Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-10 / 264. szám

1977. november 10. • PETŐFI NÉPE • 3 SPORT* SPORT • SPORT Ünnepi váltófutás Kiskőrösön háromszáz résztvevővel Kiskőrösön másodízben rendez­ték meg november 7-én, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére kiírt „Emlékváltót”. A társadalmi szerveik összefogásá­nak eredményeként a verseny in­dulóinak száma ez évben meg­duplázódott, s a Petőfi utcán tar­tott futóversenyeken 300 résztve­vő volt. A váltófu'tás ünnepélyes meg­nyitóval kezdődött, amit Cráner József, a járási KISZ-bizottság titkára tartott, majd az IGV előtti rajthelyen sorakoztak fel a csa­patok, s elkezdődött az öt kor­csoportban rendezett 10x100 m-es váltóverseny. Az úttörő Lenin szobor előtti céljában a fiúk és lányok futamában is a keceliék futottak be elsőként. Hasonlóan kettős győzelmet ért el a Kiskő­rösi Petőfi Sándor Gimnázium a középiskolás fiú- és leányverse­nyen. A második a Szakmunkás­képző Intézet, a harmadik pedig a Kollégium csapata lett. A fel­nőttek versenyét is a Petőfi Gim­názium csapata nyerte a Mező- gazdasági Szakközépiskola és a Honvédség előtt. Az egyes kor­• Váltás közben a győztes Petőfi Gimnázium csapata. (Szávay István felvételei.) MA: RÖPLABDA A BM országos bajnoksága: Kecskemét, Mezőfi SE-terem,’ 8,30-tól 13,20-ig, illetve 15 órától 18,50-ig játszanak a csapatok a döntőbejutásért. Kitüntetések, jutalmazások a KSC-nél A Kecskeméti Sport Club szék- házában tartott ünnepségen rászí­vott Paraczky Sándor, az OTSH képviselője, Borszéki Lajos, a Megyei Sporthivatal elnöke, és Fekete Béla, a Városi Testneve­lési és Sportfélügyelőség vezető­je. Király József ügyvezető el­nök megnyitó szavai után Bor­széki Lajos emlékezett meg a Nagy Októberi Szocialista Forra­dalom 60. évfordulójáról. Ezután Paraczky Sándor a Testnevelés és Sport Kiváló Dolgozója kitün­tetést adta át Kerpesits Béláné- nak, a KSC női kosárlabda szak­osztály vezetőjének, valamint a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést Nagysoly- mosi Istvánnak, a KSC vízilab­da szakosztály vezetőjének. Végül Donáth Tibor, a KSC elnökhe­lyettes jutalmakat adott át a KSC legjobb dolgozóinak. 0 Bognár Sándor adta át a díja­kat a győzteseknek és a helyezet­teknek. csoportok győztesei a Szakma­közi Bizottság vándorserlegét kap­ták, valamint egy-egy futball-, a második helyezettek kézi-, és a harmadik helyezettek egy-egy röplabdát kaptak ajándékba. A Petőfi Népe TOTÓ-tanácsadója Asztalitenisz A Kiskv vhalasi Járási Hivatal csapata nyerte a Közalkalmazottak asztalitenisz vándorkupáját A Közalkalmazottak Szakszervezete Bács-Kiskun megyei Bizottsága Kecskeméten rendezte meg a Közal­kalmazottak megyei asztalitenisz ver­senyét. A versenyen 12 alapszervezet 55 férfi és 13 női versenyzővel kép­viseltette magát. A versenyt megtekintette Grill Mi- hályné, a Közalkalmazottak Szak- szervezete Központja Kulturális, Propaganda, Sajtó és Sport Osztályá­nak munkatársa. Eredmények, női egyéni: l. Palotás 1. (Kkh. JH;), 2. dr. Subáné (Kkh. JH.). 2. Tóth J. (Állampusztai Cél­gazdaság), Bulyákiné (Hartal Nk. T.). Női páros: 1. dr. Subáné—Palotás I. (Kkh. JH.), 2. Majsai—Seres J. (KSH—Bajai JH.), 3. Tóth J.—Bulyá­kiné (Állampuszta! Célgazd.—Hartai Nk. T.), Antalfi-Gulyás (SZÜV— KSH). Férfi egyéni: 1.. Mongyi (Kkh. JH.), 2. Bácsalmási (Kkh. JH.), 3. Fábián (Bajai JH.), Simon (Kkh. JH.). Férfi páros: l. Bácsalmási— Mongyi (Kkh. JH.), 2. Bálint—Petrá­nyi (megyei tanács), 3. Németh—Ma­kai (Állampusztai Célgazd.), Gárgyán —Simon (Kkh. JH.). Vegyespáros: 1. Bácsalmási—dr. Subáné (Kkh. JH.), 2. Mongyi—Palotás I. (Kkh. JH.), 3. Németh—Tóth J. (Állampusztai Cél­gazd.), Arrasz A.—Bulyákiné (Hartai Nk. T.). Csapatversenyben: 1. Kiskunhalasi Járási Hivatal alapszervezete, 2. Bács-Kiskun megyei Tanács alapszer­vezete, 3. Allampusztai Célgazdaság és Hartai Nagyközségi Tanács alap­szervezete. Az ünnepélyes eredményhirdetéskor a dijakat Kádár Ilona, a Közalkal­mazottak Szakszervezete Bács-Kiskun megyei^ Bizottságának szervező titká­ra és dr. Pataki István a sportbi­zottság tagja adta át. A „Közalkal­mazottak” vándorkupát a Kiskunha­lasi JH. csapata nyerte. Idegenben az éllovasok A totó 46. heti, november 13-1 szel­vényén nincs olasz csapat, így ma­gyar NB Il-es és NB Ill-as mérkőzé­sekre kell tippelni. Az NB Il-es együttesek hát mérkőzésén nagy sze­repe lehet a hazai pályának, de csak ott, ahol közel egyforma erejű csa­pat találkozik egymással. Szekszárdoh és Fűzfőn inkább a vendégek győzel­me látszik valószínűnek. Az NB III-ból ismét tíz mérkőzés került fel a szelvényre a három cso­portból. A Középcsoportból négy, a Nyugati csoportból három mérkőzés szerepel, és az esélyek majdnem egy­formák. A három pótmérkőzés a Ke­leti csoportból, a hazaiak győzelmét ígéri. Tippjeink: 1. Dorogi AC—Debreceni VSC. NB II. A dorogiak Komlón kikaptak a DVSC pedig megverte az utolsó he­lyezett Szekszárdi Dózsát az elmúlt vasárnap hazai pályán. A volt NB I-es Dorog nagyon leszakadt az él­bolytól és kevés reménye van a fel­jutásra. Tippünk: x, 1. 2. Szekszárdi Dózsa—Vasas Izzó. NB II. Az Izzó hazai veresége az elmúlt forduló meglepetései közé tartozott. Az egyre Inkább leszakadó Dózsa ke­vés eséllyel-lép pályára a minden csa­patrészben jobb vendégek ellen. Tippünk: 2, x. 3. BVSC—Kazincbarcikai Vegyész. Nb II. Az újonc Vegyész meglepően jól szerepel a magasabb osztályban is. A vasutas csapat kieső helyen ta­nyázik. Tippünk: x, 1. 4. NIKE Fűzfői AK—Váci Híradás. NB II. A váciak újabb győzelmük után ismét vezetik a tabellát. A fűz­főiek újabb vereséget szenvedtek Ka­zincbarcikán. A listavezetőnek nem lesz könnyű dolga, de az egyik pont­ra feltétlenül ■ Jók még idegenben is. Tippünk: x, 2. 5. Volán SC—Salgótarjáni BTC. NB II. A két jó formában levő együttes rangadója háromesélyes. Ml pontosz­tozkodást várunk. Tippünk: x. 6. Nagykanizsai Olajbányász SE— Komlói Bányász. NB II. A komlóiak Idei szereplése feltűnően jó és őszi teljesítményükkel feljutó helyen áll­nak. A hazai gárda egyre lejjebb csú­szik a tabellán. Tippünk: 1. 7. ÉGSZÖV MEDOSZ—Pénzügyőr SE. NB III. Középcsoport. A vendégek nagyszerűen játszanak és második helyen állnak. A hazai együttes vesz­tett kezdeti lendületéből és sorozatos balsiker érte. Tippünk: 1, 2. g. Dunakeszi VSE—Bp. Spartacus. NB III. Középcsoport. A Spartacus valamivel jobban áll a csoportban, de a hazai csapat érzésünk szerint esé­lyesebb a két pontra. Tippünk: 1. 9. Gyöngyösi Spartacus—Balassa­gyarmati SE. NB III. Középcsoport. Itt is a vendégek állnak jobban, de a hazaiak képesek a győzelemre, bár az elmúlt héten súlyos vereséget szenvedtek Dunaújvárosban. Tippünk: 1, x. 10. Enyingi MEDOSZ—Dunaújvárosi Építők. NB III. Középcsoport. A ta­bella alján álló enyingiek helyzete már reménytelennek tűnik. A lénye­gesen jobb Építők pontszerzése szin­te biztosra vehető. Tippünk: x. 2. 11. Ajkai Aluminium SK—Bauxitbá­nyász SE. NB III. Nyugati csoport. Az ajkaiak nagy harcot vívnak azért, hogy az első tíz között maradjanak. A vendégek kitűnően szerepelnek, s ez óriási küzdelmet Ígér. Tippünk: x, 1. 12. Siófoki Bányász—Bakony Ve­gyész. NB III. Nyugati csoport. A Vegyész az élcsoport tagja, a hazaiak utolsók a tabellán. A felzárkózásra törekvő siófokiak pontszerzésére szá­míthatunk. Tippünk: 1, 2. 13. Soproni Textiles—Pécsi VSK. NB III. Nyugati csoport. A pécsiek eddigi teljesítménye jó. A hazaiakat a kezdeti jó szereplés után váratlan vereségek érték. Tippünk: 1, 2. +1 mérkőzés: 14. Salgótarjáni Síküveggyár—Gyulai SE. NB III. Keleti csoport. Egyik csa­pat sem úgy szerepel, mint ahogy azt joggal elvárnák tőlük. Pontosztózko- dás a legvalószínűbb eredmény. Tippünk: x. A további mérkőzésekre tippjeink: M—— Beszéljünk . a torokfájásról! A torokfájás a leggyakoribb panaszok egyike. A legkülönbözőbb szervi és működésbeli rendellenes­ségeik okozíhatnak fájdalmait, légzési és nyelési rend­ellenességeket és ilyenkor a beteg torokfájásról pa­naszkodik. A legkülönbözőbb — az egész szerve­zetet meggyötrő — betegségek éppúgy járhatnak torokfájással, ahogyan a helyi, a felső légutak ka­pujához, a garathoz, a torokhoz kötött kóros elvál­tozások is. Például az influenza, a lefelé süllye­dő nátha, vagy gyermeknél a kanyaró, esetleg _ a vönheny. Ilyenkor a garatban, a torokban vérbőség,' gyulladás, tömötitség, feszülés —r innen a panasa hivatalos neve; angina! — kiszáradás, szúró és nye­lési panasz a jellemző. A torokgyulladás, a torokfájás nem pontosan meghatározható, nem tökéletesen és biztosan leír­ható kóros elváltozás. Csak egyetlen biztos adat áll­hat rendelkezésünkre a betegség keletkezésével kap­csolatosan: a panasz oka valamilyen fertőzőképes kórokozó ártalma, kórélettani jelenléte. Ugyanakkor a beteg rendszerint arról panaszkodik, hogy meg­hűlt, hogy megfázott. Bizonyos fokig igaza is van. Panaszait — tehát torokfájását — a megfázás, a meghűlés, a hideg­hatás váltotta ki, de csak mint elősegítője — hogy úgy mondjam —, mint bűnrészese a kártevőnek, a baktériumnak, a vírusnak vagy igen ritka eset­ben a fertőző gombának. A hideghatás a torok, a garat, a felső légutak — elsősorban a mandula — szöveteit silányítva a nyálkahártyát átjárhatóvá tette és így a szervezet ellenállóképességének a csökkenése miatt mindenütt jelenlevő kórokozók befurakodhattak a szervezetbe és kialakulhatott a semmi biztosat nem jelentő torokfájás, ami gyak­ran szóra sem érdemes, pár nap alatt elmúló pa­nasz, de néha komoly, az egészséget hosszasan ká­rosító betegség kezdete. A torok — boinctanilag a hátsó orrjárat, a garat és a gégefő előtti rész — a szervezet nagy forgal­mat lebonyolító útkereszteződése. Igen fontos élet­tani csomópont. A légzés, a levegő megszűrése, fel- melegítése, páradúsítása, a táplálkozás, a nyelés, a hangadás, részben az ízérzés és szaglás összesített — mondhatnám komplex — munkájának, sok ár­talomnak kitett szerve. A szervezet és környezet közti kapu, a nagy átjáró, aminek a védelme rend­kívül fontos. Az ott jelentkező rendellenességek el­sősorban torokfájást okoznak. No de mi a tennivaló,’ ha valakinek fáj a torka? Amíg nincs láza, amíg csak enyhe nyelési kel­lemetlenségei vannak, addig a gyógyszertárban re­cept nélkül kapható GLYKOSEPT oldattal, vagy MENT csepp oldatával öblögessen és szopogasson fertőtlenítő tablettát. De ha levert, lázas, beteg­ségérzete van, menjen sürgősen orvoshoz, és ne a torokfájástól féljen, hanem attól, ami okozza. Megelőzhető a torokfájás? Igen! Megelőzésének két útja van: az egyik a szervezet védelme a kór­okozók rohama ellen. Ez a cseppfertőzés megelő­zése és a higiénés szabályok igen gondos megtar­tása, a másik a szervezet erőállapotának, az egész-, ség egyensúlyának a megtartása és az ártalmak el-: kerülése. Dr. Buga László Őszi - téli divat Az ősz divatszíneinek kiválasztása előtt nyilván­valóan hosszú erdei sétákat tettek a tervezők; pa­lettájukra aztán a sárguló-barnuló-vörösödő leve­lek árnyalatait keverték ki, s még a minták is a lehullott lomb kedves folthatását idézik. A fiatal lányok illő viselete mindezen színek világosabb ár­nyalata, a hölgyeké pedig a barnás-vöröses. A zo­mánc- és fenyőzöld, a fekete és a fehér is a divat idei kolotúráját bővíti — különösen, ha alkalmi ru­hákról van szó. Ami az öltözetek anyagát illeti, kordbársonyt, jerseyt, pamutot, sportszövetet aján­lanak a divatdiktátorok. A fazon éppúgy kardiná­lis kérdés, mint volt bármikor: a nappali ruhák térd alatt végződnek este pedig maxi hosszúak; jellemzőjük a rejtett gombolás, a mély ujjabevarrás, a zsinóros vagy paszomány díszítés. A tizenévesek továbbra xis farmerben feszíthetnek, szoknyától a kötényruháig körülbelül mindent gyártanak a szá­mukra; s várhatóan karácsonyra ismét érkezik Levi’s a boltokba. Az őszi-téli divatról — írásban — ennyit. Képeink a megvalósult elképzeléseket, s a Centrum áruházak készletét dokumentálják. A legutóbbi divatbemutatón láttuk a ruhákat, kabá­tokat. A kecskeméti Centrum Áruház egyébként sa­ját manekenjeivel a ZIM-ben is bemutatta kínála­tát, s a megyeszékhelyihez hasonló műsoros kínála­tot rendezett Kiskunfélegyházán is. • Világoskék átmeneti kabát. • Minden korosztálynak ajánlják ezt a műszőr­me gallérral és kézelő­vel ellátott kabátot. Teakonyha - családi konyha Valamikor egyedül álló férfiak­nak építették a garzőnlakásokat, amelyekben apró konyhák voltak; ezeket a teakonyhákat csak reg­geli, vagy vacsora — iágytojás és kávé—tea — készítéséhez mére­tezték. Azóta idejét múlta a tea­konyha elnevezés, megtanultunk bánni az idővel-hellyel. Sok tea- konyhás lakásban családok lak­nak. Mások úgy találják, hogy nem fontos „táncterem” a főzés­hez, jó időbeosztással, ügyes el­rendezéssel megoldható az mini­konyhában is, az eredetileg kony­hának épült helyiséget pedig át­alakítják valami más célra. Kipróbált módszer: érdemes utánozni, mert bevált. A gyakorlat azt mutatja, hogy a főzéshez megfelelő egy másfél­szer másfél méteres, sőt, még az 1,20-szor 1,20-as kiskonyha Is. Csak meg kell szokni a kis te­rületet. Először is gondoljuk meg, mennyivel kevesebbet gyalogol, aki nem vándorol minden lábo­sért, fakanálért négy-öt métert. A „második műszak” végére kilo­métereket gyalogol a háziasszony. A volt konyhából étkezőt, nap­palit, hálószobácskát, tanulószobát alakíthatunk — feltéve, ha van szabadba nyíló ablaka. A kony­hánk ezután a volt kamrába köl­tözik, ha van ablaka, vagy szel- lőzése-világítást megoldható. Ha nem, akkor csak villanyfőzőt sze­reltethetünk be, fölébe pedig szagelszívót.- Megfelelő szellőzés esetén garzon gáztűzhelyet tehe­tünk a kiskonyhába. Ha kicsi a konyhád, told meg némi kényelemmel, és sok ötlet­tel. Jelszó: „Mindent a falra!” A kényeimet mindenekelőtt a me­leg víz adja. Ezt öt-tíz literes elektromos víztárolóval oldhatjuk (minimális helyet foglal el, azt is fejmagasság fölött); vagy a kony­ha melletti fürdőszobából, eset­leg az átalakított, volt konyhából vezetjük át az ott levő bojlerből. Változik a munkamódszer, gon­doskodjunk arról, hogy minden a kezünk ügyébe essen; sok kis pol­cot, akasztót helyezzünk el. A család ügyes kezű barkácsolótag­ja egy-kettőre elkészíti. Elvünk, hogy az eddig kihasználatlan ré­szeket is hasznosítsuk. Például a kiskonyhának azt a felét, amelyik nem a tűzhely felett van, lássuk el álmennyezettel. Ha téglafalunk van fatipliket használjunk, ha beton, akkor villanyfúróval, csa­varral dolgozunk, fejmagasság felett körülbelül 25 centivel, ké­szen kapható faléceket erősítünk a falba két oldalt, erre szögezzük az álmennyezetet, vékony falé­cekből, vagy farostlemezből; bur­koljuk le mosható műanyaggal. Ha van könnyű kislétránk (vagy ha beszerzünk egyet), itt elfér az egész éléskamra. Eléje színes kar­tonfüggönyt tegyünk. Az álmeny- nyezet, vagy egy részét bepu­colhatjuk, edények, apróságok tá­rolására. Munkaasztalunk lehajt­ható, falra erősített lemez lehet, színes dekoritborítással — ha fel­hajtjuk, teret nyerünk. Azonos színű dekorittal borítsuk le a fal­nak minden szabad részét. A de- koritra függönysínt akasztókat, kis fűszerpolcot teszünk — hogy mindet a kezünk ügyébe rakhas­sunk, és megsokszorozzuk az adott területet. A pici helyiséget ne színezzük agyon, mert tarka, zűrzavaros összkép lesz. P. G. m M \3 MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.53: Tévétorna. (Ism.) (Színes.) 9.00: Iskolatévé. Énekeljünk együtt! Hogy a csibe, hogy? 9.05: Környezetismeret. (Alt. isk. 3. oszt.) Deltácska. Az állatok szaporodása. 9.30: Wickle. NSZK rajzfilm­sorozat. 6. rész: A csapda. 10.00: Stop! Közlekedj okosan! (Színes.) Rendőri forga­lomirányítás. 10.05: Élővilág. (Alt. Isk. 5. oszt.) Zöldségfélék, káposz­tafélék. 10.39: Óvodások filmműsora. 1. Repüljünk a Marsra. Szovjet bábfilm. (Ism.) 2. A fogadó Lengyel rajzfilm. 11.05: Kémia. (Alt. isk. 7. oszt.) Kísérleti iskoláknak. Kémiai jelölések. 15.10: Énekeljünk együtt! 15.15: Környezetismeret. (Ism.) Deltácska. 15.35: Stop! (Ism.) (Színes.) 15.40: Élővilág. (Ism.) 16.10: Kémia (Ism.) 16.33: Hírek. 16.40: Melyiket az ötezerből? Az ács-állványozö. (Ism.) 16.55: A Magyar Televízió Sza­badegyeteme. A Világ- egyetem anyagának időbeli fejlődése. (Ism.) (Színes.) 17.45: Telesport. 18.10: Tévébörze. 18.20: Szépenf jól magyarul. 18.30: Az élőmunka felhasz­nálásáról. Sstűdióbeszélgetés. 19.00: Reklámmficor. 19.10: Esti mese. 19.20: Tévétorna. (Színes.) 19.30: Tv-HIradó. 20.00: Egy óra, három szerep. Márkus László műsora. 21.10: Algyői emberek. Dokumentum-riportfilm. II. rész. (Színes.) 21.40: Zene, zene, zene. Körkép 77/11. 22.40: Tv-Híradó 3. 2. Műsor: 18.58: En Francais. 1/4. La tete et les jambes. 19.15: People You Meet. 10. Sultchbord. (Ism.) 19.30: Tv-Hlradó. 20.00: Stone és charden a Párizsi Olympia Szín­padán. (Ism.) (Színes.) 21.00: A népművészet birodal­mában. Szovjet rövid­film. (Színes.) 21.10: Tv-HíradlT 2. 21.30: Reklámműsor. 21.35: A vágy. Amerikai film. KOSSUTH 8.27: Harsan a kürtszói 8.57: Kamarazene. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Dvorzsák-művek. 11.16: Kiárusítás egész évben. 11.31: Colas Breugnon. Romain Rolland regénye folytatá­sokban. v. rész. 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.15: Házunk tája. 13.30: A Melódiakoktél folyta­tása. 14.00: A Magyar Rádió novella­pályázata. 14.17: Mai dalok. 14.37: Nóták. 15.28: Ezeregy délután. 16.10: Gyöngyhalászok. Részletek Bizet operájá­ból. 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.27: Prokofjev: I. zongora­verseny. 17.42: Színes népi muzsika. 18.15: Kritikusok fóruma. 19.15: A barokk százada. 19.40: Szimfonikus zene. A Magyar Rádió és Tele­vízió zenekarának hang­versenye a Csepeli Mun­kásotthonban. Közben: 20.15: Kékség — versek. 21.30: Rózsavölgyi Márk: Első magyar társas tánc. 21.40: A Dunánál. 22.20: Peter Scbreier dalestje a Prágai Tavaszon. 23.36: Dzsesszfelvételekből. 0.10: Bach: Motetta BWV. 225. „Singet dem Herrn ein neues Lied”. PETŐFI 8.05: Cseh fúvósmuzsika. 8.20: Tiz perc külpolitika. 8.33: Most érkezett... 8.58: Népdalok. 9.30: Független emberek. Haldor Kiljan Laxnes izlandi Író regénye foly­tatásokban. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.55: Ifjúsági könyvespolc. 12.00: A tegnap slágereiből. 12.33: Pécsi stúdiónk jelentkezik. 12.55: Népdalok. 13.28: Édes anyanyelvűnk. 13.33: Csizmás kandúr és a többiek. 14.00: November. Rendhagyó keresztmetszet a hónapról — sok zenével. 15.00: Sport világ. 17.00: Segíthetünk? 18.00: Mindenki iskolája. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.33: Életmód a tárgyakban és az időben. 20.58: A Rádió Dalszínházának bemutatója. 21.52: Tóth Árpád versel. » 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Harminc perc rock. 23.13: Nóták. 3. MŰSOR 14.05: zenekari muzsika. 15.50: Papp Károly: A felbuk­kanó ember. 16.03: Hidas Frigyes műveiből. 16.42: Fonotéka. 17.02: ötórai tea. * 18.05: Wagner operáiból. Ludmilla Dvoráková énekel. 18.54: Századunk kórusmuzslká- jábél. 19.15: Iskolarádió. 19.33: Versek világa. 19.50: A Bartók vonósnégyes Játszik. 21.06: A bang játék történetéből.

Next

/
Oldalképek
Tartalom