Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-28 / 50. szám
1978. február 28. • PETŐFI NEPE • 9 Közművelődés és termelőszövetkezet Lapunkban vissza-visszatérően foglalkozunk a kulturális alapok sorsával. Hogyan használják fel a vállalatok, szövetkezetek azokat az összegeket, amelyek helyben képződnek és hivatásuk szerint a munkahelyi közösségbe tartozó ember művelődését kell szolgálniuk. Találkoztunk jó és rossz példákkal. Az esetekből levont egyik következtetés az, hogy nagyon sók múlik a vezetőkön. Felelősségüket immár másfél éve a közművelődési törvény mondja ki. Ugyancsak döntő tényező, hogy körültekintően megtervezik-e a kulturális alap felhasználását. Ha nem, akkor a rendelkezésre álló forintok szétgurulnak, olyan dolgokra viszik el a pénzt, amelyeknek közvetett ágon sincs közük a kultúráló- dáshoz. Mindezeket a „Közművelődés és termelőszövetkezet” című kötet idézte fel bennem. A gyűjtemény a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa, közművelődési pályázatának díjazott műveit tartalmazza. a neves újságíró-riporter, Bajor Nagy Ernő szerkesztésében. A könyvecske — néhány téesztörténet külső formájával ellentétben — egyáltalán nem hivalkodó. A Magyar Távirati Iroda sokszorosító üzemében késszült 2500 példányban. Kérdések nyomában A célnak így is nagyon megfelel a kiadvány. Közreadja a legjobbakat abból a 74 pályaműből, amelyek a TOT elnökségének felhívására születtek. Ezek 1 az írások ismételten meggyőztek arról, hogy szoros kapcsolat fűzi össze a termesztett és a szellemi kultúrákat. Egyik sem lehet meg a másik nélkül. Ahol nem tesznek évről és évre, és nap mint nap lépéseket, hogy közeledjék egymáshoz a kétféle kultúra, gyarapodjék a tudás, ott előbb-utóbb nagy árat fizetnek. A kár kézzelfoghatóan jelentkezhet például abban, hogy oktalanul növekszenek a többlet- költségek, idő előtt tönkremennek értékes gépek. S jelentkezhet a szövetkezeti közösség és nem utolsósorban önmaguk sze- gényesítésében. Néhány végelgyengülő gazdasálban, ahol előszeretettel panaszkodnak az utánpótlás és a munkaerő hiányára, sajnos, csak utólag töprenghet el az ember azon, hogy valójában mi minek a kiváltó oka. Vajon csak azért jelentkeznek a romlás jegyei, ment hiányoznak a kezdeményező fiatalok? De miért mentek el (fPjég a környékről is? Mert any- nyira törődtek a szakmai és általános fejlődésükkel, munkahelyi művelődésükkel, a szabad idejük hasznos és kellemes eltöltésével ?! A legnagyobb lemaradás Egyértelműen foglal állást ilyen és hasonló dilemmákban a kötet előszava: „Nem túlzunk, ha annak a meggyőződésünknek adunk hangot, hogy a szövetkezet társadalmi jellege társadalmi rendeltetésében jut kifejezésre. Ez pedig — természetesen mindig az őt körülvevő gazdasági és társadalmi 'környezet érdekeivel összhangbán — az azt alkotó tagok társadalmi boldogulásának anyagi és szellemi jóléte előmozdításának szolgálata.” Mi minden tartozik ebbe? Az élet- és munkakörülmények állandó javítása mindenekelőtt, hogy fokozatosan megszűnjenek az ipari és mezőgazdasági munka, a város és falu közötti- különbségek. Nagy célok? Valóban azok. Csak pontosan megtervezett módon közelíthetők meg. „E célok valóraváltása érdekében köteles a szövetkezet oktatási-művelődési alapot létrehívni, művelődésioktatási bizottságot működtetni.” S ha valakinek még mindig kétsége támadna, hogy miért any- nyira fontos a közművelődés a mezőgazdasági termelő- és szak- szövetkezetekben, a TOT kiadványa válaszol erre is: „A legnagyobb lemaradás kétségkívül a tagok általános és szakmai nevelése, általában a közművelődési feladatok megoldása terén van.” Pénzkérdés lenne ? A pályázat résztvevői között egyaránt található téesz-tag és főiskolai docens, termelőszövetkezeti jogtanácsos és megyei tanácsos, téesz-párttitkár és könyvtáros ... A problémák lelőhelyén élnek, és fel is vetik a legizgal- masábbakat. Létezik-e egyáltalán művelődési igény, mi a helyzet a sokszor emlegetett pénzkérdéssel, mekkora a vezetők felelőssége és egyedül vagy összefogással — például a brigádmozgalmat segítségül szólítva — érdemes-e tenni valamit az ügyért? A választásokat legjobban néhány utalás érzékeltetheti. Valóban meggondolkoztató, hogy a mezőgazdasági idénymunkák közepette a nyújtott műszakok után mit keres a közművelődési szakember valahol kint, a külterületen? Mint az I. díjas pályamű szerzője, a hódmezővásárhelyi Kun József megjegyzi: „nappal a közösben, esténként, hajnalonként és ünnepnapon a háztájiban”. De ő sem tagadja, amit Hege' dűs Sándor nyugalmazott tanár állít sok éves tapasztalata alapján: „A közös munka mellett a tagság igényli a társadalmi együttélést, a szórakozást, a kulturális nevelést elősegítő lehetőségeket. Nagy gondot kell fordítanunk arra, hogy felmérjük a tagság igényét, mert csak ennek alapján lehet remélni a' látogatottságot, a munkaterv éves és hosszabb távú tudatos fejlesztését... Munkateryünket feltétlenül egyeztessük a község köz- művelődési tervével.” Hányszor és hány helyen hivatkoznak arra végső kibúvóként, hogy művelődésre nincs pénz! dr. Ehmann Béla jogtanácsos mégis vállalja a kijelentést: „van elég pénz, sőt helyi kivitelező kapacitás is a községi köz- művelődés reális igényeinek kielégítésére”. A szakmai műveltség pallérozása nem is minden esetben jár együtt külön kiadásokkal — állítja a nagykanizsai dr. Kaszás József. Még tovább megy: nincs olyan termelőszövetkezet hazánkban, amelyben — legalább alapfokon — nem lehetne szinte költségkihatás nélkül élni azoknak a közművelődési lehetőségeknek valamelyikével, amelyek széles választékban rendelkezésünkre állnak!” S ami a vezetők felelősségét illeti, a szerzők minduntalan, valamennyi kérdéssel kapcsolatban visszatérnek erre az alaptényezőre, kezdve a legelső mozzanatnál, az igények felébresztésénél. Az érdeklődés, esetleges hiányának oka is jórészt a vezetői szemléletben keresendő — olvashatjuk a többi között a Helyzet és útkeresés című tanulmányban. . Jánoshalmi brigádok Nem új felfedezés, mégsem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy épp az érdeklődés felkeltésében és kielégítésében milyen nagy szerepet játszik a brigádmozgalom. „Szocialista brigádok a jánoshalmi Petőfi .Termelőszövetkezetben” — címmel Sildi Bertalan, a tsz párttltkára adja közre tapasztalatait második díjas pályaművében. Kiindulási pontja a következő: „A szövetkezet vezetősége előtt mind nyilvánvalóbbá vált, a tény, hogy a szocialista, gazdálkodási forma nem csupán a földet, az állatokat és a községet bízta a szövetkezetre, hanem elsősorban az életükkel, a mindennapi tevékenységükkel hozzákötődő embereket... a dolgozók általános műveltségének alakulása gazdaságilag is rendkívül fontos kérdéssé vált. A korszerű technikai berendezések mellett ugyanis csak azok a dolgozók képesek megfelelően . helytállni, akiknek tudata és általános műveltsége fejlődik.” Ennek érdekébe állították a szoöialista brigádmozgalmat is. A pátroná- iásra felkért szakvezetők személy szerint is felelőssé váltak a mozgalmi munkáért. „Sikerült elérni — írja a szerző —, hogy a korábbi években szokásos 20—30 fő helyett a szocialista brigádok minden tagja — mintegy 150—160 szövetkezeti dolgozó —. képezze magát —, a szervezett politikai foglalkozásokon. Ezen felül személyenként előfizették a Petőfi Népe című politikai napilapot, és a munkakörük szerinti szaklapot”. A javaslatok közölt, alapvető: „olyan lehetőségeket”5ícell teremteni a mozgalom résztvevőinek, hogy a művelődési folyamat ne okozzon számukra a munka mellett külön tehertételt. A mozgalomnak minél több elemében kapcsolódjék a munkahelyi elfoglaltsághoz, és a közösségek kollektív tevékenységéhez.” . , □ □ □ A gazdasági és életszínvonalat érintő előfeltételek megteremtésével a hétköznapoik kérdése lett a közösségi művelődés. A termelőszövetkezeteikben az a kultúrák mezsgyéjén húzódó terület. Nagyon sok minden megvan hozzá, hogy né1'‘elválasztó, hanem összekötő vonal legyen a mezsgye. S az sincs messze, hogy ne egymástól elszigetelten használják ki a lehetőségeket a munkahelyek és — mondjuk — a közművelődési teendőkkel megbízott művelődési házak, könyvtárak, az oktatási feladatokat ellátó iskolák... Az egyiknek szakembere, hangstúdiója és filmfelvevője van, a másiknak autóbusza, amellyel utazhatnak az énekkarok, együttesek. Külön-kü- lön mindkét esetben hiányosak a feltételek. De együtt? Sajnos, néha mintha fényévek választanák el a tőszomszédokat. összehangolt elképzelésekkel el lehet érni, hogy a citerazenekar több legyen, mint atríelyiik talpalávalót húz az ünnepségeken. Hogy a közös pénze valóban a közös művelődést alapozza meg. S hogy az emelkedő életszínvonal mindinkább a műveltségi fogyasztással, a kulturális szolgáltatások igénybevételével is mérhessük. Halász Ferenc RIKÍTÓ GYÍKPOHARAK, PIROS MADÁRSISAKOK, GULIPÁNOK, SZÜRKEGÉMEK Film a Kiskunsági Nemzeti Parkról • Gulipánok a fülöpházi szikestavakban. (A felvételt Karáth Imre a film forgatásakor készítette.) — Jó filmet láttunk. Elkerüli a szokványokat, hiányoztak a máshonnan „visszaköszönő” beállítások. Igazi első film, a szó pozitív értelmében. A Kiskunsági Nemzeti Parkról készített népszerű ismeretterjesztő, kedvcsináló film házi bemutatóján jegyeztem föl Ra~ konczai Zoltánnak, az Országos Természetvédelmi Hivatal vezetőjének elismerő véleményét. A Megyei Művelődési Központban rendezett vetítést követő beszélgetésen általában hasonlóan nyilatkoztak az ország különböző tájairól meghívott természetvédelmi szakemberek. Az érdeklődést a kecskeméti filmstúdió körüli bizonytalanság is növelte. Viszonylag régen jelentkeztek nagyobb lélegzetű alkotással. Igaz, Karáth Imre és Fodor Dezső nevével gyakran találkozunk a képernyőn. Az önálló alkotás mégis más, nagyobb próbatétel. Hamarosan a nagyközönség is meggyőződhet arról, hogy első természetfilmjük forgatásakor többnyire sikerrel birkóztak meg a számukra különösen szokatlan nehézségekkel. Az ember szeretné örömeit másokkal is megosztani, kincseit sokaknak bemutatni. Ennek a természetes, érthető buzgalomnak tulajdonítható, hogy a megbízók aránytalanul sokat kértek a Megyei Művelődési Központ keretében működő stúdiótól: Harminc percben adjanak áttekintést az ország második, harmincezer hektáros nemzeti parkjáról, villantsák fel mind a hat tömbjének érdekességeit, jellemzőit, utaljanak földtani különlegességeire, gazdaságföldrajzi viszonyaira, a változó tájban elő ember munkájára, a természetvédelem, az idegenforgalom feladataira, tükrözzék az itt végzett tudományos kutatásokat. Karáth Imre (rendező, szerkesztő) és Fodor Dezső (operatőr) ahol csak lehetett — okosan — kevesebbet markolt a kezdeti elképzeléseknél. Nyilvánvaló, hogy a Kiskunlaéházától Kiskőrösig, a Dunától a Tiszáig elhelyezkedő természetvédelmi szigetek szépségei, sajátosságai nem férnek a megadott keretekbe. Énthető, hogy Bugac kapta a legnagyobb figyelmet. A homokbucka vonulat, a nagyerdő, »a puszta már a múlt század végén felkeltette kiváló földrajztudósok, botanikusok, zoológusok érdeklődését és többen javasolták növény- és állatvilágának védelmét. A Kiskőrös, Izsák, Kiskunfélegyháza között húzódó terület a Kiskunsági Nemzeti Park legtestesebb része, tájképi szépsége Európában egyedülálló. Rengeteg látogatót vonzanak a pásztorélet emlékei, a nyargaló lovak, a ballagó gulyák. A film is a múlt és jövő csomópontjáról kezdi a szemlélődést. Látjuk a hajnallal együtt ébredő juhászt. Azzal a mozdulattal pillant az égre, mint századokon át elődei. Még vérében, mozdulataiban az ősi rítus, de azért ez a pusztai világ mégis más, az időjárás alakulásáról a zsebrádió is tájékoztatja. A hajdani világot a pásztormúzeum őrzi! Gyönyörű felvételek bizonyítják, hogy érdemes szemügyre venni a pusztát határoló erdőt, a homokbuckákra felkúszó ősborókást, a ligeterdők sajátos állatvilágát. Tanúi lehetünk egy karvalycsalád falánk lakmározásá- nak. A Kiskunsági Nemzeti Parkot bemutató film talán legszebb képsorai a tocsogós laposok növényvilágát idézik. Szinte lángol a piros madársisak, harsog a mocsári gólyahír, a zsombéko- kon rikító sárgán kelletik magukat a gyíkpoharak. A kamerák és a kitartó, leleményes filmesek révén betekinthetünk a Kolon-tó szinte megközelíthetetlen nádasaiba. Bravúrosnak mondható a szürkegém», fióka ébredését, reggeli szöszmö- ' tölését megörökítő jelenet. A gulipánokról eddig is tudtam, hogy a félénk madarak közé tartoznak: van valami hősiesség is abban, ahogyan a fészkükhöz tolakodó idegent bénaságot, elesettséget színlelve elcsalogatják a vigyázott tojásoktól vagy kicsinyektől. Többször láthattuk már, ahogyan a gólyamama (vagy gólyapapa?) eteti apróságait. Most először: a kicsinyek itatását. A Tisza-iparton sikerült megörökíteniük egy szitakötő születését, Fülöpháza közelében pedig a Fehérhegy és a szelek ősi küzdelmének friss nyomait... Indokolt volt tehát a film végén felcsattanó taps és a látottakat elemző, hosszú szakmai vita. Mindenki hasznosnak, időszerűnek minősítetté, a vállalkozást és elismeréssel szólt a közreműködőkről. (Az említetteken kívül Bankovits Attila ornitológus, szakmai tanácsadó, Gortva Eta vágó és Zsedényi Erzsébet zeneszerző dolgozott a Kiskunsági Nemzeti Park című film elkészítésén.) . Kívánatosnak tartották, hogy minél gyakrabban vetítsék a kecskeméti stúdió első természetfilmjét. A kritikai megjegyzések szerint a film javára vált volna több tájkép (tabló), mások bizonyos aránytalanságokat tettek szóvá. A növényvilágról — például — jóval kevesebbet tudtunk meg, mint az itt honos madarakról. Jobb szerkezet, jobb dramaturgia is gyarapította volna a film értékeit, áttekinthetőségét. A később nyílván hasznosuló észrevételek ellenére, a megyei tanács támogatásával készült „Kiskunsági Nemzeti Park” meggyőző bizonyítéka a filmezéssel adott lehetőségeknek. Szeretnénk minél többször, többet hallani a kecskeméti filmesekről: mulasztást követünk el, ha saját eszközökkel is, nem örökítjük meg azt a gyorsan változó kort, ha a mozgóképek segítségével nem hívjuk föl a másutt élők figyelmét értékeinkre, erőfeszítéseinkre. ha mellőzzük „a számunkra legfontosabb művészetben rejlő mozgósító erőt. Heltai Nándor Dunamenti Múzeum - Komárno Csehszlovákia egyik legnagyobb idegenforgalmi kapuja Ko» mámo (Komárom) a Csehszlovákia és Magyarország közötti határvonalon fekvő város. Komárno múltjának ritkaság-» számba menő emlékeit őrzi a komárnói Dunameriti Múzeum.’ Mint a Bécs és Buda között fekvő jelentékeny kikötők egyike, Komárom már a XV. században vonzotta a Duna menti országok gaz- dagAfa- és terménykereskedőit. A . szlovákokon és magyarokon kívül németek, románok, oroszok és szerbek is találkoztak e nemzetközi kikötővárosban. A tizennyolcadik . században Komáromban* jellegzetes befolyásos csoportot alkottak a szerb hajósok és kereskedők. Kereskedelmük addig virágzott itt, amíg a XIX. században az első gőzhajók ki nem szorították hajóikat a Dunáról. A komárnói szerb családok lassan elvesztették befolyásukat és fokozatosan beolvadtak a hazai lakosságba. A mai napig fennmaradt azonban egy érdekes műemlék — az 1754-ből származó későbarokk pravoszláv templom, amely ma templom, amely ma a Duna- menti Múzeum birtokában van, s a balkáni eredetű templomi művészet állandó kiállítása van benne. A kiállítás legértékesebb emlékei közé tartozik az 1770-ből származó ikonosztáz. A szentkép- fal közepén félkör alakú, úgynevezett cári kapu húzódik. A. kapu közepén domináló kép Krisztust (Pantokrator) ábrázolja, trónon ülve. A szentképfal minden képét gazdagon faragott keret veszi körül. Hasonló fafaragásokat — amelyek hozzávetőlegesen a templom építésével egy időből származnak — találunk a padok homlokzatán és az úgynevezett Stellákon — a nők számára elkülönített térségben. Gazdag fafaKépeinken a Dunamenti Múzeum ikonjai; ragás díszíti a szószéket is,'amit F. X. Seegen bécsi szobrász müvének tartanak. Tökéletes iparművészeti munkájuk és drága anyaguk pompájával keltik fel a múzeum látogatóinak figyelmét az istentisztelethez használt térítők és könyvek, amelyeket-.gazdag kovácsolt ezüst, arany, drágakő és hímzés diszit. A legrégibb műemlékek a XV. század végéről, származó, filigrán munkával készített későgótikus kehely, a XVI. századból származó, aprócska ikonokkal kirakott filigrán aranykereszt és az 1511-ből származó nehéz, majdnem kilónyi súlyú arany pecsétnyomó. A templomi ' művészetet bemutató kiállítás helységét borító tölgyfa berakás komorsága', az arany méltóságos matt fényével és az ezüst patinájával, jellegzetes atmoszférát teremt. Miloslava Kodonová
