Petőfi Népe, 1978. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-30 / 75. szám
1978. Március 3«. • PETŐFI NÉPE • fi HARMINC SZERZŐ KÖZREMŰKÖDÉSÉVEL Könyv készül Bajáról Bács-Kiskunban, Kiskunhalason kívül — beleértve a megyeszékhelyet is — egyetlen városunk sem dicsekedhet el azzal, hogy elkészült a helység történetét ismertető monográfia. Halason is elakadt a kezdeményezés: csupán az első kötet jelent meg 1965-ben. Éppen ezért fogadtuk a hírt annak idején örömmel, hogy elkészítik és kiadják Baján a várostörténeti tanulmánykötetet. A vállalkozás céljáról s a munkálatok állásáról tudakozódtunk dr. Faludi Gábor főiskolai docenstől, a szerzői munkaközösség vezetőjétől. „Találkozom egy gyökérrel: megkérdezem, mi szeretnél lenni?” — Mikor határozták el. és mi• lyen céllal, hogy megjelentetnek egy ilyen hatalmas és sokirányú elfoglaltságot, vagy „ munkát igénylő könyvet? — Többek között az volt a cél kezdeitoi, hogy az itt élőkkel — s másokkal is persze — még jobban megismertessük városunk múltját és jelenét. Azt tartjuk, hogy Baja és környéke sajátos fejlődési viszonyai és gazdag hagyományai megérdemlik a fokozott figyelmet. Ügy gondoljuk, hogy a szülőhelyhez való ragaszkodást is erősítheti a kötet, amelyet tervezünk. — Volt valami előzménye a vállalkozásnak? Pontosabban fogalmazva: van mire építeniük a Baja című kötet megírásakor? — Jó néhány konkrétumot lehetne felsorolni. Kezdem az egyre nehezebben hozzáférhető két nagy művel. A múlt század végén megjelent Dudás Gyula szerkesztésében Bács—Bodrog vármegye kétkötetes monográfiája, majd néhány évvel később a Borovszky féle megyetörténet. Később Rapcsányi Jakab is feldolgozta Bajának és környékének a történetét, majd a Türr István Múzeum Kiadványai című sorozat gazdagította a helytörténeti irodalmat. Ha a napvilágot látott művelődéstörténeti. gazdaság- és üzemtörtóneti munkákat is ide soroljuk, talán látszik, hogy van mire alapoznunk. Ez természetesen sürgeti az összefoglalást. a szintézis nagy munkájának elvégzését is. — Ezek után szeretnénk részletesebben hallani mindarról, ami az ötlet, a javaslat megszületése után történt. Elsősorban arra vagyunk kíváncsiak, hogy melyik intézmény vagy szerv vállalta magára a kiadást és az ezzel járó gondokat, anyagiakat? “HC'‘‘$**0*1' tanács Vézelői megértésiéi fogadták a javaslatot; •őt a kezdeményezők közé tartoznak ők maguk is. Sikerült elérni, hogy az Akadémia Kiadó is magáénak érezze az ügyet Így tehát a rangos kiadó égisze alatt, a tanács támogatásával létrejöhetett a harminc tagú szerzői munkaiközösség. Mintegy másfél évvel ezelőtt az érdekeltekkel megkötöttük a szerződéseket, s azok alapján ki-ki elkezdhette a munka ráeső részének az elvégzését. — Kik vesznek részt mint kutatók, szerzők ebben a meglehetősen nagynak tűnő, s mindenképpen fontos, jelentős vállalkozásban? — A szerzői munkaközösség tagjainak csaknem fele a megyénkben él. Többen közülük bajalak. A munkatársak másik fele a különböző egyetemek és tudományos intézetek munkatársai. A személyek kiválasztásánál szempont volt az is. hogy mennyire kötődik városunkhoz. — Mondana valamit a kötet tervezett tartalmáról is? — Földrajzi, ipari-mezőgazdasági. egészségügyi, művelődéstörténeti, néprajzi és egyéb tanulmányok lesznek benne. A szerkesztés feladata lesz, hogy minél inkább összefüggő. egységes egésszé álljanak össze az írások. Hisszük, hogy átfogó képet nyújA halottlátó Fut a táj a vonatablakból. Fekete kendős fiatal nő utazik Putnok felé. így •kezdődik a film. A néző még nincs beavatva a „titokba”, de érzi, hogy számára is különös utazás kezdődik. Olyan tájakra, amelyeknek a létezése józan ésszel felfoghatatlan. Csakhogy, ha mindenki józan ésszel nézné a dolgokat, most nincs ez a film. Aminek csak örülni lehetne. Mert amilyen kiváló, maga a mű, annyira elképesztő, már-már hihetetlen a témája. Pedig az utolsó kockáig minden jelenet, elhangzott szó, kisírt szem, reménykedő tekintet — hiteles. Aki eddig nem tudta, most a saját szemével Is meggyőződhet róla, hogy él Putnokón egy asszony, aki 25 é&tténdeje „látja á' halottakat”, sőt közvetíti üzeneteiket a hozzátartozóinak. A közvetítés természetesen nem ingyenes, mint minden szolgáltatást, ezt is meg kell fizetni. Hogy ez mégis képtelenség a XX. században, az atomkor küszöbén? Ügy látszik, mégsem az. Mert aki úgy érzi, hogy tartozik még valamennyivel a halottainak, az még örül ia, hogy kínálkozik egy utolsó lehetőség a jóvátételre. És miért ne kapna tiszteletdíjat a közvetítő, ha mindenki más kaphat, ennél kisebb szívességért is? Ha pedig egy üzlet beindul, ott mindenki részesedni kíván, a tanács is. Nincs ebben semmi kivetni való! Legalábbis a putnoki tanács nem érzi, enyhén szólva furcsának a halottlátással szerzett jövedelem megadóztatását. A tanak majd Baja történetéről és jelenbeli helyzetéről, a fejlődés irányairól, stb. — Mit tud mondani arról, hogy hol tartanak vállalt feladatuk teljesítésével a szerzők? — A tanulmányok egyharmad része már elkészült, beérkezett hozzánk. Tudomásunk szerint a szerzők többsége fél éven belül „szállítani tudja” a tanulmányát. Ez azt jelenti, hogy a „házi lektorálás”, a szerzőkkel való szükséges konzultálás után következhet a szerkesztői munka, majd a „hivatalos” lektorálás, a dokumentumok és szemléltető anyagok összeválogatása. stb. — Mikorra várkató a könyv megjelenése? — Nehéz kérdés. Sok mindentől függ. Többek között a nyomdai átfutási időtől. Am reméljük, nem kell majd éveket várnunk. Varga Mihály kisiparosnak igazán nem nevezhető asszony, évente 48 ezer forint adót és 12 ezer forint köz- iégfejlesztést fizet. Ahogy 6 fogalmazott: „most már akár a cégtáblát is kitehetném”. A halottlátás ezzel hivatalosan is elismertetett, mint bármelyik más, tisztességes foglalkozás. A halottlátó, ha akarna se hagyhatna fel szépen jövedelmező tevékenységével, mert akkor miből fizetné a nagy adót? Vagyis a tanács nemcsak eltűri, de valósággal rákényszeríti arra, hogy „dolgozzon”. Így mindenki jól jár. Előfordul ugyan, hogy egyik-másik „zarándok” becsapottnak érzi magát, de mit számit néhány kételkedő ott, ahol a többség hinni akarja a hihetetlent? És el is hiszi. Moldován Domokos dokumentumfilmje azért jó, mert nem a témában, felkínálkozó kuriózumokra épít. Véletlenül sem arra Kopasz villanykörte fényénél húsz-harminc gyerek lelkesen ko- pácsol. fúr-ifarag. A sarokban vödör, vaskályha. gyerekcipőkkel megrakott polc. Nézem a furcsa faedényt, a mintadarabot. — Ivócsanak — mondja Szabó László, a szakkör egyik foglalkozásvezetője. Két