Petőfi Népe, 1978. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-11 / 9. szám
1978. január 11. • PETŐFI NÉPE • 3 Nők a közéletben VÁLASZ CIKKÜNKRE Jó hír a helvéciai utasoknak A nők politikai, gazdasági és szociális helyzetét 1971-ben értékelte az MSZMP Központi Bizottsága, és átfogó határozatokat hozott. Ezt követően tartották meg 1971-ben a Magyar Nők Országos Tanácsának I. kongresz- szusát. A tanácskozáson széles körű vita folyt a magyar nőknek a társadalomban elfoglalt helyzetéről, szociális gondjairól, egyenjogúságukról, a rájuk háruló feladatokról és azok megvalósításának lehetőségeiről. 1977 márciusában a MNOT II. kongresszusán értékelték az utóbbi hét esztendőben elért eredményeket, s megvitatták napjaink nőpolitikái gondjait. E politika lényegét szocializmust építő társadalmunkban félszavakból is értjük. Azt például, hogy a női egyenjogúság nem egyszerűen törvényalkotás kérdése, a jogi egyenlőségé, hanem a nő társadalmi és politikai jogait jelenti, gazdasági függetlenségét s egyenjogúságát a munkában és a családban egyaránt. Egyenjogúság — megkülönböztetés Mindezek teljesüléséhez hazánkban adottak az objektív feltételek. Az a tény, hogy a munkaképes nők több mint 70 százaléka munkavállaló, illetve, hogy a munkavállalók 44 százaléka nő, hogy a választott testületekben növekedett számarányuk, a közélet fórumain aktivitásuk, bizonyítja, hogy képesek és készek is társadalmi kötelezettségeik vállalására. Természetesen, ahogyan a társadalmi fejlődés minden területén meg kell küzdenünk azért, hogy a lehetőség valósággá váljon, a cél, a program — ha tetszik, a határozat — teljesüljön, ez törvényszerűen vonatkozik a tényleges és teljes női egyenjogúság megvalósításáért folytatott munkára is. E munka során azonban akar- va-akaratlanul is fellépnek a szubjektív tényezők. S míg a nők társadalmi egyenlőségét a munkalehetőségek, vagy a gyermekgondozási segély' objektívan és törvényesen biztosítja, addig ugyanezek a tényezők ma még erősítik a szubjektivizmust. Ki ne tudna példát mondani az egyenlőtlen bérezésre, vagy a kisgyermekes anyák egyes munkahelyeken való negatív értelemben vett megkülönböztetésére? Oka ennek jó néhány helyen a rossz beidegződés, de oka a nem ritkán tapasztalt ellenszenv is a „női munkával” szemben. A ,,gyengébb nem” bizonyít Hogy az ilyenfajta szubjektivizmus háttérbe szoruljon, azért nem a nőknek, hanem magának a társadalomnak kell tennie. A nők ugyanis napról napra bizonyítanak. Bizonyítanak a tanácsi hivatalokban, ahová ha benyitunk, leginkább női ügyintéző kérdezi meg tőlünk, mi járatban vagyunk. Ha telefonon keresünk egy-egy tanácsi tisztségviselőt, osztályvezetőt. többször jelentkezik a vonal túlsó végén női hang, mint ahányszor számítanánk rá. A tanácsüléseken is mintha következetesebbek, határozottabbak lennének a női tanácstagok hozzászólásai, állás- foglalásai. A helyi tanácstestületeknek negyede, a megyei és fővárosi tanácstagoknak harminc százaléka nő. Ennél is örvendeA címbeni megállapítást Jó és rossz hírnek is tekinthetjük. Jó annyiban, hogy az iskoláskorú gyerekek, illetve a szülők közül egyre többen megértik annak jelentőségét,. hogy az időben kezelt rossz fogak jó részét még meg lehet menteni, s a mai korszerű fogászati technikai berendezésekkel szinte fájdalom nélkül kezelhető a fog. Sajnos, egyre több a fogszuvasodással küszködő gyerek. Dr. Lehóczky Miklósnéhoz, Baja iskolafogászához négyezerhétszáz gyerek tartozik. Tavaly háromezerötszáz tanuló fogát vizsgálta, illetve kezelte. Legutóbb a kiscsávolyi József Attila Általános Iskola huszonöt tanulója vett részt iskolafogászaton. Természetesen — amellett, hogy egy-két foghúzás is előfordult — elsődleges a fogak megmentése. Érdemes időben felkeresni a fogorvost. Sokan nem tudják, hogy nemcsak a pedagógus hozhatja el iskolafogászatra a gyerekeket, hanem a szülő is bármikor felkeresheti gyermekévei a fogászati rendelőt. Sőt, a téli és nyári iskolai szünidőben is működik az iskolafogászat. Erre mutat az a statisztikai adat is, mely szerint tavaly jútesebb arányokat találunk a szakigazgatási szervekben. A tanácsapparátus teljes létszámának ma már csaknem fele nő. És nem kevés a „gyengébb nemből” a vb-titkár sem. De nemcsak a tanácsoknál találunk nagy számban nőket. A népfront választott testületéiben 34 százalékos a nők aránya. E testületek mellett mintegy kétezer nőbizottság tevékenykedik. A több mint ezer egyéb munka- bizottság is — érdeklődési körüknek megfelelően — teret ad a nők közéleti tevékenységéhez. Szervező és felvilágosító munkájukkal hozzájárulnak a népfront- politika lényegének teljesedéséhez, szocialista céljaink szolgálatában a politikai cselekvési egység erősítéséhez, s egyidejűleg a szocialista demokrácia gazdagításához. 461 lakóterületi nőklub és 650 szakkör léte bizonyítja a nők társadalmi aktivitását. A szakszervezeti mozgalom is elképzelhetetlen ma már nők nélkül. A SZOT-ban 35,' a szakmai szakszervezetek központi vezetőségében több mint 40, az üzemi szakszervezeti bizottságokban több mint !50 százalékban vannak képviselve. Bármerre megyünk az iparban, nőkkel találkozunk. A szocialista brigádok több mint egyharma- da nő. A felsorolásból a párt sem maradhat ki, ahová napról napra jelentkeznek a kommunista nők, ahol egyre többen lesznek ^lap- szervezetek titkárai, vezetőségek tagjai. Kettős feladat A nők megállják a helyüket tisztségükben is, munkájukban is, családjukban is. És ez utóbbi sem mellékes. Mert itt a munka oroszlánrésze hárul rájuk — bármilyen gazdasági vagy társadalmi funkciót is töltenek be. Pártunk célja ugyanis nemcsak az, hogy gazdasági, politikai feladatainkat maradéktalanul teljesítsük, hanem az is, hogy egészséges családok, nyugodt, kiegyensúlyozott emberek legyenek a célok teljesítői. ^Hogy ez így is legyen, az a nőkön, anyákon, feleségeken múlik. Olyanokon, akik maguk is kiegyensúlyozott, harmonikus életet élnek. Ehhez azonban egy egész társadalom akarata, igyekezete, segítsége szükséges. Megértés a kisebb és nagyobb közösségekben a nők kettős feladatához, politikai, társadalmi, egyéni felelősségéhez. Nem lenne azonban teljes a nők közéletiségéről alkotott kép, ha elhallgatnánk, hogy míg általánosan folyamatos fejlődésről beszélhetünk, addig hiányosságokkal is találkozunk. A falvakban élő nőknek ugyanis még mindig nem jut elegendő szerep a közéletben. Ezen csak a helyi társadalmi és politikai szervek, szervezetek tudnak segíteni. És nem holnap, hanem már ma kell elkezdeniük a munkát. Nőknek, férfiaknak egyaránt. A párt programnyilatkozata megszabta a továbblépés irányát. Van még mit tenni, mert a gazdasági, társadalmi változások az életformát is változtatják, összhangba kell hoznunk a társadalmi, a közösségi és egyéni érdekeket. Ilyen nagy feladatok megvalósításában nem lehet maradi módon felfogni a társadalmi vagy családi munkamegosztást nők és férfiak között, mint ahogy a társadalom sem férfiakra és nőkre oszlik elsősorban. M. M. niusban kétszázhúszan, júliusban száztizennyolcan, augusztusban pedig száznyolcvanhatan keresték fel a szakrendelést. A doktornő azon kívül, hogy a gyerekek népes táborát évente felülvizsgálja és kezeli, rendszeresen filmvetítéssel egybekötött előDecember 22-i számunkban cikket írtunk a helvéciai utasok problémáiról. Nevezetesen arról a valóban tarthatatlan állapotról, hogy a helvéciaiak gyakran órákig várakoznak a hidegben, amíg egy-egy busz felveszi őket, s behozza a megyeszékhelyre. Hazafelé igyekezve sem kedvezőbb a helyzetük, a járatok kimaradnak, vagy a túlzsúfolt busz nem veszi fel őket. A szerkesztőségbe érkezett panaszos levél írója, Jokhel Erzsébet egy konkrét napot említett, amikor reggel az 5 órás busz több megállóban nem állt meg, az utasokat nem vette fel. Délután a 2 órakor induló járat kimaradt, a fél 3-kor induló busz nem vette fel az utasokat. A négyórás busz is kimaradt, a fél 5-ös járat pedig 20 perces késéssel indult, ám a temetőnél és a Szelei- falunál. várakozókat ez sem vette fel. Csupán eme nap miatt nem emeltek volna szót a helvéciaiak, de mint azt levelükben írták, igen gyakran előfordul a fenti probléma. A cikkben arra kértük a Volán vezetőit, hogy vizsgálják Yves Boisset, a jól ismert francia filmrendező ez alkalommal a krimik tájékára kalandozott el, több igen izgalmas, főleg politikai témájú film után. A mozilátogatók bizonyára emlékeznek még Merénylők című, nagy sikerrel játszott alkotására. Most bemutatott . filmjében egy körmönfont ravaszsággal megkomponált gyermekrablás történetét meséli el. Már az első pillanatokban olyan szituációt bont ki a képernyőn, amely valósággal sokkolja a nézőt. És hála a kitűnő regénynek — amely a film alapját képezte — és nem utolsósorban a filmszerű megformálás erényei következtében is, a feszültség nem csökken a befejező képsorig. A szerzőknek mindig van valamilyen meglepetésük, amely- lyel az izgalmat ébren tartják. Vannak a filmben megátalkodott banditák, felrobbanó autók, lélegzetállító üldözéses jelenetek, lelkiismeretlen rokonok, bérgyilkosok és nagy számban egy elmegyógyintézet lakói. A történetet nem érdemes elmesélni, mert akkor nyilván a moziba sem lenne érdemes elmenni. A film ugyanis a pillanatnyi hatásokra épül, de bár az utolsó filmkockáig lendületesen halad a maga útján a történet, mégis elegánsan és tapintatosan kezelik a kamerát a kiváló szakemberek. nincsenek kilengései a filmnek, amelyek a szadizmus, adásokat tart a fogápolás jelentőségéről. A bajai gyerekeken kívül a bajai szakrendelő fogadja a má- tészállási, mátépusztai, bátmonos- tori, érsekcsanádi, felsőszentivá- ni és szeremlei tanulókat is. Sz. F. meg a Kecskemét—Helvécia közötti autóbuszok járatait, hogy a jövőben ne forduljanak elő ilyen esetek. A vállalat vezetői kivizsgálás után arról tájékoztattak bennünket, hogy az említett napon, november 29-én a nagy hideg miatt sok autóbusz lefagyott, s mivel azonnal nem tudták a hibákat kijavítani, ezért maradtak ki a járatok. A késések a ködös idővel magyarázhatók, valamint azzal, hogy a Petőfi Sándor utca lezárása miatt egy-egy járatnak fordulónként csaknem két kilométerrel nagyobb távolságot kell megtennie. örvendetes az a hír, mely szerint decemberben jelentősen javult a két település közötti közlekedés. A vállalat vezetőinek tájékoztatása szerint csupán egyetlen járatpár maradt ki és húsz-harminc perces késés nyolc járatnál fordult elő. A november 29-i kellemetlenségekért a vállalat vezetői elnézést kérnek a helvéciai utasoktól, s ígérik, hogy a jövőben mindent elkövetnek a közlekedés zavartalanságáért. Tárnái László FILMJEGYZET Színes, izgalmas történet • A főszereplőm) és a kisfiú. vagy bármely más elhajlás irányába terelnék. A film legfőbb erénye, hogy kitűnő színészeket vonultat fel. A főszereplő, „Az akasztani való bolond nő” nem más, mint a rokonszenves, szeplős Marlene Jobert, aki hazájában tevében, filmben és színpadon egyaránt gyakran szerepel. Nálunk két filmjét sikerrel mutatták be a mozik. Jelentős szerepet- játszik a filmben Michel Lonsdale, akinek Kecskeméten éppen a napokban vetítették az egyik filmjét, a Tojásrántotta címűt. Egy kitűnő gyermekszínészt van alkalma megismerni a nézőnek, Thomas, a milliomoscsemete szerepében. Egyébként saját nevén játszik, mert Thomas Waintrop- nak hívják. Az ő együttes játékuk a gyermeket a rabságba is követő nevelőnővel, Marlene Jobert-tel igen jó, emberi pillanatait jelenti a filmnek. Cs. L. Tessék csak megpróbálni Akitől hallottam, eltitkolta a tsz nevét, így csak annyi bizonyos, hogy a kecskeméti járás egyik közös gazdaságából való az alábbi történet. A nem egy szempontból jó hírű tsz-ben a kirívóan alacsony tejhozam növelése érdekében teendő intézkedésekről. feladatokról tanácskoztak. Az állattenyésztő szakemberek sok okos. itt-ott tudományosan alátámasztott mondanivalóval előhozakodtak már, amikor nem titkolt indulattal felpattant ültéből a gyakorlat embere, az egyik állatgondozó és így szólt: — Elnézést, tisztelt értekezlet, de muszáj elmondanom ... Tudom én, hogy igen nagyon fontos a tudomány, de azt is higgyék el: ahhoz hogy tejet adjon, víz is köll a tehénnek! Minálunk meg ott az az istenátka önitató. A nyomorult jószág csak kínlódik, küszködik, vagy nyolc-tiz kilós nyomást fejt ki jiz orrával, hogy egy kis vizet érezzen a nyelvén ... Próbálnák csak meg az elvtársak, hogyan ízlene a sör, ha közben az orrukat nyomnák.'... Szóval, énszerintem az önita- tót kéne úgy megreparálni, hogy bőven adagolja ... —y —n Növekszik a forgalom a bajai iskolafogászaton • A bajai rendelőintézet iskoiafogászatán dr. Lehóczky Miklósné cvente több száz gyerek fogát vizsgálja, kezeli. BARÁTAINK ÉLETÉBŐL A ritmikus sportgimnasztika szépsége Bázelban, egy 19 éves diáklány, a kijevi Irina Gyerjugina a ritmikus sportgimnasztika világbajnokságon az összetettben megnyerte a világbajnokságot. Irina az utóbbi években háromszor egymás után kivívta a Szov- jeturiió abszolút bajnoka címet is az összetettben. A ritmikus sportgimnasztika, mint sportág, a Szovjetunióban született. Az első országos versenyt 1947-ben Tallinnban rendezték. A szép, muzikális és elegáns női sportág a világ sok országában érdeklődést keltett és 1963-ban megszérvezték az első világbajnokságot, amelyen egy szovjet lány, Ljudmila Szavin- kova szerezte meg az elsőséget. Az első években a szovjet lányok diktálták a divatot — őket utánozták és nyilván ezzel magyarázható, hogy nem tudták elvenni tőlük az elsőséget. Azután egyre inkább rátaláltak saját hangjukra a különböző országok sportolói. A negyedik világbajnokságon a bolgár Maria Gigova nyerte el összetettben a világbajnoki címet. Gigova a gyakorlatok bonyolult elemeit helyezte előtérbe, néha még az előadás szépségének rovására is. A bolgár versenyzőnő összetettben még két alkalommal állhatott a dobogó legmagasabb fokán, a következő évben megosztozott az elsőségen az omszki Galina Sugurovával. Az idei világ- versenyen ismét szovjet lányok lettek az elsők. A jelek szerint a szovjet ritmikus sportgimnasztikát meghatározó elemek a magas színvonalú művészi kivitelezés és az egyre bonyolultabb gyakorlatok — világszerte hódítanak. A táncos előadásmód kizárólagosságát hirdető irányzat egyébként már Gigova előtt is jelentkezett, a sportág második, prágai világbajnokságán, ahol Hane Micehova csehszlovák versenyzőnő lett az első. Ezt a rangot két év múlva (világbajnokságot kétévenként rendeznek ebben a sportágban) azonban elhódította tőle Jelena Karpuhina. A tavalyi világbajnokság abszolút győztese, Irina Gyerjugina, sportoló családban nőtt fel. Apja, Ivan Gyerjugin, 1956-ban a melbourne-i olimpián tagja volt a győztes szovjet öttusacsapatnak. Irina maga nemcsak otthon szerepelt remekül, tavaly elnyerte az Intervíziós Kupát, az első nem hivatalos Európa-bajnokságon is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Tavaly novemberben fjedig a miskolci ritmikus sportgimnasztika Intervíziós Kupában nem csupán labdagyakorlatával bizonyult a legjobbnak, hanem valamennyi első helyet megszerezte. Vlagyimir Golubjev (APN-KS) Cseppkőcsodák a föld mélyében Alig huszonöt kilométernyire Brnótól található a Morva-Karszt észak—dél irányban elnyúló, 15 kilométer hosszú és 2—6 kilométer széles vonulata. A Morva-Karsztot nem azért szokták elsősorban megnézni, amit a felszín kínál, hanem amit a mély: a sziklák alatt meghúzódó cseppkőbarlangok látványáért. E barlangok közül a legnagyobb a Katalin-barlang, ahol kisebb- nagyobb — főként rózsaszínes árnyalatú — cseppkövek milliárd ja veri vissza a lámpák fényét. Az egyik csoportozat éppen olyan, mint egy erdő —, a másik megkövesült vízesésre hasonlít. De van ott boszorkány formájú cseppkő éppúgy, mint virág- vagy állatalakzat. Noha a Katalin-barlang kínálja a legtöbb és a legszebb látnivalót. érdemes továbbsétálni a pár kilométernyire levő Sloupi- és Sosuvi-, valamint a Balcarka- barlangokhoz: itt is nagyszerű látványt nyújtanak az évezredek óta alakuló, formálódó cseppkövek. A Balcarka-barlang közelében • Almclkodó iskolás csoport a Katalin-barlangban. 138 méternyi mélységű szakadék tátong. Ritka szép ez a meredeken aláereszkedő akna, mint amilyen ritka érdekes legenda fűződik hozzá. A környékbeliek úgy mesélik, hogy egy mostoha — e szakadék szélére küldte virágot szedni fogadott gyermekét. A kicsi kihajolt, és ekkor a mostoha a mélybe taszította. A gyerek azonban meg tudott kapaszkodni a faágakban, és az arrajárók megmentették. Ügy tartották igazságosnak, hogy a mostoha kerüljön oda. ahová áldozatát szánta: a szakadék mélyére. Bele is vetették, és attól kezdve Macocha — vagyis mostoha — szakadéknak hívják ezt a mélyedést. Balladába illő történet, mint' ahogy versbe kívánkozik ez az egész csodálatos karsztvidék... A. L. • Itt aztán tobzódhat a névadó fantázia.., (Bojtár Ottó leivé* telei.)