Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-01 / 282. szám

1977. december 1. • PETŐFI NÉPE • 5 RÉGÉSZETI TANULMÁNYOK A MEGYÉRŐL A Cumania IV. kötete Feleannyiért legédkönyvtárosnak ? öt esztendeje közölte a Kato­na József Múzeum igazgatója^ hogy lehetőséget teremtenek a Bács-JKisfcun megyét érintő ré­gészeti, históriai, művészettörté­neti, néprajzi tanulmányok rend­szeres publikálására. Az őszön megjelent negyedik Cumania az ígéret teljesülését, az elgondolás megalapozottságát, a végrehajtás következetességét igazolja. Sokrétűség igénye iA folyamatosságot jelzik a szerkesztő szempontjai. Most is egy tudományágban felgyűlt ku­tatási eredményekről tájékoztató kötetet adtak ki. H. Tóth Elvira 18 régészeti kötődésű tanulmányt, közleményt csoportosított a Cu­mania IV., Archeológia köteté­be. A kiadványsorozatban másod­szor olvasható ez az alcím, má­sodszor jelentkeznek régészeti arculatú tanulmányokkal, , lelet­­ismertetésekkel. A „népek or­szágúba” gazdag a félnomád né­pekről maradt emlékekben és egyre többet hoznak ezekből fel­színre a sűrűsödő ásatások, egyre intenzívebb, elmélyültebb a kuta­tás. A Bács-Riskun megyei Tanács múzeumi szervezete szakosított kötetének valamennyi publikáció­ját a sokrétűség, a komplexitás igénye jellemzi. Egyaránt áthatja ez a törekvés a szerzők szemléle­tét, módszerét. Úgy védi az előszóban dr. Ko­­rek József, hogy „különösen a történeti embertan és a paleo­­zoológiai (ösállattani) kutatás vált szerves tartozékává a ta­nulmánygyűjteményinek, amely akkor a legtöbbet adó, ha a kü­lönböző tudományágakból levon­ható eredmények együtt, egy helyen jelennek meg, mint ez az izsák-balázspusztai honfoglalás­kori lovassír példáján lemérhe­tő”. Táltos? Táltos ló? Mindössze negyven hónapja értesítette Nagy Endre telepveze­­tő-agronómus a szőlőtermesztő nagyközségből a Katona József Múzeumot: emberi csontokat ta­láltak a betonoszlopok cseréje közben. A leletmentés során hamar föl-, tűnt, hogy szokatlan emberi és lókoponyát ástak ki. lEgymásttól függetlenül készítet­ték el a leletegyüttes, embertani, Állattani és régészeti minősítését. H. Tóth Elvira arra a végered­ményre jutott, hogy „a sír lele­teinek összetétele a csonttant rendellenességektől eltekintve is eléggé rendhagyó". Megállapítá­sát — többek között — a nyereg szokatlan díszítésével bizonyítot­ta. Kétségesnek tartja, hogy tál­tos és táltos ló maradványaira bukkantak, mivel sem amulet­tet, sem állatfejes botvéget, sem egyéb kultikus tárgyat nem ta­láltak. A húsz év körüli elhalt arc­koponyájának súlyos fejlődési rendellenességeit vizsgálta Mar. esik Antónia: a nyú'lajkú, far­kastorkú férfi a turanid rassz­hoz, feltehetően a honfoglalásko­ri magyarság vezetőrétegéhez tartozott. A táltosságot leginkább a ló csontozata sugallja. Ügy hitték: gebéből lesz a táltos. Az izsák­­balázspusztai mindenesetre ferde­fejű, ferdeszájú, lógó nyelvű volt. Matolcsi János zoológus szerint megfelelt a csodaló követelmé­nyeinek. További vita tisztázhatja, hogy kinek a sírjára bukkantak. Meg­oldják a talányt? A komplex ku­tatás mindenesetre már eddig sok adalékkal, megfigyeléssel, gondolattal gazdagította a tudo­mányt. Hiteles-e a várospecsét ? A 360 nagy alakú oldalon ol­vashatunk a Madaras-Téglavető avar temető csontvázmaradvá­­nyaiinak embertani jellemzéséről (Lipták P.—Marcsik A.), az Or­­goványon talált római (!) dísz­páncélról, a sajátos mintájú jász­­szentlászlói serpenyőnyélről (mindkettőt Thomas Edit vizsgál­ta), a XIII. századi szanki érem­leletről Huszár Lajos írt. Pálóczi- Horváth András révén megtudha­tó, hogy Lászlófalva mint kun te­lepülés, miben különbözött a ko­rabeli magyar falvaktól. A kis­kőrösi ezüst medaliont Sey Ka­talin mutatja be. Bökönyi Sándor dolgozta fel a Bács-Riskun me­gyei szarmata lelőhelyek állat­­osontanyagát. Mint más esetek­ben is, a legkorszerűbb technika felhasználásával igazolta H. Kol­ba Judit az 1810-ben Kiskunha­lason talált kecskeméti várospe­csét hitelességét. Kutatásai sze­rint vagy a XIV. században ké­szítették, vagy egy ilyennek pontos másolata. László Gyula úgy véli, hogy a szakirodalomban bócsai fejede­lemként szereplő avar kagán ha­zánk területén nyerte el méltó­ságát, itt vette a többi nemzet­séget és törzstöredéket uralma alá. Most foglalja össze Biczó Pi­roska a Kecskemét, Kossuth téri ásatás tapasztalatait. Az első templom hatszáz éve épülhetett. Kerítés-, majd csonttár létesítése, bővítések után az 1678-as tűz­vészt követő újjáépítés tekinthe­tő a volt Ferences templom his­tóriájában fontos mozzanatnak. A sétáló utcában látható, most ki­bontott lőrésekkel védett torony mindig védelmi célokat szolgált. Mozsolics Amália a fülöpszállási és a szailkszentmártonl avar kar­dokat vallatta. Magyarok ? Szlávok ? Főként külföldön elterjedt el­mélet szerint az úgynevezett bje­­lo brdói kultúra szláv eredetű, jellegű, következésképp az ide sorolható leletek szláv népesség jelenlétét bizonyítják. Bálint Csaba alapos, körültekintő érve­léssel cáfolja ezt a nézetet. A pontatlan elnevezéssel bjelo brdóinak minősített kultúra a mai Magyarország szívében ala­kult ki, leletei X.; XI. századi köznépi magyar temetőkben ta­lálhatók, vagyis a magyar etni­kum döntő túlsúlyát jelzi. Érdekes párhuzamokra mutat rá Fodor István, Az osztrogozs­­szki lelet című írása, de csak na­gyon áttételesen kötődik Bács- Kiskun megyéhez. Nagy Árpád publikációja az avar honfogla­lással kapcsolatos. A magvas, változatos tárgyú közlemények erős, hasznos kiad­ványt alkotnak. Nyilvánvaló, akadnak súlyosabb, átfogóbb írá­sok, olvashatunk mindössze né­hány adalék közlésére vállalkozó írást. Valamennyinek helye van, mert meglevő ismereteinkhez mindegyik hozzátesz valamit, gazdagítja megyénk múltjáról ki­alakult képet. Néha egy-egy, ön­magában jelentéktelennek tűnő mozzanat világít meg fontos ösz­­szefiiggéséket, indít új ösvények­re kutatókat, kérdőjelez megha­ladott, téves feltételezéseket, fél­igazságokat. A szép kivitelű könyv a Pető­fi Nyomda dolgozóinak hozzár értését dicséri. Keltái Nándor ÉREMRITKASÁGOK KESZTHELYEN • A Magyar Eremgyűjtők Egye­sülete keszthelyi csoportja új éremsorozat kiadását kezdte meg Keszthely város nagyjairól. Eddig kilenc érem jelent meg, Képíró Zoltán munkái. A különleges ér-, mek értékét növeli, hogy csupán százdarabos sorozatokat készítet­tek. Az érmek, a megjelenés sor­rendjében: Goldmark Károly ze­neszerző, Petőfiné Szendrey Júlia, Schwarcz Dávid feltaláló, Nagy Ignác, a modern magyar újság­írás megteremtője, Asbóth Sándor, 48-as tábornok, Fejér György tör­ténettudós, Lippay Gáspár orvos, Magyar László, Egry József fes­tőművész. Képünkön Asbóth-, Fejér-, Lip­pay-, Magyar-érmek 1. oldala (MTI-fotó Vida András felvé­telei - KS) ENGEM MEGHATNAK a ko­nok felvételizők. Akik évről év­re nekirugaszkodnak ugyanannak a magasságnak. Orvostudományi egyetemeken, színművészeti fő­iskolán jól ismerik ezeket a ru­tinos megszállottakat, akik akár­csak Dosztojevszkij hősei, visz­­sza-vissza zarándokolnak elbuká­suk színhelyére. Nem így a pro­fi iskolások, akik szinte egész életüket iskolapadban töltik. Se szeri, se száma félkézzel szerzett diplomáiknak, a pótstúdium ki­egészítőin is túl vannak, jófor­mán az ő kedvükért iktatnak a felsőoktatásba újabb és újabb rafinált szakokat. SEMMI az egyik oldalon, min­den a másikon? Alakilag két­ségtelenül, ám a „kisemmizet­tek”, úgy tűnik, rossz lóra tesz­nek s azért is mert olykor még ösztönzik is őket erre a hendi­kepre. Pedig ha valaki alkalmat­lan a. színi pályára, még lehet belőle elkötelezett pedagógus. Csakhogy az iskolában (amelyik­be még mindannyiunkat felvesz­nek), a tanító bácsi bebeszélte hősünknek, hogy kiköpött Uray Tivadar, s a felvételin, fájdalom, csak az derül ki róla hogy mi­hez nem ért. Jóllehet valamihez mindenki ért. A társadalom szempontjából az lenne a legjobb, ha ki-ki olyasfélébe kezdene, amihez legjobban konyít. A KÉPESSÉG — lehetőség, af­féle szunnyadó energia, amit va­lamilyen úton-módon mozgósítani kell. Ezzel persze nem azt . aka­rom mondani, hogy a már una­lomig emlegetett mérnökből lett autófényező vagy benzinkutas korábban megtévedt, s csak má­sodszorra talált rá igazi hivatá­sára, **? 'ti „legkockáztatom, hogy v , termettebb fiatal­­embeietc nem jutottak be annak idején a műszaki egyetemre. A többi között felvételi rendszerünk túlságosan is objektív jellege miatt. Objektiven azt értem, hogy a mindenkori számonkérés rend­re arra kiváncsi, hogy mit nem tud a delikvens, s jóformán aliO arra, hogy amit tud, azt hogyan tudja. AZTÁN KEVÉS az esély a kor­rekcióra (ezen természetesen nem a zöldségessé lett tanárem­­ber példáját értem), s főlea a szakmán kívüli értelmes tanu­lásra. Mert mi van akkor, ha egy -vasas szakmunkás például, akinek szenvedélye az irodalom, fejébe veszi, hogy levelezőn el­végzi a bölcsészetet. Már most megmondhatom neki, hogy a vál­lalata nem fogja támogatni. A munkaadónak ugyanis csak a szakmai képzés az érdeke, a termelés szempontjából. És ha az illető ragaszkodik elhatározásá­hoz? Nem tudom... Legfel­jebb elszegődik félannyiért se­gédkönyvtárosnak, hogy idővel, ha ott javasolják, világirodalmat tanulhasson. Mert a kettő együtt, a régi munka és a* irodalom nem megy... Ami azért szomorú, mert végső soron minden gyara­podás társadalmilag hasznosul. Másrészt tudomásul kell venni, hogy az önművelés — csak bi­zonyos alapokról valósítható meg. NEM MÜLIK EL ÉV, hogy ne keressem fel U. Budai Já­nost Tahitótfáluban. Legutóbb a Széchenyi István hajóútját meg­ismétlő Hableány startjánál fu­tottunk össze a Tudományos Akadémia előtti Duna-parton. Kamaszos tűz égett az erősen öt­venes parasztember szemében. Szakszövetkezeti tag a Kék Du­nában. S mellesleg évekkel ez­előtt agronómus diplomát szer­zett a fárasztó nappali munka mellett. Beosztása mit sem vál­tozott. legfeljebb értelmesebben dolgozik, s nagyobb hasznára van szomszédainak, választott közösségének. Előfizet számos szakmai folyóiratra, s mikor ná­la jártam, éppen Thomas Mannt olvasott. K. P. Sikeres évet zár a bajai Duna Fotóklub Eredményes, sikerekben gazdag évzárás elé néz a megye egyik rangos öntevékeny művészeti közös­sége, a bajai Duna Fotóklub. Idén is számos közös kiállítás és egyéni szereplés öregbítette hírnevüket országszerte és a határokon túl. □ □ □ A nyáron a klub alapító tagjai a város kirakat galériájában ismertették meg a közönséggel legked­vesebb képeiket. A fiatalabb nemzedék képviselői pedig a József Attila Művelődési Központban TEAM ’77 címmel rendeztek bemutatkozást, amely több mint ötezer érdeklődőt vonzott. A klub vezetősége sikeres kamarakiállítást szervezett az említetteken kívül még Pécsett, Szekszárdon, Felsőszentivánon, és Bátmonostoron. Több mint harminc fotóval vet­tek részt a Zomborban megrendezett kiállításon, a TEAM ’77-et pedig bemutatták Újvidéken is. A közösség az idén is eredményesen szerepelt az országos seregszemlének számitó Fotóklubok Sze­gedi Szalonján, ahol a főként fiatal szerzők képeiből összeállított kollekcióval elnyerték a Magyar Fotó­művészek Szövetségének díját. A kecskeméti Orszá­gos Színesdia Bemutatóra küldött összeállításuk mű-, vészi színvonalát és igényességét pedig különdíjjal jutalmazta a Megyei Művelődési Központ vezetősége. Gyulán, Dunaújvárosban, Nagykanizsán, Makón, Békéscsabán, Pécsett, Southamptonban (Anglia) és Nantesben (Franciaország) rendezett kiállításon egyéni sikerek születtek. A sok szereplés, egyéni és közösségi bemutatkozás jól tükrözi, hogy nem öncélú munka jellemzi a Duna Fotóklub tevékenységét. Régi közművelődési célzatú törekvésük, hogy képeiket minél nagyobb számú kö­zönséggel ismertessék meg. A III. Béla Gimnázium­ban létesített mini-fotógalériában például kétheten­te mutatkozik be egy-egy szerző — tucatnyi képé­vel. Az oktatási intézményben rendezett kamara­kiállítások jelentős szerepet töltenek be a fiatalok vizuális nevelésében. A közönség véleménye pedig minden bizonnyal kedvezően befolyásolja az alkotók munkásságát. □ □ □ A klub „nyitottságára” jó példát szolgáltat az is, hogy igényes és színvonalas rendezvényeiken szíve­sen látják az érdeklődőket. Szaktanácsokkal rend­• Görbe Ferenc: Halmaz. szeresen segítik a klubon kívül dolgozó amatőröket és a fotóesztétika mellett gyakorta megvitatnak fes­tészeti kérdéseket is. Az elmúlt hónapokban Rudnay Gyula, Koszta József, Szőnyi István. Bernáth Aurél és mások művészetéről tartottak előadásokat, fog­lalkoztak a fiatal fotósokkal, házi színesdia-pályá­­zatot szerveztek és megismertették a tagságot az Országos Szfnesdia Szalonra beküldött felvételek anyagával. P. M. (2.) — Kinek van problémája, kér­dése, észrevétele a hallottakkal kapcsolatban? Kiss Gergelynek meggyőződése volt, hogy senki nem fog je­lentkezni, hiszen ebből aligha értett valaki egy szót is. Karan­­csd Bandi azonban felállt, — Ne tessék haragudni pro­fesszor úr, de nekünk ez az egész úgy hangzott, mintha kí­nai nyelven mondták volna. — Honnan jött maga fiam? — Karcagról! — Nem úgy értve. Mi az apja foglalkozása? — Túrja otthon a földet. Vagyis paraszt, — Igen! Megnyugtatom, hogy lesz itt még sokkal ldnaiibb elő­adás is — szögezte le a prof es z­­szor, majd Ismét körülnézett. — Kíván még valaki szólni? — kérdezte. Mindenki másfelé nézett, úgy látszott vége az órának, követ­kezik a szünet. De nem. Lenthy Artur állt fel, arcán a beavatot­tak mosolyával. Hófehér ing, mandzsetta gomb, gondosan el­választott, félrefésült haj. Kezeit elől összekulcsolta és kijelentet­te, hogy ő spéciéi nagyon élvez­te az előadást, sokat jegyzetelt és egyáltalán nem érti a tisztelt kolléga megjegyzését. — Mondhatom a professzor úrnak, kíváncsian várom a kö­vetkező előadást — fejezte be Lenthy, külön hangsúlyozva a professzor urat, s ennél jelentő­ségteljes pillantást vetett a mö­götte levő sorban ülő Karancsi­­ra. — Örülök fiam, hogy legalább egy ember van az évfolyamon, aki kinyitotta a fülét. Egyébként honnan jött a kolléga? — Édesapám kórházi főorvos! — Jó, köszönöm. A professzor sarkon fordult és kiment a teremből. Azonnal nagy vita támadt. Karancsl Ban­di kijelentette, hogy ez a Lenthy egy seggnyaló, hiszen ő sem ér­tett egy kukkot sem, csak meg­játssza itt a bazár! majmot. — Nézd kispajtás. Hogy én mi vagyok, azt szerencsére nem te mondod meg. Az pedig, hogy hány szót értettem az előadásból, ugyancsak nem rád tartozik. Mellesleg kopjál le rólam — vá­laszolt vérforraló fölénnyel. Len. thy és az utolsó mondatnál úgy tett, mintha szemetet söpörne le a válláról. Bandi elvörösödött mérgében, s ökölbe szorított kéz­zel indult évfolyamtársa felé. De Szűcs visszahúzta: — Hagyd a fenébe. Egyébként már a neve is tiszta röhej. Mi az, hogy Artúr? A megjegyzésre Bandi meg­enyhült, hiszen az évfolyamtársak nagy része röhögésbe tört ki Szűcs megjegyzésére. Lenthy pe­dig pulykavörösen rohant kd a teremből. Egyedül egy lány, a szőke és törékeny, bamaszemű Olga futott utána kiabálva, hogy Lenthykém. Lenthykém ne tö­rődj ezekkel a hülyékkel. — Ki ez a ribizli? — fordult a beszélgető csoport közepén ál­ló Bandi felé Pásztor és gondol­kodóan ráncolta össze homlokát, noha tudta, soha nem fog rá­jönni és Bandi sem tudja ki ez a lány. — Ez, szaktársam? Együtt ér­tek a Lenthykémmel. Hogy úgy mondjam a fiú alányúit a pipi­kének, érettségire és felvételire is korrepetálta. Akik nem ismerték, a hang irányába fordultak. Magas, ko­paszodó fiú állt előttük, elől néhány foga hiányzott, s boldo­gan fújta a füstöt a magasba a többiek feje fölött. — Egyébként Csutor Mihály vagyok Miskolcról, aki még nem Ismerne — s mosolyogva körül­nézett, megbiccentette a fejét — Nem úgy értve, hanem mi az apja foglalkozása? — idézte tökéletes hangsúllyal, félig rö­högve a professzort Szűcs. Csu­tor vette a lapot. — Veri otthon a vaütrt. Vagyis melós. Az egyre gyarapodó csoport jót nevetett. Már Bandi is elfelejtet­te az előbbi kis összezördülést és megkérdezte Miskát. — Szóval együtt értek? S te ezt honnan tudod? — Miskolciak ők is. Csak nem egy gimnáziumba'jártunk. Ide a rozsdás bökőt — mutatott ádám­csutkája felé Csutor —, ha ezek között nincs valami. Már úgy értve... — Értjük szakikám. Mink se most jöttünk a cirokföldről — szól közbe Pásztor, aki attól tar­tott, hogy Csutor részletes fejte­getésbe kezd, s esetleg meghall­ja a folyosón sétáló Lenthy. — De nem is régen, igaz? — Falvédőt akartam mondani — válaszolt Pásztor és erre újabb nevetés hullámzott át a kis csoporton. A szünet is befe­jeződött, az ajtóban megjelent a következő >. előadó. Pillanatok alatt rendeződtek a sorok. A professzor néhány másodpercig állt a dobogó sarkán, jobb kezé­vel az asztalra támaszkodva. Ala­csony, kövér, jól öltözött emlber volt. Aranykeretes szemüvege mögül sötétbarna szempár me­redt az évfolyamra. — Maguk kérem Itt dohányoz­tak? — szólalt meg, s hangjában felelősségrevonás és fenyegetés érződött. Senki nem mert szólni, még moccanni sem. Várták, hogy mi lesz. — Vegyék tudomásul kérem, hogy ez egyetemi előadóterem és nem kocsma. Világos? — harso­gott tovább a római jogi tanszék vezetője. — Igenis professzor úr! — hal­latszott a hátsó sorokból egy félénk női hang — Ez a tény persze nem zárja ki a dohányzás lehetőségét. Nemdebár? mosolygott az előbb még félelmetes kis ember, s gyakorlott mozdulattal egy do­boz CARO cigarettát vett elő. Hárman is ugrottak, hogy tüzet adjanak. Megkönnyebbült neve­tés hullámzott végig a hallgató­kon. — Előadás közben azonban csakis az előadó gyújthat rá. Ugyebár ez is világos! — zárta le az ügyet a professzor, majd elkezdett beszélni a szokásjogról, a tizenkét táblás törvényről, Jus­­tiniánusról. Szerettek volna jegy­zetelni, hiszen éppen a római jogból ném volt még könyv. De például abban a sorban, amely­ben Gergely is ült, mindenki csak a ceruza végét rágta. Nem ér­tették a rengeteg latin kifejezést. — Ez szintén kínai! — súgta oda Gergelynek Bandi. — Kellett nekünk egyetem. Ma­radtunk volna a fenekünkön, ott­hon a kapánál — súgott közbe Szűcs. — Még visszamehetünk öregem — válaszolt Gergely, de Bandi csak legyintett, Szűcs pedig oda sem figyelt a válaszra. Gergely, sem értett sokat, de reménykedett, hogy néhány hét, néhány hónap múlva talán meg­világosodik előtte a római jog rendszere, váza, s hátha megérke­zik a litografált jegyzet Is. Érezte, hogyha magyarul lenne, meg tudná tanulni. Középiskolában is, ha egyszer hallott, főleg ha ol­vasott egy szöveget, már tudta. Itt azonban úgy érezte, mintha ki­ürült volna a feje. mintha idegen országba, más nyelven beszélő emberek közé került volna. Erről azonban nem szólt társainak. Hallgatta, figyelte a professzort és kegyetlenül irigyelni kezdte. Hogy lehet ennyire tudni, mint ez a kis kövér ember is, meg az előbbi órán a másik kínai. Ide fej kell, mégpedig kiváló fej... A menzán szótlanul kanalazták a levest. Meglátszott rajtuk, hogy gólyák, s ezáltal el vannak kese­redve. Csak délután fent a szo­bában eredt meg a • nyelvük. Szűcs kijelentette, hogy pénzt kér otthonról és hazamegy. Máris indulna de nincs egy fillérje se, illetve csak három forint van a zsebében. — És mit mondasz otthon? Azt, hogy édesapám hazajöttem, mert hülye vagyok? — rivallt rá Ger­gely, aki láthatóan rühellte a pipogya embereket, az akadály előtt megtorpanókat, pedig úgy érezte, nekj sem kellene sok biz­tatás ahhoz, hogy csomagoljon. — Hűha!! Ez igen. Lám, itt egy okos ember, csak nehogy a vizs­gáknál tele legyen a gatyád — vágott vissza Szűcs és Gergelyre mutatott. Aztán kijelentette: — Nem bírom az ilyen öntudatos ürgéket, akik még az eget is át­festenék, ha arra kéri őket valaki. — Igenis átfesteném,, ha tudni akarod, de téged még arra sem kérnélek meg, hogy a létrát fogd. Mert már attól szédülnél. (Folytatása követkepj^,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom