Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-10 / 35. szám

1978. február 10. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT KOSÁRLABDA Űttörőolimpia Kecskeméten CSELGÁNCS Versenyzőink itthon és a külföldi szőnyegeken Kecskeméten, a Városi Sport- csarnokban kedden rendezték meg az űttörőolimpia városi dön­tőjét leány kosárlabda sportág­ban, Az Alkategóriában mind­össze egy csapat nevezett, s így a széchenylvárosl Molnár Erik Ált, Iskola csapata ellenfél nél­kül lett első, s jutott a megyei döntőbe. A nagyobb érdeklődés a B-kategórla — tehát az egye­sületekhez vagy sportiskolákhoz nem Igazolt gyerekek — verse­nye Iránt nyilvánult meg. Itt 7 Iskola Indította csapatát. Közü­lük az erőviszonyok alapján ki­emelt Hunyadi Ált. Iskola csak a döntőben vett részt, míg a to­vábbi hat csapat két hármas csoportban vívott körmérkőzést. A mérkőzések eredményei: (B- kategória) I. csop. Jókai Máriaváros 19— 12, Hoffman J. u. Isik.—Jókai 28 —22. Máriaváros—Hoffman J. u, Isk, 14—13. 1. Hoffman J. u. Isk. 2, Jókai 3. Máriaváros. II. csop. Zrínyi—Lenlnváros 12—10 (háromszori hosszabbítás után), Lenlnváros—Ének-Zenei 23—10, Enek-Zenel—Zrínyi IB­IS. 1. Lenlnváros 2. Zrínyi 3.' Ének-Zenei. Döntők: Hunyadi—Hoffman J. u. Isk. 35—17, Hunyadi—Lenin- város 34—4, Hoffman J, u. Isk. —Lenlnváros 2—0 j.n. Végered­mény: B-korosztályban 1. Hu­nyadi Ált, Iskola (edző: Dunszt Istvánná), 2, Hoffman J. u. Ált. Iskola, 3. Lenlnváros. A fiúcsapatok városi döntői­re pénteken, február 10-én' kerül sor. —* Úttörőkupa FIÚK: 50 m pillangó: 1. Besze (FTC) 33i63, 2. Kovács (Gyulái SE) 34.41, 3. Farkas (FTC) 36.6, ...6. Gállk (KSC) 39.3. 50 m mellúszás: 1. Gyömörei (Bába ETO) 42.4, 2. Laczkó (FTC) 43,2, 3. Urban (Egri SE) 44.0, 4. Csillag (KSC) 44.2. 100 m pillangó: 1. Kovács (Gyu­lai SE) 1:14.1, 2. Szabó (Egri SE) 1:$3.7, 3, Losonczy (Rába ETO) 1|3.9, ...5. Bőn (KSC) 1:28.0. *200 m hátúszás: 1. Domokos (Rába ETO) 2:45.6, 2. Bencsik (FTC) 2:47.4, 3. Galambos! (Egri SE) 2:51.0, 6. Csillag (KSC) 3:11.1. 200 m vegyesúszás: 1. Blézer (Egri SE) 2:44.6, 2. Farkas (FTC) 2:50.3, 3. Nagy (Rába ETO) 2:57.0, ...6. Kristofori (KSC) 3:12.3. .1500 m gyors: 1. Laczkó (FTC) 20Í03.56, 2. Bakó (Rába ETO) 20*03.9, 3. Benkő (Bp. Spartacus) 20|38.7, ...5. Bálik (KSC) 21:20.5. 4x100 m gyorsváltó: 1. FTC 4:45.6, 2. Rába ETO 4:47.1. 3. Eg­ri'SE 4:55.0, ...7. KSC 5:18.1. A fiú pontverseny: 1. Egri SE 2355, 2. FTC 2346, 3. Rába ETO 2340, ...6. KSC 1868 pont. LEÁNYOK: 50 m pillangó: 1. Raffael I. (Eg­ri SE) 37.39, 2. Kardos K. (Ka­posvári Rákóczi) 37.7, 3. Zombori K., (KSC) 38.5. 50 m mellúszás: 1. Kolsói A. (Kaposvári Rákóczi) 40.2, 2. Fa­ragó É. (KSC) 43.3, 3. Biborka J. (Rába ETO) 43.4. 100 m pillangóúszás: 1. Raffa­el I. (Egri SE) 1:24.5, 2. Zombori K. (KSC) 1:24.8, 3. Kardos K. (Kaposvári Rákóczi) 1:26.1. 200 m hátúszáis: 1. Kolsói A. (Kaposvári Rákóczi) 2:49.2, 2. Nagy J. (Rába ETO) 2:53.6, 3. Oíosz A. (Bp. Spartacus) 2:54.7,4. Faragó É. (KSC) 3:04.1. 