Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-12 / 10. szám

Száz éve született Molnár Ferenc CITERAZENEKAR, ASSZONY KÓR US „Budapesten születtem 1878- ban; joghallga­tó lettem Genf- ben 1896-ban; újságíró lettem Budapesten 1897-ben; írtam egy novellát 1900-ban, egy regényt 1902- ben. Drámaíró lettem idehaza 1908-ban, szín­műíró lettem külföldön 1908- ban; haditudó­sító lettem 1916- ban; újra szín­műíró lettem 1918-ban. Ha­jam hófehér lett 1925-ben, Sze­retnék újra jo­gász lenni Genfben" — foglalta össze egy alkalommal életét és pályáját Molnár Ferenc. A Genfet, Párizst megjárt, a polgári életmód, kultúra fejlet­tebb formáit ismerő fiatal újság­író tapasztalatait az itthoni való­sággal szembesítve éles, kritikus szemű, érzékletes tollú krónikása lett a nagyvárossá növő Buda­pestnek és erősödő polgárságá­nak. Üjságírói tevékenységéből nőtt ki prózája is: a rövid pró­za legváltozatosabb formáiban — tárca, karcolat, humoreszk, dia­lógus. jegyzet, szatíra, novella stb. — ábrázolta Pest kis- és nagypolgárságának mindennap­jait, villantotta fel a mindenna­pok szociális ellentmondásait. Ro- konszenve mindig a kiszolgálta­tottaké. az elesetteké (emlékeze­tes példája ennek Széntolvajok című elbeszélése) — ízig-vérig polgárként, kiutat nem látván, kritikája megáll n leírásnál. A változtatni akaró indulatot, ami oly élesen süt kortársai: Ady, Móricz. Nagy Lajos és mások Írásaiból, egy elvont humánum szülte érzelmesség, szánalom he­lyettesíti. Már több novelláskötet és re­gény volt mögötte, amikor meg­írta máig legnépszerűbb, a hal­hatatlanságot számára megszerző művét, A Pál utcai fiúkat. Ez a regény művészetének csúcsú; bár Itt sem hatol a mindennapok fel­színe alá, s sti­lizált világot áb­rázol, mégis re­mekmű. Mert — Illés Endre szavaival — „Bármennyire kerek, bár­mennyire ha­tásos és színpa. di, s néha túl­festett és kipi­rosított írás is A Pál utcai fiúk, igaz iz­galmat tud kel­teni. A meg­döbbenést, hogy árulók vannak, a füldoklást, ha igazságtalanság ér, s a bizton­ságot, hogy mé­gis van igaz­ság a földön". A Pál utcai fiúk megjelenése után fordul a színpad a dráma felé — mely szinte azonnal meg­hozza számára a világsikert. A következő negyedszázad során drámái, vígjátékai hosszú sorát mutatták be állandó sikerrel a világ színpadai: köztük a legis­mertebbek: Az ördög, A testőr, Játék a kastélyban, Olympia, Li­liom, stb. Bár színpadi művészetét sok — és jogos — bírálat érte, mégis jelentős drámaíró volt. Magas színvonalú színpadi technikát, csillogó logikát, ellenállhatatlan humort sodró varázslatos játékká ötvöző művei többet nyújtottak a színvonalas szórakoztatásánál. Az ötletek, a trükkök, a brilliáns technika mögül kl-kivillan az író — bár szelíd — bírálata, leleple­ződik a polgári világ képmutatá­sa, ostobasága, álerkölcse. De mert a bíráló maga Is polgár, végérvényesen polgár, ez a bírá­lat mindig elviselhető, derűs, be­lenyugvásban feloldódó. Ilyenek vagyunk — nevessünk rajta — sugallja az író. Az előretörő fasizmus elől előbb Nyugat-Európába, majd a háború kitörésekor Amerikába errllgrált. Ott élt, a New York Plaza hotelben haláláig, 1952-ig. Drámái, filmjei világszerte ma Is színpadon, moziban, televízióban láthatók. M. J. • Molnár Ferenc portréja. TOLNAI KERÁMIÁK — NAGY SOROZATBAN • A Tolna megyei Építőipari Vállalat csatári kerámia (izemében diszmükerámlát, szenőzőráesot és hőszigetelő-idomokat készítenek. A leghíresebbek a kerámiák. Képünkön: Varga Mária brlgádvezető kan. csókát korongoz. (MTI-fotó, Telefotó — KS.) Egy termelőszövetkezet kulturális élete A kiskunfélegyházi Lenin Termelőszövetkezet kimagasló eredményekkel jeleskedő mezőgazdasági nagyüzem. Az el­múlt öt évben négy alkalommal nyerték el a Kiváló Szövet­kezet címet. A több mint ezer dolgozót foglalkoztató téesz azonban nemcsak kitűnő termelési eredményeiről híres, ha­nem színes, mozgalmas, — a helyi népi hagyományokat is ápoló — kulturális életéről. Laczkó Gyula elnök elöljáró­ban elmondja, hogy a vezetőség nemrég még tárgyalta a szövet­kezet részletes közművelődési tervét, értékelte az eddigi mun­kát. Hamarosan betoppan Juhász Ilona, a téesz közművelődési elő­adója, a szövetkezet KISZ-titkára. ö ezt mondja: — Elsőként nagyszabású de­cemberi rendezvényünket, az „öt­éves a Lenin Tsz Hírhadó” című vetélkedőt említeném, amelyen több mint négyszáz dolgozó vett részt. A havonta 1500 példány­ban megjelenő üzemi lapunk 1972. november óta rendszeresen tudósít, tájékoztat a város és a szövetkezet életének kisebb-na- gyobo eseményeiről, tanácsokat, javaslatokat ad a szabad idő hasznos eltöltéséhez. A vetélke­dő kérdéseit a lap öt év alatt megjelent cikke'bői. állítottuk össze. Két első helyezett csapa­tunk 7—7 ezer forint jutalomban részesült. A helyezetteknek ösz- szesen 46 ezer forint értékű vá­sárlási utalványt nyújtottunk át. Ügy érzem, szövetkezetünkben jc u közösségi szellem. Egyre többen Igénylik a közös kirándu­lásokat, a kultúrált szórakozás, művelődés különböző formált. A fiataloknál ez. az Igény már- már természetes, de egyre inkább Jellemző a középgenerációra Is. Szívesen mennek zenés rendezvé-, nyekre, színházba és moziba, Összesen 42 bérletünk van a Bu­dapesti Vígszínház és a Kecske­méti Katona József Színház elő­adásaira, A szovjet filmművészet klasszikus alkotásainak sorozatá­ra ötven' brigádtag vásárolt bér­letei, A rpúlt év őszén nyílt meg ezerkötetés üzemi könyvtárunk, két kölcsönző hellyel. Az állo­mány nagyrésze a városi könyv­tár letéti anyaga — főleg szép­irodalom — de vásárolunk — az üzemágak Igényel szerint — me. zögazdaságl szakirodalmat is. Ez a ml tulajdonunk, Az oktatás és továbbképzés te­rületin is jó eredményeket ér­tünk el, Az elmúlt években jó néhányon elvégezték a hetedik- nyolcadik osztályt. Közép- és fel­sőfokú esti, Uletbe levelező tanul­mányokat folytatnak húszán. Szakmai tanfolyamokra jár, párt­oktatáson és KISZ politikát kép­zésen vesz részt összesen 120 dol­gozónk. Beszélgetésünk végéhez köze­ledve. szinte végszóra jelenik meg Agó József, a Lenin Tsz el­nökhelyettese, aki 72 éve ellené­re ma is frissen és fáradhatatla­nul végzi munkáját, a szövetke­zet szociális és kulturális bizott­ságainak élén. Józsi bácsi tősgyö­keres kiskunfélegyházi lakos, a varos díszpolgára — saját beval­lása szerint erre a legbüszkébb — a Munka Érdemrend arany fokozatának és a Szocialista Mun­káért kitüntetésnek tulajdonosa. Nyugdíjazása előtt — húsz évig — ő volt a szövetkezet elnöke. A hagyományápolással kapcsolatos tevékenységet méltán bízták az ő gondjaira. Kezdeményezésére ala­kult 1972-ben a kiskunfélegyházi Lenin Tsz citerazenekara és asz- szonykórusa. Kecskeméten leg­utóbb — megyei szinten — jó mi­nősítést értek el. Némedi László tanár irányításával készülnek a tavasszal megrendezésre kerülő országos minősítésre. Az egvüttes munkájáról, az alakulás nehéz­ségeiről Józsi bácsi a következő­ket mondja. — Egy alkalommal, a téesz- egyesülés után közös kirándulás­ra mentünk a Jászságba. Egy kis­vendéglőben ebédeltünk, s egy- szercsak a Gulyás Jánosné elkez­dett oiterázni, mi meg énekel­tünk. Nagyon jó hangulat kere­kedett. idegenek is megálltak, hallgatták. Akkor megkérdeztem a Gulyásnlét, meg a többieket, hogy volna-e kedvük esténként összejönni clterázni, énekelgetni. Szóltunk a művelődési ház igaz­gatójának. az kerített egy ének- tanárt. hogy legyem aki Irányít­son bennünket, cuuól kezdve egy­re többen voltunk, Jöttek a sző­lők aljéról rokonok. Ismerősök, majd városi lakosok Is, a Csányl meg a Csongrádi útról. Később már a tanyai kollégiumban pró­báltunk. hetente. Meffszacorod- turk általános Iskolás fiatalokkal, Volt aki «atát szorgalmából ta­nult meg nterázni. Ok képezik most az utánpótlást. Hadd mondjam el, hogy a tsz évente 25 ezer forintot fordít az együttes támogatására, A hang­szerek Javítását, húrozását, az egységes népviselethez szükséges ruhákat a téesz állja. Az asszo­nyok maguk készítették a mellé­nyek szűrrátétes mintáit és a blúzokat. Van egy új elképzelé­sünk Is: táncosoportot szeretnénk létrehozni. Remélem, sikerül 1? méc ebben az évben. Annyi ten­nivalónk van ... Nap, nap után újak, Véleményem szerint — nyu­godtan írja csak meg — legtöbb tennivaló az öntudat, a közösségi érzés terén van. És ezek a dol­gok úgy érzem, nálunk jó úton haladnak... * A kiskunfélegyházi Lenin Tsz- ben megvalósulni látszik az a tö­rekvés. melyet a közművelődési törvény feladatként megjelöl: a kulturális célok anyagi és eszmei támogatása a továbbtanulás, a helyi művelődési lehetőségek biz­tosítása. a szocialista tudatformá­lás, a társadalmi biztonságok, a szakszervezetek és a KISZ segít­ségével, Posváncz Etelka 1978. január 18. • PETŐFI NÉPE • S 6 íme, a fiatalok hagyományőrző „munkája”. Hétköznapok és ünnepek ürügyén Ügy mondják, „a régiek min­dennek nagy feneket kerítettek”; minden a dolgok megszabott rendje szerint történt. Erre vol­tak a szokások. Keretet adtak a hétköznapoknak és ünnepek­nek. Ma inkább csodáljuk, mint­sem értjük; miképpen fonták körül az emberek életét a fa­lusi közösségek szokásai. Az el­várások alól büntetlenül senki nem vonhatta ki magát. A fél­relépés, a botlás, a szokás meg­kerülése erkölcsi elmarasztalás­sal, elszigetelődéssel járt. Az íratlan szabályok „kultusza” erő­sebb volt, mint ma. Sokszor panaszkodunk; nincs időnk egymásra, meglazultak emberi kapcsolataink; a barátok, szomszédok, rokonok helyét egy­re inkább a tárgyak világu fog­lalja el. Hiányzik életünkből a közösen szerzett „együttes él­mény". Hétköznapi nyelvünk íz­telen, fűszertelen. A beszédet ki­sérő gesztusok, taglejtések árnya­lataira sem figyelünk. A „köz­lés" számunkra már csak „infor­máció". Megelégszünk a félmon­datokkal. Napjainkban egyre több fi­gyelem terelődik „elvesztett" szo­kásaink felidézésére, tárgyi és szellemi örökségünk népi gyöke­reire. Jó érzés látni, hallani a „megelevenedő" múltat, öntevé­keny csoportok értő előadáséban. Kár, hogy egyelőre csak színpa­don és képernyőn, Pedig min­dennek csuk ükkor és addig van értelme, ha átsztvárog minden- nupjainkba, felismertetné a fel­melegített szokások emberi tar­talmát. Igényt teremtene a kö­zösségibb életre. Talán ez a leg­főbb tanulsága a „régiről" valló meséknek. Egy kis kalocsai vagy matyó- hímzés n blúzon, a szoknya al­ján, néhány népdal a „sláger­turmixba" keverve még nem so­kat változtat a mai ízeken. De nem ezekről az álnépies „szokásokról” érdemes most be­szélni, Figyelemre méltó vállal­kozás Indult még 1976-ban a Me­gyei Művelődési Központ szerve­zésében: Készíts velünk Játékot! címmel. Dugár János és Nagy Kristól vezetésével sok száz gye­rek tanulhatta a háncs- és vesz- szőfonást. A játék öröme meg­mozgatta képzeletüket, önálló te­vékenységre nevelt. Sajnáljuk, hogy a játék abbamaradt. De folytatódott valami mással, Be­regszászi János jóvoltából, aki az Iskolai év kezdetén népi szo­kásokat tanított be, egyelőre még szűkebb körben: a Mátyás téri általános iskola napközis • Beregszászi János — próba közben. tanulócsoportjának. A jeles na­pokhoz kapcsolódó hagyományok megismertetése volt a cél. Be­regszászi János harmadéves ma­gyar-könyvtár szakos egyetemi hallgató; u szabolcsi falvakból hozta élményeit. Budapesten döbbent rá, hogy ami neki a gyermekkor természetes öröme volt, az ma Irodalom. ÜJabb szokás szerint divat, s nem ép­pen jó értelemben az. Egy nyári úttörőtáborozáskor kipróbált Játéktanítás sikere ösz­tönözte a folytatásra. Tudta, hogy nem színjátszó csoportot kell szerveznie, hanem csoportos Játékot. Nem azt az álmot dé­delgeti magában, hogy hagyo­mányébresztés az, amit csinál. Szerényebb feladatot tűzött maga elé: azt, hogy ezekkel a népi szö­vegekkel, dallamokkal, mozgá­sokkal, Játékokkal gazdagabbá tegye a gyerekek egyéniségét, az együttjátszással közösséggé szer­vezze őket. A játék közben alkalom nyílik a szemléletformálásra, a szoká­sok értelmének megvilágítására, a szókincs gyarapítására. Koráb­ban állami gondozott gyerekek kaphattak a szerepjátszásban ér­zelmi kárpótlást, otthonosságot, a társak közelségét. A kecské­mét! Iskolások főpróbája a de­cember volt. Az eljátszás közös­ségi ízelt akkor tapasztalhatták leginkább, amikor az év utolsó hetében házról házra járva kö­szöntötték a Jánosokat és Istvá­nokat, „betlehemest” Játszhattak csörgő pásztorbotjukkal, s regöl­hettek. A jókívánságokból nem hiányzott a jókedv, a humor, a gyermeki báj. S miközben elfe­ledett szokásokra emlékeztettek, észrevétlenül emberi melegséggel töltötték meg az ünnepeket las­san már csak evésre-lvásra hasz­náló embereket. Csáky L. György VÉGH ANTAL ' ~ JÉGZAJLÁS (REGÉNY) (2) — Elmennék a temetésedre? Azt hiszed, tudnék én egy perccel is tovább élni azután, ha te nem vagy? Még el sem hangzott végig az ének előző sora, Angyal Sándor kezdte: „Hogy még sem ég. sem föld nem volt formálva." Megzengette teljes erővel, után a férfiak kemé­nyen, mint a kupák száraz akácfa nyelei, megtör­hetetlenül: az asszonyok csengve, hajlongva: su­hogó nádrengeteg véges-végig beláthatatlan ta­vakon. „Te voltál és te vugy, erős Isten," Az anya felállt, és odú akart menni a koporsó­hoz. Melyikhez menjen? Elindult, de megtántorodott. Szállt az énekszó. „És te megmaradsz minden időben.” Csendes temetésnek Indult upa és fia halotti bú­csúja. De már nem az,,. (3.) Csák Albert tiszteletes úr az asztalterítő fekete mintáit nézte. Sándor — a halott testvérbátyja — azt kérte, rövid legyen a szentbeszéd. A tiszteletes úr fiatalember volt. Nem most te­metett először. De ezt a két halottat... Mégiscsak az lett volna jó, ha eljön a temetés­re .a felesége is. A pap intett Angyal Sándornak. Jöhet a máso­dik versszak. Úgy gondolta, azalatt rendbe szedi magát; előbb a biblia, az imádság, utána a halotti beszéd. „Az embereket te meghagyod halni." Csák Albert tiszteletes úr már nem énekelt. Mindjárt rajta a sor. Nem lehet elodázni! Csak addig jusson el, amíg meghallja a saját maga első hangos szavát. „És azt mondod az emberi nemzetnek.” Tegnap este Járó Sándor elment a tiszteletes úr­hoz, és azt mondta: eljöttem, tiszteletes úr, hogy megbeszéljük, ami az Isten dolgából ránk tartozik. Hogy mondhatta volna neki: nem, Sándor bácsi, magukra igen, de rám semmi! „Légyetek porrá, kik porból lettetek” Hangos beszéddel kell szóljon, ő a pap. Jó lenne elintézni mindent csendben... otthon Is, és most ezen a temetésen Is... „Mert ezer esztendő előtted annyi., A tiszteletes asszony a temetés előtt — életében most először Igazán — könyörgött az Istenhez. Bátorságot kért tőle. „Mint a tegnapnak ő elmúlása” Felhő mögé húzódott a nap, érdes, hideg lehe­letével idecsapott a szél a Szamosról. Angyal Sándor az ének utolsó sorát Is elkezdte. „És egy éjnek rövid vlgyázása," Teherautó zakatolt az úton, Lassított már a falu közepén, és Ide, a falu végére — lábujjhegyen Jött. A harmadik ház előtt álltak meg, azután csen­desen kiszálltak az emberek. Először három civil, Balogh István — az új főispán — két társával, aztán egy katona: Ivan Ivanovlcs Karpatov, a ka­pitány. A kapuban Ivan Karpatov kapitány sapkájához emelte kezét. A többiek levették a kalapjukat, aztán óvatosan beálltak a gyászolók gyülekezetébe. Reggel indultak el, az első útjuk nem Ide, ha­nem ki a Tisza-grófok tanyájára vezetett. Ott vol­tak majd délig. Sokáig beszélgettek az emberekkel. Először Kun Mihályt keresték, vele tárgyaltak meg mindent. Megnézték a hidat a túlsó oldalról, aztán fel kel­lett hogy menjenek messze Szatmárlg, hogy átjö­hessenek a Szamoson. Eljött Kun Mihály Is az embereivel. Mind ke­mény, mogorva paraszt, összehúzták a szemüket, nézik a koporsót, káromkodnának, de nem lehet! Ügy jöttek, hogy nem Is mennek haza egy ideig, elszállásolnak a faluban, szerszámokat is hoztak. Csák tiszteletes úron a sor... „Kegyelem Néktek és Békesség.. Felnézett, végig a koporsókon, a halotti gyü­lekezeten túl, az utcáig. Feketébe öltözve egy asszony fordult be a kapun. Nem lassan jött, nem is sietett. Minden lépésében elszánt erő volt; eljutni ide a koporsóig... Vissza? Beért u kapun. „Kegyelem Néktek és Békesség.. Akik szélről álltak, megfordultuk. Az asszony arca szelíd és megnyugodott volt. Nem állt be a gyászoló gyülekezetbe, megnézte a koporsókat, aztán odament Bálint koporsójához. Zokogott, nem nézett senkire, mugának sírt. A gyülekezet néma volt, Az özvegyet — az anyát — bevitték a szobábu. „Kegyelem Néktek és Békesség., Rátétté kezét a koporsóra, aztán két karral át­ölelte a deszkákat. Ml lett a szépen, csendesen lódult temetésből? A pap bibliát olvasott, és elkezdte a halotti be­szédét. Röviden szólt. Az asszony a koporsóra borulva fájdalmasan zokogott. Közelebb léptek a koporsót vivő férfiak... Sándor — a halott apa bátyja — ment oda. Elő­ször óvatosan megfogta a nő kezét, hogy levegye a koporsóról, Aztán erősebb íogássut próbálta. Nem lehetett, mert az asszony ujjult görcs szo­rította a deszkákhoz, — El kell vinni a koporsót — mondta halkan remegve Sándor, tessék elengedni — súgta —, tes­sék szíves lenni elengedni a koporsót, tiszteletes asszony! (40 1944. május S-én, szombaton Zsuzska és Bálint Szatmárnémetiben az állomás mögötti park egyik lócáján üldögéltek, beszélgettek. Előttük virágágy tulipánnal, hátuk mögött nyírfa, háncsa televésve nevekkel, évszámokkal. Beírhatnák a nevüket és a mai nap dátumát ők is, de még észrevenné Bálint­nak valamelyik tanítványa: „Srácok, láttam Járó tanár urat egy csinos nővel, nyírfaháncsba vésték a nevüket. Nem hiszitek? Hazafelé menet megmu­tatom a fátJÉhol ni; „Zs. és B.” Az, hogy (host itt ülnek — Járó Bálint gim­náziumi tanár és Csák Albertné született Erdy Zsuzsanna, a szamosházl református lelkész fe­lesége —, a sors különös véletlenének 'következ­ménye. Bálint 1920. február 17-én született Szamosháza községben, Szatmárnémetitől tizennyolc kilomé­terre. Apja Járó László, szamosházl lakos, kerékgyár­tó mester, Anyja Penylgel Rozália, otthon dolgo­zik, és neveli a két lányt, Elvirát és Olgát. Bálint a négy polgárit magánúton végezte. Be­regszászon tette le a vizsgákat Nyéki Imre taní­tó úr lnsplrálására; „László gazda, Róza asszony, ki menjen tanulni, ha még ez a gyerek se?” Jófejű, szorgalmas és Igyekvő fiú volt, úgy ra­gadt a fejébe minden, mint lépre az apró madár- toll. A tanító úr — mint tanfelügyelő — a szom­széd iskolák látogatására mindig magával vitte Bálintot. Laszovlcs Gyuri bácsi, a cseléd befogott a kocsiba, aztán mentek ők hárman. Elöl az öreg, hátul a tanító úr és Bálint. Azért vitte magával a fiút, hogy legyen kivel beszélgetni az úton, és ha az Iskolában, ahova lá­togatni mentek, nem tudott egy-egy gyerek vala­mit, Bálintnak kellett megfelelni a kérdésekre. Szép napokat töltöttek együtt a tanító úrral. A polgári után Bálint különbözetit tett, és be­iratkozott a Szatmárnémeti Református Fiúgim­názium ötödik osztályába, A tanító úr továbbra is figyelemmel kísérte az útját. Végzős gimnazis­ta volt, amikor megajándékozta néhány könyvvel. Bálintnak ezek a könyvek sok álmatlan éjszakát szereztek, ,h \ A Puszták népe. a Vinarsarok, az Alföld pa­rasztsága, A legnagyobb magyar falu és a Futó­homok voltak az ajándékozott könyvek. (Folytatása kivetkezik.) V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom