Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-11 / 36. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A FAJTAÁTALAKÍTÁSBAN AZ ÁLLAMI GAZDASÁGOK VEZETNEK Az ország Tejtermelés Bács-Kiskunban PETŐFI NÉPE szarvasmarha-állománya a statisztikai adatok szerint 3 százalékkal növekedett az elmúlt esztendőben, és csaknem eléri a kétmilliót, Ezen belUl gyarapodott a tehénlétszám is, a megyében meghaladja a 60 ezret. Főként az állami gazdaságok szaporították állományukat. Örvendetes, hogy ezzel párhuzamosan a tejtermelés is dinamikusan emelkedett, amely megyei átlagbán eléri a tehenenként! 3150 litert. Ennek nyomán a mezőgazdasági Üzemek már tavaly teljesítették a tervidőszak végére előirányzottakat, amely szerint 3120 liter tehenenként! hozamot kell elérni 1980-ig. Mindez elsősorban az idejében megkezdett íajtaátalakító keresztezéseknek köszönhető. Hozzájárult azonban a gondosabb, körültekintőbb ápolói munka, a korszerű takarmányozás is. Ma a megyében a tehénállomány 30—35 százalékát a magyartarka—holstein friz keresztezésből származó, nagyobb tejelőképességű. úgynevezett F—1-es —mmmmmmmm———————— utódok adják. A fajtaátalakító kexxxm m. 36. Srim Ár.; 90 fillér m r.b.utr », »gg*»* ' -üipíVv AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA Havasi Ferenc látogatása Kiskunhalason Havasi Ferenc, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap, a délutáni órákban a Kiskunhalasi Állami Gazdaságba látogatott. A mezőgazdasági nagyüzem központjában Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára, dr. Gajdócsi István, a megyei tanács elnöke, és Búza Dezső, a kiskunhalasi járási pártbizottság első titkára fogadta a magas rangú vendéget, aki nagy érdeklődéssel hallgatta meg Katona István igazgató tájékoztatását. Havasi Ferenc főként a homokhátsági húsmarhatartás módszereiről. eredményeiről érdeklődött. A balotaszállási kerületben megtekintette a gazdaság télen is szabadban tartott szarvasmarha-állományát. A Minisztertanács elnökhelyettesének látogatása a kunfehértói bcrkősavüzemben folytatódott, ahol a szőlőtermesztés melléktermékeinek hasznosítását tanulmányozta. Ismeretes, hogy itt értékes anyagokat nyernek; a borkő- savon kívül nagy mennyiségben készítenek fehérjepótló takarmányt is. A Minisztertanács elnökhelyettese „a késő délutáni órákban utazott Vissza Budapestre. Ilk a legtöbb tejet, a tehenenkén- ti átlag megközelíti a 4500 litert. Valószínű, hogy a kedvező eredményeknek lesz folytatása is, hiszen a következő célkitűzés 3200 liter fölé emelni a tehenenkénti tejátlagot a megyében. Ehhez minden lehetőség megvan. A magyartarka tehénállomány több, mint 50 százalékát már bevonták a fajtaátalakító keresztezésbe. így várhatóan a szövetkezetekben is emelkedik a tejtermelés. A csávolyi Egyesülés Termelő- szövetkezetben, ahol korán hozzákezdtek a fajtaátalakító keresztezéshez, tavaly már 4700 liter volt az egy tehénre jutó tejhozam, de említésre méltó a kecskeméti Törekvés Termelőszövetkezet is, ahol szintén 4 ezer liter fölé emelték a tejátlagot. Az állami gazdaságok közül a kalocsai, a bácsalmási tűnik ki. Ezekben az üzemekben elérték, sőt meghaladták a tehenenkénti 5 ezer literes tej hozamot. A hathatós állami támogatás nyomán újabb mezőgazdasági • Naponta ölven-hatvanezcr liter tejet dolgoznak fel a kecskeméti tejüzemben. nagyüzemek tervezik a szarvasmarhatelepek korszerűsítését, bővítését, újak építését. A kátymá- ri Egyetértés Termelőszövetkezetben átadás előtt ál egy 650 férőhelyes tehenészeti telep. Ha lassan is, de épül a tassi Dózsa Termelőszövetkezet ezer férőhelyes szarvasmarhatelepe is. A tisza- kécskei Űj Élet, a dunaszentbe- nedeki Űj Hajnal, a Jászszentlászlói Tsz is tervezi, hogy növeli tejelő tehénállományát. Példájukat több gazdaság követi, mivel a korábbi évekkel ellentétben az utóbbi időszakban jövedelmezővé vált a tej termeié». Nem lesz gond az értékesítéssel sem. Az ipar ígéri, hogy minden felkínált, jóminőségű tejet átvesz a termelőktől. B. Z. AZ IPARCIKK-KERESKEDELEM JELES ESZTENDEJE Országos első lett a BIK Eredményei alapján a Bács- Ki&kun megyei Iparcikk Kereskedelmi Vállalat a hasonló cégek között országos első lett, mivel összesen 1 milliárd 367 ezer forint értékű árut forgalmazott, A számok önmagukban természetesen keveset mondanak, ezért tájékoztatást kértünk Gergely Miklós Igazgatótól. —■ Az ötödik ötéves tervidőszak alatt, az 1075-ös esztendő eredményeit tekintve, hatvankét százalékos forgalomfelfutást terveztünk; az első két évben 34 százalékot már elértünk. A kérdés persze a „hogyan”? Mint a vállalatok, mi is elkészítettük az Intézkedési tervünket, amely kimondja, hogy az üzletpolitikai célkitűzéseket a gazdaságosság és a hatékonyság fokozásával, az ellátás színvonalának emelésével, és természetesen a mindezt elősegítő készletgazdálkodással kell elősegíteni. Nem panaszkodhatunk: tavaly több új üzletet — köztük a kecskeméti DO- MUS-t, a sport- és kempingcikik- áruházat, a tapétaboltot, a kiskunfélegyházi üveg-, porcelán- és papírüzletet, a kalocsai lak- berendezési áruházat — adtunk át. Az 1970-ben elfogadott, 1980- Ig szóló hálózatfejlesztési tervünk ezekben az években valósul meg. Ezért nem meglepő, hogy tavalyi forgalomnövelési tervünket túlteljesítettük. Mindebben a szocialista brigádok versenyfelajánlásai segítettek — negyvenmilliós többletforgalmat vállaltak, túlteljesítették ... A statisztikai táblákból az is kitűnik, hogy az egyes szakmák hogyan zárták az évet. Általában tíznél több százalékkal szárnyalták túl az 1976-os eredményeket. A villamossági cikkek például 32,5, a bútorok 39 százalékkal voltak kelendőbbek, Tavaly 204 automata és 2182 hagyományos mosógép, 5400 zsebrádió, 238 színes tévé (1078-ban csak 144), 1914 magnetofon kelt el a BIK boltjaiban. Az erőfeszítések ellenére sem sikerült elegendő lemezjátszót beszerezni, volt viszont elég villanybojler (1557) és olajkályha (3431). A hiánycikkek természetesen sok fejtörést okoztak a beszerzőknek: a kereskedelemnek nyilván az az érdeke, hogy minél több árut forgalmazzon. Néha azonban — amint arra a BIK igazgatója is rámutatott — a boltvezetők is hibáztathatók, előfordul ugyanis, hogy nem reklamálnak, ha nem érkezett meg a megrendelt cikk. Az idei áruellátási kilátásokat biztatónak minősítette Gergely Miklós: megkötötték a szerződéseket, s a többi már a partnereken múlik. A tervük tíz százalékkal magasabb a tavalyinál, összesen három és fél, milliárdos forgalomra számítanak. A jó ellátás érdekében számos intézkedést is tesznek. Bővül az üzlet- hálózat, a többi közt Baján, Kiskunhalason, Kecskéméten és Kalocsán korszerűsítenek régi boltokat; s új vasárudát avatnak Kalocsán. A hét elején nyílt meg a mindössze három és fél millióért kialakított bajai lakásfelszerelés! áruház. (Ha új épületben rendezték volna be az 1300 négyzetméteres létesítményt, huszonhat milliójukba került volna.) A Bács megyei Állami Építőipari Vállalattal és a Kereskedelmi Tervező Intézettel sikerült előnyösen megállapodniuk, e- szenínt a KERTI április harminca di'káig elkészíti a már régóta megtervezett DUNA áruház korszerűsítési felülvizsgálati tervét, s a BÁÉV június végéig megkezdi az üzletház alapozását — az átadás várhatóan 1980- ban lesz. Ne feledkezzünk meg a vegyesiparcikk-kereskedőkről sem, akik részesei az eladás—vásárlás folyamatának. Jeles törekvésük a leterhelés egyenletessé tétele, ezért munkanap-fényképezésekre kerül sor a nagyobb egységekben, amelyek eredményeitől függően munkaerő-átcsoportosítást is végrehajtanak. B. J. Űj takarmánykeverő üzem Jánoshalmán Befejezéshez közeledik a jánoshalmi Petőfi Termelőszövetkezet központi majorjában az új takarmánykeverő üzem építése. Már az utolsó simításokat végzik e belső berendezéseken Is. Az építkezést és a szerelést a közös gazdaság saját brigádja végzi az Élelmiszeripari Gépgyár szakembereinek felügyeletével. A dán és a magyar gépsorok óránként öt tonna keveréktakarmányt tudnak gyártani. A berendezések Két hónap a világűrben Érdekes megfigyelések a hosszú utazáson Pontosan két hónapja tartózkodik a világűrben a Szaljut—6 szovjet űrállomás kéttagú személyzete, Jurij Romanyenko és Gcorgij Grecsko december 10-én indult útjára a Szojuz—26 űrhajóval. Űrhajójuk azóta ugyan vlsz- szatért a Földre — a Szaljut—6 vendégel. Dzsanibekov és Makarov ezzel tértek vissza, cserébe pedig saját űrhajójukat hugyták az űrállomás személyzetének — Romanyenko és Grecsko azonban változatlanul folytatja a nagyszabású kísérletsorozatot. Érdekes megfigyeléseket közölt a tartós űrutazásról a Negyelja című szovjet hetilap legújabb számában. amelyet Dzsanibekovnak és Makarovnak a Szailjuton készült felvételei illusztrálnak. Részben Romanyenko és Grecsko. részben más. hosszabb űrutazást tett szovjet űrhajósok tapasztalatai alapján például kiderüli, hogy a tartós súlytalanság körülményei között egyes érzékszervek reakcióképessége növekszik. Az űrhajósok például egyaránt azt mondják hogy látásuk élesebb lett, hallásreakcióik ..finomabbak”. Az űrhajósok érzékelik az űrállomás mozgását, helyzetváltoztatásait, annak ellenére, hogy súlytalanul lebegnek abban, észreveszik annak orientációjában bekö- vetkezet változásokat. Az egyik legérdekesebb megfigyelés: szabad szemmel érzékelnek kis világító pontokat — sőt ezeket akkor is látják, ha lehunyják szemüket. Ezek a pontok tulajdonképpen elektromos töltésű elemi részecskék. Jelenlétüket a Földön a légkör „szűrőhatása” miatt nem lehet ilyen formában érzékelni. (MTI) részleges kipróbálását már megkezdték. Az új üzem jelentősen hozzájárul a dinamikusan fejlődő baromfi tenyésztés szí n vonalának növeléséhez, a korszerű takarmányozáshoz. Diploma és világnézet • Csorba Ferenc villanyszerelő a vezérlőtáblán dolgozik. Tóth Antal és Kiss Imre festők munka közben. (Tóth Sándor felvételei) Milliónyi benyomás, információ formálja az embert. Közvetve, áttételesen érvényesülnek a külvilág üzenetei, s ahány ember, annyiféleképpen. Nincs, nem lehet tökéletes mérce a főiskolai világnézeti oktatás, nevelés hatékonyságának minősítésére. Így vélekedtek azok a tanárok is, akikkel tapasztalataikról beszélgettünk. Valóban, csak a diploma megszerzése után mérhető, hogy a felsőfokú intézetben töltött évek során miként formálódott valakinek a gondolkodása, szemlélete. A termelésben, a szabad idő ilyen vagy olyan kihasználásában dói el, hogy az ifjú mérnök, óvónő, tanító, mezőgazdász mit ad a közösségnek, mit tesz a társadalom javára, magatartásával segíti vagy nehezíti a szocializmussal adott értékek hasznosítását. Eltérő képzettségű diákok kerülnek a Bács-Klskunban működd főiskolákra. Meglepő szintkülönbségek derülnek ki a felvételiken. A családi környezettől, jövedelemtől, baráti körtől függően alakítják életüket. Sajnos a világnézett alapozásban oly fontos történelemtanítás sok kívánnivalót hagy maga után. Kevés érettségizett érti a történelmi folyamatok lényegét, ismeri korunk főbb jellegzetességeit. Hajlamosak arra, hogy szólamok ismétlésével, frázisos körítéssel bizonyítsák szocialista meggyőződésüket, Ismereteik korszerűségét, bár már érzékelhető a világnézeti tárgy kedvező hatása. A mostaninál többet tehetne sok KISZ-szervezet a közösségi aktivitás növeléséért. A kecskeméti és bajai felsőfokú tanintézetek marxista tanszékein általában jól felkészült pedagógusok oktatnak, nevelnek. Többen jól hasznosítják korábban üzemben, tömegszervezeti munkában szerzett tapasztalataikat. Nem csekély gondot jelent azonban a tantárgyból fakadó követelmények és a világnézeti jellegből adódó formáló-hatás összekapcsolása. Meg kell győzni a hallgatókat e nézetek igazságáról, nélkülözhetetlenségéről, vagyis meg kell szerettetni a tárgyat, de a tantárgy rangját sem adhatják alább. A bukási arány csekély, ám még ez is meg- gondolkoztató. Többen kifogásolják a tantárgyak sorrendjét. Nehezen érthető, hogy miért másodikként foglalkoznak a törvényszerűségeket, általános összefüggéseket bemutató, az alapfogalmakat tisztázó filozófiával. Így kicsit a levegőben lóg mindaz, amit a politikai gazdaságtan keretében tanulnak. A világnézeti nevelés természetesen valamennyi oktató szép feladata, hiszen minden tárgyban benne van az élet, valamennyi csak a nagy ösz- szefüggések Ismeretében tanulható meg alaposan. Az egész tantestület dolga az átfogó, korszerű világkép-formálás. A pedagógiai felsőfokú intézetekben arra törekszenek ezért, hogy a marxista tanszékeken, munkacsoportokban oktatók szaktárgyat is tanítsanak: így a személyes tapasztalatok birtokában jobban látják a gyakorlati hasznosítás lehetőségeit. örvendetes, hogy évente gyarapodik a szakostTüntetés Nicaraguában Somoza diktatúrája ellen Alig csendesedett le a Somoza lemondását követelő általános sztrájk Nicaraguában, a kormány máris ellentámadásba próbál átmenni. Csütörtökön bejelentették, hogy a jövőben keményen megtorolnak minden kormányellenes megmozdulást. Ennek ellenére folytatódnak a (tüntetések Mana- guában. A szomszédos Costa Ricába érkezett hírek szerint a ni- caraguai fővárosban ismét diákok százai vonultak az utcákra és továbbra is az elnök lemondását követelték. Latin-Ámerika több országában szolidaritási akciókkal támogatják a nicaraguai nép hősi harcát, Panamai diákok, egyetemi tanárok, közéleti személyiségek és demokratikus szervezetek üzenetben fejezték ki szolidaritásukat a nicaraguai néppel. tót végzett oktatók száma. Példájukkal is bizonyítják, hogy helytelen a csak szaktárgyakra összpontosító hallgatók szemlélete. A leendő mérnökök tekintélyes része — például — azzal az elhatározással kezdi tanulmányait, hogy csak műszaki tárgyakra fordítja idejét. A világnézeti oktatás-nevelés elsősorban a szervezett oktatásban történik, de sokat tehetnek és tesznek a párt- és KISZ-szervezetek. Tevékenységük egyik fokmérője a világnézeti nevelés hatékonysága. Az információk rendezésének jól bevált alkalmai a különböző fórumok. A Gépipari és Automatizálási Főiskolán mindig népes hallgatóság előtt válaszolnak a meghívott közéleti személyiségek a feltett, érdekes kérdésekre. A Kecskeméti Óvónőképző Intézetben a vetélkedő ösztönzését hasznosítják. A Bajai Tanítóképző Főiskola a kapcsolatok aktivizálásában jeleskedik, míg a vízügyiek a klubformát alkalmazzák tudatosan a fiatalok formálására, A Kertészeti Főiskolai Kar diákjai nagyrészt kollégisták: ott találnak alkalmat az Időszerű kérdések megvitatására, az iskolában tanultak elmélyítésére. A Bajai Vízügyi Főiskola egyik nevelési értekezletén el’ mondott megállapítás tehát általános érvényű: „A türelmes, érdeklődést felkeltő, szemléletes, értelmi és érzelmi ráhatást kombináló, közvetlenül ható, intenzív oktatás vezethet eredményre." Mivel a diplomások előbb- utóbb irányító munkakörbe kerülnek, példájukkal hatnak, elengedhetetlen, hogy a világnézeti nevelés, az emberformálás a főiskolai képzés egyre fontosabb területe legyen. H. N. mm