200 m vegyesúszás: 1. Simon M. (FTC) 2:59.5, 2. Hegedűs A. (Bp, Spartacus) 3:01, 3. Barta J. (Egri SE) 3:05.3, ...5. Vörös V. (KSC) 3:09.9. 800 m gyors: 1, Schmidt K. (rtC) 10:37.09, 2. Paál K. (Bp, Spartacus) 11:09.3. 3. Boros G. (Rába ETO) 11:26, ...5. Székely Zs. (KSC) 11:55.0. 4x100 m gyorsváltó: 1. Bp. Spartacus 4:59.8, 2. FTC 5:06, 3. Kaposvári Rákóczi 5:11.3, 4. KSC 5:16.7. A leány pontverseny: l. Kapos­vári Rákóczi 2683, 2. FTC 2634, 3. Bp. Spartacus 2571, ...5. KSC 2543 pont. Gyermekkupa FIÚK: 50 m pillangó: 1. Besze (FTC) 29.7, 2. Énekes (Bp. Spartacus) Az elmúlt vasárnap Kaposvá­ron rendeztek országos II. osz­tályú rangsorversenyt, amelyen a kecskeméti és bajai cselgáncso- zók is részt vették. 60 kg-ban 1. Kiss L. (Bp. Spartacus) 2. Szabó (Debreceni Dózsa) 3. Szabó Imre (KSC) és Pusztai (KSC), 5. Kovács B. (KSC). 65 kg-ban 5. Kincses (KSC). 71 kg-ban 1. Keserű (Bp. Spar­tacus) 2. Németh (B,p, Sparta­cus) 3. Deli (KSC) és Nagy L. (Bp. Spartacus). 78 kg-ban 1. Balogh (Bp. Spartacus) 2. Beck (BSK) 3, Szvoboda (MVSC) és Sebők A. (BSK). 5. Nagy G. (KSC). 86 kg-ban 1. Szabó M. (SZÉOL AK) 2. Szilágyi (Bp. Spartacus) 3. Harcos (Szolnoki Kilián SE) és Tamás (BSK). Hazaérkezett Mongóliából a magyar cselgáncscsapat. Gábor a 65 kg-ban harmadik, a 78 kg- ban Tasnády második volt. A kecskeméti E. Kovács J. a 95 kg-ban az erős mezőnyben az 5. helyen végzett. Elutazott Tbiliszibe a nyolc­tagú eselgáncsvélogatott. a hét végi nemzetközi versenyre. A kecskeméti Kiss Endre a 88 kg­ban az egyik résztvevő lesz. Csü­törtökön kelt útra a magyar if­júsági cselgáncsválogatott Pá­rizsiba, a nemzetközi ifjúsági via­dalra. A csapat tagja lett. s az Ifjúsági 57 kg-ban Indul Gyulai László, a KSC fiatal versenyző­je. Február-11—12-én két nagy­szabású hazai cselgáncsversenyt Is rendeznek, Békéscsabán fel­nőtti 1. osztályban tartanak két­napos rangsorversenyt szomba­ton ,és vasárnap, az ifjúsági II. korcsoport pedig MIsikolcon ta­lálkozik ugyanebben az Időpont­ban. MA: KOSÁRLABDA Űttörőolimpia városi ko­sárlabda fiúdöntő: Kecs­kemét, Városi Sportcsarnok, 8 óra. CSEGANCS BM. területi cselgáncs- bajnokság: Szolnok, 8 óra. Sárközi megelőzte a válogatottakat ÚSZÁS Erős mezőnyök az úttörő- és gyermekkupában Nyolc szakosztály legjobbjai indultak vasárnap Kecskeméten, az országos úttörő- és gyermekkupa úszóverseny első fordulóján. Az igén erős mezőnyben jól szerepeitek a Kecskeméti SC úszói is. Rövid hír jelent meg a Nép­sportban az év első válogató bír- ikózóversenyéről, amelyet Eger­ben rendeztek meg, s ahol 123 felnőtt versenyző — köztük a teljes élgárda — volt a szőnye­gen. Réczi László világbajnokunk ezúttal is a versenysúlyftn felül, a 68 kg-os kategóriában indult, s bár egyetlen ponttal, de alul­maradt a fiatal, nagyon tehet­séges Gaál Károllyal (BVSC) szemben. Mögötte végzett Péter, a Honvéd másik, nagyon tehet­séges fiatal versenyzője, aki már felnőtt bajnokságban is döngeti a kaput a 68 kg-ban, Általában a papírforma érvényesült az évad­nyitó viadalon. Csak ff 82 kg- os Sárközi győzelme jelent némi meglepetést. A kecskeméti szur­kolóknak persze többet... nagy- nagy örömet is. Sárközi Ferenc, a KSC egyik legnagyobb tehet­ségeként indult, Űitörőolimpiai, majd serdülő és ifjúsági magyar bajnok volt a kötöttfogásban. Száltól ma is élményszámiba mennek. Ezt Egerben Kappesz (Szondi SE) és az egykori válo­gatott Hornyák (BVSC) Is ta­pasztalhatta. A válogatott Hege­dűs Miklóssal „fej fej mellett" haladt, de Hegedűs bírta jobban a hajrát és Sárközit 3—2 arány­ban leléptették ellene. Lelépte­téssel kapott ki Nagy Istvántól (Ganz-MÁVAG) is. de Hornyák mindkét riválisát megverte. A hatos döntőben Sárközinek lett legkevesebb hibapontja, s így a válogatottak előtt megnyerte a versenyt, A birkózók általában félnek a súlygyarapodástól. Sár­közinek éppen ez tett Jót? Bi­zonyos. hogy a villámgyors moz­gású kecskeméti. fiú a „mackós” mozgású '82 kg-osok között még gyorsabbnak tűnik. K. S. 30.68, 3. Soós (Egri SE A) 33.3, 4. Bánhidi (KSC) 33.5. 50 m mellúszás; 1. Kovács J. (Bp. Spartacus) 34.5, 2. Harajka (KSC) 36.58, 3, Dorkó (Egri SE A.) 36.88. 100 m pillangó: 1. Besze (FTC) 1:06.1, 2, Baán (Bp. Spartacus) 1:10, 3. Urbán (Egri SE B.) 1:17.9, ...5. Bodor (KSC) 1:20.1. 200 m hátúszós: 1. Énekes (Bp, Spartacus) 2:31.1, 2. Gombos (FTC) 2:40.3, 3. Sledura (Egri SE A.) 2:44.0, ...8. Szekér (KSC) 3:03. 200 m vegyesúszás: 1. Szondi (Bp. Spartacus) 2:34.9, 2. Tóth L. (FTC) 2:37.0, 3. Dorkó (Egri SE A.) 2:39.41, ... 6. Harajka (KSC) 2:53.5. 1500 m gyors: 1. Horváth Zs. (FTC) 17:51.39, 2. Bánhidi (KSC) 18:50.1, 3. Mocsonoki (Bp. Spar­tacus) 18.58.9. 4x100 m gyorsváltó: 1. FTC 4:13.4, 2. Bp. Spartacus 4:15.0, 3. KSC 4:41.39. A fiú pontverseny: 1. FTC 3525, 2. Bp. Spartacus 3519, 3. Egri SE A. 2882, 4. KSC 2679 pont. LEÁNYOK: 50 m pillangó: 1. Fodor Á. (Eg­ri SE) 30.64, 2. Gulyás (Bp. Spar­tacus) 31.8, 3. Jankahidi A. (KSC) 34.0. 50 m mellúszás: 1. Kindl G. (Bp. Spartacus) 37.2, 2. Koncz Cs. (Egri SE) 37.9, 3. Szabó E. (KSC) 38.89. 100 m pillangó: 1. Paál B. (Eg­ri SE) 1:14.2, 2. Láng I. (FTC) 1:18.7, 3. Szabó E. (KSC) 1:18.8. 200 m hátúszás: 1. Pozsgai K. (Rába ETO) 2:44.8, 2. Eöri Zs. (Kaposvári Rákóczi) 2:49.9, 3. Koncz Cs. (Egri SE) 2:50.0, ...7. Kerekes F. (KSC) 3:35.5. 200 m vegyesúszás: 1. Kindl G. (Bp. Spartacus) 2:38.7, 2. Jan­kahidi A. (KSC) 2:40.6, 3. Vajmi Cs. (Egri SE) 2:49.1. 800 m gyors: 1. Fodor Á. (Eg­ri SE) 9:32.38, 2. Gulyás K. (Bp. Spartacus) 9:45.1, 3. Kozma I. (KSC) 10:43.1. 4x100 m gyorsváltó: 1. Egri SE 4:37.5, 2. FTC 4:50.4, 3. Bp. Spar­tacus 4:50.81, 4. KSC 4:55.0. A leány pontverseny: 1. Egri SE 3984, 2. Bp. Spartacus 3592, 3. KSC 3239 pont. Rákóczi Kupa teremlabdarúgó-bajnokság Bácsalmáson Harmadszor került kiírásra a bácsalmási 3578. sz. II, Rákóczi Ferenc Úttörőcsapat rendezésé­ben a Rákóczi Kupa labdarúgó- terembajnokság. A szervezők a jelentkezett 14 csapatot két cso­portra osztották. Az A-csoport küzdelmeire január 29-én került sor a bácsalmási sportcsarnok­ban. Eredmények: Bácsalmási Ne­velőotthon—Bácsalmási Diákott­hon 3—3, Kunbaja II.—Madaras I. 2—4, Katymár I.—Csátalja 5—2, Tataháza II.—Diákotthon 3—3, Madaras I.—Katymár I. 3—4, Di­ASZTALITENISZ ' ákotthon—Kunbaja 0—1, Csátal- ja—Tataháza II. 9—0, Nevelőott­hon—Kunbaja II, 2—0, Katymár I. —Diákotthon 4—0, Madaras I.— Csátalja 8—2, Tataháza II.—Kun­baja II. 1—0, Katymár L—Neve­lőotthon 4—0, Csátalja—Diákott­hon 5—0, Maddras I.—Tataháza II. 1—1, Katymár I.—Kunbaja II. 3—0, Csátalja;—Nevelőotthon 1—0, Tataháza II.—Katymár I. 0—0, Nevelőotthon—Madaras I. 1—1, Csátalja—Kunbaja II. 3—0, Ma­daras I.—Diákotthon 3—2, Tata­háza II.—Nevelőotthon 2—0. Járási bajnokság Soltvadkerten Soltvadkerten, a művelődési házban rendezték meg kiskőrösi járás és város asztalitenisz baj­nokságát, 140 fő részvételével. Különösen az ifjúsági és a fel­nőtt férfiverseny végeredménye alakult ki izgalmasan. Részletes eredmények: Újonc fiú: 1. Csányi (Tázlár),2. Májer (Soltvadkert), 3. Gulyás (Soltvadkert). Újonc leány: 1. Baksa Ida (Kiskőrös). 2. Kruez (Kőrös), 3. Wintter (Kiskőrös). Serdülő fiú: 1. Vígh (Soltvad­kert). 2. Szekeres (Soltvadk.), 3. Majer (Soltvadkert). Serdülő leány: 1. Baksa Csilla (Kiskőrös), 2. aBrcsik (Soltvad­kert), 3. Papp (Soltvadkert), Ifjúsági fiú: 1. Font Sándor (Kiskőrös), 2. Kelemen (Kiskörös), 3. Horváth és Judák (Kiskőrös). Ifjúsági leány: 1. Baksa Katalin (Kiskőrös). 2. Andriska Erzsébet (Kiskőrös), 3. Baksa Cs. és Kista- más E. (Kiskőrös). Az új ausztráliai csodauszó rekordja Brisbane-ban egy 15 éves auszt­rál iskoláslány megdöntötte az amerikai Alice Browne 16:24.6 perces világcsúcsát az 1500 méte­res női gyorsúszásban. Tracey Wickham 9.67 másod­percet faragott le a világrekord­ból. eredménye 16:14,93 perc. Wickham az ausztrál vezetők szerint úszősportjuk új csodaver­senyzője. akitől a jövőben óriási eredményeket várnak. Jellemző képességeire, hogy életében elő­ször úszott 1500 méteren és mind­járt világcsúcsot javított. Ifjúsági fiú páros: 1. Horváth —Judák (Kiskőrös), 2. Font— Kelemen (Kiskőrös), 3. Czeffer— Haskó (Kiskőrös) és Bogáromi— Ádám (Kiskőrös). Ifjúságii leány páros: 1. And­riska—Baksa K. (Kkőrös), 2. Papp—Barcsik (Soltvadkert), 3. Baksa I.—Kurucz (Kkőrös) és Horváth—Baksa Cs. (Kiskőrös). Felnőtt férfi, egyéni: 1. Nagy A. 2. Ambrus, 3. Font és Judák (mind Kiskőrös). Felnőtt női egyéni: 1. Anadris- ka (Kiskőrös), 2. Baksa K. (Kis­kőrös), 3. Papp (Soltvadkert). Felnőtt férfi páros: 1. Font— Ambrus (Kiskőrös), 2. Horváth— Judák (Kiskőrös), 3. Nagy—Szi- lasi (Kiskőrös — Soltvadkert) és Szabadi—Kejemen (Tázlár — Kiskőrös). Felnőtt női páros: 1. Andris­ka—Baksa K. (Kiskőrös). 2. Bak­sa Cs.—Kistamás E., 3. Papp— Barcsik (Kiskőrös). Felnőtt vegyes páros: 1 Font— Baksa K., 2. Ambrus—Baksa Cs. 3. Horváth—Kistamás (mindhá­rom Kiskőrös). A verseny külön érdekessége, hogy a volt tázlári játékosok az egyesülés óta először indultak kiskőrösi színekben. Akadt egy meglepetés is. Az újonc fiúk ka­tegóriájában az úttörőolimpia or­szágos döntőjén ötödik helyezett Majer vereséget szenvedett a táz­lári Csányitól. Az A-esoport végeredménye! 1. Katymár I. 6 5 1 — 20- S 11 3. Csátalja 0 4 — 2 22-11 0 B, Madaras t. fl 3 2 1 19- fl 8 4. Tataháza ti. 0 2 3 1 7-18 7 3. Nevelőotthon 6 1 2 3 0-11 4 6. Diákotthon 0 — 2 4 8-19 2 7. Kunbaja It. 0 1 — 5 3-13 2 A csoportok helyezettjei a B­csoport azonos helyezettjeivel ját­szanak március 12-én a helyezé­sekért. A csapat vezetősége díjazni kí­vánja a legjobb játékost és a leg­jobb góllövöt is. Az első három helyen végzett csapatok érem- és oklevéldíjazásban részesülnek. Ezenkívül minden csapat emlék­lapot kap. KÉZILABDA Jól kezdett a BÁCSÉP csapata Dunaújvárosban A BÁCSÉP férfi kézllabdacsa- puta a felkészülés Időszakúban — a Kecskeméten folyó verseny mel­lett — részt vesz Dunaújváros­ban a hagyományos Kohász Kupa teremtornán, A mezőny itt igen erős. A nyolc résztvevő közt van az NB I-es székesfehérvári Szondy SE. a Pécsi MSC. PEAC, Ajkai Alumínium, Veszprémi Építők* a Bodakajtorl Tsz SK, a BÁCSÉP* és természetesen a vendéglátó Dunaújvárosi Kohász csapata, — Amint ebből a felsorolásból kitűnik, komoly erőpróbát jelent a dunaújvárosi teremtorna —* mondta Czagány Károly, n BÁCS­ÉP edzője. — Itt nincs könnyű el­lenfél, sétálás, laza védekezés. Már az első napon is komoly el­lenfelünk volt, az NB II. Nyugati csoportjában 2. helyen végzett Bodakajtor csapata. Tartottunk tőlük, s számomra is kellemes meglepetés volt a csapat jó játé­ka. Az eredmény: BÁCSÉP— Bodakajtorl Tsz SK 24—14 (11—6) BACSEP: Sebesei — Deák 4* Hajba 2, Ronkó 4. Bóna 8. Rácz 5, Bekő. Csere: Kovács, Sárkány 1, Barna. Horváth, Edző: Cza­gány Károly. Lendületes játékkal a félidő közepéig 7—2-re elhúzott a kecs­keméti csapat, A második fél­időben növelte előnyét a BÁCS­ÉP. Jók: Sebessi, Bóna, Rácz, Deák. A Felszabadulási Kupáért Kecskeméti SC—SZEOL AK 4—0 (0—0) Kecskemét, Széktói pálya. 190 néző. Vezette: Balázs. KSC; Bozóky — Gulyás, Ele­kes I., Beles (Kecskés), Szabó, Bedzsula, Sztrovecz, Linka (Ró­zsa), Sörös, Puskás, Prikidáno- vits. SZEOL AK: Nagy — Horváth, Aradi, Palotai, Balázs (Kertel), Hágelmann, Szeljak. Komáromi, Soós, Pólyák, Polyvás. Csípős szélben, havas, nehéz ta­lajon kezdődött a játék. A 2. percben Szabó hatalmas lövését bravúrosan öklözte szögletre a szegedi kapus. A játék ezután is a SZEOL AK térfelén folyt, de a kemény, erőszakosan játszó fiatal szegedi csapat sikerrel verte visz- sza a kecskeméti rohamokat. Sza­bó, Prikidánovits és Sztrovecz lö­vését hárította a jól védő Nagy. A szünet után kiütközött a kecs­keméti csapat jobb erőnléte és nagyobb lelkesedése. Az 55. perc­ben Puskás jó ütemben ugratta ki Söröst, aki a kifutó kapus melr lett ügyesen gurított a bal sarok­ba. 1—0. Az 57. percben Prikidá­novits futott el a bal oldalon. Beadását Sörös tovább csúsztat­ta, Puskás nem érte el, de Linka esetében a kapu jobb oldalába emelte. 2—0. A 65. percben a vé­dőkről lepattanó labdából Szabó, mintegy 18 méterről, nagy lövést küldött a jobb alsó sarokba, 3—0. A 90. percben Szabó tört előre. A jobbösszekötő helyéről küldött éles lövését a kapus kiütötte. A kipattanó labdát végül Puskás továbbította a kapuba. 4—0. A fiatal szegedi együttes csak egy félidőn át tudta megfékezni a nehéz talajon is sokat mozgó kecskemétiek támadásait. Jó né­hány szikrázó összecsapást, sőt olykor indokolatlan durvaságokat is láthattunk. A KSC erőben és lelkesedésben is felülmúlta ellen­felét. . i A Magyar Rádió, a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Képes Sport szerkesztősége — az 1963. augusztus 1. és 1964. július 31. közölt szü­letett fiúk részére — labdarúgó tehetségkutatást indított. Kérjük az iskolákat és a testnevelő tanárokat, hogy küldjék el számunkra azok­nak a tehetségeseknek ítélt fiataloknak a névsorát (lakcímük — köz­ség, város, megye, irányítószám —, születési év és hónap feltüntetésé­vel), akik kedvet éreznek ahhoz, hogy ebben az akcióban részt vegye­nek. Kérjük, hogy írják meg, hogy igazolt vagy nem igazolt játéko­sok-e a jelentkezők. Természetesen elfogadunk egyéni jelentkezéseket is, de örömmel vesszük azt is, ha teljes csapatok jelentkeznek. Címünk: Magyar Rádió, 1800 Budapest, Bródy Sándor u. 5—1, Kér­jük, hogy a névsort február 15-ig küldjék el, s a borítékra írják rá: „Labdarúgó tehetségkuiaió akció". SOROKBAN MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 7.59 8.05 I .9.20 V 10.05 ; 10.40 11.05 Tévétorna. (Ism.) (Színes!) Iskolatévé: Matematika. (Ált. isk. 5. oszt.) A téglalap és a négyzet területe. Tizen Túliak Társasága. (Ism.) Kamera. Film és Tv esztétikai műsor küzépis- kolásoknak. Orosz nyelv. (Középlsk. IV. oszt.) A mi egyete­münk. (Színes!) Matematika. (Alt. isk. 5. oszt.) A kísérleti tan- tervhez.) Tizedes tűrtek összeadásával és kivonásá­val kapcsolatos feladatok megoldása. 11.45: Angol nyelv. (Középlsk. IV. oszt.) 12.05: Világnézet. (Középlsk. IV. oszt.) A demokrámia. 15.05: Iskolatévé: Matematika. (Ism.) 15.25: Matematika. (Ism.) 15.45: Világnézet. (Ism.) 16.33: Hírek. 10.40: Pedagógusok fóruma. (Ism.) 17.15: A varázslatos üveg. NDK rövidfilm. 17.35: Játék a betűkkel. 18.00: Reklámműsor. 18.05: öt perc meteorológia. 18.10: Pannon krónika. A pécsi körzeti stúdió műsora. 18.40: Belépés csak tévénézők­nek! — A Belügyminiszté­rium Forradalmi Rendőr Ezredéhez. — (Színes!) 19.05: Reklámmfisor. 19.15: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Színes!) 19.30: Tv-Hiradó. 20.00: Delta. Tudományos Híradó. 20.25: Repül] Páva. Népművészeti vetélkedő. VIII. elődöntő. (Színes.) 21.55: Tv-híradó — 3. kiadás. 22.05: Nagy László — portréfilm. (Ismétlés) 23.10: A kis Trill. 2. Műsor) 20.00: Henryk Szeryng zenekari hegedűestje A Zene, zene, zene hangversenymellék­lete. 20.30: öt perc meteorológia. (Ism.) 20.35: Tv-Híradó 2. 20.55: Kilenc óra Róma oltáráig. Amerikai film. KOSSUTH 8.27: Szegődjünk a nyomába. 8.37: Barokk muzsika. 9.34: An-tan-té-nusz. Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Bertolt Brecht versel. 10.40: Lantos Rezső vezényel. 11.00: Gondolat. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Nótacsokor. 14.09: Kóruspódium. 14.25: „Nyltnlkék”. - Kisiskolá­sok műsora. 15.10: Vladimír Askenazi zongo­rázik. 16.05: Gondolatjel. 17.10: Népdalok. 17.33: Láttuk, hallottuk. 18.00: Wagner operáiból. 19.13: „Oj matekot" tanul a gyerek. 19.35: A Magyar Rádió és Te­levízió szimfonikus ze­nekarának hangversenye az Ifjúságnak. Közben: Kb. 20.40: A modell. Bródy Sándor novellája. Kb. 22.20: Tíz perc külpolitika.' Kb. 22.30: Operettkettősök. 22.50: Metronóm. 23.10: Csajkovszkij kamara­zenéjéből. 0.10: Dzsesszfelvételekből. PETŐFI 8.05: Az izraelita felekezet negyedórája. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Magyar tájak dalaiból, táncaiból. 9.15: Mire jó a hipnózis? 9.30: Behár György fúvósmfl- veiből. 10.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Énekegyüttesek félórája. 12.33: Magyar operaénekesek. 13.23: A magyar munkásmozga­lom dalaiból. 13.33: Zongoramuzsika gyerme­keknek. 14.00: Kettőtől ötig. 17.00: ötödik sebesség. 18.00: Mindenki Iskolája. 18.33: Pop-tríQhely. 19.32: örökzöld dallamok. 20.33: Remekírók — remek­művek. 21.35: Nóták. 22.151 De Falla: Hét spanyol népdal. 22.33: Tánczene Romániából, 22.56: Operettrészletek. 3. MŰSOR 14.05: 14.42: 10.03: 17.00: 17.30: 18.05: 18.30: 19.13: 19.33: 20.19: 20.58: 22.25: Operarészletek. Ránkl György szerzői estje a Zeneakadémia nagytermében. A Szlovák vonósnégyes Játszik. Jelenidőben. Rádióhangversenyckről. Szimfonikus táncok. Hangfelvételek felsőfokon. Iskolarádiő. Irodalom a rádióban és a televízióban. A dzsessz történetéből. Alfred Brendel zongorá­zik. Zenei panoráma. A Kecskeméti Spartacus Sportkör február 13-án 17 órai kezdettel tartja évzáró közgyűlését Kecskeméten, a Luther-udvart. klubhelyiségében. Kecskeméten a Vóroál Sport felügye­lőség és a Kertészeti Föiskolu Sport- eg.vesülete kézilabda-teremtornát ren­dez február és március hónapban. Játéknapokat február 19-én, február 25-én és 28-án. valamint március 4-én és 5-én tartanak. A tornára női és férficsapatokat nevezhetnek be az egyesületek február 16-ig. Február 12-én, vasárnap délelőtt 9 órai kezdettel Kecskeméten tart meg­beszélést és tájékoztatót a megyei lá- tékvezető-keret részére a megyei lab­darúgó-játékvezető bizottság, a ta­nácskozáson Nyári Ferenc, a megyei játékvezető bizottság elnöke Ismerteti a megyei keret tagjaival a nunavar- sányban rendezett országos JB-tanáes- kozás anyagát és az ott elhangzott elvi és gyakorlati állásfoglalásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom