Petőfi Népe, 1977. november (32. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-27 / 279. szám
MŰVE L Ő I) É S I RODALOM MŰVÉSZET Versenytársak, vagy szövetségesek? Napjaink sokat vitatott kérdése: egymás létére törő konkurensek vagy egymás hatását felerősítő, kulturális emelkedést hozó szövetségesek-e a televízió, a (Hm, a rádió, a könyv, meg a színház? Az elméleti válasz olyan egyértelmű, hogy magát a kérdést megszüntetni látszik: a mozgó kép sokféle módon ébreszthet irodalmi érdeklődést (regények, elbeszélések film- vagy tv-adap- tációja; írók, színészek közvetlen megszólaltatása; Irodalmi viták a tv-nézők nyilvánossága előtt; színházi közvetítések — amelyek nem pótolván az „Igazit” annak megnézésére késztetnek” — közeli és távoli tájak, városok bemutatása; történelem, művészet, néprajz, természettudomány témaköreiből vett ismeretterjesztő filmek és még sok minden ébreszt csak a könyvek segítségével kielégíthető kíváncsiságot) ; az olvasmányélmények viszont gyakran kívánják a képi kiegészítést (például útleírás, művészettörténet); és a színházlátogató szívesen nézi meg kedvelt művészeinek portréfilmjeit. Elvileg tehát kétségtelen a szövetséges helyzet, a sokféle kölcsönhatás, olyannyira, hogy feleslegesnék tűnik a további töprengés. Mégsem az. A gyakorlat — mint annyi más kérdésben is — nem követi feltétlenül az ésszerűséget. □ □ □ A mozgó képet a nagy filmesztéta, Balázs Béla korunk népművészetének nevezte. A megállapítás eredeti ugyan, de csak látszólag helytálló. A film (a továbbiakban vegyük egy kalap alá a tv-vel, mert mondanivalónk szempontjából szerepük azonos) „fogyasztója” valóban az egész nép; készítőinek serege is növekszik, gondoljunk az amatőrfilmesek óriási táborára. A népművészet lényege azonban nem az, hogy sokan „fogyasztják” és sokan hozzák létre, hanem, hogy közösségben születik, magán viseli ég^ adott közösség jellegzetességeit és — a tárgyi alkotásokat kivéve — a közösség kollektiven formálja, alakítja, csiszol- gatja, miközben térben és időben terjeszti. Ezt a kollektivitást (alkotók és „fogyasztók” azonosságát) semmiképp sem találjuk meg a mozgóképnél, a televízió meg éppen ellene hat, mert az egyént szabad óráiban otthonához láncolja, társas kapcsolatait sorvasztja. E kapcsolatok hiánya halványítja a szellemi életet is. Amint a népek történetében a tengeri hajózás, az egymással való érintkezés kultúrák gyors kibontakozását tette lehetővé, úgy az egyén életében is óriási lendítőerő a gondolat-csere, a gondolatok összeszikrázása. Olvasáspszichológiái felmérésekből tudjuk, hogy sokkal többet olvasnak, akiknek van kivel megbeszélniük könyvélményeiket. A mozgókép azonkívül mértéktelen fogyasztása esetén passzivitást kelt, megbénítja a személyiség cselekvő erejét. Különösképpen akkor, ha valaki kisgyermekként nő hozzá a képernyőhöz, ha azt szülei amolyan „házi fegyelmezönek”, „ingyen dadának” tekintik. Az ilyen gyermekben kialakul a képi gondolkodás túlsúlya, s ez elnyomja a fogalmi, azaz elvont gondolkodás képességét, szintúgy a bontakozó képzeletet is. (Nem szólva az idegrendszerre és a látásra ható egészségügyi ártalmakról!) Az ilyen gyermek elkábul a' Elnyomásoktól, dekoncentrált, felületes lesz, s el sem jut oda, hogy a fáradságosabb, de maradandóbb ismeretszerzés fogalmi — vagyis könyvekre alapozott —, útját járja, megteremtvén magában a megismerés , eszközeinek áhított szövetségét. • Mindez persze nemcsak a gyermekre, hanem a műveltség első lépéseinél tartó felnőttre is érvényes. Passzivitás, kényelem, elzárkózás ; megannyi akadálya, hogy az előbb említett versenytársakból szövetségesek legyenek. Mert ez az ésszerű és természetesnek látszó szövetség csak abban a belső harmóniában valósulhat meg, amit az egyén a különféle ismerétszerző eszközök okos felhasználásával önmagában kialakít. Az aránytalanságokból eredő torzulások ellen csak akkor tudunk védekezni, ha a mozgó kép pszichológiai hatásának veszélyeivel őszintén szembenézünk. Könnyű — és felületes — megoldás lenne a statisztikák számaival megnyugtatni magunkat: évről évre több könyv fogy nálunk, köztük olyan magasszintű művek is, amelyekhez hasonlókat egy emberöltővel ezelőtt legfeljebb néhányszázan ha olvasták. A fejlődés kétségtelen, ám az is tény, hogy a lakosság fele nem olvas rendszeresen, harmada pedig egyáltalán nem vesz könyvet a kezébe. Gyakran tapasztaljuk, hogy hiánycikk a színházjegy, de ha a színházi helyek számát a lakosságéhoz viszonyítjuk, nyomban kiderül, nem a színházlátogató sok —, a színház kevés. A mozgókép csak akkor lesz és lehet kulturális felemelkedésünk eszköze, ha az előbb említett harmónia szükségességét tudatosítjuk, és ha minden lehető alkalommal figyelmeztetjük a szülőket : a tv és a film ajándék is, de veszedelem is, csínján kell vele bánni, akár a gyógyszerrel. □ □ □ Végül még néhány szót a rádióról, amely oly nyilvánvalóan szövetséges, hogy versenytárs mivolta fel sem merül. Szerény doboz, szemünket nem rongálja, nem pótol sem látványt, sem könyvet, gondolkodásunkat inkább fogalmi útra tereli, jótétemény a magánosoknak, s leginkább az egyhangú, manuális munkák végzőinek; szépirodalmi, Ismeretterjesztő műsorai más tevékenység közben Is pallérozzák elménket, s gyakran rábírnak egy- egy könyv kézbevételére. Veszélye — ha van —, csak ott észlelhető, ahol már más okok előidézték a bajt: a gondolkodásra rá nem szokott fiataloknál, akik úton-útifélen zenét harsogtatnak a fülükbe, mert félnek egyedül maradni önmagukkal, hiszen a sző szoros értelmében unják „magukat”. Nem félünk a „Gutenberg ga- lakszis” alkonyától, a könyvkultúra hanyatlásától: a könyv évezredeken át keveseké volt, s most már gyűrűzve terjed, hogy mind többeké legyen, Az a kívánság sugallja e sorokat, hogy a kép társulva a könyvhöz, a hangihoz, a játékszínhez egész népünk körében szolgálja a szabadon szárnyaló gondolatot. A köz- műveltséget, amely csak közösségi lehet. b. e. ANTALFY ISTVÁN Ha kérdezed... El8zükülnek a házaink, irigységében sárgul a világ, A kutyatartók és a gépkocsik karrierjébe ne haljunk belel Megkérdezed a kalapácsot: szereti-e még a munkáskezet í!.? Nem fog habozni. Csak a szív a bölcsőjét meg ne tagadjal SIMON EMIL Megyek a hegyre Türelmetlen a síkos ősz, augusztuba belevág. Gyümölcsös fák ágai közt támaszkodnak a létrák. Fokonkint lép a tolva) év, körtét kosárba szaggat. Hajnalban verset mondanék a dermedt madaraknak. Lehúzna engem is a sár, fektetne, mint fákat. Megyek, mint álmos cslzmaszár, barangoló vasárnap. Megyek a hegyre, látni még, nyomomban szétcsapott fény, s meghallgatom a táj szivét, mint szomorú halottkém. Benedek Jenő kiállítása A Megyei Művelődési Központ emeleti előcsarnokában csaknem hatvan képe látható. Darabszámra körülbelül annyi, amennyivel 1944. márciuséban, tizenöt éves elmélyült munka után, először jelentkezett a fővárosiban, mecénást és szereplési lehetőséget keresve. Minél többször járjuk körbe az egybegyűjtött anyagot, annál több megválaszolatlan kérdés nyugtalanít bennünket. A tárlat rendezői akarva-akaratlanul, de elfelejtették megjelölni a képek legalább hozzávetőleges keletkezési Idejét. A dátumokat a katalógusban sem találtam. A művek közötti eligazodáshoz a rendezés sem adott értelmező szempontokat. A nézőre bízta a képek gon- dolatl-stiláris összerendezését. A kiállítás így legfeljebb any- nyiban tűri a gyűjteményes jelzőt. hogy különböző periódusokból, a műterem raktári anyagából történt a válogatás. A gyűjtemény harminc-harmincöt év keresztmetszetét adja. Az ötvenes évek elkötelezettnek és közönségimek hitt az alkotó elmondása szerint belső meggyőződésből festett képei kimaradtak. Sem a „Partizánok”, sem „A tanács első ülése” című kép nem látható ott. Emlékeztetőül a „Partizánok” reprodukciója ott van a kiállítási tárlóban, a róla szóló újságkivágatok, s az 1952-es Kossuth-díjasok sajtódokumentu- ma között. Ezekről az évekről a következőket mondotta: .. Én őszintén csináltam mindent; nem karriervágyból. Akkoriban mindennek örült az ember: vége a háborúnak, béke van. Éreztem, szükség van ezekre a képekre. Hogyvisz- szacsalogassa az embereket a kiállításokra. Festettem a sztahanovistákat, az élmunkások portréit, a nép fiait, a partizánokat. Ezeket a képeket soha nem fogom letagadni. Tudom, hogy használtam a magyar festészetnek... hogy milyen életöröm van ezekben a művekben?... hogy nem elmélyült munka mindegyik, tudja az ember, de nem volt idő rá. Az egyik ember így örült, a másik úgy örült. Nekem csak egy öröm volt, amit ezek a képek kifejeznek, a fölszabadulásé...” „Az akkori első budapesti bemutatón a kollégák egy része ovációval fogadott. Más része szóba sem akart állni velem: — elárultad a művészetet, becsaptál bennünket —, lepocskondiáztak, vicceket gyártottak a képeimről... pedig ha időt kap rá az ember, lehetett volna elmélyültebb képeket is festeni.” □ □ □ Az 1906-os születésű Benedek Jenő egy kilencgyermekes lakatosmester utóda, s politikai meggyőződésében követője. Apját a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért a Horthy-rendszer fogságra ítélte. Tanulmányai és tanárkodása során mint destruktív elemet, üldözik. Tehetsége mégis felsőbb iskolákba, külföldre is eljuttatta. Mint tanár, bejárta az országot. Végül Csongrádon, 15 évi küszködéssel próbálta megtalálni sa. ját világát, azt a kifejezési módot, amelyet ő eredetiségnek nevez. Amikor 1944-ben Petrovics Elek jóvoltából részt vehetett a Műcsarnokban egy kollektív kiállításon (az első országos szereplése, • Lovas II. (olaj), (Tóth Sándor felvételei.) • A művész arcképe. amellyel nevet szerzett), „félsikert” jelentett számára. Mai szemmel kudarcnak, a pálya megtorpanásának is nevezhetnénk. A kiállítás délutánján bevonultak a német megszállók. Egyik mecénását, Farkas Istvánt másnap elhurcolták. Műveinek nagy része megsemmisült. n □ □ Mindent élőiről kellett kezdenie. Majd újabb válságtünetek, fordulatok következtek. Elszigetelődés, festészeti sikerei ellenére. Egy 1961-es Népszabadság-kritika belső bizonytalanságainak tükröA hatvanas években műveiben ismét felerősödnek az expresz- sziv elemek, „a drámaian komor természetlátás". Festészete befelé fordul. A korábbi, negyvenes évek mélytüzű, melegbarna bensőséges tájképei zaklatottá, már-már szürreális értelmű költői tájakká válnak, Ismét jellemzőjévé válik az „általánosító összefoglalás", a „kompozicionális sűrítés". Egyre inkább az önmagát kereső lélek belső rezignáltságát tükrözik. A vöröses-barnák háttérbe szorulnak. uralkodóvá válnak a mélyzöldek, liláskékek, a sötét árnyékfoltokban. megvillanó fehér vagy narancsszín-fénypontok, va- lóságfölöttlvé emelve a köznapi jeleneteket. Az utóbbi évek képei a szimbolizmus eszköztárából merítik tartalmi elemeiket. Különös, furcsa emberek szoronganak a díszletté kopott házfalak előtt. Nyugtalan, széles ecsetmozdulattal odavett színvonások. Műveire általában jellemző a sötétre hangolás, a dráma mégsem kontrasztéban poentírozott. Benedek Jenőt a nagy alföldi hagyományok folytatójának tart* ják egyesek: Koszta: Tornyai, Rudnay nemzedék egyéni hahgú. követőjének. Németh Lajos összefoglaló könyvében az új realista törekvések címszó alatt „a közösségi művészet felé orientálódó festők” közé sorolja, akik „Saját útjukra inkább csak az ötvenes évek végén találtak rá ismét.” Ki is valójában Benedek Jeződését a következőképpen rögzítette: „... Az utóbbi években Benedek Jenő művészi felfogásának, törekvéseinek erős hullámzását tapasztalhattuk. Volt idő, amikor indokolatlanul visszatért ifjúságának drámaian komor természetlátásához. Rá kellett azonban jönnie, hogy ez a múltban gyökerező szemlélet sok vonatkozásban már elévült. Az időleges alkotói válságból kiveziető út első örvendetes lépéseként értékeljük most gyári tanulmánysorozatát, amely a művészi látás közvetlen frisseségében érzékelteti a gyár atmoszféráját: a munkásokat és a gépeket. A valóság közvetlen festői visszaadására törekszik, kerüli a szélesebb általánosító összefoglalásokat, az életet a vászon felületére szorító kompozicionális sűrítést.. nő? Tehetségével nehezen sáfárkodó kétségeire nem mindig egyenesen felelni tudó művész. Belső festői szenvedélye az ellentmondásokkal terhes évtizedekben hol nagyobb erővel, hol vissza- folytottan jelent meg. Az „öreg cigány”, az „Alkony”, a Tisza” ígéretes festője olyan művekben bizonyította elhivatottságát, emberi mélységeket is megmutató képességét, mint a „Presszóban”, a „Különös lovas”, a „Látogató”, vagy a „Magány”, a „Kifestett lányok”. A jelen kiállítás csak átlagos válogatása életművének. De a látottakból is kitűnik: az út., ame. lyet bejárt, nagy ívű pálya mégis"! Kecskemét „elóválogatott” képei sürgetik életművének teljesebb, valós értékelt felmutató, reprezentatívabb bemutatóját. Csáky L. György FARKAS ILONA Klalvatlan szemekkel, amikor semmi tartás nincs az emberben, egy átdolgozott éjszaka után milyen Is lehet a világ? Keserű. Keserű a szám is a rengeteg bagótól. Le kéne dőlnöm egy kicsit, mielőtt belevetem magam a kerti munkába. Nincs nagy kedvem hozzá, de meg kell csinálni, mert az asszony is holtfáradtan jön haza. Egyik felemet húzza az ágy, amit az asszony megvetetlenül hagyott, másikat a kert. A kert az erősebb. Felhúzok 100 vödör vizet a kútból és lefekszem. Ég a szemem, alig bírom. Még csak a tizedik vödörnél tartok. Szomjas a föld, szomjasak a fák, növények. Hiába vettem a slagot, nem szabad locsolni. Pedig legszívesebben azzal locsolnék. De nincs háromezer forintom. Mert százszázalék, hogy beköpne valamelyik szomszédom. Irigyek, mint a kutyák. Nem jó egyedül. Jó kedélyű ember vagyok, szeretem, ha mindenki vidám körülöttem. Azt mondják, dől belőlem a hülyeség. Legalább egy kutyám lenne, annak lehetne beszélni. Mintha csöngettek volna? Talán a postás... biztosan újságra kell az előfizetés? Hagyjál már a francba, te süket barifa! — Jó napot! Azt hittem, nincsenek Itthon. — Kezét csókolom, Hol lennék Éjszakai műszak után Ilyenkor? Nézze már, levetkőztetett ez a süket barifa. — Kicsoda? — néz rám gyanakodva a postásnő. — Az őszibarackfa. Beleakadt az ingembe, én meg kibújtam belőle. — Azt hittem már, valakit felszedett, hogy megcsalja az Iduskát — Ha nem lennék ilyen fáradt ... — felszednélek téged, gondolja, de nem mondja ki hangosan, mert minek okozzon problémát magának. — Mit hozott, postás néni? — Néni a mamája! Mit gondol, legalább tizenöt évvel fiatalabb vagyok magánál. — öttel. Egyezzünk meg ötben. Jó? — Na Itt írja alá, aztán itt se vagyok. — Mi ez? Tizennyolc forint? — Nyeremény. — A fene egye meg. Lehetne egymillió legalább! — Majd legközelebb! Viszlát! — Várjon, igyon egy kávét — öt forintot a postásnő zsebébe csúsztat. — Köszönöm szépen. Igen bőkezű. — Ugyan. Tehetem, hiszen nyertünk. — Tudja, van olyan ember ebben a körzetben, akinek kilenc Adyt számolok le és egy hunout vasat sem ad, de meg sem köszöni. — Van ilyen. Végre elment. Legalább any- nyit nyertünk volna ezen a lottón, hogy futotta volna a szitetvesek. Már semmi álmesság nincs bennem. Csak ne égne a szemem. Jó ez a hideg szoba, hideg ágynemű. Nem szabad el- . .aludnom... nem szabad elaludnom, mert a kávét feltettem a gázra. Ezt kell állandóan hangosan mondanom, mert különben elalszom. Ha most eloltanám a gázt; biztosan nem tudnék elaludni. De nem oltom el, mert kávét akarok inni. A kávétól tudok aludni, mert minden reggel iszom kávét. Csengő cseng, egy asszony kiavattyú árát. ötven vödörrel még hátra van. Majd estére folytatom. Az almafákat Is meg kell permetezni. A rózsák is nagyon • Németh Endre rajza. bál, tódul befelé a füst. Te jóságos ég! Elaludtam. A kávéfőzőből a gumi is kifolyt és kint valaki ráfeküdt a csengőre. Nem elég, hogy csenget, még kiabál — Mi van? — Ki lakik itt? — kérdi egy jó negyvenéves nő. — Ha nem tudja, mi az istennek csenget? — Baromfi összeíró vagyok, teljesen mindegy, melyik házba csengetek be. Mindegyikbe be kell csengetnem. Milyen háziállat van maguknál? — Macska, és ott kikötve a vasárnapi ebéd, egy kakas. Kukorékolni is tud. — Köszönöm, ezeket nem írom föl. Kik laknak a szomszédokban? — A fene tudja. Egyikben a Péter bácsi, másikban a Lacikáék. — A vezetéknevük mi? — Az öregnek valami sváb neve van, nem tudom megjegyezni. A Lacika lehet: Tóth, Kovács, Bognár, Vadász, Horváth — a fene tudja, olyan egyformák. Az asszony talán tudja. Kérdezze meg tőle. — Jó. Fölírom neki, hogy írja meg. — Nincs itthon? Talán elutazott? — Dehogy! Dolgozik. Két percre az állomásnál találkoztunk, mikor jön haza, én meg megyek szolgálatba. Mielőtt visszafeküdtem volna az ágyba, számba vettem, hogy kik jöhetnek még. A villany- számlás tegnap volt, a kéményseprő, vizóra-leolvasó, gáztűzhely ellenőr, faösszeíró, távirdász, fénykép-ügynök, az ócskás is jöhet még. Szép kilátás. Mindennap jön valaki. Tegnap jött a je- hovlsták hittérítője. Ha még egyszer idejön, úgy rúgom ki, hogy a lába sem éri a földet. Négy órakor csengőszóra ébredtem. Különben is fel kellett volna kelnem, de ez az agresszív ébresztő felbosszantott. Pokolian nyűgös vagyok, ha mélyen alszom, és fi■!ijesztenek. Főleg, ha ilyen fói.<^t vagyok. A szomszéd- asszony jött kaporért. Nem tűri meg kertjében a kaprot, mind egy szálig kitépte. Most uborkát rak el és kell a kapor. Nem szeretem az ilyen embereket. Nagyon szívesen adok annak, akinek nincs kertje, de az ilyen embereknek nem, akik azért nem tűri meg, mert nem tetszik neki, vagy csak a helyet sajnálja a kaportól. Nem szóltam neki semmit, beküldtem a kertbe, hogy szedjen annyit, amennyit akar. Sajnos rászorulunk, mert amikor délelőttös vagyok, ő Intézi a számlákat és minden intézni valót. Rá lehet bízni a pénzt, a kapu kulcsát. Még ma nem ettem. Bele kell önteni a zöldbabfőzeléket a vécébe, mert veszekedni fog az asszony miatta. Remélem, nincs nagyon megfagyva, mert nincs kedvem melegíteni. Indulni kell. Holnap kezdődik minden élőiről, Csak esne az éjg 'L Nagyon-nagyon kellene az eső. tven vödör viz adósságom van a kertnek.
