Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-24 / 47. szám
IDŐJÁRÁS Jobbára erősen felhős, párás idő, főként nyugaton gyenge havazással, havas esővel, esővel. Többfelé megélénkülő délnyugati, déli szél. Várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: általában mínusz 2—mínusz 1 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet: mínusz 1—plusz 4 fok között. VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXlII. évf. 47. szám Ára: 90 fillér 1978. február 24. péntek Asszad elnök elutazott Moszkvából Csütörtökön elutazott Moszkvából Hafez Asszad, az Arab Újjászületés Szocialista Pártjának főtitkára, a Szíriái Arab Köztársaság elnöke. Hafez Asszad a szovjet vezető testületek meghívására pártós kormányküldöttség élén tett hivatalos baráti látogatást a Szovjetunióban. A szíriai államfőt Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin és más szovjet vezetők búcsúztatták a két állam zászlóival fellobogózott Vnukovói repülőtéren (MTI) A hegyeket elhordják 3. oldal A tagfelvételi munka a bajai járásban 4. oldal Ülést tartott a Minisztertanács A Kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Lázár György, a Minisztertanács elnöke tájékoztatta a kormányt Michael Man ley nek, Jamaica miniszterelnökének hazánkban tett hivatalos látogatásáról. A kormány a beszámolót jóváhagyólag tudomásul vette. Szekér Gyula, a Minisztertanács elnökhelyettese beszámolt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 84. üléséről. A kormány elfogadta a jelentésit, és megbízta a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Bizottságát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtására. A Minisztertanács meghallgatta a tatabányai bányaszerencsétlenség kivizsgálására alakított kormánybizottság elnökének előzetes jelentését és utasítást adott a vizsgálat tovább folytatására, a szükséges intézkedések megtételére. Az Országos Tervhivatal elnöke a népgazdaság 1977. évi fejlődéséről, a munkaügyi miniszter, a munkaügyi helyzetről és a munkaügyi gazdálkodás egyes aktuális kérdéseiről tett jelentést. A Minisztertanács elfogadta a jelentéseket. Az Országos Tervhivatal elnöke, a pénzügy-, valamint az építésügyi és városfejlesztési miniszter beszámolt a beruházási döntési rendszer működésének tapasztalatairól. A kormány a jelentést elfogadta és meghatározta a további teendőket. A belkereskedelmi és az igazságügy-miniszter előterjesztése alapján a kormány megtárgyalta a belkereskedelemről szóló törvényjavaslatot, és úgy határozott, hogy azt az országgyűlés elé terjeszti. Az idén elkészülő nagyberuházások Csaknem harminomilliárd forint jut idén az állami nagyberuházásokra. Tekintélyes összeg ez, amelyből két új nagy termelő létesítmény munkálatait kezdik meg, a folyamatban levőkből pedig tíz elkészül. Az idén befejeződő beruházások többségének munkálataiból már nem sok van hátra, termelőüzemeik nagyobbrészt már dolgoznak. Az építők a határidőnél egy évvel korábban adták át rendeltetésének a két legújabb kötöttárugyárat, amelyek ikreknek tekinthetők, hiszen költségük és kapacitásuk a teljes felfutás után csaknem azonos. A 780 millió forintos kiadással épült Kiskunhalasi Kötöttárugyárból már az idén egymillió darab kötöttholmi kerül a vásárlókhoz. A Budapesti Finomkötöttárugyár debreceni és mátészalkai gyáregysége együttesen lesz akkora, mint a halasi üzem. A két, illetve három gyárban összesen 1000 tonna kötöttárut gyártanak, korszerű automata gépeken. Kb. egymilliárd forintba került a szegedi kőolaj- és gázmezők létesítményeinek fejlesztése és bővítése. Tavaly az év közepén fejezte be a próbaüzemelést a II. számú gázfeldolgozó, s ugyancsak a múlt évben adták át a móravárosi gyűjtőállomást. 