testvér övét, tarisznyaszíjat készit spárgából. Van aki izzó dróttal rajzol hagymavágó deszkára; fát. virágot, özükét. — Az iskolában először azt mondták, hogy csak a felsősök jöhetnek, de én az elejétől nagyon ákartam jönni, mert a két nagyobb testvérem is idejárt — szól hozzám egy harmadikos cser- fes kislány. Szemerédy Gyula és Toposi István, 5. osztályosok. Négy kilométert gyalogolnak minden héten a lakóhelyüktől a művelődési házig. Elevenék. Pörög a nyelvük. helyezi a hangsúlyt, hogy lám, mik vannak nálunk! Nem rámenős és nem gúnyolódik, nem tesz nevetségessé senkit. Azt mutatja meg, hogy milyen kiszolgáltatott az ember, ha tudatlan. Ha nem az értelme kormányozza, hanem a babonás hiszékenység fanatizmusa. Eleinte csak őket látjuk. A zarándokok gyászbaöltözött, reménykedő menetét, a halottlátó tevékenységével elégedettek, vagy elégedetlenkedők arcát, sorsát. Még nem tudjuk, ki ez azasz- szony, de már sejtjük: azzal pontosan tisztában léhet, hogy kik jönnek hozzá, és mit akarnak hallani tőle? A szembesítés mégis meglepő. A néző varjúszerű, ravasz öregasszonyt vár, és egy határozott fellépésű, gondozott külsejű, középkorú asszony lép eléje. Ahogy fogadja, eligazítja az „ügyfeleit”, az egy hivatalnoknak is a becsületére válhatna. Az a mód pedig, ahogy a gépies ügymenet kritikus pontjain „beleéli” magát a szerepéibe, megtévesztően tökéletes. Kezdetben minden jóslása telibetalál, a hozzátartozók zokognak és fizetnek. Az első jóslásoknál még csak a halottlátó kimért, számító arca a gyanús. De még úgy tűnik, hogy tényleg tud valamit, amit rajta kívül senki más. Aztán elkezdjük unni, hogy folyton ugyanazokat a mondatokat ismételgeti. Itt árulja el magát. A módszerét, ami képessé teszi arra, hogy az emberi lelkiismeret- furdalást, bűntudatot és elva- kultságot forintokra váltsa. A mélyen felkavaró és elgondolkodtató filmet, először a pécsi fesztiválon mutatták be és mivel nagy érdeklődést váltott ki, kivételesen — az országos bemutató előtt — a budapesti Toldi Stúdiómozi tűzte műsorára. A halottié tóval hamarosan a képernyőn is találkozhatunk. Vadas Zsuzsa mint a rokka. Pista rögvest „közli”: ő marad a „fák mellett" erdész szeretne lenni. — Tudod-e milyen fa ez, amit faragsz? — kérdezem a jövendő erdészt. — Nyárfa ... Azt hiszem — teszi hozzá kissé bizonytalanul. — No. és milyen fát léhet még könnyen faragni? — A cseresznyét, meg az akácot. — Egy frászt öregem, az akác nem jó — cáfolja Gyula, és az éktelen kopácsolásban egymást túlkiabálva folytatják tovább a szakmai vitát. Géró György fafaragó, a szakkör vezetője a gyerekek között jár-kel. magyaráz, fogja-vezeti a gyakorlatlan kezekben a vésőt. Az övében: engedelmessé szelídül a makacs, szálkás faanyag. * ' A művelődési ház előcsarnokában fiatalok pingpongoznak. — A KISZ-eseim. Sóikat segítenék nekem — mondja Hulej Endre, a művelődési ház fiatal igazgatója. — Miikor idejöttem — tavaly novemberben — sokan azt mondták: halott ügy ez. Nem lehet itt semmit csinálni! Kezdetben — talán az elődöm hibái miatt — fenntartással voltak irántam a község és a gazdaság vezetői. Aztán felajánlottam, hogy a községi KlSZ-alaipszervezetnek helyet adok a házban, hogy legyen végre otthonuk. Azóta itt tartják a taggyűléseket, a rendezvényeket. és beHbenéznék a fafaragó szakkör foglalkozásaira is. Most szeretnénk egy modern, hangulatos ifjúsági klubot csinálni egy itteni helyiségből. Az erdőgazdaság ígért hozzá fát, Géró Gyuri meg társadalmi munkában elkészítené a berendezést. A helvéciai fafaragó szakkör három hónapja alakult, s azóta is nagy népszerűségnek örvend, ötlet, igény és lehetőség szerencsésen találkozott, de létét máris veszély fenyegeti. Komoly és állandó problémát jelent a megfelelő fa megszerzése. Az erdőgazdaságtól alkalmanként kapnak pulha és könnyen megmunkálható fát. de a folyamatos, rendszeres ellátás még nem megoldott. A művelődési ház pénze kevés. Eves költségvetésének nagy részét az épület korszerűsítésiére, a hiányos és kopott felszerelések, berendezések javítására kell költeni. Egyszer kaptak komolyabb anyagi támogatást a Helvéciai Állami Gazdaságtól és a Petőfi Tsz-től. Vajon miért nem akadt a környéken egy vállalat.^ téesz. vagy gazdaság, amelyik vállalná ennek a szakkörinek a rendszeres patronálását? — Nem éri meg nekik? — kérdezem. — Miért: nekem megéri? Kecskemétről járok ki. Fél állásban dolgozom itt. kapok havi 900 forintot. és jó párszázat el tankolok. Naphosszat faanyagot hajku- rászok, fűrészelek, vagy éppen forgácsot sötprögetek a szakköri teremben... — És a Géró Gyuri? — Aranymadarat fogtam ezzel 9 Lesi Marika, Géró György egyik legügyesebb tanítványa. A szakkörvezető segítségével fa- domborművet készit. • Hulej Endre munka közben. (Tóth Sándor felvételei.) az emberrel — mondja. — A község vb-titkára. Szemlér Sándor hívta fel rá a figyelmemet, amikor idejöttem. Gyuri itt. Helvécián lakuk és a Kecskeméti Szék- és Kárpitosipari Vállalatnál dolgozik. Többször volt kiállítása a megyeszékhelyen, a munkahelyén felnőtt szakkört vezet... • Géró Gyuri furcsa, megszállott ember. Szépen, szinte szerelmesen beszél a kezében naponta formálódó anyagról: — Találkozom egy gyökérrel, megkérdezem, mi szeretnél lenni? Körül kell járnom, meg kell ismerkednem vele. mert még én sem tudom, mi lesz belőle, de a gyökér vezet és megfogamzik bennem. Ma már több a gondolatom. mint amit meg tudok valósítani; amit meg kellene faragnom. Ezek a gyerekek lesznek a segítőtársaim. Szeretném, ha leg- aláhb 8—10 tanítványomból kiváló fafaragó lenne, olyan, akiben hinni érdemes. Nagyon jó dolog gyerekeikkel foglalkozni. Szabad a fantáziájuk, nem köti őket a visszatartó tapasztalat. Szeretném őket megtanítani érezni, látni a világot, a fában az embert, ahogy levetkőzi „forgácsruháját". Most még fogom a vésőt a kezükben. mert kell. Közben viszont én nem haladok. Ilyenkor a munkám semmi. De az egyénileg vállait népművészet kihaló- félben van. Ügy érzem. kissé hiányzik az effajta minőség életünkből. A maradékot, ezt a keveset viszont: ápolni. menteni, újiraalkotni kell. Ptiránn Etelka Moldován Domokos dokumentumfilmje " * • - J • - • . X. •• • Moldován Domokos a putnoki haloltlátá asssonnyal, a film forgatása közben. (Markovié* Ferenc felvétele.) MOLNÁR ZOLTÁN: Eljegyzés KISREGÉNY (24.) — Ha fürdőruhát vehetek fel... állt fel Gitta — sőt van egy tartalékom ia — tétován körülnézett — ha esetleg valakinek ... A felajánlás, ahogyan Klárira és Marira nézett, szinte nyilvánvaló sértés volt, hiszen az ő karcsúságával egyik sem vetekedhetett. Hogyan is tudták volna elfogadni a felajánlott tartalék fürdőruhát ... Kati viszont szintén elvonult, nem ugyan fürdőruhát, csak sortot, és egy könnyebb blúzt venni. — Tibor, neked Is van úszónadrágod... a kocsiban! Anyja figyelmeztetéséért Tibor nem érzett semmi hálát. Elég kelletlenül vonult el: nem tartotta a saját megjelenését elég daliásnak fürdőruhában. — Italszünet! — jelentetté be Laci is, és egy pillanat alatt lerántva magáról a nadrágot —kiderült, hogy alatta van a fürdőnadrág — egy faágra dobta «piros trikóval együtt és már ment is bele a Dunába. A két legifjabb is követte a példáját, s már menték Is volna a vízbe. De az anyjuk óvóan beavatkozott r — Csak bokáig szabad belemenni ! — Nekem itt a bokám! — mutálta a combját a nagyobbik, a már gázolt is Laci után. — Laci! Kergesd viasza Őket! Laci, két markát összefogva, valami különös szivattyút hozott létre, s felemelve a feje magasságába, erős vízsugarat lövellt ag engedetlenek szeme közé. 26. — Gyere, apa társ — kapott kedvet Barna is a megmozdulásra — folytassuk a küzdelmet, most revansot veszék! Már a kezében is volt a tollaslabdaütő. Gitta egy pillanatig azon töprengett, hogy megegyezték-e hát tulajdonképpen, vagy ezzel a tollaslabdával éppen a további tisztázó eszmecsere elől akar menekülni. Menj. labdázz — gondolta aztán — egyelőre nem is kell ide több szöveg. Annak alapján, amit eddi* beszéltünk, már nyugodtan hivatkozó a tóm, amire csak akarok ... Megbeszéltük és kész. Végighordozta tekintetét a társaságon, mintegy ellenőrizve önmagát, hogy végrehajtotta-e mai napra tervezett feladatait. Mari ... Guszti... Nagymama... s végül maga Bpma. Hát tulajdonképpen már csak Lajos van hátra. Mert ugye vele is beszélni kell. Beszélni, bár némileg más módon, mint a többiekkel. Vele a legjobb lesz megint a tanács- kérés formája. — Tegyünk fel vizet melegedni. Lajoskám! Majd én elmoso- gatok.... A halászlé» bogrács jó lesz mosogatóviznek, nem? Lajos bácsi egy nagy fűcsomót tépett, és kltörülgette vele a bográcsot azután öntött bele a kannából a maradék vizet; felakasztotta a bográcsot a tűz fölé, aztán tétován megállt a kannával. Tekintetével önkéntelenül az először is vizet ihozó két fiút kereste. Laci bent úszott messzi a Dunában, Tibor egy szál úszónadrágban közeledett a gépkocsik felől. Olyan véznának látszott, szinte megsajnálta. Letette a kannát egyelőre a fűre. — Segítek, Gittám, segítek — jelentkezett Klári is. Közben Mari már minden jelentkezés nélkül szedte is össze a mosafclan edényeket. Kati a szeme sarkából figyelte Tibort; olyan mélán közeledett a tűzhöz, hogy szinte még el is lehetett hinni róla: nem látja Katit a kannákkal. Csak odament az anyja mellé és lekuporodott. Fehér volt, átsütött rajta a nap. Végül Kati felvette a kannákat, nem szólt senkinek, elindult vízért. Kiment a drótkapun, s elgondolkozva ballagott a nyomós kút felé. Távolodva ís hallotta, hogy csörömpölnek a tálakkal és evőeszközökkel. A beszédhangok már összemosódtak. Klári kivételével, aki a vízparton még mindig racsított a gyerekeivel: — Azonnal gyertek nekem kifelé, rossz kölykök! Aztán az is elmaradt. Két fiú jött vele szemben, nem tértek ki; Kati kitért előlük. Megálltak, valami megjegyzést tették, utánabámultak. Az egyik végül utána is kiálltott: — Ne segítsünk, kislány? Kislány? Olyanok voltak, mint Tibor, véznák és fehérek. Hogy mernek ezek vele szem- telenkedni? Kedve lett volna megállni és megvárni, jönnek-e utána? De csak ment tovább unott ajkblggyesztéssel, amit senki sem látott. Szóval Tibor... vagyis Anyu az egész mai ügyeskedésével... Látta, hogyan tárgyal egymás után az érdiékelt felékkel a felajánlásokról. Igazán mindent megtesz, hogy az egyetlen kislányának jól induljon a házasélete. Lakás. . összkomfort... jólkereső, tudós férj... aki még ráadásul a legjobb káder is, hiszen munkásszámi azású. Ezen önkéntelenül elmosolyodott. Tibor, a munkásgyerek ... Az alma a fájától egészen mesz- sze Is el tud gurulni. Az az igazság. hogy még Tibornál sokkal messzebbre is. De már ott is volt a kúfnét, már neki is dőlt, nyomta, a víz erős sugárban zúdult a kannába. Megtelt, kicserélte, a másikat is telenyomta. Mire letette az. első méllé, hogy felemelje a két karjával. addigra futva megérkezett Laci. Piros trikó nélkül, csak úszónadrágban, még vizesen, ahogy a Dunából kimászott. — Hé, csak nem hagyok egy hölgyet két kanna vízzel cipeked- ni! Kati megállt, ránézett. Izmos volt, barna volt, jókedvű. Nagymama jutott eszébe: Katikám, te még nem tudod, hogy egy jóképű, barna fiú mennyire más... mennyire más... igen, talán Így mondta ... Megvonta a vállát és félreállt. — Ne hagyj ...! De nem gőgös volt, tréfás, vagy kncér. Inkább szomorkás. Laci megragadta a kannákat. — Meg se vagy illetódve? — Meg Jegyek? — Nem is tudom. Éppen elbírtad volna. És egyáltalán nem Is sajnáltalak azért, mert cipelned kell. — Hanem miért sajnáltál? — Hát amiért, azért sem túlságosan. Ebben a korban az ember már maga felelő* a cselekedeteiért. Csak ... csinos vagy, tudod. és... — És? — Egyszerűen azt gondolom, hogy ott a nagy hársfa árnyékában majd megállunk picit megpihenni ... Kati oldalról ránézett. Vállatvont. — Álljunk. Egy kislány jött velük szemben kerékpáron. Kitértek, hogy ne kelljen lefordulni a keskeny ösvényről, a mi kerékpárúinak is a legalkalmasabb volt Mikor elment közöttük, hosz- ssan csengetett; ea talán azt jelentette: köszönöm. Talán semmit. , Odaértek a nagy hársfához. Nagy erős törzse volt, hatalmas koronája, széles árnyéka. Kati szó nélkül megállt alatta és szembefordult Lacival. Laci erre letette a kannákat éa ösztönösen körülpillantott. Csend volt, ebéd utáni mély csend, és senki... sehol senki, csak a kerékpáros kislány csengője szólt még mindig valahonnan messziről. Az izmos barna karok a meztelen válla köré fonódtak, Kati felnézett a vidáman — vagy talán diadalmasan? — csillogó szemekbe és odanyújtotta a szájét. A forróság saétáradt egész testében ... Ügy érezte, ezt a csókot várja reggel óta ... napok óta ... évek óta. Körmével kapaszkodott a fiú hátába, és amikor Laci lélegzetet akart venni, és ki akart pillantani a világba, hogy nem jön-e mégis erre valaki, utánakapott. és nem engedte el a szájával a száját. 27. Anyu mosogat» közben megkérdezte Tibort: Miért nem mentét el Katival vizért, Trborka? YLborka erre fel tápászk adott és szó nélkül elindult. Mikor a nagy hársfáihoz közeledett, természetesen meglátta a két kannát a füvtin, de embert egyelőre nem látott, megállt, óvatosan: kiáltott: (folytatása következik.%
