Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-07 / 56. szám
1918. Március 1. • PETŐFI NÉPE • S Meseszínház mindenkinek Mindenki szereit játszani. A felnőtt, komoly ember is, aki hétköznapjain felelősségteljes munkáit végez, néha szívesen felejti el az évek múlását, játékkal; idézi fel a titokban visszasírt gyerekkort. S hogy ez így volt talán mindig, amióta emberek Járnak, élnek, dolgoznak a földön — arra legjobb tanúbizonyság a bábjáték. A bábművészet népi Ihletésű. Komédiások szórakoztatták vele évszázadokon át — a főleg vásárokra, búcsúkra 1— összegyűlt falusiakat. Történetükről éppen ezért nem sokat lehet tudni. Azt viszont feljegyezte a krónika, hogy Magyarországon az első művészi bábjátékokat Paubers- bach alkotta meg Bszterházl Miklós herceg kastélyában (a ma Idegenforgalmi nevezetességként és zenei rendezvényeiről híres fertődl kastélyban), s a bábszínház számára Joseph Haydn írt operákat. Több mint egy évszázadig nem követte ezt hivatásos búbszínjátszók újabb kísérlete. De számos — írott és íratlan — emlék szól arról, hogy a szabadságharc leverése után bábosok járták az országot, s a paraván mögül rángatott bábokkal mutatták be azt, ami a valóságban nem sikerült: mindig a 48-asok győztek a bábjátékokban a császáriak fölött. Orbók Lóránd és Blattner Géza századunk elején már modern • Bartók—Szilágyi táncszvitjé. nek színpadképe. bábszínház létrehozásán fáradozott — a kor irodalmi nagyjainak eszmei (támogatásával, de anyagiak híján sikertelenül. A. Tóth Sándor, Büky Béla és Szo- kolay Béla a két világháború közti időben kezdett reményt- keltő kísérletekbe, amelyekkel eljutottak az Iskolákba, óvodákba — de állandó bábszínház még mindig nem nyitotta meg kapuit Magyarországon. Csak 1941-ben járt sikerrel egy újabb kísérlet: Rév István, a budapesti Podmaniczky (ma Rudas László) utcában alapította meg a Nemzeti Bábszínjátékot, Billentyűkkel mozgatott, botos bábukkal ck’"óztak, s itt mutattak be — mindmáig egyedülálló színpadi feldolgozásban — a Toldit, amely nagy sikert aratott, évekig műsoron kellett tartani. A bábszínház a háború miatt szűnt meg. Mesebarlang Még javában tartott az újjáépítés, amikor megnyílt az első állandó jellegű bábszínház — . egyelőre a gyermekek számára, Mesebarlang néven, hivatásos szfnészekkel. Műsorai osztalan sikert arattak az ifjabb nemzedék soraibn — jelentősége mégis elsősorban abban állt, hogy alkalmat adott a további kísérletekre. Most már állandó, felnőttek számára is játszó bábszínház megnyitására volt szükség. S 1949- ben megnyílt az Andrássy úton (mc Népköztársaság útja) a Nemzeti Színház Kamaraszínházának átalakított helyiségében az Állami Bábszínház. Az alapítók tanulmányozták a népi bábjátékokat és a hazai komédiások. vándorbábosok hagyományait. Ez utóbbiak közé tartozott a Hincz család; a dinasztiaalapító még németül beszélt, utódai elmagyarosodtak, Hincz Károly csaknem fél évszázadon keresztül kőszínbázban játszatta bábjait a Városligetben. Hasonló hagyományokat hordozott a népligeti Kemény család is, amelynek egyik tagja — Kemény Henrik ma is részt vesz az Állami Bábszínház munkájában. Obrazcov szovjet bábművész világszerte elismert színházától, a csehszlovák Skupa bábosaitól, hazaiaktól és külföldiektől gyűjtötték a tapasztalatokat, a tudnivalókat — s megtetézték saját művészetükkel, így alakult ki a sajátos magyar bábművészet, amely azóta világsikert aratott, A legjobbak közül Tamási Áron Búbos vitézét, Tersánszky J. Jenő Holtai Jenő színdarabjait alkalmazták mindjárt az első Időben bábszínpadra. Játszották a Hüvelyk Matyit csakúgy, mint a János vitézt, a szerzői gárdában olyan nevek szerepeltek, mint Jékely Zoltán, a most elhunyt Nagy László és Kormos István, a két nagy humorista: Darvas Szilárd és Gádor Béla, s még sokan, a legjobbak közül. Egyetlen jellemző • Jancsi és Husks. Petőfi—Szllá- gyi: János vitéz. • Színpadkép. Hegedűs—Kardos: Fehérlófia. • Marionett a Hincz család városligeti bábszínházából. szám: Darvas—Gádor Sztárparádéját 500-szor játszották. Talán az alapítók sem számítottak akkora hatásra, amilyen az elmúlt három évtized során bekövetkezett. A bábjáték bevonult a filmgyártásba is: az első Jelentős bábfilm a Mese a mi- haszna köcsögről — Immár maga is húszesztendős. A későbbiek közül jó néhány nemzetközi versenyeken Indult és díjakat kapott. Másik, még újabb terület: a televízió. Nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek is jól ismerik Manócskát, Böbe-babát, a Tévéovit és a televíziós bábcsalád többi szereplőjét és színhelyét. De talán mindezeknél jobban örülnek a bábjáték magyar úttörői — javarészük ma is aktív művelője a bábszínjátszásnak — művészeti águk országos népszerűségének, az új és újabb együttesek alakulásának. A Televízió Ki mit tud vetélkedőjének jóvoltából országosan ismertté lett például a pécsi Bóbita együttes, széles körben népszerű az egri Harlekin. a békéscsabai Napsugár is. Kisebb helyeken is szerveződtek magas színvonalat képviselő bábegyüttesek. Ilyen a sínatele- piek Fakanál, a tlszakécskeiek Szitakötő csoportja. A felsorolás korántsem teljes — a többi között azért sem mert a bábszín- ,játszás egyre fejlődő művészeti ág. amelynek mostanában is nőnek új hajtásai. Itthon és külföldön Érdekes, átfogó képet ad a báb- színjátszás múltjáról és jelenéről az c_!tiállítás, amely március végéig tekinthető meg a Petőfi Irodalmi Múzeumban, Budapesten, a Károlyi-palotában. A kiállítás elvezeti a nézőt a bábjáték őskorától, a kezdetleges kukoricacsutka-báboktól a sok kísérleten át egészen a mai, modern, felnőtteket és gyermekeket egyaránt szórakoztató Bábszínházig. Az utolsó teremben érdemes megállni egy térkép mellett. Azt mutatja be, hogy hol, merre járlak a magyar Állami Bábszínház művészei, Az angliai Manchestertől az egyiptomi Kairóig, az észp k-s védországi H apa ra n dá tói Kubáig szinte számlálhatatlanul sok helyen mutatták be művészetüket, az itthoni — önmagában is tekintélyes — évi 1500 előadás mellett. V. E. „Nyelvünk védelme politikai kérdés is” Február 18-án a rádióban a 168 órának, a rádió politikai magazinjának a bezevetőjében felelős szerkesztője, Ipper Pál nagyon határozattan foglalt állást a nyelvhasználat ügyében. Szenvedd* es, tomór, de nagyon fontos kérdést tárgyaló nyilatkozatával azért foglalkozunk, mert megállapítása nyelvművelésünk időszerű kérdésére világított rá. Nyilatkozatának előzménye Pitcher Sándor Nyílt levele u Rádió- és televizlóújság szerkesztőségéhez. Flsoher tanár úr jó ismerősünk. Nyelvi rádiókommentárjaiban és a rádióújságbun megjelent Kár a szóért c. cikkeiben szenvedélyes hangon kelt ki nyelvünk szavalnak agyon- használása és helytelen használata ellen. Ebből a mostani nyílt levélből megtudjuk, hogy mennyit kesergett a szerkesztőkkel együtt a rádióban hallott nyelvi hibák, egy- egy szó vagy kifejezés helytelen vagy torzult használata miatt. „Nem a szó bántott bennünket — írja —, hanem a gondolkodás nélküli magatartás.” Ezért áll egymással szemben a hivatalos beszéd az egyszerű és érthető beszéddel. „A papíremberek, brosúra koponyák, ügyüratszemólyisé- gek” éves szinten gondolkodnak, nagyságrendben termelnek, kapacitást és ráfordítást biztosítanak, kitárgyalnak és lerendeznek, a lakosság felé bonyolítanak, férőhelyben gondolkodnak, a problémát örökösen előtérbe helyezik. Egy régebbi cikkében (Amíg fal lesz — illetve borsó) Hontvári Gyula pedagógus levelére válaszol, aki az illetve agyonhaszná- lása ellen emelt szót. Válaszában az illetve rémuralma, a probléma kifejezés tobzódó egyeduralma, a közel és úgy tűnik betegesen sznob használata ellen fakad ki. Majd így folytatja: „Mindezek ördögi gondolatra serkentettek engem: megbízván Robin pajtást, illetve Puckot (a Szentivánéji álomban megtette, miént ne tehetné meg egy Fischer-álomban?), hogy egyetlen huszonnégy órára vegye el minden embertől a következő kifejezéseket: probléma, szint, biztosít, igény jelentkezése, országos viszonylatban, vonatkozásában, kérdés, viszonylat, illetve, A Kossiith Rádió, Budapest helyett bizonyára Néma Rádió, Budapest jelentkezne.” Ipper Pál, tehát (ahogy ma mondják) „vette a lapot". Nyilatkozatában a nyelvrontás tényét és az ellene való védekezést hangsúlyozza. A magyar nyelv elleni elviselhetetlen sérelmek, a nyelvgyöftrés, -gyilkolás abból erednek, hogy nem az igazat mondják, sumákolnak, ellepleznek, Akinek nincs mit lepleznie, az szépen, értelmesen (beszél. Ennek igazolására megszólaltatta Guzmics Sándort, aki szerencsésen megmenekült a bányarob- bnnásból. A tatabányai bányász az átélt borzalmak hatása alatt megilletődve, de érthetően, „magyarul" beszélt. Utána Ipper Pál azt hangsúlyozta, hogy nyelvünk védelme politikai kérdés is. Politikai nyíltság. őszinteség, felelősségvállalás a legjobb orvosság a kialakult társadalmi és hivatalos zsargon ellen. Hivatkozott arra Is, hogy sokszor kerül a riporter olyan helyzetbe, amikor döntenie keU, hogy mi a fontosabb: az Információ vagy az értelmes nyelv* Egy csomó kivágott magnószalag felmutatásával igazolta, hogy sokszor vágtak ki nyelvileg kifogásolható részeket, de néha bizony meg kellett alkudni. Ezután a fennek igazolására említsük meg azt, hogy ha a riporterek valamilyen mulasztást, hibát vetnek fel, a kérdezettek rögtön a kapacitásra hivatkoznék. Pl.: Kapacitásunk felhasználásával a hiba megszüntetésre lterül. Ez ma már csodaszó, mindenre lehet alkalmazni. Nemsokára talán már nem azt mondja, a feleség a férjének, hogy „gyere reggelizni”, hanem azt, hogy „tegyünk lépéseket a reggeli elfogyasztása tekintetében”. Hibás, hivataloskodó, terjengős mondatokat bőven lehet találni. Hogy csak néhányat említsünk: Veszprémi Miklós, a Magyarország c. folyóirat Nyelvszemlélet rovatában, Galaay Pongrác a Nők Lapjában közöl elrettentő példákat. Sugár András, az RTV-újságban • közölt a rádióban elhangzott mondatokat, de közli is a „megfejtésüket”. Sajnos, egyelőre hiábavaló a küzdelem a nyelvünkbe befurakodott rosszul képzett vagy eltérő jelentésben használt, sőt agyonhasznált szavak ellen. A felé már beidegződön a mindennapi beszédbe. A Zalai Hírlapban Balogh Zoltán egyik Vasárnapi konferanszában egy hatvanéves átllatgondozót mutat be, aki a termelőszövetkezet zárszámadá közgyűlésén így kezdte felszólalását: „Kedves 'tagtársak! Engedjék meg, hogy néhány gondolatot én is elmondjak a vezetőség felé." Majd így folytatja az Író: „Arra gondoltam, hogy ennek a kérges tenyerű parasztembernek hány tanácskozáson kellett részt vennie, míg beidegződött, hogy ez a menő duma." A televízió Hét műsorában kétszer Is megtárgyaltak egy vállalatot, amely nem tudta teljesíteni szállítási kötelezettségét. Természetesen Itt Is előkerült a kapacitáshiány. A vállalat egyebek között bonyolítót Is keresett. Pedig minek neki a bonyolító, úgyis elég bonyolult volt az ügy. „Amíg fal lesz — Illetve borsó” — írta Fischer Sándor. A szólás ugyan a céltalan, eredménytelen munkára vonatkozik (falra borsót hány), de ő mégis ágál, hadakozik, hátha Robim pajtás csodát művel, és fennmaradnak a borsószemek a falon, vagyis csak lesz eredménye a nyelvünk megtisztításáért folytatott küzdelemnek, és a társadalom nyelvi tudatának átformálásával, a nyelvi közvéleménynek annyira várt kialakulásával nyelvünk betöltheti hivatását: értelmes gondolatok közérthető nyelven való közvetítését embertől emberhez. Kiss István MOLNÁR ZOLTÁN: Eljegyzés KISREGÉNY (5.) Gitta előtt felködlött Lajos bácsi csónakháza. Régebben — bizony, elég régen —, még Gusztival, gyakran megfordultak ott. De ebben az utóbbi ikét évtizedben bizony alig. Tudta, hogy van ott valami fészerszerű építmény is. ahova eső elől behúzódhat akár egy nagyobb társaság. De különben összkomfort éppen nincs. Komfort nincs, de van vadre- gér.yes miliő... Lajos bácsi nyilván hajlandó megfőzni valami pompás ételt. Vagy lehet kivinni különleges szendvicseket, italt... Tudja az ördög. Elmélázott. Persze, kocsi kell. Azaz kocsik kellenek. Akkor meg itt is van mindjárt, egy kellemetlenség; Apu nem lhat semmit. Nem mintha olyan nagy ivó volna, de a megfelelő hangulathoz ez mégis... Azt sem lehet tudni, hogy a Tibor szülei hogy fogják fel az egészet. Nem ismerte még a táplálkozási és ivási szokásaikat. Kocsijuk van, bár csak egy ócska Volkswagen, látta egyszer, ütött-kopott, mint Noé bárkája; nem kelt valami jó benyomást. Jó benyomást, dehát kiben? Gusztiékban, például. A Guszti feleségében elsősorban. Bár az nagyon kétséges, mi indítja meg erősebben, mikor érzi nagyobb vállalásra kötelezve magát, ha több, vagy ha kevesebb kilátása van az ifjú párnak. A vérszerinti apa státusát ő is tiszteli. Klári — így hívják a volt férje mostani feleségét — egyszerűen nem teheti, hogy ne gondoljon a saját gyermekeire; neki is lesz még vámivalója az ő elvált férjétől. Ehhez nem árt neki, ha erkölcsi alapot szerez. Ha majd azt mondhatja, hogy ők is ugye, a férje első házasságából otthagyott leány hozományából igazán szépen kivették ... vagy hogy is... odatették részüket. Ezt ez a Klári persze hirdetni is fogja. Annyi baj legyen, inkább hirdesse, csak adjanak. De hol is tartott? A Volkswagen: a közlekedés. Aludni ott nem lehet, azon az indiántelepen, semmi esetre sem. Még ha szombat estéről maradhatnának vasárnap reggelre, akikor sem. Hacsak nem sátrakban; Lajos persze még ezt is kitalálhatja. De nem, azt nem! Akkor pedig valakinek, azaz valakiknek haza kell vezetni a kocsikat. Gusztléknak meg nincs Is kocsijuk. Tudnak-e maguk gondoskodni róla, vagy segíteni kell nekik? Megint Klárit látta. Azt mondja: — ha azt akarjátok, hogy ott legyünk, szerezzetek nekünk kocsit! Vigyetek ki! — Vagy ez Is elképzelhető: — nem sajnálhatjuk magunkat, nekünk kell Kocsit szerezni! — mondja a gya- moltalan férjének. De ha szerez, akitől szerez, az is egy fő; talán az öccse; de az meg a feleségével már két személy. És nagymama? A saját anyjára gondolt, csak arra, mert Apu anyjának tulajdonképpen semmi köze ehhez a gyerekhez. Gusztinak meg szerencsére már senkije sem él. Ezek csak úgy cikáztak a fejében, miközben Lajos bácsi valóban elmondta, hogy ő majd megfőzi az ünnepi ebédet, vagy vacsorát. Egytál ételt természetesen; birkapaprikást, vagy halászlét. Ez persze jó; hadd főzzön. De a birkát nem lehet megenni. Legalább is civilizált városi embernek. A halászlé meg magában nem étel. Valami frissen sült kellene, flekken-féle. — Lajoskám, erre még ráérünk, addig még kitaláljuk. De ki kezdje el az egészet? Ki vesse fel? Ki szervezze? Ki hívja meg a vendégeket? — Csakis te! — mondta Lajos bácsi. És Gitta megértette, hogy ezzel röviden megint el is döntötte a kérdést. Mert valóban, kL is? Csak önmagában bízhatott. Ebben a dologban sem a vérszerinti, sem a nevelő apára nem számíthatott, és nem Is volt rá alkalmas egyik sem. Persze, akkor majd azt mondják, hogy én minden előre elterveztem, a (hozomány összekol- dulását, vagy ki tudja, minek nevezik,.. Nem is az a baj, hogy rájönnék, istenem, csak legalább a látszatot lőhetne valahogy megőrizni. — És ha te, Lajos, egyszerűen meghívnád a fiatalokat a csó- nakházba, csak úgy ötletszerűen, húszén miért is ne hívhatnád? Aztán majd fokozatosan alakulna ki, hogy ők kitalálnák, csak úgy támadna ötletük: elhívják a szülőket is, és amikor már minden együtt van, akkor megint valaki kitalálja, hogy ez éppen az eljegyzés .is lehet, és ha már eljegyzés, akkor ... Most majdnem kimondta, hogy akkor jöhetnek a felajánlások, de észbekapott. — ... akkor... minden így szépen elrendeződne... De Lajos bácsinak olyan érzékeny orra volt; rögtön felütötte a fejét. — Mi rendeződne még el? — Mi? Hát semmi, csak szóval az egésznek a spontaneitása. — De Gittám, ha spontán, akkor már nem igazi. Hiszen te látványosnak képzeled. Ha látványos, akkor már nem lehet spontán. — Igazad van, Lajos, megint Igazad van. Hát akkor ... szóval ... ezt még kitaláljuk. Fő, hogy tudjuk, milyen nyomon kell továbbgondolkodnunk. 6. Tibor nem szerette, ha Kati váratlanul az ölébe ül. Valahogy nem tartotta illendőnek Meg nehéz is volt. Kati ugyan arányos és viszonylag karcsú, de majdnem olyan magas, mint Tibor és ... valójában elég nagy darab nő. Tibor lábszárai elég vékonyak voltak, a combja sem egy súlyemelőé; amikor Kati az ölébe huppant, bizony megérezte. Mondani ugyan nem mondta. Legfeljebb annyit, hogy; de Kati kérlek... Amire Kati az orrát, a fülét kezdte cibálni, morzsolni, beleharapott a nyakába, és Tibor ilyen helyzetekben végképpen nem tudott (hogyan viselkedni. — Ugye mondtam már neked — kezdte Kati, mint aki nem is egészen bizonyos benne —, ugye, mondtam már ezt az eljegyzést? Tibornak ugyanis többször el kellett valamit mondani, ha az ember azt akarta, hogy megjegyezze, s főleg, hogy fel is fogja. — ... Hogy mit akar anyám, az én drága, modern, haladógondolkodású, festett hajú anyukám? Szóval eljegyzést. Meg kell veszni... Na mit szólsz? — Kérlek, én ... természetesen ... ahogy ő jónak látja. — Ö te mamlasz! Te csodálatos. jóságos, kis mulya mamlasz .., Hát nem vagyunk mi már túl az eljegyzésen? Kati nem hagyta a mondatot végigmondani. Megijedt, nehogy sikerüljön Tibort meggyőznie aa eljegyzés feleslegességéről. — ... hát ilyenek! Az ember már azt hiszi, hogy belevaló^ klassz, formaságokra nem ad6 szülőanyja van... és akkor egyszerre, nézz oda, mi nem jut eszébe... mint egy őslény, hogy azt mondja: eljegyzés... Tibor olyasmit sejtvén, hogy itfe konfliktus lehet — ha nem is nagyon éles konfliktus — anya és lánya között, azt kezdte fontolgatni, hogy helyes-e, ha ő Itt egyáltalán véleményt nyilvánít? — Hát nem megható? — Kati megszorongatta Tibor nyakát, és aztán elkezdte egy kicsit a fülét harapdálni. — De bólogatott Tibor — megható. Kapott egy igazi csókot a szájára. — Mindenesetre te is meg- pedzhetnéd a szüleidnek ... vajon ők mit szólnának hozzá? Mégis hát egy ilyen eljegyzés ... Nélkülük meg... hát... vagyis ... — Természetesen! Majd szólok. Nem hiszem, hogy kifogásuk lenne. — Nekik is biztosan volt eljegyzésük ... annak idején. — Biztosan, persze. — Lehet, hogy még tetszene is nekik a dolog. — Hogyne, miért is ne tetszene? (Folytatása következik.) t
