Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-15 / 268. szám

J 1977. november 15. • PETŐFI NÉPE • I EGY ESZTENDŐ MÚLTÁN Gondolatok a közművelődési törvényről Kecskeméti szakmunkástanulók a Szovjetunióban Amíg a hagyományos, sok eredményt hozó, ám a kor kö­vetelményeinek meg nem felelő népművelésből kinőve meg­született — a nemcsak nevében, formálisan más, de tartalmá­ban is új — közművelődés, addig sok esztendő telt el. De lét­rejött mégis a törvény, elsősorban az MSZMP XI. kongresz- szusa határozatának eredményeképpen, mely kimondja: „Törvényt kell alkotni, amely összefoglalja a közművelődés céljait és feladatait, gondoskodni kell végrehajtásának felté­teleiről.” Egy évvel a korszakos törvény hatályba lépése után érdemes a fogadtatásról, szerepéről és látható hatásáról el­gondolkozni. Alapelvek Miután az új törvény megha­tározza a célokat, részletesebben tartalmazza a közművelődési tevé­kenység alapelveit. Íme, néhány ezek közül: a művelődési teendő­ket a társadalomépítés feladatai határozzák meg. A közművelődés segíti a szocialista demokrácia to­vábbi erősödését. Fejleszti a ter­melés, a munka tudati feltétele­it. Lehetőséget teremt az általá­nos és szakmai műveltség meg­szerzésére, az egyéni alkotóké­pesség, a népi-nemzeti hagyomá­nyok kibontakoztatására (a nem­zetiségeknek sajátos hagyománya­ik ápolására). A különböző szintű kulturális, művelődésügyi vezetők, irányító szervek azon voltak az elmúlt hónapokban, hogy a könyvalak- bain és a közlönyökben is teljes terjedelemben napvilágot látott törvény szövegét, tartalmát min­den közművelődésben dolgozó em­ber megismerje. Sőt azok is, akik beosztásuknál fogva kötelesek a tu­datformáló munkát segíteni. A jelek szerint van e törekvésnek már látható eredménye. Ám még nem elegendő. Sajnos, akad mű- v elődésiotthon-igazgató, könyv­táros, vagy más „hivatásos” nép­művelő, aki a törvény egyetlen sorát el nem olvasta még. Ezt mindenképpen pótolni, pótoltat­ni kell. Van másfajta hiba is. Például, hogy aki elolvasta ugyan a tör­vényt, ugyanakkor annak végre­hajtása érdekében semmit nem tesz. Ha viszont a mindennapi munkában valamely helyen (fa­luban, városban és munkahelyen) nem követik tettek, méghozzá, gyors, hathatós cselekvések a tör­vényt, akkor az mire jó? Minden állampolgárnak joga van a művelődésre, ezt határozot­tan leszögezi a harmadik parag­rafus. De emellett az is ott áll, hogy mindenkinek „önmaga és a társadalom iránti kötelessége” ön­magát különbbé tenni a szellemi javak által. Nos, ha erről az ol­daláról közelítjük a kérdést, • a tapasztalatok még kedvezőbb ké­pet mutatnak. Mert ki tagadná, hogy az állampolgárok között meglehetősen nagy számban van­nak olyanok, akik nem hogy él­nének nagyszerű jogaikkal, de nem is ismerik azokat. Természetesen nem arról van szó, hogy aki nem tanul, az ad­diginál magasabb szinten, vagy nem jár színházba, hangverseny­re, nem képezi magát, és messze elkerülve a művelődés házát a kocsmába, házi borkimérő helyek­re megy, hogy aki nem olvas, ta­nul szabad idejében azt elítélik, börtönbe zárják. Erről nincs szó. Ám arról igen, hogy aki nem él a törvényben leszögezett művelő­dési jogaival, az nem mondhatja el magáról, hogy öntudatos ál­lampolgárhoz méltóan (tegyük hozzá: azt sem, hogy ember­hez méltóan) él. Ezért hát nem tarthat igényt a társadalom meg­becsülésére sem. Közelebbről: még munka-, s brigádtársa tisz­teletére sem. Ma már senki nem mondhatja: elvégzi a munkáját, a többi nem érdekli. Mert nem közömbös, hogy holnap, vagy tíz év múlva miként lesz képes el­végezni a feladatát, az egyre vál­tozó körülmények között. Feladatok A művelődési vágy nem szüle­tik együtt az emberrel. Csak bi­zonyos hatások, körülmények kel­tik életre, fejlesztik naggyá, erős­sé bennünk. Éppen ezért e hatá­sokat szervezni kell. a körülmé­nyeket olyanná alakítaná. ame­lyek között egyre kíváncs.iabbak- ká válnak az emberek. Eri szor­galmazza a törvény is, amikor kimondja: a közművelődés irá­nyításában és szervezésében részt vevő szervek feladata, hogy köz­reműködjenek a „művelődési igé­nyek állandó fejlesztésében és kielégítésében, az alapműveltség kiegészítésében, az általános tá­jékozódási lehetőségek megterem­tésében.” Ez többek között azt jelenti, hogy mondjuk a falusi művelő- désiotthon-igazgató nem eléged­het meg azzal, hogy (olykor kény-, szerű feladatként) tervet készít, pliakátot tesz ki, s várja —- hogy a „sült galamb a szájába repül­jön.”. Vannak még ilyenek, saj­nos. Nem vesznek példát azokról, akik új és új módszerekkel kí­sérleteznek a közönség „csaloga­tása, édesgetése” érdekében. Nem is eredménytelenül. Ha Jászszent- lászlón közművelődési nyílt napot tartanak Vaskúton kiállítást ren­deznek a tanácsháza folyosóján, s Nvárlőrincen a hatvanadik évfor­dulóra az egész falura kiterjedő vetélkedő sorozatot bonyolítanak le, olyankor a közművelődési tör­vény szellemében járnak el. Mindent meg kell ragadni, ki kell próbálni, kísérletezni a művelő­dési vágy felkeltése és fokozá­sa céljából. Ez kötelesség. S ez még nem is elég. Azon kell fáradozni, hogy megfelelően alakuljon az emberek világnézete, erkölcsi és politikai magatartása, vettünk kommunista műszakon Is, fenyőfát ültettünk az iskola park­jában. — Bizonyára megtekintették Moszkva nevezetességeit. Milyen­nek látták a szovjet fővárost? — Annyifelé jártunk, hogy még fölsorolni is nehéz — veszi át « szót Hegyesi Márta, könyvke szakmunkástanuló. Készített- magamnak egy útinaplót, et. mindent följegyeztem. Leg job' talán a borogyinói csata emlél épített körpanoráma tetsr Olyan gyönyörű volt, hogy el tudom mondani! Szinte szédül ahogy körbenéztem. Egy alka mai elmentünk Petrlscsev ahol a hős partizánlány, szobra áll, és Moszkva felé Tizenkilenc éves volt, mikor a metek megkínozták és kivége Én csak három évvel vagyok talabb, mint akkor volt Zóje — Milyen szakmai tapaszt tokkal gyarapodtak? Milyen sonlóságokat és különbséget fe­deztek fel a szovjet és m.' szakmunkásképzésben? — í lók a csoport felnőtt tagjai! — A mi iskolánk elsőso vasipari ágazatokra beállított luk pedig az építő- és nyo- ipari képzés a fő terület — ja Eszenyi Sándor gazdasági igaz­gató. A moszkvai iskola nagyon szép, modern, korszerűen felsze­relt oktatógépekkel, kabinetrend­szerű képzéshez szükséges eszkö­zökkel. Érdekesség, hogy náluk kötelező jelleggel esztétikát, hon­védelmi ismereteket és nyugati nyelveket is — főként angolt és németet — tanítanak. Jellemző, hogy az új iskolákhoz sportcsar­nokot és uszodát is építenek. Visz- szatérve az élményekre, hadd em­lítsem meg, hogy október 7-én meghívtak bennünket a Kong­resszusi Palotába, ahol részt vet­tünk az új szovjet alkotmány el­fogadásának ünnepén. Az ezt kö­vető színpompás műsoros esten 15 szovjet köztársaság legkivá­lóbb művészeti csoportjai szere­peltek. Végezetül Weither Vilmos igaz­gató elmondta, hogy ott-tartózko- dásuk utolsó napján a moszkvai magyar rádió interjút készített velük. Szovjet barátaiktól pedig zárónagygyűlés után abban a re­ményben búcsúztak, hogy jövő­re. 1978-ban ismét találkoznak, Kecskeméten. P. E. A kecskeméti 607. számú Ipari Szakmunkásképző Intézet diák- és pedagógusdelegációja nemrég kéthetes tapasztalatcsere-látogatá­son járt a Szovjetunióban. A moszkvai 145. számú Ipari Szak­munkásképző és Szakközépiskola vendégei voltak, összesen húszán. Weither Vilmos, az intézetigaz­gatója elmondta, hogy az utazá­son részt vett fiatalok — hét szakma képviselői — a tanmű­helyben és a különböző munka­helyeken végzett munkájukkal kiváló eredményeket értek el. Az utazást háromnapos előkészítő tábor előzte meg, ahol a fiatalok az orosz nyelvvel, valamint a Szovjetunió történelmi és kultu­rális eredményeivel ismerkedtek. A még friss élményekről, ta­pasztalatokról kérdeztem őket. — Kicsit hosszú volt a harminc­hat órás vonatozás, de olyan lel­kes fogadtatásban volt részünk, hogy még a fáradtságunkról is megfeledkeztünk — mondja Ke­lemen Katalin másodéves szak­munkástanuló. A barátsági nagy­gyűlés után táncos ismerkedési esttel zárult az első nap. Megle­pett, hogy mennyire kedvesek, közvetlenek, segítőkészek a moszkvai fiatalok. Egyik nap részt A napokban költözött új helyre Kecskeméten az VNIVER ÁFÉSZ Petőfi Sándorról elnevezett köny­vesboltja. A modern, barátságos, kellemes környe­zet, a gazdag választék, a szabadpolcos rendszer máris sok vásárlót vonz. A boltban jelenleg négyen dolgoznak a korábbi­nál sokkal kulturáltabb, szebb környezetben. Ke­serű Sándor né, a bolt vezetője elmondta, hogy je­lenleg másfél-kétmillió forint értékű készletük van, s szinte mindennap érkeznek új könyvek, egyre gazdagodik a választék. Jövőre 5 milliós for­galomra lesz kilátás. A Petőfi Sándor u. 4. szám alatti UNIVER-bolt továbbra is egyik fő feladatának tartja a kecske­méti járás könyv ellátását; nyolcvan bizományos segítségével. Az elmúlt napokban is több száz kö­tetet vittek vidékre.. (Igaz, a költözködés miatt hosszabb ideig szünetelt az ellátásuk.) A bolt vá­rosi forgalma — az eddigi pár nap tapasztalatai alapján — növekedett. Igen sok az új vásárló. Keserű Sándorné elmondta még, hogy a 40 fo­rintos Ady-kötet mellett jelenleg az ifjúsági és a képzőművészeti könyvek a legnépszerűbbek. Né­hány egészen friss könyvújdonsággal még nem tudnak szolgálni, de ez a gond is hamarosan — napokon belül — megoldódik. A jövőben is arra törekszenek — háromszorosan kiváló a könyves­bolt — hogy a vásárlók igényeit minél jobban, tel­jesebben kielégítsék. életmódja és ízlése. A művelődési tevékenységnek az élet minden területén, az emberek valamennyi megnyilvánulásában éreztetnie kell hatását. Korántsem mindegy például, hogy a szabad idejüket hogyan töltik az emberek. Ilyen tekintetben a közömbösség, a szel­lemi tunyaság, a túlzott anyagias­ság, az egyoldalúság és az általá­nos művelődési igénytelenség egy­azon talajban gyökeredzik. Saj­nos, ezek mindegyikére találunk példát; nem is keveset. Ha meg­ismerik — az eddiginél többen és jobban — várható hatásában ma még aligha belátható — a közművelődési törvényt, s ha a mainál jóval többen annak szel­lemében élnek csakis akkor ja­vulhat tovább az összkép ilyen tekintetben. „A közművelődés feltételeit el­sősorban az állam biztosítja”. E , .spártai tömörségű” mondat nagyszerű: végig- s továbbgon­dolkodásra késztet, a gondolatok egész „láncreakcióját” Indítja el a töprengő, meditáló emberben. Hogyne, mikor régen — ezt sem szabad feledni — a szegényebb és nincstelenebb rétegek teljesen ki voltak rekesztve a kultúrából, meg voltak fosztva annak áldá­saitól. (Ugyan ki ösztönözte ta­nulásra. ízlésének fejlesztésére az egykori zsellért, mondjuk, talán a földesura?) Félő, hogy egyesek — sokán? — túlságosan is természetesnek fogják fel a változásokat. Pedig ezek csakis a régebben magu­kat és másokat is művelő elődök harcénak, munkájának az ered­ményei. Megnézhetnék saját élet­berendezésüket, szellemi-anyagi javaik mennyiségét és minőségét az utódaink, ha mi a saját ko­runkban valamennyien kívül ma­radnánk a kulturális területekről, ha közömbösek lennénk a műve­lődési feladatokkal szemben. Nagyszerű hát, hogy szocializ­must építő társadalmunkban az állam gondoskodik a bárki szá­mára elérhető művelődés felté­teleiről. S az is, amint a törvény szövegében félreérthetetlenül ott áll, hogy „A vállalatok kötelesek gondoskodni a dolgozók művelő­déséről általános műveltségük, munkakultúrájuk, szakmai kép­zettségük fejlesztéséről.” Az is ol­vasható ugyanakkor, hogy az ilyen feladatok végzését „munkahelyi közösségi érdeknek kell tekinte­ni”. A különböző szintű gazda­sági vezetők felelősségét is meg­növelte, aláhúzta a törvény. Sze­rencsére, már ezt megelőzően is találkoztunk jó példákkal. De rosszal is, sajnos. Amikor a ve­zető beosztottjainak kulturális szereplésével kapcsolatban indu­latosan és értetlenül úgy nyilat­kozott, hogy „itt nem művészeket akarunk foglalkoztatni.” Olyan is élőfordul még, hogy egyes helye­ken nem örülnek, ha a dolgozó­ik továbbtanulnak. Az viszont jó dolog, hogy néhol a felnőtt „diákokat” anyagi, s erkölcsi el­ismeréssel egyaránt ösztönzik: ta­nuljanak tovább szervezett kere­tek között. A közművelődés egészének irá­nyítása állami feladat. Ezt a munkát az állam a tanácsok út­ján végzi. Nagyban növeli e fon­tos tény a tanácsi vezetők fele­lősségét. Nélkülözhetelen az irá­nyítás és ellenőrzés mellett az anyagi támogatás is. Megfelelő mértékben erről is gondoskodik az állam. Ám ez nem azt jelenti, hogy a munkahelyekre nem há­rul feladat. Nem is csekély. Íme, a törvény szövege: „A vállalatok és szövetkezetek a dolgozók mű­velődésének feltételeit és azok fejlesztését elsősorban a saját anyagi eszközeikből biztosítják.” Irányítás és támogatás így válik a törvény szellemében egységes egésszé. Varga Mihály GERENCSÉR MIKLÓS: Ady Endre élettörténete (18.) Szerzője még gyakrabban mu­tatkozott a városban, felkészülve orra, hogy szembetalálkozik az elbocsátott asszonnyal, de Léda már Párizsban volt, ott olvasta a megrendítő sorokat. De a költőt is megviselte a sza­kítás. Legénykedő kalandozásaira ráunva, visszavonult szülőfalujá­ba. Itt kapta kézhez Diósi Ödön levelét. Kibontva a vastag boríté­kot, a köteteiből való dedikált la­pok hullottak elébe. A kísérő szö­veg csupán ennyi volt: „Vissza Adynak, a hűtlen kígyónak!” Ezzel egyszer s mindenkorra megszakadt az a kapcsolat, amelynek jegyében Ady Endre költői zsenije kibontakozott és a csúcsra érkezett. 17. SOK NŐ MELLETT EGYEDÜL Szilágysági tartózkodása alkal­mat kínált arra, hogy szerepel­jen Zilahon a Wesselényi kollé­gium hangversenyén. Űj költe­ményeiből olvasott fel a közön­ségnek, köztük a tanároknak és a növendékeknek, akik büszkén és meghatottan ünnepelték az Alma Mater híressé lett egykori tanulóját. Adynak is szép élmé­nye maradt a zilahi szereplés. Jókedvűen, felfrissülve érkezett vissza a fővárosba. Minden kül­ső jel arra vallott, hogy javára vált a szakítás, személyi függet­lensége sokat használt egészsé­gének, közérzetének. Rengeteget dolgozott, ezzel pár­huzamosan kiadósakat szórako­zott, és egy ideig a barátaival is többet törődött. A Városmajor szanatóriumban levő szállásáról rendszeresen végig portyázta a pesti kávéházakat, a budai kis­kocsmákat. Jövedelmének fő ré­sze változatlanul abból szárma­zott. hogy a Nyugat folyóirat fómunkatársa volt. Ebben az időben, 1912 tavaszán, nyarán gyakrabban időzött együtt olyan kiváló kortársaival, mint Móricz Zsigmond, Bródy Sándor, Krúdy Gyula, Nagy Endre, Schöpflin Aladár. Istenítőjének, az Ady- versek új sáfárjának, Földessy Gyulának is ekkor volt módja sű'.-űn együtt tartózkodni a köl­tővel. E megszokott, mindennapos baráti együttlétekből kiemelke­dik egy fontos esemeny: A Város­major szanatóriumban rendezett vacsorán — először és utoljára — találkozott Ady a román nemzeti párt vezéralakjával Octavian Go- gával. Az erdélyi román költő­politikus — egyébként a magyar parlament tagja — eljött megkö­szönni azt a harcos támogatást, amelyben a magyar liberális gon­dolkodók — elsősorban Ady Endre — részesítették a nyilvá­nosság előtt bebörtönöztetése ide­jén. A találkozón részt vett még Móricz Zsigmond és Jászi Oszkár, Ady benső barátja, a nemzetiségi ügyek tudós szakértője. Jó han­gulatban zajlott le a vacsora, de Octavian Goga kerülte a politizá­lást. Ügyesen, okosan tért ki az állásfoglalások elől, amikor — különösen Móricz Zsigmond — a jövőre vonatkozó elképzeléseiről próbáltak tájékozódni, Hiába titkolta Ady, Léda miatt nőttön nőtt benne a hiányérzet. Nem sokáig bírta a kiegyensúlyo­zott önuralmat. Mivel a Város­major szanatóriumban mégiscsak illett ügyelni bizonyos formasá­gokra, itt nem hódolhatott korlát­lanul a gyengébb nemtől remélt örömöknek. Kiköltözött hát a sza­natóriumból, át a pesti belváros­ba, a Vigadó utca és a Dorottya utca sarkán levő Magyar Király Szállodába, Ettől kezdve életének sokszor visszatérő színhelyévé vált a centrumhoz tartozó, mégis vi­szonylag olcsó hotel. A hotel ká­véházában rendezte be műhelyét, itt dolgozott a szorgalom egyálta­lán nem ritka óráiban. Mindig szüksége volt valakire a „fuss ide — szaladj oda” teendők elvégzé­sére. Ezúttal a kávéház bérlőjé­nek fia, Steinfeld Nándor ifjú banktisztviselő titkárkodott körü­lötte megható önzetlenséggel. De a munka józan órái mellett egyre merészebben tette próbára egészségének teherbírását a szó­rakozásban is. Pedig egy lépést sem tett a nők után. önként jöt­tek, fölös számmal. A költőt kü­lönösen egy tizenhét éves, mat- rózblúzos diáklány vette le a lá­báról. Akkor is ez a fekete szép­ség volt nála, amikor szívrohamot kapott szállodai szobájában. Bez­zeg az önfeláldozó szerelmes frus­ka siránkozva, hírnevét féltve el­menekült, átengedve az orvoslás gondját Ady doktor-barátjának, Kozmutza Bélának. Rendbehozták egy ideig öccse felesége ápolta-táplálta, de alig jött rendbe, visszaszökdösött a Magyar Királyba, mert