1978-ra is jelentős munkálatok maradtak: az idén avatják Fe- rencszálláson a 200 millió forintért épített szabadgáz-üzemet. Ugyancsak ebben az esztendőben alakítanak át mintegy 80 olajkutat, úgynevezett segédgázos termelésre; csöveken gázt fúvatnak • A kiskunhalasi gyárból az idén már egymillió darab kötöttholmi kerül a vásárlókhoz. a kútba, s mintegy kinyomják az olajat. A Simontornyai Bőrgyár fejlesztésével jelentősen bővül a jobb minőségű bőrök hazai kínálata. A rekonstrukció jól indult, később szervezési és irányítási hibák miatt az ütemezéshez képest jókora lemaradás támadt a munkálatokban, és a költségelőirányzatot is túllépték. A beruházás végül is az idén összesen 380 millió forintos költséggel befejeződik. A papírgyártásban a Dunaújvárosi Hullámvertikum avatására már a múlt év októberében sor került, s 1978-ra a befejező munka maradt. Mint ismeretes, ez egyike volt a Minisztertanács határozatára gyorsításra kijelölt beruházásoknak. A négymilliárd forintos költséggel épült gyár évi hárommilliárdos termelési értékével a könnyűipar eddigi legnagyobb beruházása. Jelentősége abban rejlik, hogy korszerű technológiával feldolgozhatok a hazai alapanyagok, a lombosfák, a szalma és a hulladékpapír. Befejezik a két élelmiszeripari nagyberuházást is. A zalaegerszegi 11 ezer 500 tonnás hűtőházban már az elmúlt év végén nagy mennyiségű élelmiszert tároltak, kihasználva a teljes hűtőteret. Januárban, azaz fél évvel a határidő előtt megkezdődött az első feldolgozó gépsor üzemi próbája. Jó ütemben halad a Gyulai Húskombinát beruházása is, amely 1,3 milliárd forintba kerül. Befejezték a gépi berendezések szerelését, s a húslisztüzem már dolgozik. Ez az üzemrész évente 10 ezer tonna vágóhídi melléktermékből gyárt fehérjetakarmányt. Özdon is megkezdte a próba- üzemelést az OKÜ új oxigéngyára. Kétmilliárd forintot költöttek arra, hogy az acélgyártást oxi- génbefúvásos módszerrel tegyék hatékonyabbá. A gyár folyamatos fejlesztése és a legutóbbi beruházás eredményeként az eredetileg 700 ezer tonna acél gyártására alkalmas üzem megkétszerezi a termelést. A beruházás befejezéséhez már csak a kiszolgáló létesítmények, így például a légtisztító építése van hátra. A Lenin Kohászati Művekben az idén fejezik be az acélmű korszerűsítését. A Siemens-Martin acélmű rekonstrukciója csak átmeneti megoldás, ezért van szükség új beruházásra, kombinált acélmű építésére. A befejeződő beruházások sorát nem termelő, de az előbbieknél nem kevésbé fontos létesítmény zárja: a Semmelweis Orvostudományi Egyetem elméleti tömbje. A 90 méter magas felhőkarcolóban, és a mellette levő úgynevezett lepényépületben 40 ezer négyzetméternyi területen oktatóhelyiségek, műtők, sebészeti részlegek és egyéb orvosi létesítmények kaptak helyet. Az épületet már átadták rendeltetésének, s csak az utómunkálatok vannak hátra a teljes befejezésig. ÜNNEPÉLYES ZÁSZLÓFELVONÁS A GELLÉRTHEGYEN Koszorúzások, ünnepi megemlékezés A szovjet hadsereg és hadiflotta megalakulásának 60. évfordulója alkalmából csütörtökön reggel a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél katonai tisztelet- adással felvonták a magyar nemzeti lobogót és a nemzetközi munkásmozgalom vörös zászlaját. Az évforduló alkalmából rendezett fővárosi koszorúzási ünnepségen á szovjet és a magyar himnusz elhangzása után az MSZMP Központi Bizottságának, a Minisztertanácsnak, a Magyar Népköztársaság fegyveres erőinek, a Szovjetunió budapesti nagykövetségének, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának, a KISZ-nek, a szocialista országoknak Budapestre akkreditált katonai és légügyi attaséinak, az ideiglenesen hazánkban álloA kormány, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter javaslatára, a Polgári Törvénykönyv végrehajtása érdekében rendeletet hozott a mezőgazdasági termékértékesítési szerződésekről. A belkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján — ugyancsak a Polgári Törvénykönyvvel való összhang megteremtése érdekében — a Minisztertanács ren- deleleket alkotott az utazási szerződésekről, illetve a fizető-vendéglátásról. A belkereskedelmi miniszter javaslatára a kormány rendeletet hozott a vásárlók minőségi kifogásainak intézésével kapcsolatos költségek elszámolásáról. Az intézkedés célja, hogy azok a vállalatok feleljenek a minőségért, amelyek a hibás termékeket előállították. A kormány ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) rnásozó szovjet déli hadseregcsoportnak, a Magyar Partizán Szövetségnek, a Magyar—Szovjet Baráti Társaságnak, az MHSZ- nek, valamint a fővárosi gyárak, üzemek dolgozóinak képviselői helyeztek el koszorút a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű talapzatára. Koszorúzási ünnepséget tartottak a gellérthegyi Felszabadulási Emlékműnél is. Kecskeméten a Szabadság téri hősi emlékműnél délelőtt 10 órakor kezdődött a koszorúzási ünnepség. A szovjet és a magyar himnusz után a megyei pártbizottság, a fegyveres testületek képviselői és a társadalmi szervek küldöttei helyezték el a megemlékezés koszorúját az emlékmű talapzatára Délután két órakor a Magyar Honvédelmi Szövetség megyei székházában ünnepi megemlékezést rendeztek a szovjet hadsereg megalakulása 60, évfordulója tiszteletére. A megjelenteket dr. jírvay Árpád, a megyei tanács végrehajtó bizottságának titkára üdvözölte, majd Bognár Ferenc alezredes, az MHSZ megyei titkára mondott ünnepi beszédet. Az elnökségben helyet foglalt: Németh Ferenc, a KISZ megyei bizottságának első titkára, a párt megyei végrehajtó bizottságának tagja, Lengyel Imre ezredes, megyei hadkiegészítő és területvédelmi parancsnok, Jakab Sándor rendőr alezredes, a megyei BM-szervek pártbizottságának titkára, és Katona Gyula nyugalmazott alezredes, Szimferopol díszpolgára. Az ünnepi megemlékezést követően felolvasták a honvédelmi miniszter parancsát, majd a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyik szovjet alakulat négy tisztjének nyújtották át az MHSZ Kiváló Munkáért Érem arany fokozatát. Befejeződtek a zár számadó közgyűlések A tiszaalpári halászok szövetkezeiének csütörtökön lezajlott mérlegbeszámolójával véget ért Bács- Kiskun megyében a január óta tartó kőzgyűléssöro- zat. Ez idő alatt száztíz mezőgazdasági és halászati téesz, harminchat szakszövetkezet, hét mezőgazda- sági közös vállalkozás és vállalni tartotta meg cv- záróját. Valamennyi szövetkezetben gondos munka előzte meg a termelőüzem és az egész település életében nagy eseménynek számító iinneyi közgyűlést. Egy-egy közgyűlésen nyolc-tíz-tizenkét hozzászólás, több szövetkezetben a szocialista brigádok munkafclajaniása követte a mérlegbeszámolót. A téesz és a szakszövetkezet vezetőségén kívül színvonalas összefoglalót tartottak a választott bizottságok elnökei is. Nagy érdeklődés kísérte me- gyeszerte a szövetkezeti tulajdon védelméről, a oel- ső ellenőrzésről szóló ismertetői, valamint az ifjúsági és a nőbizottság munkásságáról készített tájékoztatót. Egyes szövetkezetek nőbizuLságának beszámolója nemcsak a termelő közösség, hanem a falu szociálpolitikai helyzetét, megoldásra váró feladatait is elemezte, s ehhez a mezőgazdasági szövetkezet, mint a település legfőbb gazdasági egysége anyagi hozzájárulásáról hírt adott. A szövetkezetek többségében jól működő háztáji bizottságok a nagyüzem által szervezett kisáruter- melés, közös értékesítés növekvő eredményéről számolhattak be a közgyűlésnek. A mezőgazdasági szövetkezetben éveket, évtizedeket szorgos munkában eltöltött dolgozóknak, a versenyt kezdeményező, a munkavállalást teljesítő szocialista brigádoknak kiosztott jutalom, kitüntetés, a gazdálkodás jó eredményéből fakadó nyereségrészesedés, az őszinte légkörben lezajlott közgyűlési vita, az ünnepi összejövetel emelkedett hangulata jellemezte megyeszerte a zárszámadást. Alakulás óta a legeredményesebb esztendő • Téli faápolás, metszés a laki teleki Szikra gy iiíiiöicsösébea. Tsx A kecskeméti Magyar—Szovjet Barátság Termelőszövetkezet a megyeszékhelyen a művelődési központban tartotta zárszámadási közgyűlését. Az eseményen jelen volt dr. Molnár Frigyes, a SZÖ- VOSZ elnöke, valamint Fekete László, a városi pártbizottság titkára Az elmúlt évi mérlegbeszámolót és az idei terv főbb mutatóit előzőleg írásban megkapták a szövetkezet tagjai. Kása Antal elnök szóban egészítette ki az írásbeli beszámolókat Bár az elmúlt esztendő nem volt minden tekintetben kedvező a mezőgazdaság számára, mégis a termelőszövetkezet fennállása óta a legjobb eredményt érte el. A közös vagyon több mint 50 millió forinttal növekedett. A mérleg szerinti nyereség csaknem 39 és fél millió forint. Az eredményeket jelentősen elősegítette a munkaverseny. Tavaly tizennégy brigád küzdött a megtisztelő szocialista címért. A felajánlott 10 százalékos terv túl teljesítéssel szemben 14 százalékkal növelték a termelést, amely számokban kifejezve 14,4 millió forint túlteljesítést jelent. Decemberben a munkahelyi és brigádgyűléseken csatlakoztak a Láng gépgyáriak felhívásához, amely az elmúlt évi munkaverseny folytatását határozta eL Az idei tervek szerint 300 hektárral növelik a kukorica vetésterületét A szántóföldi növénytermesztés gépesítésének színvonalát tovább javítják, s még nagyobb gondot fordítanak a technológiai f egy’elem betartására. Az elmúlt év december végén ötszáz tehenük völt Az idén teljes egészében befejeződik az állomány lecserélése, jobb tejelő fajtára. A tcimóioszoveüííezet gazdálkodásának egy «a leggyengébb pontja 3c fcüuM-máinyier- mesztés. Az idén új gépek vásárlásával, korszerűbb agrotechnikával kívánják az ágazat termelési színvonalát javítani. Figyelemre méltó a háztáji gazdaságokkal kialakult kapcsolat. Fontos feladatncut tekintik a kisgazdaságon U-—aruiuii.való ellátásul. A te*vérkezőt kisaiiiattenyószto szaKcaoportja az idén 80 ezer máj imát, 20 ezer nyulat és kétezer g-duunbot kíván értékesíteni. A vitában felszólalt dr. Molnár Frigyes, aki elismerően nyilatkozott a szövetkezet eddigi eredményeiről. Különösen figyelemreméltó, hogy erőteljesen fejlesztik a kertészetet Elismerést érdemel a szövetkezet a csonthéjas és a bogyósgyürnölcsűek termesztésének bővítéséért. A zöldség- és gyümölcstermesztésnél azonban figyelembe kell vennii a piaci igényeket és ehhez igazítani az üzemterveket A termelőszövetkezet sokac tehet a megyeszékhely eUáiáuának javításáért. Gyorsabban előre lehet lépni, ha a gazdaságok összefognak egy-egy ágazat fejlesztésére. A Magyar—Szovjet Baráioág Termelőszövetkezet jó példát szolgáltat arra, hogyan lehet gyűrnöicoözőfcn együttműködni más mezőgazdasági üzemekkel, intézményekkel. Korszerűsítik a gazdálkodási A tiszai áiadúc és a tavaszi fagykár okozta terméskiesés ellenére nyereséges, évet zárt a la- kitelek! Szikra Tsz. Az elöntött terülei miatt 1970-ban, homoktalajba veteti búza tavaly 40 mazsns aUugicierncst adott. A laki leioki halár adottságait figyelem ue véve ez megfelelő terméshozamnak számít. A szövetkezei valamenny i ágazatának együttes eredménye, hogy az előirányzóit 10 ozázalék helyett 1975-hőz képest 20 százalékkal növeli« termelési értékéi a gazdaság. A kertészeti ágazatok közül a szőlő várinál jobb termése, a téli alma hektáronként 245 mázsás átiag'a a következő esztendők szőlő-, gyümölcstermesztése fejlesztésének megalapozásához is hozzájárult. A nagyüzem ültetvénye eddig 100 hektár téli akna telepítésével gyarapodott A lakiteleki szövetkezet folytatta az állattenyésztés, korszerűsítését, a szarvasmarha-tenyésztésben a faj Laáíalakító keresztezést Tavaly az ágazat l millió forintnál magasabb ősz- szeggel leljesitetrn túl a bevételi tervét (Folytatás a 2, oldalon.) .ti / ‘ ' t Terbe Dezső, a megyei pártbizottság titkára és Ispánovits Márioi , megyei pártbizottság tagja, a MÉSZÖV elnöke tiszteleg az emléi nű előtt.