Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
1978. február 5. • PETÓÍT VÍ PE • SPORT*SPORT - SPORT A Határőr Dózsa lovasok az olimpiára készülnek • Varró József, a Határőr Dózsa egyik legeredményesebb lovasa az akadály felett. (Banczik István felvétele.) Az elmúlt héten ünnepi közgyűlést tartott a megalakulásának 25. évfordulóját ünneplő Határőr Dózsa SE lovasszakosztálya. Tóth József alezredes, az egyesület elnöke köszöntötte a megjelenteket, közöttük az elnökségben helyet foglaló Tánczos Sándort, a városi tanács elnökét. Dudás István ezredest, a határőr kerület parancsnokát. Bállá Béla alezredest, a határőrség országos parancsnokságának képviselőjét, dr. Kollár Kornélt, az Országos Lovasszövetség elnökségének tagját, és László Józsefet, a megyei sport- hivatal módszertani főelőadóját. Eljött a közgyűlésre Kapolyi Imre az ipari, és Bálint József a mező- szilasi lovasklub elnöke is. Hirling József alezredes, a lovasiskola parancsnoka, a szakosztály vezetője tartalmas beszámolójában értékelte a lovasok, az egyesület 1977-ben végzett munkáját. s méltatta az eltelt 25 év eredményeit. A szakosztály 1953 januárjában alakult és jelenleg 60 tagja van, ifjúsági, junior és felnőtt versenyzőkkel, de úttörő korosztályú kezdő és haladó ifjak is vannak már szép számmal. Az elmúlt 25 év szép sikereit hosszú lenne felsorolni. ezért csak néhányat említünk: Krizsán János Brüsszelben az EB-n ifjúsági 2. helyezett volt. Suti István Ragyogó nevű lovával Bécsbe.n katonai Európa-baj- nok lett. A pozsonyi és kijevi nagydij sikerei, összességében eddig 24 országos bajnokság 4 felnőtt. 4 ifjúsági. 3 junior bajnokság fémjelzi a szakosztályt. 1977- beri Ambrus Imre egyéniben, és az ifjúsági csapat országos bajnokságot nyert. Még számos külföldi és hazai siker szerepel az értékelő adatok között. A beszámolóból érdekes adatokat hallhattunk a szakosztály terveiről. A jubileumi év méltó megünneplésére készülnek. A hagyományos május 1-i nemzetközi lovas- verseny alkalmával, amelyet most 12. alkalommal rendeznek, tervezi a vezetőség fogathajtó sportág beindítását. Az sem titok, hogy az országos lovasszövetség a moszkvai olimpiára a Határőr Dózsát kívánta megbízni az olimpiai versenyek military keretének élőkét szít ésével. A beszámolót követően Rácz Ferenc főhadnagy számolt be az egyesület gazdálkodásáról, majd a vezetőség kiegészítésére tett javaslatot Tóth József elnök. A tagság egyhangúlag Bállá Béla alezredest. az országos parancsnokság képviselőjét és Dózsa Károly főhadnagyot az elnökség .tagjaivá választotta mag. Végül jutalmazásokra került sor. A kiváló eredményeket elérő sportolók és az egyesület munkáját kiemelkedően segítő aktívák részesültek jutalomban. Az iskola KISZ-szervezete az általa alapított vándorkupát a 618. sz. Ipari Szakmunkásképző Iskola kapta és a jutalmat — másodízben — Ambrus Imre országos ifjúsági bajnok vehette át. A felnőtt keret — mint hallottuk — Bálint László mezőszilasi I. osztályú versenyzővel erősödött. így valósnak tűnik, a szakosztály vállalása: 1978-ban még magasabbra tűzik a mércét, s a tavalyinál több dobogós helyezést terveznek. Hirling József, az iskola parancsnoka bizakodó. s minden bizonnyal a lovassport szurkolóinak is sok öröme lesz a jubileumi év versenyein. Szalai László Bertold Brecht Nyolcvan évvel ezelőtt, 1898. február 10-én született Bertolt Brecht német író, költő, rendező, drámaesztéta. A vastag betűvel szedett meghatározások az Íróval kapcsolatosak, megfejtés után ezeket kell beküldeni. Vízszintes 1., SÍ., függőleges 1„ 5., 24., 27.. 45„ 70. számú sorok.) VÍZSZINTES: 1. Egyik színművének címe, amelynek főszereplője Sen Te, az utcalány. 13. Utazással kapcsolatos. 14. Névelő. 15. Könnyed kis beszélgetés. 16. Libahang. 17. Végtag, névelővel. 19. Afrikai köztársaság, fővárosa Bamako. 20. aaa! 21. Földrajzi nevekben a szigetek rövidítése. 23. Kóstol. 25. Személyes névmás. 28. Fanyar gyümölcs. 30. Négy, németül. 32. Rosta. 35. Elhagyják a szobát. 37. Női név. 38. Róma mássalhangzói. 40. ... Eden-----Jack London regényhöse. 4 2. Üti. ahol ... 43. Tölgyfa makkját nevezik így egyes vidékeken. 45. Kialakul a városrész. 47. Világos angol sör. 48. Keringőszerű lengyel páros tánc. 50. A mélybe. 51. 1918. végén megírt első színművének eredeti címe. 53. Valamely eseményben résztvesz- nek. 55. Athajít. 57. Vonatkozó névmás tárgyesete. 58. Fegyverrel elejté (a vadat!) 60. ősi mezopotámiai város az Eufrátesz partján. 63. Taszít. 64. Televízió. 66. Megtörtént dolog. 68. Adódik. 69. Tiltószócska. 70. A búcsúzó diákok ünnepe. 73. Érdektelennek tart. 74. Számnév. FÜGGŐLEGES: 1. Ebben a városban született B. Brecht. 2. Anasztázia beceneve. 3. Kettőzve édesség. 4. Nagy, ipari város Kolumbiában. 5. 1951-ben kiadott verses kötetének címe, itt az évszámok nélkül, 6. Keresztül. 7. Tagadószó. 8. Papírból készül. 9. Iskolai osztályzat. 10. A kófic belseje! 11. Igekötő. 12. Korszak. 18. A karmester jelt ad a kezdésre. 22. Sziget az Adriai-tengerben Crikvenica előtt. 24. 1954-ben tüntették ki e díjjal. 26. Kiszakít. 27. 1938—39-ben írt, egyik legérettebb, legsikeresebb müve. 29. Egyenletes felületű. 31. A vese latin neve. 33. Fordított mutatószó. 34. Elnyúlik. 36. Mackó becézve. 39. Labdát középre berúgó. 45. A Der Volkswille c. lap színházi rovatában Ilyen minőségben dolgozott két évig. 46. Feszit. 47. Finom szalonnaféle. 48. Cseh férfinév. 49. Angol női név. 52. Igavonó négylábú állat. 54. Kézimunkázik. 56. szomorúan. 59, Pontok sora. 61. Monda. 62. Charlotte Bronte ismert regényhősének neve (Eyre). 65. Gyógyuló seben képződő bevonat. 66. Elemér becézése. 67. Sarkig nyit. 70. 1949-ben feleségével, Helena Weigel- lel szervezett színtársulatának neve. A január 30-án megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízsz. ül Nem azé a nyúl aki a bokorbői. Vízsz. 8: Kiugratja. VIzsz. 33: Hanen., aki. Függ, 31: Elfogja. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Malomsoki Mária, Dunapataj; Jánosi István, Szabadszállás; Saiga Mihályné, Kunpeszér; Bl- bity Terézia, Cslkéria. Hétfői sportműsor Kosárlabda NB I-es mérkőzések: Bajai SK —SZEOL AK, Baja, Pázmány utcai sportcsarnok. Oroszlányi Bányász—Kecskeméti SC, Oroszlány. KSC-sportbál február 11-én A Kecskeméti SC elnöksége és baráti köre február 11-én este 20 órai kezdettel rendezi meg Kecskeméten, az Aranyhomok Szálló helyiségeiben a hagyományos KSC sportbálat. Meghívók és jegyek a KSC Nagykőrösi utca 13. sz. alatti irodahelyiségében igényelhetők. 