Petőfi Népe, 1978. február (33. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

NÉPE A MEGYEI TANÁCS VÉGREHAJTÓ BIZOTTSÁGÁNAK NAPIRENDJÉN Az autójavító szolgáltatás korszerűsítése A cigánylakosság lakásépítése Kiskunhalason A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága tegnapi ülésén PdnczéI Balázs Igazgató elóiterjesztése alapján tájékoztatást kapott az AFIT X. számú Autójavító Vál­lalat tevékenységéről. Részt vett a téma megtárgyalásén Kovács Béla, az AFIT vezérigazgatója la Mint Ismeretes, a szolgáltatások színvonalának emelése érdekében került átszervezésre 1975. január 1-vel a kalocsai Fém- és Vllla- moslparl Vállalat, és ezzel me­gyénk területén létrejött az ál­lami autójavító ipar bázisüzeme. A vállalat szervezetébe négy gépkocsi karban tartó üzem tarto­zik, kecskeméti, kalocsai, kis­kunhalasi és kiskunfélegyházi te­lephelyekkel, ezen felül két gyár­tóüzem van Kalocsán. Az átszer­vezés hosszabb távra megszabta a vállalat feladatait, amelyek közül a legfontosabb a karban­tartó kapacitások bővítése, a szol­gáltatási tevékenység színvonalá­nak emelése, azok körének növe­lése, az árutermelési gyártmány­szerkezet fokozatos átállítása a közlekedési ágazat céljaira. A téma megyei szintű megtár­gyalását a szolgáltatás iránti igé­nyek növekedése, az autók nö­vekvő száma Is Indokolja. Az or­szág megyéi közt Pest megye után nálunk van a legtöbb ma­gánhasználatú személygépkocsi. Ezer lakosra hatvanöt jut belőle, az országos hatvankettővel szem­ben. A fejlődés is gyors Iramú, az V. ötéves terv időszakában a gépkocsik számának növekedése előreláthatóan meghaladja a 18 ezret. Érthető, hogy a gépjármű- javító szolgáltatás fejlesztését a megyei szervek fontos feladat­nak tekintik. Létrehozása óta a vállalat ter­melési értéke megkétszereződött, létszáma négyszázzal növekedett és megközelíti a nyolcszáz főt. Jelenleg a termelési értékük 40 százaléka — 1980-ra az 50 szá­zalékot is meghaladja — gépjár­műjavítás és autóstermékek elő­állítása. A tervidőszak alatt a karbantartó állomások műszaki­lag jelentősen korszerűsödnek, az állóeszköz értéke 46 millió fo­rinttal emelkedik. A mostani tervidőszakban Kecskeméten és Kalocsán pótlólagos beruházáso­kat terveznek mintegy 16 millió forint értékben, melyet a megyei tanács vb is támogat 8 millió forinttal szolgáltatásfejlesztési alapból. Tröszti és vállalati for­rásból még további ötmilliót for­dítanak a szolgáltatások fejlesz* tétére. Mindezek ellenére az igényeket nem tudják teljes mértékben ki­elégíteni. Különösen szembetűnő a bajai körzet ellátatlansága. Folynak a tárgyalások arra vo­natkozóan, hogy a VI. ötéves tervben egy jelentős — évi 200 ezer óra kapacitású — javító­üzem létesüljön ezen a területen.' A megyei tanács végrehajtó bi­zottsága összességében elismeré­sét fejezte ki a vállalat eddigi tevékenységéért. Ugyanakkor felhívta a figyelmet a szolgálta­tások minőségének javítására, a kulturált kiszolgálás fontosságá­ra, mert e téren még vannak kedvezőtlen tapasztalatok. Csök­kenteni kell az átfutási időket, néhol túlzottnak látszik a közü­leti munkák vállalása Az is­mert nehézségek ellenére is jobb szervezéssel javítani lehet az al­katrész-ellátóit. Minden szerviz- állomásra kiterjedően javasolja a szolgáltatás bővítését. A továbbiakban a kiskunhala­si cigánylakosság lakásépítése érdekében végzett tevékenysé­gükről készült jelentést terjesz­(Folytatás a 2. oldalon.) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kádár János látogatása a szovjet déli hadseregcsoport egyik alakulatánál Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára a szov. jet hadsereg fennállásának 60. évfordulója alkalmából tegnap délelőtt ellátogatott az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet déli hadse- regcsoprot egyik dunántúli alakulatához. Elkísérte a látogatásra Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára, Csémy Károly altábornagy, honvédelmi államtitkár, és Katona Imre, a Központi Bizottság tagja, a budapesti pártbizottság első titkóra, A vendégeket Fedot Krivda vezérezredes, a szovjet déli hadsereg­csoport parancsnoka, Fjodor Iscsenko altábornagy, parancsnokhelyet­tes és más magas rangú katonai személyiségek fogadták. Részt vett a látogatáson Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, a Szovjetunió magyaror­szági nagykövete. Díszegység sorakozott fel a látogatók üdvözlésére A Központi Bizottság első titkára ezután az egység állományának életével, a kiképzéssel ismerkedett, s megtekintette a csapatmúzeumot. (MTI) Ünnepi ülés a Kremlben a szovjet fő- Czinege Lajos az elnökségben város dolgozói- ° J nak és a moszkvai helyőrség harcosainak képviselői szerdán a Kreml kongresszusi palotájában ünnepi ülésen emlékeztek meg a szovjet hadsereg és haditengerészeti flotta megalaku­lásának 60. évfordulójáról. A hatezres ünnepi ülés részve­vői helyükről felállva, hosszan tartó tapssal üdvözölték Leonyid Brezsnyevet, az SZKP KB főtit­kárát, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökét, a Szovjetunió Honvédelmi Tanácsán nak elnökét. Az ünnepi ülés elnökségében foglaltak helyet a szovjet párt és állam vezetői, a szovjet hadsereg (Folytatás a 2. oldalon.) A kecskeméti Zöldségter­mesztési Kutató Intézetnek nemcsak a paradicsomneme­sítés a feladata, hanem a termesztéssel, a tárolással, s a feldolgozással kapcsolato­san is végez tudományos munkát. A kutatás tavalyi eredményeit, és az idei fel­adatokat vitatták meg tegnap Kecskeméten, az intézet köz­pontjában, kibővített feladatblzottsági ülésen. A tanácskozáson jelen voltak az intézet ku­tatóin kívül az ország legjelentősebb para­dicsomtermesztő gazdaságainak szakemberei, a konzervgyárak képviselői, a termelést Irá­nyító intézmények, szervek illetékeset. Dr. Balázs Sándor, az intézet igazgatója, beveze­tőjében méltatta a paradlcsomtermesztés jelentő­ségét, majd Báldy Béla, tudományos főmunkatárs, a téma felelőse tartott előadást. Elmondta többek között, hogy tavaly az előző esztendőhöz képest Jelentősen növekedett a paradicsom vetésterülete, megközelítette a 15 700 hektárt, nem számítva a kis­kertek termesztését. Az országban az elmúlt esz­tendőben több mint félmillió tonna paradicsom ter­mett. A konzervgyárak 376 ezer tonnát dolgoztak fel, ezzel rekorderedményt értek el. A Jó termés sok gondot is okozott, nehézkes volt az átvétel, a forgalmazás, a feldolgozás. A feldolgozóipar és a kereskedelem nem tudott lépést tartani az árukíná­lattal. A kutatási eredményekről szólva elmondta, hogy az összehasonlító kísérletek bebizonyították: a kecskeméti paradicsomfajták több termést hoztak, mint a külföldről behozott paradicsomok. A csá- nyi és a Kecskemét-szikrai Állami Gazdaság üzemi összehasonlító tábláin a kecskeméti fajták 877 má­zsát adtak hektáronként, míg az egyéb paradicso­mok nem érték el a 600 mázsa átlagtermést sem. A Kecskeméti 131. nevű paradicsom ezer mázsán felül hozott hektáronként. Több új ígéretes fajtaje­löltje van az intézetnek. A kutatásban változatlanul feladat a korai párád icsomfélék nemesítése, a ter­mőképesség növelése, a betegséggel szemben ellen­álló fajták létrehozása. A piac igényli a színben gazdag paradicsomot Ezzel kapcsolatban is értek el eredményeket. Tavaly két fajtájuk kapott állami elismerést a K. 815. és a Kecskeméti Korai Bíbor. Az Intézet által nemesített paradlcsomfajták külföldön is nagy sikert arattak. Bontovics Lajos tudományos főmunkatárs a bel- tartalmi minősítésről szólt. Az ezzel kapcsolatos kutatómunka is előrelépett, új műszereket, beren­dezéseket szereztek be. Fontos, hogy a piaci igé­nyeknek megfelelő fajtákat állítson elő az Intézet, amely beltartalmllag megfelel a korszerű feldolgo­zóipar követelményeinek. A vitában sok szó esett prról, hogy a tudomány eredményeinek gyakorlatba való átvitele elsősor­ban a termesztési rendszerek segítségével oldható meg. Az országban két termesztési rendszert hoz­tak eddig létre a gazdaságok. Az egyik a Csányi Állami Gazdaság irányításával működik, a másik pedig a Soroksári Termelési Rendszer. Tavaly • Fajtakeresztezés az intései üvegháziban. (Tóth Sándor felvételei) • Sűritményvlzsgálat a laboratóriumban. csaknem 3500 hektárnyi területen termeltek para­dicsomot az említett rendszerekhez tartozó gazda­ságok. Az idén előreláthatólag újabb mezőgazdasá­gi nagyüzemek csatlakoznak a korszerű paradl- csőm termesztési módszerekhez. K. S. TANÁCSKOZÁS A ZÖLDSÉGTERMESZTÉSI KUTATÓINTÉZETBEN A kecskeméti paradicsomfajták sikere Február 23-át írunk, ezért is szisszenünk fel ezekben a napok­ban az időjárás-jelentések halla­tán. Hogyne, amikor mínusz tl- zenvailahány C-fokról adnak hírt az ország különböző tájairól, sőt a hidegrekordon belül mínusz 20 fokos szuper-rekorddal is rémí­tették bennünket — Nagykanizsá­ról. Könnyű azoknak, akik ,a mun­kahelyek falai közt dolgoznak, s azzal is fölényesen vissza tudnak vágni a rekord-mínuszhullámok- rntk, hogy pár lapáttal többet dobnak a tűzre. Vannak azonban szakmák, foglalkozások, amelyek művelői ilyenkor is a szabad ég alatt teljesítik kötelességüket. Ab­ba nem hagyhatják mínusz tíz fok alaittl klímában, sem, hiszen a villanyvezetékeiket szerelni, s kar­bantartani kell ilyenkor is; a víz- vczetékcsövek hibáinak javításá­val sem lehet várni a hideghul­lám elvonulásáig; a tehergépko­csikról. vasúti szerelvényekről di- dergető hidegben is lerakják az árukat, hiszen megyünk értük a boltba, nélkülük leállna a terme­lés; és a lakások átadásával sem lehet késni; sőt. hogy az össz­hangban se legyen zökkenő az utakat is gondozni, reparálni kell. Felvételeinken a Bács megyei • Folyamato­san érkeznek a házgyári elemek, • A 13 tagú — Kun Béla szocialista brigádból Je­lenleg négyen betegek. A többiek helyettük li áll­ják a „betont”. Filus István brigádvezető — Ha­lász Györggyel s Varga Istvánnal egy épülő lakóháa 8. szintjén fogadja a panelt. Egy műszak alatt 35 „emelést" végeznek, ami körülbelül 3 lakás „helyre­tételét” jelenti. • Az ácsok (alsó képünkön) már a következő épü­let alapozásán fáradoznak. (Pásztor Zoltán felvételei) Állami Építőipari Vállalat „sza- — ahol képeink készültek —, ha- badtéri műhelyeit” szemlélhet- nfm a vállalat más munkahelyein jük. Hasonlóak nemcsak Kecs- is — Ceglédtől Bajáig. kemét-Széchenyivárosban vannak T. I. AZ MSZMP BACS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIII. évf. 46. szám AnK 90 fillér 1978. február 83. csütörtök Mínusz Hatvanéves a szovjet hadsereg OtszeüUtás a S. oldalon. Magyar-NDK barátsági napok Bács-Kiskun megyében Tegnap, Bács-Kiskun megyé­ben megkezdődött a magyar— NDK barátsági napok esemény- sorozata, Ez alkalomból Kecs- kémét re érkezett dr. Richard Stüber, a potsdami állami jogtu­dományi akadémia tanszékveze­tő tanára, akit a népfront me- gyeblzottságán dr. Bodóczky László, a népfront megyei elnö­ke és Polgár István titkárhelyet­tes fogadott. A magyar—NDK barátsági na­pok alkalmából tegnap a Haza­fias Népfront Bócs-Klskun mer gyei Titkársága a megyeblzott- ság székházában fórumot rende­zett, melyen népfront-, szakszer­vezeti és TIT-aktivisták vettek részt. Dr. Richard Stüber, A szocia­lista demokrácia kibontakozása az NDK-ban címmel előadásit tartott. Részletesen ismertette, hogy a Német Demokratikus Köztársaságban az elmúlt évti­zedek alatt milyen állomásai FEBRUÁR 22—23-ÁN voltak a szocialista demokrácia fejlődésének, az elmúlt évtize­deik alatt hogyan nőtt a népkép­viselet, s milyen eszközökkel, módszerekkel bővítették az önál­lóságot. Mint mondta, a Német Szocialista Egységpárt politikai céljainak megvalósulása során szoros együttműködés alakult ki a szocialista állam és a társadal­mi szervezetek között. Ami pedig a vezetési módszereiket illeti, az irányítás a népképviseleti szer­vekkel összhangban tudományos megalapozottsággal történik. Az előadást követő kérdésekre válaszolva a professzor példák­kal illusztrálta a szocialista de­mokrácia fejlődését, az állam és a társadalmi szervek együttmű­ködésének jelentőségét. Délután Baján folytatódott a magyar—NDK barátsági napok programja. Dr. Richard Stüber ellátogatott a Ganz Villamossá­gi Müvek bajai készülékgyárába, ahol az itt dolgozó és más üze­mekből meghívott munkásoknak előadást tartott a szocialista de­mokrácia NDK-bell fejlődéséről. Este a professzor Nemesnádud­varon falugyűlésen vett részt, Ma, Bácsalmáson a nagyközség vezetői fogadják a német vendé­get, aki ezt követően a Bácsal­mási Állami Gazdaságba láto­gat. Délután a Finomposztó Vál­lalat bácsalmási üzemében ma­gyar—NDK barátsági gyűlést rendeznek, melyen a potsdami akadémia tanszékvezetője elő­adást tart. A magyar—NDK barátsági na­pok alkalmából tegnap és ma Baján, Bácsalmáson és Nemes­nádudvaron az NDK budapesti kulturális központja az NDK gazdasági, társadalmi, kulturális fejlődését bemutató kiállításokat rendezett.

Next

/
Oldalképek
Tartalom