Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)
1977-12-30 / 307. szám
KUTATÓFÚRÁS RECSKEN Üj brigádok sikere A 9-es Volán bajai üzemegységében a jelek szerint eredményes évet zárnak, amelynek magyarázata a brigádmozgalom fellendülésében rejlik. Az élvonalban több olyan brigád is van, amely a megelőző években kevés sikerrel vett részt a munkaversenyben. Minden bizonnyal a legjobbak között lesz a Kun Béla bronzfokozatú és a Bánki Donát okleveles tehergépkocsi-vezető brigád, a Zalka Máté bronz fokozatú műszaki brigád és a Mészáros Lázár bronzfokozatot elért autóbuszvezető brigád. Állománygyűlés a kecskeméti rendőrkapitányságon Szerdán délután a kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányságon állománygyűlést tartottak, ahol megjelent dr. Fehér Géza rendőr ezredes, a megyei rendőr-főkapitányság vezetője, Horváth Ignác, a járási pártbizottság első titkára, dr. Körös Gáspár, a városi pártbizottság első titkára és dr. Babinyecz Ferenc, a megyei pártbizottság munkatársa. Az állomány előtt ismertették a belügyminiszter parancsát, amelynek értelmében Donáth Tibor rendőr ezredest, a ’•árosi-járási rendőrkapitányság vezetőjét érdemei elismerése mellett, 1977. december 31-i hatállyal nyugállományba helyezte. A belügyminiszter soron kívül előléptette rendőr őrnaggyá Bitó István rendőr századost és 1978, január 1-i hatállyal a kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetőjévé kinevezte. Az állományi gyűlésen dr. Fehér Géza rendőr ezredes és dr. Kőrös Gáspár szólalt fel, méltatva Donáth Tibor rendőr ezredes több évtizedes munkásságát. A nyugalomba vonuló rendőrkapitányt a főkapitány dicséretben és jutalomban, a megyei közlekedésbiztonsági tanács elnöke pedig tárgyjutalomban részesítette. Az állománygyűlés Donáth Tibor rendőr ezredes köszönő szavaival fejeződött be. Január 1-től emelik az életbiztosítási járadékot Az Állami Biztosító 1978-tól első ízben, s utána minden évben 2 százalékkal növeli a folyósított járadékok összegét. Számos életbiztosítási forma — például „gondoskodás”, családi, nyugdijkiegészítő biztosítás — alapján nyújtanak havi járadékot a legtöbb járadékos közlekedési vagy egyéb baleset sérültje. A biztosító ügyfelei egy részének elsődleges jövedelemforrása a járadék, amelynek növelésével most igyekeznek követni a nyugdíjak rendszeres emelését. • Recsken épül Közép-Európa legnagyobb mélyművelésű rézbányája. Képünkön: kutatófúrás Recsk közelében. (MTI-fotó — Bisztray Károly felvétele — KS.) Mentesítő vonatok szilveszterkor és újévkor Szilveszterre és újévre már kevesebb. de még mindig a szokásosnál jóval több utasra számít a MÁV, ezért 92 többletvonat köz. lekedését tervezik. Pénteken 10, szombatod 22 mentesítő vonatot indítanak a fővárosi pályaudvarokról. Ezenkívül szombaton például a Déli pályaudvarról induló Zselic-expre&sz „kettéosztva'' önálló vonatként megy külön Kaposvárra és külön Pécsre. Zsúfoltság várható január elsején, amikor viszont 45 mentesítő szerelvény közlekedik. Akárcsak az előző hét végén oda, ezúttal viszsza már’ most elkelt a Szabolcsexpresszre minden helyjegy, ezért nem nagy időkülönbséggel mentesítő gyorsvonatot indítanak Nyíregyházáról Budapestre. Szilveszterre és újévre is megerősítik hatvan kocsival a nemzetközi expresszvonatokaf. Gondoskodtak az NDK-ban dolgozó, s az ünnepekre hazalátogató több ezer fiatal szakmunkás zavartalan visszautazásáról is. Részükre a Nyugati pályaudvarról január 3-án 11 óra 35 perckor indítanak Greifswaldba. 22.25-kor pedig Lipcsébe, január 3-án. 4-én és 13-án 22.25-kor ugyancsak Lipcsébe különvonatot, amelyekre nem kötelezően helyjegyek is válthatók. A lengyel vasutakkal együttműködve ugyancsak különvonattal hozzák vissza Krakkóból a Kábái Cukorgyár építőit. (MTI) MÓKALÁKA, VITÉZ LÁSZLÓ ÉS A TÖBBIEK... Szünidei gyermekprogramok Kecskeméten Kedden és szerdán délelőtt színvonalas rendezvény színhelye volt a Megyei Művelődési Központ. A Kaláka együttes hangulatteremtő játéka és Levente Péter színművész — a tévéből jól ismert Móka Miki — szórakoztatta a sajnálatos módon gyér számú közönséget. A Fővárosi Operettszínház fiatal színésze, a gyermekek világával tökéletesen azonosult: játékos, mozgékony, vonzó emberiművészi egyéniségével, fantáziadús ötleteivel percek alatt megnyerte a kecskeméti gyermekközönséget. Segítségével eltűnt a színpad, a széksorok katonás rendje, csak a „JÁTÉK” maradt, a mindent feloldó „MOZGÁS”. Együtt utaztak képzeletbeli állomásokon, lobogtak, hajladoztak, mint a gyertyaláng, összehúzták magukat, mint a félős csigabigák, fújtattak, zakatol-' tak, akár az öreg mozdonyok, majd egy képzeletbeli családnak sütötték, sózták, dagasztották a karácsonyi bejglit. „Mondd és csináld...” — szólította, s varázsolta tovább százféle alakba a játékban tökéletesen feloldódott kis közönségét Levente Péter. Aztán ismét megszólalt a fürge muzsika — töröksíp, köcsögduda, gordonka, gitár —, hogy Kalákáék vidám népdal- és gyermekvers-feldolgozásaival fejezzék be a hangulatos délelőttöt. Szerdán Kemény Henrik, a népművészet mestere Vitéz László és a többiek című bábsorozatából mutatott be két darabot. Az Állami Bábszínház vendégművésze harmadízben látogatott el Kecskemétre. A tévé gyermekműsoraiból Furfangos Frigyes, Füles kutya és Süsü Sárkány alakítójaként ismert. Kemény Henrik híres bábművészfamíliából származik, s a régi városligeti vásári bábjáték hagyományait igyekszik folytatni. A Vitéz Lászlóban újjáéled a jellegzetes magyar nemzeti bábhős az oroszok Petruskájához, a csehek Kasparekjéhez, vagy a franciák Guignol-jához hasonlóan, és a gyerekek újból tapsolnak, kiabálnak, nevetnek, s örülnek ezeknek a hősöknek. Együtt élnek ebben a népmeséi motívumokkal átszőtt kitűnő bábjátékban: az ártatlan, mókás, furfangos Vitéz Lászlóval, a néha félelmetes, olykor mulatságos Borissza betyárral, Rózsa Sándorral, Vencellel, a szerelmes tót legénnyel és a furcsa beszédű, sima nyelvű sváb csaplárossal. A szünidei gyermekrendezvények a fenti két program mellett — mesebál, filmvetítések, balázsolás, betlehemi játékok — megfelelő színvonalú, hasznos, kellemes időtöltést nyújtottak a gyermeklátogatóknak. P. E. Állatszámlálás a megyében A Központi Statisztikai Hivatal elnöke elrendelte az országos állatszámlálás végrehajtását. Ennek megfelelően a KSH Bács- Kiskun megyei Igazgatósága az egész megyére kiterjedő állatszámlálást hajttat végre az 1977. •december 31-i éjféli állapotnak megfelelően valamennyi városban, nagyközségben, a községekben, valamint ezek külterületén és a tanyavilágban. Az állatszámlálásra várhatóan 1978. január 1-e és 8-a között kerül sor. E munkát végző számlálóbiztosokat, s a közvetlen irányításban részt vevő összeírási megbízottakat a KSH járási felügyelőségei megbízólevéllel látják el, amelyet kívánságra fel kell mutatniok. Az adatszolgáltatás valamenynyi megkérdezett lakosra köte-INDIAI MOKASZIN • A Duna Cipőgyár 1977-ben 4 millió 909 ezer pár cipőt gyártott. Termékeiknek 39 százaléka exportra készül. Képünkön legújabb termékük: az Indiai kooperációban a gyárba szállított mokaszin felsőrészekre ráragasztják a talpat. (MTI-fotó — Hadas János felvétele- K8.) lező. Az állatszámláláskor összeírják a szarvasmarha-, a sertés-, a . ló-, a juh,- a bivaly-, a kecske-, az öszvér-, a szamár-, a baromfi-, a méhcsalád- és a házinyúl-állományt, valamint a sertésállomány 1977. IV. negyedévi változását és az 1977. évi kotlóskeltetések adatait. Az állatszámlálás adatairól kitöltött kérdőívet — akik kérdőívvel nem rendelkeznek, azok adatairól kiállított lajstromot — az adatszolgáltatónak alá kell írnia. Az adatokat a számlálóbiztos, illetve az összeírási megbízott a KSH dolgozóin kívül más személynek nem adhatja ki, vagy betekintésre nem engedheti ót. A KSH illetékesei kérik a megye lakosságát, hogy segítsék az állatszámlálás végrehajtásában részt vevők munkáját. Közlekedésbiztonsági tanács alakult Kerekegyházán A kerekegyházi Területi Köz* lekedésbiztonsági Tanács szerdán tartott alakuló gyűlésén a tanács elnökévé Bajnóczi Józsefet, a nagyközségi tanács elnökét választották meg. Az alakuló ülésen nevelési és propaganda szakbizottságot is létrehoztak. A közlekedésbiztonsági tanács munkája nyomán javulást várnak a szabálysértések és balesetek megelőzésében. A kerekegyházi általános iskolások jó példával járnak elöl e tekintetben, ugyanis immár tíz év óta rendszeresen úttörő rendőri .feladatokat látnak el a forgalmasabb útkereszteződésekben. Elméleti és gyakorlati oktatáson vesznek részt tanáraik vezetésével az iskola előtt levő — társadalmi munkában létesített — KRESZ- parkban. Kerekegyháza üzemei, szövetkezetei és vállalatai a közlekedésbiztonsági tanács munkájtn anyagilag is támogatják. • Telt ház van a Modern Táncok Iskolájában a fővárosban: fiatalok kezdő és haladó fokon tanulják a különböző táncokat. (MTI- fotó, Pólya Zoltán felvétele. — KS) naptAr i 1977, december 30., péntek Névnap: Dávid Napkelte: 7 óra fz Perc. Napnyugta: 16 óra 01 perc. Holdkelte: 21 óra 13 perc. Holdnyugta; 9 óra 55 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 28-án a középhőmérséklet 1.8 (az 50 éves átlag mínusz 0,9), a legmagasabb hőmérséklet 0,2 Celsius-folt volt. December 29-én a reggel 7 órakor mért hómérséklet 3,4, a délben egy órakor mért hőmérséklet 4.1. a legalacsonyabb hőmérséklet 2.6 Celsiusfok volt. 10,4 milliméter csapadék hullott. — HANGVERSENYEK, NEVES ELŐADÓK. Az Országos Filharmónia rendezésében az új év első hónapjában jeles előadóművészek és együttesek koncerteznek Bács-Kískun megyében. Kiskunfélegyházán a Bartók-vonósné'gyes. Falvai Sándor zongoraművész Kalocsán ad hangversenyt. A szakmunkástanulók hangversenybe Heti előadásain. Kiskunfélegyházán az Ex Antiquis együttes. Baján és Kalocsán a Bakfark Consort lép fel. — Ebben az évben 443 millió forintot ruháztak be a szarvasmarha-, a baromfi- és a szakosított sertéstenyésztő telepek felújítására, építésére a bácskai és Duna melléki termelőszövetkezetek. A beruházások összértéke 14 százalékkal nőtt az idei fejlesztésekkel. — Jó ütemben halad a mintegy 50 millió forintos beruházással épülő, 3 ezer 200 négyzetméter alapterületű kiskunfélegyházi Centrum Áruház építése, melyet a tervek szerint 1979-ben adnak át a vásárlóközönségnek. Három új osztállyal, valamint büfével bővítik az áruházi ellátást, s úgy tervezik, hogy 1980-ra évente 130— 140 millió forintos forgalmat bonyolít le az új Centrum. — A háztájiknak is. A bácsalmási Petőfi Termelőszövetkezetben 1977-ben 35 ezer mázsa tápot készítettek saját keverőüzemükben, elsősorban a sertés- és szarvasmarha-állomány részére, valamint a háztáji gazdaságokban nevelt jószágok számára. 1978-ban a múlt évinél 10 ezer mázsával több táp készítését tervezik. — Befejezték az évet. Teljesítve 25 vagonos konyakmeggy-termelési tervüket, befejezték az 1977-es tevékenységet a kiskunmajsai Jonathán Szakszövetkezet édesipari üzemének dolgozói. A teljes mértékben nőket foglalkoztató kisüzem az év utolsó napjaira elnéptelenedett: tagok és alkalmazottak szabadságra mentek. — Szerződés — holtszezonra. A tiszaalpári Tiszatáj Termelőszövetkezet szerződést kötött a 9-es Volánnál nagy teljesítményű tehergépkocsijainak jobb kihasználása érdekében. Amikor a mezőgazdaságban kevesebb a szállítaniváló, a 9-es Volánnak bérfuvarozást végeznek. A termelőszövetkezet korszerű járműparkjában 11 modern IFA tehergépkocsi dolgozik a szállítási munkákban. — A szabadszállási Aranyhomok Termelőszövetkezetben az idén szerelőcsarnokot létesítettek a szakosított szarvasmarhatelep kiépítéséhez pedig új borjúnevelőt építettek. A szövetkezet földjein felhasználásra kerülő vegyszerek szakszerű és balesetmentes tárolásának érdekében méregraktárat készítettek. — Tízéves a BÁCSÉP KISZ-bizottsága. Jubileumi gyűlést tartottak tegnap a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatnál a megye legrégibb, tíz évvel ezelőtt alakult üzemi KISZ-bizottságán. A rögtönzött kis ünnepségen Hulej László bizottsági titkár üdvözlő szavai után a régi KISZ VB- tagok jutalmazására és baráti beszélgetésre került sor. Ittasság, késelés, félmilliós tűzkár A megyei rendőr-főkapitányság emberölés kísérlete bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt őrizetbe vette, s eljárást indított Harkai József 29 éves, betanított munkás, Jakabszállás, IV. kerület 114. és Ugrina Béla 16 éves, betanított munkás, Jakabszállás, IV. kerület 56. szám alatti lakosok ellen. December 27-én hajnalban Harkai József, Ugrina Béla, valamint Ugrina 1 Bertalan és Harkai Mihály a jakabszállási tanyavilágban előzetes szóváltás után összeverekedtek, amelynek hevében Harkai József zsebkésével mellbe szúrta Ugrina Bertalant, akit súlyos sérüléssel szállították a kórházba. Ugyancsak kórházba került Harkai Mihály, aki a verekedés folyamán orrcsonttörést szenvedett. A verekedés ügyében a vizsgálat még tart. Szerdán, a kora reggeli órákban súlyos anyagi kárral járó tűz pusztított Kiskunfélegyházán, a II. kerület 66. számú tanyán. László Mihály tanyája mellett levő libaszín tétőszerkezete kigyulladt, és a színben levő 400 hízott, ugyanennyi sovány liba a tűzben elpusztult. Az anyagi kár 450 ezer forint. A libák értéke 420, a berendezés 30 ezer forint. A vizsgálat megállapította, hogy a szín nádból készült tetőszerkezetét elektromos rövidzárlat gyújtotta fel. G. G. Elhunyt Mészáros Sándor rendőr zászlós A kecskeméti Városi és Járási Rendőrkapitányság, a gyászoló család mély fájdalommal tudatja, hogy Mészáros Sándor rendőr zászlós, a városi és járási rendőrkapitányság dolgozója 40 éves korában hirtelen elhunyt. Mészáros Sándor 1957 óta teljesített szolgálatot a Belügyminisztérium állományában, 1963 óta volt tagja a pártnak. Tulajdonosa volt a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatának és más kitüntetéseknek. Mészáros Sándort a rendőrség saját halottjának tekinti. Hamvasztás előtti búcsúztatása december 31-én délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadással lesz a kecskeméti köztemetőben. Ami a cikkből hiányzott Tegnapi számunkban a Mit vár az új évtől az üzemi négyszög című írásban az szb-titkár sokallta nyilatkozatában a TIT honoráriumait. Sajnos, arról nem szólt, hogy nem Báes-Kiskun. hanem Csongrád megyében szerzett tapasztalat vette el a kedvüket a TIT-tel való szorosabb kapcsolat kiépítésétől. A megyei TIT-esek jó híre késztetett bennünket arra. hogy tegnapi cikkünket a fentiekkel kiegészítsük. Oévbúcsúztatók itthon és külföldön Csaknem négyezren érkeznek ezekben a napokban Budapestre óévet búcsúztatni. A szomszédos országokból, valamint Franciaországból. Olaszországból, Spanyolországból, Görögországból és Japánból hozzánk utazó vendégek nagyszállók éttermeiben köszöntik az új évet. Részt vesznek városnézésen. folklórműsoron és a számukra Lajosmizsén rendezett disznóölésen is. . Hazánkból ezren utaznak külföldre, szilveszteri bálokra. Moszkvában. Leningrádban, Varsóban, Zakopánéban, Berlinben, Dnzdában, Kolozsváron és Brassó-Poianán koccintanak december 31-én, éjfélkor. maim SZÍNHÁZ 30. péntek este 7 óra VERZIÓ Ódry-bérlét Kiskunmajsa este 7 óra TÍZ KILÓ ARANY MOZI 1977. december 39.: KECSKEMET VÁROSI: fél 4 és 7 órakor HELLO. DOLLY! Dupla helyárúi ( Kétrészes, színes amerikai filmmuslcat KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor TOJASRANTOTTA Színes, magyarul beszélő francia filmszatíra MESEMOZI: fél 4 órakor A VARÁZS SAPKA Színes szovjet rajzfllm-összeállitás STÜDIOMOZI: (Városi mozi épületében) háromnegyed 6 órakor SAMAn Színes magyar film PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspáat Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér 1/a. Telefon: .12-619. 12-516 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terleszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál ,,és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20.— forint ” Postautalványon. • valamint átutalással KHI 215—95162 jelzőszámlára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István index: 25 065 HU ISSN 0133—235X /