Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-20 / 17. szám

lf»7K. Január 20. • PETŐFI NfiPE • 3 TELEVÍZIÓS FILM A TANYASI ÖREGEKRŐL Naplemente Ezer úttörőtáncos érkezik Kecskemétre HÚSZEZER LELET A cél az ásatási anyag pontos leltározása A Madaras mellett feltárt te­metőből az elmúlt években elő­került régészeti leletek feldolgo­zásával foglalkoznak jelenleg a szakemberek a bajai Türr István Múzeumban. Európa legnagyobb, késö-szarmatakori temetőjének 666 sírjából mintegy húszezer le­let került a délvidéki múzeumba. Ezek dokumentálása, leltározása évekig eltart. A helyszínen ké­szült sirlapok, rajzok. munka­naplók, térképek és fotók szám­bavétele már befejeződött, s a közelmúltban hozzákezdtek az úgynevezett leltározáshoz. A húsz­ezer emberi és állati csontma­radvány, fém, kő, kerámia, más tárgy és eszköz valamennyi jel­lemző vonását; így színét, anya­gát, méretét, földben talált hely­zetét régészeti „személyi" lapo­kon rögzítik. Ez a munka még mintegy két évet vesz igénybe, és csak ezután kerül sor az egész anyag tudományos elemzésére, értékelésére. A múzeum szakembereinek munkáját dicséri, hogy a hossza­dalmas, aprólékos feldolgozással nem „váratták meg” a közönsé­get. Az 1400—1600 éves régészeti leletek, több szép darabja; köz­tük római pénzek, edények, nyakláncok, kapcsolótűk és más szarmata használati tárgyak, fegyverek ugyanis máris láthatók a bajai múzeum kiállításán. • Kőhegyi Mihály, a szarmata- kori ásatások vezető régésze vég. zl a teletek leltározásának apró­lékos munkáját is. Kitüntetett kórustagok Szerdán este hangulatos ünnep­séget rendeztek Jánoshalmán a községi vegyeskar tagjai számá­ra. A Cerhát László által vezetett énekkar több mint három évti­zede dolgozik eredményesen a zene szeretete, az énekkultúra el. terjesztéséért. A jánoshalmi ve­gyeskar régi kórustagjai számára Sipos Károly, a KOTA megyei szervezetének titkára jelvényeket adott át az öt-tíz, lilletve 15 éves rendszeres énekkari szereplések elismerésekén. Miért nem szeretjük az örege­ket?... Mert magunk is félünk az öregségtől?... Miért érezzük tehernek közelségüket? Csoszogá- suk, köhögésük, emlékezésük megállíthatatlan áradása és meg­változtathatatlanul beidegződött szokásaik miért tesznek bennün­ket ingerültté, sok esetben kö­nyörtelenné? Miért kárhoztatjuk magányra őket? Hol és mikor szakadtak el kapcsolataink?... Ezeket a kérdéseket nem fogal­mazta meg Lakatos Vince a te­levízióban tegnap este vetített filmjének első két részében. En­nek ellenére mégis felvetődnek alkotásában. Közvetve ezekről be­szélnek Juli néni és társai, azim- rehegyi tunyavilágban, Szabad- szállás, Kiskunmajsa, Kiskunha­las külterületén található gerjne- roppan't viskókban, düleflező. vagy Jobb karban levő tanyákban él­degélő öreg emberék. Öreg asz- szonyok... Ezekről a kérdések­ről beszélnek a Lakatos Irán ál­tal hosszasan fényképezett sze­mek, motozó kezek, hajlott há­tak és keserű szájak. A lim-lom a házak körül, a magány, az el- hagyatottság megannyi tanúje­le... Beszélnek, de mint a filmből kiviláglik, nem vádolnak ... Szá­mukra saját keserű sorsuk szinte magától értetődő... Mintha ezek az emberek nem éreznék azt, hogy családi és társadalmi igazságta­lanság áldozatai... Hiszen a vi­lág, amely körülvette őket. min­dig is ilyen volt; életben maradt aki tudott... □ □ □ Akik nyolcvanévesek elmúl­tak, két háborút is átéltek már. Világméretűeket. Forradalmat is. Idegsejtjeik megpróbáltak — te­hettek volna mást? — alkalmaz­kodni a világváltozáshoz is. Több­kevesebb sikerrel... A városok­ban, nagyobb településen élők ezt nem is kerülhették el, ám a tanyákon — jól tanúsítják ezt a film képkockái — a világ nem sokat változott. — Mondják, jár­tak fenn a Holdon valamiféle emberek, de hogy aztán mi lett velük, arról már nem hallottam — magyaráztu Juli néni, Imre- hegy környékéről, aki még mozit, televíziót életében sose látott. Így azután „természetesnek” hűt az is, hogy szociális ottho­nokról sem hallott, azaz azokról az intézményekről, amelyekben talán megszűnnének gondjai: a beszakadt tető, a tűtetlep kam­rácska. és a, napi ■ élelmezések szá, mára emberfeletti erőfeszítéstkö. vetelő ismétlődései 1 * D □ □ Ki tud ezekről a lakott tele­pülésektől messze élő öregekről? Csupán néhány tanácsi előadó? Gyermekeik, hozzátartozóik elhal­tak, vagy kivetették emlékezetük­ből létezésüket? Gyűlöletből, ön­zésből? Ki tudja. Egy bizonyos, a városi, többsé­gükben másfél-kétszobás lakások­ban a kisebb gyerekek mellett alig-alig akad hely a fáradt ta­nyasi nagypapák, nagymamák számára. Akik évtizedes szokása­iktól, körülményeiktől elszakítva ráadásul még fel sem találhatják magúkat... Csak láb alatt len­nének. Ebben a szomorú tényben egyé­ni és társadalmi felelőtlenség egyaránt megmutatkozik. Egy életen át megfeszített mun­kával dolgoztak, s most összedől a ház a fejük felett. Segítségük­re pedig nem siet senki — közli velünk Lakatos Vince. És megkérdezi: Csupán ennyi­re vitték? Hagyhatjuk ezt ennyiben? □ □ □ Lakatos Vince négyrészes al­kotása sok és bizony olykor kí­nos kérdést szegez a nézőknek. Az ország nyilvánosságát hívja perbe, és a Bács-Kiskun megyé­ben élők lelkiismeretét ébresztge- ti. Mert hiszen itt várnak — je­lenleg hatszázan — szociális ott­honi elhelyezésre. És számuk, er­re a film ma esti folytatása lesz a bizonyság, erőteljesen növeked­ni fog a következő években.., A jelenlegi ötéves tervben száz rászoruló öreg ember új elhelye­zésére teremtődhetnének meg a feltételek, ha nem szólna közbe egy alakjára és tartalmára egya­ránt visszataszító szakkifejezés ténye: építőipari kupneitáshiány.1 Az idős emberek nem követe­lik: rtiagukiíák a békés öregségi bői mindenkinek jogosan kijáró részt. Csak hallgatnak és vár­nak. Ám a kérvényekre, göcsörtös, szálkás betűkkel írt aláírások mellett, azoknál hatásosabban ér­velve beszélnek Lakatos Vince filmjének képsorai, illetve riport­alanyai. És cselekvésre sürget­nek ... A lehetőségek felmérésé­re. a gond felfedezésére... Arra ösztönöznek, hogy minden kisebb és nagyobb közösség; üzem. állami gazdaság, termelő- szövetkezet és tanácsi testület őszintén vessen számot „lelkiis­meretével": törődik'-e azokkal, akik egykor hasznos tagjaik vol­tak. És arra, hogy ennek megfelelő­en gondolkozzanak el a segítség lehetséges módozatain. Pavlovits Miklós Nagyszabású esemény színhelye lesz június első napjaiban Kecs­kemét: ezer úttörőtáncost lát ven­dégül! — A háromnapos feszti­válnak. az Országos Népi játék és Néptáncfesztiválnak már csaknem teljesen kész a forgatókönyve, műsora. Ebből közülünk most néhány gondolatot, azzal a szán­dékkal, hogy a néptánc iránt ér­deklődő úttörők, rajok akár egy napra Kecskemétre jöjjenek az események időpontjában, gyö­nyörködni. erőt gyűjteni egy tar.ccsoport, néptánckör megala­kításához. Három napig fogadjuk a ti­zenkilenc megyéből és -Budapest­ről érkezett csoportokat, akik most már javában készülnek a soron következő seregszemlére, hogy majdan első helyezettként ők jöhessenek a hírős városba. Az előzetes számítások szerint mintegy ezer táncos, a zeneka­rokkal, kísérőkkel együtt ezerkét­száz vendég érkezik. Ebben az időpontban ifjú vendégeink kol­légiumokban. illetve családoknál — a helyi úttörőcsapatok tagjai­nak születnél — kapnak szállást, A bemutatókra a Katona Jó­zsef Színházban, illetve a Megyei Művelődési Központban kerül sor. A népi játékot vagy táncot bemutató kisdobosok és úttörők ha éppen „szabadok" lesznek a Szabadság téren felállított szín­padon adnak ízelítőt tudásukból. Érdekesnek ígérkezik a megye A kecskeméti Szalvai Mihály Üttörőház képzőművész, ügyes kezek és kisdobos játékkészítő szakkörei, felhívással fordulnak a megyei úttörőcsapataiban, úttörő- házaiban. községek művelődési házaiban működő hasonló jellegű szakkörök tagjaihoz. „Tudomásunkra jutott, hogy 11)7(1. június 5—8-ig Kecskemé­ten kerül megrendezésre az Or­szágos Népjáték és Néptánc-fesz­tivál. Húzóink minden megyéjéből várunk úttörőket erre az alka­lomra. Szeretnénk, ha a megyében mű. ködő hasonló jellegű úttörő- és kisdobos szakkörök csatlakozná­nak felajánlásunkhoz, hogy az általuk készített meglepetésekkel még emlékezetesebbé tegyük a hozzánk érkező pujtások számára a fesztivált, a megyét. Bízunk abban, hogy felhívásuk nyomán az országos rendezvény minden résztvevője — a kis aján­dékkal — magával viheti egy-egy Bács-Kiskun megyei pajtás ven­déglátó szeretetét, barátságát. A Szalvai Mihály Üttörőház szakköreinek tagsága" Tudósítónk jelenti Kulturális szemléről érkezett a hír, Tiszaalpárról. Az elmúlt na­il'jú népművészeinek szabadtéri bemutatkozása is. Fazekasok, báb. készítők, kosárfonók, bőrdíszmű­vesek, fafaragók és takácsok mu­tatják be a pajtások előtt, ho­gyan készül a cserépedény, a báb, a kosár... A három nap alatt bemutatkoz­nak a megye úttörőciterásai is. A kecskeméti úttörőcsapatoknál pedig javában készülnek a ter­vek; melyik megye úttörőit fo­gadják vendégül egy egész dél­utánra. Nagyszerű ötletnek látszik a városnézés is. Már elkészültek az ismertetők, amiből az úttörő-ide­genvezetők tanulják a Kecske­méttel kapcsolatos történelmi-, irodalmi, idegenforgalmi tudni­valókat. hogy a városi tanács épülete elől óránként induló cso­portok élén minden feladott kér­désre gálaműsorra kerül sor a Megyei Művelődési Központban! És mivel egészen bizonyos, hogy minden érdeklődő nem fér be er­re az estre — a kétszáz hivatalos kísérőn kívül sok szülő, és peda­gógus csak erre az eseményre jön Kecskemétre — még egy bemu­tatkozás lesz: Menettánc-bemu- -tató a Szabadság téren! A vendégek szabad idejének hasznos eltöltését uszoda- és mo­zilátogatás is színesíti majd. Min­den reményünk megvan arra, hogy emlékezetes, szép esemény­nek leszünk tanúi júniusban. pokbam a szép új művelődési ház­ban találkoztak a kecskeméti já­rás népdalt, népzenét szerető kis­dobosai. úttörői. A vendéglátók, az Árpád fejedelem úttörőcsapat vezetői, tagjai nagyszerűen meg­szervezték u bemutatót. Így a csaknem hatvan résztvevő nyu­godt körülmények között készül­hetett, tudása legjavát nyújtotta. Kedves meglepetésként szolgált valamennyiünknek, hogy Bársony Mihály bácsi, a népművészet mestere is megszólaltatta az ifjú a kecskeméti járást Sulák István (Lakltelek) úttörőéi terás, Kiss Izabella ('Lakltelek) kisdobos, és Barcsa Mária (Lakitelek) úttörő- énekszóllsta. valamint a lakiteleki úítörő-citerazenekar képviseli, Rejtvényfejtőknek Pajtások! A Mindenki nyer — so­rozatot befejeztük. A lövő héten kezd­jük közölni azt az újabb sorozatot, amelynek megfejtőit április 7-én, pén­teken délelőtt to órakor a kecskeméti úttöröházba hívjuk meg. egy nagy­szabású fejtörőre, ahol értékes Jutal­makat adunk a nyerteseknek. Készül­jetek tehát a következő fordulókra. Az eddigi rejtvények megfejtőinek Ju­talmait a mai napig postáztuk. Sclmecl Katalin Felhívás a Bács-Kiskun megyei úttörőkhöz Ottörőházunk három szakköre felajánlja, hogy a vendégségbe érkező pajtások részére — „népi, motívumok felhasználásával — n szakkör jellegének megfelelő aján­dékot kés/.jfr hallgatók előtt tekerőlantját. ■ A január 22-én Akasztón sorra kerülő úttörő-népzenei találkozón WWK'K’KWSSK’I’KWWK'KWWKWWN-K-K-K-K-Kíí-K-M-K.:-!*: VÉGH ANTAL JEGZAAÁS (REGÉNY) (9.) örült, hogy Bálint a falu élére állt, és hogy a szamosháziak nekikezdtek a hídépítésnek. Bálint azt mondta, ha felépül a híd. megy visz- sza az iskolába. Alig várja, hogy taníthasson. „Nem mész te vissza a gimnáziumba! — gon­dolta magában a főispán. — Ezt a hidat építsétek még fel, ha tudjátok, de aztán bejössz mellém a főispánságra, ilyen emberek kellenének nekem!” Ivan kapitány — jól tud magyarul — azt kér­dezte. jár-e mindenki rendesen dolgozni a hídhoz. Nincs-e egy kis fegyelmezésre szükség, mint a múltkor? Angyal Sándoréknak összevillant a szemük. „No, Bálint, most mondd meg... sorold csak fel, hogy melyik gazda húzza ki magát. Aztán veress rájuk Ivan kapitánnyal... Most, Bálint, most!” — Jön mindenki! — mondta Bálint. — Nincs baj. Küldje be Soós keresztapáékhoz az oroszokat? Ha Ivan kapitány valahova bemegy, annak foga­natja van. — Ákáromis! — fenyegetőzött Ivan nevetve. A szegények morogtak, Bálint hogy mondhatott, ilyet! Letették szerszámaikat, feljöttek a töltésre. Ahogy összegyűlt a nép, a főispán rövid beszédet mon­dott. Éppen úgy ejtette a szavakat, mint akárme­lyik paraszt, csak a beszédje volt okosabb. A földosztásról szólt: tavasszal kimérik a Tisza grófok földjét! Ez biztos! Mert könnyebb lenne a Szamos vizének visszafelé folyni, mint valakinek azt megakadályozni, hogy Magyarországon új vi­lág legyen... Ennek az új világnak pedig funda­mentuma a földreform. (16.) Nem sokáig maradtak a vendégek. Szívélyesen búcsúztak el. Az úton egymás között beszélgettek. Ivan kapi­tány se ült előre a sofőr mellé, mind a négyen hátul szálltak fel. A főispán azt mondta: — Mekkora erő van eb­ben a népben! Ezeket nem lehetett megtörni meg­alázással, robottal, tizenharmados aratás/al... A szolgabíró — műszaki ember: — Nem biztos, hogy fel tudják ezek építeni a hidat. De iskolának jó lesz! Majd tavasszal megnézzük, mire mentek. Ivan kapitány: szívesen segítené a hídépítőket, eddig is küldött szeszt, csizmatalpat, szalonnát, de a felsőbb parancsnokság leállította az ide irányí­tott szállítmányt. Mindent a szatmári hídhoz kell küldeni, az katonailag fontosabb. Azt, amit ők négyen beszéltek. Bálint és a híd­építők nem hallották, csak a biztató szavakra em­lékeztek. A gazdákat azonban elkeserítette ez a beszéd. — Az istenit neki, a végén csakugyan elvesznek tőlünk mindent, a gróf után mi következünk. És még dolgozzunk is nekik a hídnál... A főispáni látogatás jelentős dátum volt a híd építésében. Másnap reggel otthon maradt minden gazda. A teljesítmény így is volt olyan, mint az előző napo­kon. Akik maradtak, azok tudták, miért dolgoztak... Minden fejszecsapással közelebb akartak jutni va­lamihez! Ügy érezték, valamitől elválasztja őket a víz, a Szamos vize... de ha egyszer túljutnak rajta! Bálint este korábban ment Zsuzskához. — Reggel volt itt egy ember... hadifogságból szökött, azt mondta, látta Bercit, találkozott vele, de nem beszéltek, mert Berci a tiszti különítmény­ben volt, ő meg a legénységgel. Egy hídépítésnél dolgoznak... Hála istennek, él! — mondta Zsuzs- ka. — Igen — felelte rá Bálint. Aztán sokáig nem beszélgettek, nézték, kutatták egymás arcán az öröm, a boldogság, az együvétar- tozásuk nyomait. Bálint fogta Zsuzska kezét, a mama folyton ki-be járkált, és mogorvább volt, mint máskor. A Berciről érkezett hír zavarhutta meg? Min­denki ideges a családban, még a gyerek is nyug­talanabb, mint máskor. — Beszélgetni se tudunk! (gy nem lehet... Két- percenként nyílik az ajtó. Tudod mit? Kísérj ki... jobb. ha megyek ... Zsuzska nem vesztette el sem a türelmét, sem a kedvességét. — Jobb. ha úgy teszel, mintha mennél. Bálint magára terítette a kabátot, köszönt. A mama visszamorgett valamit. Amikor az előszoibába értek, ott az ajtónál meg­álltak egy pillanatra. Nézték a padlót. Kijött utánuk a mama. — Megfázol, kislányom! — mondta mogorván. Elindultak, maguk se tudták, hova. Sötét volt, csak a templom fehér fala világított. Oda mentek. Behúzódtak a széles téglalábazat mögé. Ide senki se lát az útról. — Szeretném, ha megcsókolnál! — A templom falánál?! Bolond vagy! Itt iga­zán nem... nem akarom...! Itt a templom falá­nál... — Szép egy kis papné vagyok én. Bálint! — Szép vagy! — Nem úgy gondoltam... De nem bántam meg semmit... Jobb így. Erős vagyok, ragaszkodók hoz­zád. Ha Berci visszajön, bátran fogok elébe állni. Azt ^mondom neki: nem vétkeztem ellened, mert már*nem vagyok a tied... és a szemébe nézek! Úgy búcsúztak, hogy holnap este nem találkoz­nak. Bálintnak be kell menni a városba, hívatja a fő­ispán, kétnapos értekezlet lesz. — Akkor majd holnapután... Másnap az értekezletre meghívottakat teherautó gyűjtötte össze a falvakból. Eljötték Bálintért is. A munka vezetésével Sándor bátyját bízta meg. Zűrzavaros volt aznap a helyzet a hídnál. Egyet­len szekeres gazda se jött, délig nam kaptak, rön­köt az erdőről, pedig ott kint vágta u brigád. A hídnál csak nézték az emberek az utat, mikor jön­nek már a szekerek? Nem jötték. Délre Járó Sándor mégis előállított két ökör- és két lófogatot. Azok fordultak délután kétszer. (17.) Amíg bent a városban Bálinték tanácskoztak, vá­ratlan dolog történt Szamosházán. Megérkezett a hadifogságból Csák Albert tisz- teletes úr. Zsuzska szinte elszédült, amikor meglátta Bercit. Rosszul nézett ki, sápadt volt, sovány, de nem erőtlen! Furcsa, nagyon furcsa volt Berci. Idegen, távoli. Megcsókolták egymást. A gyerek nem ismerte az apját, de nagyon ha­mar megbarátkozott vele. Bálinttal nem, pedig ő mindig kedves akart lenni hozzá. Zsuzska egész nap vidámnak és boldognak tet­tette magát. „Ennyivel tartozom neki — gondolta — este jön Bálint, majd akkor megmondunk min­dent. Hadd teljen ez a nap így. De nem! Bálint ma este nem jön, talán jobb is így. Olyan nehéz lesz minden, ami ezután következik ...” Zsuzska őszintén mondta, hogy: Isten hozott! Berci úgy tartotta karjaiban Zsuzskát, mintha el se hinné, hogy itt vannak egymás mellett. De talán az érkezésben az volt a legmeghatóbb, amikor a gyereket ölbe kapta, és magához szorí­totta. Aznap csak néhány szomszédasszony jött át meg­nézni a tiszteleles urat, de lehet, hogy nem is őrá voltak kíváncsiak, hanem a tiszteletes asszonyra! Bercinek olyan hihetetlen-furcsa volt, hogy Zsuzs­ka hótraikötve hordja a haját. Akkor este hamar eloltották a papiakban a lám­pát. A parasztok még nem feküdtek le — oda-oda- néztek a papék sötét ablakára. Reggel megindult a szóbeszéd: „Milyen állapot­ban jött haza? Kell-e még Bálint továbbra is a házhoz? Legalább addig, mrg felerősödik a tiszte­letes úr, vagy mehet máris? (Folytatása következik.)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom