Petőfi Népe, 1977. december (32. évfolyam, 282-308. szám)
1977-12-29 / 306. (305.) szám
1977. december 29. • PETŐFI NÉPE • í Az iparosított Magyarország Néhány régi fénykép s egy kézi nagyitó; elegendő a fölfedezéshez. Mert hiszen mi más lenne, mint fölfedezés a negyven év alattiak számára a megkopott, sárgult, töredezett szélű fotókon a cölöpverő munkás fabunkója, a műhely légterét pókhálóként ellepő transzmissziós szíjak szeszélyes rajzolata, a salaktér forró poklában vastalicskáját toló ember?! S az idősebbek, kik idegeikben, inaikban ott hordják a fényképekre merevült világ sok kínzó, s néhány szép emlékét, hajh, de szívesen megfeledkeznének csontjaik ropogásáról, az izmok görcseiről, mondván, ami volt, az volt, elmúlt. Az 1975 márciusában ülésező XI. kongresszus elfogadta a Magyar Szocialista Munkáspárt programnyilatkozatát. Egyetlen mondatot — de történelmi súlyút! — ebből: „Hazánk agrár-ipari országból szocialista nagyiparral és nagyüzemi mezőgazdasággal rendelkező ipari-agrár országgá vált.” Fölmérhető út? Tárgyi alakjában igen. Embert, társadalmat, kis és nagy közösségeket formáló hatásában már-már beláthatatlan. A* ip«rí tar malis részarány* a narruati jövadalam atöéllítécában Nemzeti jövedelem - 1Ö0 Az ipari tctrmelós növekedésének alakulása 1950 =100 Áz iparban és a mezőgazdaságban * dolgozók számának alakulása . (É^Tföi N j|jj| Iparban dolgozók száma *az erdőgazdálkodás és vízgazdálkodás adataival együtt Ipar. Szocialista ipar. Termelése 1970 és 1976 között 42 százalékkal bővült, s e mérték gyorsabb — s főként folyamatos gyarapodásra támaszkodó — mint Ausztriáé, Finnországé, Olaszországé, Franciaországé. Ipar, de a régi ipar: majdnem negyven esztendeje, 1938-ban 31 ezer cipész, csizmadia dolgozott hazánkban. Ügy ahogyan a szerény műhelyecskékben lehetett, s annyit, amennyire akadt megrendelő; többségük javításból élt. Az utolsó békeévben, a nemzeti jövedelem 37 százalékát termelte meg az ipar, de úgy, hogy e nemzeti jövedelem évi átlagos növekedése 1920 és 1945 között nem érte el a két százalékot! összesen 723 ezer embernek adott kenyeret az ipari munka 1938-ban, a gyáriparban viszont csak 400 ezren tevékenykedtek, s ők is 4112 ipartelepen. A fennmaradó 323 ezer fő 136 500 „ipartelepen” dolgozott, azaz a kisiparban. Nem feledett örökség Ma hazánkban összesen 9593 ipartelep fogadja az ott munkálkodókat, s ebből 5250 az állami iparé. Ez a tagoltság örökség is, magunk létrehozta állapot is egyszerre; nem volt szívünk föladni sok-sok feketére pácolódott kis műhelyt, s ugyanakkor a szocialista iparosítás telepeket hintett a hazai táj azon darabjaira is, ahol addig a kovács üllője, bőrköténye testesítette meg az „üzemet”. Ha akarnók, sem feledhetnők el örökségünket; mai gondjainkban is jelen van, s méginkább éreztette hatását a szocialista iparosítás kezdeti szakaszában. A felszereltségben elszenvedett veszteségekre utal például, hogy 1946- ban a gyáripar az 1938. évi termelés 37 százalékát állította elő, a létszám viszont a korábbi 97 százalékát érte el. Ilyen helyzetben érthetően — a nemzeti vagyon 40 százaléka pusztult el a háború következtében — az kerül a középpontba, ami elérhető, ami reális cél. Ezért mondta ki a Magyar Kommunista Párt 1945. május 20—21-i országos konferenciája: „Az újjáépítés a fiatal magyar demokrácia tűzpróbája, erre kell összpontosítani a nemzet minden erejét. Az országos pártértekezlet helyesli azt a gazdasági programot, amely elsősorban a vasút, a közlekedés, és a posta rendbehozására fekteti a fő súlyt, az építőipart és a mezőgazdasági gépipart helyezi előtérbe.” Harminc esztendeje lesz jövőre, hogy a Minisztertanács határozatot hozott a száznál több munkást foglalkoztató üzemek államosítására. Ekkor a gyáriparban dolgozók több mint fele a fővárosban tevékenykedett. Az államosítások befejezésekor — 1949-ben — az állami iparban 568 ezren keresték kenyerüket. Idén, az év elején, 1 764 600 volt az ipari foglalkoztatottak száma ... Történelmi fordulat Bánjunk óvatosan a jelzőkkel, ám akkor is azt kell leírnunk: a szocialista iparosítás történelmi fordulat volt, ez állította hazánkat a huszadik század vágányaira. Vannak kápráztató számaink, mert hiszen a vegyipar — bruttó termelése alapján — a huszonhétszeresét adja az 1950. évi teljesítményének, a gépipar — miközben ^a foglalkoztatottak száma két és félszeresére emelkedett — a tizenkétszeresét. Ezek a számok igazak, nagy jelentőségűek, mégis, fontosabb, előbbre való az, hogy emberek tíz- és százezrei vívták meg a maguk harcát az összefoglaló adatok mögött. Szakmát kellett tanulniuk, s új lakóhelyen gyökeret ereszteni. Kiszakadni a falu zárt világából, elfogadni — sőt, életformává tenni — az ingázást, az ipari technológia diktálta fegyelmet. Ha jól értjük az adatokat, ha mögöttük kitapintjuk az összefüggéseket, izgalmas számjáték részesei lehetünk. Lássuk csak: 1938-ban 2,3 millió pár bőrlábbeli készült Magyarországon, 1950-ben ennek a háromszorosa, tíz év múlva a kilencszerese. A sokat, s nem ok nélkül szidott hazai cipőipar 1970-ben már 36, 1976-ban 45 millió pár bőrlábbelit termelt, azaz míg 1938- ban négy lakosra jutott egy pár e holmiból, most négy és fél pár jut egy lakosra... A változás minősége A mennyiségi fejlődés sem lebecsülhető, hiszen sokfajta erőmozgás következménye az, ha sikerül például a martinacéltermelést az 1960. évi 1,7 millió tonnáról 1976-ig 3,3 millió tonnára növelni. Nemcsak mennyiségi, hanem minőségi változások sűrítő je az a tény — mert korszerűbb, nagyobb értékű, jobb használati tulajdonságú lett az áru, s azért, mert a gyártás igazodott az új követelményekhez —, hogy 1960-ban 8775 elektromos hűtőszekrényt állított elő a hazai ipar, tavaly pedig 434 147-et! Mégis, valahogy féloldalas ez az érvelés, megmarad a határokon belül. Lássuk tehát a tágabb világot. Ma Magyarországon egy lakosra számítva annyi villamos energiát termelnek, amennyi az Egyesült Államok hasonló adatának ötödét éri el. Az ötvenes években viszont — s itt a lépték különbözősége! — a tizedét sem tette ki. Szűkebb a rés, csökken a távolság; Ausztria 1960-ban kétszer annyi villamos energiát termelt, mint hazánk, ma a másfélszeresét. Ott megkétszereződött, nálunk megháromszorozódott a villamosenergia-ipar teljesítménye. Más földekre lépve: a műtrágya egy hektárra jutó, s hatóanyagban számolt felhasználása 1961-ben a hazainak tizenkétszerese Belgiumban, ma kétszerese, Dániában ötszöröse, ma pedig a magyar adat fölötte áll a dánnak. Ilyen és hasonló tények seregestől idézhetők tanúként, de ehhez — sok más mellett — az kellett, hogy az 1970 és 1976 közötti esztendőkben az ipar a beruházásokra fordítót minden száz forintból 36,3—38,9 forinttal részesedjék, s hogy míg a vegyipar fejlesztésére 1966-ban négy, 1976-ban 11,5 milliárdot adjanak ki. A negyedik ötéves tervben az összes ipari beruházás 221 milliárd forintot emésztett fel, de amíg korábban — a hatvanas évekig — az ilyen pénzek nagyobb hányadát a fővárosban fektették be, az említett összegből Budapest már csak 44 milliárddal részesedett. Középpontban az ember Nem cél, hanem eszköz az iparfejlesztés, s annak intenzív — ma járt — útja. Eszköz a dolgozó ember életkörülményeinek javításához, életszínvonalának folyamatos növeléséhez. Látszatra eltávolodva az ipartól: másfél évtized alatt lényegében változatlan maradt a lakásépítés színvonala Ausztriában, Svájcban, Svédországban, nálunk viszont gyorsan növekedett. A két utóbbi országban a hatvanas évek elején ezer lakosra számítva kétszer annyi lakás épült, mint Magyarországon, ma hazai eredményeink fölötte állnak az ott elérteknek. Ezer lakosra elosztva olyan országokat előzünk meg a lakásépítésben, mint Belgium, Dánia, Egyesült Királyság, Hollandia, Olaszország, Német Szövetségi Köztársaság. Aligha szükséges bizonykodni, mi minden kellett iparfejlesztésben — építőanyag-termelésben, szerelési anyagokban, házgyári technológiában stb. — ahhoz, hogy eddig juthassunk. Változó arculatú tájak, s települések, formálódó, új értékeket hordozó emberek — ez jár az ipar nyomában. Negyven esztendeje 17 ezren tettek szakmunkásvizsgát — s harmaduk nem talált szakmájában elhelyezkedési lehetőséget —, tavaly a végzősök száma nyolcvanezer. A diplomát szerzők tábora ugyancsak e két időpontban: kétezer, illetve 26 ezer. A negyedik ötéves tervben mindössze egy százalékkal nőtt országosan az ipari foglalkoztatottak létszáma, de Zalában 24, Hajdú- Biharban 18, Bács-Kiskunban 18 százalékkal. Ma az ipar az ország minden részén hatóerő. S menynyi mindent kellene, illene sorolni, méltatni ahhoz, hogyha elnagyoltan is, de fölvázolhassuk a képet: ilyen, ezt tudja, ezt nyújtja az iparosított Magyarország. M. O. A ^RAKATBAN ízlést formálnák, ápolják a hagyományokat A szőttesszövők, hímzőasszonyok, faragók és gölöncsérek termékeit, a Népművészeti és Háziipari Vállalat juttatja el a fogyasztókhoz. A közel három évtizedes múltra visszatekintő vállalat fontos feladatot tölt be a népi hagyományok ápolásában, az ízlésformálásban, a változó igények kielégítésében. Ez évi forgalma megközelíti a 700 millió forintot; 90 szövetkezet készítményeit 80 boltjában értékesíti. Milyen a kapcsolatuk Bács-Kiskun megyével? — érdeklődtünk dr. Bárdos Sándor igazgatótól. — Számunkra nagyon fontos felvevőhely a megye, hiszen gazdag és élő népművészeti hagyományokkal rendelkezik. Különösen a kalocsai hímzések kelendők, ebből nem is tudnak annyit készíteni, amennyire szükség lenne. Ebben az is közrejátszik, hogy a vevők zömmel a kisebb kézimunkákat keresik, a szövetkezettől viszont mást is kell rendelnünk, mivel minél apróbb egy terítő, annál munkaigényesebb és kevésbé kifizetődő. Ugyanez mondható el a halasi csipkékről is. Ezért sem könnyű úgy gazdálkodnunk, hogy az előállítók is megtalálják a számításukat és a vevők is mindig azt kapják, amit szeretnének. Mit tesznek ennek érdekében? — Munkánkat a kereslet—kínálat határozza meg. Egyrészt számításba kell vennünk a szövetkezetek adottságait, másrészt a vásárlók igényeit. Ezeket mi továbbítjuk, hozzásegítve a szövetkezeteket, hogy ennek megfelelően alakítsák ki termelési szerkezetüket. A zsűrizésre beküldött termékeknél egyre jobban figyelembe vesszük a piac követelményeit, vagyis a vásárlók kívánságait. Milyen irányba mutat a közönség érdeklődése? — Boltjaink forgalmán is jól mérhető, hogy az emberek többet áldoznak a lakásukra. Szívesen vásárolnak hímzéseket, szőtteseket függönynek, térítőnek, de nagy keletje van a falvédőknek, díszpárnáknak, szőnyegeknek is. A szépen megterített asztal is hozzátartozik a családi együttlétek hangulatosabbá tételéhez. Abból is látszik, högy a szőttes abroszok, cserépedények, mázas étkészletek iránt megnőtt a közönségigény. Korábban ezeket dísztárgynak vitték, napjainkban természetessé vált mindennapi használatuk. Amikor megalakultak a szövetkezetek, ahol az addig egyedi darabokat sorozatban kezdték gyártani, sokan úgy vélték, hogy ütött az igazi népművészet utolsó órája. A tömeggyártás éppen az eredetiségétől, művészi értékétől fosztja meg ezt a sajátos színezetű alkotótevékenységet. — Nem így történt. Hogy a népművészet történelmi folyamata nem szakadt meg, éppen annak köszönhető, hogy sikerült szövetkezetekbe tömöríteni az országban szétszórtan még dolgozó népművészeket. Ez volt az alapja, hogy nyugodtan, hivatásszerűen alkothassanak. Az értékesítést vállalatunkra bízták azzal a rendeltetéssel, hogy minden eszközzel támogassuk a népi iparművészet továbbélését. Ma már a legtöbb szövetkezet egyúttal figyelemre méltó alkotóműhely, ahol neves, nagy mesterek tanítják a fiatalokat. Munkásságuk idehaza éppúgy elismert, mint külföldön. A népművészeti boltok kirakatai előtt azok Is megállnak, akiklöplési Házban nyaranként kialakított Folklór Centrum, vagy a tihanyi Tájházban, megyei művelődési központokban rendezett bemutatók. Bár ezek a rendezvényeink kultúrpolitikai célokat szolgálnak, hatásuk az üzleti forgalomban is megmutatkozik. Régóta mondjuk, valóságos szállóige lett, hogy a népművészet reneszánszát éli. A megállapítás változatlanul érvényes? — Semmi jele annak, hogy csökkent volna az érdeklődés. Sőt, annyira megszerették, hogy egyre szélesebb körben terjed az alkalmazása. Gondolok itt a népművészet térhódítására a divatos öltözködésben, vagy a gyermekruhák színesítésében. A bajai és a kiskunfélegyházi szövetkezeteink nagyon szép gyerekruhákat készítenek. A népművészeti motívumokkal díszített kis ruhák kapósak. Sok helyen a mi boltunk közvetlen szomszédja a ruházati szaküzlet, mégis inkább tőlünk vásárolnak. Sajnos, előfordul, hogy a kereslet nagyobb, mint a kínálat. Részben mert kevés a hímző, .másrészt viszont a szép, ízléses gyerekruha országosan hiánycikk. Lehetőségeinkhez mérten ezen kívánunk segíteni. Napjaink népművészete — mindannyiunké. Színesíti öltözködésünket, megszépíti otthonainkat, megkönnyíti az ajándékozást is. Kelendőségét bizonyítja, hogy a vállalat áruforgalmának 66 százalékát népművészeti cikkcsoportok alkotják, a többi, a klasszikus értelemben vett háziipari tevékenységből — szőnyegszövés, varrás, kötés — tevődik össze. A választékra nem lehet panaszunk, az árak is elfogadhatóak. Közülük sok már eltávolodott a hagyományos stílustól, egyéni alkotás, amelyben a népművészet szelleme él tovább, mint a jelen friss hajtása. Amely egyszerre tükrözi és alakítja ízlésünket, szokásainkat. Vadas Zsuzsa • Napjainkban ismét divat lett a régi fazekasba, gyományokat folytató cserépedények használata. • Hasznos és mutatós ajándék a faragott diótörő. Horváth László népi iparművész készítette. • Csontberakással díszített, kovácsoltvas falitükör, Horváth Béla népi iparművész munkája. Minden bútorhoz illik. nek nincs szándékukban vásárolni. A kirakat mégsem pótolja — nem is, pótolhatja — a népi alkotóművészet tüzetesebb megismertetését, ami bizonyos mértékben szintén a vállalat egyik kötelezettsége. Hogyan tesznek eleget ennek? — Kiállítások rendezésével. Vannak úgynevezett kereskedelmi bemutatóink, amelyeket fővárosi és vidéki boltjainkban rendezünk meg. Itt általában egy-egy szövetkezet valamelyik ága — szövés, hímzés, fazekasság — mutatkozik be a vásárlóközönségnek. Mód van arra is, hogy nagyobb kiállítótermekben, valamelyik tájegység jellegzetes művészetét reprezentáljuk. Ezt a célt szolgálja a Fővárosi MűVe-A megvalósításban is érdekeltté teszik a mezőgazdasági kutatókat Az intézetekben, tudományos központokban meggyorsult a mezőgazdasági kutatási témák átfutása. a gyakorlati megvalósítás azonban még mindig mérsékeltebb tempójú — ezt állapították meg a Magyar Tudományos Akadémia. valamint a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium szakértői az 1970 óta rendszeres együttműködés közös elemzésénél. A felülvizsgálat nyomán egész sor intézkedést terveznek, illetve egy részüket be is vezették a gyakorlatba. A tudósok társadalmi felelőssége a mezőgazdaság fejlesztésénél korábban csak egy-egy részterületre szorítkozott, az ágazat komplex hatékony fejlesztéséhez azonban a tudomány összevont erőfeszítésére van szükség. Ebből kiindulva az együttműködő felek — akik már összeállították a jövő évi programokat — felszámolják azt a korábbi helytelen gyakorlatot, amikor már maga a munkaterv is eléggé szűk területre, a MÉM kutatási főosztályára és az Akadémia agrárgazdasági osztályára korlátozódott, és a tudomány egyéb területei, továbbá a gyakorlat közvetlenül sokszor nem is volt érdekelve a sikerben. A mezőgazdasági fejlesztés szakmai kérdéseinek megoldására szerződések alapján a különböző tudományágak képviselőiből szakmai munkacsoportok jönnek létre. Végigkísérik nemcsak a kutatás. hanem a gyakorlati megvalósítás egész folyamatát. Az új programokban a kísérlet utolsó fázisára a gazdaságokban kerül sor, ami annál is előnyösebb, mert a kutatók számára a helyszíni ismeretek egyúttal közvetlen „viszszaigazolást” is jelentenek. Azok az élen járó üzemek, amelyek az utolsó fázis „fogadására” vállalkoznak, preferenciát kapnak majd várhatóan nagyobb költségeik el-AZ MTA ÉS A MÉM EGYÜTTMŰKÖDÉSE lensúlyozására és arra. hogy később tevékenyen részt vegyenek a kidolgozott módszer átadásában, meghonosításában is. Ilyen együttműködés jött létre a Kisállattenyésztési Kutató Intézet, és a Bikali Állami Gazdaság között nyúltenyésztésben; ebbe a programba újabban bekapcsolódott a dunavarsányi tsz is, ahol a fejlesztés további lehetőségeit elemzik a kutatók bevonásával. Hasonló eredmények várhatók a fólia alatti zöldségtermesztés korszerűsítésénél és a mezőgazdaság egyéb területein. A IV. ötéves terv időszakában 106 kiemelt feladaton dolgoztak a kutatók, 1975—80 között 36-ra csökkent az ilyen célprogramok száma, ami azt jelzi, hogy a kutatók a fontosabb feladatok megoldásához jól koncentrálják erőiket. (MTI)