Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)

1977-12-04 / 285. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM . MŰ VÉS Z JET

Negyven éve halt meg a nagy proletárköltő

Fehér sugárzás

JÓZSEF ATTILA:

Talán eltűnök hirtelen

Talán eltűnök hirtelen akár az erdőben a vadnyom. Elpazaroltam mindenem, amiről számot kéne adnom.

Már bimbós gyermek-testemet szem-maró füstön szárítottam. Bánat szedi szét eszemet, ha megtudom, mire jutottam.

Korán vájta belém fogát a vágy. mely idegenbe tévedt. Most rezge megbánás fog át: várhattam volna még tiz évet.

Dacból sem fogtam fel soha értelmét az anyai szónak. Majd árva lettem, mostoha s kiröhögtem az oktatómat.

Ifjúságom, e zöld vadont szabadnak hittem és öröknek és most könnyezve hallgatom, a száraz ágak hogy zörögnek.

Alkotók,

műhelyek,

kapcsolatok

Valljuk be, időnként elő-elöbukkan még a íÜddfűnkbári', felrémlik bennünk azoknak az esztendőknek az emléke, amikor a vidéken élő értelmiségi — különösen a művész, az alkotó — ember számára nyomasztó volt a tudat, a tény, hogy a fővárostól távol él. „Távol a tűztől’’ — amint mondogatták akkoriban meglehetősen sokan.

Hogyne, hiszen a fővárostól való távoliét megannyi jó lehetőségtől fosztotta meg a vidéki embert. Most a sokféle hátrány közül csak egyet emelünk ki. Azt, hogy a vidéki városokban legtöbbször hiányoztak a megfelelő műhelyek, alkotó közösségek. Jellemző volt sokáig, hogy egy-egy vidéki művész, többnyire törekvő értelmiségi „magányos farkasként" élte életét, nemes szándékokkal, szép tervekkel gazdag — ám a megvalósítás lehetőségeinek hiányában mégis szegényes — életét.

Ne folytassuk. Siessünk inkább kijelenteni, nem kevés örömmel, hogy ma már messze van mögöttünk ez az időszak. Olyannyira, megváltoztak a dolgok, a körülmények, hogy hirtelenjében alig győznénk felsorolni a bizonyító példákat. Nem is törekszünk erre; csupán néhány lényeges változásra igyekszünk felhívni a figyelmet.

Azzal kezdjük, ami már eléggé köztudott: hogy immár vannak, léteznek és cselekvőén működnek, hatnak a szellemi műhelyek, a legjobb értelemben vett alkotói csoportosulások, közösségek. Hogy csak Kecskemétet hozzuk fel példának: néhány év óta megjelenik itt országos folyóirat, létrejött a tűzzománcművészeti alkotótábor, a Kodály nevét viselő zenepedagógiai intézet, a kerámiastúdió. Sőt. nemrégiben az építészek művészeti csoportja is megalakult.

Amikor elvégeztem a főiskolát, éreztem, nekem vissza kell mennem a falumba, hogy ott eljussak a dolgok igazi megismeréséhez. Fölvetődött a kérdés, mit csinálsz? Hát festek: festem az életet — mondtam. Az élet igen sokszínű és nagyon komor és komoly. Piros, kék, barna, fekete, zöld . .. hát ilyen az élet. Én ezt színekben tudom kifejezni leginkább. Na, de mi az, ami a tiéd, a te színed? — kérdeztem magamtól. Hát nekem a fehér. Mindig a fehéret tettem olyan helyre, ahol a legtöbb értéket éreztem.. Miért a fehéret? A gyakorlat közben kaptam meg a feleletet, a munka folyamán.

Ha forgatok egy színes korongot, melyen vannak pirosak, zöldek, feketék és barnák, minél jobban forgatom, minél jobban aktivizálom, annál világosabb képet kapok. És ha a leggyorsabban forgatom, akkor fehéret kapok és még fehérebbet. Tehát minél nagyobb az akció, a forgás, a mozgás, annál világosabb a kép.

— Amit elmondott, az számomra az ön életelvét fejezi ki, amely hasonlít erre az örvényre, aktivitásra. Es érdekes módon, vagy talán törvényszerűen ez a mozgás élete csúcspontján gyorsult fel, Amikor szinte minden színről lemondott, s csak egyetlen szint látott, már akkor ez összefüggött ezzel a lelki centrifugális erővel, ami egy élet tapasztalata, summázata is lehet.

— Igen, mivel nem lehet a végén kezdeni. Van a dolgoknak kezdete és vége. Jóllehet, látens állapotban, a fehér szín volt a kedvenc színem mindig. Dehát kellett egy folyamatnak végbemenni, amíg eljutottam a fehérhez.

— Megrendítöek a főiskolás években készített szénrajzai. Azt is tudjuk, hogy ezekben az években hallgatási fogadalmat tett. Tarkovszkij Andrej Rubljov című filmjében Rubljov is hallgatási fogadalmat tesz, látva

Táj (felső kép).

Munka (alsó kép).

— ön visszavonult attól az életformától, amit a főiskolai végzettsége lehetővé tett volna. Hogyan tudott megbirkózni azzal a feladattal, hogy egyszerre részévé váljon egy paraszti életformának és ugyanakkor egy más minőségű életet is építsen mellette?

— Ez nagyon könnyen ment. Hiszen a paraszti világból jöttem, s volt egy bizonyos gyakorlatom is az életben. Eszem ágában sem volt, hogy fölülről nézzem a dolgokat, hanem hogy jobban közelebb tudjak férkőzni embertársaimhoz. Amit Vaszary mondott egyszer: „A tehetség az vap, de az antennának nyitva kel* lenni minden irányba. Ez emberi követelmény, mert a tehetség önmagában nem elég.” Azt, hogy az én antennám menynyire volt nyitva minden irányba', azt most le lehet mérni munkásságomban, mely tanulsá— Csontváry a grandiózus., reprezentatív tájban kereste az ember nagyságát, az emberhez méltó képet. Ami nála a tájban megtalált emberi monumentalitás, önnél ez a „reprezentatív minőség" a fehér szín.

— Vagyis a cél. Három elemkell ahhoz, három komponenst, hogy maradandót alkossunk, értékeset, ne haszontalant. Első az analitika, az elemzés. Ez megment bennünket a félreismeréstől. Ha megvan bennünk az analitika szomja, akkor előbbutóbb eljutunk a megismeréshez, és ez nagyon fontos. Mert a dolgok lehetnek ilyenek, olyanok, de olyannak kell megismernem őket, amilyenek. Mert ha nemi így történik, akkor mindig újra kell kezdeni, tehát melléfogtam.

— A második a humánum, az emberség. Miért? Hogy ne alkos. sak, ne csináljak semmit öncélúan. Ez nemcsak a művészetekre, de minden emberi tevékenységre vonatkozik. A harmadik pedig, hogy aktív legyek. Ami az egyhelyben topogástól ment meg. Ez szükséges ahhoz, ami bennünk él, azt vigyük és fejleszszük. Ahogy József Attila mondotta: az igazat mondd, ne csak a valódit, a fényt, amelytől világít agyunk.

Tehát fényről van szó, izzásról, sugárzásról. És a ma emberének éppen erre van szüksége. Tulajdonképpen ez a legminőségibb fegyver. A fehér visszaveri még a fényt is: „íme az önzetlen emberek találkozása: ne adjál nekem semmit, mert hát én is adni akarok”. Ennek a sugárzásnak szét kell oszlani oda, ahol igénylik azt, és ezt igényli a ma embere.

— Örök valóság ez, csak ki kell hámozni. És ma, amikor sötét erők is léteznek még, ezzel a fegyverrel kell küzdenünk. Mert ez az emberiség egyik leghatásosabb fegyvere: a fehér és világos sugárzás.

Csáky L. György

Negyven évvel ezelőtt, 1937. december 3-án halt meg — 32 éves korában — József Attila, a nagy forradalmi költő, a magyar Urának Petőfi és Ady mellett legkimagaslóbb alakja.

Apja szappanfőző munkás volt. anyja Szabadszállásról a fővárosba került cselédlány: „a város peremén”, a Ferencvárosban éltek és dolgoztak. Attila hároméves volt, amikor apja elhagyta családját és Romániába költözött. Anyja attól fogva emberfeletti küzdelemmel tartotta el három gyermekét. A kis Attila két évig lelencgyerek volt Öcsödön, majd a külvárosi proletárgyerekek nehéz életét élte; közben elvégezte az elemi iskolát és a polgári három osztályát. Imádásig szeretett édesanyja, a „Mama” 1919 decemberében rákban meghalt. Ekkor Attilát sógora és gyámja, Makai Ödön vette magához és Makón helyezte el internátusbán. A fiatal József Attila itt járta a gimnázium első osztályait; első verseskötetét (Szépség koldusa, 1922) is itt és

Kiszomboron írta. s Juhász Gyula előszavával adták ki Szegeden.

Hányatott, nehéz élete volt; öngyilkossági kísérlete miatt már korábban el kellett hagynia a gimnáziumot, s magántanulóként érettségizett Budapesten. Közben a bíróság már perbe fogta Lázadó Krisztus című verséért, Tiszta szívvel című verse miatt pedig eltanácsolták a szegedi egyetemről. 1929-ben jelent meg harmadik kötete, a Nincsen apóm. se anyám. Ezekben az években ért lázadóból forradalmárrá, bár már korábban is volt kapcsolata a munkásmozgalommal. Harcosan forradalmi verseskötetét (Döntsd a tőkét) a rendőrség elkobozta. A harmincas években egészségi állapota mindinkább megromlott, s egyre több időt töltött kórházban: 1937. december 3-án Balatonszárszón a vonat elé vetette magát

Az évforduló alkalmával közöljük a költő egyik utolsó versét.

Beszélgetés Tóth Menyhérttel

A Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskola kiállítást rendezett a Bács-Kiskun megyei születésű Tóth Menyhértnek. A hetvenes évek nagy fölfedezettjét a Műcsarnokban rendezett 1976-os életmű-kiállítása egyszerre a kortárs magyar festészet kivételes alakjává emelte. Művei rövid időn belül a világ szinte minden tájára eljutottak, Mexikótól Indiáig. Néhány éve a fővárosban él. Mint elmondotta, leginkább mégis Miskén érzi otthon magát. Jelenleg több hónapja dolgozik falujában, megkezdett, nagyobb méretű kompozícióit szeretné befejezni, közben nemrég előkerült szobrait önteti bronzba. Kecskeméti kiállítása alkalmából folytattunk beszélgetést az idős mesterrel.

• Egy részlet a tárlatról.

gos számomra. Ezen múlik munden. Amikor visszakerültem Miskére, láttam, milyen kincsesbánya ez a hely a magamfajta ember számára. És akkor nagyon otthon éreztem magam.

— A harminc művét bemutató tárlat szinte valamennyi fontosabb korszakából ad ízelítőt, a főiskolás évektől a legutóbbi fehér korszakáig, amelyben alkotó pályájának szintézisét adja. Hogyan jutott el a fehér színig, ehhez a legvégletesebb kifejezésig, megőrizve benne korábbi képeinek fölfokozott szenvedélyességét, tragikomikus látomásosságát?

— Ez számomra lényegbevágó kérdés; már a főiskola kezdetén éreztem, hogy ez élet és halál kérdése. Nekem tudnom kell, hogy mit csinálok, és miért. Évek kellettek, amíg megfeleltem magamnak ezekre a kérdésekre.

az élet sötétségét és drámáját; s válasza: a némasága önkéntes száműzetés.

— .Nálam sem egy szeszély vagy hangulat szülötte volt a hallgatás. Úgy éreztem, hogy hallgatnom kell; mert egyesek, olyan kérdéseket tettek fel, ami elilen tiltakozott a bensőm. Éreztem, nem felelhetek ezekre a szavakra. Ügy látszik, a lényegre akartam rádöbbenni, azért kellett hallgatnom.

Faggyúenergia- válság

Mit is jelent ez tulajdonképpen? Túlzás nélkül elsősorban azt, hogy ez a tény valósággal csalogatja, vonzza, csábítja a művészeket, hogy ide jöjjenek, hogy itt letelepedjenek. Ma már a példák — nevek — tucatjait sorolhatnánk fel ezzel kapcsolatban, szerencsére. Hogyne jönnének, miért ne kívánkoznának az alkotók a régebben pejoratív csengésű „vidéki" városba, amikor annak megszépült falai között kifejezhetik önmagukat, kibontakoztathatják tehetségüket, rálelhetnek legigazibb önmagukra a rendszeres alkotómunka által.

Ami mondanivalónk tulajdonképpeni lényegét illeti: a „vidéki" jelzőt egyre inkább levetkőző, anyagiakban és szellemiekben egyaránt gyarapodó városban az alkotóműhelyek, s azok szorgos tagjai keresik — és meg is találják — az egymáshoz vezető utat. Erre is néhány példát, csupán a legutóbbi hónapok történéseiből. A tűzzománcművészeti tábor alkotóinak munkásságát nemes célzattal és eredményesen befolyásolják az építészek. Festők, grafikusok kapnak ihletet az itt élő költők alkotásaitól. Zenészek működnék közre képzőművészeti kiállítások megnyitóin. A város régebbi építészeti emlékeinek az újba, a modernbe való átmentését célzó nagyszerű törekvéseknek iparművészek és grafikusok a közreműködői többek között. Irodalmi, zenei és képzőművészeti vonatkozású műsorokkal igyekeznek elősegíteni a közművelődési formák gazdagítását, a komplexitás elvének gyakorlati megvalósítását.

És ezzel még korántsem mondtunk el mindent, amit a műhelyek egymásra hatásáról, gyümölcsöző kapcsolatairól elmondhatnánk. Hiszen alig telik el hét, hogy valahonnan ne hallanánk hírt arról: az alkotók — bárha más-más csoporthoz, szellemi műhelyhez tartoznak is — valamilyen közös megmozdulásban vesznek részt. Vagy közösen kezdenek valamely alkotás létrehozásához.

V. M.

Atomkorszak ide — atomkorszak oda.- egyben-másban azért ma sincs új a nap alatt. Itt van például a világító energiával való takarékosság. Csak azt ne higgyük mór, hogy ez korunk hóklija!

Spórolni kellett a világolással már a XVIII. század végén is. Honnét tudom? Akkor élt újságíró kollégám, akarom mondani krónikás atyámfia hagyta írásban, hogy például II. Józsefet, vagy ahogyan jobban ismerik őt, a kalapos királyt is kihozta a sodrából a kancelláriákon elfogyasztott, azaz elégetett teméntelen gyertya költsége. Uccu. félretette hát legsürgősebb szakdolgozatát, a türelmi rendeletet — és az annak szellemét meghazudtoló türelmetlenséggel diktálta külön rendeletét. Csak úgy pörcögött, csikart a libatoll-gépírnok szerszáma a papiroson, oly heves tempóban kellett követnie a kalapos főnök utasításait.

Miszerint: kinek-kinek kutya kötelessége, nyilvántartásba venni, hogy gyertyafény mellett mikor, meddig dolgozott hivatalában. (Ez viszont jelenléti ív felfektetését is feltételezi.)

Ám ha az akkor; árviszonyokba helyezkedve mérlegeljük II. József döntését, el kell ismernünk, hogy alapos oka volt a pazarló kancelláriák ráncbaszedésére. A gyertya anno dacumal legalább olyan fényűzési cikk volt. mint manapság — mondjuk — a népszerűén nájlonnak tisztelt neoncső. A mai fényreklámot szintúgy a gazdagok — vállalatok. Váci utcai maszekok, föszervek — engedhetik meg maguknak — miként a gyertya volt annak idején az udvarházak, nemesi kúriák, várkastélyok. császári udvarok kiváltsága. Ott is csupán azokban a helyiségekben, ahol az úr, a parancsoló lakott. Na meg az íródeák — több vonatkozásban hasonló volt őkelme korunk újságírójához — aki

verte annyira fogához a gyertyát a maga kis kalamáris illatú kancelláriájában. No és ki ne felejtsük a kivételezettek sorából a civis urakat, a szabad királyi városok jómódú atyáit. Az igényesebbek közülük is gyertyázhattak, pláne, ha tudtak írniolvasni.

De hogy valaki saját gyertyája mellett tömhette volt estebédjét a gallérja mögé, ahhoz, mondom, igen tehetősnek kellett lennie. Dokumentálják ezt is. Imént a XVIII. század végére hivatkoztunk. Nos kérem, akkor is még 27—28 krajcárba került egy font, azaz fél kiló gyertya (ami körülbelül háromnegyed méteres szál lehetett. Ugyanakkor a ma sem potom árú disznóhús fontja 10 krajcár, a marhahúsé 9, a bárányé meg a birkáé 6 krajcár volt.

S hogy az árak rendszabályozása sem Csikós- Nagy Béla kezdeményezése, azt is krónikás eleink leplezik le. A gyertya alapanyagának, a faggyúnak az arát ugyanis a városatyák határozták meg azidőtt. És amiképpen ma is nemegyszer zsémbelnek termelők az anyagárak felszökkenése miatt, a gyertyakészítők azonképpen gyakorta tiltakoztak az alapanyagköltségek emelkedése okán. Persze — meggyőző érvekért akkor se mentek a szomszédba az illetékesek. „Olcsón akarnak élni majsztram-uramék? Olcsó húst akarnak enni? - Már pedig hogy is ne akarnának, ugye... Hót az másképp nem megy. csak ha felverjük a faggyú árát.”

Elgondolható, hogy sűrűn vegzálták. háborgatták nyaggatták más kézműiparosok céhei a gyertyakészítőket az áremelések miatt. Hiszen ők állandó fogyasztók voltak. Szamos kézműves műhelyben hajnali két-húrom órakor kezdődött a munka és eltartott esti 6—7 óráig. Ennek a lfl órának jelentős részét — kivált télvíz idején, gyertya világa — no meg mécsvilág — mellett dolgozták le. A mester zsebe bizony megkoplalta a [okozott energiafogyasztást.

A minőségi Követelmények is arra szorítottak egyes szakmákat, hogy kikezdjék a regulaként megkövetelt munkaidőt. Erről tanúskodik Pachner Ignác papírkészítő 'mester alázatos kérelme az uralkodóhoz:

■.A gyertya vagy mécses imbolygó fényénél még egy becsületes, gyakorlott papírkészítö sem tud egyenletes lapot képezni, különösen nem sokáig, és ugyancsak a rossz világítás miatt a rongyválogatásnál is sok a selejt, éppen ezért elegendő. ha csak reggel hatkor kezdik meg a munkát.”

A legjobb indulat mellett sem tételezhetjük félj hogy a kalapos király őfelsége országló ügyekkel terhelt koponyáját hozta mozgásba az alázatos kérelem. Nyilván a mindenható kancellária intézkedett — lehet, hogy még begyében volt a király gyertyatakarékossági rendeleté — csak, elég az hozzá: helyt adtak Ignác mester legalázatosabb kérelmének. Attól —, 1790-től — kezdődően a papíriparban bevezették a napi 12 órás munkaidőt.

Nos, szóval: akkoriban faggyúenergia-krízisek idegesítették a világot, ma olajenergia-válságok befolyásolták a vérnyomást. Az idő tájt a magistrátus meghatározta a faggyú árát — manapság rendezzük a villanyárakat.

Tény, hogy minél kevesebb lett a munkaidő a papíriparban, antul iszonytatóbb tömegben lepi el életünket a papír. Na. hogy a világítás is csak javult azóta. S ugye, ha még mindig a gyertyavilágnál tartanánk, ennek a cikknek se volna értelme... Kérdés: villanyfénynél van-e?

V