9 Dobogóra jutott a Kegöczy—Sallai kettős. Képünkön: a jégtánc Euróba-bajnokság győztesei, 1. Mojszejeva—Minyenkov (szovjet), 2. Linicsuk—Karponoszov (szovjet), 3. Regőczy—Sallai táncospár. (TeJ lefoto — AP — MTI — KS.) Folytatódik az „Edzett ifjúságért” mozgalom Az illetékes párt- és állami szervek megvizsgálták az ifjúság testnevelésének és sportjának helyzetét és határozatot hoztak, hogy a KISZ által kezdeményezett „Edzett ifjúságért” akciót fokozatosan a fiatalok 6—26 éves korosztályát átfogó mozgalommá kell fejleszteni. Ennek nyomán elkészült a mozgalom szabályzata, követelményrendszere, s 1977. május 7-vel országszerte megkezdődött a résztvevők jelentkezése, felkészítése a követelmények teljesítésére. Az „Edzett ifjúságért” mozgalom az idén az OSN keretében folytatódik. A résztvevők követelmény- rendszere változatlan: az erő, ügyesség, állóképesség, gyorsaság fejlesztését szolgáló iskolai testnevelési tantárgy teljesítménypróbái, ezen kívül a rendszeres sporttevékenység, továbbá az öntevékeny részvétel a különböző testedzési formákban és negyedik feladatként a társadalmi munkában való részvétel szerepel. □ □ □ A résztvevők a feltételek teljesítése alapján nyerhetik el az „Edzett ifjúságért” jelvény különböző fokozatait. A mozgalom első versenysorozata májusban zárul. A jelvénytigénylő lapokat azonban máris be kell szerezni a városi, járási sportfelügyelőségeken. A határidő február 6. Későbbi jelvényigénylési kérelmet nem vesznek tekintetbe. Az értékelést követően az aranyjelvényesek tovább folytatják a küzdelmet, öt követelményt kell majd teljesíteniük. Ezek: 30 kilométeres túra, 100 kilométeres kerékpározás, 70 kilométeres evezés vagy 3 óra időtartamú vízibiciklizés, a Velencei-tó körbefutása és a Balaton átúszása Siófok és Balatont ü red között. □ □ □ A feladat rendkívül nehéz és összetett. Ennek megfelelően a jutalom sem lebecsülendő. A legjobbak ugyanis résztvevői lehetnek az 1980-as nyári olimpiai játékoknak. A mozgalom is ezt a jelszót tudatosította; aranyjelvényesek az olimpiára. Az öt sportágban — futás, úszás, kerékpározás, gyalogos- és vízitúrázás — meghirdetett akció megyei és .országos próbáit két mozgalmi éven belül kell teljesíteniök a 15—26 évesek korcsoportjába tartozó fiataloknak. —bi— Nehéz feladatok előtt férfi röplabdacsapata A tavalyi év sikeres befejezése után, január első hetében már elkezdte a felkészülést az elkövetkező bajnokságra a BÁCSÉP férfi rüplabdacsapata Nyilas József ed. ző vezetésével. — A csapatból senki sem távozott el, sőt leigazoltuk Maczák Cyörgyöt a iKSC-ből, tehát egy tapasztalt játékossal erősödtünk — mondta Kovács Imre, a csapat technikai vezetője. — Az edzésekét a Bányai Júlia Gimnáziumban tartjuk heti bárom alkalommal. A 18 fős játékoskeret odaadó lelkes munkát végez. Egyénileg a játékosállomány sem mondható rossznak. Tövis. Maczák. Németh, az NB I-et megjárt játékosok, Nyilas. Kecskeméti, Bíró már régóla a második vonalban játszik. a BACSEP SC csapat között, amikor a meghívást kaptuk, majd bolgár sportbarátaink szeptemberben viszonoztál« látogatásunkat. A mostani találkozásunk már szintén hagyományosnak mondható és szeretnénk jól szerepelni Bulgáriában. Tárgyalások folynak egy NDK*' beli szereplésünkkel kapcsolatban is. és ha ezek sikerre vezetnek, akkor márciusban Lipcsébe utazik a csapat. Ezután kezdődik a bajnokság tavaszi fordulója. A feltételek tehát adottak, a játékosok tőlük minden telhetőt megtesznek az elkövetkező bajnokságban a sikerért. A tavalyi helyezés kötelez, s 1978-ban további előrelépést tervezünk. Sz. Z. Huszta a tavalyi bajnokság egyik kellemes meglepetése volt. Csikós valamint Katona a jövő emberei. Páll pedig blzltos kezdő emberré küzdötte fel magát. A csapat bizonyítani szeretne. A bajnókság kezdetéig még nehéz feladatok előtt áll a csapat. Több hazai és nemzetközi tornákon indulunk. Először ismét Szegeden, a már hagyományosnak mondható Dél-területi Kupán veszünk részt négy-öt csapat társaságában. — Ügy hallottuk, külföldi szereplés előtt állnak? — Február 14-én Bulgáriába, Szófiába utazunk, ahol az INZS- SZTROI Szófia vendégeként egy hetet töltünk. Tavaly júliusban kezdődött a sportbarátság a két MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.39: Tévétorna (ism.) Színes! 8.45: Arago — X—ooi. — Francia rajzfilmsorozat, 5. rész: Az áldozat. 9.00: Tele-fény-kép. — Fotóműsor gyermekeknek. VII 6. rész: Alkotás. 9.25: Frédi és Béni. Amerikai rajzfilmsorozat. 9. rész: Apucik mentsvára (ism.). 9.55: Alpesi Sí VB. — Férfi műlesiklás I. futam. Közvetítés Gartnisch-Parten- kirchenből. (Színes) 11.00: Kinevezlek unokámnak. Szovjet film. II. rész. 12.58: Gusztáv és a szendvics. 13.05: Pedagógusok fóruma. 13.40: Busófarsang *78. — A pécsi körzeti stúdió műsora. 14.40: Nótaszó, (Színes) 15.00: Műsorainkat ajánljuk! 15.25: Telesport. — Alpesi Sí VB. — Férfi műlesiklás. (Színes) Közvetítés Garmisch- Partenkirchenböl. — Férfi Kézilabda VB. Közvetítés Dániából, (Színes) 17.30: Reklámműsor. 17.55: Lehet egy kérdéssel több? — Vetélkedöműsor. 18.25: Reklámműsor. 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40: Esti mese. (Színes) 18.50: Tévétorna. (Színes) 19.00: A Hét. 20.00: Hírek. 20.05: Anna Karenina. Szovjet film. (Színes) 22.20: Hírek. — Sporthírek. KOSSUTH 7.23: Emlékeztető — régi paraszt-szakmákra. 8.10: öt kontinens hét napja. 8.26: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből. 9.00: Olvastam egy novellát. 9.25: Az MRT gyermekkórusa énekel. \ 9.45: Vas István versei. 10.03: Százszorszép Színház. 10.42: Donizetti: LammermoorI Lucia — örülési Jelenet. 11.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának matinéja Kb.: 12.15: Jékely Zoltán versel. 13.10: Verbunkosok, népdalok. 13.50: Metronóm. 14.10: Két Mozart-zongoraszoná- ta. 14.39: Pillantás a nagyvilágba. 15.17: Magyar operaénekesek. 16.07: Azt beszélik... 16.38: Népdalkörök országszerte. 17.10: A tanítvány. Nagy Lajos regénye rádióra 17.58: Vásárhelyi Zoltán Haydn- és Schubert-műveket vezényel. 18.50: Zenekari muzsika. 20.00: Quo vadis? Epizódok és alakok Henryk Sienkiewicz regényéből. II. rész. 20.58: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 22.15: Filmzene. 22.30: Jasha Heifezt, William Primrose és Gregor Pjatl- gorszkij trió-felvételeiből. 23.09: Hovanscsina. Részletek Muszorgszkij operájából. 0.10: Toronyzene. PETŐFI 7.00: A görög katolikus egyház félórája. 7.30: Liszt-orgonamüvek. 8.05: Mit hallunk? 8.33: Miska bácsi levelesládája. 9.09: Szívesen hallgattuk! 10.33: Randevú. A Magyar Rádió sanzonhangversenye 11.43: A látvány világa. 12.03: Jó ebédhez szól a nóta. 12.58: Egy kislány naplója. Anatoli] Alekszin kisregénye rádióra alkalmazva. 14.00: Táskarádió. 15.00: La Mancha lovagja. Részletek Leight zenés játékából. 15.33: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő. 15.43: Könnyűzenei stúdiónk felvételeiből. 16.30: Közvetítés a JuventusNapoli olasz totómérközés- röl. 17.10: ötórai tea. 18.21: Ha még nem tudná. 18.51: A francia popzene csillagai. 19.38: Kritikusok fóruma. 19.48: Híres prímások muzsikálnak. 20.08: Gershwin: Porgy és Bess. Háromfelvonásos opera. 22.33: Kellemes pihenést! 3. MŰSOR 8.08: Zenekari muzsika. 10.00: Üj Zenei Üjság. 10.35: Beethoven: B-dúr vonósnégyes. 11.10: Égtájak. 12.10: Faust. Részletek Gounod operá Iából. 13.10: Vivaldi: Tizenkét concerto. 13.49: Kis magyar néprajz. 13.54: Müvészlemezek. 15.08: Így láttam Kodályt. 15.50: Nemcsak a címke változott. 16.05: Vivaldi: Tizenkét concerto. 16.48: Wagner operáiból. 18.03: Együttesek hangversenyei Kb.: 18.38: Világlíra. 19.41: csak fiataloknak! 20.41: Vivaldi: Tizenkét concerto. 21.25: Brahms-művek. 22.32: Magyar zeneszerzők. Hétfő KOSSUTH 8.25: OperarészlHek. Händel: Julius Caesar. 9.00: Bénult Brecht versei. 9.10: A hét zeneműve. 9.40: Püröm, pörüm, Erzsiké. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Francia muzsika. 11.20: Bioritmus. 11.40: Különös házasság. Mikszáth Kálmán regénye folytatásokban XX. rész. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.35: Nóták. írj. Járóka Sándor népi zenekara játszik, Szentendrei Klára énekel. 14.00: Ezeregy délután. 14.30: Egy zselici hangszeres népművész: Orbán István. 14.40: Deesényi János műveiből. 15.10: Édes anyanyelvűnk. 15.10: Csajkovszkij: VI. szomfó- nia. 16.05: Szocialista brigádok akadémiája. 16.35: Young: Lenn a folyónál — részlet az Eper és vér című film zenéjéből. 16.46: Hidas frigyes—Gál Zsuzsa: Viharban, fényben — kórusszvlt. 17.10: Van új a Nap alatt. 17.25: Magyar előadóművészek felvételeiből. 18.05: Külföldről érkezett... 19.15: Etclegények céhládája. 20.25: Arturo Toscanini operafelvételeiből. 21.00: Uj verbunkos és nótafelvételeinkből. 21.30: Ami a számok mögött van. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Hallgassuk együtt! 23.15: Versenyművek. 0.10: Táncdalok. Tardos Péter szerzeményeiből. PETŐFI 8.85: West Slde-i történet. Részletek Bernstein zenés Játékából. 8.33: Népdalcsokor. 9.33: A harang és a kecske. 18.00: A zene hullámhosszán. 12.00: Népszerű fúvósátlratok. 12.33: Culianacan koktél. 12.53: Régi híres énekesek műsorából. 13.28: Kis magyar néprajz. 13.33: Három a táne! 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Ötödik sebesség. 18.00: A kultúra sokszínű 18.33: Zeneközeiben. 19.39: Slágermúzeum. 20.33: Kettesben. 21.23: Dupla vagy semmi. 22.23: Derűre is derű. 23.00: Klasszikus operettekből. 3. MŰSOR 14.05: Három Sosztakovics- poéma. A' Lenlngrádl Rádió énekkara éneket. 14.18: Massenet: Werther. Háromfelvonásos opera. 16.40: Mindenki iskolája. 17.10: Huszonöt perc beat. 17.35: Láttuk, hallottuk. 18.05: A Zsebrádiószfnház bemutatója. 18.22: Brahms-művek. Julius Katchen zongorázik. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarának hangversenye a Zeneakadémia nagytermében. Közben: Kb.: 20.10: Téli virágzás. Sánta Ferenc elbeszélése. (Ism.) Kb.: 20.30: A bang verseny közvetítés folytatása. Kb.: 21.30: Dzsesszlel vételekből. 22.00: Együttesek vígoperákból. 22.30: A hét zenemüve.