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Nóták. Molnár Júlia és Molnár Ferenc énekel, ifj. Balogh László cimbalmo- zik. 19.15: A politikai irodalom új könyveiről. 19.30: Csak fiataloknak. 20.33: Mindenki könyvtára. 21.03: Könnyűzenei olimpia. Elődöntő. II. A Luganól Rádió műsora. 21.33: A Rádió Dalszínháza. A varázshegedű. Offenbach operettjének rádióváltozata. 22.12: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 14.05: Láng István szerzői estje a szegedi Tisza-szálló nagytermében. 14.56: Elizaveta Bagrjana és Atanasz Dalcsev versei. 15.11: Zenekari muzsika. 16.03: Mindenki iskolája. 16.33: Operarészletek. Rossini: Teli Vilmos. 17.30: Harminc perc alatt a Föld körül... 18.05: Mindenki zeneiskolája. 18.36: Bemutatjuk új felvételeinket. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Bécsi Filharmonikus Zenekar hangversenye az Erkel Színházban. Kb. 20.10: öszikék. Arany János versei. Kb. 20.30: A hangversenyközve- títés folytatása. Kb. 21.15: Operakettősök. 22.00: Dzsesszfelvételekből. 22.35: Sugár Rezső: Szvit. TOTÓ 1. Budafok—Dorog 2—0 l 2. Eger—Volán 1-0 1 3. Szekszárd—N.-kanizsa 0—0 X 4. V. Izzó—Salgótarján 1—1 X 5. KKFSE—BKV Előre 3—1 1 G. Vác—Szolnoki MTE 1-0 1 7. Perbál—Pénzügyőr l—l X 8. Kecsk. TE—Építők SC 0—1 a 9. D.újv. Ép.—B.-gyarm. 0—1 a 10. Atalanta—Juventus 0—2 a 11. Fiorentina—Roma 2—0 í 12. Lazio—Lanerossi 1—3 a 13. Milan—Intemazionale +1 0—0 X 14. ESMTK—Bp. Spart: 1—0 1 A totó 10. játékhetén tíz 13+1 talá- latos szelvény akadt, nyereményük egyenként 193 959 forint. A 15 13 ta- lálatosra egyenként 70 008 forintot fizetnek. A 704 12 találatos szelvéivv értéke egyenként 1657 forint. 11 találatos szelvény 8192 darab volt, nyereményük 142 forint. Az 50 984 10 ta- lálatosra egyenként 34 forintot fizetnek.