cselekvési szabadságát minden helyzetben többre becsülte az egészségénél, noha a haláltól rettenetesen félt. Mivel tartósan rongálta magát, idegei soha nem jöhettek rendbe teljesen. Örökké fáradt volt és kialvatlan, dél felé is alig tudott kitápászkodnl az ágyból. Ignotus Pál ajánlatára kipróbálták idegei rendbehozására az akkor mód fe­lett divatos freudista pszichiátriát. Ennek az iskolának volt valóban mesteri tudója . Ferenczi Sáridor. Öt kérte meg Hatvány Lajos, hogy segítsen a költőn. Meg is történt a találkozás Ady Lajosék lakásán. A manapság tesztelésnek nevezett vizit után Ferenczi visz- szalépett, közölvén Hatvanyval, hogy a zseni gondolatrendszerébe és lelki struktúrájába nem haj­landó beleavatkozni. Az úgy jó, ahogy van. Ady pedig ironikusan dicsekedett barátainak, hogyan sikerült válaszaival becsapnia az európai tekintélyű, Freudnál is alaposabbnak ismert, épp ezért többre becsült pszichiátert. Maradt tehát minden a régiben. A nőkhöz fűződő sok zűrzava­ros kapcsolatban a Boncza Ber­tával való, egyelőre nem túl gya­kori levélváltás maradt a válto­zatlan. De mintha Ady is kezdte volna megelégelni a prózai kalan­dokat. 1913 februárjában irodal­mi matinét rendezett a Nyugat szerkesztősége a Nemzeti Szín­házban. A költő nyugodtan olvas­ta fel verseit, bejelentve, hogy szakít rossz életmódjával, elbo­csátja a „kis női csukákat”, aki­ket aranyhalaknak képzelt. Ígé­retét be is tartotta, a nőkkel szemben tartózkodóbb lett, a bor azonban maradt. Barátai szeret­ték volna elfogadtatni vele az alkohol iránti mérsékletet is. Ha­tározottan összefogtak érdekében. A Nemzeti Színházban tartott matinét követően ezt írta neki Nagy Endre: „Édes Bandim!... Sándor bá (Bródy Sándor) kért, közöljem veled, hogy {látvány Laci föl fog keresni egy kis pénz­ügyi ajánlattal. Kér téged Sándor bá. hogy fogadd szeretettel. Hat­vány minden esetre nagy szere­tettel teszi majd meg ajánlatát. Sándor bá öt-hatezer korona irá­nyába szólott neki, amely pénz arra lesz jó, hogy egy jó külföldi szanatóriumban végre megtanít­sanak inni, mert azt az egyet nem tudod, Bandikám. Én mon­dom, a tanár.” Orvosi tanácsra a stájerországi Maria-Grünt választatták. 1913 márciusában indult a jó nevű szanatóriumba, de mielőtt alá ve­tette volna magát az orvosi keze­lésnek, egy pezsgős éjszakát töl­tött Grác leghíresebb mulatójá­ban. A véletlen úgy hozta, hogy ugyanitt szórakozott dragonyos tisztek társaságában Haynau gróf, az aradi hóhér unokaöcs- cse. Bosszantására Ady a Kos- suth-nótát játszatta a mulatóhely magyar zenekarával. Ebből vita kerekedett, Haynau gróf sértve érezte magát, Ady sem hagyta az igazát. Végül sikerült elsimítani a kakaskodást. Csupán annyi kár származott ebből a pezsgőzésből, hogy Ady elképesztően sokat költött a Hatvány Lajostól fon­tosabb célra kapott nagy összeg rovására. Különben az eddigi szanató­riumi kezeléseihez hasonlóan most is gyorsan rendbe jött. A nyugodt élet hatására meghízott, kedélye kiegyensúlyozódott, mun­kakedve is nagyobb lett. Átme­neti gondtalanságát a Marla- Grünben írt szerelmes versei jel­zik. Változatlanul udvarolgatott, szolidabb formák között, bár egy alkalommal titokban a pilla­natnyi imádott után utazott. In- kognitós kiruccanásáról Nagy Endre értesítette Hatvány bárót, (Folytatása következik.) liiBBIiliiiiBBBB

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom