Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-14 / 293. szám

Hatékonyabban dolgoztak az ipari szövetkezetek A kecskeméti járásban működő hét önálló ipari szövetkezet és 5 szövetkezeti telephely ez évi ter­melési értéke együttesen várha­tóan eléri a 321 millió forintot, ami 16 százalékkal több a tava­lyinál. 1976-ban a termelésiér­­ték-növekedést nagyobb részt a létszámnövelés eredményezte; az idén fordítva: 97 százalékban a termelékenyebb munkának kö­szönhető. Az említett ipari szövetkezetek ez évi beruházásainak együttes összege 92 százaléka volt az elő­ző évinek. Ebből is kiviláglik, hogy az idén lényegesen hatéko­nyabban használták fel az élő­munkát. A múlt évi háromszáz­zal szemben az idén tíz új mun­kást vettek fel. Ugyanakkor nőtt az egy személyre jutó termelési érték, amely meghaladja az ipari szövetkezetek 8 százalékos orszá­gos átlagát. KöÉettánexport Kiskunhalasról Nagyanyáink rojtos nagyken­dőjének kötésmtnfeáit is felhasz­nálják a téli és a tavaszi pulóve­rek gyártásához a Kiskunhalasi Kötöttárugyárban, ahol már a jö­vő évi modellek készülnek. A színösszeállításnál — a divatnak megfelelően — gyakori a fekete alap csau és barna díszítéssel. A sportpulóverek többsége norvég­mintás. vagy csomózott, mint a régi váLlkendők, a farmerkiegé­­szítők pedig melírozottak és sok­­zsebesek. Az új üzemben, amely­nek átadására 1978-ban kerül sor, jövőre már több mint egymillió 300 ezer gyermek- és felnőttkö­töttáru készül hazai és külföldi megrendelésre. A rendszeres olasz export mellett a Szovjetunióba, Lengyelországba és Csehszlovákiá­ba is szállítanak Daniella véd­jeggyel ellátott halasi pulóvereket. Újfajta klubok LESZ ELEGENDŐ SZÁRNYASPECSENYE Több baromfihús exportra Nőtt a kereslet a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat ter­mékei iránt. A választék bővíté­sével, a minőség javításával az előző évinél több áru talált piacot külföldön. Az export jelentős ré­szét az idén is decemberben bo­nyolítja a vállalat: a hónap köze­pétől átlagosan napi 20 vagon­­nyi terméket indítanak útnak a közeli és a távoli országokba. Legtöbbet pecsenyelibából, grill-Üj otthon a fiafcfaátmk Mivel Komszomol téri „ke­reteit" régen kinőtte, már 1964- ben szóba került egy új úttörő­ház építése Kecskeméten. Akkor a majdani Megyei Művelődési Központot szemelték ki erre a célra, pontosabban ahhoz akar­ták csatolni. Az eredeti elgon­dolásból nem lett semmi, sőt a megvalósítás másik formájára is előreláthatólag 15 évet — vagyis még kettőt — kellett, il­letve kell várakozni. A városi tanács végrehajtó bi­zottsága november 24-1 ülésén hallgatta meg az illetékes szer­vek beszámolóját a közvetlen kivitelezés előtt álló intézmény­ről, amely már nevében is — Ifjúsági és Űttörőház — jóval többet sejtet elődjénél. Mindjárt előre kell bocsátani: nem újon­nan emelendő, inkább újjávará­zsolt épület — a Széchenyi téri volt iparosotthon — homlokzatá­ra kerül majd fel ez a tábla. De előbb a teljes rekonstrukció és az átalakítás következik, amely a tervek szerint 1979 vé­géig tart. Az Ifjúsági és Űttörőház ösz­­szesen 28 millió forintba kerül, ebből az Állami Ifjúsági Bizott­ság 10 milliót vállalt magára. A beruházási programtervet a fő­városi Városépítési Tervező Vál­lalat 1978. január 31-ig, a kivite-Önkéntes rendőrök tanácskozása A napokban Jánoshalmán ren­dezték meg a bajai közlekedési alosztályhoz tartozó önkéntes rendőrök tanácskozását. A meg­beszélésen ott volt Jakab Sán­dor rendőr alezredes, a megyei BM-szervek pártbizottságának titkára, valamint az önkéntes rendőröket delegáló gazdasági szervek vezetői. Szabó László rendőr alezredes megnyitóját kö­vetően Horváth Tibor rehdőr százados értékelte a közlekedési önkéntes rendőrök tevékenysé­gét. A közlekedési alosztályhoz tar­tozó járásokban mintegy 47 ezer gépjármű üzemel, ezen felül je­lentős a segédmotor-kerékpárok, munkagépek, kerékpárok és fo­gatolt járművek száma. Ez év első háromnegyed évében ősz­­szesen 331 sérüléses baleset tör­tént, ami — sajnos — a múlt A zöldség- és gyümölcstermesztés, -felvásárlás, -kereskede­lem és -feldolgozás idei tapasztalatairól, valamint a jövő évi tennivalókról tartott tegnap ankétot a Petőfi Népe Szerkesz­tőségében a lap mezőgazdasági rovata. Kecskeméten már kilenc üzem­ben. illetve intézményben és négy szakmunkásképzőben működik a ‘Moszkvái Rádió hallgatóinak if­júsági klubja. A legutóbbi szep­temberben — a 607-es számú in­tézet MSZBT-tagcsoportja kezde­ményezésére — négy Iskola fia­taljaiból alakult meg. A diákok december 12-én baráti találkozót rendeztek, amelyen megjelent Di­na Mudrova, a Moszkvai Rádió magyar osztályának vezetője is. csirkéből és pulykából kérnek a megrendelők, amelyből a hazai kereskedelmet is maradéktalanul kiszolgálja a gyár. Az előző évi­nél az itthoni fogyasztók is több konyhakész baromfitermékből vá­logathatnak. Az ünnep előtti na­pokban félhűtött áruval látják el a kereskedelmet. Az egyedülál­lók, a kisebb családok • részére darabolt pulykát, libát is forgal­maznak. Dr. Király Lászlónak, a me­gyei tanács vb mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályvezetőjének vitaindító előadása után az an­kétem részt vevők részletesen el­mondták véleményüket, őszintén feltárták a gondokat, s szóltak ezek megoldásáról is. Az ankéton felszólalt: dr. Mol­nár István, a megyei pártbizott­ság munkatársa, Monori Miklós, a MÉM osztályvezetője, dr. Apud Károly, a kecskeméti Vá­rosi Tanács osztályvezetője, Ma­gány Imre, a Kiskunsági TE­­SZOV titkára, Ispánovits Már­ton, a MÉSZÖV' elnöke. Fazekas Béla, a tlszakécskei Tiszagyön­­gye Tsz elnöke, Kancsár Sándor, a mélykúti Lenin Tsz elnöke, Kremniczky Béla, a Kalocsai Agráripari Egyesülés igazgatója, Kunszeri Károly, a bajai hűtő­ház igazgatóhelyettese, Űj falusi i Sándor, a Kecskeméti Konzerv­gyár osztályvezetője, Fejes Gá­bor, a Kalocsai Paprika- és Konzervipari Vállalat osztályve­zetője, Gyenes István, a HUN­­GAROFRUCT megyei kirendelt­ségének vezetője, Sohajda Fe­renc, a megyei élelmiszer-kiske­reskedelmi vállalat igazgatója és Kovács Gyuláné, a megyei ZÖLDÉRT Vállalat munkatársa. Az ankétről lapunk későbbi számában részletesen beszámo­lunk. Az emlékmű megújulására 11 dokumentációt további öt hó­napon belül készíti el. Az ifjúsági létesítmény funk­ciójára, kombinált kihasználásá­ra vonatkozóan az AlB irányel­vei érvényesek. Általánosságban: a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételek közepette, sajá­tos eszközök alkalmazásával se­gítse a két egymást követő kor­osztály világnézeti, erkölcsi és esztétikai nevelését. Világosab­ban fogalmazva: mint módszer­tani központ, tegye lehetővé a kisdobosok, az úttörők, az ifjú­kommunisták, az úttörő- és KISZ-vezetők alap-, valamint to­vábbképzését; támogassa a szer­vezeti életet, az iskolán kívüli mozgalmi tevékenységet; szer­vezzen a fiatalok számára szak­köröket, művészeti foglalkozáso­kat; rendezzen egyéb kulturális és sportprogramokat a szabad idő hasznos eltöltésére; irányítsa az ifjúsági park működését; szak­mailag is patronálja a megye­­székhely ifjúsági klubjait. Mint a városi tanács művelő­désügyi osztályán értesültünk róla, Kecskemét új és most már valószínűleg végleges ifjúsági parkját — benne szabadtéri szín­paddal — a Széchenyivárosban, a távfűtőművek szomszédságá­ban alakítják ki, várhatóan a következő ötéves tervidőszakban. K. F. Csaknem félszáz éve, azaz a húszas évek végén készült el a budapesti Andrássy út (a mai Népköztársaság útja) városligeti lezárásaként az úgynevezett Mil­lenniumi (azaz Ezredéves) emlék­mű. És most — ahogy képeink mutatják — folyik az ugyancsak leromlott állapotú szoborcsoport helyreállítása. De hiszen az ezredévi ünnep­ségek és a vele kapcsolatos épít­kezések 1896-ban mentek vég­bei Az történt, hogy a főváros tanácsa már 1881-ben javasolta az országgyűlésnek egy nagysza­bású emlékmű felállítását a ju­bileumra, de a honatyák meg­lehetős lassan határoztak: 1H94- ben született meg a döntés, és a megbízott Zala György szob­rászművész — az ő műve a 36 méter magas oszlopon álló Gá­bor arkangyal és a hét vezér Ár­pádja — és Schickedanz Albert építész csak a Millenium évében kezdhette el a munkát az egy­kori Gloriette helyén, s az 1929- ben készült el mai formájában. Azaz, hogy ez sem egészen helytálló. Mert a két ívalakú oszlopsorban elhelyezett István, László, Könyves Kálmán, II. Endre, IV. Béla, Róbert Károly, Nagy Lajos,, Hunyadi János és Mátyás alakja, a mű mai for­májának is díszei, míg a Habs­burg I. Ferdinánd, III. Károly, Mária Terézia, II. Lípót és Fe­renc József a felszabadulás után kénytelen volt átadni helyét Bocskai István, Bethlen Gábor, Thököly Imre, II. Rákóczi Fe­renc és Kossuth Lajos szobor­képmásának. Az idősebbek egyébként emlékezhetnek a Bocskai- és a Bethlert-szoborra — Holló Barnabás, illetve ifj. Vastagh György művére —, mert ezek korábban a Köröndön állot­tak, míg az újabb keletű Rá­kóczi- és Kossuth-szobor Kis­faludy Stróbl Zsigmond alkotá­sa. Tegyük még hozzá, hogy az oszlopsorok, azaz kolonnádok sarokpillérein a Háború és a Bé­évinél 30,8 százalékkal több. A baleseteket gyorshajtás, szabály­talan kanyarodás vagy előzés és az elsőbbség meg nem adása okozta. A balesetek bekövetke­zésénél jelentős szerepet játszott az alkoholfogyasztás és a világí­tási szabályok megszegése. A balesetek megelőzéséért so­kat tettek az önkéntes rendőrök, hiszen háromnegyed év alatt több mint ezer esetben teljesítet­tek szolgálatot, s 406 alkalom­mal Intézkedtek. Ellenőrzéseik, intézkedéseik megalapozottak, kulturáltak voltak. Jól dolgoznak a foktői, a jánoshalmi, a kis­szállás!, a tompái, valamint a bajai önkéntes rendőri csoportok. A tanácskozás záró aktusaként Szabó László rendőr alezredes 90 önkéntes rendőrnek adott át jutalmat. L. 3. Halálos baleset Akasztó határában Tragikus szerencsétlenség tör­tént hétfőn Solt és Akasztó kö­zött, az 53-as számú úton. Regé­nye Károly 35 éves budapesti lakos személygépkocsijával Solt felől Akasztó irányába közleke­dett 80 kilométeres sebességgel. Az enyhén balra ívelő útkanyaru­­lat vonalvezetését nem követte, hanem egyenesen haladt tovább, s az árok külső szélén levő fának ütközött. Az ütközés következté­ben a gépkocsi a tetejére borult. Regenye Károly a helyszínen meghalt. Utasa. Nagy János 48 éves budapesti lakos súlyosan megsérült, a mentők eszméletlen állapotban szállították a kór­házba. TC»r*c Írómat. hf»ltprííletén 3Z Eltemették Rózsa Jánost Tegnap délután a kecskeméti köztemetőben elvtársainak, régi har^ costársainak, barátainak és tisztelőinek népes sokasága, s nagy rész­véte kísérte el utolsó útjára Rózsa János elvtársat, a párt és mun­kásmozgalom régi harcosát. Az elhunyt búcsúztatásán a megyei párt­­bizottság képviseletében ott volt Miklós János, a párt-végrehajtóbi­zottság tagja. Brach na János, a megyei pártbizottság fegyelmi bizott­ságának elnöke, a városi pártbizottság és a városi tanács vezető kép­viselői. Ravatalánál Rózsa Jánostól, mint a megyeszékhely díszpolgárától Gódor József tanácselnök, mint a kecskeméti első földművesszövet­kezet alapító tagjától Piukovics Miklós, az Univer Szövetkezet elnök­­helyettese búcsúzott. Az V. kerületi pártalapszervezet nevében pedig Zolnay Károly párttitkár mondott végső búcsút a mindvégig odaadó aktív kommunistának. ' (Németh Ernő felvételei — KS) ke „szekere”, illetve a Munka és Jólét, valamint a Tudás és Di­csőség jelképes bronzszobor-cso­­portozatai láthatók. amelyek ugyancsak Zala György művei. Az oszlop és a vezérek csoport­ja előtt pedig a Nemzeti Hősök emlékköve, amelyet a vendég­ként érkező államférfiak, diplo­maták rendre megkoszorúznak. Az egész mű építészeti értéké­ről lehet, hogy megoszlanak a vélemények, de annyi tény, hogy Zala György, aki a századfordu­ló legkeresettebb, főleg a neoba­rokkot kedvelő emlékműszobrá­sza volt, társával egyetemben hallatlanul nagyszabású feladatot vállalt és azt színvonalasan, a tér épületeivel összhangban va­lósította meg. Mára pedig már amúgysem a művészi mérlegelés eredménye a döntő, hanem sok­kal inkább az, hogy — akárcsak a párizsi Eiffel-torony — az em­lékmű nemcsak összeforrott a főváros képével, hanem annak egyik jelképévé nőtt. így aztán meg is szerettük, avagy fordítva: megszeretve avattuk jelképpé. B. J. Akadémia körút 9. számú ház előtt Bakai Dezső 47 éves. Nagy­kőrös, Szultán utca 7. szám alatti lakos az úttest bal oldalán, a for­galommal szemben közlekedett, holott az útpadka gyalogos közle­kedésre alkalmas volt. A hőerő­műből az úttest aknájába meleg vi­zet eresztettek, s emiatt gőz ke­letkezett. A gyalogos ettől nem volt látható. Személygépkocsijá­val szabályosan erre hajtott Bog­nár Józsefné, Kecskemét, Puszta­szer utca 9. szám alatti lakos és Bakai Dezsőt elütötte. A gyalogost a mentők a kórházba szállították. Mint megállapították, a balesetért a gépkocsi vezetőjét felelősség nem terheli. G. G. NAPTAR 1977. december 14., szerda Névnap: Szllárdka Napkelte: 7 óra 24 perc. Napnyugta: 15 óra 53 perc. Holdkelte: 10 óra 09 perc. Holdnyugta: 20 óra 44 perc. AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 12-én .a középhőmérséklet mínusz 7,4 (az 50 éves átlag 1), a legmagasabb hő­mérséklet mínusz 2,2 Celsius-fok volt. A napsütéses órák száma 5 volt. De­cember 13-án a reggel 7 órakor mért hőmérséklet mínusz 11,8, a délben egy órakor mért hőmérséklet mínusz 4,1, a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 12,8 Celslus-Iok volt. A hóréteg vas­tagsága 5 centiméter. — Vadászok, vadászati szakem­berek érkeznek hazánkba, a hét végén, Párizsból. A francia ven­dégek Budapesten rövid idegen, forgalmi programon vesznek részt majd indulnak Kunbajára, a szá­mukra rendezett vadászatra. — JUBILEUM. Az idén ünnep­li fennállásának 70. évfordulóját az ez év augusztus 20-án Szocia­lista Kultúráért oklevéllel kitün­tetett kiskunhalasi Erkel Ferenc szövetkezeti vegyeskar. A negy­ven tcs kórus jubileumi hangver­senyét — dr. Bokor László kar­nagy vezetésével — december 17-én 18 órától tartja a Fáklya Filmszínházban. — Reprezentatív országos fel­mérést végeztetett az elmúlt he­tekben a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Kutató Cso­portja. Bács-Kiskun megyében a megyeszékhelyen, a kecskeméti járásban és Kiskunfélegyházán kérték ki a tanítók és tanárok vé­leményét az aktuális öktatási és nevelési problémákról, a Közne­velés című lapról és a legutóbbi fizetésemelésekről. n — GYERMEKJÁTÉK címmel a napokban kezdik forgatni Polgár András tévéjátékát a MAFILM pasaréti műtermében. Hőse egy állami gondozott 17 éves fiú, ke­serves igazságkereső útja csalódá­sokkal, s az első szerelem élmé­nyével gazdagítja személyiségét. A tévéjátékot Gaál Albert ren­dezi. — Járóka Béla hegesztő, Rideg István vasbetonszerelő Sándor Imre ács és Csapó László hegesz­tő dolgozik Bács-Kiskun megye fiataljainak képviseletében a KISZ-védnökséggé nyilvánított paksi atomerőmű-építkezésen. A fiatal szakmunkások közül ketten hétfőn már megkezdték a mun­kát. Járóka Béla és Csapó László január közepén kezd Pakson. — A napokban tartották meg a már hagyományos szakmai politi­kai vetélkedőt, amelyet a Bajai Kukoricatermesztési Rendszer KISZ-szervezete hirdetett meg a partnergazdaságok fiataljai szá­mára. A háromórás verseny győztese a bajai körzet négyfős csapata lett. a tatai és a pécsi , körzet ifjait megelőzve. — TANFOLYAM. A kecske­méti Megyei Művelődési Köz­pont kéthónapos tanfolyamot in­dít a cukorbetegek konyhatechni­kájának megismerésére. A hallga­tók megtanulhatják, hogyan kell az egyes ételeket, süteményeket atz előírásoknak megfelelően, de azért ízletesen elkészíteni. Jelent­kezni december 20-ig az intéz­mény portáján lehet. — Százhúszféle lepkét nyilvá­nított védetét a Borsod megyei Tanács. Széles körű megismerte­tésükre külön kiadványt készíte­nek. A lepkék a Bükkben, a Zemp­lénben, a Bodrogközben és a Tisza árterületén találhatók. — Kilenc műtétet lehet majd egyszerre elvégezni a szombathe­lyi Markusovszky kórház most épülő műtőblokkjában. Az 1650 ágyas intézmény több éves re­konstrukciója keretében létesülő operációs egység a kórháznak szinte minden műtétes osztályát kiszolgálja. Az ország legkorsze­rűbb operációs központját 1979- ben adják át 16 ágyas intenzív osztállyal és balesetsebészeti rész­leggel együtt. — Szedik a tobozt a kámonl arborétumban. A Szombathely határában fekvő, festői szépségű kertben az értékes fafajok száma már meghaladja a háromezret, s ebből mintegy 350 a fenyő. — Családszerződés. A győri Radnóti lakótelepen 1200 család szerződést vállalt a tanácsi lakó­épületek szocialista megőrzésére. Megóvják lakókörnyezetük tiszta­ságát és elhárítják lakásaikban a kisebb hibákat. — Népi játékokból hoztak létra játszóteret Sárvárott a vas me­gyei Tárgyformáló Stúdió tagjai. A fafaragók, kosárfonók, bútor­készítők és háncsfonók a régi idők már-már feledésbe menő, fából és egyéb természetes anyag­ból készült gyermekjátékokkal ajándékozták meg a fiatal várost. MŰSOR: MEGYEÍ MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1977. december 14, ■18 órakor a felnőttklubban Tudománytörténeti sorozat III. „Az újkori tudományfilozófia problémái” Előadó: dr. Fehér Márta adjunktus Elmarad a mára hirdetett opera­bérleti előadás, a Borisz Godunov. A Szegedi Nemzeti Színház az előadást 1978 februárjában tartja meg. 17.30 órakor az ifjúsági klubban Az új matematikatantervről az I. osztályosok szülei számára. ELŐZETES 16-án 19 órakor A Jávori jazz együttes hangversenye KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ December 14. szerda este 7 óra TÍZ KILO ARANY Bérletszünet Sárbogárdon 14.30 és 17 órakor A KIS HERCEG MOZI 1977. december 14. t •jK *••• KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 8 és 8 órakor zsaru-történet Csak 1« éven felülieknek! 20 százalékkal felemelt helyárú! Az Ifjúsági bérletek nem érvényesekl Színes, magyarul beszélő francia—olasz bűnügyi film KECSKEMÉT ÁRPÁD: fél 4 és háromnegyed o órakor KI LÁTOTT ENGEM? Színes magyar film 8 órakor LUCKV LADV Csak 18 éven felülieknek! 50 százalékkal felemelt helyárúi Az ifjúsági bérletek nem érvényesek! Színes amerikai kalandfllm MESEMOZI: háromnegyed 8 órakor NO. MEGÁLLJ CSAK! VI. Színes, magyarul beszélő szovjet rajzfilm-összeállítás 1 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preíszinger András Igazgató Szerkesztőség és kiadóhivatal: 6001 Kecskemét. Szabadság tér l/a. Telefon: 12-619, 12-518 (központi): 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető . , a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj: havi 20.— forint Postautalványon, valamint átutalással KHI 215—95162 Jelzőszámára Készült a Petőfi Nyomdában ofszet rotációs eljárással. 6001 Kecskemét. Külső-Szegedi út 5. Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 065 7 HU ISSN 0133—235X ..S Mezőgazdasági ankét a szerkesztőségben

Next

/
Oldalképek
Tartalom