Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
1977. november 6. • PETŐFI NÉPE 8 t • Ljuben Dlnanov: Tacsanka. RAFFAI SAROLTA: A fényeken A hitetlen-kék égre rónék kódben hempergő füitkutyák*», lengő eórényt, dermedd sínpárt — megbillennek n toronyhazak, Í ilncetalpuk aszplkban fészkel, engőajtó felhőre támad. Rám csak az ég. Hitetlen-kéken S én szárltkozom a szokatlan, a szenderltő szelídségben. Szép ez az ősz. Irgalmas hosszú. Irgalmas napsütésre éhes. Fordulni késztet egy-egy percre megfogant, régi kiáltások eleven torkolattüzéhez. Azok a régi kiáltások, sorsok — és ahány névtelen! Szép ez az ősz. Mediterránul dúdol, dajkál, tovaring lassan a fényein, a fényeken. Vaskúti változások Ugyan ki is gondolna ma arra, ha a Bajával szomszédos Vaskút községbe látogat a sima betonon suhanva, hogy emberöltővel ezelőtt még egyik legégetőbb gond volt errefelé a közlekedés? Az idősebbek emlegetik olykor: „egy hordó borral elakadt az a szekér a sáros, kátyúé utakon". Meg hogy „a homokos, mocsaras földekén nehéz volt az élet". És ma? Ha az utas beér a szép, tágas faluközpontba, legelőször is a rendezettség, a tisztaság ragadja meg a figyelmét. Azután a gondos kézről árulkodó tetszetős házak, középületek. S miközben a vendéget kedvre deríti a látvány, azon kezd töprengeni: vajon mi van az itt élők fejében, milyen a tudatuk, van-e igényük a szellemi épülésre? „ Nekünk csak fapapucs volt'* • A könyvtárban bárki kedvére válogathat. Nemrégiben hagyta el a nyomdát az a terjedelmes kötet, amely Vaskút szövetkezeti mozgalmának történetét ismerteti, egészen a mai napig: amíg a tekintélyes Bácska Tsz létrejött és megerősödött. Mi most inkább a művelődés oldaláról közelítjük a négyezer-háromszáz lakosú bácskai község mai valóságát. Vaskút vezetői átlagosan ne. gyedszázada vesznek részt az irányító munkában. Szerencsés dolog, hogy az iskolaigazgató egylben párttitkár is, és húsz év óta tagja a tanács végrehajtó bizottságának. Ugyanakkor a tanácselnök tizenöt esztendőn át tsz-elnőkként dolgozott A sokoldalúságra és a sokéves gyakorlatra sorolhatnánk a példát. Éppen ilyen kedvező az összetétel nemzetiségi szempontból is. A vegyes lakosságú Vaskút egyik vezetője német származású, a másik bunyevác, a harmadik Tiszántúlról idetelepült magyar. Amikor megkérdeztük a vezetőket, hogy milyennek látják falujukat, így válaszoltak: Duba János párttitkár: — Különösen az teszi érdekessé községünket, hogy lakói sok- felől érkeztek ide. Amit magukkal hoztak: ismereteket, szokásokat, viselkedési formákat, stb., azt tovább akarták őrizni. S közben mindaz, amit hoztak, ráragadt másokra, s azoké órájuk. Ebben az állandó egymásra hatásban mindannyian erősödtünk. Mindenki kicsit más, kicsit több lett. A legörvendetesebb, hogy ma már mindenki vaskútinak érzi magát. Egy közös célért dolgozik az egész falu. Sándor Mihályné, vb-titkár: — Nagyon szeretem az itt élő embereket. 1950 óta, amióta a tanácsi munkában részt veszek, volt alkalmam megismerni őket. Szorgalmas, becsületes nép lakik itt. Szinte hihetetlen például, hogy milyen szívesen végeznek társadalmi munkát. A vízhálózat fejlesztésekor, a parképítés végzése közben, meg az utak korszerűsítésekor 'egyaránt ezt tapasztaltuk. Sárosi György, tanácselnök: — Elfogult vagyok. Itt születtem. Ha egy-két hétig távol vagyok, már nagyon hiányzik mindaz, ami az én falum. Régen sok volt a szegényember; mint másutt. Mint gyerekéknek, nekünk csak íapapiíds volt. S ma? Nézze meg a házakat, a ruházkodást, a kétszázhatvan gépkocsit, a sok IBUSZ-utazást. Annak külön örülök, hogy a mi fiatalságunk nem vágyódik el Innen. Amiről szívesen beszélnek Három és fél millió forintos költséggel elkészült a nagyarányú bővítéssel — az új, immár korszerűnek mondható művelő, dési házuk. Ez enyhített az egyre súlyosabbá váló gondjukon. A színház- és előadói termen kívül még további hat klubhelyiség, Illetve szakköri szoba áll most már a rendelkezésükre. Ezt az Intézményt a legtöbb nagyközségünk (és egy-két városunk is) megirigyelhetné. Érthető hát a vaskútiak öröme. S S a tartalmi munka? Ami az eddigieket Illeti: van mire alapozniuk. Hiszen a díszítőművész • íme, két gyerniekrajz a tanácsháza állandó kiállításiról — a kis „alkotó” fényképével. (Sz. F.) szakkörünk Gyulánszki Ferencné vezetésével kimagasló sikereket ért el az elmúlt másfél évtizedben. Kevés csoport, együttes mondhatja el magáról, hogy ilyen sok éves, folyamatosan végzett munka áll már mögötte. A szép hímzések készítése mellett évente kiállításokat rendeznek, s havonta legalább egy előadást meghallgatnak. A húszéves leány épp , úgy szívesen jár el ide, mint a hatvanéves asszony. A vaskútiak büszkék gyermek, rajzosaikra. A sokáig Weinträger Adolf festőművész által vezetett szakkör országos hírre tett szent. Az egykori tagok munkái — talán száz színes grafika, olajkép — egy állandó kiállításon láthatók, a tanácsháza tágas folyosóján. Aki oda vetődik, nem mulaszthatja el a legalább néhány perces gyönyörködést. A kört jelenleg Szücsné, Pencz Mária vezeti. Működik a fotószakkör. A bábosok is hallatnak magukról időnként. A szabás-varrás tanfolyamat évente megszervezik: mindig sikerrel. S volt Itt valami, amiről eddig alig hallottunk: hidegtál tanfolyam, a háziasszonyok nagy örömére Ehhez Bajáról hívtak szakembert. Szervezik az új tánccsoportot. Az úttörőkkel helyi gyűjtésű népi gyermek- játékokat elevenítenek fel. Ezekkel már Bátmonostaron, Kalocsán szerepeltek. Az ifjúsági klubokat a fiatalok szívesen látogatják. Egy-egy irodalmi estre, író—olvasó találkozóra, hetvenen, nyolcvanan mennék el; néha ennél is többen. Utazások, kapcsolatok Ebben a községben hatvannál több felsőfokú végzettségű ember él. Az érettségizettek száma kettőszázhuszonöt. Akkor válnak igazán a fejlődés biztató jeleivé ezek a számok, ha meggondoljuk, hogy alig néhány évtizeddel ezelőtt az iskolaköteleseknek csak egy tört része járt rendszeresen iskolába. Meglepő, hogy minden negye, dik személyre jut televízió és rádió is. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy minden családba eljut már a tömegkommunikáció valamelyik eszköze; a legtöbb helyre kétféle is. S minden negyedik személyre — beleértve a csecsemőket és az öregeket Is — jut egy napilap, annyi az előfizetők száma. Valamint jár a községbe kétszázötven példány különféle hetilap. Sokféle és sok-sok ablak nyílt hát mostanra a nagyvilágra. Gondoljuk meg: a kétszázhatvan gépkocsin többször annyi ember utazik időnként nemcsak Bajára, Kecskemétre, meg a fővárosba, de a környező országokba is. És viszi a művészeti csoportok, szakkörök tagjait a szövetkezet busza, annyi közelebbi és távolabbi helységbe, alig lehetne hirtelen felsorolni. Am nemcsak ők mennek. Érkeznek ide is a vendégek. írók, művészek, tudósok, politikusok például. A Déryné Színház, meg a kecskeméti társulat, ORI-mű- sorok szereplői voltak itt jó néhányszor. S az írók, költők? Íme, néhány név a sok közül: Csoóri Sándor, Raffai Sarolta, Ladányi Mihály, Moldova György, Jókai Anna, Baranyi Ferenc; hogy csak a legismertebbeket említsük. Valamennyiőjüket szívesen köszöntötte a helybeli közönség. Van néhány példa arra is, hogy népművészeknek (kékfestőnek, kerámikusnak, fazekasmesternek) rendeztek kiállítást, vásárlással egybekötve. S arra is, hogy a nemzetiségi sajtóra, a nemze. tiségi hagyományőrzésre igyekeztek ráirányítani a figyelmet. „Sok még a tennivaló” — Ez azt jelenti, hogy már minden rendben van? — kérdezem, amikor idáig érünk a beszélgetésben. Sietve mondják erre: dehogyis. Sok még a tennivaló, van gond is elég. Leplezetlen őszinteséggel szólanak ezekről is. A középkorúak többsége nem vesz részt közvetlenül a kulturális életben. Nagy részük leginkább a tévé meg a sajtó útján művelődik, tájékozódik. Ami önmagában nem rossz, csak: kevés. Kell valami több, valami más is. Hiszen a közművelődési munkában való cselekvő részvétel erősíti a közösségtudatot is. Nem elég, hogy csupán gyerekek, tizen- vagy huszonévesek, meg az idősebbek, a nyugdí jasok legyenek ott a rendezvényeken. Amikor az okokat kutatjuk közösen, valaki kimondja, azután más is megismétli: bizonyos igénytelenség. Igen, sokaknál ez tapasztalható. A ház már megvan. Tágas, világos, szépen be- butorozott. Van autó is, pénzt a takarékban. De ez nem minden. A falu vezetői azon igyekeznek, hogy minél több embert rádöbbentsenek: a szellemi épüléssel, a művelődéssel is törődni kell. S nemcsak szavakkal: példával is nevelnek. Az elnök előadásokat tart, a vb-titkár vezeti a falukrónikát. A párttitkár meg, amikor arról hallott, hogy az ifjúsági klub tagjai kedvenc írójukról számolnak be, elment közéjük és az ő kedvenc költőjéről beszélt előttük: Ady Endréről. Azt mondják, nagy sikere volt Fájdalmas valóság náluk: megszűnt a sokáig híres, jó nevű fúvószenekaruk. Kiöregedtek az egykori lelkes muzsikusok, és máig sincs utánpótlás. Próbálnák a szocialista brigádok kulturális tevékenységét tartalmasabbá tenni; talán, talán már ebben az évben lesz előre mozdulás. Sok más problémájuk mellett (szűk az iskola, az orvosi rendelő), az Ilyen, látszólag nem oly égető gond is sürgeti őket a helyzet javítására. Varga Mihály Játék és esztétikum az új lakónegyedekben Gyakran figyelmeztetünk lakótelepeink embertszüridtő-kisebbí- tő vonásaira, a tömeglakások okozta együttléti szorongásokra. Pedig a lakótelepek nemcsak a lakásépítés szalagrendszerének következményei. Egy új, közösségibb életforma megteremtésének lehetőségét is kínálják. „Az én házam, az én váram” kertes családi villák magánya semmivel sem emberibb léptékű, mint a lakótelepek emberi kapcsolatainak egymásrautaltsága. A felnőtt dolga végeztével magára zárhatja lakása ajtaját, de a gyerek nehezen, vagy egyáltalán nem tűri a „szobafogságot". A gyermeknevelés közös üggyé vált. Gyermekünket neveli a szomszéd, a házmester, a fűletaposá- sért ágáló lakó, a dudáló autók. Csak éppen játékai nem nevelik. Legföljebb egyoldalú erőmutatványokra serkentik az aszfaltból klmeredő csővázas szerkezetek. Találékonyságtól vezetve az alagsori tárolókból kilopott papírdobozokból építenek emberibb játékokat, bújóoskákat, elfoglalandó várat, képzeletük színezte játszóteret. Mint tették azt minden időkben. A gyermek egyik alapvető tevékenysége tehát a játék. S hogy ezt milyen színvonalon teszi, szorongva, vagy felszabadultan, felnőttségünk felelőssége. Nagy Kristóf fafaragó iparművésznek volt gondja arra, hogy a legalkalmasabb helyet válassza ki Kecskeméten játszótere építésére. Így esett választása a széchenyi- városi lakótelep iskola-óvoda előtti parkjára. Mayer Antalné kerttervező készítette el hozzá a környezetrendezés tervét. A már elkészült és a gyerekek által birtokba vett játszóplasztikák bizonyítják az elképzelés nagyszerűségét. A tervek szerint két méter magasra feltöltött domb körül szerveződnek a játékok. A dombtetőn rönkvárat építenek, középpontjában három előnevelt fával. A dombról sugarasan három, 6— 8 méteres csúszka vezet le; s ezek télen szánkózásra is alkalmasak lesznek. A keleti oldalon áttört, fatörzsgyűrű vezet rá a játszótérre, mellette két őrző állatfigura. Mögötte a négy méter magas kígyós-kapu, tengelyében körhintával, nyugatabbra haladva csodaszarvas-mászóplasztika fogja követni. A tér nyugati oldalát emberpár szimbóluma nyitja meg. Repülő nagymadara, libikókája máris egyik legkedveltebb játéka a gyermekeknek. Lesz „csobogó forrás”, melyet termékeny Vénusz őriz. Kúttervét Dugár Jánossal közösen készítik, kerámiát használva burkolóanyagként Tervei közt szerepel játékszín építése is, ahonnan játékokat lehet kölcsönözni. Ami megragadott játékaiban, hogy legkevesebb négyen játszhatnak velük, madár-forgóján 15 —20 gyerek is elfér. S ez mindig csoportos játékot jelent, együttes élményt ad. Legfőképp pedig a környezetnék és anyagoknak: kőnek, fának, növénynek, a következetes egymáshoz építése, a művészinek és a köznapinak ünnepélyes és egyben felszabadult találkozása. Régi gondja, hogy ülőbútorait sokszorosithatóvá, s ezáltal olcsóbban előállíthatóvá tegye. Csak vállalkozó kisüzem kellene tervéhez, hogy megvalósulhasson. Elgondolkoztam azon, hogy Nagy Kristófnak két-három éves rendszeres munkájába kerül terve elkészítése. Egyedül, társak nélkül, a faanyag beszerzésétől a megmunkálásig. A kisaluljáró mellett szabadtéri műhelyt kapott, a temető sarkában, napsütés, eső, hó akadályozza a nagylélegzetű munkák készítését. Pe- dik mindanmyiónk ügye a játszótér mielőbbi megépülése. S egy kis társadalmi összefogás, üzemi segítség jól jönne Nagy Kristófnak is, nekünk is. Ha meggondoljuk, ez a szabadtéri műhely sok-sok gyermekfoglalkozás, játékok kipróbálásának színhelye is lesz, kedvezőbb feltételeket kellene te-’ remteni számára. Nagy Kristóf anyaga a fa, ez a holttá vált, kiszáradt anyag. Da alkotó fantáziája, leleményes értelme emberivé nemesíti a természet elszáradt ajándékát Ismeri a fa rejtett, holtában Is élő természetét, a fa zsugorodását-, kitágulását. Születésétől fogva a természet tiszteletét és szeretetét az anyaghoz kötöttsége határozni meg. Emberi stílusát sohasem kényszeríti rá a megmunkálandó anyagra; belülről közelit hozzáü Társa, majd szülője. Játszótéri plasztikáit műfajilag nem lehet besorolni, egyszerre igényes Játékok, s esztétikai örömöt adó szolv: rok. Példázza, miképpen lehet az emberi játszótevékenységet a maga sokrétűségében kibontakoztat^ ni, s mégis szervezett egységbe szervezni a mozgást. Plasztikái egyszerűségre törekvők. Formáit a használhatóság igénye alakítja. A játékok helyett, amelyek a gyakorlatban hibásnak bizonyulnak, újat készít.' Ez a nyitottság, ez az alkalmaz^ kodé készség tiszteletben tartja a játékban örömöt és értelmet keresőket, a gyermekeket. Műveivel kapcsolatban gyakran népművészeti ihletést emlegetnek. S ha ez szellemi gyökereit Illetően Igaz Is, s ha él Is a népi motívumok elemeivel, formavilága mégsem eredeztethető a népművészet világából Sokkal inkább arról van szó, hogy életelva közel áll ahhoz a szemlélethez, ahhoz a tiszta anyagban gondolkodáshoz, amely a népművészetet is éltette. Csáky L. György 9 A gyerekek nárls birtokba vették ai alakuló játszóteret. SIMON ISTVÁN: A Péter-Pál erődben Vigasztalan fal. Az ajtó is hol nyílt, hol csukódott, de tárva sose volt. S a cella (amely Uljánovot, Gorkijt benyelte) és a szürke folyosók — Igen, ezek voltak a katedrális égbe csillámló tü-tornya alatt, ahogy gondolták és hitte a cár is, a szellemen még a biztos lakat. Szorongása csak neki volt, az őrnek; csengette hát patkóját délcegen, magában mormogva: itt ki nem törnek! Pedig ültek csak bent a priccseken. Kergeti mégis az a láthatatlan kétely ördöge, a hideglelés; kardja, mert meghajol, bokája csattan, míg a kémlelőnyíláson benéz. (A tornyok kint az egész órát csengték', elhullajtva, mint fák a levelet. És közelgett, ha lassan is, tizenhét, s látja, hajnal jön, pirkad már kelet.) Elmondjam neki utólag, mit érez? A vas nehéz és nehéz a fogoly féli fákként bepólyált feje; véres foltokat láthat. Tovább rostokol. De tudja, bármi szűk a cella, gólya ahogy nem hozhat végül gyereket, elgondolja, míg útját föl-le rója, hogy minden új még kínban született. S benéz újra... Mily fényesség vakitl Megtántorul — a gyötrelemtől sárga szempárból gyémánt-tüz ragyog: a hit falat-törő örök világossága... GARAI GÁBOR: A razlivi névtelen Megállít egy arckép. Én nem tudom, kit ábrázolhat, de úgy érzem, ha szólna vagy intene csak némán, hogy kövessem', mennék vele és rábíznám magam. Inas munkásarc. Fején hátracsapva az ellenzés régidivatú sapka, arca borotvált, dús haja előre bukik a homlok domborulatára. Aztán ahogy összehúzott szemébe nézek, mintha csöpp gúnnyal visszanézne; 8 fölismerem: ez ö — Lenin maga; vendéghajjal szakáll nélkül, szikáran, inkognitóban, munkás-álruhában. Álruhában? Soha ilyen álruhátI Kívül-belül az osztály igazát viseli. S tudom már eztán akárhol találkozhatom véle a világon. öt találom majd nehéz napjaimban, a kételyemre bölcs szem fénye villan. S megértem már, miért elmúlhatatlan, ki miltíószám él itt egy-alakban. És értem, hogy a legnévtelenebb munkással ö miképp egyezkedett: nemcsak ruhát cseréltek, szivet és emberséget is, — s kölcsönös kötés ez míg a világi Ez a Névtelen fogja a zászlót, ha reménytelen futna a had: ez töpreng józanul, ha más hencég: ez mer, ha más lapulj ha vélnénk, nem számoltat senki el, az 6 szemeivel Lenin figyel, 8 ha szégyeneink szennye ránk tapad, tisztára perzsel, s fényiünk, mint a nap. SZTYEPAN SCSIPACSOV: Térkép előtt A világ sebei égnek, sózza őket az idő. A fájdalom, mint komor ének, verseimbe visszajő. Zúg-szakad az égi vászon, magasokban fém süvít, fojtó por ül a virágon, kő neveli kölykeit. Leszakadhat év az évről, az idő sem menedék — napalmok tüzes hegétől kínjában üvölt a rét. Előttem megannyi égöv, hol a föld nyög, hol a szél, Afrika mély tenyeréből i hamvak szállnak, dől a vér. Van akin a világ átlát, kit sors emelt, s meggyötört, Allende igazságát halmában őrzi a föld. S van, ki szabadsággal házal hősnek mímelve magát, és egyetlen tollvonással megrendeli a halált. Félplanétán sebek égnek, sózza őket az idő... A fájdalom, mint komor ének verseimbe visszajő. Havas Ervin fordítása
