Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-01 / 1. szám

Kémények - kéményseprők Vadak az országúton Az országúira tévedt, vagy azon átszaladó vadak és a gépjármű­vek összeütközéséből gyakorta származik baleset. 1974-ben 570 esetben karamboloztak vaddal a gépkocsivezetők, ez a szám az el­múlt esztendőben majdnem meg­kétszereződött. A járművekben illetve a vezetők és utasok sérülé­seiből keletkezett károk összege 3 millió 700 ezer forintot tett ki. Annak érdekében, hogy a káro­sultak gyorsabban, a peres eljárás mellőzésével hozzájussanak a kár­térítéshez a Magyar Vadászok Or. szágos Szövetsége önkéntes fele­lősségbiztosítási szerződést kötött az Állami Biztosítóval. A szerző­désben a biztosító vállalta, hogy a járművek és a vadak közúton be­következő összeütközéseiből szár­mazó károkát megtéríti, ha azo­kért a vadásztársaságok a jog sza­bályai szerint felelnek. A megállapodás az új esztendő első napján lép életbe. A vaddal ütköző járművezetők, illetve az üzembentartók a káreseményt va­lamennyi rendelkezésre álló adat­tal együtt az Állami Biztosító ille­tékes kárrendezési fiókjánál je­lentsék be. Az elütés tényét — az érvényes minisztériumi rendelet alapján — továbbra is be kell jelenteni a leg­közelebbi községi, városi szak- igazgatási szervnél is. GYERMEKEKNEK Fekete-fehér A hóember és a kéményseprő vidáman állnak a hóesésben és őeszélgetnek. Hogy e pillanatban éppen mit mondanak, kitalálhat­játok, ha a kör szélén látható be­tűket helyes sorrendben egymás mellé helyezitek. A Bács-Kiskun megyei Kom­munális Szolgáltató Vállalat egyik ágazata foglalkozik a kémények és kazánok tisztításával. Kecske­méten 18 kéményseprő dolgozik, ez a néhány ember negyedéven­ként mind a 110 ezer kéményt sorra veszi, ellenőrzi, tisztítja. Ezen felül három-négyszáz kazánt tisz­títanak ki évente. Az idén már a fiskazánok karbantartását is vál­lalják. 1952 óta senki nem jelent­kezett ipari tanulónak. • A jobb oldali képen: négyen a háztetőn. Kereket Ferenc és Gör­be Mihály a fiatal nemzedékhez tartozik, felnőtt fejjel tanulták ki a szakmát. Székely János és Penes László alapító tagjai a vállalat- nak. • A kazán­házak tisztítása sem könnyű munka. (Pásztor Zoltán felvételei.) A régebbi házaknál fontos művelet kémények kiégetése. I tsjmmsmmmm \ .-A \é ZENEI HETEK, FOLKLÓRFESZTÍVÁL, NYÁRI EGYETEM Oi Több mint száz képző-, és iparművészeti, fotó- és egyéb témájú kiállítás, öt­ven zenei esemény, összesen csaknem háromszáz közművelődé* si rendezvény színhelye lesz a terv szerint 1978-ban Bács-Kis- kun megye. Az előzetesen össze­állított megyei programban szá­mos rangos — országos és nem­zetközi — rendezvény is szere­pel. A nagyobb szabású esemé­nyekre a nyári hónapokban ke­rül sor. Július 4-én ismét meg­nyitják majd a kecskeméti nem­zetközi zománcmüvésze ti alko- tóteiepet, amelynek hazai és kül­földi résztvevői kiállításon is bemutatkoznak. Hatodszor ren­dezik meg, július 25—30. között, a Duna menti folklórfesztivált, amelynek programja zömmel Ba­ján, Kalocsán és Kecskeméten zajlik majd. A fesztiválvárosok­ban kiállítások nyílnak. Kalo­csán a Király Ilus emlékére meghirdetett népművészeti pá­lyázat és a nemzetközi népi fa­faragó, szövő és hímző pályázat anyagát mutatják be, Baján pedig a különböző országok népi gyermekjátékait láthatja majd ■ a közönség. Kecskeméten, Kodály Zoltán szülővárosában április 17-től május 13-ig tartanak a hagyo­mányos tavaszi zenei hetek. En­nek keretében rendezik meg má­jus 1-éri az éneklő ifjúság nap­ját. A megyeszékhely múzeumá­ban április elején megrendezik „A szolnoki művésztelep 20. szá­zadi törekvései” című kiállítást. Ugyancsak Kecskemét ad ott­hont április 8—9-én az ének-ze­nei általános iskolák országos ta­lálkozójának, június utolsó he­tében az. óvodapedagógiai nyári egyetemnek, július közepén pe­dig a 6. Kodály-szémináriumnak. Nyár végén és az őszi hónapok­ban további érdeklődésre szá- mottartó, megyei és városi szin­tű rendezvényekre kerül sor. Augusztusban rendezik meg az ifjúsági klubok megyei találko­zóját a Szelidi-tónál, majd a fa­faragók megyei kiállítását és tá­borát Kiskunmajsán, a munkás- fiatalok nyári tanulmányi tá­borát pedig Baján, a Petőfi-szi- geten levő KISZ-táborban. A képzőművészeti világhét esemény*- sorozatát szeptember közepén nyitják meg Kiskunhalason. Ugyanabban a hónapban Tisza- kécskén citerazenekari találkozó lesz, októberben Kecskeméten a munkásklubok tagjainak összejö­vetelére kerül sor, Kiskőrösön pedig a megye legjobb bábcso­NAPTAB Ilii. január 1., vasárnap Névnap: Üjév Napkelte: 7 óra la perc Napnyugta: 16 óra 03 perc Holdkelte: 23 óra 34 perc Holdnyugta: 10 óra 50 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: fel­hőátvonulások, szórványos futó hózáporral. Lassan mérséklődő északnyugati szél. Várható leg­alacsonyabb éjszakai hőmérsék­let: mínusz 2—mínusz 7, legma­gasabb nappali hőmérséklet va­sárnap: mínusz 2—plusz 3 fok között. (MTI) LOTTÓ portjai mutatkoznak majd be. Azt követően Kiskunfélegyháza diákklub-találkozó, Kalocsa pe­dig megyei vers- és prózamondó verseny színhelye lesz. A közművelődési eseménynap­tár sok járási, illetve községi rendezvényt is tartalmaz. Szá­mos helyen bemutatkoznak a népdalkörök, tánccsoportok, iro­dalmi színpadok. November 21- én kezdődnek majd a kecske­méti járási népdalhét eseményei, örvendetes, hogy egész éven át sok képzőművészeti kiállítást is programjukba vettek a községi művelődés házak. A legtöbb tár­latot Csikéria tervezi. Tiszakécs- kén, az első sikeres próbálkozás után ismét megszervezik a nyári képzőművészeti tábort. Hajóson a 15 éves nemzetiségi együttes működését fotókiállítá­son mutatják majd be. A több száz rendezvény fel­sorolására természetesen nem vállalkozhatunk. Nem szóltunk például a különböző évfordulók­hoz kapcsolódó kulturális prog­ramokról, o hagyományosan visszatérő nemzetiségi napokról, a könyvürtnepekről, a hangver­senysorozatokról, színházi elő­adásokról, Irodalmi estékről. Ügy véljük, ennyiből is érzékelhető: a művelődési intézmények válto­zatos és gazdag programot kínál­nak az új évben. R. M.- TSZ - KÖNYVTÁR. A ti. waalpáji Tiszatáj Termelőszövet; kezet központjában fiókkönyvtár rat rendezett be a községi könyv.1 tár. Az egy éve működő fiók; könyvtárnak 280 olvasója van és 2500 könyv áll rendelkezésükre melyből ötszázat a termelőszövet! kezet vásárolt. A termelőszővetr kezet tagjain kívül szívesen jár-J nak ide diákok, valamint a szőr vetkezet nyugdíjasai is. MŰSOR: SZÍNHÁZ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint az 52. já­tékhéten öttalálatos szelvény nem volt; négytalálatos szelvénye 29 fogadónak volt, nyereményük egyenként 235 920 forint; három találatot 5979 fogadó ért el, nye­reményük egyenként 572 forint; a kettesek száma 216 462, ezekre egyenként 20 forintot fizetnek. A nyeremények a nyereményil­leték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jelle­gűek. (MTI) — Nyereménybetétkönyv-sor­solós. Az Országos Takarékpénz­tár január 3-án, kedden délután Budapesten rendezi a nyere­ménybetétkönyvek 1977. negye­dik negyedévi sorsolását és 1977. évi fősorsolását. A két húzáson az 1977. december 29-ig váltott és a sorsolás napján forgalomban levő betétkönyvek vesznek részt. A sorsolás eredményét január 4-én teszik közzé. A nyeremény- összeget a betétkönyvet kiállító takarékpénztári fiók vagy postai hivatal január 18-tól fizeti ki. — SZÍNHÁZLÁTOGATÓ FIA­TALOK. A BÁCSÉP KlSZ-szer- vezete színházbérieteket vásárolt a Katona József Színház előadá­saira, melyet a legjobb aktivis­ták között osztottak szét mun­kájuk jutalmazásaképpen. — Kedden este 19 órakor kerül sor Kecskeméten, a Kodály Zol­tán Zenepedagógiai Intézet nagy­termében Hegedűs Endrének, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola hallgatójának önálló zongo­rahangversenyére. Műsorán Scar­latti. Beethoven, Schumann és De­bussy egy-egy műve szerepel. — Szőlőtelepítések. A kunbajai szőlőtermesztési rendszer partner­gazdaságaiban 1982-ig 301 hektá­ron telepítenek minőségi szőlőfaj­tákat, fele részben vörös bort adó­kat. A Kunbajai Állami Gazda­ságban 260 hektáron lesz ez ideig új szőlőültetvény. — Fogászati rendelő épül Kis- kunhalason, a régi kórház mellett. Szeptemberben kezdték meg az építkezést, a létesítmény átadásá­ra az új év első felében kerül sor. 1978. jan. 1., vasárnap NINCS ELŐADÁS 1978. jan. 2., hétfő SZÜNNAP MOZI 1373. január i.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor BOMBA8IKER Színes amerikai film vígjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor A CSILLAGSZEM!? Színes magyar film MESEMOZI: fél 4 és háromnegyed 6 órakor A VARAZSSAPKA Színes szovjet rajzfilm-összeállttá# 1378. január Z.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor BOMBASIKER Színes amerikai fllmvlgjáték KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor A CSILLAGSZEM!? Színes magyar film MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A VARAZSSAPKA Színes szovjet rajzfilm-összeállítás STÜDIÖMOZI: (Városi mozi épületében) 8 órakor SÁMÁN Színes magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither pániéi Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 8001 Kecskemét, Szabadság tér 1/a. Telefon: 12-619. 12-516 (központi): u-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii: havi 20,— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét, Külső-Szegedi út 8. Telefon: 13-729 Igazgató; Ablaka István Index: 25 065 HU ISSN 0133—2353C Óra Szerda Lázár az öreg búto­rokkal beren­dezett lakásá­ban a legjob­ban a bim­bóm órát sze­rette, egyik nap műszak után hazamen- ve lehevere- dett, szender­gett egy órácskát, felébredt, azt hitte, nem lát jól: az óra —pi­henésének, alvásának, szerel­meskedéseinek holt és mégis élő tanúja — visszafelé járt. Szerda Lázár felugrott fekté­ből, megdörzsölté szemét és új­ból az órára nézett. Á bim-bam nagymutatója előtt öt óra ötven percről negyvenkilencre, majd' nyegyvennyolcra, hétre, hatra, ötre ugrott. Szerda Lázár ki­ment a konyhába, ivott egy po­hár szódát, visszatért a szobába és megnézte — most már félve — az órát. Bim-bam — a ször­nyű tébolya folytatódott. Szerda Lázár megbüvölten bá­multa a mutatók elképesztő já­tékát, s közben riadtan! vette észre, hogy gondolatai is vissza­felé járnak. A tegnap elolvasott könyv táblájára nézett, a könyv tartalma kirepült a fejéből. Aludt, most álmos. Dolgozott, most meg megy a vállalathoz befelé, arról töpreng, lesz-e a büfében kedvenc sajtja, az eida- mi. Előző este randevúzott Mi- ci-Macival (Ilonkával a könyve­lésből) szeretett... szerelemre sóvárgott. BŐSÉG SZILVESZTERI TRÉFA „Jaj! Álljon meg ez a zuha­nási" — kiáltotta. Ám hipp-hopp abban az intézményben ter­mett, ahol minden tücsköt-boga- rat mondott kollégáira, főnökére, akit nemsokára leváltottak. Szer­da Lázár arca lángvörös lett, szé- gyellte magát. Aztán barátja vi­gyorgott rá, aki rajtakapta, amint pénzt fogadott el egy ügy elin­tézéséért. Nők érkeztek, Klári, Beáta, kellemes konyakgőz köz­ben kapott egy óriási pofont. — „Hát, ez meg kinek a fér­je volt?..." Szerda Lázár közelebb lépett az órához, hogy jól beolvasson neki, amiért cserbenhagyta. Köz­ben a tükörbe pillantott, látta magát érettségi ruhájában, be­hunyta szemét, kinyitotta, ré­mülten tapasztalta, hogy rövid nadrágban van, matróz felső­ben, hajacskája felborzolva. Az órához tipegett. Nagyon mérgesen akart kiabálni, de már csak arra futotta erejéből, hogy puha, rózsaszínű fintort vágjon és bőgjön: — Oáá ... oáááá.... oááá ...! Szűcs Dénes Hogy micsoda bőségben élünk! No nem az anyagi bőségre gon­dolok, hanem a tanulási, isme­retelsajátítási lehetőségekre. Né­zem a programokat, olvasom a felhívásokat, és jó állampolgár­ként, lelkes tanulnlvágyóként el­határozom, hogy lehetőleg min­denben részt veszek, amire ösz­tökélnek. Mivel pedig a változatosság gyönyörködtet, s. a tunya sem­mittevés helyett sokkal többet ér az aktiv pihenés, egyelőre az alábbi tanfolyamokat választot­tam ki (fenntartva magamnak természetesen a változtatás jogát a mindenkori kipurcanás Idő­pontjában). Mit főzzek, hogy főzzek tan­folyam férfiaknak. Légzésgya­korlatok egy kád vízben (beve­zető a búvárúszáshoz). Szabás­varrás agglegényeknek. Karate és halmazelmélet (komplex tanfo­lyam). Bergson és Kirkegaard a kocogómozgalom tükrében. A házi tyúkszemlrtás technológiá­ja. Ritmikus torna. Hogyan gon­dolták a görögök. Hogyan gon­dolták a rómaiak. Hogyan gon­doljuk ml. Szexológiai alapisme­retek. Ha sír a kicsi. Ha nem sír a kicsi. Ha nincsen kicsi. Ha kicsi. Ha nagy. Tánc- és illem­tan (a tánc- és illemhelyen). Fák­lya- és mécseskészítés. Népi ha­gyományok a padlóvlkszelésben. A nátha megelőzése és megutó- zása. Orvos a mellényzsebben. Orvos a szivarzsebben. Orvos a zsebben. A paraszolvencia. Nézzék meg majd májusban, milyen erős és okos leszek én. És milyen szép! (kemény) Legfőbb kincsünk Elkéstem a munkából. Belépek a műhelybe, hát éppen a főnök jön szembe. Haszan Mehtijevics. Zavaromban elpirultam. — Hm, hm — köszörülte ko­moran a torkát Haszan Mehtije­vics, aztán jeges hangon megszó­lalt: — Szép kis munkaerő, mond­hatom. ‘ Majd a föld alá süllyedtem szé­gyenemben. — Hány óra? — Nyolc óra múlt tíz perccel — feleltem csöndesen. — És hánykor kezdődik a mű­szak? — Nyolckor — suttogtam még halkabban, szememet bűnbánóan lesütve. — Látom, nem vagy fajankó. Jól tudod, hogy létezik a világon munkafegyelem, amely mindenki­re egyformán kötelező. Rendnek kell lenni. Minden perccel takaré­koskodni kell... Haszan Mehtijevicsből ömlött a szó. Hosszasan fejtegette a per­cek fontosságát. Meggyőzően és szívélyesen, hevesen és oktatóan, szavainak időnként széles mozdu­latokkal adott nagyobb nyomaté­ket. Hol csöndesre fogta a hang­ját. hol meg úgy dübörgőit, akár a hegyi patak. Utalt egy bizonyos értekezlet bizonyos előadásának bizonyos kitételére, idézte egy bi­zonyos tekintélyes újság bizonyos cikkének hosszú és okos monda­tait, hivatkozott egy bizonyos brosúrára, amelyben arról esik szó, hogy milyen kárt okoznak a termelésnek egyes lelkiismeretlen dolgozók. Már egészen elzsibbadt a lá­bam. Irigykedve néztem a gépük fölé hajló szakikat. Az enyém is ott állt két lépésnyire, fémesen csillogva, mozdulatlanul. Éreztem, hogy kiszáll belőlem minden erő. A szemem előtt elsötétült a világ. A főnök atyáskodó vállveregetése térített magamhoz. — No, világos minden? Mosolyfélét erőltettem az ar­comra. Nyilván igen gyászosra si­kerülhetett, mert Haszan Mehti­jevics azt mondta: — Látom, hogy furdal a lelkiis­meret a ballépésed miatt. Jegyezd meg, hogy tíz perc a termelésben nagy dolog. Tíz perc alatt műhe­lyünk például kétszáz munkada­rabot készít, gyárunk pedig... Azt hittem, rögtön elájulok. — Vésd jól az eszedbe, hogy be­csülni kell minden másodpercetI Amikor befejezte, rogyadozó térddel kullogtam a géphez. Eb­ben a pillanatban megszólalt ai üzemi rádió: — Elvtársak, ebédszünet. Most hallgassák meg Haszan Mehtije­vics Kalantarov előadását a „Leg­főbb kincsünk az idő” című soro­zatból. Elveszítettem az eszméletemet. Irta: Adll Rahlmor Fordította: Éahemizky Liláié

Next

/
Oldalképek
Tartalom